Ha így folytatja, Kósa Lajosnak, a Fidesz sokféle pozícióban kipróbált – és mindenütt gyorsan lecserélt – harcosának elévülhetetlen érdemei lehetnek az ellenzéki egység összekovácsolásában. Már amennyiben a most benyújtott, „rabszolgatörvény” címen elhíresült törvényjavaslatát átverik a parlamenten.
Kósa Lajos, és a rabszolgatörvény javaslatát vele együtt jegyző, de az üléstől távol maradó Szatmáry Kristóf, számíthatott arra, hogy hideget-meleget kapnak a másik oldaltól, mégis felvállalták, hogy a nevüket adják egy már lejárt szavatosságú kezdeményezéshez.
Mindkettőjük tekintélyét alaposan megtépázták már a politikai melléfogásaik, sok vesztenivalójuk nem maradt.
Csak emlékeztetőül: 2017 tavaszán a kormány – ugyancsak képviselői előterjesztésre – már megpróbálta elfogadtatni a parlamenttel, a mostanival csaknem szó szerint egyező javaslatot, de akkor már a bizottsági vitában a fideszes képviselők is szembefordultak ezzel. A közelgő választások bírták őket jobb belátásra, állították a szocialisták, és megjósolták, hogy a választások után újra előveszik majd az ügyet. A fideszesek ezerrel tagadtak, mégis így történt.
A kormánypárt politikai tanácsadói jól gondolták, hogy mintegy három évvel a következő parlamenti választások előtt, most alkalmas lehet az időpont a Munka törvénykönyvének tervezett módosítására. Egy várható, országos felháborodást követően, könnyebb lesz a kármentés. Nem kellett nagy jóstehetség ahhoz, hogy egy ilyen javaslat az ellenzéki pártokat közös platformra sodorja, de
ismerve a másik oldal széttagoltságát, számíthattak arra is a kormány oldalon, talán nem lesz tartós az együttműködésük.
Már a vitában elhangzott felszólalások is sejtették, hogy a túlmunkakeret évi 400 órára bővítéséhez egyetlen ellenzéki párt sem adja majd a nevét. Az estébe nyúló vitában többek között az MSZP-s Harangozó Tamás azt mondta: ezzel a javaslattal a magyar kormány a magyar dolgozókat eladta a német multiknak és az itthoni oligarcháknak, és szerinte katasztrofális helyzetet teremthet, ha a dolgozók maradék hétvégéjét is elrabolják. Párttársa, Varga László szerint a törvény megszavazása és kihirdetése esetén az ellenzéki pártok összefogva meg fogják találni azokat a demokratikus eszközöket, amelyek „jobb belátásra térítik majd a kormányt”. Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: egyértelművé vált, hogy a Fidesz a német ipart szolgálja ki és nem a magyar munkavállalók érdekeit. Szél Bernadett szerint – Orbán kedvenc kifejezésével élve – a kormány azoknak a munkavállalóknak ad egy tockost, akik itthon maradnak. A jobbikos Varga-Damm Andrea tovább ment: 2006-ban Budapestet ennél sokkal kevesebbért gyújtották fel, és egy ilyen javaslat benyújtása esetén egy demokratikus országban tömegek lennének az utcán.
A szakszervezetek is alighanem erre az álláspontra jutottak.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASzSz) december 8-ra utcára hívja a tagjait,
jelezte a szövetség elnöke. Egyelőre csupán a demonstrációról született döntés, majd ezt követően fognak tárgyalni a munkahelyi tisztségviselőikkel az ellenállás és tiltakozás más módjairól is: figyelmeztető sztrájkok vagy egyéb megmozdulások jöhetnek, nyilatkozta a szervezet elnöke.
A különféle internetes fórumokon is mozgolódás tapasztalható, vannak, akik a javaslat mögött álló gyárak ipari parkjainak körbezárását, országos sztrájkot és tüntetések megszervezését pedzegetik.
„Egy jó nagy sztrájkot kellene csinálni, amilyen meg nem volt! Így is rabszolgák vagyunk!” –írta valaki a vasasok honlapjára. A Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) egyenesen egy gumigyárba küldené a javaslatot benyújtó képviselőket, hogy ott néhány feszített műszakot dolgozzanak végig olyan munkakörülmények között, mint amilyet most ők javasolnak.
Ha az ellenzéki pártok és a szakszervezetek egymásra találnak, valóban könnyen elszabadulhatnak az indulatok,
s akkor a jóval szigorúbbra hangolt gyülekezési törvény sem tudja majd megakadályozni, hogy ne kerüljön sor olyan rendbontó akciókra, amelyekről a jobbikos képviselő asszony is vizionált. Igaz, 2006-ban a Fidesz biztatta utcai randalírozásra a híveit, de a jobbikos szónokok vitték a tévé székháza elé a gyújtogatástól sem visszariadó elégedetlenkedőket.
Aligha valószínű, hogy a kormány tanácsadói nem számoltak a szakszervezetek felháborodásával, és azzal a veszélyes helyzettel, ha azok egy platformra kerülnek a politikai pártokkal. Úgy tűnik, ennek a méregfogát próbálták kihúzni már szeptemberben, amikor feltehetően belső körökben már tárgyaltak a Kósa-féle javaslat benyújtásáról.
A napokban napvilágra került az a hír, miszerint a kormány szeptemberben 100-100 millió forintot utalt annak a hat legnagyobb érdekvédelmi szervezetnek,
amelyek 2012-ben megállapodást kötöttek a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) létrehozásáról. A tervezett törvénymódosítás ellen most viszont a LIGA Szakszervezetek és a Munkástanácsok Országos Szakszervezete (MOSZ), valamint a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASzSz) is tiltakozik. A dolog pikantériája, hogy a tervezett túlóra- és munkaidőkeret-emelés ellen szót emelő nagyobb szakszervezetek tagjai a VKF-nek, ahol elvileg partneri viszonyban vannak a kormánnyal, de a jelek szerint ott mégsem értesítették őket előre a munkavállalóknak hátrányos törvénymódosításról.
Elegendő lesz-e 100 millió forint lecsillapítani a szakszervezetek háborgását? Júdáspénzt kaptak a kormánytól a behódolásuk fejében?
Ha annak szánták, nehezen képzelhető el, hogy a kormány komolyan venné a szakszervezetek tiltakozását, és arra sem mernék nagyobb téttel fogadni, hogy ebben az esetben a szakszervezetek – néhány felháborodott közleményen túl – bármit tennének a jogszabály elfogadása ellen. Ha mégis meggondolnák magukat, és élére állnának az elégedetlenségnek,
ha ők lennének a kovászai egy nagy tüntetéssorozatnak, majd egy esetleges országos sztrájknak, akkor jelentősen javíthatnának az elmúlt években igencsak megkopott tekintélyükön.
Ha az ellenzéki pártokkal is tartósan megtalálnák a közös hangot, akkor egy komoly erőt képviselő nemzeti összefogás születhetne a jelenleg regnáló kormányzattal szemben.
Miután tegnap este Lezsák alelnök megunta az ellenzéki felszólalók szemrehányásait, nemes egyszerűséggel belefojtotta a szót a hozzászólásra várakozó további felszólalóba. Ekkor a pártok egységesen felálltak és kivonultak a teremből. Magukra hagyták a kormánypárti sorokban árválkodó négy-öt fideszest, vitassák meg egymás között a kiemelt beruházások gyorsításáról és a honvédelmi alkalmazottak jogállásáról szóló többi javaslatot.
Amire eddig egyetlen ellenzéki, demokratikus politikai erő sem volt képes, az lám, könnyen sikerülhet Kósa Lajosnak.
