Amikor a kormány sajtótájékoztatóján Gulyás minisztert az UEFA döntéséről kérdezték, miszerint a történelmi Magyarországot ábrázoló molinók bevihetők nemzetközi labdarúgó mérkőzésekre, Gulyás elégedetten állapította meg, hogy igen, a döntés megfelel a józan észnek, a történelmi Magyarország ábrázolása nem diszkriminatív.
Tudjuk, az MLSZ elnökeként Csányi Sándor OTP-vezér kezdeményezte ezt. Hogy valóban ilyen döntés született-e, azt nem tudhatjuk, mert a román labdarúgó szövetség mást állít, s hogy ez felel-e meg a józan észnek, az megítélés kérdése. Az kétségtelen, hogy a történelmi Magyarország ábrázolása nem olyan értelemben diszkriminatív, mint antiszemita vagy más rasszista szövegek vagy jelképek skandálása illetve felmutatása a stadionokban. Az effajta aktusok nem a népcsoportokkal szembeni diszkriminációt, hanem másfajta politikai indulat kifejezését jelentik, s ilyesmivel a nemzetközi sportéletben nem foglalkoznak.
A magyar illetékesek arra szoktak hivatkozni, hogy a „történelmi Magyarországnak” az autókon tömegesen, illetve a labdarúgó pályákon is rendszeresen megjelenített kontúrja történelmi tény. Ez igaz, a magyar állam az Osztrák-Magyar Monarchia részeként e határok között létezett az 1867-es kiegyezést követően az első világháború végéig. A kérdés csupán az, hogy van-e aktuális politikai üzenete ezeknek a kontúroknak 2023-ban és tovább. Mindannyian tudjuk, hogy volt ilyen már 1920 után: az volt az üzenete, hogy a korabeli magyar állam nem vette tudomásul az általa aláírt békeszerződés végleges voltát, és politikájának középpontjába állította a határok megváltoztatására, a békeszerződésben elveszített országrészek visszaszerzésére irányuló törekvést, és ezt a náci Németországgal és a fasiszta Olaszországgal együttműködve 1939 és 1941 között részben meg is valósította.
Az 1945 utáni magyar állam a párizsi békeszerződésben megerősítette, hogy lemond az 1920-ban elveszített területekről, és 1990 után a demokratikus magyar állam ezt több nemzetközi jogi aktusban is, mint amilyenek a szomszéd országokkal kötött alapszerződések voltak, megerősítette.
Az olyan politikai jelkép nyilvános használata, mint a történelmi Magyarország 1920 előtti határai, s amely a hatályos magyar államhatárokkal való elégedetlenséget fejezi ki, politikai törekvés, illetve ahhoz kapcsolódó indulatok kifejezése. Ezt nevezzük a politikai nyelvben irredentizmusnak, a történelmi Magyarország kontúrjait pedig joggal tekinthetjük irredenta jelképnek.
Az irredentizmus létező nézet Magyarországon, amelynek nyilvános kifejezését írásban, nyomtatásban, akár utcai tüntetéseken is szerintem helyes tudomásul venni, azt nem helyes megakadályozni, tiltani. Helye van könyvekben, újságokban, interneten. Ugyanakkor az állam intézményei, vezető politikusai, az állam alapvető céljait magukénak tekintő pártpolitikusok, közszereplők nem tehetnek ilyet. Én magam már a Fidesz státustörvényét „puha irredentizmusnak” neveztem annak idején, hiszen kezdetleges változata volt a későbbi kettős állampolgárságnak, amely közjogi kötelékkel fűzte a magyar államhoz a szomszédos országokban kisebbségben élő magyarokat. Miközben helyteleníteném, ha valaki jogszabállyal korlátozná irredenta jelkép nyilvános használatát (liberálisként az „önkényuralmi jelképek” tilalmát sem helyeseltem és ma sem helyeslem), azt nem tartom elfogadhatónak, ha magyar állami intézmények vagy olyan társadalmi szervezetek használják azt illetve teszik lehetővé azok használatát rendezvényeiken, mint amilyen az MLSZ.
Gulyás Gergely illetve az Orbán-kormány részéről nem lep meg, hogy fellép az irredenta jelkép (és az irredenta gondolat) szabad használatáért, hiszen politikájában, törvényalkotásában is ezt képviseli.
Azt azonban, hogy Csányi Sándor, aki nemcsak az MLSZ elnöke, de köztiszteletben álló bankvezető is, hasonlóképpen jár el, azt fölöttébb sajnálatosnak, károsnak tartom.
