Az előítéletek néha fedik a valóságot. Ha az ember már a címe alapján azt gondolja, hogy a Pappa pia című film egy kapitális marhaság lesz, akkor egyáltalán nem jár messze az igazságtól.
Ezt nevezik könnyed, nyári limonádénak. Azt nem tudom, hogy mennyire hűsít. A Mamma Mia! azért üdítőbb volt, meg hát abban játszott Meryl Streep.
Divinyi Réka forgatókönyvíró jelenetrészecskéket toldott az ötvenes- hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek slágerei közé, ürügyet teremtve arra, hogy a színészek, ilyen-olyan hangi adottságokkal dalra fakadhassanak. Közben persze táncolnak is így-úgy. Aki netán fergetegességről beszélne, az népámító. Én elröhögcséltem Csupó Gábor filmjén. Szerintem nem mindig azon, amin a létrehozói akarták.
Amikor rögtön az illusztris műalkotás legelején a Gyuri bácsinak titulált Korda György rágyújt az ötvenes évek elejéről származó, amúgy tényleg szórakoztató, nagy színészek alakításaival teli, sematikus Állami áruház című film egy fődalára, arra, hogy a „Dunaparti csónakházban, de nagy a jókedv mindennap”, és közben vidáman motorcsónakozva a Dunán, nem veszi észre, hogy mellőle Klárika a vízbe pottyant, akit húz és húz maga mögött rendületlenül, akkor azért
már érezhető, hogy most aztán csigázva lesz a jókedv.
Persze hozzá a kamera végig pásztáz szép fővárosunk panorámáján, hogy mindez még impozáns is legyen. És bár a jelenetnek semmi, de semmi köze a továbbiakhoz, de nagy leleménnyel fölkonferálják vele, hogy egy csónakház körül bonyolódik majd a jobbára műbalhé.
Jó fej, laza nagypapáé a csónakház, ami veszni látszik, mert a derék világcsavargó öreg adóssága miatt a bank vinni akar mindent. A Papiról és a csónakházról szép emlékeket őrző unoka a hír hallatán, évek elteltével sebtiben haza ruccan, hogy rapid megoldást találjon. Kieszeli, hogy ripsz-ropsz romkocsmát nyit a csónakházból és majd dől a lé. De
a szemben székelő, magát kigyúrt gorillákkal őriztető, szuper diszkó tulajnak,
aki naná, hogy szuper gonosz is, fáj a foga a helyre, meg arra a csajra, aki a világvándor srác nője volt, de faképnél hagyta, ha azonban éppen itthon van, akkor újra melegedik a kapcsolat. És persze a végén egymáséi lesznek, főgonosz pedig kulloghat el a búsba, mert egy meglehetősen átlátszó trükkel sikerül átverni. Hát ennyi. Ez így véznácska, meg bugyuta.
Stohl András főellenségként lenyalt hajú, piperkőc ízléstelenséggel öltözködő felfújt hólyag.
Szabó Kimmel Tamás Tomiként a hű, de sármos pasi, akiben bár vannak rosszfiús vonások, végül még jó papucsférj is válhat belőle. Ostorházi Bernadett megszemélyesítésében Mara érző szívű nő, aki őrlődik a pénzes pasi, meg a csóró között, de aztán persze, hogy a jó oldalra áll. Ha pokoli rossz a kedve, zuhogó esőben fakad dalra, kicsattanó öröm estén ehhez verőfény dukál, hogy senki ne érthesse félre a szituációt és az ő bonyolult lelkét. Nagy Feró Papiként egészen olyan, mint Nagy Feró. Rátóti Zoltán zordon, öltönyös, nyakkendős atya, aki nem ad semmiféle segítséget a fiának, de a befejezésnél aztán ő is komoly anyagi erőfeszítéssel kedveskedik.
Hogy mitől a száznyolcvan fokos fordulat, azt a forgatókönyvben elfelejtették megírni, így szegény Rátóti nem is játszhatja el, pedig feltehetően képes lenne rá. De hát a fő cél nyilván a totális boldog végkifejlet volt, amihez nem kell más, mint egyetlen beképzelt seggfej banálisan egyszerű legyőzése.
Szégyen ide, szégyen oda, én ezt olyan nagyon még csak nem is untam. Na jó, azért közben nézegettem az órámat, és nem feltétlenül a szépségét mustrálgattam.
