Nem szokásom ilyennel foglalkozni, de most – általánosítható tanulságok okán – kivételt teszek: ha nem szeretnétek az érintett televízió által pontos időre megrendelt és visszaigazolt előrendelt taxira első alkalommal 15 percet várni, majd, hogy beérjetek időre a stúdióba, halálfélelemben keresztülszáguldani a városon egy idiótával, mintegy 100-120 km/h sebességgel (akit hiába figyelmeztetsz többször arra, hogy van két kiskorú, felnevelésre váró gyermeked, továbbá arra, hogy a halálélmény kiválasztásának helyét és időpontját szereted magad megválasztani, bízza ezt rád, ne ő gondoskodjék erről, mindez lepereg róla, a nyaki erek kidagadnak, a szem vérben forog, s csak nyomja a pedált, nyomja tövig), továbbá, ha két-három héttel erre rá (tegnapelőtt este) szeretnél újra eljutni ugyanabba a műsorba, ám hasonló körülmények között (csak most esik az eső és fú a szél) ismét vársz ugyanennek a taxis társaságnak az immár 20 percet késő autójára, miközben még arról is elfeledkeznek, hogy telefonon odaszóljanak, s elnézésedet kérve értesítsenek a késésről, aztán 20 perces várakozást követően végre beültök egy olyan taxis társaság gépkocsijába, ahol érdeklődvén a sofőrtől, vajon miért nem hívtak telefonon a központból, s miért nem értesítettek a késésről, a taxis megrántja a vállát, s csak annyit mond, hogy mit érdekel, ez nem az én dolgom, amire te csak annyit mondasz, szó szerint, hogy látja uram, ezért utálom az Ön taxis társaságát, s ha most nem lenne sürgős dolgom, akkor kiszállnék az autóból, mire a taxis padlóféket nyom, rámutat az ajtóra, s azt mondja, hogy akkor szállj ki, s te szarrá alázva kiszállsz, immár erősen sejtvén, hogy minden igyekezeted ellenére, s szándékodon kívül, a taxis társaságnak köszönhetően jól ki lesz cseszve a televízióval, s a műsort vezető régi kedves ismerősöddel, aztán várod ugyanezen taxis társaság újabb gépkocsiját, mert a tévéből rád telefonáltak, s kérve kértek, hogy a történtek ellenére azért menj be mégis, aztán beérsz végül a tévébe, nincs most száguldás, nincs halálélmény, csak éppen a késések és várakozások miatt az élő műsor utolsó perceire zuhansz be, lemaradva az adás első 15 percéről, s ha ezután nem szeretnéd, hogy a taxis társaság elnökének megírt panaszos leveledre a taxis társaság elnöke epikus méretű episztolában válaszoljon, amiben feltárja neked, mennyire nehéz esős időben autózni, mennyi a dugó, továbbá mennyi kilométert tesznek meg cége autói évente, mennyi a fals rendelés, havi hány megrendelést kapnak, mennyi autóval dolgoznak, évi hány millió fuvart teljesítenek, s – úgy általában – milyen nehéz dolga van a taxisnak, akik megannyi közlekedési dugón át vergődve jutnak el a megrendelőhöz, hogy aztán levelében kitérjen arra is, hogy mennyi akadémikust ismert a régmúltból, Tamás Gáspár Miklóst pedig „rendkívüli” filozófusnak tartja, annál is inkább, mert úgyszólván névrokonok, hiszen őt (mármint a taxis társaság elnökét Tamás Miklósnak hívják), továbbá kapsz egy kis pszichológiai anamnézist szellemi állapotodról, továbbá az elnök úr biztosít arról, hogy el tudja képzelni, mi zajlott a taxiban, ugyanis az ő kollégái nem elmebetegek, akik elmennek a kuncsaftért, hiszen pénzt akarnak keresni, ám azonnal kiteszik a kuncsaftot az autóból, ezzel szemben én mentálisan legalábbis gyanús vagyok, mert kiállok 20 percre az esőbe, szélbe, várom a taxit, csak azért, hogy beszállás után azonnal kiszálljak, mintha el sem akarnék jutni oda, ahová mennem kéne, na szóval, ha mindebből nem szeretnétek részesülni (s akkor még nem számoltam be a prousti méretű elnöki levél minden vicces fordulatáról, hasonlatáról és megállapításáról, például arról, hogy expressis verbis közli veled: ő nem kuplerájt vezet, nota bene szerintem úgy tűnik, azt vezet), akkor barátilag és meleg szívvel javaslom nektek, hogy egy életre tartózkodjatok a City Taxi nevű – elnök úrtól kölcsönzött szakterminológiával élve – kuplerájtól.
Forrás: Gábor György, Facebook.