JD Vance amerikai alelnök legutóbbi kijelentése újabb példája annak a hullámzó és sokszor ellentmondásos amerikai Irán‑politikának, amely az elmúlt hónapokban formálódott. Bár Washington korábban többször is nyitottnak mutatkozott a teheráni rezsim meggyengítésének vagy akár leváltásának gondolatára, Vance most határozottan azt hangsúlyozta: az Egyesült Államok elsődleges célja nem a rezsimváltás, hanem az, hogy Irán ne juthasson nukleáris fegyverhez.
A kérdésre, hogy támogatná‑e a rezsim megdöntését, Vance diplomatikusan kitérő választ adott:
„Ha az iráni nép meg akarja dönteni a rezsimet, az az ő döntésük. Mi most arra koncentrálunk, hogy Irán ne szerezhessen nukleáris fegyvert.”
Ez a megfogalmazás egyszerre jelzi a be nem avatkozás látszatát és tart fenn egyfajta stratégiai rugalmasságot.
A kontextus azonban jóval összetettebb. Donald Trump elnök korábban a tömegtüntetések idején nyíltan bátorította a tiltakozókat, sőt olyan tervekről is érkeztek hírek, amelyek a rezsim destabilizálását célozták volna. Ez akkor sokakban azt a benyomást keltette, hogy Washington akár a rendszerváltás irányába is elmozdulhat.
Ehhez képest most tárgyalások zajlanak Iránnal, amelyek hamarosan a második fordulóhoz érkeznek. A diplomáciai csatornák megnyitása arra utal, hogy az USA – a kemény retorika ellenére – még mindig a megállapodás lehetőségét keresi. Trump ugyan többször is kilátásba helyezte a katonai nyomásgyakorlást, ha Teherán nem mond le nukleáris ambícióiról és rakétaprogramjáról, de ez inkább tárgyalási eszköznek tűnik, mintsem közvetlen fenyegetésnek.
Vance összegző mondata jól tükrözi ezt a kettős stratégiát:
„Olyan megállapodást szeretnénk, amely garantálja, hogy Iránnak ne legyen nukleáris fegyvere. De ha ez nem sikerül, más lehetőségek is az asztalon vannak.”
Ez a kijelentés egyszerre próbálja fenntartani a diplomáciai nyomást és a katonai opció hitelességét – miközben továbbra is kérdéses, hogy Washington valójában milyen hosszú távú stratégiát követ.
