A radikális antimigrációs politika (narratíva) logikája erősen emlékeztet a Trianon és Auschwitz közös gyökerét jelentő kismagyar xenofób politikáéra. Nem egyszerűen arról van szó tehát, hogy xenofób a mai magyar politika, hanem ezen túl a xenofóbia – a politika túlsúlyos vezérmotívuma lévén – olyan logikát is ad neki, amely miatt (a termékeny ellensúlyokat nélkülöző politika) nem tud megállapodni egyetlen ponton sem és folyamatosan radikalizálódik.
Trianon és Auschwitz egyetlen trendvonalba illeszkedik, amelyeknek ugyan nem egyedüli oka a xenofób etnicizmus, de ez terelte kényszerpályájára a kismagyar külpolitikát. Már ma is látszik ugyanennek a logikának az ismétlődése szlovák, szlovén, román, ukrán, osztrák irányban, a néppárti fiaskóban, illetve a Gulágot újranyitni és oda magyarokat deportálni akaró (!) Mi Hazánk nevű náci mozgalom szárnybontogatásában is. Orbán végül Horthy hasonmása lehet az eredményeiben, a kérdés csak az, hogy miként fog kinézni az új Trianon-Auschwitz.
Továbbá, ceterum censeo, az ellenzék a kollaboráns tagjait is leszámítva azért nem lesz sikeres, mert a magyar politikai kultúrában nincs hova visszanyúlnia. Mivel az egyetlen potens politikai hagyományunk a nemzeti szocializmus, semmilyen más narratívát nem lehet megértetni és természetes könnyedséggel megélni ebben az országban. Az ellenzék alapvetően nem érti a helyzetet és minden lényegi ponton tévesen politizál. Ha netán növelni is tudná a részhatalmát 2019-ben – nem fogja -, az sem változtat ezen semmit.
Trianon és Auschwitz után a következő állomásra várunk, amelyet a magyar politikai logika diktál. Ez a keretrendszer az, amelyben a magyar történelem utóbbi másfélszáz éve – a korábbi genetikus trend alapján – értelmezendő.
