Ezúttal Orbán túl messzire ment

0
2384

Ezzel a címmel jelent meg a Politicón Anna Maria Corazza Bildt svéd EP-képviselőnek, az Európai Néppárt tagjának a véleménycikke. „A legnagyobb veszély az értékeink elleni támadás és erről tárgyalni kell novemberi Helsinkiben tartandó kongresszusunk előtt” – írja.

Orbán alatt a menedékkérőket ellenségnek és bűnözőknek nevezik, a rajtuk segíteni igyekvőket pedig börtön fenyegeti. Az emberi jogok védelmezőinek bebörtönzése és a menekültek jogának a megsértése szembe megy az Európai Unió Alapjogi Chartájával – állapítja meg a svéd képviselőnő, aki emlékeztet arra, hogy a Fidesz júniusban olyan alkotmánymódosítást mutatott be, amely megtiltja az idegen népesség betelepítését. Ez megtorpedóz minden esetleges közös uniós migrációs megoldást.

„Orbán politikája felbátorítja a szomszédjait Közép- és Kelet-Európában, hogy kövessék példáját és fordítsanak hátat az EU-nak. Az, hogy

egyértelműen támogatja Putyin ukrajnai háborúját

és a Moszkva elleni szankciók feloldása mellett száll síkra, szintén aggasztó és szembe megy az Európai Néppárt (EPP) értékeivel, mert az EPP egyértelműen támogatja Ukrajna függetlenségét és szuverenitását.”

Anna Maria Corazza Bildt szerint az sem lehet alibi az EPP számára miért nem lép fel a Fidesszel szemben, hogy más pártcsaládok például a szociáldemokraták nem fordulnak szembe testvérpártjaikkal Szlovákiában és Romániában.

„Elkövetkezett az igazság pillanata az EPP számára,

vezetőinek tisztáznia kell, hogyan állnak a Fidesszel. A további bizonytalanság súlyosan károkat fog okozni a pártcsaládnak.”

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .