Kezdőlap Címkék South China Morning Post

Címke: South China Morning Post

Külföldi hatalommal való együttműködés a vád az ellenzéki sajtómágnás ellen

Akár életfogytig tartó börtönbüntetést is kaphat Hongkong legnagyobb sajtó birodalmának feje, Jimmy Lai, akinek lapjai kiálltak a tüntető diákok mellett. Pekingben olyan szigorú nemzetbiztonsági törvényt hoztak, amely drasztikusan korlátozza az ellenzék mozgásterét Hongkongban.

Amikor több százezer diák tüntetett Hongkongban az ellen, hogy Pekingből mind jobban beavatkoznak Hongkong belső ügyeibe, akkor Jimmy Lai lapjai – elsősorban a legnépszerűbb újság, az Apple Daily – bőségesen beszámoltak erről, és támogatták a diák mozgalmat. Emiatt többször is őrizetbe vették a hatóságok a sajtómágnást, de korábban elengedték. Nemrég azonban újra lecsukták. A bíróság kedden dönt arról, hogy feltételesen szabadlábra helyezik-e óvadék ellenében? Közben azonban a nemzetbiztonsági törvény értelmében a legsúlyosabb váddal illették: együttműködés külföldi hatalmakkal! Ebben az esetben a kiszabható büntetés maximuma az életfogytiglan.

Hongkongban már ítéltek el ellenzéki diák vezéreket, de ők csak néhány hónapos börtönbüntetést kaptak, mert a nemzetbiztonsági törvényt épp a nagy tüntetésekre hivatkozva hozták meg Pekingben. Ezért visszamenőleges hatállyal azt nem lehetett alkalmazni.

Jack Ma szerepe

Hongkong korábbi legnépszerűbb lapja, a South China Morning Post Kína leggazdagabb emberének kezébe került. Az újság most sorozatot közöl a diáklázadásokról, megjegyezve, hogy a Covid járványra és a nemzetbiztonsági törvényre hivatkozva sikerült ugyan elfojtani a lázadást, de a problémák megmaradtak Hongkongban.

Jack Ma, az Alibaba alapító atyja, azt tervezi, hogy a hongkongi és a sanghaji tőzsdét felfejleszti olyannyira, hogy vetélytársa lehessen a Wall Streetnek New Yorkban. Ennek lett volna első látványos akciója az Alipay óriási részvénykibocsátása Hongkongban és Sanghajban, de Pekingben közbeléptek, és ezt megakadályozták. Jack Ma ugyan tagja a Kínát vaskézzel kormányzó kommunista pártnak, és jó személyes kapcsolatot ápol Hszi Csinping elnökkel, de az Alipay olyan óriási információs rendszert épített ki a hitelpiacon, amely már veszélyezteti Peking hatalmi monopóliumát. Márpedig ehhez ragaszkodik a kommunista párt, amely teljhatalmat kíván gyakorolni immár Hongkongban is.

Egy ország két rendszer

1997-ben ért véget a brit uralom Hongkongban. Ezt követően Kína része lett, de azzal a kikötéssel, hogy még 50 évig fenntarthatja a brit jogrendet. Ez még nem járt le, ezért Nagy Britannia és az USA az egyezmény megsértésének tekinti Peking nyomulását Hongkongban. Szankciókat is alkalmaznak Pekinggel szemben, de ott ezeket az amerikai-kínai kereskedelmi háború részének tekintik. Most pedig Jo Bidentől várják, hogy mit lép majd e téren, mert ettől függ Hongkong jövője is.

1111 – csúcson az internetes kereskedelem

November 11 a magányosok napját jelezte Kínában, ahol az Alibaba immár hatodik gáláját rendezi ebből az alkalomból. Van mit ünnepelni…

372 milliárd jüan vagyis több mint 56 milliárd dollár a forgalom értéke eddig – jelentették be a gála elején Hangcsou városában. Ott ahol Kína leggazdagabb embere, Jack Ma megalapította az Alibabat. Az internetes kereskedelem kínai úttörőjének jót tett a Covid-19 járvány hiszen a vásárlások egyre inkább átkerülnek a világhálóra. Így nem csoda, ha Kína második számú internetes kereskedője, a JD.com is rekordot jelentett: 243 milliárd jüannal.

Idén a kampány november elsején kezdődött óriási leértékelésekkel. A kereskedők mindenáron növelni akarják az eladásaikat, hogy behozzák az első félév lemaradását.

Tavaly „csak” 268 milliárd jüan volt november 11 összforgalma, ez valamivel több mint 38 milliárd dollárt jelentett.

Tarolnak az 5G mobilok

A vásárlók rávetik magukat az olyan okostelefonokra, melyek ötödik generációs technológiával működnek. A JD.com marketing igazgatója elmondta a South China Morning Post tudósítójának, hogy 11-szeres a növekedés a múlt évhez képest ezen a téren!

A vásárlói szokásokat alapvetően megváltoztatta a Covid-19 járvány

„A játékszabályok sokkal gyorsabban megváltoztak a vírus miatt mint ahogy azt korábban gondoltuk. „A digitális polc” lett a legfontosabb, sőt sok helyen az egyetlen az Ázsia – Csendes óceán régióban” – mondta az Accenture marketing főnöke.

Két fő vásárlói csoportot lehet megkülönböztetni a Magányosok napján – írja a South China Morning Post, amelynek tulajdonosa az Alibaba.

Az egyik a kisemberek több száz milliós csoportja, akik a leértékelésekre hajtanak. A másik pedig a gazdagok csoportja, akik értékesebb árukat vásárolnak ilyenkor is.

Ha nem mehetek külföldre, akkor veszek egy Mercedest

Sokan gondolkodnak így a gazdag kínaiak közül, akik ilyenkor már külföldi utakat szoktak tervezgetni Párizsba, Londonba vagy az Egyesült Államokba. Most a Covid-19 járvány ezt megakadályozza. Viszont így sok pénz marad a gazdagabb polgárok zsebében Kínában, ahol november 11-e újabb rekordokat döntöget az internetes kereskedelemben.

A koronavírus-járvány görbéjét nem lehet ellaposítani

Minden ellenkező híreszteléssel szemben a vírus járványgörbéjét nem lehet ellaposítani! Erre a megállapításra jutott egy amerikai-kínai tudós csapat, amely most tette közzé kutatási eredményeit.

Értékelésük szerint Dél Korea és Új Zéland kezelte a legjobban a vírus válságot. Az az elképzelés, hogy minél távolabbra kell tolni a járvány csúcsidőszakát, nem jelent jó megoldást. Ezért a tudós csapat minden döntéshozónak azt javasolja: vizsgálja felül az álláspontját – írja a hongkongi South China Morning Post.

„A görbe ellaposítási program a legrosszabb megoldás ” – állítja az amerikai-kínai tudós csapat, melyet Liu Jü, a Pekingi Egyetem professzora vezetett. Ez a program abban bízik, hogy a meleg időjárás megöli a vírust és előbb-utóbb meglesz az oltóanyag a Covid 19 vírusra. Ezért leállítja a gazdaságot. „Csakhogy így a fordulópont sosem jön el! A csúcsidőszak áldozatainak a száma éppoly magas lesz mintha nem állították volna le az egész gazdaságot!”

A görbe ellaposítási program azért nem működik jól, mert nem maga a járvány ellen küzd hanem azt szeretné elérni, hogy a kórházak ne legyenek túlterheltek egy bizonyos időszakban amikor tetőzik a járvány. Az elzárás elhúzódik, és óriási gazdasági károkat okoz. Az amerikai-kínai tudós csapat megvizsgált sok országot a válságkezelés szempontjából. Csak nagyon kevés államnak sikerült úgy megállítani a vírust, hogy csak minimális mértékben alkalmaztak elzárást. Ide tartozik Dél Korea, Új Zéland, Katar és Norvégia.

A másik oldalon ott vannak az elzárást alkalmazó államok: USA, Nagy Britannia, Olaszország, Spanyolország stb., ahol a járvány áldozatainak a száma nagyon magas miközben a gazdaság teljesen leállt! Ennél még Irán is jobban teljesített – állapította meg a tudós csapat, melyben a Harvard egyetem vírus szakértői képviselték az Egyesült Államokat.

Miért vallott kudarcot a görbe ellaposítási program?

Azért, mert miközben leállították az egész gazdasági életet, a vírushordozók elszigetelése nem sikerült! „Ezzel a módszerrel 20-60%-os gazdasági veszteséget lehet elszenvedni miközben csak 30-40%-al csökken a vírushordozók száma. Ez pedig kevés a járvány megállításához” – érvelnek a kínai és amerikai tudósok. Akik hozzáteszik: „költség hatékonyság szempontjából ez a legrosszabb megoldás!”

Nagyobb elzárást, több tesztet

Ezt javasolják az Egyesült Államoknak a tudósok, akik óvnak attól, hogy idő előtt feloldják az elzárást. Ez odavezethetne mint Ecuadorban, ahol annyi volt a halott, hogy a korona vírus áldozatai papír dobozokban hevertek a nagyvárosok utcáin.

A kínaiak járvány kezelése a leghatékonyabbnak bizonyult, de borzasztóan magas volt az ára: 40-90%-al csökkent a gazdasági teljesítmény az elzárás idején.

A kínai és amerikai tudósok ezért Dél Korea és Új Zéland példáját ajánlják, ahol sikerült alacsonyan tartani az új fertőzöttek számát miközben a gazdasági teljesítményük alig esett vissza: 0,5-4% volt a veszteség – írja a South China Morning Post.

Vírus: sok új halott Kínában

Transzatlanti koordinációval próbál meg úrrá lenni a koronavíruson a hét legfejlettebb ipari ország. Eközben 19 881-re nőtt a fertőzöttek száma, az elhunytakét pedig 426-ra. Ha igazak a kínai adatok. Ferihegyen találtak egy lázas kínai utast.

Összehangolja a koronavírus okozta járvány megfékezését és a vírus hatására kialakuló betegség legyőzését szolgáló erőfeszítéseket a világ hét legfejlettebb ipari országa, a G7-csoport – jelentette be Jens Spahn német szövetségi egészségügyi miniszter. Az új vírus révén keletkezett helyzetet

csak nemzetközi és európai szinten összehangolva lehet megfelelően kezelni

– mondta az Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Franciaország, Japán, Kanada, Németország és Olaszország alkotta informális csoport egészségügyi minisztereinek telefonkonferenciája után.

A G7 csoport tagjai a lehető legnagyobb mértékben összehangolják az utazásra vonatkozó előírásaikat és óvintézkedéseiket, a koronavírussal kapcsolatos tudományos kutatómunkát és az együttműködést Kínával, az Egészségügyi Világszervezettel és az Európai Unióval. Kedden további megbeszéléseket folytat brit és francia kollégájával.

A koronavírus összes fontos adatát összegző portál jelentős növekedésről számolt be éjféli frissítésekor. A fertőzöttek száma fél nap alatt mintegy 2300-zal 19 881-re nőtt (e cikk megírása alatt is csaknem harminccal). Ennél súlyosabb, hogy

az elhunytaké 362-ről 426-ra gyarapodott.

Halálos áldozat változatlanul csak Kínában van.

Az adatokkal szemben eleve komoly fenntartások voltak. A hongkongi South China Morning Post azonban arról számolt be, hogy

a betegségek és a halottak száma sokkal több lehet a hivatalos közlésekben megjelenteknél.

A lap orvosokra hivatkozva azt írta, hogy az epicentrum Vuhanban sok diagnosztizált betegséget nem jelentenek. A források szerint az eseteket csak akkor tekintik igazoltnak, ha két teszt megerősíti, de

nincs elegendő tesztelő készlet.

És eleve csak a kórházba kerülteket tartják nyilván.

Mindemellett

decemberben sok felső légúti betegségben elhunytnál még egyáltalán nem vizsgálták,

hogy nem hasonló betegségről volt-e szó, mert nem volt koronavírus-tesztre szolgáló felszerelés. A vuhani kórház egyik orvosa névtelenül azt mondta, hogy naponta csak száz tesztet tudnak elvégezni, és ezek eredményére 48 órát kell várni. Vagyis az ismert adatok eleve két naposak.

Kiszűrt a hőkamera egy lázas kínai utast hétfőn a Liszt Ferenc-repülőtéren

– közölte este a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK). Az utasnál a repülőtéren felállított hőkamera és a manuális lázmérő is kimutatta a 39 fokos lázat. Az utast az egészségügyi szakmai protokollnak megfelelően azonnal elkülönítették az NNK repülőtéri vizsgálójában. Az eddigi információk szerint a magyarországi tartózkodási engedéllyel rendelkező kínai nő a repülőn lett rosszul, előtte nem volt panasza. Január 12-én hagyta el Magyarországot, és most jött vissza, Vuhanban sem ő, sem családtagjai nem jártak. Az életbe léptetett eljárásrendnek megfelelően az erre a célra kijelölt Szent László Kórházba szállították, ahol soron kívüli orvosi vizsgálatnak vetik alá.

Trumpnak áll a zászló kereskedelmi háborúban?

0

14 high tech területen szigorítottak drasztikusan Kínával szemben Washingtonban, mert Donald Trump szerint az ipari kémkedés minden korábbit felülmúl és óriási károkat okoz az Egyesült Államoknak. A China Daily beszámol arról, hogy Pekingben a kereskedelmi minisztérium szóvivője sietett cáfolni az amerikai állításokat, és hangsúlyozta a szabadkereskedelem körülményei között is garantálni lehet a nemzetbiztonságot!

Korábban Donald Trump csak azért hivatkozott a nemzetbiztonságra a kereskedelmi háborúban, mert a WTO szabályai szerint ezzel a legegyszerűbb megindokolni a szankciókat. De most nem erről van szó hanem arról az ipari kémkedésről, melyet Kína elképesztő méretekben folytatott az USA-val szemben. Az NSA főnöke kijelentette 2014-ben: ez a világtörténelem legnagyobb anyagi transzfere – minden ellenszolgáltatás nélkül!

2015-ben az USA megállapodott Kínával

Megszüntetjük az államilag szervezett ipari kémkedést az USA-ban! – ígérték meg Hszi Csinping elnök emberei a Fehér Házban nem sokkal azelőtt, hogy a Mennyei Birodalom első embere amerikai földre lépett volna. Senki nem akart hinni nekik Amerikában, de Peking betartotta azt, amit ígért! Hosszú tanulmányban indokolja meg a Wired című általában igen jólértesült portál azt, hogy miért? Elkapták Kína mesterkémét, Szu Pint, aki kitálalt az enyhe ítélet reményében. Erre Pekingben átszervezték a hírszerzést. Korábban a katonák domináltak, de Hszi Csinping elnök megrendszabályozta őket. Helyükre lépett az állambiztonsági minisztérium. Ők kezdték újra az ipari kémkedést – ipari méretekben. Pekingben azután döntöttek így, hogy Trump megindította a kereskedelmi háborút.

A protekcionista gazdaságpolitika előnyös az USA-nak

Ezzel a meglepő állítással szolgál az Econpol Europe kutató intézet, mely a kereskedelmi háborút elemzi az USA és Kína között. Trump elnökön kívül szinte mindenki más azt állítja: a protekcionista gazdaságpolitika őrültség, mert egy kereskedelmi háborúban mindenki rosszul jár! Nem így van – közlik a kutatók, akik a Deutsche Welle közszolgálati portálnak magyarázzák el, hogy miért jó Amerikának Trump protekcionista gazdaságpolitikája. Mindenekelőtt megnézték a számokat. Az USA 250 milliárd dollár értékű kínai exportot sújt szankciókkal míg Kína 60 milliárd dollár értékű amerikait. Minthogy az USA deficitje óriási, nyilvánvaló, hogy a kínaiak nem tudnak olyan megtorlást alkalmazni mint Washington. A tanulmány szerzői rámutatnak arra, hogy a kínaiak álljak a megnövekedett költségek 75%-át, ebből pedig Amerikának 18,4 milliárd dollár haszna keletkezik. De nemcsak erről van szó, hanem arról is, hogy a kínaiaknak az amerikai high tech „importjára” mindenképp szükség van. Hszi Csinping elnök ugyan kiadta a jelszót, támaszkodjunk a saját erőnkre ezen a területen is, de ez egyelőre inkább vágyálom mint valóság. Marad az ipari kémkedés …

Trump-Hszi Csinping találkozó Argentínában

A két világhatalom vezetője állítólag kedveli egymást. Legalábbis így értesült a hongkongi South China Morning Post. Elég lesz-e ez egy megállapodáshoz az USA és Kína között Argentínában, ahol a G 20 vezetői gyülekeznek a hónap végén? A kínaiak nagyon meg akarnak állapodni – mondta Trump elnök arra a telefon beszélgetésre hivatkozva, melyet Hszi Csinping elnökkel folytatott. Nemrég Washingtonban járt a kínai hadügyminiszter és Peking első számú diplomatája, hogy tisztázzák a nemzetbiztonsági kérdéseket Trump embereivel. Mike Pence alelnök Szingapúrban fenyegette meg Kínát, ha nem lesz megállapodás, akkor kétszeresükre nőhetnek a szankciók. Az Econpol Europe tanulmánya szerint a jelenlegi szankciók mellett 37%-al csökkenhet a kínaiak exportja az USA-ba. Ez oda vezethet, hogy az olló zárul vagyis kisebb lehet az amerikai kereskedelmi deficit 17%-kal.

A nevető harmadik

Ha ketten háborúznak, akkor a kívülállók jól is járhatnak. Ennek a nyilvánvaló igazságnak nézett utána a japán Nomura. Kiderült, hogy a Kína elleni amerikai szankciókból elsősorban Malajzia profitál, de bőven jut Japánnak, a Fülöp szigeteknek és Vietnamnak is. Washingtonban ugyanis ravaszul állították össze a szankciós listát. Olyan áruk szerepelnek rajta, melyek máshol is beszerezhetők nemcsak Kínában. Sokan profitálnak tehát Trump kereskedelmi háborújából, de egy nagy vesztes van: Kína. Érthető, ha Hszi Csinping elnök meg akar állapodni mielőtt a kereskedelmi háború végképp elfajul. Persze Pekingben is felmerült a gondolat: Amerikán kívül is van élet, de ez már egy másik történet …

Kína megszerezte a NATO szuper szoftverét

0

Amikor Oszama bin Ladent amerikai kommandósok megölték Pakisztánban, akkor a Luciad szoftver segítségével tudták az akciót élőben követni a Fehér Házban Washingtonban. Most a kínaiak ezt a Luciad szoftvert vásárolták meg annak belga tervezőjétől – értesült a South China Morning Post.

A Leuvenben működő cég főnöke dr. Lode Missiaen tervezte a Luciad szoftvert – még a NATO számára. Ez olyan mint a Ferrari – szupergyors program, amely háborús helyzetben hallatlan előnyt adhat a felhasználónak. Tampa-ban, az USA különleges műveleti központjában mindmáig ezt használják. A szoftver tervezője 1999-ig a NATO-nak dolgozott, de azután kilépett és megalapította a Luciad Kft.-t, amely árusítja a szuper szoftvert. Jelenleg a kínaiak szakértői gyorsított tanfolyamon sajátítják el a szoftvert, melyet a világ legnagyobb hadserege, a kínai is használni akar.

Miért engedi ezt a NATO? A South China Morning Post szerint a szoftver tartalmazhat bizonyos rejtett kém programokat, melyek tájékoztatják a külvilágot arról, hogy a kínaiak valójában mit is csinálnak. Ezért Peking komoly kockázatot vállalt a szoftver megvásárlásával, de a kínaiak szakértői nyilvánvalóan mindent elkövetnek azért, hogy olyan tűzfalat állítsanak a Kínában felhasznált Luciad és a külvilág közé, mely lehetetlenné teszi a kémkedést.

Nemrég Washingtonban tárgyalt a kínaiak sztár diplomatája és a hadügyminiszter. A stratégiai tárgyalásokról nem sok szivárgott ki, de az kiderült: bár Washingtonban Kínát ellenfélnek tekintik, de mindenképp tárgyalni kívánnak vele, mert semmiképp sem akarnak komoly konfliktust. A következő jelentős amerikai-kínai tárgyalás Argentínában lesz, ahol a G 20 csúcstalálkozón részt vesz mond Donald Trump mind pedig Hszi Csinping.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK