Kezdőlap Címkék V!

Címke: V!

Több mint 2100 orvos mond föl Szlovákiában

A visegrádi csúcstalálkozón furcsa kéréssel állt elő Heger, Szlovákia miniszterelnöke: a magyar és a lengyel kormány támogatásával szeretne betegeket exportálni ebbe a két szomszédos országba! Az ok: 2100 orvos mond föl az 5 milliós országban, ahol ezzel vészhelyzetbe kerül az egészségügy január elsejétől.

Az orvosok Szlovákiában is magasabb béreket szeretnének elérni, de ezeket a kormány nem tudja vállalni, mert az energia válság kellős közepén nincsen rá pénze.

Szlovákiában már volt ilyen egészségügyi vészhelyzet 2011-ben amikor tömegesen mondtak fel az orvosok. Akkor a Csehországból küldött katona orvosok mentették meg a helyzetet.

Egyik visegrádi tagállam egészségügyi rendszere sincs jó bőrben hiszen a pandémia nagyon megviselte az orvosokat és az ápolókat. Ráadásul továbbra is nagy az orvos és ápoló hiány Európában, ezért sokan választják ezt a megoldást akár már közvetlenül a diploma megszerzése után is.

Szlovákiában az egészségügyi minisztérium egyelőre még nem kérte a hadügyminisztériumot, hogy helyezzék készenlétbe a katona orvosokat. Összesen 40 mozgósítható katonaorvos dolgozik Szlovákiában, ez kevés a problémák megoldásához. Ezért valószínűleg ismét a külföldhöz kellene fordulni. Legutóbb a cseh szenátus nehezményezte, hogy az ország katonaorvosainak egy részét Szlovákiába küldték.

Szlovákiai páciensek magyar és lengyel kórházakban?

Ezt kérte Heger miniszterelnök Kassán. Orbán és Mazowiecki válasza az volt, hogy “tanulmányozzák a kérdést”.

Szlovákia egészségügyi minisztere kijelentette: amennyiben nem tudnak megállapodni az orvosokkal, akkor november 30-tól egészségügyi vészhelyzetet rendelnek el az országban.

A visegrádi együttműködés nincs a legjobb állapotban hiszen Orbán Viktor Putyin barát politikáját a másik három ország egyáltalán nem osztja. A hétköznapi együttműködés ettől még működhet bár sem a magyar sem pedig a lengyel egészségügy nincs jó állapotban. A visegrádi országokban az egészségügy tulajdonképp permanens vészhelyzetben van, de ezt csak akkor mondják ki amikor teljes leállás fenyeget mint most Szlovákiában, ahol 2100 orvos adta be a felmondását.

Orbán már Visegrádon is trójai faló

A négy visegrádi állam parlamenti elnökei Pozsonyban találkoztak volna, de az ukrajnai háború miatt elmarad az eszmecsere.

Csehország, Lengyelország és Szlovákia ugyanis úgy gondolja, hogy Orbán Viktor Putyin trójai falova a visegrádi együttműködésben. Miközben a másik három tagállam mindenben támogatja a harcban álló Ukrajnát, a magyar diplomácia igyekszik keresztbe tenni Zelenszkij elnöknek, akit Orbán Viktor személyesen is támad olykor.

Markéta Pekarova Adamova, a cseh országgyűlés elnöke már többször bírálta Orbán Viktort Putyin barátsága miatt. Ezúttal még nyersebben fogalmazott egy cseh újságban:

”a magyar kormány Oroszország trójai falova. Ezért fontos, hogy egyértelmű üzenetet küldjünk neki.”

Szlovák külügyminiszter: a magyar szankciós érvek a Kreml kézikönyvéből valók

Rastislav Kacer külügyminiszter nemrég interjút adott a Napunk című szlovákiai lapnak, melyben bírálta a magyar kormány politikáját, mellyel az Oroszország elleni uniós szankciókat teszi felelőssé az inflációért.

“Olyan érveket hallunk ezzel kapcsolatban a magyar kormánytól, melyek megegyeznek azokkal, amelyet Oroszország használ az információs háborúban a Nyugattal szemben”.

A magyar diplomácia ezzel teljes mértékben elszigetelődött a nyugati világban:

”Magyarország ezekkel a nézetekkel teljesen egyedül maradt az Európai Unióban”

– hangsúlyozta Szlovákia külügyminisztere.

Menczer Tamás külügyi államtitkár válaszul azt állította, hogy “a szlovák külügyminiszter nem szereti a magyarokat.” Szerinte a nézeteltérések ellenére a visegrádi együttműködés továbbra is működik.

“Nem ülünk fel a provokációnak. A visegrádi négyes szövetség erejét megőrizzük. A magyar kormány mindig a magyar érdekeknek megfelelően cselekszik. Mi a béke pártján állunk, azonnali tűzszünetet és békét akarunk. Akkor is, ha ez Rastislav Kacer külügyminiszternek nem tetszik” – fogalmazta meg a magyar külügy álláspontját Menczer Tamás államtitkár.

Vajon a másik három visegrádi állam nem a saját nemzeti érdekeit képviseli amikor támogatja Ukrajnát? Vajon az Európai Unió nem azért alkalmaz szankciókat az orosz agresszorral szemben, hogy rákényszerítse Putyint a hadműveletek befejezésére és a tűzszünetre?

Orbán belpolitikai okból vállalja a blamázst

Belátható időn belül nem jön pénz Brüsszelből, a magyar gazdaság jövőre leáll, nem lesz miből osztogatni. Orbán kétségbeesetten bűnbakot keres nehogy az elégedetlen választópolgárok őt tegyék felelőssé a kritikus helyzetért. Az életszínvonal csökkenés ugyanis csaknem mindenkit fenyeget a tartósan magas infláció miatt. Megoldást erre Orbán nem talál, ezért újra az Európai Uniót jelöli meg bűnbakként illetve az Egyesült Államokat, amely elszántan támogatja Ukrajnát. A trójai faló szerep akkor sikeres, ha kívülről jelentős a támogatás. Putyinnak viszont kisebb gondja is nagyobb annál minthogy Orbán rendszerét támogassa. Maradnak a kínaiak, akik mostanában egyre inkább elhatárolódnak Putyintól, és inkább Scholz kancellárral és Biden elnökkel paktálnak. Macron francia elnök egyenesen felkérte Hszi Csin-ping kínai államfőt, hogy közvetítsen az ukrajnai háborúban. Közben a trójai faló belsejében egyre hidegebb van, kívülről pedig gúnykacaj hallatszik.

Kaczynski: ha Orbán nem enged az uniónak összeomolhat a Nemzeti Együttműködés Rendszere

Jaroslaw Kaczynski, aki a V4-en belül Orbán legjobb barátja volt,  nem tévedett nagyot s ezt a magyar miniszterelnök is pontosan tudja, mert hatalma megtartása érdekében, azaz a brüsszelből érkező pénzért az EU eddig kategórikusan elutasított. Teheti, Orbánnak nem most roppant meg a gerince, mára már észre sem veszi.

Lengyelország erős embere biztos abban, hogy hazája megkapja az eurómilliárdokat az Európai Uniótól anélkül, hogy komolyabb engedményeket tenne, de Magyarország helyzete rosszabb:

ha Orbán nem enged, akkor összeomolhat a gazdaság.

A lengyel kormány nem avatkozik bele a piac működésébe ahogy azt a magyar megtette – hangsúlyozta Jaroslaw Kaczynski, aki szerint az ársapkák több problémát okoznak mint amennyit megoldanak.

Kaczynski szerint a PiS, a legnagyobb kormánypárt megnyeri a jövő évi választásokat, és legkésőbb azt követően Lengyelország megkapja a helyreállítási alapból neki járó milliárdokat.

Varsó és Brüsszel között elsősorban azért mérgesedett el a viszony, mert az Európai Unió központjában úgy vélik: a lengyel kormány korlátozni akarja az igazságszolgáltatás függetlenségét.

Magyarország esetében is problematikus a jogállami normák betartásának kérdése, de hazánk ellen súlyos vád a kormányzati korrupció is.

Lengyelország esetében ez nem merül fel. A 73 éves Jaroslaw Kaczynski továbbra is egy lakótelepi lakásban él noha több mint 30 éve fontos szerepet játszik hazája közéletében. Orbán Viktor rokonai, barátai és üzletfelei viszont szépen gazdagodnak- jelentős részben az uniós pénzekből.

Brüsszel jóváhagyta a magyar mezőgazdaság fejlesztési tervét

Ez 8,4 milliárd eurós uniós pénzt jelent. Ezt a magyar kormány 10 milliárd euróra egészítheti ki. A viták nem a mezőgazdasági alapról folynak a magyar kormány és Brüsszel között. Azok a pénzek amiatt vannak elsősorban függőben, mert a többi uniós tagállam nem bízik meg abban, hogy oda jutnak a támogatási pénzek ahova az Európai Unió szánja azokat.

Az elmúlt években azt tapasztalhatták, hogy az uniós támogatási pénzeket elsősorban Orbán Viktor rokonai, barátai és üzletfelei kapták.

Ezért a korrupció elleni harc fokozását sürgeti Brüsszel illetve a többi 26 tagállam. Létre is jött egy új testület ennek érdekében, de kérdés, hogy ez elég lesz-e ahhoz, hogy Brüsszel átutalja a függőben levő többi uniós támogatást. A magyar kormányt az idő is szorítja , mert a pénzpiacok a forint árfolyamának megítélését jelentős részben ettől teszik függővé. A lengyel zloty, a cseh korona vagy a román lej sokkal jobban állja a piaci viharokat mint a magyar forint. Ennek megfelelően az infláció is magasabb nálunk mint a környező országokban. Mindez valóban megroppanthatja a nemzeti együttműködés rendszerét, amely Orbán egyik legfontosabb politikai aduját, a rezsi csökkentést is leértékelte. Orbán szövetségese, Jaroslaw Kaczynski tehát egyáltalán nem túlzott amikor azt állította: uniós támogatás híján összeomolhat a magyar gazdaság.

Kaczynski Orbánnak: forduljon szemorvoshoz!

Ha nem látja azt, hogy mit műveltek az oroszok Bucsában és más ukrán városokban a megszállás idején, akkor a magyar miniszterelnöknek szemorvos kell! – hangsúlyozta Orbán legfőbb lengyel barátja, Jaroslaw Kaczynski miniszterelnök-helyettes , aki egyben a legnagyobb kormánypárt, a PiS vezére is.

Szövetségük Orbán Viktorral a Brüsszel elleni közös fellépésre vonatkozott, de Putyin Ukrajna elleni háborúja miatt lassan megszakadni látszik. Miközben Orbán Viktor Zelenszkij ukrán elnököt az ellenségei közé sorolta, Jaroslaw Kaczynski felkereste őt Kijevben méghozzá a lengyel, a cseh és a szlovén kormányfő társaságában. Ursula von der Leyen hasonlóképp szükségét érezte, hogy a magyar miniszterelnökkel ellentétben szolidaritását fejezze ki Zelenszkij ukrán elnökkel – méghozzá Kijevben.

Visegrád kampec?

„Ha ez így megy tovább, akkor nem tudunk majd olyan jól együttműködni Budapesttel ahogy eddig” – hangsúlyozta Jaroslaw Kaczynski. A csehek és a szlovákok már korábban kihátráltak Orbán Brüsszel ellenes magatartása mögül. Most Brüsszel csakis Magyarország ellen inditotta meg a jogállamisági eljárást, Lengyelország ellen nem! Vagyis Orbán diplomáciai szempontból magára maradt Putyin barát politikájával. A magyar miniszterelnök viszont kitartani látszik emellett. Erre utal az, hogy nemzetközi sajtóértekezletén hangsúlyozta: az új kormánynak tagja lesz Szijjártó Péter külügyminiszter. Akit nem is oly rég a Barátság érdemrenddel tüntetett ki Lavrov orosz külügyminiszter. Orbán tehát nem vált, és kitart eddig politikája mellett. A kérdés csak az, hogy mi lesz ezek után az uniós euró milliárdokkal, amelyek nélkül a nemzeti együttműködés rendszere működésképtelen.

Magyar-lengyel már nem barát, ha Moszkváról van szó

Orbán Viktor minden olyat kihúzott a visegrádi virtuális csúcstalálkozó zárónyilatkozatából, ami komolyan sértette volna Oroszország érdekeit. A lengyelek kezdeményezték a virtuális csúcstalálkozót, ők is írták az eredeti szöveget, amelyet a magyar miniszterelnök megvétózott.

Mi nem tetszett Orbán Viktornak?

  • Az északi áramlat kettő orosz-német földgáz vezeték elítélése. Ezt újra elővették a lengyelek azt követően, hogy Biden elnök felszólította Németországot: hagyja abba a már csaknem befejezett vezeték építést, mert az túlságosan nagy energia függőséget jelentene Oroszországtól. Nemcsak Németország hanem az egész Európai Unió számára.

Korábban Jaroslaw Kaczynski, Lengyelország erős embere, a Hitler-Sztálin megegyezéshez hasonlította a tengeralatti földgázvezetéket Oroszország és Németország között.

  • A visegrádi négyek eredeti közös közleménye keményen bírálta volna Oroszországot azért, mert támogatja Lukasenka rendszerét Fehéroroszországban és fenyegeti Ukrajna szuverenitását.

A magyar miniszterelnök nemrég még vígan parolázott Lukasenka elnökkel Minszkben.

  • Ukrajna NATO tagságát pedig a magyar kormány azzal akadályozza, hogy hivatkozik a nyelv törvényre, mely hátrányos a nemzeti kisebbségek számára.

A magyar miniszterelnök annyit írt Facebook oldalán, hogy „kiálltunk a csehek mellett”.

Ez utalás arra a titkosszolgálati botrányra, amely miatt Csehország kiutasított 18 orosz diplomatát. Válaszul pedig Oroszország 20 cseh diplomatát nyilvánított nemkívánatos személynek.

Szijjártó új Szputnyik szállítmányt üdvözölt

200+280 ezer első és második oltásra alkalmas vakcina érkezett Magyarországra, és ezzel Oroszország szinte teljesítette szerződéses kötelezettségét – írta Facebookon a magyar diplomácia vezetője. Szijjártó maga is orosz vakcinával olttatta be magát.

Egyetlen más uniós állam nem követte eddig Magyarországot ezen az úton. Szlovákiában a miniszterelnök is belebukott abba, hogy Szputnyik V vakcinát hozatott az országba azt megelőzően, hogy a szlovák gyógyszer ügynökség  ellenőrizte volna azt. Az európai gyógyszer ügynökség még nem hagyta jóvá az orosz vakcinát. Az uniós szakértők Oroszországban kívánják megvizsgálni a gyártási feltételeket. Korábban a Szputnyik V-t előállító cég tudományos igazgatója elismerte a CNN tudósítójának, hogy gondjaik vannak a tömegtermeléssel. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a külföldre szállított vakcina minősége nem egyezik meg azzal, amit a Szputnyik az eladáskor garantált.

Még 200 ezer Szputnyik vakcina érkezik az első félévben Oroszországból Magyarországra – írta Szijjártó Péter. Az EU gyógyszer ügynökség legkorábban júniusban engedélyezheti az orosz vakcinát.

Varsóban közölték: nem vesznek orosz vakcinát, és nem fogadják el azt a vakcina igazolást, amely az EU által nem engedélyezett oltóanyagról szól.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK