Kezdőlap Címkék Szamizdat

Címke: szamizdat

A két dudás I. – (készült 2011-ben)

Szeretem a dolgokat, történéseket fejlődésükben, változásukban nézni, vizsgálni. Ezért régóta meggyőződésem, hogy Magyarországon a nyugati demokratikus gondolkodás elterjedésének alapfeltétele (lenne), hogy az elmúlt 10 év két markáns egyénisége (Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc) eltűnjön, pardon, visszavonuljon a közéletből. Az eltelt idő másról sem szólt, mint e két ember személyes ellentétéről *, amihez egy ország asszisztál, miközben mind életszínvonalban, mind politikai kultúrában egyre jobban távolodunk a (prosperáló) Nyugathoz tartozás „ezeréves gondolatától” (vagy inkább álmától?)

A szovjetrendszer negyven éve oly hatalmas pusztítást okozott az agyakban, amit az elmúlt húsz esztendő képtelen volt kárpótolni. Itt többről van szó, mint a diktatúrából a demokráciába való átmenetről! – amit a hazai értelmiség szeret hangoztatni, és aminek jelenlegi állását, állapotát egyre gyakrabban bírál. Pedig ez csak a felszín. A probléma sokkal mélyebb, hiszen a kapitalizmus alapját, a gazdasági, és vele együtt a szociális szerkezetet verte szét a lenini ideológia. Ennek orvoslása nem sikerült az utóbbi húsz évben.

Egy időben követendő példaként emlegették Spanyolországot, ahol a Franco diktatúrát az alkotmányos monarchia váltotta fel, és a király igen gyorsan és „fájdalommentesen” vezette országát vissza a demokráciába. E példa terjesztői egy nagyon fontos és lényeges dologról hallgatnak, vagy megfeledkeznek. A Franco alapította Spanyol Állam diktatúrája egyértelműen politikai volt, és az nem terjedt ki a gazdasági és szociális szerkezetre. A magántulajdonhoz nem nyúltak, a gyárakat, üzemeket nem államosították, a szakszervezetek, biztosítók, érdekképviseletek működtek, igaz azok „külföldi” (szovjet) kapcsolatait szigorúan ellenőrizték. Franco szovjetellenessége érthető volt, hiszen a polgárháború idején a köztársaságiakat támogató Szovjetunió az ország aranykészletét Moszkvába szállíttatta. A sikeres akció lebonyolítása Gerő Ernő nevéhez fűződik.

Hogy húsz év alatt mi mindent lehet elérni, azt a két világháború közti időben (1918-1938) a csehszlovák fejlődés mutatja a legjobban. De a többi függetlenné vált, ill. újonnan alapított kelet-európai országra is a gazdasági megerősödés volt a jellemző. Sőt, egy öntelt Németország öt-hat év alatt (1933-39) annyit fejlődött gazdaságilag, hogy képesnek tartotta magát felvenni a harcot az egész világ ellen.

Magyarország viszont az elmúlt húsz esztendő alatt gazdaságilag szinte semmire sem jutott. Mindez a kapitalista viszonyok és gazdasági alapok ismeretének teljes hiányára vezethető vissza. Negyven éven keresztül hivatalból üldözték a „profitorientált” egyéni kezdeményezést. Lásd a meggymagos ember esete. A maszekok is csak a hiánygazdálkodás miatt voltak oly sikeresek. A rendszerváltást abszolút tapasztalatlan, önjelölt („szocialista”) rendszerbírálók hajtották végre. A meglévő, működő nyugati példákat nem követték, mondván „azt nem másoljuk”, amiket viszont átvettek, azoknál meg nem vizsgálták a működőképességhez szükséges körülményeket, összefüggéseket. A tanácsadó szakembergárda sem volt az igazi, hiszen bármennyire is felkészült, tanult emberek alkották azt, kiképzésük a „szocialista” gazdaság és (terv)gazdálkodás érdekében és alapján történt.

Egy olyan választási rendszert dolgoztak ki, ami bonyolultságával a világon egyedülálló. Minden egyes parlamenti választás alkalmával a nyugati sajtó erre fel is hívja olvasói figyelmét. Az első törvény, amit a szabadon választott parlament meghozott, a képviselők fizetése volt. Azóta is ez az egyetlen napirendi pont, amit a T. Ház minden alkalommal vita és ellenszavazat nélkül elfogad.

A lakosságot már a rendszerváltás előszeleként belekergették a sajáttulajdonú lakásvételbe. Negyven éven keresztül szociálpolitikai megfontolásból (magyarán propaganda céllal) mesterségesen alacsony szinten tartották a lakbéreket. Az állami bérlakások nagy része még az államosítás előtt (a Horthy korszakban) épült. A lakbérből befolyt összeg meg sem közelítette a 10-20 évenként esedékes renoválás, (műszaki, épületgépészeti) felújítás anyagi fedezetét, de még a szükséges mindennapi karbantartásra sem volt elég. A lerobbant épületeket olcsón ajánlották fel a bérlőknek. A szerencsétlen meg örömmel kapott az alkalmon, hogy végre sajáttulajdonú (örök)lakása lesz! Miközben megszabadult attól a rémálomtól, hogy az új, ”kapitalista” rendszerben a fene tudja, hogyan emelik majd a lakbéreket, sőt a tisztázatlan jogviszonyok miatt az állam esetleg a feje fölött eladhatja a házat, a lakást egy jó fizető „kapitalistának”, aki viszont bármikor emelheti a bért, ill. kilakoltathatja az azt fizetni nem képes lakót. (Éppúgy, mint a kapitalista időkben, azaz a Horthy-korszakban volt.). A lakások eszmei értéke egekbe szökött, miközben reálértéke rendesen zuhanni kezdett, hiszen ezentúl nemcsak a lakásnak, de az egész építménynek a fenntartása, jövőbeni karbantartása az új tulajdonosokat terhelte. Ez is csak egy példa arra, hogy mi mindennel nem számoltak az új rendszer megálmodói, és velük együtt a hirtelen jött szabadság élvezői, az ország lakossága. Megjegyzem a jelenlegi devizahitel válság is valami hasonlón alapszik.

A kapitalista átállásnak még számos buktatója volt (van és lesz), amivel a vezetés nem számolt, és amiről (részben ezért) a lakosságot nem tájékoztatják.

Az első szabad választáson a nép valamivel többet (vagy mást?) akart, mint a piacgazdasággá átalakítandó „kádári rendszer” demokratizálását, a (puha) diktatúra (békés) felszámolását. Ezért a nemzeti érzelmeket jobban képviselő MDF kapta a kormányalakításhoz szükséges szavazatot. Ugyancsak az alkotmányosság jegyében (suba alatti megegyezés keretében) az ellenzékbe szorult SZDSZ adhatta a köztársasági elnököt. 1990-ben még úgy tűnt, hogy az egykori kollégiumi diákok alapította Fidesz, amelynek 35 évnél idősebb tagja nem lehetett, valójában az SZDSZ „ifjúsági tagozata”. Ezért „zöldfülűségüket” akkor még kevesen értékelték, az első szabad választáson az érvényes szavazatok 8,95 %-át kapták.

Én 1993-at tartom a rendszerváltás, vagy még inkább a fordulat évének. Akkora kezdtek kialakulni a valódi erőviszonyok, rendeződött át az a politikai paletta, amely a Moszkvától független Magyarországot a továbbiakban nemcsak jelképezte, de meg is határozta. A jobboldal felbomlott, az MDF-ből kiváltak az antiszemita szélsőségek (Csurka), a liberális piacgazdaságot képviselő SZDSZ mellől kihátráltak a fiatal demokraták. Vezetőjük, Orbán Viktor, addigra felismerte a hazai politikában rejlő, de addig kihasználatlan lehetőséget: egy imponáló jobboldal megteremtését. Ennek érdekében lepaktált a Horthy-korszak szellemét magában hordozó MDF-fel, melyért cserében kapott egy székházat, miközben a jobboldali kurzusnak megfelelően saját pártját is átalakította. A 35 éves tagsági korhatárt feloldotta, és pártjával belépett a Közép Demokrata Internacionáléba, valamint a Nemzetközi Demokrata Unióba. Az alapító tagok egy része (Molnár, Fodor, Ungár) ekkor átpártolt az SZDSZ-hez. A Fidesz pedig Orbán nevével forrott össze.

A Boross-kormány idejére az ország többsége megijedt a frissen (és hirtelen) kapott szabadságtól, és az azzal járó létbizonytalanságtól, annak a negyven év alatt megszokott elbocsátás nélküli világnak az eltűnésétől, amelyben csak a jól fizető pozíciókat lehetett elveszteni, hiszen a munkanélküliséget büntették. 1994-ben a 3,60-as kenyér és tej emlékével abszolút többséget kapott a Kádár-rendszer utódpártja, az MSZP. Hornék nagyvonalúan miniszteri tárcát kínáltak fel a piacgazdaság híveként ismert SZDSZ-nek, miközben az Orbán vezette Fidesz egyre hangosabban játszotta ki az antikommunista nemzeti ütőkártyát. 1998-ra beérett az orbáni elképzelés: a kapitalizmust már csak könyvekből, egyéni emlékekből, családi legendákból ismerő lakosság kiábrándult a gyárbezárásokat eredményező, keleti exportot leállító és ezzel a Horthy-korszakkal azonosított munkanélküliséget előidéző jobboldalból éppúgy, mint a létbiztonság reményét visszahozni képtelen baloldalból. Az ártatlan, fiatal, politikai múlt nélküli „szüzek” megkapták a néptől a lehetőséget, hogy valami újat, mást és jobbat csináljanak. Ebben persze segítségükre voltak a kisgazdák, akiknek vezetője addig, mint ellenzéki politikus, igen szórakoztató volt.

A nagy változás elmaradt, a fiatalos lendület eltűnt. Helyette a szovjet időkre emlékeztető vezetői allűrök jelentek meg: Orbán engedte, hogy magyarországi repülőtérről induljanak NATO gépek magyarlakta dél-vidéki célpontok bombázására. Pedig ellentétben a Varsói Szerződéssel, az Atlanti Szövetségben lehetett és lehet nemet mondani. Lásd Görögország, amely nem engedte át területén a NATO egységeket, arra hivatkozva, hogy ortodox testvéreik elleni támadásban ők nem vesznek részt. Vagy vehetjük a Nemzeti Színház áthelyezésének történetét is, ahol az zavarta a párt- és miniszterelnököt, hogy az épület alapkőletétele az előző kormányfő nevéhez fűződik. Ilyen gondolkodást a nyugati világ nem ismer. Csak a szovjetrendszerben élőknek és születetteknek nem tűntek ezek fel. Összehasonlítva a 100 évvel korábban (1896) rendezett (honfoglalási) Millenniumi ünnepség sorozatokkal, és maradandó városrendezési emlékekkel (földalatti, városligeti Vajdahunyad vára, stb.), az államalapítás Millenniumi ünnepség orbáni megülése elég sajátosra sikeredett. A Magyar Köztársaság Országgyűlése egy un. „emléktörvényt” alkotott, melyben kimondja, hogy a Szent Koronát a Parlamentben kell őrizni. Mindez egy köztársaságban, amelynek megteremtéséről nemzeti költőink (Petőfi, Ady, stb.) oly lelkesen álmodoztak. Arról nem is szólva, hogy (Nyugat-)Európa köztársaságaiban (francia, olasz, német, osztrák) ilyen törvény nincs. Viszont az ottani lakosság sem fogékony (ennyire) az ilyen megnyilvánulásokra. Sőt, még az oly mélyen vallásos lengyeleknél sem tapasztalható ehhez hasonló, ahol pedig úgyszintén egybeesik a kereszténység felvétele az államalapítással. Kádár János szavaival élve: ezt hívják „nemzeti sajátosság”-nak, amit Orbán Viktor kiválóan ismer (és alkalmaz)!

Hogy az Orbán-féle Fidesz mennyire magán viseli a (kádári) „nemzeti sajátosság” jeleit, és ezáltal, mennyire nem (nyugati értelemben vett) igazi jobboldali párt, azt a 2002-es választási vereség másnapján ismerhette meg a világ, amikor (a Várban) a vesztes pártvezér bejelentette:

„…….Arra kérem önöket, hogy a következő három hónapban hozzanak létre kis, néhány emberből álló csoportokat, baráti csapatokat, polgári köröket. (….) Tudnunk kell egymásról, hogy ha a sorsunk úgy hozza, hogy mozdulnunk kell, akkor egyszerre mozdulhassunk…“ (Orbán Viktor beszéde)

Ez a mentalitás ismeretlen a nyugati világban, mi több, idegen a tekintélyes nyugati jobboldali vezetők pl. Churchill, Adenauer, Thatcher, Reagan választási vereség utáni leköszönő beszédeitől. Ez a mentalitás a szovjet (náci-kommunista) gondolkodásból ered, amely konspirációs módon igyekszik szerveződni a fennálló alkotmányos rend, a demokratikus államrendszer ellen.

Orbán négy éves (1998-2002) regnálása alatt szinte csak a külsőségekre koncentrált, és a „nemzeti sajátosság”-okat kihasználva a nemzeti érzelmekre próbált hatni, miközben az ellenzéket nemes egyszerűséggel „magyarellenes”-nek igyekezett beállítani. Ennek ellenére a 2002-es, majd a 2006-os parlamenti választáson is alulmaradt. Ez utóbbikor (2006) a Gyurcsány ellen vesztésre álló első forduló utáni vergődését rossz volt nézni. Tudta, hogy megbukott, de vérbeli focistához híven az utolsó pillanatig nem adta fel a vesztésre álló meccset. Az MDF-fel való nyíltszíni alkudozása egyenesen szánalmas volt, amint mindent felajánlott a kormányzási többség megszerzése reményében. Csak arról feledkezett meg, hogy kormányzása négy éve alatt már egy koalíciós partnert „felfalt”, aki nélkül 1998-ban sem tudott volna hatalomra kerülni. Egykori igazságügyi minisztere, a focihoz semmit sem értő, Dávid Ibolya viszont nem felejtett, és nem akart Torgyán József és a kisgazdák sorsára jutni. Ezért Orbán koalíciós ajánlatait sorra elutasította. (részletek ITT – kattints rá!)

A győzelemért, (a hatalomért) és annak megtartásáért bármire hajlandó („focista”) szellem, azóta is uralja és vezérli a magát jobboldalinak nevező pártot (Fidesz) és vezetőjét. A 2006-os választási beszédében (ugyancsak a Várban) Orbán, pedig arra szólított fel, hogy „aki magyar, az rá, ill. a Fidesz-re szavaz“ („….Nekünk, magyaroknak nincs hova hátrálni! Az ellenfeleink kimutatták a foguk fehérjét, agresszívek, kíméletlenek és durva hatalomvágy hajtja őket. Nincs hova hátrálnunk!”….. (Orbán Viktor beszéde)

Ez tisztán és egyértelműen szélsőséges, kirekesztő nacionalizmus. Ez NEM a demokratikus, parlamentáris jobboldal hangja, elve, eszmeisége!

Ennek ellenére, sem szavazótábora, sem pártja tagsága nem csökkent, ő pedig jó futballista módjára készült a következő „örökrangadó”-ra. Szívós (akna)munkával nyolc év alatt elérte, hogy a lakosság nagy többsége elforduljon a baloldali-liberális kormányzástól, sőt annak irányelveitől is. Orbán remekül kihasználta, hogy ami nincs (törvényileg) tiltva, az mind megengedett, azt szabad csinálni. Megjegyzem hasonló észjárása van a szélsőjobbnak, az „aktív” antiszemitáknak is, amire az érzékenyek, főleg az érintettek, azonnal ugranak, de ellene semmit sem tudnak tenni. De még antiszemitának sem kell ahhoz lenni, hogy az első Magyar Köztársaság első miniszterelnökének, majd elnökének szobrához letett virágokat, koszorúkat egy, amúgy cigánybűnözést kiáltó, (jobbikos) parlamenti képviselő – minden következmény nélkül – ellopja. És ennek ellenszerét – egyelőre – a baloldal nem találta meg. Sőt, hasonló módszereket próbál alkalmazni. Lásd az USA-ból működő és működtetett kuruc.info vs. Amerikai Népszava. A felháborodáson kívül a liberálisok sem tesznek semmit. Nem is tehetnek, hiszen ők a szabadság bajnokai, olyannyira, hogy a gyűlöletbeszéd elleni törvény is miattuk bukott meg. A piacgazdaságot favorizáló egykori szamizdatosok, majd SZDSZ-esek, az orbáni jobbra tolódás következtében, vagy tán hatására(?) a liberalizmus irányába mozdultak el. Miközben nem vették észre, hogy a magyar mentalitástól abszolút távol álló, mondhatni a közgondolkodástól teljesen idegen témákat karoltak fel és lettek azok szólói. Lásd az egyneműek házassága, vagy a marihuána és könnyű drogok legalizálása, stb. Az ilyen célkitűzések egy gazdag ország fejlett demokráciájában követőkre találnának, de a Kárpátok sötét medencéjében – egy jó darabig – aligha. Talán ez, a tömegeket nem érdeklő és nem érintő programok kudarca, az egyik legnagyobb tanulsága a 2010-es választásoknak, ill. a hozzávezető útnak.

Stephen Elekes

A második részt holnapi számunkban közöljük.

A kampányban is tájékoztat a szamizdat

Valószínűleg megduplázta országos jelenlétét a „szamizdat” újság, a Nyomtass te is! augusztusi indulása óta. Az önszerveződő alternatív tájékoztató részt vesz a választási kampányban is, Hódmezővásárhelyre különszámot készítettek.

Pontos visszajelzések híján csak megbecsülni lehet, mekkora példányszámban terjed a Nyomtass te is!. Ez amolyan szamizdat jellegű újság, amely a legfontosabb közéleti hírekből készít négy oldalas összeállítást minden héten, s amelyet öntevékeny emberek, csoportok nyomtatnak és terjesztenek.

A tavaly augusztusban indult kezdeményezés novemberben már körülbelül ötven településre jutott el, most pedig ennek dupláján biztosan jelen vannak – tudta meg a Független Hírügynökség az ötletgazdától, L. László János újságírótól.

Olvasótáboruk 10-20 ezres méretű lehet,

vagyis bőven vetekszik például a kormánysajtó országos napilapjainak példányszámaival (amelyet egyébként titokként kezelnek).

A Nyomtass te is! szándéka éppen az, hogy – amiként erről korábban írtunk – legfontosabb célcsoportjukhoz, a kistelepülésen élőkhöz juttassák el azokat az információkat,

amelyek elől a hivatalos kommunikáció elzárja őket.

Időközben a kistelepülések mellé felkerültek a térképre nagyobb városok is, 4-5 ezer példány Budapesten kel el.

A készítés és terjesztés roppant egyszerű: a lap weboldaláról http://nyomtassteis.hu/ letölthető az aktuális négy oldalas szám, amelyet aztán bárki kinyomtathat és terjeszthet.

 

A legutóbbi lapszám. Forrás: nyomtassteis.hu

Az alternatív valóság elleni küzdelem jegyében alaposan felpörgött a lap terjesztése, a hódmezővásárhelyi múlt hét végi polgármester-választásra különszámot készítettek, és részt vesznek a Közös Ország Mozgalom programismertető országjárásában is az áprilisi parlamenti választások előtt. (Ezeken a kormánypártok nem képviseltetik magukat.) Mindenhová előre elkészítenek olyan számot, amelynek részei a helyi tudnivalók is. Már kaptak megkeresést Siófokról, az MSZP-Párbeszéd-DK közös jelöltje, Magyar György csapatától és egy esztergomi független jelölttől.

Céljuk az, hogy az áprilisi választás véghajrájában minél több helyre eljussanak, reális információkkal ellátni a helyi lakosokat,

megkönnyítve a tájékozódást a pártok és jelöltek elképzeléseiről is.

Ismertségük alapján egyre több adományt is kapnak. Olyanoktól, akik nem tudnak közreműködni, de például pénzzel segítik őket – mondta L. László János. Hírük pedig már messzire terjed, nemrégen a The Washington Postba is bekerültek.

Az alapkoncepció változatlan: heti négy oldal, most már tíz megyei változattal, amelyekben egy oldal helyi híreket tartalmaz. A cél is ugyanaz: minden megyeszékhelyen legyen egy-egy önálló független csoport a terjesztésre. Ahol lehet, igyekeznek együttműködni független helyi online portálokkal.

A Nyomtass te is! pályázik az amerikai nagykövetség pályázatában meghirdetett 500-700 ezer dollárra, amellyel a független vidéki sajtót kívánják támogatni. Jelentkeztek tovább a Kétfarkú Kutya Párt „kampánypénz-tékozló” kiírására is.

Szamizdattal az alternatív valóság ellen

Három hónap, eddig 16 szám a Nyomtass te is! önszerveződő újság eredménye. A kormánysajtóval elfoglalt területeken terjesztett négy oldalas kiadvány mindazt tartalmazza, amit elsősorban vidéken nem olvashatnak. Ötven településen körülbelül ötezer példányban terjesztik önkéntesek az általuk kinyomtatott hetilapot. Az anyagiak mellett a legnagyobb nehézség az iszonyatos félelem a hatalomtól – mondta az ötletgazda L. László János újságíró.

Szamizdat. Csaknem harminc év után ez ugrik be a sokat látott embernek, ha csak hallja, majd rápillant az internetre: Nyomtass te is!. Betördelt négy oldalas újság, nyomtatásra készen. Csak ez nem nyomdába megy, hanem lakásokban, irodákban printereken készül belőle néhány vagy több tucat példány, amit önkéntes alapon terjesztenek.

Éppen ma készül el a 17. szám, mint minden kedden augusztus közepe óta. Csupa olyan írás,

ami nem jut el a kormánysajtóval ellepett területekre.

A belterjes pártügyek helyett egészségügy, korrupció és hasonló témák – mondta el a Független Hírügynökségnek L. László János ötletgazda.

Forrás: Nyomtass te is!

Legfontosabb célcsoportjuk a kistelepülésen élők, de fontosak azok is, akik segítenének, mert tudják, hogy szükség van erre az alternatív tájékoztatásra. A terjesztés az öntevékeny magánszemélyeken és csoportokon keresztül történik. Vannak, akik kinyomtatják és bedobálják a postaládákba, mások hétvégenként autóba ülnek és elviszik a környékbeli településekre a lapot. Kapnak támogatást pénzben is, és néhány sokszorosító üzem vállalja, hogy pár száz vagy ezer példányt kinyomtat.

Eddig körülbelül ötven településen található meg a Nyomtass te is!,

becsléseik szerint hetente ötezer példány készül. A legnagyobb bázis Tótkomlóson és Miskolcon van, ahol egyaránt 1500 körüli újságot állítanak elő. A borsodi megyeszékhelyen már 30 öntevékeny tagjuk működik, a cél az, hogy minden megyébe képesek legyenek eljutni.

Ahol lehet, igyekeznek együttműködni független helyi online portálokkal, és ahol megoldható, például Veszprémben, az utolsó oldalt helyi hírekre cserélve jelentetik meg. L. László János elmondta, hogy Tótkomlóson egy helyi honlapon felmérést készítettek az olvasók körében. A megkérdezettek 41 százalékához jutott el az újság,

57,7 százalék hasznosnak ítéli meg,

56 százalék hajlandó támogatni valamilyen formában.

„Lesújtó a reményvesztettség a vidéki lakosság körében, de a félelem az igazán iszonyatos”

– mondta L. László János. A postaládába dobálás mellett a másik terjesztési forma helyi boltokban elhelyezett csomagok. Akadt, ahol senki se vállalta, mert félt az adóhivatali retorziótól, ezért aztán a terjesztői önkéntes is visszalépett.

Jellemző mondat, hogy „ha a polgármester megtudja, nem kapunk közmunkát”. Ezért

legbiztosabb aktivistáik a nyugdíjasok,

bár közülük is csak azok, akiknek van annyi ellátásuk, hogy nem szorulnak rá a szociális tűzifára – meséli L. László János. Még Pesten is félnek, az önkéntesek közül sokan nem szívesen reklámozzák közreműködésüket a közösségi médiában.

A Nyomtass te is! távolságot tart a pártoktól, ez az olvasói igényekkel is találkozik. A kormányzati sajtótól azért már megkapták a „Soros-bérencet” – mondta az alapító. Céljuk az, hogy az emberek ne csak sopánkodjanak, hanem mozduljanak meg. Szerinte tízezer ember támogatásával egymilliót tudnának elérni.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK