Erdogan rendszere részben maffia kormányzás

0
1225
Facebook

Maffia kormányzás. Felkaphatjuk fejünket, mintha ezt már hallottuk volna valahol… Nem akárki mondja ezt: Erdogan elnök egykori jobbkeze, Ahmet Davutoglu ex miniszterelnök, aki a Der Spiegelnek úgy nyilatkozott, hogy padlóra küldi Törökországot a szinte teljhatalmú elnök.

A hatalom korrumpál. (*szerk.: Már megint áthallásom van)

Amikor Erdogan hatalomra került 2003-ban, akkor még küzdeni akart a korrupció ellen.

Manapság a korrupció sokkal nagyobb mint akkor volt. Küzdeni akartam az ellen, hogy rokonokkal töltsék be a fontos állásokat, de az erőfeszítéseim hiábavalónak bizonyultak. Miután távoztam a hivatalomból Erdogan veje lett a rendszer második legfontosabb embere. Ha elfogadtam volna a korrupciót, a nepotizmust, a rossz menedzselését Törökország problémáinak, akkor még mindig a hatalom részese lennék – nyilatkozta dél törökországi birtokán az ellenzéki politikus, aki szerint Erdogan rendszere hamarosan összeomlik. Ő pedig szeretne fontos szerepet játszani a következő kormányban.

Kicsoda Ahmet Davutoglu?

A most 62 éves politikus 2009 és 2014 között Törökország külügyminisztere volt, korábban pedig Erdogan külügyi tanácsadója. 2014 és 2016 között ő volt Törökország miniszterelnöke. 2016-ban volt az állítólagos puccskísérlet, melynek nyomán Erdogan tömegesen csukatta le ellenfeleit és az ellenzéki sajtó munkatársait.

Miért alakult így a helyzet Törökországban?

2010-ben Erdogan olyan reform programot hirdetett meg, melyet az ellenzék nagyrésze is elfogadott. A FETÖ – Fetullah Gülen iszlám szónok mozgalma – egyre inkább hatalomra tört, és erre Erdogan egyre inkább autokrata módon reagált. (Ez az állítólagos puccskísérlet leírása. Erdogan az USA-t vádolta a puccskísérlet megszervezésével és kérte az iszlám prédikátor kiadatását, de ezt Washington megtagadta. Erdogannak nagyon rossz kapcsolata volt a demokrata vezetéssel az USA-ban. Orbán Viktor miniszterelnök viszont még a fiát is elvitte Erdogan beiktatására, melyet sok nyugati vezető bojkottált.)

Miért van az, hogy öntől eltérően, a kormánypárt oly kevés vezetője lázad fel Erdogannal szemben?

Amikor engem kizártak a vezetésből, akkor Erdogan aláíratott erről egy okmányt, melyet szinte mindenki aláírt. Azután odajöttek hozzám és bocsánatot kértek: mester, tudjuk, hogy neked volt igazad, de nem tehettünk másként.

Sokan félnek Erdogantól, de sokan nagyonis profitálnak a rendszerből.

A vezetők általában akkor a leggyengébbek amikor a legerősebbnek képzelik magukat. Erdogan csupa talpnyalóval vétette körül magát. Ő már nem ismeri az ország reális helyzetét. Senki sincs a mai kormányzatban, aki kezelni tudna egy olyan súlyos válságot mint a mostani. Jelenleg ugyanis nemcsak a gazdaság, de az állam is válságban van. Szerintem 2022-ben választások lesznek Törökországban.

Elfogadna egy választási vereséget Erdogan elnök?

Igen. A választásoknak már régi hagyománya van Törökországban. Lehet, hogy Erdogan megkísérelné azt, hogy kérdésessé tegye a választások eredményét, de nem járna sikerrel. Nekem nem az a célom, hogy megbuktassam Erdogant hanem az, hogy helyreállítsam a demokráciát Törökországban.

Sedat Peker maffia vezér a You Tube-on videókat tett közzé, melyek azt igazolják, hogy Erdogan kormányzata kapcsolatban állt a maffiával. Igaz ez?

Azt hiszem, hogy ez legalábbis részben igaz. Az igazságszolgáltatásnak már réges régen meg kellett volna kezdenie a vizsgálatot ezekben az ügyekben.

Törökország maffia állam lenne?

– tudakozódik a Der Spiegel. – Nem egész Törökország, de a kormányzat egy része igen.

Bíróság elé kellene ezért állítani Erdogant a bukás után?

Nem szeretném elkövetni ugyanazt a hibát mint Erdogan vagyis a hatalmi ágak összekeverését, a beavatkozást az igazságügy menetébe. Azt gondolom, hogy mind a korrupciót mind a hatalmi visszaéléseket független bíróságoknak kell kivizsgálniuk – mondta Ahmet Davutoglu ex kormányfő a Der Spiegel tudósítójának.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .