Mégpedig Szlovéniával. Mégpedig Magyarország háborúzott, igaz, csak papíron, ami türelmes, de azért alaposan kiállította magáról a magyar diplomácia a szegénységi bizonyítványt – a szlovén sajtó pedig bebizonyította, hogy szabad, mit több, humoránál is van. Humoránál is marad, amit viszont a KESMA médiumairól nem tudunk elmondani.
No, de ehhez a történethez kell egy kávé, duplát kérek, két cukorral. Lássuk csak, hogyan is volt ez a kesernyésen mulatságos eset. Úgy történt, hogy a szlovén Mladina címlapján két hete érdekes karikatúra jelent meg: Orbán Viktor lengette a karját rajta, mint egy Ezeréves Adolf, körülötte a hozzá bújó szlovén politikusokkal. Rajta a felirat: „Evropo damo, Orbána ne damo”. Azaz: „Európát adjuk, Orbánt nem adjuk!” Ez különben a régi isztriai partizánjelszó parafrazálása, mely szerint „Életünket adjuk, de Isztriát nem adjuk”. Mindennek a hátterében magyar zászló lobog.
Hát, van a dologban valami. Ugyanis a magyar kormány rengeteg valódi – tehát nem pusztán sikkasztási célú – befektetést eszközölt Szlovéniában, és nyakló nélkül támogatja a Janez Janša vezette Demokrata Pártot (SDS) és a hozzá közel álló sajtótermékeket. Nyakló nélkül, de nem teljesen törvényesen: ez nem azonos a határon túli magyar szervezetek támogatásával, az legális, de Janša pártja nem nemzetiségi, hanem politikai szervezet, így tulajdonképpen Szlovénia belügyeiben kotorászunk, viszont legalább könyékig. Ezzel együtt sem néz ki túl nagy siker magukat demokratának hazudó szlovén populistáknak, de ez már hadd legyen az ő bajuk.
Nos, erre a címlapra – mely azért nem oktalan, hanem kifejezetten okos gúnyolódás volt! – igencsak felhorgadt Budapest ljubljanai nagykövete, Szilágyiné Bátorfi Edit. Tán a buzgalom vitte rá, tán az, hogy „mentse az arcát” – de olvasói levelet írt a Mladinának, melyben közölte, hogy a karikatúra „minden határt átlépett, felháborító és sajnálatos”.
Ezt talán nem kellett volna: magam előtt látom a jelenetet, ahogy a szerkesztő megvonja a vállát, leül egy sörre a karikaturistával, megbeszélik, amit kell – és a Mladina másnap új címlappal jelent meg, melyen ugyanazok voltak láthatóak, ugyanabban a testhelyzetben, csak éppen nem magyar, hanem szivárványszínű lobogó alatt. És Orbánnak margaréta volt a hajában. Így aztán már nem lehet azt mondani, hogy ez a magyar nemzeti jelkép megsértése (engem is zavar, mikor Orbán és nemzeti lobogónk egy képre kerül, igaz, ami igaz), így már a kép a férfibarátság eszményítéséről szól.
Egy-null Szlovénia javára.
No, mondhatta Szilágyiné Bátorfi Edit nagykövet, ha ők úgy, hát mi is úgy, megpödörte a lokniját, ha már bajsza nincs, és írt egy tiltakozó hivatalos jegyzéket a szlovén külügynek, miszerint lesznek szívesek azonnal megfegyelmezni a Mladinát, mert különben dér és dúr. Hozzátenném, hogy a nemzetközi diplomáciában az ilyen, sajtószabadság korlátozásáról szóló jegyzék ritka, mint a fehér holló, hamarjában csak egy eset jut eszembe: az 1930-as években talán a New York Times közölt egy nem túl hízelgő karikatúrát Hirohito császárról, minek következtében a japán követség követelni kezdte Roosevelt elnöktől, hogy adják ki nekik a rajzolót, hadd büntethessék meg japán törvények szerint. Ez egyértelműen lefejezést jelentett volna. Roosevelt nem szerette a konfliktust ugyan, de szerette a sajtószabadságot és a demokráciát, így tehát azt válaszolta a bonsai-diplomatáknak:
„Az amerikai elnök nagy úr, sokat megtehet, Két dologra nincs befolyása: arra, milyen idő lesz holnap, és arra, mi jelenik meg a sajtóban.”
A japánok és a magyarok között az a különbség, hogy a japánok értettek a szóból és nem erőltették tovább a dolgokat, mi meg – lefogadom nagyobb összegben – még sokáig fogunk hisztériázni ezen az ügyön. Ugyanis a szlovén külügy dicséretes gyorsasággal válaszolt, éspedig azt, miszerint a szlovén állam nem avatkozik be a szerkesztőségi politikába és
tiszteletben tartja a sajtószabadságot.
Kettő-null Szlovéniának.
A Mladina mai vezércikkében Grega Repovz főszerkesztő is elmondja a véleményét:
„Maga a jegyzék is mutatja, hogy kivel van dolga Európának. Egy olyan állam, amely merészeli azt követelni egy másik állam kormányától, hogy lépjen fel újságírók ellen, biztonsági fenyegetést jelent az egész régiónak.”
Három-null Szovénia javára.
De ha mindez nem volna elég, a Mladinában megjelent a karikaturista olyannyira követelt bocsánatkérő levele is. Elnézést kért, de úgy ám, hogy azt se a ljubljanai magyar jkövetség, se a budapesti kormány nem teszi az ablakba. Itt közöljük, változatás nélkül a magyar fordítását (forrás: Index).
„Hálás vagyok a magyar nagykövetnek, és arra kérem, fogadja el őszinte bocsánatkérésemet, amiért a miniszterelnökét a Mladina lapjain szemtelenül és teljesen valószerűtlenül ábrázoltam. Abszolút jogosan háborodott fel rajta.
Az ön által küldött levél után mélyen magamba néztem, és felismertem, hogy hibáztam. Tudom, hogy ami történt, nem lehet semmissé tenni, de hadd hozzak fel néhány érvet védekezésképp, hiszen én is csak a körülmények ártatlan áldozata vagyok. Hadd mutassak rá a történet igazi bűnöseire.
Első helyen áll természetesen az a kommunista oktatási rendszer, ami agymosást végzett rajtam, és megtörte a nemzet- és vallástudatomat. Bűnösök még a lap főnökei és szerkesztői, akiket jobban kéne figyelni és időben megállítani, hiszen tudják, hogy én milyen felelőtlen és naiv vagyok politikai kérdésekben, meg hát mindenről elhiszem, hogy az úgy van, ahogy. És végül, de nem utolsósorban, bűnös a mi elnéző igazságszolgáltatásunk, ami nem bünteti az ennyire kirívó társadalmi szabálytalanságokat.
Hölgyem, én arra kérem önt, ne essen kétségbe miattunk, inkább folytassa segítő munkáját azzal, hogy jó tanácsokkal és jó szándékú kritikával lát el minket, hogy mi magunk is elérhessük azt a példaértékű objektivitást és egyhangúságot, amit önök a magyar médiában már létrehoztak, és hogy újra elhozhassuk azt a rendet, nemzeti erkölcsösséget és keresztényi szeretetet a drótkerítések iránt, ahogyan azt az önök szelíd és jogosan szeretett vezetője, Orbán Viktor parancsolta.”
Hát kérem, ezt sem nekem mondták. Külön szép a keresztényi szeretet a drótkerítések iránt, ez magyar határon (és irodalmon) belülről úgy néz ki, hogy az ország állandó jelzője lett négy év alatt a „drótoktól ölelt”, Radnóti idejében még lángok ölelték, most már más a helyzet.
Eddig négy-nullra vezet Szlovénia.
Csak nem nagyon más…
Ha van egy csepp esze a magyar diplomáciának, zsebrevágja ezt a Monty Python-szintű bocsánatkérést és sürgősen elkezd úgy tenni, mintha semmi sem történt volna, az is csak halkan, de ismerem őket, és tudom, hogy nincs nekik ennyi eszük.
Folytatni fogják a hőbörgést, követelőzést, ami azért is kellemetlen, mert a sajtószabadság megnyirbálásának követelésével egy sorba állítják magukat a második világháborús Japán Császársággal, valamint a dán sajtó elnémítását követelő és a Charlie Hebdo szerkesztőségében gyilkoló vallási fanatikusokkal.
Bálványimádók ők, még abban sem vagyok biztos, hogy ez a botrány Orbán tudtával tört ki, meglehet, hogy csak a nagyköveti túlbuzgalom és a hűség mindenáron való bizonyítása juttatta idáig a dolgokat. Hiszen gyalázat érte az Ikont, ezért a nagy duzzadás.
Ugye, Palivec vendéglőst is bevitték a Pakrácba, mert a legyek leszarták a Ferenc Jóska-képet.
Csak jelezném, hogy helyes volna gyűjtést indítani a ljubljanai követségünk személyzete számára, ha elég pénz összegyűlne, vegyünk nekik egy térképet, amin be van jelölve, hogy Ljubljana nem Prága, és egy naptárat, ami megmutatja, hogy 2019-et írunk, nem 1914-et.
Valamint egy Ki kicsodát, ami világosan megmutatja nekik, hogy Orbán Viktor nem Ferenc József, Isten kedvező kegyelméből Ausztria császára, Magyarország, Csehország, Dalmácia, Horvátország, Szlavónia, Galícia, Ladoméria, Ráma, Szerbia, Kunország és Bulgária apostoli, valamint Illíria, Jeruzsálem stb. királya; Ausztria főhercege, Toscana és Krakkó nagyhercege, Lotaringia, Salzburg, Stájerország, Karintia, Krajna és Bukovina hercege; Erdély nagyfejedelme; Morvaország őrgrófja, Felső- és Alsó-Szilézia, Modena, Parma, Piacenza, Guastalla, Auschwitz és Zator, Teschen, Friaul, Ragusa és Zára stb. hercege; Habsburg, Tirol, Kyburg, Görz és Gradiska hercegesített grófja; Trient és Brixen fejedelme; Felső- és Alsó-Lausitz és Isztria őrgrófja; Hohenembs, Feldkirch, Bregenz, Sonnenberg stb. grófja; Trieszt, Cattaro és a Vend határvidék ura.
Legfeljebb nagyon szeretne az lenni.
De nem is lesz.
Európai tényező meg főleg nem.
Egyelőre négy-null Szlovénia és a Mladina javára.
Egyelőre.
Lesz ez több.
2017-ben ajándékozta meg Orbánt Lövészárkok című könyvével. És nincsenek véletlenek: a könyvet a Terror Háza alá tartozó, Schmidt Mária vezette Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány adta ki. 5,3 millió forintjába került a magyar adófizetőknek.
