Egyelőre nem lesz elnökváltás a Jobbikban

0
1133
youtube.com

A Jobbik választmánya lefújta a tíz nap múlva tervezett  tisztújítást, emiatt elmarad az elnöki poszton a csere is. Jakab Péter, ennek egyedüli várományosa elfogadta a döntést.

Elfogadom a Jobbik országos választmányának döntését, nem leszek a párt elnöke – írta a Facebookon Jakab Péter. Ő a párt parlamenti frakciójának vezetője, és eddig egyedüli pályázó a pártelnöki tisztségre, miután Sneider Tamás októberben közölte: nem áll sorompóba a posztért.

A tisztújító kongresszus november 9-én lett volna. A választmány azonban úgy döntött kedden, hogy jövőre tartja meg ezt. Jakab tájékoztatása szerint a küldöttek nem támogatták az újonnan megválasztandó Országos Elnökség mandátumának két és félévre hosszabbítását, hogy az a 2022-es országgyűlési választások után járjon le. Mivel Jakab Péter elnökjelölt a jelöltség elvállalását előzetesen ehhez az alapszabály-módosításhoz kötötte, így ígéretét betartva visszalépett az elnökjelöltségtől.

Az Országos Választmány ezért jelentős többséggel felkérte az Országos Elnökséget, hogy vonja vissza a tisztújító kongresszus kiírását és töltse ki az eredeti, 2020 májusáig szóló mandátumát. Az Országos Elnökség a Választmány kérését elfogadta, így a Jobbik jövő év tavaszán tartja meg rendes tisztújító kongresszusát.

Egyelőre ennyi tudható. Az se világos, hogy véletlen egybeesés-e, hogy ugyancsak kedden jelentette be Vona Gábor, az előző pártelnök, hogy kilép a pártból. A jelenlegi vezetés a május végi európai parlamenti választás számukra kedvezőtlen eredménye láttán (egyetlen képviselőt se sikerült kijuttatni) jelentette be lemondását.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .