Ez volt ma – 2017. szeptember 30.

0
993

Mintha felgyorsultak volna az események idehaza a politikai világban: szombaton lett egy újabb hivatalos miniszterelnök-jelölt az ellenzéki oldalon, a Demokratikus Koalíció minden eddiginél feketébben-fehérebben elutasította az MSZP Gyurcsányt kizáró ajánlatát, a szocialisták pedig ezt elég érdekesen reagálták le. Közben az Együtt ismét országos mozgalmat hirdetett a gyűlöletkampány plakátjainak a leszedésére. Aggasztóan alakul a helyzet Katalóniában a vasárnapra tervezett, utóbb betiltott függetlenségi népszavazás előtt. Ellentmondó – de nem csak rossz – hírek érkeztek a Koreai-Félszigettel kapcsolatban.

Szél Bernadett hivatalos jelölt

Szél Bernadett, az LMP társelnöke, frakcióvezetõje, a párt miniszterelnök-jelöltje. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Az LMP a párt történetében először állított miniszterelnök-jelöltet, mégpedig Szél Bernadett társelnök személyében. A párt szombati kongresszusán a immár hivatalosan is megválasztott kormányfő-jelölt a többi között arról beszélt, hogy az országnak új irányra, politikára és vezetőkre van szüksége.

A kongresszus előtt megjelent Facebook posztjában hátpontos programot mutatott be. Ez többek között a korrupció elleni harccal: a bérek emelésével; a hazai kkv-szektor támogatásával; az oktatással, a családközpontúsággal, az ingyenes egészségüggyel és Paks 2 felmondásával, a megújulók helyzetbe hozásával foglalkozik.

 

Az Együtt üdvözölte Szél Bernadett kinevezését az LMP miniszterelnök-jelöltjévé, és reményét fejezte ki, hogy az LMP is részt vesz a jövő szerdára tervezett Új Pólus egyeztetésen.

DK: Saját lista, Gyurcsánnyal az élen

A Demokratikus Koalíció a továbbiakban nem folytatja a közös listáról az MSZP által elindított végnélküli vitát, amely kilenc hónap alatt egyetlen hivatalos tárgyalást sem eredményezett az ellenzéki pártok között. Az MSZP stratégiája és az elmúlt kilenc hónapban követett politikája lehetetlenné teszi a közös listás indulást. A DK saját listát indít, Gyurcsánnyal az élen – tudatt párt közleménye.

A dokumentum leszögezi: tárgyalásokat az egyéni választókerületekben induló jelöltekről kell folytatni. A választási győzelem egyetlen szervezeti előfeltétele, hogy az egyéni választókörzetekben egy demokratikus ellenzéki jelölt álljon a Fidesz jelöltjével szemben. A DK készen áll ilyen tárgyalásokra valamennyi demokratikus ellenzéki párttal. Az arányosság, a méltányosság szempontjai alapján gyorsan megállapodásra juthatunk.

MSZP: Az álláspontunk nem változott

Gyurcsány Ferenc és pártja, a Demokratikus Koalíció évek óta másról sem beszél, mint az összefogás szükségességéről. Ehhez képest Gyurcsány Ferenc ma bejelentette, hogy hátat fordít az ellenzéki tárgyalásoknak, és önálló listát állít a 2018-as választásokon – szögezi le a szocialisták közleménye.

A DK álláspontjával szemben a miénk soha nem változott – áll a dokumentumban: az MSZP szerint az országot szétrabló Fidesz-kormány leváltásához közös miniszterelnök-jelöltre, közös ellenzéki listára, és mind a 106 választókerületben egyetlen ellenzéki jelöltre van szükség a két szélsőjobboldali párt, a Fidesz és a Jobbik jelöltjeivel szemben.

Együtt: Ismét leszaggatják a gyűlölet-plakátokat

Az Együtt a kormány újabb gyűlöletkeltő, Soros György-ellenes plakátjait is eltávolítja az utcákról. A kormány újabb plakátjait már országszerte elkezdték kiragasztani. A rendőrségi bejelentést követően az Együtt azonnal hozzákezd a plakátok eltávolításához – tudatta a párt közleménye, amely szerint ezen a linken lehet csatlakozni az országos mozgalomhoz.

Az idén nyáron Vajda Zoltán, az Együtt politikusa kezdte el eltávolítani a kormány előző nemzeti konzultációja keretében kiragasztott gyűlöletkeltő plakátokat. Az akcióból országos mozgalom lett, amihez több párt és számos civil csatlakozott, így vidéken és Budapest számos pontján rendőrségi bejelentés keretében távolították el a kormányzati plakátot.

Katalán népszavazás: mi lesz itt?

Az önálló Katalóniát támogató tüntetők Barcelonában 2017. szeptember 29-én, két nappal a katalán függetlenségről tervezett, és a spanyol kormány által betiltott népszavazás előtt. (MTI/EPA/Alberto Estevez)

Egyre kétségesebb, hogy lehetséges lesz megtartani a népszavazást a 7,5millió lakosú, saját nyelvvel és kultúrával, nagyfokú autonómiával rendelkező, gazdag Katalónia függetlenségéről. A katalán kormány által október 1-jére kiírt referendumot  a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette, azaz megtartása illegális.

Többezer spanyol rendőrt rendeltek a helyszínre, miközben a spanyol hatóságok technikailag is ellehetetlenítették a népszavazást. Lezártak 1300 iskolát, a 2315 szavazóhely több mint a felét, s elfoglalták a regionális távközlési központot is, ellehetetlenítve a szavazó- és szavazatszámláló rendszer hátterét és technikáját. A spanyol csendőrség ügynökei emellett átkutatták a katalán kormány kommunikációs központját, és működésképtelenné tették azt a szoftvert, amely a 2300 szavazóhelyiség távközési kapcsolatát, az online szavazást, illetve a szavazatszámlálási adatok megosztását szolgálta volna.

Az USA és Észak-Korea kapcsolatban áll

Kim Dzsong Un a Koreai Munkapárt első titkára l(MTI/AP/KCNA/KNS)

Miközben a dél-koreai média arról számol be, hogy Phenjan környékén észak-koreai rakéták mozgását észlelték, a kínai látogatáson lévő amerikai külügyminiszter arról beszélt, hogy kapcsolatban állnak az észak-koreaiakkal, s tárgyalást fontolgatnak Phenjannal. Ez komoly jó hír a világnak, amely a két ország közötti feszültség éleződésének volt az elmúlt időszakban tanúja.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .