Kezdőlap Címkék Tudose

Címke: Tudose

120 perc – 2018. január 18. 18:00

0

Rendkívüli parlamenti ülés: a Jobbik összegyűjtötte az aláírásokat

Összegyűjtötte a Jobbik a rendkívüli parlamenti üléshez szükséges aláírásokat, amelyet a titokban befogadott menekültek kapcsán kezdeményeztek – jelentette be a párt. A rendkívüli ülés kezdeményezését szocialista és LMP-s képviselők is támogatták, így most már csak a Fideszen múlik, biztosítja-e majd a határozatképességet – írják közleményükben. (Jobbik sajtóközlemény)

Tudose-nyilatkozat: Harmincezer székely zászlót akar kiosztani az RMDSZ 

Mihai Tudose volt román miniszterelnök akasztásra utaló nyilatkozatára reagálva a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) bejelentette: székely zászlót ajándékoz valamennyi csíkszéki háztartásnak. Ez körülbelül 30 ezer háztartást jelent, és minden családnak, így a románoknak is felajánlják majd a zászlót. (MTI)

A DK javára döntött a bíróság a tao-pénzek ügyében

Jogerős ítélet született a Győri Törvényszéken arról, hogy ki kell adnia a Felcsúti Utánpótlás Akadémiának, hogy mire költötte a 2015 és 2017 közötti, taóból származó bevételeit – közölte a DK. A párt közölte, hogy ki fogja kérni az iratokat, és azok tartalmáról tájékoztatni fogja a nyilvánosságot. Egy másik ügyben korábban a Kúria is úgy döntött, hogy nyilvánossá kell tenni, hogy mely cég mennyit utalt és kinek sportcélú támogatásként. Erről, és lehetséges politikai következményeiről itt írtunk bővebben. (DK sajtóközlemény)

Halálos áldozatai is vannak az ítéletidőnek Nyugat-Európában

A legfrissebb jelentések szerint négyen haltak meg olyan balesetekben, amelyet a  Hollandiát, Belgiumot és Németországot sújtó szélvihar okozott. Ez egyik áldozat Németországban, a másik három pedig Hollandiában halt meg. A szél sebessége a 140 km/h-t is elérte, a vihar a vasúti és a légi közlekedésben is fennakadásokat okoz, és a meteorológusok szerint Lengyelország irányába halad majd tovább. (bbc.com)

 

Miért távozik a román „lobogtatós” miniszterelnök?

Akár elégedetten hátra dőlve könyvelhetné el szinte az egész magyarországi politikum, hogy íme egységesen kiálltunk az erdélyiek mellett és meg is lett az eredménye: lemond Mihai Tudose, aki elhíresült a minapi székely zászlós nyilatkozatával. Csakhogy erről szó sincs. Sőt.

Amiről szó van az a kormányzó szociáldemokrata párt belső viszálya, vagyis az az ellentmondásos helyzet, hogy maga a pártelnök, Liviu Dragnea korrupciós érintettsége miatt nem lehet egyben miniszterelnök is, ami egy természetesen állapot lenne. Így aztán kényszerhelyzetek sora áll elő és Dragnea már második „kormányfőjét” fogyasztja. Amiért most Tudosét meneszti az állítólag az az igazságügyi reform, da gyanítható, hogy a miniszterelnök pártbéli pozíciójának erősödése zavarhatta leginkább az erőskezű pártelnököt.

Mihai Tudose zászlós el- vagy beszólása, minden jel szerint egy jelentéktelen mozzanata a távozásra ítéltetett miniszterelnök ügyének. Csak emlékeztetőül: Tudose szerint „ha az a zászló lobogni fog a szélben, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is”. Tény, hogy nem nevezte néven a székely zászlót, de tekintettel a körülményekre, ez egyértelmű.

Még az sem menti fel a távozó kormányfőt, hogy „egy a nacionalista hangulatkeltésről és manipulációról híres Rareș Bogdan újságíró műsorában nyilatkozott”, mint ahogy arról Parászka Boróka erdélyi újságíró számolt be és az akasztás szót nem ejtette ki a száján. Tudose ezt utána napokig magyarázgatta – a lényeg maradt.

Salat Levente politológus, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem oktatója úgy véli, hogy

„Tudose nyilatkozatával a román közvéleménynek akart megfelelni”,

amelyet tudvalevőleg a hideg rázza ki az autonómia említésekor. Nem mellékes tény, hogy a romániai magyar pártok, amelyek most már nagy egyetértésben a Fidesz mögött sorakoztak fel, az utóbbi időben ismét elővették az autonómia ügyét. A tényleges megvalósíthatóság reménye nélkül és nem függetlenül a magyarországi választási kampánytól.

Másrészt, Tudose éppen a Romániában mindig is hatásos magyar kártyát vette elő pozíciójának mentése érdekében. Vagyis támogatókat keresett a román közvéleményben. Ezzel magyarázható, hogy román részről nem érkezett komolyabb elítélő nyilatkozat „lobogtatós” kijelentésére.

A magyarországi politikum egyértelműen elítélte a román miniszterelnök megnyilvánulását és ebben most az ellenzék talán még a kormánynál is nagyobb hévvel vett részt. A külügyminisztérium berendelte a román nagykövetet, a magára valamit is adó ellenzéki pártok Tudose lemondását követelték.

Végre lett egy igazi nemzetpolitikai témája is a folyamatosan tartó választási kampánynak.

Voltak, akik akasztó kötéllel a nyakukban vonultak a román nagykövetség elé, mások nyílt levelek megírásával is megelégedettek.

Salat Levente szerint a nagyon karakteres megnyilvánulása a magyar nemzetpolitikának sok esetben nem kívánatos módon hull vissza az erdélyi magyarok fejére és olyan konzekvenciákat eredményez, amely nem segíti az erdélyi magyarság politikai helyzetének konszolidációját, hanem ellenkezőleg. „Habár igen látványosan van jelen a nemzetpolitika a magyar politikai életben, annak a tétje nem határon túli helyzetre vonatkozik, hanem belpolitikai tétje van.”

Tudose leváltásával egy ilyen, ölükbe hullott adu ásszal lettek szegényebbek a dübörgő választási kampányba kezdett magyarországi pártok.

Lemond a román miniszterelnök

0

Benyújtja lemondását Mihai Tudose román miniszterelnök, miután a Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottsága megvonta tőle politikai támogatását.

Mihai Tudose
(MTI/EPA/Robert Ghement)

Ahogy már a hétvégén megírtuk, Tudose távozása várható volt. A végrehajtó bizottságban 59-en szavaztak a leváltásra, amit csak négyen elleneztek és négyen tartózkodtak. Távozáskor Tudose azt mondta: fegyelmezett tagja a PSD-nek:

a párt bízta meg, az is váltja le, nem akar pártszakadást.

Azt is bejelentette: nem marad ügyvivő kormányfő, a következő kormány kinevezéséig Paul Stanescu miniszterelnök-helyettest javasolják ügyvivőnek, de ezt nem biztos, hogy a jobboldali államfő, Klaus Iohannis elfogadja.

Tudose novemberben túlélt egy bizalmi szavazást, de sorsa eldőlt, amikor elődjéhez, a tavaly júniusban leváltott Sorin Grindeanuhoz hasonlóan a párt elnökével, Liviu Dragneával került konfliktusba. A pártvezető priusza miatt nem lehetett miniszterelnök, ezért engedelmes helyetteseket keresett a kormányfői szerepre, akiket azonban eltávolított a hatalomból, amikor nyíltan szembeszálltak akaratával.

Az első nyílt konfrontáció múlt héten volt, amikor – egy pedofil rendőr miatti botrány során – Tudose lemondásra szólította fel a pártelnök egyik legközelebbi bizalmasát, Carmen Dan belügyminisztert. A Dragnea és Tudose közti feszültség azonban régebbi keletű:

a kormányfő egyik legfőbb bűne Dragnea szerint az volt, hogy nem vállalta fel az igazságügyi reformot.

A csomagot ugyanis sürgősségi kormányrendelettel szerette volna elfogadtatni a szociáldemokrata párt, de a kormányfő nem akarta magára vállalni a felelősséget, és ragaszkodott a parlamenti eljáráshoz.

Tudosének a székely zászló miatti botrány sem jött jól, ami miatt az elmúlt napokban folyamatos magyarázkodásra kényszerült.

Klaus Iohannist egyébként az alkotmány nem kötelezi arra, hogy harmadszor is a legtöbb parlamenti mandátummal rendelkező PSD jelöltjét bízza meg kormányalakítással.

120 perc – 2018. január 15. 18:00

0

Kizárják az MSZP-ből a Márki-Zay Péter ellen induló jelöltet

A szocialisták volt jelöltje és önkormányzati képviselője, Hernádi Gyula bejelentette, hogy függetlenként elindult az időközi polgármester-választáson. Az MSZP ezután a hvg.hu információi szerint kizárja a pártból a politikust, mondván, lépése a Fidesz érdekét szolgálja. (hvg.hu)

A román miniszterelnök szerint ő nem beszélt akasztásról

Mihai Tudose
(MTI/EPA/Bogdan Cristel)

Mihai Tudose azt mondta: fenntartja álláspontját, hogy semmilyen szinten nem lehet szó Románia valamely részének autonómiájáról. Szerinte, amikor a zászlón való lengést említette, az állami hatóságokra utalt, amelyeknek alkalmazniuk kell a törvényt, Úgy fogalmazott: „az ő mandátumuk fog a zászló mellett lobogni, ha nem szereznek érvényt a törvénynek. Erről beszéltem, nem valakinek a felakasztásáról.” (MTI)

EB: Uniós fellépésre van szükség az álhírek terjedése ellen

Közel 40 tagú munkacsoport vizsgálja, milyen intézkedésekkel lehetne azonosítani és korlátozni az internetet elárasztó hamis közléseket. A tervek szerint a várhatóan áprilisra elkészülő szakértői jelentés képezi majd az alapját a jövőbeli uniós stratégiának. Marija Gabriel digitális gazdaságért és társadalomért felelős biztos szerint az álhírek a demokráciát veszélyeztetik. (MTI)

Emmi: több résztvevő a Köznevelés-stratégiai Kerekasztalon

Újabb szereplőkkel kibővülve folytatja munkáját kedden a Köznevelés-stratégiai Kerekasztal, a testület ülésén az ingyenes nyelvvizsgáról, KRESZ-vizsgáról a diákhitel változásokról és az iskolafejlesztésekről is szó lesz. (MTI)

Skóciának milliárdokba kerülne a kemény Brexit

A skót kormány szerint komoly károkat okozna, ha Nagy-Britannia megállapodás nélkül lépne ki az Európai Unióból. A legkedvezőtlenebb forgatókönyv szerint 2030-ra a skót GDP 8,5 százalékkal maradna el attól, mintha tagok maradnának. (MTI)

Ismét engedélyezett a nemzetközi forgalom a kurdisztáni repülőtereken

Az iraki kormány hétfőn feloldotta a tavaly szeptember végén az autonóm iraki Kurdisztán repülőtereire vonatkozóan életbe léptetett rendeletét, amely leállította a nemzetközi forgalmat ezeken. (MTI)

Sajtóértesülés: új miniszterelnöke lesz Romániának

0

Bukaresti sajtóértesülések szerint megpecsételődött Mihai Tudose sorsa: a Szociáldemokrata Párt (PSD) hétfői végrehajtó bizottsági ülésén megvonják a bizalmat a miniszterelnöktől. Utódja Mihai Fifor védelmi miniszter lesz. Tudose bukásának egyik közvetett oka az „akasztásos” nyilatkozata is lehet.

A stiripesurse.ro információi szerint erről Liviu Dragnea pártelnök és több megyei szervezet vezetőjének vasárnapi titkos találkozóján született döntés. A politikai bizalom megvonását a portál szerint azzal fogják megindokolni, hogy Mihai Tudosét és a táborába tartozó minisztereket foglyul ejtette a „párhuzamos állam”. A kormányfő szemére hányják, hogy a PSD érdekeivel ellentétes döntéseket hoz, és nem fogadja el a párt jelöltjeit bizonyos kormánytisztségekbe.

A miniszterelnök korábban kijelentette, hogy ragaszkodik kormánya átszervezéséhez. Szándéka hátterében állítólag az áll, hogy megszabaduljon a Liviu Dragneához közeli miniszterektől, megszilárdítsa tekintélyét a pártban, majd átvegye a PSD vezetését.

A kormány átszervezéséről eredetileg január 28-án kellett volna döntenie a PSD végrehajtó bizottságának. Ezt az ülést azonban előrehozták január 15-re, mert a párton belüli két tábor politikusai egyre nyíltabban támadták egymást, és a konfliktus elfajulni látszott.

Ismert, hogy ha nem mond le, Mihai Tudosét csak bizalmatlansági indítvány benyújtásával lehet megbuktatni. Tekintettel a kormányfő „akasztásos” fenyegetőzéseire, Liviu Dragnea vélhetően számíthat az RMDSZ támogatására is céljai elérésben.

Maszol

Tudose, alighanem vesztére, odamondott egy nagyot

Magyari Nándor László erdélyi politikai elemző a Független Hírügynökség felkérésére rövid elemzést írt a román miniszterelnök nyilatkozata kapcsán. Mihai Tudose azt találta mondani, hogy „ha az a zászló (székely) lobogni fog a szélben, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is”.

Finoman fogalmazva a román miniszterelnök „egyszerű” politikus, aki aligha van tisztában a politikai kommunikáció, hát még a diplomáciai közlés szabályaival. Ezért – és nem föltétlenül valamilyen tudatos politikai aktus részeként – elfogadhatatlant mondott, de ezen túl. Várható volt, hogy az újabb „autonómiázás” reakciókat fog kiváltani a román politikai mezőnyben. Mint ahogy az is, hogy a kormánypárt, melyen belül ismét egyre élesebb a két tábor – egyfelől az elnök, másfelől a miniszterelnök – közötti belháború, a felek valamelyike kihasználja az adódó nacionalista szópufogtatás lehetőségét.

Hát Mihai Tudose volt a „gyengébb szem”, illetve ő harapott rá a nacionalista odamondás lehetőségére, alighanem vesztére. Ezzel nemcsak a rommagyarokat – tényleg mindenkit – haragította magára, és biztosított szabad utat a magyar kormányzat, nagyban hasonló nacionalista diskurzusainak, hanem Liviu Dragneának is kedvezett: most nem ő kell a nacionalisták szóvivője legyen, sőt a pártvezér lehet a külvilág és a rommagyarság szemében a „jófiú”.

Azt, hogy Markó Béla mit mondott a Független Hírügynökségnek az ügyről, itt olvashatja.

Markó: A román miniszterelnök alkalmatlan a tisztségére

0

Helyes, hogy az RMDSZ vezetői bocsánatkérésre szólították fel a miniszterelnököt, de ez egyáltalán nem elég, le kellene mondania, hiszen ezek után nem lehet tudni, hogy holnap mivel áll elő – jelentette ki Markó Béla író, az RMDSZ volt elnöke a Független Hírügynökségnek. Mint ismeretes Mihai Tudose egy interjúban a székely autonómiával kapcsolatban azt mondta: ha egyes intézmények kihelyezik a székely zászlót, akkor azok is lógni fognak, akik kitették.

„A román miniszterelnök az utóbbi időben több olyan kijelentést tett, amelyek számomra azt bizonyítják, hogy nem képes felmérni szavai súlyát, és éppen ezért alkalmatlan erre a tisztségre” – nyilatkozta Markó, aki így folytatta:

„Viszont amit most mondott, az nem egyszerűen elszólás, hanem tükrözi az utóbbi időben az egész román politika életre jellemző, egyre növekvő magyarellenességet.

Ilyen kijelentést én vezető román politikus szájából még a kilencvenes évek elején sem hallottam, és nem is tűrtük volna el, ha valaki így beszél. Helyes, hogy az RMDSZ vezetői bocsánatkérésre szólították fel a miniszterelnököt, de ez egyáltalán nem elég, szerintem le kellene mondania, hiszen ezek után nem lehet tudni, hogy holnap mivel áll elő. Ugyanakkor ez nem egyetlen román politikus problémája, hanem most mutatkozott meg, hogy általában is milyen veszélyes nacionalista retorikával készülnek a román pártok, a kormányoldal és az ellenzék egyaránt, Erdély Romániával való egyesítésének centenáriumára. Itt lenne a pillanat, hogy a kormánypárt elnöke, Liviu Dragnea, illetve az ellenzék vezetői is színt valljanak, és végre a kisebbségi származású államelnök, Klaus Iohannis is

határolja el magát mindenféle szélsőséges nacionalizmustól,

amit eddig nem volt hajlandó megtenni.”

Az egyik legismertebb erdélyi értelmiségi, politikus szerint egy ilyen nyilvános állásfoglalást a román-magyar viszonnyal kapcsolatosan már régebb ki kellett volna kényszeríteni, és ez az RMDSZ mulasztása is. „Nem szabadna engednünk, hogy elszigeteljenek minket, és hogy őszinte párbeszéd helyett egy román nemzetállami ünnepségsorozat legyen a centenáriumból, figyelmen kívül hagyva, hogy ebben az országban ma is él majdnem másfélmillió magyar. Romániában mindig volt magyarellenesség, de az elmúlt évtizedekben, amikor az érdekek úgy kívánták, többek közt azért is, mert szükség volt az RMDSZ-szel való együttműködésre,

vissza tudták szorítani a nacionalista megnyilvánulásokat.

Meg kell keresni most is azokat a külső és belső érdekeket, amelyek rákényszerítik a román vezetőket és a magyar politikusokat is, hogy folytassák a párbeszédet.”

A román kormányfő elutasít bármiféle tárgyalást az autonómiájáról

0

Mihai Tudose egy szerdai nyilatkozatát pontosította. Az így hangzott: „Ugyanaz lesz a válaszom, mint amikor, nem tudom milyen nap alkalmából, zászlót próbáltak kitűzni. Ekkor világossá tettem, hogy ha az a zászló lobogni fog a szélben, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is”.

Mihai Tudose román miniszterelnök csütörtökön az egyik közösségi portálon tett bejegyzésében közölte: románként és kormányfőként elutasít bármiféle tárgyalást Románia valamely részének az autonómiájáról.

A miniszterelnök ezzel a Realitatea hírtelevíziónak szerda este adott nyilatkozatát pontosította. Úgy vélte: az autonómia sérti Románia alkotmányát, amely már az első paragrafusában biztosítja a román állam egységes és oszthatatlan voltát.

„A Székelyföld autonómiájáról szóló viták törvénytelenek, és nem kell ezeket komolyan venni.

Ezek csupán a Románia egységének a destabilizálására tett kísérletek a centenárium (Erdély és Románia egyesülése kinyilvánításának a centenáriuma) évében” – pontosította Mihai Tudose miniszterelnök.

A miniszterelnök a Realitatea hírtelevíziónak adott szerda esti telefoninterjúban többek között kijelentette: „Ugyanaz lesz a válaszom, mint amikor, nem tudom milyen nap alkalmából, zászlót próbáltak kitűzni. Ekkor világossá tettem, hogy ha az a zászló lobogni fog a szélben, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is”. A kijelentést sérelmező Porcsalmi Bálint, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnöke kijelentette: Mihai Tudose jelezheti, hogy nem ért egyet egy nyilatkozattal vagy egy politikai projekttel, „de nem küldheti akasztófára azokat, akik nem értenek egyet vele”.

Az erdélyi magyar sajtó a miniszterelnök nyilatkozatának egy pontatlan átiratára hivatkozva úgy idézte a miniszterelnök kijelentését, hogy „ha a székely zászlót felvonják az ottani intézményekre, akkor ők is ott fognak lógni a zászló mellett”.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK