Már Lázár János tündöklésekor hangzatos, sokszor irreálisan magas számokat puffogtatva jelentettek be leépítéseket a kisebb államapparátus, kisebb bürokrácia vágyálmának jegyében. Lázár gyorsan el is rendelte a „végtelenített” munkaidőt mert maga is érezte, hogy az alacsonyabb létszám nem jelent egyben bürokrácia leépítést is csupán a munkavégzőkre ró több feladatot.
Már a 2010-es kormány felállásakor a kisebb államot a korábbinál kevesebb minisztérium felállításával, feladatok összevonásával akarták elérni. Néhány háttérintézményt megszüntettek, de ez is csak abból állt, hogy becsatolták a minisztérium közvetlen vérkeringésébe. Magyarul megkezdődött a központosítás, amely gyakorlatilag ma is tart. A sokszor tíz-húszezres nagyságrendben belengetett leépítésből nemigen lett semmi, ahol meg igen az államigazgatásból kikerülők hamar magukra találhattak, hiszen a magasan képzetteket örömmel és lényegesen nagyobb fizetéssel felszívta a magánszektor, míg a maradókra maradt a megnövekedett feladatok ellátása.
A minap a kormány-kedvencnek nevezhető Domokos László, ÁSZ elnök jegyezte meg, hogy ideje lenne megvalósítani a mostaninál hatékonyabb létszámgazdálkodást. A vezetése alatt álló intézmény jó példával járt elől, hiszen az ÁSZ-nál 15%-os létszámcsökkentést hajtottak végre, mégpedig példásan gondoskodva az elbocsátottak sikeres ismételt munkába állásáról immár a magánszférában.
Csakhogy a közszféránál nem ilyen egyértelmű a helyzet, hiszen bizonyos ágazatokban – kormányhivatalok, oktatás, egészségügy, rendőrség – jelentős és krónikus munkaerőhiánnyal küszködnek.
Az ágazati szakszervezetek többezer fős létszámhiányról beszélnek, egyesek szerint ez a szám csak a hivatalokban a négyezret is meghaladja!
Még Lázár János idején elrendelték a „végtelenített” munkaidőt, de bármilyen fájdalmas is ezt belátni a felsővezetésnek a munkaidő nem nőhet az égig, de ha időszakosan növekedhetne is rövid idő elteltével a dolgozók teljesítménye ezzel fordított arányban csökkenne még annak ellenére is, hogy esetleg a munkabér növekedne. Ezen még a rabszolgatörvénynek becézett rendelet sem tud lényegesen változtatni pedig sok helyről hallani az országban élnek is vele a munkáltatók szorgosan.
Demokratikus országokban a szakszervezet rövid időn belül hatékonyan közbeléphetne. Demokratikus országokban.
Csakhogy nálunk még a legvehemensebb szakszervezet sem tud annál többet elérni, mint hogy elmondja véleményét a megmaradt ellenzéki sajtóorgánumok némelyikében.
Ha hinni lehet a KSH adatainak az eltel nyolc és fél évben nem lett kisebb az állam, azzal együtt sem, hogy az informatikai fejlődés tagadhatatlan, átvehette sok korábban élő-munkaigényes feladat elvégzését, de hát az állam felügyeleti hatósugarának kiterjesztése, az intézményesített bekebelezés bizony nem csak azzal járt, hogy a költségek az állam büdzséjét terhelik, hanem a létszám felduzzasztásával is.
Így aztán hiába bocsátottak el x számú embert az elmúlt években és vettek fel y számút, a matematika szabályai szerint ha az y nagyobb mint az x akkor a legritkább esetben sem csökken az összlétszám.
Ha a cél az volt, hogy az elküldöttek lojalitása hagyott maga után kívánnivalót a regnáló kormánnyal szemben és az újonnan érkezettek mind lojálisak (ha másért nem hát állásuk megőrzése érdekében), akkor és csakis akkor megérte a statisztikailag eredménytelen, kommunikációs szinten szintén kudarcos próbálkozás.
Jelenleg folyik a sokadik félidő a szakszervezetek reményei szerint ismét eredménytelenül.
