Ez volt ma – 2017. december 15.

0
816

 

Vona: Fordulópont a mai

Fotó: FüHü

Ezrek gyűltek össze a Jobbik által meghirdetett tüntetésen Budapesten, amely előtt fél órával leállt a forgalom a Dózsa György úton. A megmozduláson, amelynek Vona Gábor, a Jobbik elnöke volt a fő szónoka, több ellenzéki párt is képviseltette magát, köztük a Momentum, az LMP és az Együtt. A vegyes részvételt az is mutatta, hogy vegyesen voltak Európai Uniós, magyar és Árpád sávos zászlók is.

Vona nem fukarkodott  kemény szavakkal beszédében, ugyanakkor fordulópontnak mondta a tüntetés napját, kifejtve: egyrészt azért, „mert itt vagyunk, sokféle ember, sokféle gondolattal és világképpel. Másodrészt azért, mert bebizonyítottuk, hogy nem félünk, illetve nem mi félünk”.

AKI FÉL – DACÁRA A HATALOMNAK, A SOK ELLOPOTT PÉNZNEK – AZ ORBÁN VIKTOR.

Orbán minden gesztusa, környezete, s mindaz ami benne van, emlékeztet valamire –

„EGY BUKÁS FELÉ TÁNTORGÓ DIKTÁTOR UTOLSÓ KÉTSÉGBEESETT KAPKODÁSÁRA.  ORBÁN VIKTOR BUKNI FOG!”

Fordulópont emellett azért is, „mert itt és ma, itt és most a XXI. század megmutatta önmagát” – jelen vannak LMP-sek, Momentumosok, kisgazdák, Jobbikosok, más pártok, civilek – mondta, arra hegyezve a gondolatot, hogy a Fidesz és az MSZP a múlt századot képviseli, amelyben a más véleményt valló az ellenség, akit el kell taposni. „Ebből ki kell lépnünk nekünk is” – fogalmazott, elismerve:

„MI IS EBBE NŐTTÜNK BELE, MI IS BENNE VOLTUNK EBBEN”, S „BÁRMENNYIRE IS SZERETNÉNK, NEM TUDJUK MEG NEM TÖRTÉNTTÉ TENNI EZT”

– reagált közvetetten azokra a bírálatokra, hogy milyen véleményeket hangoztattak még nem is olyan régen ő és a pártja.

 

Új megoldás: külön lista, közös miniszterelnök-jelölt

Molnár Gyula, az MSZP elnöke, Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke és Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Talán áttörésnek is lehet nevezni azokat a híreket, amelyek mostanság szivárognak ki a baloldali pártok háza tájáról. Híreink szerint az MSZP, bár az utolsó pillanatig sem akarja feladni a közös indulás elképzelését, mégis hajlandónak mutatkozik egy kompromisszumos javaslatra. Eszerint elfogadná az önálló lista gondolatát, ami azt jelenti, hogy valamennyi párt állítana saját listát, ugyanakkor a miniszterelnök-jelölt neve azonos lenne. Ez azt jelentené a jelenlegi állás szerint, hogy az MSZP Karácsony Gergelyt állítaná erre a posztra, és ha eredményesek lesznek a tárgyalások, akkor ezt tenné a Demokratikus Koalíció is.

Az eddig publikus ismereteink szerint Gyurcsány Ferenc határozottan opponálta a zuglói polgármester személyét, aki ezt készséggel tudomásul vette, annak fenntartásával, hogy ez esetben a DK elnöke javasoljon más személyt, olyasvalakit, aki képes az integrációt megvalósítani. Gyurcsányéktól erre a felvetésre eddig nem érkezett választ, mint ahogy azt sem sikerült megtudnunk a DK-tól, hogy vajon tényleg elfogadnák-e az új koncepciót. Ha igen, az nagyot lendítene a bemerevedett helyzeten, hiszen ez esetben tényleg csak a 106 egyéni körzetben kell megállapodniuk.

Erről pedig mindkét szereplő azt állítja, hogy ez a megállapodás már nagyon közel van, lehetségesnek látszik a karácsony előtti végeredmény.

Önmagában azonban még ez sem elegendő az üdvösséghez, szükség lenne arra is, hogy a többi párt is hajlandó legyen elmozdulni eddigi pozíciójától. Ma úgy látszik, hogy az LMP erre nem hajlandó, az Együtt pedig egyre furcsább ötletekkel áll elő, mintha képtelen lenne felmérni saját valós erejét. Elemzők szerint ugyanakkor reális az a forgatókönyv, hogy ha az MSZP-DK alku megköttetik, akkor a többiek lassan fel fognak csatlakozni hozzájuk.

„Mégsem vagyunk annyira „töketlenek!”

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A legfontosabb lépést nagy nehezen megtettük a győzelem felé! – korrigálja korábbi, meglehetősen önkritikus nyilatkozatát Horváth Csaba. Az MSZP fővárosi közgyűlési frakcióvezetője a FüHü-nek adott interjújában elmondta azt is, hogy miután Karácsony Gergely immár a szocialisták kormányfő-jelöltje lett, a teljes baloldal elemi érdeke, hogy felsorakozzon a legnépszerűbb jelölt mögé. Nyerni pedig csak akkor tud az ellenzék, ha megvan a szándék Orbán Viktor elzavarására, s azt a személyt is fel tudják mutatni, aki a választás után kormányozni fogja az országot.

Nem ért egyet azzal a mondással, hogy az ördög leváltása érdekében magával az ördöggel is szövetséget kell kötni – mondja a Jobbikkal kapcsolatban, s persze a tüntetésükre sem megy ki. Járhatatlan útnak látja ugyanis, hogy a baloldali demokratikus ellenzék az alapértékeit is feladja a kormányváltó szövetség kialakításáért. Ha a Jobbik valóban komolyan gondolná a változást, akkor nem csak virtuális elhatárolódásra futná Vona Gábortól, akkor a rasszistákat egyszerűen kizárnák a pártból, s hiteles jobboldali formációvá válhatnának.

Együtt-javaslat a 106 egyéni választókerületre

Forrás: egyutt.hu

A baloldali, liberális és zöld pártokhoz fordult konkrét képviselőjelölti helyeken egyeztetett indulás érdekében az Együtt. Mint közleményükben írják, véget kell vetni az időhúzásnak, meg kell állapodni egy-egy egyéni jelöltben mind a 106 egyéni kerületben.

“Az ellenzék útja a győzelemhez” címet viselő javaslatot megküldte az MSZP-nek, a DK-nak, az LMP-nek és a Momentumnak, jelezve, hogy kész a Fidesz és Jobbik jelöltjeivel szemben győzni képes ellenzéki jelöltek javára visszalépni, ha ezt a többi ellenzéki párt is kölcsönösen megteszi.

A Párbeszéd és a Jobbik kivételével minden ellenzéki pártnak elküldte a választókerületi javaslatot az Együtt. 15 kerületben kér támogatás a többiektől, 26-ban javasolja az MSZP-s, 24-ben a DK-s jelölt indulását. A DK egyetért, de nem ezzel a listával, a Momentum viszont nem közösködik senkivel. Az MSZP változatlanul közös listát is akar.

A tételes lista itt elolvasható.

Csak a lényeg hiányzik az ÁSZ Jobbik-jelentéséből

Forrás: az.hu

Pont az nem derül ki az Állami Számvevőszék jelentéstervezetéből, mi alapján és hogyan számolta ki a 331 millió 660 ezer forint tiltott támogatást a Jobbiknál. 2015-16-ból és 2017 első félévéből lényegében mindent szabálytalannak minősít a gazdálkodásban.

A rendkívül szellősen tördelt, teljes oldalakra vetítve talán tíz oldal terjedelmű jelentéstervezet alapján az Állami Számvevőszék (ÁSZ) lényegében semmit se talált rendben a Jobbik 2015-16-os és 2017 első félévi gazdálkodásában. A tervezetet a Jobbik hozta nyilvánosságra.

A jelentéstervezet azonban semmit se árul el arról, milyen forrásból, milyen módszerrel végezték el a plakát listaárak és a konkrét árak, illetve a korábban említett szokásos piaci árak összehasonlítását.

Ezt kifogásolja a Jobbik gazdasági igazgatója is.

Heisler: Figyelmeztettük a kormányt, hogy veszélyes játékot játszik

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Középre akarja pozicionálni a zsidók közösségét – nyilatkozta Heisler András, a MAZSIHISZ elnöke a Független Hírügynökségnek. Különleges időszak jön Magyarországon, szerinte minden párt a szavazatmaximálásra törekszik, ezért a szervezetüknek távol kell magát tartani a kampánytól. A MAZSIHISZNAK nem kell minden kérdésben megszólalnia, de amikor szükséges, ki kell állni a közösség védelmében. Ezt tették az első Soros-kampány kezdetekor, figyelmezették a kormányt, hogy a Soros-plakátok kihelyezésével veszélyes játékba kezdett, felszabadít antiszemita indulatokat. A Pócs János-ügyben azért nem szólaltak meg, bár ezt néhányan elvárták volna tőlük, mert az elnök szerint ebben az esetben sokkal fontosabb az össztársadalmi tiltakozás.

A Soros-kampányt azért lehet zsidókérdésként kezelni, mert a milliárdos bankár neve a szélsőjobboldali sajtóban zsidótoposszá vált.

Éppen ezért, és a múltbeli történések okán, semmilyen módon nem kívánnak kapcsolatba lépni a Jobbikkal, ugyanakkor a kormánnyal muszáj kooperálniuk, de csak úgy, hogy eközben megőrzik és erősítik a zsidó öntudatot.  Heisler a legfontosabb feladatát abban jelöli meg, hogy szervezetének meg kell akadályoznia a zsidóság asszimilációját, és a világi vezetésnek mindent el kell követnie annak érdekében, hogy minél többen csatlakozzanak a közösségükhöz. A Sorsok háza projektből a MAZSIHISZ teljesen kiszállt, de Heisler azt gondolja, hogy a választásokig nem is fog történni semmi, üresen áll az egyébként impozáns épület.

LMP-Új Kezdet: választási program baltól zöldön át konzervatívig

Hangsúly az önkormányzatokon, a szociális területen, a zöld gazdaságon, a jogállami reparáción. Nagyarányú béremelés és kiadásnövekedés oktatásban-egészségügyben, luxus- és vagyonadó, konzervatív progresszív jövedelemadózás. Ez az LMP és a Gémesi-féle Új Kezdet programja.

Az LMP és a Gémesi György vezette Új Kezdet közös választási programja viszonylag sokat ígér, de az elképzelések jó része jövőorientált zöld gondolatok köré csoportosul. Fokozatos áttérés a megújuló energiára, belsőégésű motorú autók forgalomba helyezésének tilalma 2030-tól, az ország „végigszigetelése”. Helyi közösségek, közte önkormányzatok korábbi jogainak visszaállítása. A társadalmi esélyegyenlőtlenség csökkentése jogi és adóintézkedésekkel. Több kulcsos szja, vegyítve a szocdem progresszivitást a konzervatív felső mértékkel. Csak néhány kulcspont a Lányi András szerkesztette csomagból.

Orbán: Kézitusa volt Brüsszelben

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő és Orbán Viktor miniszterelnök az uniós országok állam- és kormányfőinek csúcstalálkozóján a brüsszeli Európa-épületben 2017. december 14-én, a kétnapos tanácskozás elsõ napján. (MTI/EPA pool/Olivier Hoslet)

Ismét videóüzenetet tett közzé a miniszterelnök, amelyben összegezte a brüsszeli évzáró EU-csúcs első napját. Az Orbán Viktor Facebook-oldalán éjjel megjelent videóban a miniszterelnök úgy értékelte a csütörtöki napot, hogy egyetértettek a migráció úgynevezett külső kérdéseiben, a betelepítésekről azonban továbbra sincs közös nevező.

Orbán úgy fogalmazott, hogy ez a rosszabb hír. „Továbbra is sokan vannak nagyok és erősek, akik nem megállítani akarják a migrációt, hanem be akarják hozni a migránsokat Európába, és utána pedig kötelező erővel szét akarják osztani” – mondta a jó éjszakát, Magyarország címmel közzétett videóban.

Oscar-jelölések: a Testről és lélekről rákerült a szűkített listára

Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje is szerepel a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára esélyes művek szűkített listáján – jelentette be az amerikai filmakadémia Los Angelesben. A kilenc filmből álló listán Fatih Akin török származású német rendező Aus dem Nichts című krimije (német-francia koprodukció), a Szeretet nélkül című orosz, az Una Mujer Fantástica című chilei dráma, a nemrég a legjobb európai filmnek választott A négyzet (svéd-német-francia), az izraeli Foxtrot, a libanoni The Insult, a szenegáli Felicité és a dél-afrikai The Wound szerepel még.

Az amerikai filmakadémia idén 92 alkotásból választotta ki a legjobb idegen nyelvű film szűkített listáján szereplő kilenc művet, amelyből a január közepén tartott vetítések alapján bizottságok választják ki a végső öt jelöltet. Ezeket január 23-án jelentik be.

Utoljára 2016-ban jelöltek magyar filmet a kategóriában, Nemes Jeles László Saul fia című filmjét, amely meg is nyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscart.

A Testről és lélekről szombaton ismét begyűjtött egy fontos díjat: a női főszereplő, Borbély Alexandra Európai Filmdíjat kapott, a berlini ceremónián azonban a legjobb filmnek járó díjat A négyzet kapta.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .