A mekkai zarándoklat idején jelentette be a történelmi hírt Mihail Bogdanov külügyminiszter-helyettes.
Szalmán király korábban 1500 tagú kísérettel tárgyalt Moszkvában, ezzel megtörve a jeget Szaúd-Arábia és Oroszország között. Szaúd-Arábia ugyanis korábban elképzelhetetlennek tartotta a kapcsolatot az ateista Szovjetunióval.
Amikor a szovjet hadsereg bevonult Afganisztánba 1979-ben, akkor rengeteg fiatal szaúd-arábiai iszlámista vállalkozott arra, hogy szembeszáll velük. Köztük volt például Oszama bin Láden is. A Szovjetunió bukása után aztán a két ország közeledni kezdett egymáshoz. Végül tavaly októberben látogatott Szalmán király Moszkvába, majd a foci vb-n a fia, az országot ténylegesen irányító Mohammed bin Szalmán együtt ült a díszpáholyban Vlagyimir Putyinnal a két válogatott meccsén.
Közben pedig az olajárakról is egyeztettek,
nagy olajexportőrként ebben ugyanis közösek az érdekeik.
A Közel Keleten már inkább az ellentétek dominálnak. Szaúd-Arábia szemben áll az oroszokkal jó viszonyban lévő Iránnal, és mindent megtett azért, hogy megbuktassa a szíriai diktátort, Bassár el-Aszadot, akit az oroszok támogatnak. Szíriában rengeteg orosz zsoldos mellett hivatásos katonák is támogatták a rezsimet.
Minden bizonnyal beszélnek a terrorizmusról is: Csecsenföldön például a most kezdődött iszlám ünnep előestéjén hajtottak végre merényletet. A terroristák közül sokan a vahhabita ideológiát követik – ami viszont gyakorlatilag államvallás Szaúd-Arábiában.
Putyin látogatása Szaúd-Arábiában tehát sok szempontból érdekesnek ígérkezik, hiszen némileg újra is rajzolhatja a szövetségesi rendszereket a Közel-Keleten.
Oszama bin Laden édesanyjával, Alia Ghanemmel, valamint mostohaapjával és két mostohatestvérével készített – hosszas előkészületek és a szaúdi vezetés engedélyével – interjút Dzsiddában a brit The Guardian napilap újságírója. Ha más nem, de az egyértelműen kiderül, hogy az anyja nem őt hibáztatja a történtek miatt.
Oszamát hároméves korától mostohaapja nevelte; anyja elvált ugyanis apjától, akinek azóta 11 feleségétől 54 gyermeke született. Családja máig Szaúd Arábia egyik legbefolyásosabb és leggazdagabb családja, amely hosszú évek óta igyekszik tisztára mosni a nevét, amit napjainkban akadályozni látszik, hogy Oszama legkisebb fia, nagyanyja és annak családja ellenkezése ellenére apja nyomdokaiba lépett, s ma már globális terroristaként tartják nyilván.
Az édesanya máig rajongásig szereti fiát, Oszama bin Ladent, akit – s erről már a még életben lévő két fia közül az egyik beszél, amikor Alia Ghanem egy időre elhagyja a szobát – 17 évvel 9/11 után sem igazán vádol:
„Annyira szerette, hogy nem hajlandó őt hibáztatni, a körülötte lévőket teszi felelőssé.”
Alia Ghanem szerint ugyanis Oszama valahol eltévedt. „Nagyon jó gyerek volt és nagyon szeretett engem” – mondja többször is a hetvenes éveinek közepén lévő anya elsőszülöttjéről, akit szégyenlős és nagyon okos gyerekként ír le. A húszas évei elején került szerinte rossz társaságba, a dzsiddai King Abdulaziz Egyetemen, ahol radikalizálódott. „Teljesen megváltoztatták, más emberré lett, átmosták az agyát” – mondja. Azok között, akik hatottak rá
ott volt Abdullah Azzam, a Muszlim Testvériség tagja, akit utóbb kiutasítottak Szaúd Arábiából, s aki Oszama spirituális tanácsadója lett.
Beszélt arról is, hogy a nyolcvanas évek elején utazott fia Afganisztánba, először a szaúdi vezetés tudtával és támogatásával, majd ott lett dzsihadista, ami ellen családja is fellépett.
Családja utoljára 1999-ben találkozott vele, kétszer is meglátogatták őt Afganisztánban, hadiszállásán, Kandaharban. Édesanyja ezekről a látogatásokról is szép emlékeket őriz.
A féltestvérek beszámolója szerint 9/11-ről azonnal tudták, hogy Oszama csinálta, de nagyon ledöbbentek tőle.
Nagyon szégyelték magukat, s tisztában voltak azzal, hogy mint családnak, szörnyű következményekkel kell szembesülniük.
A család minden tagja visszautazott Szaúd-Arábiába, majd szétszóródtak Szíriában, Libanonban, Egyiptomban és Európába. Szaúd-Arábiában utazási tilalommal sújtották őket, s igyekeztek ellenőrzés alatt tartani a családot. Ma már szabadon utazhatnak országon belül és kívül egyaránt.
A Guardian újságírója találkozott Turki al-Fajszál herceggel is, aki tíz nappal 9/11 előtt vonult vissza a szaúdi hírszerzés éléről – a posztot előtte 24 évig töltötte be. A most a hetvenes éveinek a közepét taposó szakember szerint
két Oszama bin Laden volt,
az egyik Afganisztán szovjet megszállása előtti idealista mudzsahid, aki – saját bevallása szerint – elájult egy csatában.
Turki al-Fajszál többször is megpróbálta jobb belátásra bírni – közvetítőkön keresztül is – Afganisztánban, ám később már nem tudta megtalálni.
Érdekesnek mondta, hogy családjának ez kétszer sem okozott nehézséget, miközben a szaúdi titkosszolgálat nem bukkant a nyomára.
Botrányos körülmények között lett 1-1 a Portugália-Irán meccs a foci vb-n, Ronaldo büntetőt rontott, majd megúszta, hogy leütötte az egyik védőt. A spanyolok 2-2-t játszottak a marokkóiakkal, így csoportelsők lettek. Az egyiptomi kapus megdöntötte a korrekordot, ráadásul remekül védett. Uruguay simán verte Oroszországot, de mindkét csapat továbbjutott. Nem volt még olyan vb, amelyen ennyi 11-est ítéltek, mint most.
A csoportkör harmadik fordulója az A csoport meccseivel kezdődött. Itt már korábban eldőlt, hogy Uruguay és Oroszország a két továbbjutó, a két csapat találkozóján a csoportelsőség volt a kérdés.
Különleges szurkolók is vannak a vb-n. Fotó: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij
Az oroszok eddig hiába voltak nagyon meggyőzőek, most játszottak először erős ellenféllel, és ez hamar látszott is: Luis Suárez szabadrúgásával Uruguay már a 10. percben vezetett. Nem sokkal később pedig már kétgólos volt az előny, méghozzá egy öngóllal: a balhátvéd Diego Laxalt távoli lövése Gyenyisz Cserisev sarkáról pattant a kapuba.
Ráadásul az oroszok még az első félidőben emberhátrányba kerültek,
miután Igor Szmolnyikov két, felesleges szabálytalanságért kilenc percen belül két sárga lapot is kapott.
A második félidőben egyik csapat sem hajtotta túl magát, mindkét oldalon voltak kisebb-nagyobb helyzetek, végül nem sokkal a vége előtt az uruguayiak belőtték harmadik góljukat: Godín fejese után kipattant a labda a kapusról, Edison Cavani pedig közelről a hálóba lőtt.
3-0-ra nyert Uruguay,
és csoportelsőként lépett tovább.
A csoport másik meccsét két, pont nélküli csapat játszott, de már a kezdés előtt kiderült, hogy megdől egy világbajnoki rekord. Az egyiptomiak kapusa, Esszam el-Hadari ugyanis
45 évesen és 161 naposan lépett pályára,
és ezzel ő lett minden idők legidősebb vb-játékosa.
A meccsen korán megszerezte a vezetést az egyiptomi csapat, Mohamed Szalah emelte át a kifutó kapust – ez azt jelentette, hogy Egyiptom 1934 óta most először lőtt akciógólt világbajnokságon.
Ezután is Egyiptomnak voltak helyzetei, mégis Szaúd-Arábia egyenlíthetett volna, kezezés miatt ugyanis büntetőt kaptak. Fahad al-Muvallad lövését viszont
kivédte a 45 éves kapus.
A félidő végén viszont Szaúd-Arábia még egy büntetőt kapott (még videózás után sem volt egyértelmű az eset), ezt viszont Szalman al-Faradzs már belőtte.
Ezzel egyébként egy másik rekord is megdőlt: ez volt a 18. büntető a vb-n, nem volt még olyan világbajnokság, amelyen ennyi 11-est ítéltek volna.
A második félidőben a szaúdiak voltak fölényben, el-Hadari többször is nagyot védett, de a meccs legvégén, a hosszabbítás ötödik percében már ő is tehetetlen volt: Szalem el-Dauszari lőtt a kapuba éles szögből, vagyis
A B csoportban csak az volt biztos, hogy Marokkó már nem juthat tovább, a másik három csapatból viszont bármelyik. Az Irán-Portugália meccs a portugáloknak a döntetlen is elég lett volna a továbbjutáshoz, Iránnak ehhez mindenképp győznie kellett volna.
Ennek ellenére a portugálok akarata érvényesült az első félórában, bár az irániaknak is voltak veszélyes kontráik. A félidő végén aztán gyönyörű góllal szerzett vezetést Portugália: Adrien Silva sarokkal visszatett labdáját Ricardo Quaresma jobb külsővel csavarta a hosszú fölső sarokba.
A második félidőben hamar eldönthették volna a portugálok a meccset: videózás után 11-est kaptak,
Ronaldo gyenge lövését könnyedén fogta az iráni kapus,
Bejranvand. Az irániak ettől magukra találtak, a meccs viszont egyre sportszerűtlenebb volt, mindkét oldalon voltak durva szabálytalanságok, és egyre több volt a reklamálás is. Volt, hogy centikre üvöltöttek a bíró arcába – a FIFA útmutatása szerint ilyenkor egyébként azonnali piros lapot kellene adni.
Ronaldo is megúszott egy kiállítást: miután az egyik védővel harcolt a labdáért, könyökkel leütötte. A videóbíró jelzett, a paraguayi bíró percekig nézte a felvételt, majd
érthetetlen módon csak sárga lapot adott Ronaldónak.
Az utolsó percekben tovább fokozódott az őrület – egy beadás után a portugál 16-oson belül Cedric kezére pattant a labda, megint jött a videózás, a meccsen immár harmadszor, ezután pedig a büntető, amelyet Karim Anszarifard be is lőtt.
A 95. percben a győzelmet és így a továbbjutást is megszerezhette volna Irán, Taremi azonban nagy helyzetben az oldalhálóba lőtt, így
maradt az 1-1-es döntetlen,
és a portugál továbbjutás.
Ronaldo megúszta a kiállítást, de a csoport első helyéről lecsúsztak. Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek
A spanyoloknak Marokkó ellen szintén elég lett volna egy pont a továbbjutáshoz, győzelemmel pedig a csoportelsőségre lett volna nagy esélyük.
Ennek megfelelően aktívan is kezdtek, egy spanyol hiba után mégis Marokkó szerezte meg a vezetést: Sergio Ramos és Iniesta nem értették meg egymást, így Khalid Butaib egyedül mehetett a kapura és ki is használta a ziccert. Pár perccel később viszont Iniesta kígyózott át a marokkói védelmen, a passzát pedig Isco lőtte az ötösről a léc alá.
Sok volt a helyzet mindkét oldalon:
a második félidőben Amrabat hatalmas kapufát lőtt, Isco fejesét pedig a gólvonalról tisztázták. Egyre nagyobb lett a spanyol fölény, mégis megint a marokkóiak szereztek vezetést: egy szöglet után Ramost megelőzve Juszef en-Nesziri fejelt a kapuba.
A meccs végén viszont a spanyolok ismét kiegyenlítettek: Carvajal beadása után Iago Aspas sarokkal tette a kapuba a labdát. Elsőre ugyan lest jeleztek, jött viszont itt is a videózás, és így kiderült, hogy centikkel ugyan, de nem volt les.
2-2-es döntetlen lett a vége.
A meccs végén még volt egy kisebb dulakodás, miután az egyik marokkói nekiment a spanyol kispadnak.
Az iráni egyenlítés miatt végül Spanyolország lett a csoportelső, több lőtt gólja miatt.
Esni kezdett az olaj ára, miután kiderült, hogy Oroszország és Szaúd-Arábia napi egymillió hordó olajjal többet akar kitermelni.
Az utóbbi hetekben 20 százalékkal emelkedett az olaj ára, ami jól jött az OPEC országoknak és Oroszországnak. A magas olajár annak az eredménye, hogy Oroszország és Szaúd-Arábia megállapodása alapján visszafogják az olajkitermelést a globális piacra.
Donald Trump amerikai elnök viszont nemrég a Twitteren arról írt, hogy ez OPEC manipulációi következtében túlságosan magas lett az olaj ára. Erre reagálva Szentpéterváron Oroszország és Szaúd-Arábia energiaügyi minisztere arról tárgyalt: napi egymillió hordóval megemelik a kitermelést.
A Reuters exkluzív értesülései szerint júniustól lehet ismét egyre több olaj lesz a piacon, de az emelést fokozatosan fogják végrehajtani, hogy ne okozzon sokkhatást.
Mindenesetre a bejelentés hatására máris 2 százalékkal csökkent az olaj világpiaci ára.
A Közel-Keletet és a világot is megosztja az a kérdés, hogy pontosan mi történt Rijádban egy hónappal ezelőtt. A hivatalos források egy „ártalmatlan” lövöldözésről tesznek említést, miközben a szaúdiak ellenfelei puccskísérletről, illetve a trónörökös haláláról beszélnek. Bármi legyen az igazság, egy dolog biztos: nemcsak a régióban, hanem Szaúd-Arábián belül is vannak olyan csoportok, akiknek nem lenne ellenére a jelenlegi uralkodói klikk bukása.
Április 21-én egy szokatlan eseményről számoltak be Rijád utcáin a regionális és a nemzetközi hírügynökségek. A helyiek a királyi palota körül egy intenzív fegyverropogásra lettek figyelmesek, amely több mint fél percen át tartott. A fül- és szemtanúk szinte azonnal azt a konzekvenciát vonták le, hogy egy merényletnek, sőt mi több, egy éppen folyamatban lévő államcsínynek a tanúi. Ebbéli meggyőződésüket rekordsebességgel osztották meg az interneten, gyakran érdekes, meg nem erősített értesülésekkel színezve ki a történetet.
Például egy gépfegyveresekkel teli járműből nyitottak tüzet Mohamed bin Szalmán (MbS) trónörökösre és kíséretérére. A koronaherceget a közeli légi támaszponton található bunkerbe menekítették. Habár a lövöldözés idején Szalmán ibn Abdul-Aziz idős szaúdi uralkodó nem tartózkodott a palota közelében, de a puccs hírére elhagyta az országot. Az egész államcsíny fő szervezője és végrehajtója Allukasz Neplísz, a szaúdi szárazföldi haderő altábornagya volt, akinek már más szaúdi katonatisztek is hűséget fogadtak.
A lövöldözésről készült egyik telefonos felvétel.
Oszoljanak kérem, nincs itt semmi látnivaló…
Rijád kicsit megkésve, de leszögezte, hogy
„Semmiféle puccs nem zajlik Szaúd-Arábiában.”
A halálos áldozatokkal és sérültekkel nem járó lövöldözést egy pilóta nélküli repülőgép (drón) váltotta ki, amely túlságosan megközelítette a királyi palotát. Ez a drónt sem kamerákkal, sem rakétákkal nem volt felszerelve, tehát nem jelentett közvetlen fenyegetést MbS-re nézve. Az a fajta „hobbidrón”, amely az arab felső középosztálybeliek körében szintén nagy népszerűségnek örvend, és előszeretettel „röptetik” azokat a szabadidejükben. Mivel a szaúdi hatóságok egy három évvel ezelőtt hozott rendelet értelmében engedélyhez kötötték a távirányítású gépek használatát, ezért a hivatalos hírmagyarázatok szerint tökéletesen érthető a biztonsági szolgálatok kissé heves reakciója, amikor lelőtték a feléjük szálló drónt. (Az incidens óta egyetlen hivatalos „drónengedélyt” sem adtak ki az országban, más források a zavaróberendezések számának megnöveléséről tesznek említést).
A külföldi aktivisták, újságírók és tudósítók arra figyelmeztettek, hogy április 21-én éjjel Rijádot nem zárták le, az internet megszakítás nélkül működött az országban, sem helikopterek, sem pedig páncélozott járművek nem járőröztek a fővárosban, így alighanem minden államcsínnyel kapcsolatos hír légből kapott. Vagy az egész egy tudatos lejárató- és rémhírkampány része, amelyet Szaúd-Arábia külső ellenségei terjesztenek. Rijád az egész káoszért – akárcsak a monarchiával szomszédos Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek – az olyan hírszolgáltatókat tette felelőssé, mint a katari székhelyű al-Dzsazíra.
Apa és fia – Szalmán ibn Abdul-Aziz (bal oldalon) és Mohamed bin Szalmán (jobb oldalon)
Rijád valószínűleg abban reménykedett, hogy ennyiben marad a történet és rövid idő alatt elfelejtődik ez a kis incidens. Ám azóta szinte megállás nélkül bukkannak fel új információk vagy elméletek. Felmerült, hogy az egész lövöldözést az Iszlám Állam (ISIS) terrorszervezet vagy annak szaúdi szimpatizánsai követték el. A másik közkedvelt feltételezés, hogy a sivatagi királyságba beszivárgó, Jemenből származó „húszi kommandó” felelős a lövöldözésért, mivel Szanaa így akarta kiiktatni MbS-t. Ugyanúgy az iráni Forradalmi Gárda különleges egységei vagy a Katar által felbérelt zsoldosok szintén szerepeltek a „gyanúsítottak” között.
Eltűnve a radarról
Elsőre a szaúdi puccsal kapcsolatos híresztelések a tipikus „fake news-nak” tűnnek, amelyet most nem elsősorban nem az oroszok, hanem a regionális riválisának számító perzsák vagy a szaúdiakkal súlyos diplomáciai válságba kerülő katariak karoltak fel. Ezek a források rendre felteszik azt a kérdést, hogy amennyiben április 21-én este tényleg nem történt semmifél közvetlen támadás a koronaherceg ellen, akkor azóta
„miért nem mutatta meg magát a nyilvánosság előtt?”
Ugyanúgy kifogásolják, hogy egyetlen hivatalos fénykép vagy videó sem jelent meg MbS-ről. Az iráni PressTV azt emelte ki, hogy amikor Mike Pompeo április végén Szaúd-Arábiában járt, akkor a hivatalos közlemény szerint közösen vacsorázott a trónörökössel. Csakhogy az eseményről közzétett képeken nincs rajta MbS, helyette az amerikai külügyminiszter csak az idős uralkodóval és Ádel al-Dzsubeir külügyminiszterrel látható. A libanoni székhelyű, Hezbollah-párti al-Manar arra mutatott rá, hogy a koronaherceg nem jelent meg a május 15-én tartott miniszteri tanácskozáson. Sőt, az egyik iráni lap ennél tovább ment: egy meg nem nevezett arab ország hírszerzési apparátusától szerzett jelentésére hivatkozva azt írta, hogy az április 21-i incidensben „két golyó érte Mohamed Bin Szalmánt, aki már valószínűleg halott”, csak Rijád nem meri elismerni a trónörökös halálát, mivel tart a következményektől.
Természetesen a szaúdi hatóságok sem tétlenkedtek, s harcba szálltak az ilyenfajta híresztelésekkel szemben. Május 18-án MbS irodája egy olyan képet tett közzé a Twitteren, amelyen az emírségi trónörökössel, bahreini uralkodóval és Abdel Fattah asz-Szíszi egyiptomi elnökkel éppen egy „baráti találkozót” tartanak. Ugyanúgy a helyi sajtóban kiemelten tudósítottak arról, hogy Mohamed bin Szalmán még április végén egy több milliárd dolláros projekt (hatalmas ipari és szórakozópark) megnyitóján vett részt, s erről egy videófelvétel is készül. Ráadásul a legutóbbi hivatalos értesülések szerint szerdán telefonon beszélt egymással Emmanuel Macron francia elnök és szaúdi trónörökös, amely során megvitatták a legfontosabb regionális kérdéseket.
لقاءٌ وديٌّ يستمر بين الأشقاء.. كان في ضيافة فخامة الرئيس المصري عبدالفتاح السيسي قبل أيام. pic.twitter.com/Va3f1b4XVc
— بدر العساكر B.Asaker (@Badermasaker) May 17, 2018
Fortyogó tűzhányó
Legyen bármi is az igazság, egy dolgot semmikép sem szabad figyelmen kívül hagyni: egy esetleges szaúdi puccsal kapcsolatos (ál)hírek korántsem minden alap nélküliek. Szalmán király és a koronaherceg a fejlesztési terveikkel (a “Vision 2030” nevű program), az óvatos társadalmi és vallási reformjaikkal (nők vezetése vagy a mozik újranyitása) és a több mint három éve indított, de eddig komoly eredménnyel nem járó jemeni hadjáratukkal bizony rendkívül sok ellenséget szereztek maguknak az országon belül. Különösen a királyi család más ágában.
Épp ezért nem csoda, hogy a sivatagi királyságban egy kiterjedt leszámolás vette kezdetét. Például tavaly 11 olyan szaúdi herceget tartóztattak le, akik veszélyt jelenthettek volna MbS hatalmára nézve vagy elorozhatták volna tőle a trónt, ha majd az édesapja távozik az élők sorából. Ugyanúgy a kormányban, gazdasági életben, médiában és a fegyveres testületeknél végrehajtott kiterjedt tisztogatások is azt mutatták, hogy mindenfajta potenciális veszélyforrástól vagy bíráló hangtól igyekeztek megszabadulni. Ennek ellenére mégsem sikerült a kedélyeket teljesen lecsillapítani. Sokan továbbra is hangot adnak a kritikáiknak, sőt néhányan egyenesen már követelik, hogy a hadsereg vagy az uralkodói család belső ellenzéke aktivizálja magát és szervezzen meg egy palotaforradalmat vagy államcsínyt.
Ezek közé tartozik a Németországban menedékjogot kapott Háled bin Farhán, az egyik legrégebbi és legnagyobb befolyással rendelkező szaúdi nemesi család sarja. A héten adott interjújában megemlítette, hogy bár szerinte a múlt havi események nem egy puccs jelei voltak, de az eset mégis
„rendkívül megalázó volt a Szalmán-klán számára, mivel rámutatott arra, hogy mennyire gyenge a pozíciójuk az országon belül”
Szerinte nem kell sok, hogy valaki megelégelje a „Szálmán-duó” túlkapásait és eredménytelen intézkedéseit, s akcióba lendüljön. Mert ha a jelenlegi vezetés folytatja az „irracionális, tévelygő és idióta politikáját”, akkor azzal nemcsak a Szaúd-család bukását, hanem egyben egész Szaúd-Arábia összeomlását előidézik.
Farhánnal készített interjú.
Kinyilatkoztatásra várva
Az arab világban korántsem számít meglepőnek, ha egy vezető arab személyiség halálát először eltitkolják és csak később ismerik el. Ugyanúgy az ellenkezőjére is akadt példa, amikor valaki több hétnyi távollét és halálát keltő tucatnyi híresztelés után váratlanul életjelet adott magáról. Ezért korántsem lenne meglepő vagy szokatlan, hogy az MbS-ről szóló hírek valójában egy a Szaúd-Arábia ellen irányuló (újabb) dezinformációs hadjárat részei, amelyek sikeresen vertek gyökeret az arab közbeszédben.
Viszont egy szaúdi puccsról vagy palotaforradalomról szóló elképzeléseket egyáltalán nem szabad a szőnyeg alá söpörni, hiszen az áprilisi incidens rámutatott azokra a vérre menő intrikákra, amelyek a világ egyik legelzártabb királyi családjában zajlanak. Már csak Farhán figyelmeztető szavai miatt sem lehet félvállról venni egy esetlegesen elmélyülő válságot: „Szaúd-Arábia egy kitörés előtt álló vulkán, amely ha kitör, akkor az súlyos hatással lesz nemcsak a Közel-Keletre, hanem egész Európára is”.
Mohamed bin Szalman herceg, aki idős édesapja helyett kormányozza Szaúd-Arábiát, elsőként ismerte el az ország vezetői közül Izrael jogát a létezésre. 2002 óta ugyan Szaúd-Arábia támogatta egy palesztin állam létrehozását Izrael mellett, és ezzel tulajdonképp elismerte a zsidó állam létét, de nem mondta ki ezt.
Most a 32 éves trónörökös, aki meg akarja reformálni Szaúd-Arábiát, magára vállalta ezt a nem könnyű feladatot. Szaúd-Arábia ugyanis Mekka és Medina őrzője, a zarándoklatok helyszíne. Ezért különösen nehéz számukra Izrael elismerése – elsősorban Jeruzsálem miatt. A zsidók szent városa ugyanis a muszlimok harmadik számú szent helye Mekka és Medina után.
Mohamed bin Szalman herceg most is hangsúlyozta: a zsidó államnak
biztosítani kell a hívők bejutását az Al Aksza mecsetbe, mely épp a Siratófal felett áll.
Izrael hamarosan ünnepli fennállásának hetvenedik évfordulóját, melyet Trump elnök azzal tisztelt meg, hogy elismerte Jeruzsálemet az ország fővárosának. Az amerikai elnöknek ez a döntése nagyon sok muszlim országban visszatetszést keltett.
Szaúd-Arábia nemrég hozzájárult ahhoz, hogy Izrael polgári repülőgépjei átrepüljenek a sivatagi ország felett. Ezzel jelentősen meg rövidült az út Izraelből Ázsia felé. A herceget meg is hívták Izraelbe.
A közeledés oka, hogy Szaúd-Arábia stratégiai szövetséget kíván létrehozni Iránnal szemben. Irán nem ismeri el Izrael létét, és a síiták vezető hatalma a Közel-Keleten, ahol Szaúd-Arábia a szunnita koalíció élén áll. Mind Szíriában mind pedig Jemenben a két tábor farkasszemet néz egymással. A szíriai rendezés ügyében Putyin hamarosan találkozik a török és az iráni államfővel.
Ebben a helyzetben született meg a történelmi nyilatkozat Szaúd-Arábia trónörökösétől, hogy Izrael államnak joga van a létezéshez. Ezt akár születésnapi ajándéknak is lehet tekinteni.
Különbséget kell tenni a jogos kritika és az aggodalomra okot adó reakciót kiváltó sztereotípiák emlegetése között, ezt mondta Izrael magyarországi nagykövete, Yossi Amrani a Független Hírügynökségnek adott interjúban. A menekültellenes kampány hangvételét nem akarta minősíteni, azt mondta: minden országnak magának kell eldöntenie, kit fogad be. Yossi Amrani beszélt arról is, hogy Irán fenyegetést jelent és Izrael „diplomáciai vagy más eszközökkel” is megakadályozza, hogy túlzott befolyása legyen Szíriában. Azt is elmondta, hol lát lehetőséget a magyar-izraeli gazdasági kapcsolatok fejlesztésére.
Yossi Amrani Fotó: Izraeli Nagykövetség
Tavaly nyáron a két miniszterelnök a két ország közötti gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről beszélt. Vannak ennek már látható eredményei?
A két miniszterelnök áttörést ért el a két ország közötti kapcsolatokban, több tekintetben is. Ezek közül némelyiknek idő kell, hogy az eredmények látszódjanak. Ha valaki szorosabb gazdasági együttműködés mellett dönt, akkor ennek meg kell teremteni a feltételeit.
Ennek megfelelt Palkovics László államtitkár kinevezése a Magyar-Izraeli Gazdasági Vegyes Bizottság társelnökének. Ő egy cselekvő típus, többször is járt már Izraelben a miniszterelnök látogatása óta,
az együttműködés több területét feltérképezte, főleg tudományos és technológiai területen,
ahol közös vállalkozásokat is létre lehet hozni.
A bizottság májusban Magyarországon találkozik majd. Ez az együttműködés egyik útja. A múlt héten a V4-ek innovációs munkacsoportja járt egy háromnapos tanulmányúton Izraelben. Ez már a találkozók második köre, a cél az, hogy az izraeli high-tech ipart bemutassuk a visegrádi országoknak. Most a V4-eknek maguknak kell dönteniük a prioritásokról. A partnereim a Külügyi és Külgazdasági Minisztériumban nagyon optimisták.
A magunk részéről mi megpróbáljuk arra bátorítani az izraeli üzletembereket, hogy fedezzék fel a magyarországi befektetési lehetőségeket. Egyre aktívabb a nagykövetség ezen a területen, van egy gazdasági osztályunk, ami korábban nem létezett. Azt nem mondanám, hogy azonnal eredményeket látunk majd a kereskedelmi forgalomban, ehhez idő kell, de a tudományos és technológiai együttműködésnek már mindenképp látjuk a kezdeteit.
A high-tech szektor, az innováció nagyon erős Izraelben. Ez lehet az együttműködés fókuszában is?
Többféle terület van. Ott a TEVA, egy izraeli vállalat, amely aktív az országban, még ha most bizonyos átalakuláson is megy keresztül. Ott az NNG, amelynek szintén izraeli tulajdonosai vannak. Vannak komoly izraeli befektetések az ingatlanpiacon is.
Van lehetőség magyarországi befektetésekre.
Egy kormánynak azt kell felismerni, hol látja az együttműködés előnyeit, hogy win-win helyzet jöjjön létre.
Ez lehet a mezőgazdaság is, ezen a területen is van együttműködés, minden évben megy egy magyar csoport Izraelbe, az izraeli know-howt pedig alkalmazzák itt. Vízgazdálkodási együttműködés is van, ezen a területen Magyarország vezetőnek számít.
Ahol mi a legnagyobb lehetőséget látjuk, az a biztonságos városok, az intelligens mobilitás és a high-tech. Ezen a területen van együttműködési potenciál. És persze a kibernetika, akár a mindennapi használatban, akár más területen. Nem tudok részletekbe belemenni, mert ez még csak most alakul. De van egy folyamat, egy trend, amelyet ki kell használni és támogatni kell, és ehhez meg is van az elkötelezettség mindkét oldalon.
Az utóbbi időben komoly hangsúlyt fektettek a turizmusra is, ez továbbra is növekszik?
A számok nagyon magasak. Ugyan soha nem lehet pontosan tudni az izraeli turisták számát, mert sokan közülük, miután elrepülnek Európába, ott már az EU-s útlevelüket használják, sok izraeli ugyanis kettős állampolgár. Azokról az izraeliekről vannak adataink, akik izraeli útlevelet használnak. A számuk közelít az évi 200 ezerhez.
Ez egy magas szám. De még ha nincsenek is pontos adatok, elég Budapest bizonyos részein sétálni, hogy az ember héber nyelvű beszédet halljon. Tehát
nagy számban vannak itt izraeli turisták,
még izraeli hotelek is vannak a városban.
Fotó: Izraeli Nagykövetség
Azt gondolom, hogy a jövő az, hogy az izraeli turisták az ország más részeire is eljussanak. Most Budapesten töltik el az idejüket, szeretik Budapestet, szeretnek ide jönni, szeretnek a helyi éttermekben enni – Budapestet jól ismerik. De most azzal próbálkozunk, hogy az ország más részeit is megmutassuk. A Balaton az egyik prioritás, de emellett van közvetlen járat Debrecen és Tel Aviv között. Az országnak ez a része, Debrecen, Nyíregyháza és más úticélok is fontosak lehetnek.
A budapesti Wizz Air és El Al járatok száma egyértelmű jele annak, hogy ez egy jövedelmező útvonal, és igény van rá. Sokkal több izraeli jön Magyarországra, talán tízszer annyi, ha nem több, mint magyar Izraelbe. Ezen a téren lehetne fejlődés.
Az elmúlt években több olyan politikai kampány is volt Magyarországon, amelynek sokak szerint antiszemita felhangjai voltak, például a Soros György elleni kampány. Mit gondol erről?
Nagyon óvatos vagyok az antiszemitizmus szó használatával. Mindenkinek azt ajánlom, hogy előre gondolja meg, mint jelent, hogy valaki antiszemita. Szerintem, és ez az én saját definícióm, antiszemitának lenni annyit jelent, hogy valakinek bizonyos nézetei vannak a zsidó emberekről és Izraelről. Ha egy bizonyos egyénről gondol valamit, akár rólam, vagy bárki másról, az nem jelent antiszemitizmust.
Lehet valakinek véleménye egyes emberekről, lehet kritizálni Izraelt, egészen addig, amíg ezt nem kísérik antiszemita hangok.
Nekem az antiszemita hangok azt jelentik, hogy bizonyos, zsidókról szóló előítéleteket és babonákat általánosítanak.
Mi a helyzet akkor, ha egy parlamenti képviselő megoszt egy fényképet, amelyen egy ember neve egy megölt disznón tűnik fel?
Különbséget tennék jogos kritika és bizonyos képek, sztereotípiák használata között, amelyek olyan reakciót válthatnak ki, amely már aggodalomra ad okot. Ha valaki egy zsidó emberről, vagy egy zsidó származásúról, mert ez nem feltétlenül ugyanaz, attól függ, minek tekinti magát, tehát ha valaki készít egy képet, amelyet egy ismert zsidóval lehet összefüggésbe hozni, és ott van egy leölt disznó, akkor azt érzéketlenségnek, rossz ízlésnek és a megfelelő értékítélet hiányának nevezném.
Tartanék attól, hogy antiszemitának nevezzem, ugyanakkor nagyon őszintének és nagyon világosnak kell lennem:
ha ezek a dolgok megismétlődnek és az emberek úgy érzik, hogy ezek felhangja, vagy az általános hangvétel a zsidók ellen uszít, és felidéz különböző rettenetes képeket a múltból, akkor ez komoly, az antiszemitizmuson túlmutató veszély a társadalomra nézve.
Mindannyiunknak jól kellene ismernünk a múltat és egymást.
Sokan mondják azt is, hogy a menedékkérők elleni kampány hangvétele egy bizonyos 30-as évekbeli narratívára emlékeztet. Például amikor politikusok egy olyan globalista ellenségről beszélnek, amelynek nincs hazája, pénzzel spekulál… Erről mit gondol?
Nem akarom megítélni a magyarországi vagy más országbeli bevándorlásellenes kampányt. Tisztában kell lennünk a definíciókkal. Vannak gazdasági bevándorlók és emberi jogi menekültek. Amikor a menekültekről van szó, akkor humánus kötelesség menedéket biztosítani és megoldást találni más emberek szenvedésére.
Az illegális bevándorlással Izrael is küzd. Azokat az embereket, akik „menedéket” keresnek ott, üldözik a saját országukban? Ez nem minden esetben van így. Néhányan eljöttek egy bizonyos országból, több ezer kilométert mentek több másikon keresztül, és aztán menedékjogot kértek Izraelben. A nemzetközi jog szerint
bárki elhagyhatja az országát és kérhet menedéket, de csak abban az országban, ahova először megérkezik.
Ha sok más országon keresztül utazik, és ott telepedne le, ahol a gazdasági helyzet és az életszínvonal sokkal jobb, akkor a társadalom nehéz feladata eldönteni, hogy be akarja-e fogadni ezeket a bevándorlókat vagy nem. Ez olyan, mint valakit arra kérni, hogy fogadjon be mást az otthonába. Az ország egy közös otthon. Az ott lakóknak kell eldönteni, hogy befogadnak-e másokat. Ez nem rasszizmus, ez nem a bevándorlókról szól, hanem az életstílus védelméről.
Általánosságban hogy látja, az antiszemitizmus problémát jelent ma Magyarországon?
Fotó: Izraeli Nagykövetség
Nem akarok a mai Magyarországról beszélni, azt gondolom, hogy a számok és incidensek az egész világon azt mutatják, hogy az antiszemitizmus szörnyűsége továbbra is létezik. Magyarországon a kormány nagyon aktív és nagyon érzékeny a zsidó közösség aggodalmaira, látni azt is, hogy támogatja a zsidó életmódot és történelmet.
Ugyanakkor vannak olyan emberek, akiknek bizonyos véleményük, nézeteik vannak, amelyek antiszemitának tekinthetők, ezt mutatják a közvélemény-kutatások.
A zsidó emberek ebben az országban biztonságban vannak.
De még nem élünk olyan világban, amelyből eltűnt a bigottság, az idegengyűlölet, az előítéletek. Ez nem csak Magyarországon van így, hanem sok más európai országban is.
Közel vagyunk az áprilisi Holokauszt Emléknaphoz, és mindenki megkérdezheti, hogy a kontinens megtanulta-e a leckét. A most Európába érkező bevándorlók egy része megint csak antiszemita nézeteket hoz magával. Ezen is el kell gondolkodni.
Budapesten pezsgő zsidó kulturális életről beszélhetünk, de ez kevésbé igaz a vidékre. Tudom, hogy Ön már az ország sok részén járt, mit gondol, vidéken is újjáéledhet a zsidó kulturális élet?
Szerintem újjáéledhet és újjá kellene élednie. Azt is gondolom, hogy
az ország különböző zsidó szervezeteinek együtt kellene működniük, hogy vidéken is legyen zsidó kulturális élet.
Ha el akarunk oszlatni bizonyos előítéleteket, akkor az a kultúra megismertetésével történhet, nem egyes nézetek másra kényszerítésével. Történhet ez az oktatáson keresztül, de a kulturális együttműködésen keresztül is. Ezért kezdtünk a ZsiFi-vel, a Zsidó Filmfesztivállal közösen egy projektet, a Zsidó-Izraeli Filmhetet. Remélhetőleg idén öt másik városban is meg tudunk ezzel jelenni, nem csak Budapesten. Tavaly kezdtük ezt, akkor még csak kisebb mértékben, de idén sokkal nagyobbak az elvárásaink.
Van egy kiállítás is, az izraeli művészetről. Amikor csak lehetőségünk van rá, meg akarjuk mutatni az izraeli kultúrát a vidéknek is, de ehhez partnerekre lenne szükség. Többre, mint amennyi most van.
Izrael elítélte a lengyel holokauszt-törvényt. Vannak erről tárgyalások, vagy bármilyen fejlemény?
Izrael számára Lengyelország egy fontos stratégiai szövetséges, fontos ország az EU-n és a visegrádi csoporton belül is. Sok területen szorosan együttműködünk. Most vannak bizonyos nézetkülönbségek a két kormány között az említett törvényről.
Eltekintve a lengyel érzékenységtől, amit elismerünk,
arra is szükség lenne, hogy elismerjék a zsidók és izraeliek érzékenységét is.
A két kormány úgy döntött, hogy létrehoz egy szakértői bizottságot, mindkét ország részvételével. A jó együttműködést és a kapcsolatok történetét észben tartva nagyon fontos, hogy elkötelezték magukat a nyílt eszmecsere mellett, hogy ezeket az érzékeny területeket jobban megértsék. Remélhetőleg ez nekik és nekünk is segít, hogy megoldhassuk ezt a válságot.
Ha Izraelről beszélünk, akkor elkerülhetetlen, hogy megemlítsük a szíriai háborút. Voltak olyan hírek, amelyek szerint Izrael egyes felkelőcsoportokat támogat, hogy Iránt olyan távol tartsa a határaitól, amennyire csak lehetséges. De a szíriai kormány egyre erősebbnek tűnik, ami azt is jelenti, hogy az iráni befolyás is nő az országban. Mit gondol Izrael erről? Van egy határ?
Szíria szomszédos ország, és több mint nyolc éve instabil. Izrael mindent megpróbált, hogy távol tartsa magát a konfliktustól, de vannak bizonyos stratégiai, biztonsági és diplomáciai érdekeink az országban.
Talán emlékszik, hogy
Izrael orvosi segítséget nyújt a szíriai háború áldozatainak,
szíriaiak százait, ha nem ezreit kezelték izraeli kórházakban. A különböző szíriai csoportok közötti politikai civakodásban nem akarunk aktív szerepet vállalni. Tökéletesen tisztában vagyunk az ország jövőbeli instabilitásának és a szuverén szíriai állam szétesésének politikai következményeivel, de
Szíria nem lehet egyfajta iráni tengely része. Izrael minden eszközzel, diplomáciaival vagy másokkal, meg fogja akadályozni, hogy egy ilyen forgatókönyv megvalósuljon.
Szoros kapcsolatban vagyunk a szíriai konfliktus különböző releváns szereplőivel, hogy biztosítsuk: nem kerül veszélybe a stratégiai egyensúly a régióban.
Irán egy fenyegetés.
Aggodalomra ad okot az iráni törekvés, hogy kiterjesszék befolyásukat a szomszédos országokra és így egyfajta tengelyt hozzanak létre a Földközi-tengerig.
A Hezbollah is megerősödött a szíriai háborúban. A terrorszervezetnek jelentések szerint több ezer, Izraelre irányított rakétája van. Lehetséges egy háború a jövőben?
Nem vagyok próféta és semmiképp nem akarok a háború prófétája lenni. Van egy katonai helyzet, egy kockázatelemzés. Beszéltünk Iránról, ez is a kockázatelemzés része. Izrael most nagyon szoros stratégiai együttműködést tud folytatni néhány arab szomszédjával. Ez Izrael stratégiai kilátásait tekintve nagyon komoly fejlemény.
A Hezbollah jelen van.
Néhány ember azt gondolja, hogy a Hezbollah politikai erő, de nem tudok a világon egyetlen más politikai erőről sem, amelynek ekkora tűzereje és ennyi rakétája lenne.
Azok a kijelentések, amelyeket Naszrallah sejk, a Hezbollah főtitkára tett, Iránt visszhangozzák, és arról szólnak, hogy Izraelt le kell bombázni, tűzbe kell borítani és így tovább.
Izrael egy olyan ország, amely nagyon komolyan veszi a biztonságot.
Nem fogjuk megengedni a Hezbollahnak, vagy bárki másnak, hogy lehetetlenné tegye a normális életet Izraelben.
És ezt a Hezbollah is tudja.
Ha már az arab országokkal való együttműködésről beszélünk, Irán most közös ellensége Szaúd-Arábiának és Izraelnek. Beszéltek arról, hogy történelmi, magas szintű tárgyalások voltak a két ország között, izraeli tábornokok nyilatkoztak szaúdi médiumoknak…
Nyugalmazott tábornokok…
Mit gondol, lehet, hogy ez a folyamat esetleg békeszerződéshez is vezet majd?
Azt javaslom, hogy nézzük ezt történelmi távlatból, hiszen fontos dátum közeleg, április 19-én ünnepeljük Izrael függetlenségének 70. évfordulóját. Nem kérem, hogy gondoljon vissza 1948-ra, vagy 1967-re vagy 1973-ra. Csak annyit mondok, hogy Izrael 2018-ban egy teljesen más ország. Egy erős ország.
Fotó: Izraeli Nagykövetség
Egy ország erejét nem csak a katonai erőn lehet mérni, hanem a gazdasági erején, a nemzetközi közösségben elfoglalt helyén, a spirituális és szellemi erején is. A 2018-as Izrael egy teljesen más ország, mint amelyikben én születtem.
Ez is a változás része, és ugyancsak ennek része a legitimáció és elfogadottság, amelyet Izrael egyre inkább elnyer a saját régiójában.
Most már nem Izrael a hódító.
Már nem egy csoport gyarmatosító, aki a Szentföldre költözik. Izrael a nemzetbiztonság része a régió sok országában. És ez egy olyan fejlemény, amelyet nem szabad figyelmen kívül hagynunk.
Az Izrael és a szomszédos országok közötti együttműködés, és ezt nem fejteném ki bővebben, biztonsági területen zajlik.
Izrael biztonsága más országok biztonságán és stabilitásán múlik. De azt is el kell mondani, hogy az ő biztonságuk és stabilitásuk Izrael együttműködésén múlik.
Szóval ez egy win-win helyzet.
Ez az elmúlt évek fejleménye. A gyökerei az Obama-kormány politikájában voltak, az Iránnal kötött alkuban, de leginkább a régió saját fejlődésének az eredménye. Sokan megértették, hogy az együttműködés sokkal inkább szolgálja az ő saját érdekeiket is.
Két, két és fél évvel ezelőtt Izraelben több szakértő is azt mondta nekem, hogy van egy plafonja az együttműködésnek, a palesztin kérdés miatt. Azt is mondták, hogy bár nem ez a legfontosabb kérdés más arab országoknak, de szimbolikus ügyről van szó, és ezért addig nem lehet nyílt együttműködés Izrael és arab országok között, amíg ezt valahogy meg nem oldják. Egyetért ezzel? Mit gondol, a kétállami megoldás továbbra is lehetséges?
Én hiszek a kétállami megoldásban, szerintem ez Izrael érdeke. Abban nem vagyok biztos, hogy a palesztinoknak is az jár a fejükben, hogy két különálló, szuverén politikai egységgé kellene fejlődnünk. Izrael számára a kétállami megoldás kötelező. Politikai megoldást kell találnunk, és nem vagyok biztos benne, hogy mostanában közelebb kerülünk hozzá.
Hiszek a kétállami megoldásban, de nem tudom, hogy a közeljövőben megvalósítható-e.
Arról, hogy van-e plafonja Izrael regionális kapcsolatainak… A karrierem során azt tanultam meg, hogy ne fogadjak el semmilyen plafont, amelyet egyes szakértők állítanak fel. Simon Peresz mondta azt, hogy a szakértők nagyon jók abban, hogy a múltat elemezzék, de abban nem annyira, hogy előre lássák a jövőt. Megértem azoknak a logikáját, akiket idézett, de ez tíz éve volt igaz. És azóta láttunk fejlődést.
Most az a kérdés, mit várunk el. Nyitott határokat? Turisták látogatását? Nem erről beszélünk mostanában. A bilaterális kapcsolatok alapjairól tárgyalunk: gazdasági, katonai és stratégiai együttműködésről és kulturális, emberek közötti kapcsolatokról.
Az én értékelésem szerint a négyből három területen komoly előrelépést értünk el. A gazdasági együttműködésnél a gáz, az elektromosság, a víz területén van ilyen, ez az infrastruktúra, ez jelenti az életet. Enélkül nincs élet. A katonai együttműködésről nem kellene részletekbe belemennem, de elég, ha követik a híreket. A stratégiai együttműködéssel kapcsolatban beszéltünk arról, hogy Izrael jelenti a stabilitást sok más országnak, az ő stabilitásuk pedig Izraelét.
Egy olyan elem van, ami hiányzik, az emberek közti kapcsolat.
70 évvel vagyunk a függetlenségi háború után, ismerve a régió történelmét, ez egy olyan dolog, ami talán a jövőben fejlődik majd. Ha megnézzük a francia-német kapcsolatokat, látjuk a kémiát a két ország vezetői között, hogy van kulturális együttműködés; de hadd emlékeztessem arra, hogy egészen a második világháború végéig nem ez volt a helyzet. A világ megváltozott. A világ az izraeliek és az arabok között is változhat.
Nem hiszek plafonokban, érdekekben és reálpolitikában hiszek. Egy olyan korban élünk, amikor a legtöbb arab ország vezetői realisták és látják a saját országuk érdekeit.
Jeruzsálem Izrael fővárosaként való elismerése befolyásolja ezt a folyamatot?
Nem, mert ez Izrael fővárosa. Hol máshol lenne? Őszintén, mindazok, főleg európaiak, akik kritizálták Donald Trumpot és azt mondták, hogy megakasztotta a békefolyamatot és veszélybe sodorta a régió stabilitását, amikor Izraelbe mennek, hova látogatnak? Hol tartják a találkozóikat? Haifában? Afulában? Jeruzsálemben, hol máshol, hiszen ez a főváros.
Bizonyos okok miatt több országnak nagyon nehéz Jeruzsálemet elismerni fővárosnak. Rendben. De akkor sincs másik főváros.
A „Hódítók Temetője” – ez egyike azon „beceneveknek”, amelyekkel az Arab-félsziget délnyugati részét illeték. A történelem során már többször bebizonyosodott, hogy a helyi törzsek által alapított Jemen valóban méltó erre a névre: az Oszmán Birodalom, a Brit Birodalom, Egyiptom soha nem tudta teljes egészében elfoglalni vagy megtartani, s mindig egy szégyenletes kivonulás lett a vége. Az elmúlt napokban pedig Szaúd-Arábia győződhetett meg ennek a kifejezésnek a valóságtartamáról.
A frontvonalak hónapok óta változatlanok voltak a jemeni háborúban, amelyet a Független Hírügynökség a 2017-es évértékelőben a legnagyobb fegyveres konfliktusnak nevezett. Kevés ezzel kapcsolatos hír törte át a média ingerküszöbét, és a feleknek politikai téren sem sikerült semmi komolyabb eredményt elérni. Egyetlen sikerként azt lehetett elkönyvelni, hogy Abd-Rabbuh Manszúr Hádi, a 2015-ben megbuktatott és Szanaaból elüldözött elnök visszatérhetett az országba, létrehozhatott egy nemzetközileg elismert kormányt Ádenben, amely az Öböl-menti monarchiák pénzéből és katonai segélynyújtásból tartotta fenn magát.
Egy gyorstalpaló a háborúról.
Azonban 2017 végén hirtelen felgyorsultak az események és érezni lehetett, hogy az idén jelentős változások várhatóak. Decemberben ugyanis Ali Abdullah Száleh, aki korábban negyven évig irányította az országot, elárulta a húszi – Irán által támogatott zaidita irányzatot követő – szövetségeseit, akikkel korábban közösen harcolt a Szaúd-Arábia vezette katonai koalíció és a jemeni kormány ellen. Habár korábban már elemzések tucatjai figyelmeztettek arra, hogy a Száleh-húszi szövetség nem tarthat sokáig, az árulás még az előzetes elképzeléseket is felülmúlta, hiszen minden jel szerint ők álltak győzelemre.
Ali Abdullah Száleh. A kép forrása: Wikimedia Commons.
Száleh nyíltan „oldalt váltott”, és a koalíciós légierővel kezdte el bombázni a húszi állásokat. Maga mellett tudhatta a Hásid-törzset – Jemen legnépesebb törzsének – és a jemeni hadsereg maradékát. A jemeni fővárosban utcai harcok sorozatai robbantak ki és úgy tűnt, hogy a szaúdiak segítségével megsemmisítő vereséget mér az egykori szövetségesire. Ám Száleh akciója kudarcot vallott: a húsziknak sikerült akkora erőket mozgósítaniuk, amivel legyőzték az őket eláruló elnök csapatait. Két nappal a Rijád oldalára való átállás után pedig Száleh – egyelőre tisztázatlan körülmények között – életét vesztette. Az Észak-Jemenben zajló „polgárháborún belüli polgárháború” aktuális állásáról egyelőre nagyon keveset tudni, annyi biztos, hogy a húszik megerősítették a pozícióikat, de a meggyilkolt elnök szövetségeseiről egyelőre semmiit nem tudni. A legrosszabb félelmek szerint a Kelet-Jemenben lévő sivatagba menekültek, ahol csatlakoztak a helyi Iszlám Állam (ISIS) és az al-Kaida (AQAP) terrorista szervezeteihez.
Mozgásban a billiárdgolyók
Abd-Rabbuh Manszúr Hádi. A kép forrása: Wikimedia Commons.
Ezután már csak idő kérdése volt, hogy mikor terjednek át ezek az események a déli területekre. Ugyanis nemcsak Szálehnek a húszikkal kötött szövetsége állt ingatag lábakon: Hádinak szintén meggyűlt a baja a helyi erőkkel. Már eleve azzal elvesztette a legitimitását, hogy elmenekült az országból, és mióta visszatért többször tartózkodott Rijádban, mint Ádenben. Emiatt sokan egy szaúdi bábnak tartották, aki szándékosan belerángatta az országát Szaúd-Arábia és Irán között évek óta zajló regionális „proxyháborúba” és mindenben kiszolgálja a szaúdi uralkodóházat. Sokkal inkább a kényszer, a külföldi támogatás és a Száleh-húszi szövetség ellen érzett ellenszenv miatt törődtek bele Hádi uralmába.
Csakhogy nem mindenki értett ezzel egyet. A legtöbb vita egy bizonyos Dél-Jemeni Szeparatista Mozgalommal (al-Hírák) alakult ki. Nem akármilyen szervezetről van szó: egy nyíltan szocialista ideológiát követő mozgalomról, amely a déli területek elszakadását tűzte ki célul. Egy független Dél-Jemen egyáltalán nem számít idegen vagy újszerű gondolatnak. A hidegháború korszakában ugyanis két Jemen létezett. Az egyik az 1962-es puccsot követően az arab nacionalizmuson alapuló Jemeni Arab Köztársaság volt; a másik pedig kezdetben brit protektorátus alatt lévő, majd 1967-ben függetlenné váló és pár évvel később az arab világban egyedülálló módon „tudományos szocialista” utat járó Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság (JNDK). Habár 1990-ben Áden egyesült Szanaaval, ez sokkal inkább egy geopolitikai és gazdasági kényszer volt a részükről: a berlini fal összeomlásával ugyanis elvesztették a keleti blokkot, amely lényegében fenntartotta az egész kommunista rezsimet. Ám az egyesülés korántsem jött be, mivel Száleh az évek során csírájában fojtott el minden autonóm kezdeményezést.
A déliek számára annyira rosszul végződött a két ország összeolvadása – ami 1994-ben egy rövid, de intenzív polgárháborúhoz is vezetett – hogy az Egyesülés Napja (május 22) nem hivatalosan nemzeti gyásznapnak számított.
A szeparatista törekvések 2015 óta viszont jelentősen megerősödtek, hiszen a Száleh-húszi erők az al-Hírák miatt nem tudta elfoglalni Áden városát. Ez a győzelem azóta jelentősen megnövelte a magabiztosságukat, a retorikában és a médiájukban is egyre inkább a megosztottságra és az „északiaktól” való különbözőségre fókuszáltak, ami pozitív visszhangra lelt más, nemcsak dél-jemeni városokban. Szúrós szemmel nézték, ahogyan Hádi és a szaúdiak nyitottak voltak a jemeni Muszlim Testvériség (Al-Iszláh Párt) irányában, hiszen az al-Hírák elutasított mindenfajta iszlamizmust és a mai napig erősen szekuláris, nacionalista és kismértékben marxista (!) nézeteket vallanak. Végül pedig amiatt orroltak meg Hádira, mert ő az egységes jemeni állam mellett foglal állást, s a déliek függetlenségének megadása helyett csak a pár évvel ezelőtt meghirdetett föderalizációs program megvalósítását ígérte, ami nagyobb autonómiát biztosított volna. Viszont ennél nekik több kellett, vagyis a húszik legyőzése után teljes függetlenség.
Az al-Hírák vezette tüntetés Ádenben. A vörös csillag maradt a zászlóban. A kép forrása: Link
Az al-Hírák és Hádi közötti ellentét pedig gyakran a tettlegességig fajult. Például tavaly februárban az ádeni repülőtérért törtek ki harcok, amelyek a Hádihoz hű biztonsági erők visszavonulásával ért véget. Ezt azóta több kisebb incidens követte és az al-Hírák vezetői többször kijelentették, hogy „nem fogjuk vérünket ontani a környező hatalmak és az északiak ügyeiért”, ami rohamosan növelte a támogatottságukat a körülbelül hat millió fős dél-jemeni lakosság körében. Habár végül a „külső hatalmak” közbenjárásával elsimították ezeket az incidenseket, a déli szeparatisták óriási politikai győzelmet könyvelhettek el: 2017 áprilisába felállították a Déli Átmeneti Tanácsot (STC), amely minden déli politikai és fegyveres csoportot, kormányzót és minisztert egy zászló alá terelt.
Az STC pedig nem egészen egy év alatt megerősödött annyira, hogy úgy érezze, többé már nincs szüksége Hádira. 2018. január 28-án látták elérkezettnek az időt arra, hogy átvegyék a hatalmat. Aznap Ádenben fegyveres harcot provokáltak ki a Hádi-párti erőkkel. Miután a következő napokban megérkezett az utánpótlás, heves tüzérségi és harckocsitűzzel megszerezték az utolsó negyedet is a kikötővárosban. A legutóbbi megerősített hírek szerint az elnöki palota ostroma jelenleg is zajlik, és Hádi amolyan „utolsó töltényig zajló harcra” szólította fel a híveit. Ez érthető a részéről, hiszen könnyen ugyanolyan sorsra juthat, mint az „északi kollégája”, s immáron nincs vesztenivalója.
Helyzetkép Ádenből: az STC egyik fegyverese a Jemeni Nemzeti Bank előtt. A kép forrása: MTI/EPA.
Megrendült szövetség
Alakuljanak bárhogyan is a déli események és Hádi sorsa, egy dolog már most biztos: az elmúlt napokban lezajlott jemeni történések alaposan átrendezik a nemzetközi viszonyokat, különösen a Perzsa-öbölben. Ugyanis az történt, hogy a déli szeparatistákat leginkább az Egyesült Arab Emírségek (UAE) támogatta diplomáciailag, fegyveresen, katonailag és pénzzel egyaránt, miközben az STC pont azokat támadta meg, akiknek Szaúd-Arábia nyújtott nagy segítséget.
Eddig ugyanis minden külső szemlélő számára úgy tűnt, hogy a két ország messzemenőkig egyetértett egymással és közösen harcolnak a „szunnita szélsőségesek és a síita félhold” ellen. A jemeni háborúkban Szaúd-Arábia után a legnagyobb erőkkel az UAE vett rész. Ők hajtották végre a 2015-ös ádeni partraszállást és a legnagyobb szárazföldi fegyveres kontingenssel, egész harckocsi századokkal voltak jelen az arab országban. A szaúdi és az emírségi gazdaság ezer szállal fonódik össze. Sőt, a két ország diplomáciája már tavaly év végén beharangozta, hogy egy külön politikai-gazdasági szervezetet állítanak fel, amellyel egyszerre ellensúlyozhatják Iránt, a síitákat és Katart, hiszen ezzel az országgal tavaly komoly válságba keveredtek.
Amikor az emírségiek és a szaúdiak egy zászló alatt harcoltak Jemenben…
Habár Jemenben korábban is előfordult, mint például tavaly az ádeni repülőtérnél, hogy az emírségek és a szaúdiak által támogatott csoportok egymásnak esetek, de Abu Dhabi és Rijád gyorsan akcióba léptek, elsimították az incidenst és erőteljes nyomást gyakorolt a felekre. Viszont most januárban erre már nem került sor: a szaúdiak szinte csendben figyelték az eseményeket, a lanyha próbálkozásiakat senki nem vette komolyan és mintha már teljesen lemondtak volna Jemenről, s csak az indokot keresnék a kivonulásra. Ráadásul egyenesen úgy tűnik, hogy az UAE nemcsak tudott az STC közelgő hatalomátvételéről, hanem egyenesen fegyveres támogatást adott hozzá. Az emírségi vezetők nem törődtek azzal sem, hogy ez pedig miképp érintheti a legfontosabb regionális szövetségesét vagy a szaúdi uralkodóház hogyan reagálhat rá.
Egyelőre még élénk vita folyik azzal kapcsolatban, hogy az Emírségek esetében mitől telt be a pohár. Indokokból akad bőven: a szaúdiakkal ellentétben nem ítélték olyan veszélyesnek Iránt; az STC-t tartják az egyetlen reális és erős szereplőnek; szintén nem tetszett nekik, hogy a jemeni Muszlim Testvériséget szponzorálják; nagy gazdasági és geopolitikai előnyökre tennének szert egy független Dél-Jemennel, stb. Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy az UAE számára szintén komoly fejfájást okoz Jemen, hiszen a szaúdiak után könyvelhették el a legnagyobb veszteségeket. Ezért inkább hajlandóak vállalni a nyílt konfliktust a szaúdiakkal, de már az országon belül túl sok vitát és ellentétet váltott ki a jemeni politika, amely már magát a monarchia intézményét veszélyeztette.
Az egyik legnagyobb emírségi veszteséget az jelentette, amikor 2016-ban kilőtték az emírségiek egyik szállítóhajóját. A kép forrása: Link.
Bellum omnium contra omnes
Van egy latin kifejezést, amelyet Thomas Hobbes alkotott meg először: „Mindenki háborúja mindenki ellen.” Habár a filozófus ezt az „állapotot” más értelemben használta, talán mégis ezzel a mondattal lehetne a legtökéletesebben leírni azt, ami ma Jemenben zajlik. Hiszen itt már minden csoport háborúzott mindenkivel, és talán nem áll messze a valóságtól az állítás, hogy igazából senki sem tudja miért is harcol valójában. Ez a megállapítás korántsem kizárólag az ottani felekre vonatkozik, hanem az olyan külső szereplőkre is, mint Szaúd-Arábia.
Rijádban ugyanis már nem tudják, hogy egyáltalán ki mellé álljanak, miközben attól rettegnek, hogy egyedül maradhatnak a jemeni mocsárban, avagy inkább homokviharban. Ezzel pedig csak tovább növelik az anyagi-katonai kiadásaikat, miközben a veszteséglistájuk egyre hosszabb lesz. Ha pedig megtörténik a kivonulás, azzal Szaúd-Arábia lényegében elismeri, hogy vereséget szenvedett. Ez már önmagában egy óriási „arcvesztést” jelentene, ami könnyen magával hozhatja az országgal kapcsolatos „erős középhatalom” képének összeomlását és a korábbi – akár a nyugati – szövetségeseinek elvesztését. Ezért a szaúdiak számára Jemen már nemcsak a „Hódító Temetője” , hanem egyben a „Szövetségek Sírkertje”.
Ali Khámenei ajatolláh külföldi vallási vezetőket és politikusokat fogadott, akiknek többek között arról beszélt, hogy Szaúd-Arábia együttműködése az Egyesült Államokkal és Izraellel árulás az iszlám ellen, és Jeruzsálem Palesztina fővárosa.
Az iráni vallási vezető kitért arra is, hogy az, hogy Donald Trump elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának, az arculcsapását jelenti az iszlámnak. Trump döntésére válaszul Irán még decemberben Palesztina fővárosának ismerte el Jeruzsálemet. Az ajatolláh kedden a Twitteren is közzétett erről egy bejegyzést:
#Palestine is a collective, a country with a history. Palestine is from the river to the sea and #AlQuds is undoubtedly its capital.
Irán valójában Izrael létét sem ismeri el, válaszul Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök igyekszik Irán ellen hangolni az Egyesült Államokat és Szaúd-Arábiát. Nemrég az izraeli fegyveres erők vezérkari főnöke nyilatkozott egy lapnak Szaúd-Arábiában, amire korábban nem volt példa. Az izraeli tábornok közölte, hogy információkat cserélnek Szaúd-Arábiával Iránnal kapcsolatban.
Izrael és Szaúd-Arábia fokozódó együttműködésének a jele az is, hogy a jövőben az Indiából Izraelbe repülő gépek Szaúd-Arábián keresztül juthatnak el a zsidó államba. Ezzel két órával rövidülne a menetidő.
Az izraeli hírszerzési miniszter, Yisrael Katz hívta meg Mohamed bin Szalmánt. Szerinte a hercegnek komoly szerepe lehetne az izraeli-palesztin békefolyamatban.
A miniszter egy szaúdi újságnak, az Elaphnak nyilatkozott – ahogy korábban a hadsereg vezérkari főnöke is. A Háárec által idézett interjúban Szaúd-Arábiát az arab világ vezető erejének írta le, amely „szponzorként” segíthetne a béketárgyalásokon.
A 32 éves Mohamed bin Szalmánt apja júniusban nevezte ki trónörökösnek, elemzők szerint hamar átveheti apja posztját, és fiatal kora miatt, szokatlan módon, akár évtizedekig vezetheti az országot.
Irán miatt a herceget Amerika és Izrael is partnerként kezelheti.
Több forrás szerint az elmúlt években többször vett részt háttértárgyalásokon izraeli politikusokkal. Bár Szaúd-Arábiának nincs diplomáciai kapcsolata Izraellel, szakértői szinten az elmúlt időszakban egyre több a tárgyalás a két ország között.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
