Kezdőlap Címkék Tusnádfürdő

Címke: Tusnádfürdő

Kié a szélsőjobb? – Diplomáciai jegyzet

„Orbán Viktor nem, hogy megkötötte volna a Jobbik kezét, épp, hogy azoknak adott kifutási lehetőséget saját pártjában, a Fideszben, akik még a Jobbikon is túltesznek. Nem a kis párt simult be a nagy párt politikai közegébe, mint a németeknél, hanem a nagyobb – egyébként már a fogantatása óta is kevéssé demokratikus – Fidesz simult bele a szélsőjobbos világszemléletbe és politikai gyakorlatba.”

A Kuruc.infó nevű náci felületen a Jobbikból kivált a Mi Hazánk nevű ugyancsak náci szerveződés újrapublikált egy 1944-es cikket, melyet Szálasi majdani vallás- és közoktatási minisztere, a háborús bűnökért 1946-ban kivégzett Rajniss Ferenc jegyez. A Kuruc.infó részéről ez részben nyilvánvalóan olyan provokáció, mellyel a Jobbik által hátrahagyott szélsőjobboldaliakat akarja megszólítani, de azért ennél többről van szó.

Egykoron Helmut Kohl volt német kancellár, aki Orbán Viktorral bensőséges kapcsolatokat ápolt – nagy elődje, Konrad Adenauer politikáját hozva fel példaként – azt tanácsolta a fideszes politikusnak, hogy jobboldali táborát akkor tudja leginkább kontrollálni, ha nem tűr tőle jobbra álló erőt el a magyar politikai arénában. Ennek megfelelően a Jobbik létrejöttét követően – a pártalapítás 2003-ban történt – fokozatosan a Fidesz magáévá tette a náci frazeológiát, majd ideológiailag is magához vonzotta a teljes magyar szélsőjobbot. Így idővel kilökte a Jobbikot addigi biztos helyéről, annak vezérkara pedig képtelen volt mást csinálni, minthogy elkezdett a centrum felé menetelni, sok szélsőséges addigi hívét arra kényszerítve, hogy nagyobb tömegben a Fideszben találjanak új politikai otthont. Illetve később – egészen elenyésző mértékben – a Mi Hazánkban.

Orbán belga neonáci fiatalokkal – Tusnádfűrdö, 2018

Ám Orbán Viktor nem számolt azzal, hogy a németek ezt egészen másként csinálták. A CSU egykoron a legszélsőségesebb – a megszálló hatalmak által még tolerálható – nyugat-német pártnak számított; tagjai között ott voltak a bajor náci mozgalom magukat teljesen el nem lehetetlenítő tagjai és szimpatizánsai, és itt talált politikai otthonra a „határon túli” németek színe java, akiket a lengyelek kitelepítettek Sziléziából és Pomerániából, illetve a csehek a Szudéta-vidékről, s akiknek csak egy számított: az, hogy „mindent vissza”. A jelenség a magyar füleknek épp elég ismerős.

A CDU és a CSU együttműködése stabilnak bizonyult, egy 1976-os rövidke belső feszültséget leszámítva, amikor szétesett a szövetség, de aztán gyorsan ismét egymásra leltek. Már ez jól megmutatta, hogy a nagyobbik pártnak kellő ereje van, hogy befolyásolja, sőt meghatározza a CSU mozgását, s rákényszerítsen egy olyan politikát, amely ugyan befelé képes kielégíteni radikális jobboldali igényeket, kifelé és a nagypolitikában azonban szigorúan követi azt az utat, amit a CDU diktál. Később még nyilvánvalóbb lett, hogy a két párt politikájának különbségei merőben technikai vagy taktikai jellegűek.

Orbán Viktor ezzel szemben nem, hogy megkötötte volna a Jobbik kezét, épp, hogy azoknak adott kifutási lehetőséget saját pártjában, a Fideszben, akik még a Jobbikon is túltesznek. Nem a kis párt simult be a nagy párt politikai közegébe, hanem a nagyobb – egyébként már a fogantatása óta is kevéssé demokratikus – Fidesz simult bele a szélsőjobbos világszemléletbe és politikai gyakorlatba.

Hogy a közelmúltban a Mi Hazánk felütötte önnön náci fejét, tulajdonképpen alig számít valamit. Egy csekély számú kis csoport, nulla intellektualitással és ugyancsak nulla politikai érzékkel. Nem valószínű, hogy a Fidesznek megéri magához kötni őket, hisz nap-mind-nap Orbán háttere is hasonló üzeneteket küld a szélsőjobbra, mint ők. Nyírő József temetési cirkusza, Wass Albert és Döbrentei Kornél beemelése a nemzeti irodalmi panteonba, Szabadság-téri szobor, Horthy-reneszánsz, Trianon-kultusz és így tovább.

És annak sincs semmilyen esélye, hogy Orbán – most kivételesen eltérve Kohl tanácsától – a Mi Hazánkat egy olyan szélsőjobbos pártként mutassa fel a világnak, amihez képes a Fidesz „mégiscsak közelebb áll a centrumhoz”. Már csak azért sem, mert ez így nem igaz. Európában ma már mindenki tisztában van azzal, hogy Orbán, valahányszor szemét a Mi Hazánkra veti, mint tükörben önmagát és saját Fideszét látja viszont.

Ara-Kovács Attila

Teljesülnek Bayer Zsolt vágyai

Jó kis találós kérdést adott fel nekünk Tusnádfürdőn a miniszterelnök, hiába no, ahogy ezt belga rajongóinak mondta, a politika egy kicsit showműsor is. Ő ennek igyekszik mindig eleget tenni; beszédeit, felszólalásait még évek múlva is elemzik. De persze nem úgy, Arany János módjára – „gondolta a fene”, az ő beszédeiről lehet bármit gondolni. És gondolnak is; ki így, ki úgy interpretálja. Hívei feltöltődnek általa, megtanulják a következő hónapok kötelező leckéit, ellenfelei viszont különböző megfejtésekkel szolgálnak, többnyire olyannal, amelyek rávilágítanak Orbán Viktor gonosz terveire.

Most nagyjából itt tartunk, már ami az ellenzék értelmezését illeti; az Orbán-pártiak – tekintve, hogy ők sem tudják pontosan mit is akar az ő főnökük, kimerülnek abban, hogy a nagyszerűségét dicsérik.  Tényleg: mit is harangozott be Székelyföldön Orbán Viktor? Mit üzent haza, amikor a szeptemberi nagy változásokat jövendölte? Hogy nem viccelődött – mint a belga fiatalokkal – az egészen biztos. Hogy készül valamire, az is biztos. De mire, mely területeken? Mit akar még elfoglalni? Hol talál még olyan területet, amelyet még nem vett birtokba? Mi innen úgy látjuk, hogy sehol. Ő – és vele együtt ők – úgy, hogy még van bőven mit meghódítani. Mi innen úgy látjuk, hogy – például – a média 90-95 százaléka már az övék, és ami nem szinte az is; csak elhatározás kérdése, mikor teszik a földdel egyenlővé, vagy domesztikálják, ő – ők úgy látják, hogy fele-fele arányban van elosztva. És az így igazságtalan. (Az 50-50 százalékot Stefka Istvántól hallottam; szerinte a kilencvenes évek elején 95 százalék balliberális volt, mostanra egyenlítődtek ki az erőviszonyok. Azt persze nem mondanám, hogy Stefka egy orákulum, de arra mindenképpen jó, hogy a hatalomnak tetszőt mondjon. Akkor van bajban, ha a hatalomnak ez a fele-fele nem tetszik… Szurkoljunk neki.)

Lépjünk el egy kicsit a médiától – hogy aztán visszatérhessünk oda -, és próbáljuk megfejteni a találós kérdést. Mit akar még uralma alá vonni a kormányfő? Azt tudjuk, hogy a bírósággal elégedetlen; kész a terv a bekebelezésére. A civileket már maga alá gyűrte, az országgyűlés, a Fidesz, vagy a KDNP – mindegyik az ő játékszere. Ha így megy, lassan nem lesz mire törvényt hozni, minden az ő képét és hasonlatosságát mutatja.

Akkor térjünk tényleg vissza a sajtóhoz. Kétségkívül vannak még szabad szájak. Stefkának, Bencsiknek, Bayernek és többinek túl sok is van belőlük. Szerintük tökéletes a sajtó szabadásga, hiszen – lám – én is itt azt írok, amit akarok, nem fog holnap elvinni a fekete autó. És valóban: senki meg nem tudj akadályozni, hogy ide írjam a gondolataimat, akár azt is, hogy szerintem nincs sajtószabadság. Kétségtelen, hogy az állapotok nem diktatórikusak, csakhogy a sajtószabadság fogalma is másként értelmezendő egy kvázi demokráciában. Itt fontosak a demokratikus paravánok, a látszatok, és ezek talán szeptember után is megmaradnak. Pénz ugyanúgy nem fog jutni a „szabadszájúaknak”, bátor hirdető sem akad, olykor a terjesztés sem meg zökkenőmentesen, de abban a rezervátumban, ami kiszabatott nekik ellehetnek. Adatokhoz nem jutnak hozzá, tényfeltárásra nem nagyon lesz módjuk, de a véleményüket – mint most én – bátran közreadhatják. Tudom, soha nem fogom meggyőzni a jobboldaliakat arról, hogy ez nem egyenlő a sajtószabadsággal, legfeljebb akkor, ha ők maguk kerülnének hasonló helyzetbe.

A kérdés továbbra is él bennem: mit tehet még Orbán annak érdekében, hogy még jobban maga alá húzza a médiát? Mire számíthatunk?

Mindenek előtt talán a Sajtókamara felállítására. Volt már ilyen, működését 1939-ben kezdte meg, és tudjuk: a Horthy-korszak restaurációja nem csak a Szabadság téren kívánatos. Van ugyan most is érdekvédelmi szervezet a szakmának, a MÚOSZ, de azt, mint kommunista csökevényt sikerült teljesen szétzilálni, és egyszerű civilszervezet státuszba gyömöszölni. Félreértés ne essék: nem kívánom vissza azt az időt, amikor a hatalom része volt a MÚOSZ – épp úgy, mint a sajtókamara-  azt azonban igen, hogy a hatalomtól függetlenül, de a szakmára mégis erős befolyással bírva végezze a munkáját. Ilyen helyzetben sosem volt az újságírók szervezete; vagy kiszolgálta a hatalmat, vagy légneművé vált. Olyanná, mint mostanság. Orbán nem ilyet akar. Azt akarja, hogy olyan szervezet jöjjön létre, amelyet az ő emberei irányítanak – lásd mint Szöllősi György, hajdani felcsúti alkalmazottja – és olyan jogosítványokkal rendelkezzenek, amelyekkel képesek megrendszabályozni az ideológiailag tévelygőket, sőt adott esetben megvonni tőlük a megszólalás lehetőségét is. A kamara, amelynek ötlete valamikor az év elején bukkant fel, egyértelmű céllal jön létre: karámba szorítani a nyomtatott sajtó munkatársai mellett immár interneten működőket, a blogolókat, tehát mindenkit, aki befolyásolhatja a nyilvánosságot. Az irány, mondják, egyértelműen a fehérorosz rendszer, ahol mindezt már meg is valósították. (Ez az orbáni rezsimben nem ijesztő hivatkozási alap, ellenkezőleg: ki lehet jelenteni, hogy van hely Európában, ahol ilyen módszert alkalmaznak.)

Mondanám: a szakmának ellen kellene állnia, de már a gondolat is naiv, hiszen az újságírást ma – mint fentebb említettem már – több mint kilencven százalékban – nem fele-fele! – a kormányhoz hű emberek képviselik, így illúzió arra gondolni, hogy bármilyen állami akaratot meg lehetne fékezni. Vagyis, ha a hatalomban lévők megpróbálják bedarálni az RTL-t – egyesek szerint a német tulajdon miatt ez nem fog sikerülni, -, vagy az indexet átállítani – Simicskától ez megtörténhet -, akkor ezt simán keresztül tudják vinni, nem fognak semmilyen ellenerőbe ütközni. Az újságírás olyan állapotban van ma Magyarországon, ahol nincs semmiféle szakmai összetartás, nincsenek etikai szabályok. A szakmának nincs egyetlen közös ügye sem, a politika végtelenül megosztotta őket; a többség a túlélésre játszik. Azok az orgánumok, amelyek politikailag semlegesnek mondják magukat, igyekeznek távolt tartani magukat minden esetleges megmozdulástól, nehogy baj legyen. A kormányhoz húzók – á lá Bayer Zsolt – legszívesebben a szakadékba löknék azokat, akik a rezsim ellen írnak, a többiek, pedig megélhetésük érdekében igazodnak. Azt is mondhatnánk: nincs hova alámerülniük, ha meg akarnak élni. Ebben pedig nem fog nekik segíteni a sajtókamara, sőt: minden esetleges kilengésüket meg fogja torolni. És ehhez lesz felhatalmazása is. Nem az ősz lesz nehéz tehát számunkra; a jövőnk.

A tusnádfürdői medvék nem kellenek Európának

0

Az Európai Unió egyetlen tagországa sem kíván medvéket átvenni Romániától – nyilatkozta Graţiela Gavrilescu román környezetvédelmi miniszter. A tárcavezető egy gyulafehérvári sajtótájékoztatón azt mondta, minden EU-s és több EU-n kívüli ország szakminiszterének küldtek átiratot, arról érdeklődve, hogy hajlandók lennének-e átvenni medvéket Romániától.

„Csak nemleges válaszokat kaptunk (…),

több ország azt írta, hogy náluk már 100 éve kihalt ez a faj. Senki nem akar átvenni egyetlen medvét sem, még állatkertbe sem” – fogalmazott Gavrilescu, hozzátéve, az Európai Bizottságtól is az a válasz érkezett, hogy ez Románia belügye, magának kell megoldania a problémát.

A miniszter azt is elmondta, kedden este véglegesítették a Tusnádfürdő környékén élő négy anyamedve áthelyezésére vonatkozó dokumentációt. Mivel ezeknek a nagyvadaknak bocsaik vannak, csak áthelyezni lehet őket – nyomatékosította, hozzátéve, ő maga telefonált az ügyben az illetékes intézményekhez, hogy „mozogjanak”, küldjék hamarabb a szükséges iratokat. Múlt héten petíciót intézett a környezetvédelmi minisztériumhoz többtucatnyi tusnádfürdői lakos, amelyben azt írták, veszélyeztetve érzik magukat a város utcáin, ahová több mint húsz medve jár be rendszeresen.

A legutóbbi eset vasárnap történt, amikor két személyt szállítottak a csíkszerdai kórházba, miután megtámadta őket a medve Tusnádfürdőn. Albert Tibor polgármester elmondta:

a medve az utcán, az üzemanyagtöltő állomás környékén támadt a két férfira.

‘Nem együtt mentek az utcán, egyikük az állomásra tartott. Az anyamedve külön-külön támadt rájuk’ – mondta el a polgármester.

Adrian Dobrică sebészorvos szerint egyik áldozat operációra szorult, mert mély sebei voltak, a medve gyakorlatilag kiharapott egy darabot a bal mellkasából. A másik áldozatnak a vállán és a fülén voltak sérülései, őt a fertőző részlegre utalták.

Agerpres/Transindex

Kálmán Olga helyett Orbán Viktor

Urbán Ágnessel, a Corvinus Egyetem docensével, a Mérték Médiaelemző Műhely kutatójával azon a napon készült interjú, amikor a Hír TV-t szinte statáriális módszerekkel birtokba vették a kormányzathoz közel álló körök. A kutató szerint egyelőre sok remény nincs, folyik a független médiumok szisztematikus felszámolása.

  • A Hír TV sokat tett a nyilvánosságért
  • Az emberek már nem érzékenyek a korrupcióra
  • Ha a magyarokon múlott volna, ma is Kádár Jánosé az ország
  • Orbán további centralizációt akar
  • A plakáttörvényt újra megváltoztatják

 

Majdnem azt mondtam, hogy ennél ideálisabb nap nem is lehetne arra, hogy beszéljünk a magyar médiaviszonyokról, ha éppen nem tartanám szörnyűnek, ami történt…

Mi tagadás, jól sikerült az időzítés…

Szóval azon a napon beszélgetünk, amikor a Hír tv eddig munkatársait elzavarták, a zoom.hu hírigazgatója távozik, a Heti Válsz kiadója vezetője lemond. Mondhatnánk: zajlik az élet, de talán ez még sem az élet. Ön szerint?

Hozzá kell szoknunk, hogy most ez az élet. Hitegethetjük magunkat azzal, hogy éppen csak valamilyen szerencsétlen csillagzat alatt vagyunk, s csak egy rossz napot fogtunk ki, de annyira tendenciózusan, annyira tisztán megyünk ebbe az irányba, hogy nincs min csodálkoznunk.

Mit jelent ez a színtiszta irány?

Egyrészt a független médiumok szisztematikus felszámolása; persze jót lehetne vitatkozni azon, hogy Simicska médiabirodalma tekinthető-e függetlennek.

És tekinthető?

Én azt szoktam mondani, hogy a pártoktól, politikai csoportoktól való függetlenség jelenti a függetlenséget.

Azt nem tudnám megítélni, hogy Simicska Lajos politikailag tényező volt-e az elmúlt években, vagy nem, legfeljebb gondolom, hogy nem igazán. Az azonban bizonyos, hogy az ő médiacégei, és ezen belül a Hír tv, kifejezetten sokat tettek a magyar nyilvánosságért az elmúlt három évben.

Volt egy sor olyan történet, amelyekről nem értesültünk volna, ha nincsenek a Magyar Nemzet írásai, a Hír tv tényfeltáró riportjai.

Mire mentünk azzal, hogy megismertük ezeket a sztorikat?

Azt gondolom, hogy sokra. Nem a választási eredmény szempontjából, de ha érteni akarjuk ezt a kort, és érteni akarjuk, hogy mi történik most velünk, illetve ha majd az utókor érteni akarja, akkor nagyon is fontosak ezek a korrupciós történetek. Ha persze valaki azt várta, hogy ezek a korrupciós ügyek meg fogják buktatni a kormányt, az egészen biztosan keserűen csalódott áprilisban.

Ön várta?

Ennyire direkten nem, de azt hittem, hogy nagyobb lesz a hatás. Úgy véltem, hogy a társadalomnak egy sokkal szélesebb rétege érzékeny a korrupcióra, hogy az emberek igen is utálják azt, ha ellopják a pénzüket, de kiderült, hogy ez nincs így, az emberek nagy részét egyáltalán nem zavarja…

Vajon miért nem?

Van egy kifejezés erre az úgynevezett korrupció vakság; az állampolgárok másként értékeli  különböző politikai oldalak korrupcióját. Ami például a szocialistákra ráégett – a 2010 előtti esetekre utalok -, az szemmel láthatóan nem fog ki a Fideszen. Az is biztos, hogy van egyfajta telítődés, és miután már tizenöt éve beszélünk folyamatosan a korrupcióról, logikus, ha az emberek elveszítették az érdeklődésüket az ilyen ügyek iránt.

Ez az ezek is lopnak, azok is lopnak szindróma?

Igen, így, ezzel intézik el a dolgot. Ráadásul az is benne van ezekben a történetekben, és a média szempontjából szerencsétlen a helyzet, hogy nagyok a nagyságrendek, és bonyolultak a konstrukciók.

Mit ért ez alatt?

Egyszerű példával élek: az, hogy egy nokiás dobozba valaki pármillió forintot elvesz, eltesz, az könnyen vizualizálható esemény. A nagyságrendet is könnyű elképzelni, azt nagyjából mindenki sejti, hogy mekkora egy ilyen doboz, lelki szemeinkkel látjuk a húszezreseket is a dobozban, a jelenetet is el tudjuk képzelni. Az viszont, hogy közbeszerzésekkel machinálnak, és különböző számlákra különböző pénzek vándorolnak, közbeiktatva offshore cégeket, és ezt milliárdos nagyságrendben, bonyolult céghálókon keresztül, ezt nem lehet jól átélni megjeleníteni, és értelmezni. Szemmel láthatóan az újságírók is szenvednek az ilyen ügyekkel,  azzal, hogy elmagyarázzák ezeket a történeteket. Hiába születnek briliáns cikkek a magyar sajtóban, rájuk kell szánni félóra koncentrált olvasást, hogy megértse az ember.

Akkor mennyire tud hatékony lenni a magyar sajtó?

Nemzetközi összehasonlításban is csak azt tudom mondani, hogy a sajtó szerepe nem lehet más, mint a demokratikus nyilvánosság kiszolgálása. A személyes benyomásom azonban az, hogy Magyarországon nagyon sokan elfordultak a közélettől, a politikától, inkább nem is olvasnak ilyen típusú híreket; teljes apátia vett erőt a közönségen, elsősorban azért, mert teljesen reménytelennek látják a helyzetet. Ilyen értelemben speciális helyzetben van a magyar sajtó, olyan közegben kellene elérnie az ingerküszöböt, amikor sokan az esélyt sem adják meg erre, vagyis eleve kizárják a közéleti tartalmakat a médiafogyasztásukból.

Ön szerint meddig tartható fenn ez a médiacentralizáció, amelyet a kormány véghezvitt és visz, illetve a közösségi platformok mennyire képesek ezt ellensúlyozni. Azt is szokták mondani, hogy ahol bezárul egy ajtó, kinyílik egy másik…

A logikus következménynek annak kellene lenni, hogy ha átbillen a mérleg nyelve az egyik oldalra, akkor egy idő után visszabillenjen. Történelmileg legalább is ez így van. Abban nem vagyok biztos, hogy a közösségi médiától kellene várni ezt az egyensúlyozó szerepet. Legfeljebb egy lassú, alulról építkező folyamat lehet ez. Azt tudjuk, ismert, hogy a vidéki nyilvánosság teljesen eltűnt, felszámolódott, lényegében nincs helyi független média. Az egy izgalmas kérdés, hogy ha az állampolgárok frusztrációja átlendül egy tenni akaró fázisba, akkor elkezdik létrehozni azokat a kis közösségeket – és nem csupán médiára gondolok, hanem helyi civilekre, megerősödő helyi ellenzéki politikai szervezetekre – és általuk beindul az érdeklődés a közélet iránt – ez ugye most egyáltalán nem látszódik -, akkor van esély arra, hogy ezt az egypólusú magyar médiarendszert meg lehessen szüntetni.

Ez most csak a vágyait jelenti, nem?

Jelen pillanatban, igen, ez inkább vágy, egyáltalán nem látszódik ilyen folyamat. Most még egyértelműen a letargia és az apátia időszakát éljük.

Debreczeni József szerint nem kell túlhangsúlyozni a médiafölényt; a rendszerváltás idején szinte száz százalékban a pártállam uralt a sajtót, mégis megbukott a rendszer. Igaza van Debreczeninek?

Azt a legnagyobb jóindulattal sem lehet állítani, hogy a rendszerváltás a magyar társadalomban következett be. Ez egy teljesen egyértelműen kívülről jövő hatás volt. Nem a magyar kommunista rezsim omlott össze, hanem a szovjet rendszer, ezért nem lehet összehasonlítani a két helyzetet.

Ha a mai fejemmel gondolkodom és nézem a történéseket, akkor azt kell hinnem, hogy – amennyiben a magyar társadalmon múlna a dolog -, akkor még ma is az MSZMP, és képletesen Kádár János uralná az országot. A magyar emberek zöme jól elvolt abban a rendszerben és az a stabil két és félmillió most is jól elvan, nem különösebben érdekli, hogy mi történik körülötte. Mondtam már: nem olvassa azokat a híreket,  amelyek a közéletről szólnak.

Miért, mi a magyar ember tipikus médiafogyasztása?

Tipikus ember nem nagyon van, nagyon nagy a különbség aközött, akik aktívan keresi az információt – ez a réteg jellemzően internet felhasználó is, és ők meg is találják az online világában a hírforrásokat – és azok között, akik nem aktív hírkeresők.  Ez a réteg, esetleg megszokásból, megnéz egy esti tévéhíradót, netán jár neki a megyei lap, de alapvetően nem keresi az információkat. Nagyon fontos, és ezért nagyon nehéz arányokról beszélni, hogy az internet felhasználók között is soka a passzív hírfogyasztó. Lehet, hogy egy-egy hírportálra rátévednek, főként, ha valami jelentős információ jutott el hozzájuk, de alapvetően inkább zenét néznek a youtube-n, vagy játszanak, vagy macskás képeket néznek, de semmiképp nem közéleti, politikai tartalmakat fogyasztanak.

A miniszterelnök által Tusnádfürdőn meghirdetett változások mennyire érinthetik a médiát?  Lehet ott még tovább centralizálni, esetleg saját berkeiken belül akarnának központosítani – mert erről is lehet hallani -, vagy inkább a szellemi, kulturális élet centralizációja várható?

Nehéz belelátni Orbán Viktor fejébe, így a válaszom az, hogy fogalmam sincs. Ami a médiát illeti, az egy létező városi pletyka, hogy centralizálni akarja ezt a rendszert. Én még azt is el tudom képzelni, bár biztos információm nincs róla,  hogy vannak olyan médiatermékek, amelyek túl sokat nem tesznek hozzá a propaganda gépezethez, így ezeket leengedik, kikerülnek a portfolióból, vagy egyszerűen megszűnnek. Az viszont egészen biztos, hogy a birodalom megmaradó részét sokkal erősebben fogják centralizálni, illetve kevésbé lesznek párhuzamos kapacitások.

Az állami rádió és televízió ma maximálisan a kormányt szolgálja. Milyen ezeknek a hallgatottsága, nézettsége?

A televíziós csatornák elérése alacsony, még az elmúlt egy évben is jelentős visszaesések voltak. Persze ha egy nagy sportesemény van, akkor megugrik, páratlan években meg visszaesik. Alapvetően azonban kijelenthető, hogy lejtmenetben van a televíziós közönségarány. A rádiók viszont elég jól teljesítenek, amihez az is kellett, hogy a médiatanács legyalulta a rádiós piacot, nagyon kevés helyi független szereplő van. De el lehet mondani, hogy a közszolgálati rádiók elég jól teljesítenek, elég komoly elérésük van.

Nem tudom mérték-e azoknak az egyperces híreknek a hatását, összeállítását, amelyeket a futball világbajnokság idején is sugároztak, és amelyek többségükben a migránsok elleni információkat tartalmazták?

Aki ezekre fogékony, ott nagyon nagy a hatás.

Ha ugyanis az emberben van egyfajta hit, különösen ha a félelemről van szó, és állandóan kapja az ezt megerősítő információt, akkor pszichológus nélkül is kijelenthető, hogy hatni fog rá ez a koncentrált félelemkeltés.

Azok viszont, akik kritikusok az ilyen tartalmakkal szemben, csak azért, mert megnéz néhány futballmeccset, és véletlenül beleszalad ilyen egyperces hírekbe, attól még nem kezd el rettegni a migránsoktól. De én azt állítom, hogy volt ennek az egyperceknek pozitív hatása is: láthattuk mindannyian, hogy mit kapnak azok, akik közmédiát fogyasztanak. Mert enélkül mindenki él a maga kis hírbuborékában, ilyenkor viszont óhatatlanul átlátunk a mások buborékába. Van, aki ilyenkor meglepődik, van aki felháborodik, és van aki elkezdi megérteni, hogy aki ezt hallja reggeltől estig, abban óhatatlanul kialakul a félelem.

Van más országban is ilyen médiarendszer, mint nálunk?

Erre így nem tudok válaszolni, mert egy médiarendszernek nagyon sok összetevője van, a piacmérettől kezdve a nyelvi izoláltságon át az egyes médiaszektorok piacszerkezetig, vagyis ezt így nagyon nehéz megfeleltetni a mi rendszerünknek.  Annyi azonban látszódik, hogy Közép-Kelet-Európában vannak hasonló folyamatok. A lengyeleket tekinthetjük például a médiában is a nagy követőnknek, a lengyel kormányzat próbál hasonló modellt megvalósítani. De a teljes régióban jellemző egy sor dolog, ami Magyarországon már kialakult.

Például?

Az oligarchák szerepe tulajdonosként, és ezzel párhuzamosan a külföldi szakmai befektetők kiszorítása, a közszolgálati média gyengesége, a propagandatartalmak arányának a növekedése, ezen belül a politikai propaganda erősödése és eszközként használása.

Minek van a legnagyobb hatása. Azért is kérdezem, mert tudom, hogy ön külön is foglalkozott a közterületi reklámokkal, amelyek szintén részei a médiának…

A legnagyobb hatása változatlanul a kereskedelmi tévék hírműsorai érik el a legnagyobb hatást, legalább is a két évvel ezelőtti méréseink alapján. És valóban: érdemes nagyon odafigyelni a közterületi hirdetésekre. Ez kifejezetten magyar innováció, hogy ilyen erős szerepet kaptak a közterületi reklámhordozók a politikai marketingben. Ez az ugye, ami elől nem lehet elugrani.

Nem véletlen, hogy olyan fontos volt a kormányzat számára a Simicska-féle óriásplakátok megszerzése…

Igen. Biztos, hogy ez kulcskérdés volt a számukra. Jó eséllyel fogadnék arra, hogy hamarosan változni fog a plakát törvény. Emlékszünk rá, egy évvel ezelőtt hozta az országgyűlés, amellyel mindenféle szempontból kellemetlen helyzetbe hozta az közterületi reklámokkal foglalkozó cégeket, szerintem hamarosan változásokat fogunk tapasztalni ezen a téren, hiszen jelentős portfólióval rendelkeznek Fidesz-közeli cégek.

Mint az ESMA-törvény?

Valahogy úgy, igen. Lesz változás, és most éppen segíteni fogják a plakátcégeket.

Milyen reményt tud megfogalmazni a kutató?

Hát egy ilyen napon különösen nehéz a reményről beszélni. De azt gondolom, hogy minden negatív esemény, ami történik, ráébreszti a társadalom egy szeletét arra, hogy mi és milyen mértékű a probléma. Azok tehát, akik elveszítik a kedvenc lapjaikat, révműsoraikat, azok sokkal tudatosabban fogják keresni azokat a forrásokat, amelyekkel pótolhatják azokat.  Egyszerűen érezni fogják a hiányt és azt, hogy szűkül be folyamatosan a nyilvánosság. Ez hosszútávon egy sokkal tudatosabb médiafogyasztáshoz vezet. Az persze egy másik kérdés, hogy mi marad meg egy-két éven belül, amit még lehet fogyasztani. Az online téren kívül ugyanis már most is alig van fogyasztható tartalom. A beszélgetésünk elején a Hír TV-ről esett szó; ma délután, a hatalomátvételt követően, Kálmán Olga műsorának ismétlése helyén Orbán Viktor tusványosi beszédét adták. Ennél szimbolikusan nem lehetne jelezni a hatalomátvételt, mint hogy Kálmán Olga helyett Orbán Viktor…

Így írnak a román lapok Orbán tusnádfürdői beszédéről

0

Első reakcióként sokan sértőnek tekintették, hogy azt mondta: a román centenárium a magyarok számára nem ünnep, de eszmefuttatásait most részletesebben is kommentálták.

A jobboldali Romania Libera szerint mindenki csak arra figyelt, hogy Orbán Viktor számára nem ünnep a román centenárium, és nem azt kommentálta, hogy szerinte Európa jövője illiberális. A temesvári neveltetése miatt magát esetleg elfogultnak bélyegző szerző szerint ténykérdés, hogy a székelyek a modern Románia megalakulása előtt is léteztek. Azt írta: a „több autonómia több demokráciát” jelent.

Az Orbán Viktor által hirdetett illiberális demokrácia szerinte arról szól, hogy a kelet-európai kormányok nem akarnak elfogadni kötelező menetrendet és „migránskvótákat” az Európai Uniótól, azt akarják, hogy mielőbb elérhessék a nyugati életszínvonalat, miközben megőrzik nemzeti önazonosságukat.

A liberális Adevarul

„Orbán Viktor Romániát használja EU-ellenes és oroszbarát üzenetei kilövőállásaként”

című cikke elemzőket is megszólaltat. Iulian Chifu volt elnöki tanácsadó szerint a magyar miniszterelnök az Oroszországgal szembeni alkupozícióit készíti elő, de arra is emlékeztet, hogy – attól függetlenül, hogyan beszél a nyilvánosság előtt – Orbán Viktor a Krím-félsziget orosz annektálása óta mindig megszavazta az Oroszország elleni gazdasági szankciók meghosszabbítását.

George Ripa politikai elemző szerint, amikor Orbán Viktor a jelenlegi „primitív” helyett „tagolt” Oroszország-politikát sürget, akkor valójában azt mondja, hogy

az euroatlanti övezet biztonsága, stabilitása és egysége kevésbé fontos, mint személyes vagy gazdasági kapcsolata Vladimir Putyinnal.

Az elemző szerint lehet, hogy Orbán a leghangosabb, de nem egyedüli hirdetője ennek, hiszen – az uniós és amerikai szankciók ellenére – Németország is speciális gazdasági kapcsolatokat ápol Oroszországgal.

A liberális Gandul „Orbannon Tusnádfürdőn” címmel bírálja a magyar kormányfő illiberális jövőképét, megállapítva, hogy

Orbán Viktor és a V4-ek a legeltökéltebb támaszai Steve Bannonnak,

Donald Trump amerikai elnök bukott főtanácsadójának, aki az „ellenség területén, Brüsszelben akar mozgalmat indítani, ha „másért nem, azért, mert Bannon mozgalma bevallottan Soros-ellenes”. A lap szerint Orbánnak láthatóan elégtételül szolgál, hogy Romániát saját otthonában sértegeti, viszont érthetetlennek tartja azt a mazochizmust, amellyel a bukaresti szociáldemokrata kormány ezt eltűri.

Orbán Tusványoson: meg kell akasztani a Soros-tervet

Döntő jelentőségűnek nevezte Orbán Viktor Tusnádfürdőn tartott hagyományos beszédében a jövő májusban esedékes EU parlamenti választásokat. „Az európai elit ideges, mert az európai választás után elakadhat a Soros-terv.” És „jövünk mi, a 90-esek, antikommunista, nemzeti érzelmű nemzedék”.

A magyar miniszterelnök beszédének elején új korszakról beszélt, amelyet az idei választási győzelem tesz lehetővé. Szerinte a korszakot kulturális áramlat, társadalmi szokás, kollektív meggyőződés adja. Éppen ezért a legizgalmasabb viták a kulturális politika területén robbantak ki. Bejelentette, hogy új szellemi és kulturális megközelítés kell.

Szeptembertől nagy változás jön! Részleteket nem árult el.

Jöttek az újjáépítésekre vonatkozó tételek.

A legfontosabb az a terv, hogy újjáépítsék az egész Kárpát medencét.

„Véget ért a 100 év magyar magány korszaka.”

Orbán Viktor ezt többek között a városok gyorsvasúttal való összekötésével érné el. Közép-Európát is építené, méghozzá bizonyos elvek alapján: Minden országnak joga van megvédeni a keresztény kultúráját, multikultit joga van elutasítani.

Joga van védeni a hagyományos családmodellt, minden gyereknek joga van egy anyához és apához.

Minden országnak joga van megvédeni a kulcsfontosságú gazdasági ágazatot és piacot.

Joga van határvédelemhez, bevándorlás elutasításához.

Legfontosabb kérdésben ragaszkodhasson az egy nemzet, egy szavazat elvhez. Van élet a globalizmuson túl, nem az az egyetlen járható út.

Szabad nemzetek szövetségének útja a Közép-európai út.

A nagypolitikáról a magyar miniszterelnök elmondta: Donald Trump beváltotta az ígéretét. Kétoldalú megállapodásokon nyugvó világgazdasági rendet épít.

Az EU oroszpolitikáját primitívnek nevezte.

Orbán Viktor szerint Európa valaha nagy civilizáció, világformáló erőközpont volt. Mert cselekedni, gondolkodni. A civilizáció négy dologból épül: vallás, alkotás, kutatás, üzleti vállalkozás szelleméből épül fel.

A magyar miniszterelnök úgy véli, hogy az EU a keresztény alapokat megtagadta, cenzúra van, politikai korrektséget kényszerítenek ránk. Az USA elénk lépett – kutatás szelleme tekintetében. Üzleti vállalkozás szelleme helyett a bürokrácia szelleme uralja Brüsszelt.

Orbán ezt követően kifejtette: a liberális demokrácia átfejlődött liberális nem demokráciává.

„Liberalizmus van, demokrácia nincs nyugaton.”

„Nyugat-Európában általános a cenzúra. A kellemetlen híreket közösen ellenőrzik, törlik a migránsokról, bevándorlókról szóló hírek hozzáférését korlátozzák a közösségi oldalakon is.”

Végül a magyar miniszterelnök rátért a jövő májusi EU parlamenti választásokra és szerinte az emberek nem érzik át, hogy döntő jelentősége volna a választásnak. Van egy összeurópai komoly kérdés, ez pedig a migráció. Ideje, hogy erről szóljon a vita. Erre a nagy és döntő jelentőségű választásra kell összpontosítani a következő egy évben.

Orbán Viktor úgy értékelte, hogy az ellenfelek közel járnak a sikerhez.

Ha beáll a helyzet, hogy 1-1 országban lesz 10 százaléknyi muszlim népesség, ami soha nem szavaz keresztény pártra, és a keresztény értékeket elhagyott őslakosokat hozzáadjuk, keresztény alapon nem lehet majd választást nyerni, nélküle döntenek Európa jövőjéről. Ez a cél és terv, és közel van, hogy megvalósuljon. Ezért döntő a választás. A liberális demokrácia alternatívája a kereszténydemokrácia, le lehet váltani a liberális elitet – mondta a magyar miniszterelnök Tusnádfürdőn tartott beszédében.

Van értelme annak, hogy elmegy Tusványosra az MSZP? Szavazzon!

0

Több MSZP-s politikus is elment a Bálványosi Nyári Szabadegyetemre, ahol Orbán Viktor szombaton tart majd beszédet. Egy DK-hoz közeli blog élesen bírálta ezért a szocialistákat, mások szerint viszont nem szabadna hagyni, hogy a Fidesz kisajátítsa a fesztivált, amely egyébként jóval többről szól, mint fideszes politikusok pódiumbeszélgetéseiről – ott vannak például a koncertek is.

Ön mit gondol? Szavazzon!

This poll is no longer accepting votes

Ön szerint van értelme annak, hogy az MSZP elmegy Tusványosra?
×

Kötcsék, avagy az ideológiai útmutatások

A hétvégén ismét kötcsei piknik, Orbán-beszéddel, várhatóan megint ideológiai útmutatás és programvázlat a következő évekre. Ahogyan az eddigiek közül néhány alkalommal. Most az újdonság, a „kereszténydemokrácia” (és persze a migránsozás) állhat a középpontban. Eddig a liberális elvek szapulásáig jutott el Orbán.

 

E hét végén rendezik meg az idei kötcsei pikniket – írta az atv.hu. Csak találgatni lehet, hogy Orbán Viktor megelégszik a közeli jövő politikájának ismertetésével (Brüsszel, migránsozás), vagy  – mint néhány alkalommal korábban – hosszú időre szóló terveit is felvázolja, netán részletesen is kifejti. A legfrissebb tételszó a „kereszténydemokrácia”, amellyel pár hete váltotta le villámgyorsan az „illiberális állam” meghatározást, miután hazatért az Európai Néppárt frakcióüléséről. A friss győzelem még nem múló mámorában pedig alighanem szó esik a válogatott publikum előtt a nemrégiben többször is említett „2030-ig szól a terv” programjáról.

Előbbivel szervesen illeszkedik az első nagyot durranó kötcsei beszéd, a 2009. szeptemberi. Akkor „szólt ki” először a kulisszák közül, s tette egyértelművé, mire számíthat népe, ha másodjára trónra emeli.

Itt mondta ki, hogy megvan a reális lehetősége annak, hogy a magyar politika következő 15-20 évét ne a „duális erőtér” határozza meg, amely „állandó értékvitákkal megosztó, kicsinyes és fölösleges társadalmi következményeket generál. Ehelyett huzamosan létrejön egy nagy kormányzó párt, egy centrális politikai erőtér, amely képes lesz arra, hogy a nemzeti ügyeket megfogalmazza – és ezt nem állandó vitában teszi, hanem a maga természetességével képviseli”.

Ez a liberális parlamenti demokrácia felszámolásának világos koncepciója volt már akkor.

A következő években ennél szűkebben inkább magukkal a politikai liberalizmus követőivel hadakozott, ahogyan kilenc éve is: „a neoliberális elit és az általuk támogatott politikai közösség együttesen felelősek az ország kudarcáért”.

(Azt tényleg zárójelben: akkor Kötcsén arról is beszélt, hogy azt „javasolja”, hogy az állandó harcra berendezkedett politika helyett az állandó kormányzásra berendezkedett politikát válasszák, ne a másik féllel folytatott folyamatos küzdelmet, hanem bizonyos nemzeti ügyek meggyőző erejű képviseletét. Ki-ki döntse el, hogy 2010 óta így történik-e.)

Magát az illiberális államot viszont nem Kötcsén tárta elénk, hanem négy éve, július végén Tusnádfürdőn, az újabb kétharmados többséget eredményező választás után pár hónappal.

„Illiberális államot építünk”

– mondta Orbán. Szerinte a magyar polgárok azt várják el a magyar vezetőktől, hogy dolgozzák ki azt az új magyar államszerveződést, amely a liberális demokrácia korszaka után ismét versenyképessé teszi a magyar közösséget. Példaként nem nyugati, nem liberális és szerinte mégis sikeres országokat emelt ki: szóba került Kína, India, Törökország és Oroszország is.

S hogy világos legyen, mi ez: a liberális társadalomszervezési elvekkel, módszerekkel és egyáltalán, a társadalom liberális megértésével szakítanunk kell. Ez azonban akkor még annyira erősnek bizonyult (legalábbis kifelé), hogy az Orbán-beszéd angol fordításából kihagyták az illiberális jelzőt.

A kötcsei találkozók rendre zárt körűek, ezért két kivétellel (az első az előbbi, amely a már régen megszűnt Fidesz-közeli Nagyító című hetilapban jelent meg 2010. februárjában) csak az állami hírügynökséggel közölni óhajtott részletek váltak ismertté. Teljes terjedelmében napvilágot látott viszont a három évvel ezelőtti beszéd is, amely a máig vezető út ideológiai alapvetését szolgálta – kisebb gondolati döccenőkkel.

Ez volt az a piknik 2015. szeptemberében, amikor még le se zárult a nyári nagy menekültroham. Orbán beszédének is ez állt a középpontjában, s ebből fejtette tovább a „tusnádfürdői gondolatot”. Ekkor már szó se volt semmilyen szépítgetésnek a nyugat előtt, bár a szónoklatot nem a nyilvánosságnak szánta, az „berepült” a vastagbőr bloghoz. (A teljes szöveg itt olvasható.)

Az talán nem csak retorikai fordulat, amikor Orbán arról beszél az elején, hogy

„nem tudom, hogy három év múlva is ezt fogom-e még gondolni”.

„Európa iszlamizációjáról” beszélt Orbán, s fejtette ki egyben a jóléti államról vallott nézetét is. Merthogy jólétben élni és ezzel egy időben liberális módon jónak látni magunkat többé Európában nem lehetséges.

Egészen pontosan „a legveszélyesebb kombináció, amit az ember ismer a történelemben, az, ha az ember gazdag és gyenge. Csak idő kérdése, hogy jön valaki, észreveszi a gyengeségedet, és elveszi tőled azt, amid van. Ha nem vagy képes megvédeni, ez biztosan be fog következni. A liberális filozófiából gyenge Európa következik, amely közben a gazdagságát meg akarja őrizni, de ha gyenge, nem tudja megőrizni.”

Majd következik annak kibontása, hogy ha valaki – természetesen jó keresztényként cselekedve –

a magáéból ad, az rendben, de ha az államtól várja el ezt, az nem oké.

Utóbbi ugyanis gyengíti a nemzetgazdaságot.

„A liberálisok” pedig egyenesen hipokriták, mert „hány liberálist ismerünk, aki, mondjuk, be nem vallott, de nyilvánvaló politikai haszonszerzés céljából jó embernek tünteti fel magát úgy, hogy hazavisz néhány embert?”

Persze nem csak velük van baj, hanem „spirituális vezetőinkkel” is, akiknek megnyilatkozásaiban nem jelenik meg e két igény közül a helyes választása, vagyis az állammal szembeni elvárás elvetése.

De ami ennél is nagyobb baj, hogy

„ma a liberálisok uralják Európát – félreértés ne essék, a konzervatívok is liberálisok”,

bár szerinte nem őszintén, hanem engedve az erőszaknak.

S itt már meg is érkeztünk a „kereszténydemokrácia” mint újsütetű kulcsszóhoz. Sőt, a „régi vágású” kereszténydemokráciához, ahogyan Orbán mondta volt. Nem tudom, hogy tolmács nélküli beszélgetésben netán az „old school” jelzős szerkezetet használja-e ilyenkor, és mit szólnak mindezekhez Konrad Adenauer és, mondjuk, Robert Schumann, a két tényleg régi vágású német és francia kereszténydemokrata mai utódai, például Angela Merkel.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK