Úgy emlékszem, egy német propagandaminiszter mondotta volt még a múlt század harmincas éveiben, hogy neki is meglepő az a tapasztalat, mely szerint, ha elég sokszor mondanak valamit az embereknek, azt a nagy részük előbb-utóbb el fogja hinni.
Ez persze abszolút normális az emberiséget illetően, hiszen azt is csak hallottuk az iskolában, hogy a Nap átlagosan 150 millió kilométerre van a Földtől, és bizony az emberek döntő többsége sohasem ellenőrizhette saját colstokkal, hogy igaz-e, vagy sem, kénytelenek voltunk elhinni, amit a tanító bácsi mond. Hozzászoktunk hát a másodkézből való információkhoz, méghozzá alaposan.
Az a tény, hogy nagyon sok dologról saját tapasztalatunk nincs, és csak mások információi alapján tudjuk/tudhatjuk, amit tudunk, nagy lehetőséget biztosít a hivatásos néphülyítők, azaz közhasználtabb néven a politikusok számára. Pláne akkor, ha nem másodkézből tudjuk, amit tudunk, hanem ha az ügyről semmit sem tudunk. Ez a néphülyítők igazi terepe, mivel ekkor minden részletet ők határozhatnak meg. Léteznek ráadásul nem is kicsi népcsoportok, melyek nem csak nem tudnak, de nem is akarnak tudni, az ő jellemzőjük a hit, amelyet a tudással szemben mindig előnyben részesítenek. Nekik nem az az érdekes, hogy mit mondanak, hanem hogy ki mondja.
A fentiek alapján annak a hajdani propagandaminiszternek egyáltalán nem kellett volna meglepődnie, mivel amit tapasztalt, abszolút normális. Az persze, hogy amit tapasztalt, ki is használta, még normálisabb. Igaz, hogy rosszra, sőt nagyon rosszra, ami a jó erkölccsel erősen ellenkezik, ám az emberi természetnek az ilyen kihasználás pontosan megfelel.
Jelenleg is így mennek a dolgok, az ember sokezer év óta változatlan, az evolúciót tekintve az a kis időtartam semmi, nem csoda hát, hogy az emberi természetet az évezredek óta szokásos módon használják ki a néphü… illetve mai nevükön a politikusok.
A büszke nemzetállam, amely abszolút szuverén, és csak a nemzet érdekeit nézi, nem támogat senkit (az ellenkezne a nemzet érdekeivel), ugyanakkor elvárja a támogatást (az egyezik a nemzet érdekeivel), minden őt érintő kérdésben egyedül dönt (a nemzet érdekeinek megfelelően), és ha valamely ügy vele együtt több országot is érintene, akkor az összes lehetséges eszközt igénybe veszi, hogy a döntés a saját érdekeinek minden szempontból megfeleljen. Ha a többi nemzet nagy kárt szenved, akkor is, mert a win-win szituációt, azaz hogy néhányuknál kisebb kár is elfogadható, de a megoldás mindenkinek többségében pozitív legyen, a büszke nemzetállam nem ismeri, vagy ha elmagyarázzák neki, akkor sem fogadja el. Ebből látható, hogy a nemzet meghatározás meg a szuverén jelző tulajdonképpen a maximális önzés visszafogott, úri definíciója, amelyet a néphü… politikusok otthon mint saját maguk feldicsőítését etetnek meg a néppel, ők ugyanis „csak a nemzet érdekeit tartják szem előtt”. Még szomorúbb képet kapunk, ha figyelembe vesszük azt is, hogy a „nemzet érdekei” általában 100 %-ban egybeesnek a regnáló pártok és vezéreik érdekeivel. Például egy kis kelet-európai országban azért nem teljesíti a kormány az EU által a pénzküldés feltételeként előírt 27 pontot, mert az meggátolná a kapott pénznek a nagyfőnök és sleppje általi ellopását, ugyanakkor a pénz visszatartását a „nemzet elleni támadásként” adják be a népnek, és mindenfélét hazudoznak (gender, migráns, békepártiság), hogy ezek a visszatartás okai, pedig dehogy.
Az önzésnek sokszor az a baja, hogy a többiek, ráunva az együttműködésre képtelen egoistát (aki általában egy büszke nemzetállam elnöke vagy miniszterelnöke; lásd: Trump, Putyin, Orbán), azaz az ő érdekeit már nem nagyon akarják már figyelembe venni, pláne, ha még zsarol is. Ilyenkor a düh felhorgadhat azokban, akik már mindenben megegyeztek, és a permanens kekeckedőt úgy kiküldik a folyosóra, mint a sicc, hogy a megszavazás vétó nélkül, rendben folyhasson le. A nagyok esetében persze más a helyzet, de a kicsik biztosan ráfaragnak, ha túlzásba viszik az önzősködést. Érthetetlen ostobaság, ha ezt például egy kis ország legfőbb tótumfaktuma nem tudja. Legalább a folyosóztatásból rájöhetett volna.
Persze ha a derék autokratánknak a külpolitika meg a gazdaság, meg az oktatás, meg az egészségügy, na meg a többi igencsak rosszul megy is, a néphü… izé, a nép tájékozatása messze sikeresebb, mint bármi más. Most hallom az MTVA M1 Híradójában (MTVA = fideszes propagandamédium 140 milliárd közpénzből), hogy „Ukrajna maga is elismerte, nem tud elszámolni 100 milliárd dollárral, és Európa, illetve Brüsszel mégis támogatja”, amellyel azt sugalmazzák a jónépnek, hogy Ukrajna a velejéig korrupt, Brüsszel meg teljesen hülye. Ha ilyenkor az ember utána keres (kevesen vagyunk ám ilyenek), és megnézzük, mit mondott Zelenszkij februárban:
„…az Egyesült Államok hiába hagyott jóvá mintegy 177 milliárd dollárnyi segélyt a háborúval sújtott ország számára, ebből valójában mindössze 75 milliárdot kapott meg a kijevi vezetés.”
rögtön kiderül, hogy Ukrajna azért nem tud elszámolni vele, mert azt a 100 milliárdot meg sem kapta. Ezt a kijelentést még az akkor már hivatalban lévő Trump elnök sem cáfolta, azaz biztosan igaz. Hogy hányan tudjuk erről, hogy átverés? Hát, nem sokan.
Hallani azt is odaföntről, hogy a szemét Ukrajna csak hallgasson, mert a mi pénzünket adják oda neki a nyomorult brüsszeliek. Ezzel a kijelentéssel Orbánék ugyebár azt is jelezhetnék, hogy Brüsszel a modern kor Robin Hoodja, mert elveszi a gazdagtól a pénzt és odaadja a szegénynek, mely szegény Ukrajnát a magát cárnak képzelő és ennek megfelelő dicsőségre vágyó pszichopata tömeggyilkos folyamatosan löveti, de persze nem erről szól a hazai propaganda. De nem ám! Orbánék magyarázata egyértelműen az, hogy Brüsszel egyrészt utálja a magyarokat, másrészt háborúpárti, Ukrajna meg pofátlanul kihasználja, hogy Brüsszel utál minket, azaz nem elég, hogy a beígért felívelés helyett gazdaságilag a földbe csapódtunk, most meg még ez is! Bizony ilyen lelki toprongy Brüsszel meg Ukrajna, és különben is mindenki minket bánt. Ha Brüsszel eltekintett volna a feltételektől (azok úgyis csak sértik a szuverenitásunkat), és Ukrajna helyett nekünk adja oda a pénzt, akkor úgy fölíveltünk volna, hogy csak na, és a tanárokra is lenne pénz meg a kórházakra is. Bár, ha azokra nem is, Mészárosra meg Tiborczra biztos.
A fenti fideszes magyarázattal sajnos komoly probléma van. Az a pénz nem a „mi pénzünk”, azaz nem a mi pénzünket adják oda Ukrajnának, hiszen nekünk is adnának még ezzel párhuzamosan, ha biztosak lennének benne, hogy az tényleg hasznos célra megy, és senki nem lophatja el. Sajnos egyelőre ebben nem lehetnek biztosak, ebből következően Brüsszel nem a mi pénzünket pazarolja másra, és Ukrajna nem a mi pénzünkből áll ellen az agresszornak (amit mi, mint önző nemzetállam, semmiképpen sem akarunk), vagyis az a sanda gondolat, hogy Ukrajna a mi kárunkra védekezik, nem igaz.
És mikor az ember már úgy érzi, hogy elege van abból hogy mások pofátlan és primitív módon próbálják hülyíteni, akkor az ismerős idős úr az étkezdében elkezd kérdezősködni, nem tudom-e véletlenül, hogy a brüsszeli parancsra laborban kitenyésztett száj- és körömfájás vírust vajon drónokkal vagy egyéb módon küldték Magyarországra és Szlovákiába von der Leyenék, hogy a két renitens, derék módon háborúellenes államon jól bosszút álljanak. Sajnos nem tudtam, hogy Brüsszelék hogy csinálták. Csalódottan hagyott ott.
Hazaérve persze utána néztem, hogy honnét ered az „elgondolás”, és meg is találtam itt:
„A száj- és körömfájásjárvány kormányzati kezelését bírálta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Apáti István, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, országgyűlési képviselője. Kijelentette, a járvány nyilvánvalóan a globális hálózatok, a globális maffia egy újabb húzása. Ugyanazokat az ellentmondásokat látják, mint a Covid nevű világprojekt kapcsán. Szerinte valószínűleg nem a véletlen műve az, hogy Magyarországon és Szlovákiában ütötte fel a fejét ez a járvány. A ritka betegség abban a két országban jelent így meg, amely szilajul ellenáll Ukrajna uniós csatlakozásának.”
Aha.
