Félfordulat, összeért, ami egyfelé tartott

0
1224
Komolyan foglalkoztat az a, gondolom nem csak számomra izgató, kérdés, hogy miért nem képes a Fidesz fiókpárt (és általa az MPP) leválni a PéSzéDéről, sem a Dragnea által vezetettről, sem a nélküle, Dăncilával, sodródóról? És különösen nehéz megtalálni, vagy fölfedezni a reális okokat, vagy legalább megnyugtató magyarázotakot föllelni.
Egyfelől mert, mint minden magára valamit is adó autokrácia – bár itt, úgy tűnik export autokráciáról van szó – a FfP is a sajtó alárendelésével, kiszolgáltatásával és a cenzúra egyre erősödő formáinak bevezetésével kezdte. Mindegy, hogy kívülről nézve úgy látjuk, hogy a magyarországi kormánypárt fölvásárolta a rommagyar médiát, az itteni fiókpártja számára vagy úgy, hogy éppen a FfP alól vásárolták ki a magyar nyelvű médiát, a végeredmény ugyanaz. A rommagyar médiatér ellaposodott, mindenféle kritikai hangot elhallgattattak, csak a fideszkonform szövegelés folyik, az újságírók mikrofonállvánnyá váltak, sőt vannak túlbuzgók – mint mindig –, akik elébe mennek a halovány elvárásoknak is, az elhallgatásban, és mindenféle bírálat „megelőző becsúszással való” leszerelésében, a habonyi-tézisek és összeesküvéselméletek terjesztésében, a propagandagépezet működtetésében, stb. Központi ukázra, mely egyre világosabb, hogy Budapesttől indul, neveznek ki sajtó-menedzsereket, vagy zavarnak el szerkesztőséget, szüntetnek meg lapot, műszakis rúg ki minden magyarázat nélkül tapasztalt és hozzáértő műsorkészítőt, telefonbeszélgetés nyomán lesz főszerkesztő-váltás, politikai árat fizetnek cenzúráért, ott tartunk, hogy fekete-listák léteznek, hogy ki meginterjúvolható és kit nem szabad még mutatni sem, a rommagyar médiában, „mert ilyen a rendszer”, mert tehetik és kuss, stb. stb. Mondanám, hogy tisztelet a kivételnek, de alig találni ilyent, a cenzúra belső cenzúrává alakult újfent, a fizetett és az önkéntes cenzorok pedig, büszkén pöffeszkednek a konteok és fake news-okra felállított vasnak képzelt trónjaikon. (Mostmár csak a transindex.ro kell „megfelelő kezekbe” kerüljön, és lényegében az erport.ro marad az egyetlen többé-kevésbé kritikus felület még a világhálón is).

Szóval keveset, vagy szinte semmit nem lehet megtudni a rommagyar politika valódi mozgatórugóiról, hogy egy példát mondjak az elnökválasztások előtt bő 3 hónappal semmit sem tudni arról, hogy indít-e önálló jelöltet a FfP, vagy ha nem kit támogat?

Lehet, hogy várják a budapesti jelzést? Érdektelennek ítélik, hogy ki lesz Románia következő elnöke? Várták/várják, hogy a PésSzéDé bejelentse indít-e jelöltet (most aztán előállhatnak, hogy mindannyian a félanalfabéta miniszterelnök-asszonyra szavazzunk)? És nemcsak jelöltről, jelölési rendszerről, vagy támogatandó esetleg nem rommagyar elnök-jelöltről nem hallunk, de semmiféle nyilvános vita, még csak a halovány, amolyan „baráti beszélgetés” sem folyik róla, majd bejelentik, oszt jóestét. És persze elnöki programon sem kell törni fejetlen fejeket, minek az, majd diktálják, hogy milyen kellene legyen egy román elnök, és azt is Budapestről tudhatjuk mi a fő elvárás, hát hogy magyar nacionalista legyen!
Másfelől meg itt különösen van titkolnivalója a hatalomnak: mert akárhonnan is nézzük az együttműködés nem hoz(ott) semmit a kisebbség számára, jó ha sikerül többé, de inkább kevésbé, megőrizni valamit az eddigi „vívmányokból” (példák sokaságát hozhatjuk a magyar nyelvű orvos és gyógyszerészképzéstől, a nyelvhasználati szabályokig, vagy emlékezetpolitikáig); nagyvonalúan odavetett megjegyzésekből tudni, arról is, hogy a FfP hajlandó szembemenni választóközönsége akaratával – t.i. sem a jelenlegi PéSzéDé, sem az elődjei nem voltak népszerűek, sőt közutálatnak örvendtek a rommagyar közönségben – „mert úgyis megvan a többségük és valahova tartozni kell”; minden megnevezett motívum nélkül „adtak még egy esélyt”, a Viorica Dăncila által vezetett kormánynak; vagy mert az „ellenzékiek sem szeretnek” (mármint Kelemen Hunort és Márton Árpádot) mondták, ha mégis szóba állna vagy legalábbis megszólítaná valaki más is a rommagyarokat, azok áruló szekusok, nemde?

Egyszer sem nevezték meg annak okát, hogy a FfP miért megy szembe az EU-s normákkal

az (i)gazságszolgáltatás tekintetében (emlékezhetünk Márton Árpád kirohanásaira, és javaslataira, melyek alig voltak reakciósabbak elvbarátai, Iordache, Nicolicea és társai „pajzán kis ötleteinél”, hogy megmentsék Dragnea pártvezért a börtöntől), vagy miért pengetnek EU-ellenes húrokat, (többek között a kampányban, amit végül megvásárolt Kárpáton-túli szavazatokkal „megnyertek”), képviselnek kisebbségellenes és reakciós álláspontokat (szemem előtt lebeg Kereskényi polgármester csinos kis nyilvános támadása, gyűlöletbeszéde a homofób népszavazás kampányában ortodox pópák „szobrai” előtt), együtt a PSD-ALDE prominenseivel.

Visszatérve eredeti kérdésemre, azt hiszem csak kizárásos alapon, logikai úton levezetve érthető meg a FfP utóbbi években folytatott politikája és különösen az, amit a PSD-ALDE szövetséggel tettek/tesznek, és a dolognak két lényeges összetevője van:

1) A gazdasági maffia képlete

Nincs más magyarázat a FfP viselkedésére, csak az, hogy valakiknek megéri, amit politikai vállalkozókként tesznek. Félreértés ne essék, egyáltalán nem abban az értelemben lettek vállalkozók a ma regnáló rommagyar politikusok, ahogyan az Frederik Barth évekkel ezelőtt (1993) kifejtette, miszerint a vállalkozói szerepkör az etnikai politikán belül azt jelenti, hogy a kulturális adottságokat a politikai osztály – a kisebbség mobilizálása érdekében – a csoport ideológiáját, kollektív identitásának kulturális eszközeivel újrafogalmazza és politikai célokra használja, végső soron, a csoport érdekében (ez folyt úgy 25 éven át a rommagyar politikában). De ami most van az valami egészen más, központi és helyi kiskirályok, egyáltalán nem az egész közösség érdekében, hanem saját- és szűk környezetük (Magyar Bálint „fogadott családjuk”-nak mondaná őket) gazdasági/pénzügyi érdekükben folytatnak gazdasági ügyleteket, profitálnak a kisebbség foglyul ejtéséből, szorult helyzetéből. A legtöbb rommagyar politikus így stróman és ugyanakkor helytartó, kiépítette/építi saját klientúráját, amint az a magyar kormányzat itteni mezőgazdasági befektetéseiből látszik. A klientúra-építés köre Bukaresten át zárul, tehát a PSD védelmi pénzt követelhet és kap is a magyar kormánypénzekből, és ezt a FfP patronálja, illetve közvetíti. Tömören fogalmazva, azt állítom, hogy az előzőeknek megfelelően politikusaink legfőbb kompetenciája egyre inkább a végrehajtói, leginkább közvetítői, strómankodás és pénzmosás képessége, semmivel sem több.
A maffia műveletek piaca nem a látható piaci mechanizmusokat követi (gondolom jókat röhögnek illetékesek, hogy vannak akik holmi – egyébként általuk, csakhogy falból, elterelő hadműveletként – lefektetett pályázati szabályokat próbálják számonkérni), mindent a „keresztapához” (ha kettő van, mint Dragnea bebörtönzése előtt volt akkor a kettőhöz) képest a piramison való elhelyezkedéstől függ. A formális, választott vagy kinevezéssel megszerzett, intézményi státusok sem számítanak (ezért a legfőbb pénzosztó a „papi jó barát”), csak a lojalitás és a „családias közelség”. Csakhogy maffiából – családi, illetve családszerű szerveződése folytán – kiállni nem lehet, mert mindenki „túl sokat tud”, legalábbis a maga szintjén, ahhoz, hogy elengedjék, ahhoz, hogy ne tekintsék potenciális zsarolónak.
A Budapest-Bukarest közötti alvilági business Dragneára, Tăriceanura és tsaira volt kalibrálva, távozásával zavar keletkezett, de nem akkora, hogy a FfP-t elengedjék, hogy új helyet, esetleg új partnereket kereshessen magának. Nem mellesleg az ellenzéki pártok, és főként az újak az USR-PLUS átlátja a dolgot és nem is hajlandó beállni következő csendes maffia-társnak, ez fölöttébb bosszantja vezéreinket.

2) Maffia-politika

A teljes rommagyar politikai osztály a budapesti illiberális-modell közvetítője a bukaresti hatalom fele, transzmissziós szíj szerepet vállaltak, politikai strómanjai Orbánnak, és ezt takargatni kell. A háttéregyezmény maffia-szabályok szerint lettek megkötve, a FfP-nek semmiféle önállósága, szava vagy beleszólása nem volt a dologba: kettős kliens, mindkét irányba – Bukarestnek és Budapestnek is – kiszolgáltatott, térden állva és előrenyújtott tenyérrel, a senkiföldjén, szétszakítva és megalázva, mindenütt. Nagyjából ez a fókusz jelöltetett ki és működik ma is, miután a bukaresti vezér börtönbe vonult, a maffiából nem lehet csak úgy kiszállni, túl sok a közös titok, az elhallgatni, eltakarni való, a szálakat el kell varrni és ez időt igényel.
És nem is a gazdasági ügyletek a legveszélyesebbek, hanem a politikai korrupció, a fertő, amiben a rommagyar politikai osztály többé-kevésbé kényszeredett mosollyal dagonyáz, közelegni látszik a rommagyar közösség teljes lezüllesztése.
Meg lehet ezt még fordítani?

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .