Kezdőlap Címkék Szkripal

Címke: Szkripal

Vlagyimir Putyin újabb ellenfelét ölette meg Nagy Britanniában?

A brit kémelhárítás nyomoz Putyin feltételezett orosz áldozata után. Londoni palotájában halva találták az 52 éves Irina Izmesztyievát. A rokonok egyből a brit kémelhárításhoz fordultak, az orosz oligarcha neje ugyanis azért küzdött, hogy Putyin engedje szabadon férjét, aki egy rémes fegyházban raboskodik az Uralban.

Fehér hattyú – így hívják a fegyházat, ahol az 55 éves orosz olaj kereskedő és egykori szenátor 2010 óta sorozatgyilkosokkal és kannibálokkal közös cellában morzsolja napjait – mint oly sokan, akik szembekerültek Oroszország majd mindenható urával.

Ebben a fegyházban – Szolikamszk városa mellett –  a legelvetemültebb bűnözőket őrzik, és nem véletlenül van köztük az egykori oligarcha: gyilkosságért és óriási adócsalásért ítélték el. Neje szerint csapdába csalta őt a titkosszolgálat, férje  ártatlan, egyetlen bűne van csupán: szembekerült Putyinnal!

Miért halt meg az egykori TV sztár?

A londoni Daily Mail szerint azért, mert évek óta jogi háborút folytatott férje kiszabadításának érdekében. Miután Oroszországban nem ért el eredményt, az Emberi Jogok Bíróságához fordult Strasbourgban. Emiatt sújthatott le rá az orosz titkosszolgálat vélik lányai, akik az MI 5-hoz fordultak édesanyjuk halála miatt.

Az ügyvéd, aki kérte neve elhallgatását, azt nyilatkozta a londoni Daily Mailnek, hogy „igencsak gyanús ez a korai halál épp akkor amikor megindította az eljárást Strasbourgban.”

A brit ügyvéd szerint Irina asszony halála után „csekély esély maradt a sikerre, mert ő volt a mozgató ereje az egész jogi procedúrának.”

Az oligarcha neje igen jó kapcsolatokkal rendelkezett londoni körökben: palotájában Kensingtonban olykor a királyi család tagjai is megfordultak híres színészek és újságírók társaságban. Instagram oldalán Harry herceg rendszeresen szerepelt.

Irina rettegett

A Daily Mailnek nyilatkozó barátok mind azt mondták, hogy az utóbbi időben Irina asszony félt és állandóan a háta mögé nézett: nem követi-e valaki?

21 éves iker lányait  állandóan sofőr hozta és vitte az iskolába, mert édesanyjuk attól tartott: elrabolhatják őket.

Irina nemcsak az orosz titkosszolgálattól tartott, de a férjétől is, aki a Brit Virgin szigeteken a híres adóparadicsomban tartotta vagyonát. Ebből vásárolták még 2006-ban a palotát Kensingtonban 8,85 millió fontért. Ma nyilvánvalóan ennél sokkal többet ér.

Kísért a múlt

Izmesztyiev Baskirföldön született, és kezdetben katona volt. A Szovjetunió bukásakor az olajban gazdag Baskirföld vezetőjének tanácsadója lett. Korus néven létrehozott egy olaj társaságot a privatizált állami vállalatból. Hajókat is vásárolt. Politikai karriert is kezdett: öt éven keresztül Baskirföld szenátora volt Moszkvában. Akkor még Putyin igencsak kedvelte őt: 2005-ben aranyórát kapott Oroszország urától.

Aztán Putyin megindította az offenzívát az oligarchák ellen, és az Izmesztyiev házaspár gyorsan Németországba majd Nagy Britanniába menekült. A férfi előtte még gondosan kimentette vagyonát Oroszországból. Putyin ezt nem bocsátotta meg neki: az orosz titkosszolgálat csapdába csalta Biskekben, Kirgizisztán fővárosában.

Gyorsan Moszkvába vitték, ahol megvádolták azzal, hogy meggyilkolta egy korábbi üzlettársa nejét. Ezenkívül maffia hálózat kiépítésével és adócsalással is meggyanúsították. Minthogy nem tett töredelmes vallomást és vagyonát nem adta át Putyinnak, ezért féltucat gyilkosság végrehajtása, bűnszövetkezet szervezése és adócsalás miatt ítélték el. Jelenleg napi 8 órában egyenruhákat varr Oroszország egyik legkeményebb fegyházában.

Az orosz Helsinki csoport többször is kérte az elnöki kegyelmet különböző jogsértésekre hivatkozva, de ezt mindig megtagadták. Mindenkinek értésére adták Moszkvában: az oligarcha csakis akkor szabadulhat, ha a vagyonát átadja Putyinnak!

Kicsit sok áldozata volt Putyinnak brit földön

A Daily Mail megemlíti, hogy az orosz titkosszolgálat egykori ezredesét, Alekszandr Litvinyenkot poloniummal ölte meg az orosz parlament egyik képviselője Londonban 2006-ban. Egy orosz bankárral növényi méreg végzett Surreyben 2012-ben.

Egy évvel később Borisz Berezovszkijt a fürdőszobájában találták meg felakasztva. A halottkém megállapította, hogy előbb gondosan megfojtották majd megrendezték az öngyilkosságot. Borisz Berezovszkij igen befolyásos oligarcha volt, aki sokáig támogatta Putyin előrejutását. Ám azután szembekerült vele: Nagy Britanniába menekült, és onnan bírálta az orosz elnököt. Aki nem felejtett…

A leghíresebb ügy Szkripal ex ezredesé és lányáé, akiket az orosz titkosszolgálat a Novicsok idegméreggel akart eltenni láb alól Salisburyben. Szerencsésen túlélték a támadást, de azóta is rendőri védelem alatt állnak.

Szkripal ezredes az orosz titkosszolgálat híres árulója volt, akinek meggyilkolására állítólag személyesen Putyin adott parancsot. Szkripal 100 ezer dollárért eladta az Amerikában és Nagy Britanniában működő orosz hírszerző láncot az amerikaiaknak és a briteknek. Putyin, aki egykor maga is a titkosszolgálatnál szolgált még a szovjet időkben, később pedig ő szervezte azt újjá Jelcin elnök idejében, nem felejtette el az aranyszabályt: az árulónak pusztulnia kell!

Irina asszony barátai a Daily Mailnek úgy nyilatkoztak, hogy a Scotland Yard nem vizsgálódik, de remélik, hogy a brit kémelhárítás igen. „Irina férje egy olyan világban élt, amely ijesztőnek tűnik, mert benne nyugodtan meg lehet gyilkolni valakit – büntetlenül” – hangsúlyozta a furcsa körülmények között elhunyt orosz oligarcha nejének egyik barátja, aki kérte, hogy ne nevezzék meg.

Támadás a titkosszolgálat székháza ellen Moszkvában

Halottak és sebesültek is vannak annak az akciónak a következtében, mely az esti órákban zajlott le Moszkvában. Az FSZB székháza körül fegyveres rendőrök cirkálnak miután az épületen belül lövöldözés tört ki.

Az orosz sajtó szerint több támadó elbarrikádozta magát az épületen belül. Egyet közülük lelőttek, a többieket üldözik. Egy rendőr is meghalt és hármat súlyos állapotban kórházba vittek.

A rendőrség terrorakciónak minősítette a támadást, de nem nevezett meg konkrét felelősöket. A támadást Putyin beszéde idejére időzítették.

A Ljubjanka, amely a titkosszolgálat központja az 1917-es forradalom óta, a legjobban védett helyek közé tartozik Oroszországban. Érthetetlen, hogy fegyveresek miképp voltak képesek behatolni a szigorúan őrzött épületbe. Putyin elnök az elmúlt hónapokban átszervezte a titkosszolgálatokat, mert azok több súlyos hibát is elkövettek külföldön. Nem tudták például megölni a katonai hírszerzés híres árulóját, aki 100 ezer dollárért eladta a GRU brit és amerikai hálózatát Nagy Britanniának és az Egyesült Államoknak. Szkripal ex ezredest megtámadták Salisburyben, de megölni nem sikerült. Az orosz ügynökök ugyanakkor lelepleződtek vagyis az akció visszafelé sült el. A GRU vezérkarát ezt követően Putyin lefejezte.

Putyin fél

Az államfő, aki csaknem húsz éve van hatalmon Oroszországban egyre jobban fél. Emiatt egyre jobban támaszkodik az FSZB-re, melynek elődje a KGB Putyin korábbi munkaadója volt. Az FSZB tisztjei mindenütt ott vannak, ahol fontos döntések születnek Oroszországban. Putyin bennük sem bízik meg teljes mértékben, mert a szervezet tábornokai túlságosan is élvezik a saját hatalmukat: önjáróvá váltak!

A 67 éves államfő csakis szigorúan válogatott saját testőrségében bízik. Közülük hatan állandóan kísérik Putyint-külföldön is!

Valaki most meg akarta mutatni Vlagyimir Putyinnak, hogy a félelme nem alaptalan. Támadást indítani a hatalom szentélye, az FSZB székház ellen komoly kihívás Putyinra nézve. Dehát ő azzal kezdte meg működését a hatalom csúcsán, hogy vérbe fojtotta a lázadást Csecsenföldön. Most a hatalom szívét érte támadást, ez brutális figyelmeztetés Putyinnak arra, hogy Oroszországban a teljhatalmú vezetők uralma sem örök …

Putyin áll a katalán nacionalizmus mögött is?

  • Putyin és a katalán nacionalizmus

  • A bolgár fegyverkereskedő túlélte

  • Szkripál és lánya is köszöni jól van

  • Szergejev tábornok hol van?

Ezt vizsgálja a Legfelső Bíróság Spanyolországban annak kapcsán, hogy lelepleztek egy orosz tábornokot, aki a katonai hírszerzés egyik ásza volt. Gyenyisz Szergejev tábornok, a GRU egyik legfontosabb ügynöke majd irányítója volt. Ebben a minőségben többször is járt Katalóniában , ahol 2017 október elsején népszavazást tartottak a függetlenségről- számol be az El Pais. A spanyol kormány nem ismerte el a népszavazás törvényességét, és a katalán függetlenségi mozgalom több vezetőjét börtönbe csukatta. Sokan közülük külföldre menekültek.

Madridban a kémelhárítás azt gyanítja, hogy a GRU tábornoka fontos szerepet játszhatott abban, hogy a katalán függetlenségi mozgalom ilyen nagy mértékben megerősödhetett. Mindez beleillik Putyin elnöknek abba a stratégiájába, hogy belülről gyengíti meg az Európai Uniót.

Szergejev tábornokot Bulgáriában és Nagy Britanniában is leleplezték

2015-ben Bulgáriában megpróbáltak meggyilkolni egy fegyverkereskedőt. Véletlenül épp akkor Szergejev tábornok is ott járt – igaz, hogy akkor már a Szergej Fedotov névre szóló útlevéllel.

Nagy Britanniában a kémelhárítás arra a következtetésre jutott, hogy Gyenyisz Szergejev tábornok irányította a Szkripal ezredes elleni gyilkos akciót Salisburyben. A GRU két tisztje megpróbálta eltenni láb alól az orosz titkosszolgálat híres árulóját. Szkripal ezredes a személyzeti főnöke volt a titkosszolgálatnak, és százezer dollárért eladta a külföldi hálózatot az amerikaiaknak illetve az angoloknak. Az oroszok elfogták, de kicserélték olyan kémekre, akik lebuktak Nyugaton. Szkripal ezredes Nagy Britanniában él, ahol két GRU tiszt megpróbálta megölni őt és lányát, Júliát. Az akció sikertelenül végződött. Mindketten túlélték a támadást. Nagy Britannia sok orosz diplomatát kiutasított, és az angolok példáját követte sok más NATO állam is.

Azóta senki sem látta Szergejev tábornokot

Putyin elnök – a Bellingcat hírszerzésre szakosodott portál szerint – magához rendelte a GRU főnökét a kudarc után. Úgy letolta, hogy utána betegszabadságra ment. Nem sokkal később megérkezett a halálhíre…

Szergejev tábornok, aki a kudarcba fulladt Szkripal akciót irányította „eltűnt”. Senki sem látta őt 2018 óta! Persze ebben a szakmában ez nem ritkaság. Lehet, hogy álnéven tovább folytatja tevékenységét a titokzatos 29155-ös egység munkatársaként. Ez az egység hajtja végre Putyin legkényesebb külföldi megbízásait. De az is lehet, hogy jeltelen sírba nyugszik, mert blamálta a GRU -t, az orosz katonai hírszerzést, melynek diplomáciai akadémiáját kiváló eredménnyel végezte el. Putyin nem bocsátja meg a kudarcot – különösen, ha az külföldön következik be, és árt Oroszország hírnevének. Szergejev tábornok pedig kudarcot vallott: először Bulgáriában, ahol nem sikerült megölnie a bolgár fegyverkereskedőt. Majd Spanyolországban, ahol nem sikerült elérnie Katalónia kiválását, és végül Nagy Britanniában, ahol nem tudta megöletni a titkosszolgálat híres árulóját, akit Putyin elnök halálra ítélt Moszkvában.

„Miért ölték meg a barátnőmet?”

Ezt kérdezte Oroszország londoni nagykövetétől az a brit férfi, aki maga is majdnem a titokzatos orosz idegméreg, a Novicsok áldozata lett Nagy Britanniában. A találkozót a londoni Sunday Mirror szervezte meg, mely azután beszámolt a másfél órás beszélgetésről.

„Az orosz nagykövet igen barátságos és udvarias volt, de lényegében nem mondott semmit. Csak megismételte az orosz propaganda frázisait a Novicsok üggyel kapcsolatban. Alekszandr Jakovenko nagykövet azt ismételgette, hogy nem lehetett Novicsok a mérgezés oka, mert akkor nem tudnánk beszélgetni erről! A Novicsok ugyanis megöl mindenkit!” – mesélte a Sunday Mirrornak a 45 éves Charlie Rowley. Akinek az élete tavaly változott meg amikor talált egy parfümös üveget Salisburyben. Abban a brit kisvárosban, ahol az orosz katonai hírszerzés két ügynöke megpróbálta megölni Szergej Szkripal ex titkosszolgálati ezredest és a lányát, Júliát.

Az angol orvosok szerint Novicsok idegméreggel akarták eltenni láb alól a GRU híres árulóját. Szergej Szkripal ezredes százezer dollárért eladta a katonai hírszerzés külföldi hálózatát a brit illetve az amerikai kémelhárításnak. Cserébe nyugodt életet kért magának az USA-ban vagy Nagy Britanniában. A letartóztatott GRU ügynökökért cserébe az oroszok futni hagyták Szergej Szkripalt. Később azonban a brit hírszerzés szerint Putyin elnök kiadta a parancsot: végezzetek az árulóval! Az akció felemás eredményt hozott, mert sem Szkripal ezredes sem pedig a lánya nem halt meg.

Az orosz akció egyetlen halottja a 44 éves Dawn Sturgess volt. A háromgyermekes családanya együtt élt Charlie Rowley-val, aki neki ajándékozta az utcán talált parfümös üveget. Ebben volt a Novicsok, mely végzett a szerencsétlen nővel. Maga Charlie Rowley is majdnem meghalt: tíz napig volt kómában! Végül magához tért, de az egészsége súlyosan károsodott. Most alig lát, és más panaszai is vannak. Szergej és Julia Szkripal azóta is védőőrizetben van Nagy Britanniában.

A brit kormány kiutasított több orosz diplomatát és más NATO államokat is ugyanerre kért meg. Ezért Magyarország is kiutasított egy orosz diplomatát. Az oroszok mindmáig tagadják, hogy a GRU hajtotta volna végre az akciót, és annak célja Szkripal ezredes meggyilkolása lett volna. A GRU ügynökök azonban sok hibát követtek el: a brit és az amerikai kémelhárítás kezébe került egy egész lista a Nyugaton működő orosz hírszerzőkről. Putyin állítólag őrjöngött. Behívatta a titkosszolgálat főnökét, aki „idegösszeomlást kapott”. Szabadságra ment, majd pár nappal később a halálhírét jelentették Moszkvából.

A hidegháborúban sem volt ennyi kém

0

A Sunday Times megszerzett egy példányt abból a jelentésből, melyet csak a jövő héten tesznek közzé. Eszerint a Henry Jackson Society úgy véli legkevesebb 200 orosz kém és 500 velük együttműködő brit ügynök alkotja a hálózatot Nagy Britanniában, és ezen belül mindenekelőtt magában a fővárosban, Londonban. A brit kémelhárítás nem győzi a munkát, hiszen fő feladata nem ez, hanem a terrorizmus elleni küzdelem.

Ugyanakkor Szkripal ex ezredes ügye megmutatta az oroszok nem viccelnek. Évekkel később is lecsapnak áldozataikra Nagy Britanniában. Szkripal ezredes a GRU személyzeti főnöke volt Moszkvában. Azután 100 ezer dollárért eladta kollégáit az amerikaiaknak és az angoloknak. Persze azt is kikötötte életben akar maradni Nyugaton. Az oroszok elkapták, de kicserélték azokra a kémekre, akiket ő buktatott le. Nyugodtan éldegélt Nagy Britanniában míg egy szép nap a GRU két embere megpróbálta Novicsok idegméreggel eltenni láb alól őt is meg a lányát is Salisburyben. Az akció ugyan látványos kudarcot vallott, de megmutatta Putyin nem habozik, ha árulók likvidálásáról van szó akkor sem, ha ezzel tovább ronthatja az amúgy is pocsék brit-orosz kapcsolatokat.

Mindez a hibrid hadviselés része, melynek alapelveit Geraszimov tábornok, jelenlegi vezérkari főnök dolgozta ki. Ennek a lényege, hogy a megcélzott országot minden eszközzel destabilizálni törekszenek felhasználva ehhez kémeket éppúgy, mint az ügynököket vagy hackereket. Nemrég Putyin kiadta a jelszót: árulók kerestetnek! Megpróbálnak beszervezni olyan egykori brit vagy amerikai hírszerzőket és kémelhárítókat, akik valamilyen oknál fogva kiváltak a szolgálatból. Rajtuk keresztül számtalan hasznos kapcsolatra és információra bukkanhatnak az orosz hírszerzés emberei. A brit kémelhárításnak épp ezért több pénzre és emberre lenne szüksége – állapítja meg a Henry Jackson Society jelentése.

Az oroszok hacker akciókkal akarják destabilizálni a Nyugatot

0

Ezt hangsúlyozta Jeremy Hunt brit külügyminiszter miután napvilágot látott a jelentés az orosz katonai hírszerzés világméretű hacker akcióiról. A National Cyber Security Center nyíltan azzal vádolja a GRU-t vagyis az orosz katonai hírszerzést, hogy szisztematikusan igyekszik feltörni a biztonsági rendszereket és beavatkozni a politikai életbe Nagy Britanniában, az Egyesült Államokban, Ausztráliában és Új Zélandon.

Ezeknek az államoknak a titkosszolgálata évek óta szoros szövetségben küzd az oroszok ellen. Az Egyesült Államok feketelistára tette Igor Korobljovot, a GRU főnökét, akit olyan hacker akciókért  teszenk felelősnek, melyek például a Demokrata Párt adatvédelmi rendszerének a feltörésére irányultak a választási kampány idején 2016-ban. A GRU közvetlenül a vezérkari főnök alá tartozik. Elvben a hadügyminisztertől is kaphat parancsokat,

de külföldön mindenki biztosra veszi, hogy Vlagyimir Putyin az igazi főnök.

Oroszország majd mindenható elnöke a szovjet időkben a KGB kötelékében szolgált az egykori NDK-ban. Vlagyimir Putyin hazaárulónak és szemét alaknak nevezte Szkripal ezredest, akit lányával együtt a GRU megpróbált eltenni láb alól Nagy Britanniában. Szkripal ezredes valóban elárulta a GRU-t: 100 ezer dollárért eladta hírszerző társainak listáját az amerikai, illetve a brit kémelhárításnak, védelmet kért és kapott Nagy Britanniában. Tavasszal idegméreggel megpróbálták meggyilkolni.

Theresa May miniszterelnök nyíltan Putyin elnököt vádolta a sikertelen gyilkossági kísérlet megszervezésével. Moszkva tagad, de hosszú feketelista készült ezt követően azokról a Putyinhoz közelálló személyekről, akik ezután nem léphetnek be Nagy Britanniába. Putyin kedvenc oligarchája,

Roman Abramovics sem kapott vízumot, noha tizenöt éve Londonban él, hét gyerekéből öten Nagy Britanniában tanulnak.

Ausztrália miniszterelnöke sietve csatlakozott Nagy Britannia külügyminiszteréhez Oroszország elítélésében. Scott Morrison kijelentette: ez nem a Vadnyugat! Vannak nemzetközi egyezmények, melyeket Oroszország is aláírt. Moszkvának is be kell tartania ezeket az egyezményeket!- hangsúlyozta.

Oroszország a maga részéről mindig cáfolta a hacker akciók szerzőségét. Miután nagyon nehéz bizonyítani, hogy honnan is indult a hacker támadás, ezért az oroszok a nyilvánosság előtt mossák kezeiket. A legújabb brit jelentés viszont azt mutatja: a Nyugatnak elfogyott a türelme! Csakhogy jogos az oroszok viszont vádja is: az Egyesült Államok nem ugyanezt csinálja az egész világon ?

Aranyüzlet-ajánlat az oroszoktól

0

Oroszország londoni nagykövete vacsorán látta vendégül a Leave.EU (Hagyjuk el az Európai Uniót) kampány irányítóját és annak üzlettársát. A londoni Guardian arról számolt be, hogy Alekszandr Jakovenko igen előnyös aranyüzletet ajánlott Arron Banksnak, a Leave.EU milliomos főnökének.

Oroszország a világ harmadik legnagyobb aranytermelője, a készleteket tekintve pedig a második. Ennek kiaknázására egy orosz oligarcha, Szimon Povarenkin, egy konzorciumot szervez.

A 6 milliárd fontos aranybuliban pedig részesedést kínáltak annak a brit üzletembernek, aki éppen azért szervezett kampányt, hogy Nagy Britannia kilépjen az Európai Unióból.

Arron Banks erről maga nyilatkozott, azt állítva: végülis nem jött össze az üzlet, bár Oroszország londoni nagykövete valóban összehozta őt és a szóban forgó oligarchát.

Nagy Britanniában még tart a vizsgálat, hogy ki és miért finanszírozta a Brexit kampányt. Nemcsak az oroszok érdekeltségét firtatják, az Egyesült Államok egyes köreit is azzal gyanúsítják, hogy nagy pénzekkel támogatták azt. Felmerült az is, hogy a dél-afrikai gyémántbányák szép pénzekkel járultak hozzá a Brexit kampányhoz.

Ez az újabb leleplezés tovább ronthatja Nagy Britannia és Oroszország kapcsolatát, amely amúgy is mélyponton van a Szkripal ügy miatt.

Nagy Britannia kérte Moszkvát: adja ki azt a két ügynököt, aki Novicsok idegméreggel megtámadta Szkripal ezredest és a lányát Salisburyben, London mellett. Oroszország mindent tagad, de a NATO tagállamok – Nagy Britannia melletti szolidaritásból –  több mint száz orosz diplomatát kiutasítottak. Köztük van a londoni orosz nagykövetségnek az a munkatársa is, aki az összekötő kapocs volt a Brexit kampány irányítója és Moszkva között.

Oroszországot a nyugati világban évek óta azzal vádolják, hogy úgynevezett hibrid hadviselést folytat vagyis belülről igyekszik meggyengíteni az Európai Uniót vagy az Egyesült Államokat.

Washingtonban ebben az ügyben vizsgálat folyik Donald Trump ellen. Az amerikai elnök nemrég beismerte: fia azért találkozott az orosz nagykövetség emberével, hogy megbeszélje vele, miképp lehetne meggyengíteni Hillary Clinton kampányát. A választásokon vesztes Hillary Clinton nyíltan az orosz támogatással indokolta, hogy a kevésbé esélyes Donald Trump legyőzte őt az elnökválasztáson 2016-ban.

Júlia Szkripal szeretne hazatérni Oroszországba, de csak a gyógyulása után

0

A 33 éves orosz állampolgárságú nő először nyilatkozott a sajtónak azt követően, hogy tavasszal idegméreggel megpróbálták megölni őt és édesapját Nagy Britanniában.

Már mindkettejüket kiengedték a kórházból, de továbbra is kezelésekre kell járniuk, mert még egyáltalán nem épültek fel teljesen. Júlia Szkripal meg van győződve arról, hogy a támadás idegméreggel gyilkossági kísérlet volt, de nem vádolt meg senkit ezzel. Megköszönte Oroszország londoni nagykövetének, hogy felajánlotta segítségét. Júlia Szkripal a Reuters tudósítójának oroszul elmondta: végső soron szeretne hazatérni Oroszországba, de ehhez először meg kellene gyógyulnia! És nemcsak róla van szó, mert édesapja az orosz katonai titkosszolgálat ex ezredese még rosszabb állapotban van. Jelenleg mindkettőjüket a nyilvánosságtól elzárva tartják valahol Nagy Britanniában.

Theresa May miniszterelnök azzal vádolta meg Moszkvát, hogy ők állnak a merénylet mögött. Putyin természetesen cáfolt. Oka persze lenne Oroszországnak a gyilkossági kísérletre hiszen Szkripal ezredes a GRU legmagasabb rangú árulója volt. Ő volt a személyzeti főnöke az orosz katonai hírszerzésnek, így rengeteg információval rendelkezett. Ezeket 100 ezer dollárért eladta a CIA-nak és az MI5-nak. Ennek következtében orosz hírszerzők buktak le Nyugaton. És nemcsak Angliában és az Egyesült Államokban, de Szkripal ezredes az EU több tagállamát is felkereste, hogy segítsen az orosz ügynökök lebuktatásában. Anglia miután megvádolta Oroszországot a gyilkossági kísérlettel, orosz diplomatákat utasított ki. Példáját követte az USA és az EU is.

Szkripal ezredese ügye a mélypontra juttatta Oroszország és a Nyugat kapcsolatát, de ez megváltozott miután Donald Trump felmondta az atomalkut Iránnal. Ezt követően megindult a felmelegedés az EU és Oroszország között: Angela Merkel kancellár pénteken Putyin vendége volt Szocsiban. Macron francia elnök két napon át Szentpéterváron tárgyal Putyinnal. Oroszország londoni nagykövete pedig azzal vádolta meg Nagy Britanniát, hogy akarata ellenére tartja fogva Julia Szkripalt, aki haza szeretne térni…

Nincs vízuma Putyin barátjának, a Chelsea-tulajdonos Roman Abramovicsnak

0

A múlt hónapban lejárt, és nem hosszabbították meg. Így viszont Abramovics nem térhet vissza Angliába.

Hiába nyerte meg az FA kupát a Chelsea, a csapat orosz tulajdonosa, a milliárdos Roman Abramovics nem ünnepelt együtt a játékosaival. Brit lapoknak gyanús lett, hogy miért nem volt ott a díszpáholyban, ahol mindig ülni szokott, és nyomozni kezdtek. Így derült ki, hogy

Abramovics vízuma a múlt hónapban lejárt,

és a brit belügyminisztérium még nem hosszabbította meg.

Az 51 éves orosz oligarcha vagyonát 9,3 milliárd fontra (3390 milliárd forint) becsülik. A kilencvenes években olajüzletekből gazdagodott meg, 2003-ban vette meg a Chelsea focicsapatát, és már régóta Londonban él. A BBC forrásai szerint magánrepülőgépe április 1-jén hagyta el Nagy-Britanniát, és bár azóta megfordult New Yorkban, Monacóban és Svájcban, Londonba nem tért vissza.

Nagy-Britannia és Oroszország addig sem túl jó kapcsolatai mélypontra süllyedtek azóta, hogy március elején Salisburyben megmérgezték Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős ügynököt és lányát. Orosz eredetű ideggázzal követték el a támadást, és bár az oroszok mindent tagadnak és elkezdték szokásos dezinformációs kampányukat, a brit kormány

gyilkossági kísérletként kezeli a mérgezést,

amelyért az orosz kormányt tartja felelősnek. Ezért ki is utasítottak 23 olyan orosz diplomatát, akik szerintük hírszerzési tevékenységet folytattak.

Ben Wallace belügyi államtitkár már a mérgezés előtt bejelentette, hogy a brit kormány a magyarázat nélküli nagy vagyonok eredetének igazolására kívánja kényszeríteni a Nagy-Britanniában élő külföldi oligarchákat, tekintettel arra, hogy a kormány becslései szerint

évente 90 milliárd font (több mint 32 ezer milliárd forint) illegálisan szerzett külföldi vagyont mosnak tisztára

a brit üzleti szektorban és a bankrendszeren keresztül.

A brit parlament alsóházának külügyi bizottsága által összeállított jelentés szerint Nagy-Britannia nemzetbiztonsági érdekeit sérti és nemzetközi befolyását gyengíti, hogy a brit kormány eltűri hatalmas értékű, korrupciós ügyletekből eredő orosz tőke folyamatos átmosását. A jelentés felidézi, hogy a Transparency International brit tagozata 176 olyan nagy értékű luxusingatlant azonosított Nagy-Britanniában, amelyeket tulajdonosaik gyanús pénzekből vásároltak. Ezek piaci összértéke 4,4 milliárd font (csaknem 1600 milliárd forint), és e kétes eredetű ingatlanvagyonnak több mint a 20 százaléka oroszokhoz kötődik.

A jelentés szerint a Szkripal-ügyre adott erőteljes reakciók ellenére

„Vlagyimir Putyin és szövetségesei ugyanúgy folytathatják korrupt módon szerzett vagyonuk elrejtését és átmosását Londonban, mintha mi sem történt volna.”

A jelentés ezért további intézkedésekre szólítja fel a kormányt.

Brit lapok szerint Abramovicsot, aki az Egyesült Királyságban élők között a 13. leggazdagabbnak számít, nem akarják kitiltani az országból, de a vízum meghosszabbításának csúszása mindenképp jelzésértékű.

„Oroszország agresszívan nyomul”

0

Hazugsággal vádolta Vlagyimir Putyin orosz elnököt a Szkripal-ügyben az MI 5 főnöke. Andrew Parker Berlinben beszélt arról, hogy „Oroszország agresszívan nyomul az egész kontinensen”.

 

A 2013 óta a brit katonai titkosszolgálat élén álló Parker külön kitért a Szkripal ügyre is, s gengszterizmussal vádolta Oroszországot, amiért idegméreggel próbálta meg eltenni láb alól az orosz katonai hírszerzés árulóját, Szkripal ezredest. Parker szerint nem férhet hozzá kétség, hogy a támadás mögött az oroszok álltak.

Szergej Szkripal az orosz katonai hírszerzés, a GRU személyzeti osztályát vezette, s – állítólag 100 ezer dollárért – átadta a briteknek és az amerikaiaknak a kémek listáját. Oroszországban lecsukták, de később kicserélték olyan orosz kémekre, akiket ő buktatott le.

Az ellene és a lánya elkövetett merényletre az összes NATO-tagállam orosz diplomaták kiutasításával reagált.   szerint ez a reakció nem volt véletlen:

Szkripal ugyanis sok NATO-tagállam illetékeseit személyesen is tájékoztatta a náluk működő orosz kémhálózatról. Szkripal egyébként Prágában is járt.

Parker a Brexit utáni titkosszolgálati helyzetre is kitért, s maximális együttműködést sürgetett a terrorizmus és persze az oroszok terjeszkedésével szemben. Arról persze említést sem tett, hogy a brit titkosszolgálat sokkal szorosabb kapcsolatot tart fenn a CIA-val, mint európai szövetségeseinek titkosszolgálataival.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK