Eldőlt: Borkai Zsolt marad tisztségében, de kilép a Fideszből

0
9463
Forrás: GyőrPlusz TV

Borkai Zsolt marad győri polgármester, de kilép a pártból – derül ki Hollik István kormányszóvivőnek a HírTV-ben lezajlott beszélgetéséből. Merthogy demokráciában élünk – mondta.

Eldőlt Borkai sorsa – ezzel a címmel közli a HírTV honlapja a Hollik Istvánnal este sugárzott beszélgetést. A kormánytévé kérdezője szerint „bizonyos fővárosi kerületek elvesztése” (valójában inkább földcsuszamlásszerű fordulat) érzékeny pont lehet. A kormányszóvivő erről azt mondta: a Borkai-faktornak jelentős hatása volt az önkormányzati választások kimenetelére. Hollik úgy gondolja,

a győri polgármester ügyének erkölcsi vonatkozásai mellett nem lehet elmenni szó nélkül.

A KDNP-s politikus emlékeztetett: Orbán Viktor miniszterelnöknek volt egy nagyon komoly ígérete a választás napján, azt mondta, vasárnap elmondják a véleményüket a győriek Borkai Zsoltról, aztán pedig ő is (amit hétfőre ígért, de ez elmaradt). Orbán megkérte Kövér László választmányi elnököt, valamint Kubatov Gábort, a Fidesz alelnökét, illetve Kósa Lajos Fidesz-alelnököt, hogy beszéljenek Borkai Zsolttal. Ez a találkozó megtörtént és ennek eredményéről Borkai Zsolt holnap sajtótájékoztató keretében be fog számolni

– tette hozzá.

Hollik elmondta, a Magyar Nemzet jól értesült arról, hogy mi fog történni, vagyis Borkai várhatóan marad Győr polgármestere, viszont a személyével kapcsolatos döntés „a pártbeli státuszát érinti”. Vagyis – tegyük hozzá – kilép a Fideszből.

- Hirdetés -

Hollik arról is beszélt, hogy

„mégiscsak demokráciában élünk”,

az nem állítható, hogy a győriek nem voltak minden ismeret birtokában, így tehát nem tehetnek mást, mint a győri választópolgárok véleményét tiszteletben tartják.

Az alig hatszáz körüli szavazatkülönbség miatt az ellenjelölt Glázer Tímea (összellenzéki támogatású DK-s) a cédulák újraszámolását kezdeményezte. A sok érvénytelen szavazat láttán tehát még az se vehető biztosra, hogy Borkai a nyertes.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .