Kezdőlap Címkék Tarjányi

Címke: Tarjányi

Megvan az új jelölt és novemberben meglesz a neve is

0

Az MSZP és Tarjányiék által később megnevezendő miniszterelnök-jelölt egy és ugyanaz a személy. Független és köztiszteletben álló – tudta meg a Független Hírügynökség.

A Független Hírügynökség információi szerint egyeztetések zajlottak egyelőre csak a Magyar Szocialista Párt és Tarjányi Péter vezette Magyar Progresszív Mozgalom között a Botka utáni új közös miniszterelnök-jelöltről. Párton kívüli, független, köztiszteletben álló személyről van szó – számolt be forrásunk.

Molnár Gyula, az MSZP elnöke korábban azt nyilatkozta, hogy a fejében már megvan az a makulátlan, de mégis ismert miniszterelnök-jelölt, aki pártokon felül állva képes lesz megteremteni az integrációt, amelyre e pillanatban a hat demokratikus ellenzéki pártból csak négy nyitott.

Hasonlóképpen nyilatkozott a Független Hírügynökségnek Bodnár Zoltán, aki szerint Botka László távozása után újult erővel keresik azt a párton kívüli civil jelöltet, akinek a személye elfogadható az összes demokratikus ellenzéki párt és a jelentős civil szervezetek számára. Az MNB volt alelnöke csak sejtelmesen mosolygott a FüHü faggatózására, annyit azonban elárult, hogy „előbb vagy utóbb” meglesz ez a személy. „A demokratikusnak mondható ellenzéki pártok értik és át is érzik a saját történelmi felelősségüket, s azt tartják céljuknak, hogy 2018-ban le lehessen váltani az orbáni rendszert” – válaszolta arra a felvetésünkre, hogy ma nem látszik, hogy az ide sorolható pártok rávehetők lennének egy közös jelölt támogatására.

A FüHü arról is tudomást szerzett, hogy tekintettel a soron következő nemzeti ünnepre és a halottjainkra való megemlékezésekre az új jelölt nevével a szervezők csak novemberben lépnek a nyilvánosság elé.

Bodnár: kell egy új miniszterelnök-jelölt

Botka László távozása után újult erővel keresik azt a párton kívüli civil jelöltet, akinek a személye elfogadható az összes demokratikus ellenzéki párt és a jelentős civil szervezetek számára – mondta Bodnár Zoltán egyetemi docens, az MNB volt alelnöke, aki csak sejtelmesen mosolygott a FüHü faggatózására, annyit azonban elárult, hogy „előbb vagy utóbb” meglesz ez a személy. „A demokratikusnak mondható ellenzéki pártok értik és át is érzik a saját történelmi felelősségüket, s azt tartják céljuknak, hogy 2018-ban le lehessen váltani az orbáni rendszert” – válaszolta felvetésünkre: ma nem látszik, hogy az ide sorolható pártok rávehetők lennének egy közös jelölt támogatására. „A társadalomban vitathatatlanul rendszerváltó hangulat uralkodik. Kérdés, hogy sikerül-e ezt megőrizni, erősíteni jövő áprilisig” – szögezte le Bodnár, hozzátéve: ha létrejön egy erőközpont, amely képes elhitetni magáról, hogy nyitott mind a civilek, mind a polgári konzervatívok irányában, képviseli azok értékeit is, akkor ez tud olyan lendületet adni, mely bevonzza a kimaradókat, akik megértik, hogy ha kimaradnak, akkor el fognak tűnni”. Az esetleges győzelem utáni elszámoltatás kapcsán annyit mondott, hogy bármennyire is igyekezett a Fidesz mindent körbe bástyázni jogszabályokkal, minden rendszerbe, mindig csúsznak hibák, elő-előkerülnek különféle dokumentumok, hangfelvételek, videók…. Mindig van, aki kész áldozatot hozni a szabad elvonulásért.

 

Ön optimista? Pesszimista? Egyáltalán, „milyenista” a demokratikus ellenzék összefogását illetően? Lát még esélyt a korábban Tarjányi Péter, Lattmann Tamás és Ön által fémjelzett megoldás megvalósulására?

Továbbra is látszik esély a siker reményével kecsegtető megoldásra a jövő évi választásokon. Továbbra is van kommunikáció az érdekelt felek – a demokratikus ellenzéki pártok és a civilek között, s változatlanul lehetségesnek tartom a jövő évi kormányváltást.

A „siker reményével kecsegtető megoldás” mit takar? Van már jelöltjük?

Meggyőződésem, hogy a megoldás egy olyan párton kívüli civil jelölt, aki mögé úgy képesek beállni mind a demokratikus ellenzék pártjai, mind a civilek, hogy egyik sem érzi magát legyőzöttnek a másikkal szemben. Nem pártpolitikust kell találni, hanem olyan civilt, akinek még ha voltak is valamilyen pártkötődései, de mégis civilnek, szakértőnek számít. Biztos vagyok abban, hogy lehet ilyen jelöltet találni.

Hogyan áll a folyamat?

Meglesz a jelölt.

Mikor?

Előbb vagy utóbb.

De nem lesz késő az az utóbb?

Még időben vagyunk, a körülményekhez képest még „bőven” van idő az áprilisi választásokig, hiszen a kampány igazából majd csak januárban kezdődik.

Pontosan milyen embert keresnek?

Egy olyan – hogy úgy mondjam – közös többszörös személyt, aki köré felépülhet egy alapvetően szakmai, tekintélyes emberekből álló stáb. Nyilvánvalóan a pártpolitikusok nem rekeszthetők ki ebből a stábból, hiszen a politikai pártok hozzák meg a parlamentben azokat a döntéseket, amelyek a kormány munkájához kellenek, a kormányzás tehát alapvetően politikai műfaj. Nálunk azonban fogalomzavar van e téren: szakértői kormány ugyanis csak egy előrehozott választások előtti átmeneti időszakban működhet. Félreértések elkerülése végett: a Bajnai-kormány sem volt az, dacára annak, hogy számos szakértő volt Bajnai Gordon kormányában.

Amire 2018-ban szükség van az egy olyan nagy, koalíciós kormány – s itt fontos a nagy és a koalíciós közötti vessző! –, amelyben a demokratikus ellenzéki pártok politikai képviselői vagy az általuk támogatott szakértők is jelen vannak, és szakmai alapú kormányzást folytatnak.

A szakmain is nagy a hangsúly, hiszen óriási szakmai felkészültség kell a jogállami állapotok helyreállításához, a közigazgatási rendszer reparálásához és az összes olyan szakterület rendbe hozatalához, mint az oktatás, az egészségügy, a kultúra stb.

Mely pártoknak kellene beállniuk ebbe a sorba, hogy reális esély legyen a jelenlegi kormány leváltására? Számítanak a Jobbikra is?

Nem gondolom, hogy a Jobbik szalonképessé tehető. Ez a középre húzódásos igyekezete nem változtat a Jobbik alaptermészetén, ami az elemi jogállami normák tagadását is jelenti. Rasszista – nyersen fogalmazva, náci vagy fasisztoid – nézeteket valló vagy ilyen árnyékszervezeteket vállaltan maga mellett megtűrő párt nem lehet a demokratikus ellenzék része!

Kérdés, van-e reális esély nélkülük legyőzni a Fideszt. A közvéleménykutatási adatok nem ezt mutatják.

Nem foglalkoznék a közvéleménykutatásokkal, s ez nem a közvéleménykutatókat  minősíti. Egyrészt idő előtti a felvetés. A kérdés ugyanis az, hogy 2018 áprilisára, a választások idejére képes lesz-e a demokratikus ellenzék sok-sok civil szervezettel közösen felmutatni egy olyan alternatívát a választóknak, ami hihetővé teszi, hogy eltakarítható az Orbán-rezsim. Erre látok esélyt – egy megfelelő közös miniszterelnök-jelölt, akiről eddig beszéltünk pontosan ezt tenné lehetővé. A közvéleménykutatási eredményeket amúgy a megfélemlítettség miatt sem tartom mérvadónak, a magyar társadalom jó része – saját maga vagy családjának valamely tagja révén – függő viszonyban van az állammal, s ilyen körülmények között jó részük még anonim módon sem hajlandó elmondani, amit valójában gondol. Várjuk meg, hogyan ikszelnek majd a szavazófülke magányában! S végül, de nem utolsósorban,

az imént említett konstrukció legfőbb ereje éppen abban rejlik, hogy képes mozgósítani a konzervatív, polgári értékrendet valló szavazókat, olyan formációt igyekszünk számukra bemutatni, amelyre tiszta szívvel tudnak voksolni.

Jelentős körről beszélünk, amelynek a tagjai soha tisztán szocialista listára, jelöltre, pártra nem szavaznának, bármennyire is utálják Orbánékat, akik mindannak a tagadását jelentik, amit egy valódi, konzervatív, polgári Magyarország testesítene meg. De egy közös formáció lehetővé tenné a számukra is, hogy legyen egy általuk is támogatható erőközpont, annak a felismerésével persze, hogy a jövő évi választás nem csak négy évre szól, hanem hosszabb távon eldöntheti az ország, a nemzet sorsát. Történelmi felelőssége van mindenkinek, hogy ezt belássa és ennek megfelelően cselekedjék – bármilyen patetikusnak is hangzik, valóban sorsdöntő lesz a 18-as választás.

De hogyan képzelik el a konzervatív és a szocialista szavazók közös nevezőjét?

Régi beidegződéseken alapul ez a baloldali és jobboldali felosztás, éppen ezért nem is használom szívesen a kifejezést, hogy jobboldali, mert az nagyon lejáratódott, pejoratív értelmezése lett, összemosódik a szélsőjobbal és a nacionalizmussal. Miközben a polgári értékrendnek nincs ilyen negatív konnotációja. De, hogy a konkrét kérdése, konkrét választ adjak:

nem csak az alapkérdésekben – demokrácia, jogállamiság, stb., de az olyanokban is mint  a szociális biztonság, a szolidaritás, a munka világa, az ezeken a területeken szükségesen megteendő lépések kérdésében sincs áthidalhatatlan, lényegi különbség.

A részletkérdések meg érdektelenek, mint amilyen például a legfelsőbb adókulcs mértéke. Vannak persze olyan újbalos gondolatok, mint a vagyonadó vagy az ingatlanadó, amelyek megvalósíthatatlanok, haszontalanok, s egyáltalán, még a hivatkozási alapjuk is rossz – egy olyan országban hogyan lehetne ingatlanadóban gondolkodni, ahol az emberek, családok zömének legfőbb vagyona éppen az az ingatlan, amiben lakik, s annyira magasak az ingatlanárak, amilyenek nálunk napjainkban. Ilyen körülmények között az ingatlanadónak a gondolata a valóság meg nem értését tükrözi. Vagy vegyük a vagyonadót: itt összecsúszik a gazdasági racionalitás és a csalárdan, csalásokkal szerzett vagyon köz javára történő visszaszerzésének a vágya – ami, valljuk be, nem egyszerű jogállami körülmények között. Erre azonban alkalmatlan eszköz lenne a természetes személyeket terhelő vagyonadó, már csak azért is, mert döntően társaságokban lévő vagyonná váltak ezek a harácsolt vagyonok, vagy ha nem, akkor külföldre menekítették azokat, s így nehezen beazonosítható és még nehezebben visszaszerezhető.

Nem is lát olyan területet, amely meggátolná az Ön által erőcentrumnak nevezett körben az együttműködést?

Legfeljebb elhanyagolható részkérdésekben.

Ennek az az oka, hogy minden demokratikus ellenzéki párt neoliberális gazdaságpolitikát vall?

Nem, már csak azért sem, mert a neoliberalizmus és a neokonzervativizmus meghalt a 2008-2009-es válsággal. Persze, vannak, akik ezt még nem vették észre. Amúgy klasszikus értelemben nálunk az elmúlt 27 évben nem is volt ilyen gazdaságpolitikát magáénak valló párt. Mert ez nem a piacgazdaság melletti kiállást jelenti – annak mindenki a híve. Lényeges, hogy bebizonyosodott: az államnak igenis komoly szerepe van, főleg szabályozó hatóságként, megmutatkozott ugyanis, hogy a piac önszabályozói mechanizmusai tökéletlenek, bár tény, hogy a piacgazdaság komoly önrefleksziós és önkorrekciós képességgel rendelkezik, azonban ez hosszú időt vehet igénybe és rendkívül magasak lehetnek a társadalmi költségei. Amikor kell, az állam avatkozzék be – mint tette azt például 2008-2009-ben, ezzel mérsékelve a válság mélységét – a társadalmi károk mérséklése és a válságperiódus rövidítése érdekében. De alapvetően a gazdaság versengő és szabad piacként működik, az állam közvetlen beavatkozási területének szűknek kell lennie, s kizárólag a társadalmi szolidaritás és esélyegyenlőség szempontjából jelentős területekre vonatkozhat.

A szavazók számára mennyire tudják megmutatni, hogy ez más, mint amit a Fidesz kínál?

A politikai marketinghez nálam jobban értőknek kell kitalálniuk, hogy mi az a 6-8 hívó mondat, amelyre fel lehet úgy fűzni azt, amit kínálunk, mégpedig hitelesen és az utca embere által is könnyen érthetően.

Alapvetően olyan célok lehetnek ezek, mint a korrupció legyűrése, az elszámoltathatóság, az uniós források átirányítása a tartós gazdasági növekedés, az életminőséget javító célokra, a presztízsberuházások leállítása, az arra költött források átcsoportosítása az oktatásba stb. Kampányképes mondatok, hívószavak kellenek!

Nem gondolja, hogy túlzó optimizmus azt képzelni, hogy egy tető alá tudják hozni a demokratikus ellenzéket? Hiszen nagy ellentétek vannak az egyoldalon lévők között is. Például az LMP és a Momentum deklaráltan nem hajlandó összefogni sem a DK-val, sem az MSZP-vel.

Ez a felfogás a mai állapotot tükrözi, de a választások jövő tavasszal lesznek. Nem érdemes találgatásokba bocsátkozni, hogy mi lenne, ha létrejönne egy a civil táradalom felé is nyitott és a politikai pártok által is támogatott formáció, hogyan reagálnának, mit lépnének akár az említett pártok. Egy új helyzet, új választ igényel majd tőlük is, olyat, amelyet arcvesztés nélkül is tudnak vállalni. Megengedem magamnak:

a demokratikusnak mondható ellenzéki pártok értik és át is érzik a saját történelmi felelősségüket, s azt tartják céljuknak, hogy 2018-ban le lehessen váltani az orbáni rendszert.

A Progresszív Mozgalom külön kezdett el dolgozni az ügyön, miközben ott volt már Bokros Lajos 500 napos programja, illetve a Gulyás Márton féle Agora, amely sikert is elért azzal, hogy összehozott nyolc demokratikus ellenzéki pártot egyazon cél érdekében. Miért nem egyikre vagy másikra csatlakoztak rá?

Bokros 500 napos gondolatával az a legfőbb probléma, hogy 500 nap legfeljebb egy új választójogi és néhány más alapvető törvény megalkotására elegendő, ugyanakkor rendkívül kockázatos kísérlet egy mérsékelten tudatosan gondolkodó szavazótömegtől azt elvárni, hogy 500 napon belül kétszer menjen el szavazni. Arra persze jó lenne, hogy a pártok könnyebben összeborulnának, de kérdésessé válna a második választás kimenetele. Arról már nem is szólva, hogy a megnyert választás után kormányozni kell, amihez viszont a rendszerváltó politikai erőnek uralnia kellene a közigazgatást, ami ilyen időhorizonton egyszerűen lehetetlen feladat.

És ha sikerül a kormányváltás? Utána amire számítanak?

Ami utána következik az nem ideális állapot. Négy év arra lehet csak alkalmas, hogy egyfelől visszaállítsa a jogállami viszonyokat Magyarországon, helyreállítsa a demokratikus, felelős közéletet, normális pályára terelje az állami intézményeket, a közszolgálatot, beindítsa a beruházásokat az egészségügy, az oktatás területén, s megalkosson egy olyan választójogi törvényt, amely alkalmas arra, hogy 2022-ben már rendes, civilizált normák szerint versengő politikai pártok részévételével tartsunk választásokat.

De hát ezek jó részéhez kétharmad kell. Olyan arányú győzelmet remélnek?

Az én alkotmányjogi ízlésem meglehetősen kényes, de ebben a kontextusban rugalmas vagyok, mert, hogy a Fidesz alkotmányos puccsot hajtott végre az új alaptörvénnyel és a ráépülő lépésekkel.

Így azután jómagam is kevéssé lennék finnyás a tekintetben, hogy milyen jogi estközökkel lehetséges elérni a szükséges változásokat.

Hogyan látja az elszámoltathatóságot? Azt is ilyen kontextusban képzeli el?

Akármilyen szomorúan is hangzik, egy civilizált uniós tagországban nem lehet meghágni azokat a büntetőjogi alapelveket, amelyeket a felvilágosodás korában fogalmaztak meg. Következésképpen, fair és tisztességes, de alapos büntetőeljárásokat kell lefolytatni, már ahol ennek adottak a feltételei.

Bármennyire is igyekezett a Fidesz mindent körbe bástyázni jogszabályokkal, minden rendszerbe, mindig csúsznak hibák, elő-előkerülnek  különféle dokumentumok, hangfelvételek, videók…. Mindig van, aki kész áldozatot hozni a szabad elvonulásért.

Ön ismer ilyen dokumentumokat, hangfelvételeket, videókat?

Maradjunk annyiban, hogy hallottam róluk.

Nem gondolja, hogy túlzottan optimista a kormányváltást illetően?

A társadalomban vitathatatlanul rendszerváltó hangulat uralkodik. Kérdés, hogy sikerül-e ezt megőrizni, erősíteni jövő áprilisig. Ha létrejön egy fent vázolt erőközpont, amely képes elhitetni magáról, hogy nyitott mind a civilek, mind a polgári konzervatívok irányában, képviseli azok értékeit is, akkor ez képes olyan lendületet adni, mely bevonzza a kimaradókat, akik megértik, hogy ha kimaradnak, akkor el fognak tűnni.

Nem tart attól, hogy még egy elveszített választás után sem adja át békésen a hatalmat a jelenlegi kormány?

Európa közepén, a 21. század elején elképzelhetetlennek tartom, hogy erőszakszervezeteket vegyenek igénybe, s ezzel akadályozzák meg a választásokon győztes új kormány hivatalba lépését.

És ha nem hivatalosan? Ha kiprovokálják az összecsapásokat?

Én jóindulatúan azt feltételezem, hogy az erőszakszervezetekben dolgozók, ideértve a parancsnoki állomány döntő többségét is komolyan veszi az esküjét. Olyan szakmai hibákat pedig nem fognak elkövetni, mint amilyeneket 2006-ban elkövettek. Egyébként a fideszes hatalmi érában – s ez jellemző a pártra, annak működésére – pusztítással járó zavargások nem voltak…

Gondolom, nem csak idehaza tárgyalnak széles körben, nemzetközileg is tapogatódznak. Élveznék az Európai Unió támogatását?

Percnyi kétségem sincs, hogy az Európai Uniótól és az Unió vezető országaitól maximális támogatást kapna egy ilyen koalíciós magyar kormány.

És ha marad a Fidesz? Ahhoz hogyan viszonyulna az EU? Hiszen most sem lépnek fel ellene igazán.

Ez éppenséggel akár változhat is. Lehet, hogy még kivárnak, megvárják, mi történik jövőre, de afelől ne legyen kétsége senkinek sem, hogy az uniós tagországok számára fontosak lesznek a demokratikus alapértékek;

a Juncker, Macron és Merkel terveiben szereplő alapértékek nem kizárólag gazdasági természetűek, a politikai értékekre is éppen úgy vonatkoznak.

Még ha Magyarország – a méreténél fogva és az unió egészének gazdasági  teljesítményéhez való hozzájárulását tekintve szabad  szemmel szinte nem is látható, elvárják tőlünk a vállalásaink betartását. S azzal ellentétben, amit Lázár János hangoztatott a napokban, nevezetesen, hogy Magyarország 2004-ben a gazdasági érdek- és értékközösséghez csatlakozott, a valóság az, hogy ez az egész egy büdös, mezítlábas hazugság. Elég lenne elolvasnia a csatlakozási dokumentumokat és az uniós alapokmányokat, akkor kristálytisztán láthatná, hogy az Uniós tagsággal az alapvető politikai értékek közösségéhez is csatlakoztunk. Ehhez kellene tartani magunkat!

Bódis Gábor – N. Vadász Zsuzsa

MSZP: háborúvá oldja az emlékezés

„A szocialista párt összezárt” – nyilatkozta Hiller István a választmány elnökeként a testület szombati ülése után. És persze vezetőként nem is nagyon tehetett mást; igyekezett a zártkörű tanácskozás után – és közben – a lehető legjobb képet felfesteni az MSZP-ről. Feltehetően akkora sikerrel, mint amikor Ferenc József a felbomlóban lévő Habsburg Birodalomról kijelentette: minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve.

 

Hiller István természetesen szellemileg kiváló állapotban van, pontosan tudja, hogy a párt, amelynek egyik vezetője ő maga is, nincs a legjobb állapotban – ha talán még nincs is felbomlóban – és a legkevésbé lehet mindennel megelégedve.

Úgy helyes, ha azt gondoljuk: lényegében semmivel nincs megelégedve. Magával a választmányi ülés végeredményével sem. Mert a végeredmény, egy ilyen helyzetben, soha nem az, amit kifelé közvetítenek, nem az, amit láttatni akarnak és még csak nem is az, amivel maga pártparlament látszólag véget ért.

A Független Hírügynökség által összegyűjtött információk szerint Hiller joggal mondhatta azt, amit nyilatkozott, ha akarta – és miért ne akarta volna – a közel nyolc órás vitának akár ez is lehetett a rezüméje. Ha valaki így akarta hallani. És egy vezető, természetes, hogy ezt akarta kiolvasni a maratoni ülésből, neki az a dolga, hogy egyben tartsa a pártot, hogy csillapítsa az indulatokat, békét teremtsen, és megpróbálja kijelölni azt az utat, amely valóban kivezet a válságból, amely eltünteti a bomlás jeleit.

Eltünteti, és nem eltakarja.

Márpedig a nagy kérdés, hogy ez az összejövetel, a végeredményét tekintve, mit hozott, nyugalmat, látszólagos nyugalmat, kezelte a meglévő problémákat, megfelelő döntéseket hozott, vagy csak elodázta azokat.

Nos, másfél nappal az események után, akkor tájékoztatjuk helyesen az olvasót, ha azt mondjuk: a választmányi ülés csak látszólagos békét hozott, a megfelelő döntések elmaradtak,

a személyi konfliktusok egy része ugyan kiéleződött, de a szálak elvarratlanok maradtak, jó esély mutatkozik arra, hogy a hamu alatt tovább izzik a parázs.

A szereplők, akikkel sikerült szót váltanunk a legkülönfélébb módon reagáltak a történtekre. Abban az általános megítélésben nagyjából ugyan megegyeztek, hogy a tanácskozás se nem rontott, se nem javított az MSZP helyzetén, de mindegyiknek volt, akadt olyan sérelme, amelyet továbbcipelt magában és magával, és amely sérelem nem hagyja nyugodni, következésképp kezeletlen maradt.

Azt többen is megfogalmazták, s talán ez a legsúlyosabb tartalmi kifogás a vezetők ellen, hogy miközben még bőven tartott a vita, menet közben kiálltak sajtótájékoztatót tartani, és olyanokról számoltak be a médiamunkások számára, amelyekről a tanácsteremben ülők nem is tudtak. Így például e pillanatig nem igazolta vissza senki, hogy a párt parlamentje előtt szerepelt volna a külsős miniszterelnök-jelöltről való döntés; Molnár Gyula expozéjában ugyan felvetette ezt a kérdést, de a későbbiekben erről nem tárgyalták, így értelemszerűen nem is dönthettek róla. Ezzel együtt úgy tapasztaljuk, hogy a tagság többsége hasonlóan vélekedik, pusztán magát az eljárást nehezményezik. Mint ahogy azt is, hogy a listaállítás szempontjait sem vitatták meg, erről a kérdésről ugyan vitáztak, de döntést nem hoztak, valamikor október végén gondolnák az elvi kereteket meghatározni.

Márpedig az elvi keretekkel talán nem lesz baj, annál inkább a konkrétumokkal, a konkrét nevekkel. És itt most arra kell gondolni: kiket jelöl majd az MSZP olyan listás helyre, ahonnan szinte biztosan be lehet jutni a parlamentbe. (Ma egyébként a szocialisták, a belső háborúikkal, épp azt kockáztatják, hogy legyenek ilyen biztos helyeik…)

A legélesebb vita Molnár Zsolt személye körül alakult ki, pontosabban egy elég jól meghatározható kör szerette volna a nemzetbiztonsági bizottság elnökét bűnbakká avatni, mégpedig a Tarjányi Péter vonal beemelésével vádolva. A Tarjányi-Lattmann vita azóta is dúl, akadnak, akik az egész akció mögött a Fideszt szeretnék láttatni. (Vajh, ha így van, akkor miért tárgyalt velük, Molnár Zsolton kívül, a párt többi vezetője is?) A legerőteljesebb hozzászólást ez ügyben Szekeres Imre fogalmazta meg, de jellemző a megosztottságra, hogy a FüHü-nek beszámoló résztvevő közül néhányan szinte élete beszédeként aposztrofálták a volt miniszter felszólalását, mások viszont kifejezetten önmentegető, másokat vádoló, elterelő hadműveletként, beszédként értelmezték (Szekeres az egyik fő tanácsadójává vált Botka Lászlónak, mi több, akad, aki szerint Botka Lászlóból egyenesen Szekeres szólalt meg.

MTI Fotó: Bruzák Noémi

És még mindig a zárójelen belül: most tűnik csak fel, hogy ebben az elemzésben először bukkan fel a volt miniszterelnök-jelölt neve, miközben az újabb belső válság is épp az ő kilenchónapnyi, erősen vitatható teljesítménye okán alakult ki, ezért vált szükségessé a választmányi ülés is.) A Botka-kör – ide sorolták Ujhelyi István, Hiszékeny Dezsőt, Steiner Pált, Varga Zoltánt – végül is kisebbségben maradt, ami nem jelenti azt, hogy a későbbiekben bele is nyugodnak a fiaskóba. Ezzel pedig azt is állítjuk: a kulisszák mögött máris tovább folyik a háború, kik legyenek rajta ama bizonyos listán, amely jó esélyt kínál a 2018 áprilisa utáni újabb négyévnyi képviselőségre.

És, amikor azt mondjuk, tovább folyik a háború, arról „szavazunk”, mi várható az MSZP-ben az elkövetkezendő időszakban. Hiszen itt tornyosulnak a megoldandó problémák, és azok megoldására nagyjából csak annyi válasz született, hogy meg kell őket oldani. Meg kell oldani, hogy – ha volt róla testületi döntés, ha nem -, kit támogat a párt miniszterelnök-jelöltként? Ha külsőst, van-e ilyen neve, amit a maga számára is elfogadhatónak tart, nota bene oda mer állni vele az esetleges partnerek elé. (Vannak egyébként jócskán olyanok, aki úgy vélik: önfeladás, ha az MSZP nem képes soraiból miniszterelnök-jelöltet állítani.) Meg kell oldani – és ez látszik kiváltani a legnagyobb vitákat -, kik lesznek azok a párttagok, akiket a lista előkelő helyeire javasolnak.

Meg kell oldani, hogy a 106 egyéni körzetet rivális mentessé tegyék, lehetőleg minél több demokratikus ellenzéki párttal kötött egyezség alapján. Meg kell oldani, hogy ha nincs is miniszterelnök-jelölt, ki legyen a listavezető, illetve ki képviselje a továbbiakban a pártot a nyilvánosság előtt.

(Molnár Gyulát, jóllehet számítottak rá, nem érte támadás a választmányi ülés alatt, de többen hibáztatták, inkább csak informális fórumokon, gyenge nyilvánosság-béli szerepléséért. Azért is kritizálták, hogy a párt elnöke a problémák egy részét az áprilisi választások után javasolja megoldani. Ebben persze ráismerünk az MSZP-tempóra; az elmúlt két évtizedben majdnem minden bajt így akartak elkenni a szocialisták; ezért is tartanak itt.) Meg kellene oldani aztán azt is, hogy olyan döntések szülessenek, amelyeket nem abban a pillanatban akarnak darabjaira szedni a párt egymásnak feszülő csoportjai.

Ehhez viszont azt kellene megoldani, hogy a vezetők – túl a nyilvánosságnak szánt kincstári optimizmust sugalló szavaikon – olyan karizmával rendelkezzenek, amelyek képesek egymással és a tagsággal is szót érteni, döntésekre jutni.

Nos, ez az, amiben a választmányi ülésről hallottak a legcsekélyebb mértékben sem adnak biztatást a baloldali szavazóknak. Mindenesetre a visszaszámlálás megkezdődött; fél év múlva választunk. Ezt csak azért írjuk ide, mert nem vagyunk benne biztosak, hogy mindenki tisztában van vele.

Ütött az utolsó óra . De kié?

Ébresztő címmel tett közzé Molnár Zsolt a sztarklikk.hu honlapján egy pamfletet, kiáltványt?, műfajilag nem is tudom, hogy hova soroljam. De nem is ez a lényeg, hanem a tartalom és a személy. A kis kiáltvány szerzője, ugye tudjuk, a Magyar Szocialista Párt elnökségi tagja, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke. Nem akárki. És persze azt is tudjuk róla, hogy az utóbbi hónapokban többször került célkeresztbe; nem a kormánypárt támadta. És ezért is lényeges a tartalom: Molnár most sem mond kevesebbet, mint mikor kivívta Botka László haragját: össze kell fogni az ellenzéknek. Azt írja, kiáltja: „a történelem ítélőszéke nem bocsájt meg nekünk, ha nem állunk mindannyian egy színpadon.” Október 23-áról beszél, mint lehetséges utolsó dátumról.

Aztán a szerző hozzátesz még egy kissé talányosnak tetsző mondatot is: „remélem, nem hátulról talál el a gyilkos golyó.” Talányos? Valóban az lenne? Vagy nagyon is realista? Hogy a szocialista párt berkeiben járatosak pontosan ezt jósolják: politikusai egymást, írnám én, hogy gyengítik, de hogy jön ez az állítmány a gyilkos golyóhoz. Szóval mondjuk ki bátran: egymást terítik le.

Mert amúgy mi a baj ezzel a kiáltvánnyal, illetve annak alapmondandójával? Hiszen pontosan ezt követeli mindenki a baloldalon, választó, pártpolitikus, egyaránt: legyen végre egységes a fellépés az Orbán-kormány leváltásáért. Ezt hangoztatja Botka, ezt Molnár Zsolt, ezt Gyurcsány Ferenc és sorolhatom az összes nevet, a teljes ellenzéki palettán. Akkor meg miért áll mégis mindenki szemben a másikkal, miért kell tartani a hátulról – azaz: a sajátjainktól – érkező gyilkos golyótól?

Egyszerű paranoia? Vagy az utóbbi évtizedek gyakorlata? Amely idő alatt mindig eredményesebb – és fontosabb – volt a belsőháborúk megvívása, mint a valós politikai ellenfél legyőzése? És itt a hangsúly a valóson van, hiszen éppen itt találjuk a választ az imént feltett kérdésekre: a baloldalnak mindig különös hajlama volt arra, hogy belül keresse és találja meg az ellenséget. Ráadásul többnyire meg is találja. Onnan kezdve pedig ez határozza meg politikáját, lépéseit.

Most sincs ez másként. Gyilkos golyók röpdösnek keresztbe kasul.  Aztán a végén valaki majd csak állva marad. Vagy senki se. Miközben, ismételjük csak el gyorsan: mindenki ugyanazt mondja, mindenki ugyanazt a célt határozza meg, mindenki győzni akar. Csak az odáig vezető utat képzelik el másként, és másokkal.

Hétfőn elnökségi ülése lesz a szocialista pártnak. Néhányan úgy gondolják: meghatározó lesz ez az ülés; felfogják-e, hogy rossz az irány – nem kell hozzá különösebb képzelő erő (vö: Molnár Zsolt kiáltványa) -, ha felfogják döntenek-e bármiben is. Stratégiában? Személyben? Van, aki azt mondja: személyi változás már nem lehet, ezt a küzdelmet Botkával kell végigcsinálni. De akik ezt mondják, ők is hozzáteszik: a miniszterelnök-jelöltnek végre rá kell jönnie, hol és miben hibázott, s tudnia kell korrigálni. (Csendben persze azt is hozzáteszik: Botka eddigi, kilenchónapos elnök-jelölt pályája nem ad reményre okot; ha képes lenne változtatni, már eddig is megtette volna, volt elég figyelmeztető jel.)

Mások azt mondják: még itt az utolsó pillanat a váltásra. Hogy találjanak valakit, egy olyan személyt, aki a pártokon kívül állva ugyan, de képes integrálni a pártokat. Tarjányi Péter és az ő frissen létrehozott mozgalma, valami ilyesmit akar. Illetve akart, már akkor is, amikor Lattmann Tamást akarta közös miniszterelnök-jelöltként felvinni a színpadra. Ez az akció, ha hinni lehet forrásainknak, csendben zajlott, bár jó pár szocialista vezető tudtával. És nem is most kezdődött, hanem jóval Botka felbukkanása előtt.  A beszélgetések, mesélték informátoraink, valamikor 2016-ban, még Tóbiás József elnöklése idején indultak. És a cél az volt, hogy a forrongó civilmozgalmak, illetve a pártokból való kiábrándultság okán olyasvalakit találni, aki elfogadható személyiségnek látszik valamennyi szereplő számára.  Informátoraink még arról is tudni véltek, hogy a kiválasztás szempontjairól és a végső cselekvésről maguk a párt prominensei, sőt még a DK vezetői is tudtak. És akarták. A Független Hírügynökség ezt hivatalos forrásból nem tudta megerősíttetni. Így aztán csak annyit írhatunk ide: volt mozgolódás, volt keresés, volt megtalált személy is, csak végső döntés nem volt. Hogy azért-e mert öntevékeny csoportok lódultak neki a politika-csinálásnak, vagy komoly biztatás nyomán cselekedtek, azt nem tudni.

Annyi állítható 2017 októberében biztosan, ha volt is közös Lattmann-terv, az már kipukkadt. Ez viszont azt látszik erősíteni, hogy marad Botka. De: hallani arról is, hogy van más, Lattmannhoz hasonló, de mégis más jelölt. Ha pedig ez igaz, akkor a Tarjányi-terv is a pályán marad. De mi is ez a terv valójában? Létezik-e egyáltalán? Hivatalosan ugyanis nincs ilyen. De mégis érezzük, hogy van. Érezzük a szerveződést – a szervezkedést? – a háttérben. A cél itt sem lehet más: Orbánék leváltása. Mégpedig egy ernyőszervezet, vagy másként: egy választási párt létrehozásával. Ahol vissza lehet térni az eredeti tervhez: civilek, pártok együtt, kiválasztva az arra alkalmas integratív miniszterelnök-jelöltet, aki lehetőleg távol áll a pártoktól, nekivágnak a választási kampánynak. Akik ebben gondolkodnak, azt remélik, hogy ez a hétfői MSZP elnökségi ülés ehhez adhat lökést.

De várható-e egy olyan elnökségi üléstől rendszert átalakító döntés, amelyen – híreink szerint – maga Botka László nem vesz részt. Vagy csak annyi fog történni, hogy megegyeznek abban: itt már tényleg cselekedni kell, ütött az utolsó óra. Majd megállítják az óra mutatóját.

Ha tippelni kellene ezt választanám.

Önpusztítás rogyásig, vagy csak a hétfői elnökségi ülésig?

1

Látszólag business as usual: az MSZP közleményben oda vág az LMP-nek, majd Tarjányiéknak. Közben a fővárosi politikusuk azt mondja inkább Gyurcsány mint Orbán, pedig Botka szerint egyik se. A közvéleménykutatások viszont figyelmeztetnek: még egy kis üres duma és füstbe megy az egész terv. Azaz az állítólagos kormányváltás.

Miközben a szűrések rendre azt mutatják ki, hogy a (szélső)jobboldal köszöni, ennél jobban még nem volt Magyarországon, addig a balliberális tábor mindinkább hozza a 2014-es formáját. Botka László szocialista miniszterelnök jelölt „összefogási” ajánlata – az MSZP(?) szerint – még mindig érvényes, annak ellenére, hogy nem a tömegességükről elhíresült liberálisokon (mármint Fodorékon) kívül mindenki visszautasította.

Botkáék azt mondják, nem baj, van idő.

A párt sajtóosztálya közben ma délután a következő címmel adott ki közleményt: Botka László kormányváltó szövetsége már 2018-ban le akarja váltani a Fideszt – Reagálás az LMP elnökségi tagjának nyilatkozatára. Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja ugyanis azt nyilatkozta, hogy szerinte 2018-ban a Fidesz fog nyerni.

A „mintha mi sem történt volna” (business as usual) hozzáálláshoz tartozik az is, hogy a párt másik közleménye, miután megállapítja, hogy „Botka László és

a Magyar Szocialista Párt hétfői javaslata az ellenzéki összefogásról összezavarta a Fidesz forgatókönyvét”,

megállapítja azt is, hogy „Tarjányi Péternek, a Magyar Progresszív Mozgalom alapítójának mai nyilatkozata nem a kormányváltást, hanem a Fidesz hatalomban tartását szolgálja.”

Az Index írja: „Az MSZP-közeli Tarjányi Péter új mozgalmat indít azzal a Lattmann Tamással, aki a héten tálalt ki arról, hogy miniszterelnök-jelöltséggel hitegette néhány szocialista. A mozgalom célja elmondásuk szerint, hogy nyomás alá helyezzék a baloldali pártokat: fogjanak össze. Botka szerintük eljátszotta a lehetőségét, új kormányfőjelölt kell.”

Ilyen jelekből már le lehet szűrni, hogy valóban körvonalazódik egy MSZP-n kívüli nyomásgyakorlás, amelynek a célja, hogy a párt álljon el a kudarcos Botka-projekttól. Az még nem világos, hogy ez lenne a végső cél vagy

a baloldal eddigi legnagyobb (habár ez sem jelent sokat) pártját akarják megfosztani egy baloldali királycsinálás szerepétől.

De nemcsak kívülről jön a nyomás:

Az ATV-ben Horváth Csaba, az MSZP fővárosi képviselője az ellenzéki összefogásról azt mondta, ideje lenne félretenni a hisztit, a demokratikus ellenzéknek fel kellene mérnie, hogy “töketlensége” miatt felmorzsolódik.

Horváth szerint a képlet egyszerű.

Orbán vagy Gyurcsány?

„Én egy egyszerű kérdést tettem fel magamnak: Orbán vagy Gyurcsány. Ha a kormányváltás bárkinek fontos – nekem fontos –, akkor én Orbán vagy Gyurcsány között mindig Gyurcsányt fogom választani, és azt javaslom: mindenki tegye fel magának a kérdést: ön is, én is, a választók, a politikai pártok, a politikusaik. Tegyék fel azt a kérdést, hogy Orbán vagy Gyurcsány. Ha Orbán a válasz, akkor lépjen be a Fideszbe, ha pedig Gyurcsány a válasz, akkor a demokratikus ellenzék tagjaként, ő kormányváltást akar.”

Na már most, ha Horváth nem fejjel megy a pártfalnak és „a pártban vannak sokan, akik így gondolkodnak”, akkor mi másról lehet szó mint, régi szép kifejezéssel, frakciózásról. A Botka-jelenség a Gyurcsány-ellenességen alapszik, nélküli szinte értelmét veszíti. Ha viszont a pártban sokan másként gondolkodnak, akkor valaminek szakadnia kell.

Minél előbb, annál jobb, mielőtt a (szélső)jobboldali pártok népszerűsége a plafonig ér.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK