Félárbócra engedték a nemzeti lobogót

0
966
Budapest, 2017. október 6. Áder János köztársasági elnök jelenlétében katonai tiszteletadással felvonják, majd félárbócra eresztik Magyarország lobogóját az aradi vértanúk emléknapján, 2017. október 6-án, a nemzeti gyásznapon. MTI Fotó: Kovács Attila

Katonai tiszteletadás mellett ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót az aradi vértanúk emléknapján péntek reggel a Parlament előtt. 

A megemlékezésen ott volt Áder János köztársasági elnök és Benkő Tibor vezérkari főnök, részt vettek katonai és állami szervezetek képviselői, jelen volt a diplomáciai testület több tagja – írja az MTI.

Az ünnepség elején a díszzászlóalj tiszteletadása mellett felolvasták a tizenhárom aradi vértanú –

Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác és Vécsey Károly

– nevét.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által szervezett központi rendezvénysorozat délelőtt 10 órától a Fiumei úton, a Batthyány-mauzóleumnál koszorúzással folytatódott.

- Hirdetés -
Áder János köztársasági elnök jelenlétében katonai tiszteletadással felvonják, majd félárbócra eresztik Magyarország lobogóját a nemzeti gyásznapon. MTI Fotó: Kovács Attila

Több vidéki településen is megemlékezéseket, illetve koszorúzást. Áder János Sátoraljaújhelyen mond emlékbeszédet.

A határon túl is több helyen megemlékeznek a magyar nemzeti gyásznapról. Aradon előbb a Szabadság-szobornál tartanak koszorúzást és megemlékezést, délután pedig a vesztőhelyen felállított obeliszknél lesz tisztelgés és koszorúzás.

A kormány 2001-ben nyilvánította a magyar nemzet gyásznapjává október 6-át, amikor az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után Aradon kivégzett 13 vértanúra, valamint az aznap Pesten kivégzett gróf Batthyány Lajosra, Magyarország első független, felelős kormányának miniszterelnökére emlékeznek.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .