Kezdőlap Címkék Schilling Árpád

Címke: Schilling Árpád

Ennyi barommal még nem volt dolgom

Farkasházy Tivadar humorista szerint, az a legszörnyűbb a mostani helyzetben, hogy a szétesett, egymással marakodó ellenzék tagjai, akiket igen sokan képességhiányosnak tartanak, még mindig intellektuálisan felette vannak a hatalmon lévőknek.

  • Humorral a hatalom fölé lehet kerülni.
  • Sok helyről kitiltanak minket.
  • Bosszantja őket, amit csinálunk. 
  • Egy részüket megvásárolták, másik részük egymással marakodik. 
  • Ez a gittegylet.

Eldurvultattak címmel pár hónapja volt egy írásod Orbánról. Eldurvulva maradtál?

Igen.

Ez azt jelenti, hogy keményebben beszélsz, egyfolytában dühös vagy, könnyebben felhúzod magad?

Egyáltalán nem vagyok dühös, mert az árt az írásnak. Ezt Megyesi Gusztávtól tanultam. Régóta vallom azt, ha demagóg és populista módon támadnak minket, engem, akkor nem lehet disztingváltan reagálni. Az óriási média- és a gazdasági fölényben lévőknek nehéz mindig úri módon válaszolni. Most nézem, sokakkal együtt a világbajnokságot.

Óránként kell hazug híreket hallgatnom az M4-esen. A világon nincs egyetlen olyan sportcsatorna, amelyik ezt meg meri tenni, még Észak-Koreában sem.

Nemcsak, hogy állandóan migráns híreket tesznek a sportadások közé, hanem azok többször még hazugok is. Akkor miért gondolkodjam azon, hogy a mondatom 100%-ig megfelel-e a gentlemen’ s agreement szabályainak. Erre céloztam az általad említett kis írásban. Nem helyes, amit ajánlok, de, ha néha az ember átlépi azokat a korlátokat, amiket korábban még nem lépett volna át, akkor azt igencsak bocsánatos dolognak látom és egyáltalán nem bűnnek.

Milyen korlátokat léptél át?

Például a demagógiát felhasználom a Hócipőben. Azok az emberek, akik megtipornak, kisemmiznek minket, akik, hogy magamról beszéljek, kinéztek a rádióból, ahol 33 évet húztam le, nem engednek be a tévébe, ahol szintén tettem egyet s mást, elzárnak mindentől, nem érdemelnek mást. Futballistaként például nem mehetek be különböző városokba, mert a polgármester letiltja a csapatot. Akik ezt csinálják velem, azokkal miért legyek mindig udvarias?

Nem hívnak az úgynevezett közszolgálatba?

Az úgynevezett ellenzéki televíziókba sem hívnak, amiket szintén megvett a Fidesz. El akarom kerülni, hogy panaszkodjam, de a saját dolgaimat jobban ismerem. Vagy itt van Havas Henrik és Nagy Bandó András meghurcolása. Vagy ahogy Schilling Árpád elment az országból. De nem akarom hozzájuk hasonlítani magamat, mert a humorista másként gondolkozik. Mi mindent fordítva látunk, ezért szoktam azt mondani, hogy ez egy ritka betegség. Emiatt kevesek szakmája ez. Ha támadják, attól a humorista kedvet kap, és ha valami baja van, akkor elkezd gondolkodni, hogy ennek mi az előnye. Ez az embernek megsokszorozza, a korára való tekintettel, már elég kevés erejét.

Milyen előnyöket látsz?

Hát például életemben ennyi barommal még nem volt dolgom. Pedig azért a szocializmusban is akadt belőlük.

Most a Hócipő dúskál a témákban, amíg teheti.

De akkor te kiugorhatnál a bőrödből a boldogságtól.

Kiugorhatnék, csak 2010 óta egy hirdetés nem volt a Hócipőben, és elő sem merik venni az emberek, sokan azért nem fizetnek elő rá, és az újságosnál veszik, mert már attól is félnek, ha bedobják a postaládájukba, s azt meglátják a szomszédok. Akkor hogyan ugorjak ki a bőrömből a boldogságtól? Ettől inkább most ordítani kéne! Ez ilyen kettős dolog, hogy jó is meg rossz is.

Miközben azért azt nem lehet mondani, hogy tobzódik a humor az országban.

Szerintem tobzódik, amikor nekem azt mondja valaki, hogy nincsenek manapság viccek, azt javaslom az illetőnek, hogy menjen fel az internetre és ha valaki csinál valami baromságot, akkor egy óra múlva huszonöt mémet láthat róla. Virágzik a politikai vicc, csak most az interneten és mémnek hívják. Nem beszélve Bödőcsről meg KAP-ról, Kovács András Péterről. Igenis van humor és azért dolgozom szívesen együtt azzal a néhány emberrel, akik még erre adják a fejüket a Hócipőben, mondhatni éhbérért, mert nagyon örülnek neki az olvasók. Egy pillanatra szabadnak érzik magukat. Humorral a hatalom fölé lehet kerülni. Ha beülsz a moziba, Chaplinnek drukkolsz és nem a két méteres, 120 kilós rendőrnek, aki megpróbál elbánni vele. Chaplin el is esik, megüti magát, de nem őt nevetjük ki, hanem neki drukkolunk. A humornak van egy ilyen, több évezrede ismert felszabadító hatása.

Félig-meddig Chaplinnek érzed magad?

Ez most nagyképűségnek hangzik, mert az egyik legnagyobbat hoztam példaként, de dramaturgiai szempontból annak érzem magam, ugyanis ezek ősi szabályok, azzal, hogy sok helyről kitiltanak minket, hogy lehetetlenné teszik a működésünket, pedig nem akkora a példányszámunk, hogy erre okot adna, ez igenis azt jelenti, hogy bosszantja őket, amit csinálunk.

Csak egy friss példa, az a néhány másodperces videó jelenet, amiben Orbán Viktor leporolja az öltönyét, megigazítja a nyakkendőjét és megpróbál beszédbe elegyedni a nevetgélő Merkellel és Macronnal, akik ügyet sem vetnek rá, és amikor azt látják, hogy ő megpróbál harmadikként ott állni, hátha jön valami udvari fotós, és akkor láthatjuk Európa három mai nagyhatalmát, német, francia és magyar urát. De ekkor a másik kettő ellép tőle, de nem mennek a dolgukra, hanem három méterrel odébb megállnak és tovább folytatják a beszélgetést, hát ebben a rövid videóban minden benne van.

Nem abnormális az, hogy minden tele van Orbán Viktorral? Rögtön a mi beszélgetésünk is, pedig nem is ezzel kezdtem. Szokták mondani, hogy vannak olyan boldog országok, amelyekben az emberek egy része azt sem tudja, hogy ki a miniszterelnök.

Bocsánat, de ezt nem mi csináljuk, ő telepedett ennyire ránk, mi ennek a kárvallottjai vagyunk, mi csak megpróbálunk néhány vidám percet okozni azoknak, akiknek a kezébe kerül a Hócipő.

Egy rakat pártpolitikus érezhetően direkt mond valami baromságot azért, hogy figyeljenek rá. És ilyenkor rendesen ugrik is a média, holott normál körülmények között ezek a blőd kijelentések akár mínuszos hírek sem kellene, hogy legyenek.

Nem, nem, most tévedsz. Nem direkt mondanak baromságokat, hanem olyanok. Az a legszörnyűbb a mostani helyzetben, hogy a szétesett, egymással marakodó ellenzék tagjai, akiket igen sokan képességhiányosnak tartanak, még mindig intellektuálisan felette vannak a hatalmon lévőknek. Ha megnézed a sokat emlegetett Bibó kollégiumot, akkor Kövér gyakorlatilag félre van állítva, Áder ki lett küldve Brüsszelbe, Deutsch egy Twitter-huszár lett, Szájer is kint van Brüsszelben. Jóformán Handó Tündén kívül senki nincsen döntési helyzetben, Stumpf, Navracsics, Pokorni már otthagyta Orbánt, most Budai Gyulák, Németh Szilárdok, Tállai Andrások, Semjén Zsoltok, Szijjártó Péterek veszik körül. Bármelyik ellenzéki párt kiállít egy ilyen csapatot.

Ha igaz, amit mondasz, akkor miért nem tudja őket könnyedén lesöpörni az ellenzék?

Miért?! Hát egy részüket megvásárolták, másik részük egymással marakodik, és őrzi a kis szemétdombját. Balatonszárszó egyik állandó témája az volt, amit összefogásnak neveznek. Tulajdonképpen nem a Fidesz csukta be a nálam nyaranta Balatonszárszón megszervezett rendezvényt, hanem az ellenzék. Azok a fiatal titánok, akik sorra gúnyolták ki az erőfeszítéseimet. Nem az volt a baj, hogy nekik nem tetszett, hanem hogy nem csináltak helyette másokat. Öt embert tudok mondani, akiknek nagyon figyelem az erőfeszítéseit, Gulyás Márton, Juhász Péter, Hadházy Ákos, Mellár Tamás és Márki-Zay Péter személyében. Külön-külön-külön, egy-egy ember.

De miért képtelen összefogásra az ellenzék, amikor a másik oldalon összezárt sorokat látunk?

Azért, mert az ellenzék tagjai a másikban rendszeresen azt nézik, mit követett el, ami miatt alkalmatlanná vált – nem mondom az összefogást, mert az már szitokszóvá vált – az együttműködésre. Hát nézd meg, mit csinál az LMP! Visszaminősíti kis betűvel írt nemecseknek Hadházy Ákost, az utóbbi évek leghatásosabb ellenzéki politikusát, az uniós pénzek lenyúlásának rendszeres feltáróját?! Hát van ilyen? Hát ezt olvastuk már Molnár Ferencnél A Pál utcai fiúkban, ez a gittegylet. Nemecsek csupa kis betűvel, hadházy ákos csupa kis betűvel. Hát ez egy vicc!

Van egy olyan mondatod, hogy „ a jövő befejeződött, a múlt meg elkezdődött”. Ez azt jelenti, hogy nekünk annyi, kampec, húzhatjuk le a rolót?

Nekem valószínűleg már igen! Persze nem adom fel, a választás után 101 pontban megpróbáltam összegyűjteni azokat a hibákat, amelyek a kétharmados többséghez vezettek, és azt a 48 teendőt, amik esetleg Orbán bukását, de legalábbis alapos gyengülését okozhatják. Most a Hócipőben 13 pontos tanácsokat adunk az ellenzék különböző csoportjainak, hogyan tehetik magukat még jobban tönkre. Visszavonultam oda, ez egy végvár. Aminek az a baja, hogy nem követheti az ellenséget, ha az odébb áll. Megjegyzem,

annak is utánanéztem, hogy mi lett az egri hősökkel. Dobót lecsukták, mert nem tudott elszámolni a lőszerekkel, Bornemissza Gergelyt elfogták, bezárták a Jedikulába, ott halt meg, Mekcseyt meg egy kocsmai verekedésben agyonverték. Tehát ez sem olyan szép, mint ahol Gárdonyi abbahagyta.

A Hócipő is egy végvár. Aki nagyon felmászik, azt megpróbáljuk lelökni Para-Kovács Imrével, Váncsa Istvánnal, Smuzewitz Ilonával, Marabuval. Remek kis csapat. Amíg csinálhatjuk, csináljuk.

Utálom, hogy Schilling emigrál

Nem bírom Schilling Árpáddal kapcsolatban azt a szót, hogy emigrál, mert ez azt jelenti, hogy menekülnie kell innen. És nemzetközi rangú rendezőknek ne kelljen piciny hazánkból eliszkolniuk! Ne kerüljenek lehetetlen helyzetbe, ne érezzék úgy, hogy elfogy körülöttük a levegő, nem nyúlik feléjük segítő kéz.

Schilling pár éve, A harag napja előadásában, a fekete ruhás nővér fájdalmas esetét alapul véve, vaslogikával és együttérző dühvel, sőt mondhatni, kétségbeeséssel, megrendezte, mi történik akkor, amikor egy roppant tehetséges, hazájáért aggódó, felelősséget érző ember, akire még hallgatnak is mások, totálisan reménytelen helyzetbe kerül. Visszavonulót fúj, de már ez sem segít, nevetséges fizetéssel járó kulimunkát alig mernek neki adni, ahogy valahogyan nem akadt például hazai nyomda, ami ki merné nyomni azt a hetilapot, amit a megszüntetett Magyar Nemzet újságírói alapítottak.

Schilling eddig Don Quijote módjára, illetve sokkal nagyobb ésszel, ment a falnak. Bizonyos előadásai a külföldön is nagy sikereket elérő Krétakör Színházzal, mint a Hazámhazám, a Feketeország, nyílt politikai kiállások voltak, intellektuális, de mégis vaskos politikai kabarék, kegyetlenül fullánkos szókimondással. Akadt is olyan előadás, amelyért még olajos halkonzerv tartalmával is megdobálták a színészeket, hiszen a produkciók hangos, provokatív tüntetéssel is felértek.

Schillinget mindig érdekelte a hatalom, persze áttételesebben is beszélt róla. Például a Woyzeck sajátos változatában, amit W-munkáscirkusz címmel játszottak, szólt arról, hogy milyen börtönszerű, totálisan kiszolgáltatott létbe kényszerítik a kisembert az elaljasodott hatalmaskodók, amitől a szerencsétlenből is előtör a pusztító agresszió. Bár valamivel szelídebben, de a Krétakör felfogásában még Molnár Ferenc Liliom című darabja sem hordozta a megszokott ligeti romantikát, megint csak azt érezhettük, hogy aki nem áll be a sorba, nem hajbókol, saját erkölcsei, törvényei szerint akar élni, hajlama van a nyakasságra, annak számára nincs itt tér.

Ezt hosszú ideje monomániásan mondja. És közben emelt fővel veri a fejét a falba. Ez az ő erkölcsi törvénye. Szól, ha úgy érzi szólnia kell. Kiabál, vagy egyenesen üvölt, ha úgy gondolja ezt kell tennie. Személy szerint sajnálom, hogy ezt nem teszi annyi előadással, mint régen. Az is az ő döntése volt, hogy szélnek eresztette a Krétakör társulatát. Úgy látta, hogy valami kifulladt, ami sokak szerint a topon volt. Amikor azért ezután rendezett valamit, mindig dugig lett a Trafó. Amikor pedig nyilatkozott, posztolt, vitatkozott, hadakozott, soha nem maradt el a felfokozott érdeklődés. Ha akarta, ha nem, ikonikus személyiséggé vált, akinek figyelnek a szavára. No, meg a gesztusaira is, ezekhez nagyon ért. Ha például lepukkant alsógatyában kiált világgá dörgedelmeket, az pillanatok alatt szétterjed a neten. Beszédtéma lesz belőle. Korábban arról is beszélt, hogy ő már itthon nem pályázik semmire, mert köszöni szépen, cinkelt lapokból nem kér. De hát akkor miből csinálna előadásokat, miből élne meg!? Hazai közéletünk, kevéssé létező kulturális mecenatúránk, nem arról híres, hogy akinek a kérés nagy szégyen, annak akkor is ad, ha nem kéri.

Így aztán Schilling megy, ami viszont szégyen. Előtte már ment a kiváló operarendező, Kovalik Balázs. Régóta nem dolgozik itthon, most éppen egy külföldi előadását invitálták vendégszereplésre, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében. Bodó Viktor, aki szintén külföldön él, ebben az évadban egyet rendezett itthon, és ugyancsak a Tavaszi Fesztivál keretében kétszer látható volt egy produkció, amit a határon túl csinált. A szintén külföldön élő Dömötör András is rendezett ebben az évadban egyet itthon, de már nem kötődik hozzá osztály a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Tanítani nem lehet haza-haza ruccanva a messzeségből.

Ahogy annyi szakma, a színházrendezők bizonyos korosztálya is erősen foghíjas lett itthon. Schilling is újabb, óriási veszteség. Távozása nyilván segélykiáltás is, vészjelzés is, hogy ez nem mehet így tovább. De az a megalapozott gyanúm, hogy abszolút tovább megy. És ez az, amit fölöttébb utálok.

Bréking nyúz, május 7. – Tudósítás a másik valóságból

0

Régi időket idéző módon üzent a Figyelő a Kúriának és a Fidesz által kinevezett elnökének, Darák Péternek; az Origo megint erőszakot vizionál a holnapi ellenzéki tüntetésekre; a Ripostnak Andy Vajna elmesélte, hogy minden rendben a házasságával; a 888 alpári stílusban becsmérli a külföldre költöző Schilling Árpádot – megnéztük, mi újság az alternatív valóságban.

A Figyelő szerint politikai szereplővé vált a Kúria

„Hogyan fordulhatott elő, hogy akár jogsértések árán, politikailag motivált módon képes volt elvenni egy mandátumot a Fidesz-KDNP-től? Voltak előjelei a Darák Péter vezette szervezet politikai szereplővé válásának? Összeszedtünk néhány nyugtalanító részletet a Kúria szereptévesztéséről. (…)

a Kúria élet-halál ura a magyar bírósági rendszerben. Ennek fényében különösen veszélyes folyamat a Kúria politikai szereplővé válása, hiszen így nem garantálható, hogy a bíróságok döntéseik során mentesek maradnak a politikai befolyástól. (…)

Kijelenthető tehát, hogy a Kúria az elmúlt években egyre inkább politikai szereplőként viselkedik. A levélszavazatok tömeges érvénytelenné nyilvánítása során pedig törvénytelenül járt el, ráadásul politikai motivációból. De nem ez az egyetlen eset, amikor a Kúria a törvények felett állónak képzeli magát. (…)

Mindezek ismeretében világosan látszik, hogy valami nagyon nem jól működik a Kúrián és el kell gondolkodni, miként lehetne fellépni az ilyen és ehhez hasonló esetekkel szemben. A bíróság a függetlenség álcája mögé bújva nem tehet meg akármit, nem helyezheti magát a törvények fölé. A választásba történő beavatkozással a Kúria átlépte a Rubicont, mely nem maradhat válasz nélkül.”

Megint erőszakot vizionál az Origo

„Egy hónap telt el az április 8-ai választás óta, azonban az ellenzék továbbra sem tudja feldolgozni a végeredményt. Holnap alakul meg az új Országgyűlés, és az ellenzék, illetve szimpatizánsaik részéről minden eddiginél hevesebb reakciók érkeztek, sokan az erőszaktól sem riadnának vissza. Nem véletlen, hogy a Terrorelhárítási Központ (TEK) nemzetbiztonsági okokra hivatkozva ellenőrzése alá vonja a Kossuth teret és környékét.”

A Ripostban Andy Vajna megnyugtatja a magánélete miatt aggódókat

„Az utóbbi he­tek­ben kósza hírek je­len­tek meg arról, hogy Andy Vajna és fe­le­sége kö­zött nincs min­den rend­ben, de a film­ügyi kor­mány­biz­tos, csak nevet a plety­ká­kon.

A kor csak egy szám… Közhelynek tűnik ez a mondat, de Vajna Timi és férje, Andy Vajna példája mutatja, van igazság a szavak mögött. Timi az év felében Los Angelesen él és tanul, hogy megkaphassa az amerikai állampolgárságot, de a távolság ellenére is képesek kiegyensúlyozott kapcsolatban élni. A következő napokban pedig együtt buliznak majd Európa egyik legnagyobb filmünnepén. (…)

Ripost: Mi a legfontosabb pillére a kapcsolatuknak?

A.V.: Alapvetően az, hogy nagyon szeretjük egymást, de nagyon fontos a bizalom is, ami töretlen amióta csak megismerkedtünk.”

A 888 alpári stílusban örül, hogy Schilling Árpád külföldre költözik

„Én arra a hírre, hogy Schilling Árpád elhagy bennünket, Franciaországba költözik, majdnem sírógörcsöt kaptam. De ez csak a problémáim egyik fele.

Schilling Árpáddal ugyanis távozik az ország egyik legkisebb pénisze is. Onnan tudom, hogy megmutatta nekünk. Merthogy ez művészet – szerinte. Szerintem pedig az a művészet, hogy ez a petyhüdt izé – a Krétakör – egyetlen fillér támogatást is kapott valaha az államtól.

Rögtön tisztázzuk, hogy az állati ösztönökre ható, vértehetségtelen „színészeket” alkalmazó és nem egyszerűen provokatív, de alantas „darabokat” bemutató Krétakör nem színkör. Hanem egy nagy darab szar.

Váltig állítom, hogy normális ember ezek közé a lábát be nem teszi. Bizonyság a tézisemre, hogy néhány elszállt egyetemistán, belvárosi macán, kretén hülyegyereken kívül senki sem kíváncsi rájuk.”

Bréking nyúz, november 17. – Tudósítás a másik valóságból

0

Gusztustalan interjúk, liberál-celeb, a népfelség tudománya és erotikus szabadulószoba, és Vörösmarty Mihály Lillája a mai brékingben.

Origo: Nincs határa a Soros-fizette rendező pofátlanságának

„Nehéz lenne azt állítani az Origóról, hogy eddig foglalkoztunk azzal, hogy milyen motívációi lehettek Sárosdi Lillának és férjének, a Soros Györgytől rendszeresen pénzt kapó Schilling Árpádnak. A tényekből indultunk ki: Marton László, a Kádár-korszakból itt maradt, nagyhatalmú színházvezető zaklatta 18 éves korában Sárosdi Lillát, később kiderült, hogy legalább egy tucat lányt, majd az is, hogy egy kanadai színházból hazazavarták, mert ott is erőszakoskodott két lánnyal. Mi ezzel foglalkoztunk. A megítélésünk szerint az áldozatok érdekét és kizárólag az ő érdeküket maximálisan szem előtt tartva. Most viszont már muszáj mással is foglalkoznunk. Schilling Árpád az ügy kiderülése óta két, mondhatni gusztustalan interjút adott. …

Vagyis, területfoglalás, saját elitük cseréje, ez motiválta Schilling Árpádot. A normális emberek ennek ellenére örülnek, hiszen ami kiderült, az fertelmes és annak ki kellett derülnie. Csak kár, hogy éppen az áldozathoz hivatalosan közel levő aktivista próbált ebből hasznot húzni. Szerencsére nem sikerült.”

Pesti Srácok: Fodor gazdát keres

„Fodor Gábor tegnap meghirdette magát. Korábban Botkára tett, hát nem jött be. Most a Simicska-tévében az új választási szabályoknak ment neki, hátha valakinek feltűnik létezése. Okosan nézett a kamerába, kimérten beszélt. Közben a telefonjára pislogott, jó lett volna, ha végre hívja valaki. Mert milyen lenne a magyar politika nélküle, a liberál-celeb nélkül? …

És Fodor Gábor meghirdette magát. Szépen, öntudatosan – azért egy kicsit mórikálva magát – tálcán kínálva nyilatkozott.

Micu nevű macskám meg közben folyamatosan kajáért nyávog. Bármennyit is kap. A két hír jelentősége ugyanaz. Azzal a különbséggel, hogy Micu nem keres százezreket a Parlamentben. Ja, és ugyan a cica egy önző dög, akit meg sem lehet simogatni, viszont legalább nem liberális celeb, aki bárkihez dörgölőzne.

Mondjuk lustának – lusta. Haszontalannak – haszontalan. De nem traktál ostobaságokkal…”

Magyar Idők: Érvényesüljön a nemzeti civil szervezetek akarata is!

„Kétnapos nemzetközi szimpóziumot tart a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) a civilitikáról, „a népfelség tudományáról” Budapesten. …

Ifj. Lomnici Zoltán CÖF-szóvivő, a CÖKA közjogi kabinetjének vezetője a rendezvényen hangsúlyozta: látják azokat a válságjeleket, amelyek az elmúlt időszakban jellemezték az Európai Uniót. …

Azt mondta, kettős mérce érvényesül az EU-ban: a nemzetállami civilek akarata egyre kevésbé érvényesül, helyette részben külföldi érdekszövetségek, spekulánsok vették át a hatalmat. A CÖF–CÖKA szerint a folyamat visszafordítható, de ehhez összefogás kell.”

Lokál: Erotikus vállalkozást üzemeltet Csábi

„Alighanem először került a futballtól meglehetősen távol eső téma miatt a hírekbe Csábi József. A Budapest Honvéd egykori 10-szeres válogatott játékosa, edzője pajzán szabadulószobát üzemeltet a belvárosban.

Csábi József háromszoros bajnok magyar labdarúgó, 2013-ban egy ízben még a válogatott szövetségi kapitánya is volt. Bár valószínűleg jobban szeretné, ha a Szolnoki MÁV-ról és a klubnál betöltött sportigazgatói tisztségéről faggatnánk, azonban, mint azt a FourFourTwo megírta, egy erotikus szabadulószobát üzemeltet, ez pedig érdekesebb főfoglalkozásánál.”

+1 Magyar Idők (a hibát azóta javították)

Ez volt ma – 2017. november 15.

0

Katonai hatalomátvétel Zimbabwéban, a magyar parlament adócsökkentésekről szavazott, kiderült, melyik magyar művészei alkotásai érik a legtöbbet, interjút adott Havas Henrik, valamint Sárosdi Lilla és Schilling Árpád – összefoglaljuk a nap legfontosabb híreit.

Házi őrizetben a zimbabwei elnök

Harare, 2017. november Fotó: MTI/EPA/Aaron Ufumeli

A katonaság vette át a hatalmat Zimbabwében. Előbb a TV-t szállták meg, majd a parlamentet, bíróságokat és az állami igazgatás főbb épületeit. Afrika legrégebb ideje uralkodó diktátora, a világ legidősebb államfője,

Robert Mugabe házi őrizetbe került.

A puccs előzménye, hogy leváltotta az alelnököt, mert a feleségét akarta utódjának.

Üzenem a sorosozóknak: puszilják meg!

Közös interjút adott a FüHü-nek Sárosdi Lilla és férje, Schilling Árpád. Sárosdi Lilla azt mondta:

„Sok türelem és kitartás kell, hogy kikényszerítsük az intézményi szintű változásokat.”

Arra voltunk kíváncsiak, vajon az általuk itthon kirobbantott zaklatási botrány hoz-e eredményt, a jövőre nézve. Schilling szerint jelenleg semmi nem segíti elő, hogy megszabaduljunk a feudális berendezkedéstől; kizárólag alá- fölérendelt viszonyokban tudunk gondolkodni.

„Amíg olyan emberek vannak vezető szerepben, akiknek erről is a migránsozás jut csak az eszükbe, addig nem lesz könnyű a megoldás”,

véli Sárosdi Lilla, aki szerint azok, akik az ő színházi előadásukból, amely éppen a kiszolgáltatott emberről szól, pornográf jelenetet vágtak össze, szándékosan akartak zavart okozni, pedig egy negyvenéves színésznő színpadi fellépése és egy 18 éves lány zaklatása között nem lehet egyenlőséget tenni. Aki ezt teszi, az szerinte egyszerűen hülye.

„Simicska haragja szétzúzza majd az Orbán-körüli mítoszt”

Havas Henrik is interjút adott a Független Hírügynökségnek. Azt mondta, elsősorban azért ír Vona Gáborról könyvet, érdekelte az az út, amelyet Vona megtett a szélsőjobbtól a politikai élet centruma felé. Az interjúkötetből kiderül, hogy

a Jobbik hatalomra készülő pártelnöke koalíciós kormányt tervez,

de számít arra is, hogy Simicska haragja lesújt Orbán Viktorra, és a pörölycsapás szétzúzza majd az Orbán-körüli mítoszt.

Adócsökkentésekről szavazott a parlament

Megszavazta a parlament a munkaadói és munkavállalói közteher 19,5 százalékra mérséklését. Jövőre csökken az internet és a halhús áfája is, a következő évtől már csak a NAV veheti át tőlünk az szja-bevallás feladatát, amit a civil szervezeti egy százalék bánhat ismét.

Az uniós atombombát vetik be a lengyelek ellen

Magyarország után Lengyelország ellen is megszavazták az unió jogi atombombájának tartott hetedik cikkely alkalmazásának előkészítését. A határozatban azt írják, hogy

az elmúlt időszakban zajló lengyelországi történések egyértelműen az uniós értékek komoly megsértését jelentik.

Az EP ezért utasítja a belügyi, az állampolgári és igazságügyi bizottságát, hogy készítsen különjelentést Lengyelországról.

Terjed az orvosi kannabisz Magyarországon

Az orvosi kannabiszról beszélgettek a Tilos Rádióban Szelestei Miklóssal, a Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület elnökével, annak apropóján, hogy szerinte egy-két éven belül elérhető lesz Magyarországon is az orvosi kannabisz. Jelenleg egy gyógyszer legális, a Sativex szájspray.

182 millió forintért vásárolna hátizsákokat a rendőrség

46 ezer hátizsákot vennének, a keretösszegtől az ajánlattevő akár harminc százalékkal is eltérhet. A hátizsákok iskolásokhoz kerülnek.

Ők a legdrágább magyar művészek

Csontváry Kosztka Tivadar Traui tájkép naplemente idején címû festménye
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Évek óta folyamatosan növekszik a magyar műtárgypiac, azaz egyre nagyobb a kereslet a magyar és magyar származású művészek alkotásaira.

2016-ban az összesített forgalom 11,5 milliárd forint volt, és sorra dőltek meg az életműrekordok is.

A három legdominánsabb alkotó Hantai Simon, Victor Vasarely és Moholy-Nagy László, az élő művészek közül pedig a Franciaországban alkotó Reigl Judit eredményei kiemelkedőek – derült ki a műtárgypiac helyzetét összefoglaló friss kiadványból.

Az ausztrálok többsége támogatja a melegházasságot

A közvélemény-kutatásban a választásra jogosult ausztrálok több mint háromnegyede, 79,5 százaléka vett részt, közel kétharmaduk válaszolt igennel. A 12,7 millió ember megkérdezésével készült felmérés eredménye nem jelent jogi kötelezettséget, de a kormány megígérte, hogy ha a szavazók támogatják az azonos neműek házasságát, beterjeszt egy erről szóló törvénytervezetet.

Üzenem a sorosozóknak: puszilják meg – páros interjú Sárosdi Lillával és Schilling Árpáddal

„Sok türelem és kitartás kell, hogy kikényszerítsük az intézményi szintű változásokat” – nyilatkozta Sárosdi Lilla színésznő a Független Hírügynökségnek, a férjével, Schilling Árpád rendezővel közösen adott párosinterjúban. Arra voltunk kíváncsiak, vajon az általuk itthon kirobbantott zaklatási botrány hoz-e eredményt, a jövőre nézve. Schilling szerint jelenleg semmi nem segíti elő, hogy megszabaduljunk a feudális berendezkedéstől; kizárólag alá- fölérendelt viszonyokban tudunk gondolkodni. A legfőbb tanulság most az, hogy merjük kibeszélni a problémákat, nyissuk ki a szánkat. „Amíg olyan emberek vannak vezető szerepben, akiknek erről is a migránsozás jut csak az eszükbe, addig nem lesz könnyű a megoldás” – véli a művésznő, aki szerint azok, akik az ő színházi előadásukból, amely éppen a kiszolgáltatott emberről szól pornográf jelenetet vágtak össze, szándékosan akartak zavart okozni, pedig egy negyvenéves színésznő színpadi fellépése és egy 18 éves lány zaklatása között nem lehet egyenlőséget tenni. Aki ezt teszi, az egyszerűen hülye.

 

Megtisztítja-e a világot és persze Magyarországot, ez a most végigvonuló vihar?

Sárosdi Lilla
Reménykedem benne. Sok türelem és kitartás kell, hogy kikényszerítsük az intézményi szintű változásokat. Egyelőre az áldozatokra hárul minden felelősség, jó volna, ha ezt a terhet idővel az intézmények vezetői és az állami törvénykezés venné át. Egyelőre nagy a sunnyogás, a hatalommal rendelkezők nem szívesen vállalják föl az ügyet, ezért marad még egy ideig az a kínkeserves helyzet, amelyben nekünk, az elszenvedőknek kell elvinni a balhét.

Ez nem egy egyszeri botrány, nem egy-két konkrét személy perverziója, hanem egy országos jelenség, éppen ezért nem mondhatjuk, hogy unjuk, hogy a csapból is ez folyik.

Akármennyi elkövető van, mind kerüljön elő, csak ez lehet a társadalom érdeke. Aki relativizálja az ügyet, aki az áldozatokat hibáztatja és az elkövetőket védi, az abban a világban érdekelt, amiben kedvükre alázhatják a férfiak a nőket, és általában mindenki mindenkit.

Schilling Árpád
Nem vagyok naiv. Jelenleg semmi sem segíti elő, hogy megszabaduljunk a feudális berendezkedésünktől. Még az értelmiség részéről is azt érezni, hogy ne bolygassuk a fennálló viszonyokat. Orbánt sokan utálják, de önmagukkal csak kevesen néznek szembe. Magyarországon az emberek számára kínszenvedést okoz a köszönet és a bocsánatkérés. Nem akarjuk belátni tévedéseinket, és ezzel fenntartjuk a kibeszéletlen problémák társadalmát. Mivel huszonnégy órában érezzük magunkat lúzernek, ezért úgy gondoljuk, jogunk van visszaélni bármekkora hatalmunkkal, jogunk van revansot venni a többieken. Ez egy primitív állapot, ahol elképzelhetetlen a pozícióval rendelkezők elmozdítása, de még a velük való értelmes és egyenrangú kommunikáció is.

Kizárólag alá-fölé rendelt viszonyokban tudunk gondolkodni, ettől leszünk frusztráltak, gyávák és rosszindulatúak, ezért hibáztatjuk az áldozatot is, mert mennyivel könnyebb lefelé rúgni, mint fölfelé számon kérni.

Megfogalmazható-e már most általános tanulságként, hogy ezek a zaklatások alapvetően a hatalom sáncai mögül érkeznek?

S.L.
Működik a hatalom önvédő mechanizmusa, ami a bevédésről, a korrupcióról, az ügyek eltusolásáról szól. Az áldozatok joggal félnek attól, hogy elveszítik a munkájukat, hogy kiközösítik őket. Feudális nagyurakkal vagyunk körbevéve, akiknek sok minden jár, akár az első éjszaka joga, akár a szereposztó dívány, és generációk sora tette magáévá ezt a rendet.

S.Á.
Én nem szeretnék semmiféle tanulságot megfogalmazni, mert ehhez sokunk közös tapasztalata és véleménye kell.

Nem gondolom, hogy hatalmával csak az él vissza, akinek pozíciója van.

Épp ez a jelenség lényege, hogy nem koncentrálódik egy fajta társadalmi csoportra. A pozícióval rendelkező, ráadásul közszereplő elkövetők felelőssége annyiban nagyobb, hogy sokak számára szolgáltatnak valamifajta mintául, és ebben az értelemben a jelenkori magyar politika, ami egyértelműen erőszakos és patriarchális, rengeteget árt a társadalomnak azzal, hogy normaként hivatkozik saját romlottságára.

Önök szerint mennyire osztotta meg az embereket a mostani sorozat, azaz hány százalék kezdte el az áldozatokat védeni?

S.L.
Nincsenek pontos adataim, csak a belső megérzéseimre hagyatkozhatok. Legalább 30-40%-ban éreztem az áldozathibáztatást, a reflektálatlanságot, a rosszindulatot, a primitívséget.

Általam is nagyra tisztelt emberekről derült ki, hogy semmi felelősséget nem éreznek a kialakult helyzet miatt, kizárólag abban látják a problémát, hogy kinyitottam a számat.

Ezek az emberek csak azt tudják hajtogatni, hogy ők soha nem csináltak és nem tapasztaltak ilyet, vagyis ebből következően a jelenség számukra nem létezik, nem az ő ügyük. Remélem, hogy lesznek majd olyanok is, akik nem az áldozatokban keresik a hibát, hanem egy rosszul működő, a hallgatásunkkal fenntartott rendszerben.

S.Á.
Ezt nem tudom megállapítani, hiszen leginkább a saját Facebook oldalamon keresztül követtem az eseményeket. A like-ok száma sem ad valódi képet arról, milyen lehet a társadalom reakciója. Az biztos, hogy jelentős azoknak a tábora, akik érzékelik a problémát, vagyis legalább elgondolkodnak. Normális ember nem gondolhatja, hogy 2017-ben tolerálható nevelési eszköz a vállfa. Ha ezt elfogadjuk, akkor a megszólaló áldozatoknak csak hálásak lehetünk.

Ad-e valamilyen receptet ez a mostani hullám a jövőre nézve?

S.L.
Ha az intézmények magukévá tesznek máshol már bevált protokollokat, és kinyitják a problémát, és nem tabuként kezelik. Reményem abban van, hogy a jövőbeli elkövetők megrettennek, hogy nem olyan könnyű megúszni, kidumálni, és hogy látják, a közösség kiközösíti őket. Nem az áldozatnak kell majd szégyellnie magát, hanem az elkövetőknek.

S.Á.
Amikor valaki megvallja, hogy mit tettek vele, akkor az esetek túlnyomó részében azt kapja jótanácsként, hogy hallgasson, mert úgy jobban jár. Hallottam az utóbbi hetekben nem egy olyan történetet, amelyben szülők javasolták a gyerekeiknek, hogy hallgassanak az őket ért megaláztatásokról. Ebben a környezetben nem lehet számonkérni, hogy egy áldozat hogyan szabadul meg a gyakran évtizedes fájdalmától.

Az intézmények nem állnak készen arra, hogy kezeljék ezeket az eseteket.

Ebben a környezetben kizárt dolog, hogy a botrány és a bulvár elkerülésével lehessen leleplezni nagyhatalmú embereket. Aki a kulturált megvalósulást hiányolja, az nem ebben a világban él. A recept az, hogy első az áldozat!

Nyilván lesznek mindig is ilyen aberráltak, vagy a hatalmukkal visszaélők, és ha lesznek, mit oldott meg ez a sok-sok fellépés a zaklatókkal szemben?

S.L.
Ki merjük ezt mondani, hogy ez van, itt van, velünk és általunk történik. A probléma megoldása idővel változhat. Jelenleg ott tartunk, hogy lefagyott a rendszer, mert nincsenek eszközeinek, kidolgozott védelem. Ebből a konkrét ügyből kiindulva nagyon sok tapasztalatot szereztünk. Kevesebb tabu, merjük kibeszélni a problémáinkat, ne tartsuk magunkban, ne magunkat gyilkoljuk azért, mert valakik semmibe vettek minket, mert megaláztak. Nyissuk ki a szánkat, szólaljunk meg! Ezt tanultuk meg most, és ebből következik minden más.

S.Á.
Hatalmukkal visszaélők mindig is lesznek, de most már olyanok is, akik le akarják őket leplezni.

Önök szerint mi lenne a követendő magatartás, pontosabban van-e valamiféle védelem az ilyen jelenségekkel szemben?

S.L.
Az ország vezetésének kellene kiállnia, mert mindent ránk hagynak. Amíg olyan emberek vannak vezető szerepben, akiknek erről is a migránsozás jut csak az eszükbe, addig nem lesz könnyű a megoldás. Aljas emberek, akik mindent a hatalmuk érdekében használnak. Feudális urak, akik nagy valószínűséggel a saját életükben is ilyen viszonyokat tartanak fent. Ezek a képviselőink nem a szabadságunkat segítik elő, hanem pont, hogy mélyítik a feudális viszonyokat.

Az ő érdekük, hogy legyengítsék a társadalom immunrendszerét, és élősködjenek, mint a rák. Szisztematikus szabadság-irtás, amit végeznek. A hatalom abúzálja a népet.

S.Á.
Minden a civilekre marad. Az ellenzéki pártok is kerülik a témát, ami megint pontosan mutatja, mennyire a Fidesz kódrendszerében élnek. Amiről a Fidesz nem beszél, arról az ellenzék sem. Maga az egyén és a sokaság, mi magunk kell, hogy felvértezzük magunkat. Keményebbnek kellene lenni a hatalmi visszaélésekkel szemben. Egymást kell felvilágosítunk, hogy nem, köszönöm, nekem ez nem fér bele. A valós prevenció, ha maguk a családok képesek volnának erről beszélgetni. Ez azonban a gyerekek nagy része számára nem adatik meg. Az iskolában is tabu a zaklatás, ahogy minden más is, ami igazán fontos volna a fiatalok számára. Tulajdonképpen az a helyzet, hogy aki szerint nem okés a zaklatás, annak most iszonyú erővel azon kell lennie, hogy ne üljön el az ügy, maradjon továbbra is téma a hatalommal való visszaélés.

Kellene-e szigorítani a törvényeinken?

S.L.
A saját tapasztalatomra tudok hivatkozni. Én azért nem tudtam perelni Marton Lászlót, mert a szexuális zaklatások öt év után elévülnek.

S.Á.
Marton László esetében is folytonosan elkövetett zaklatásról beszélhetünk. Egy rutinszerűen űzött tevékenységért csak azért nem lehet perelni, mert a pert szorgalmazó áldozatokkal több mint öt éve történt meg a zaklatás? Ezen érdemes elgondolkodni, azt hiszem. De

nem csak állami törvényekről van szó, hanem az intézmények, munkahelyek stb. belső szabályrendszeréről, a munkavállalók szerződéseiről és így tovább. A kiszolgáltatottságot minden szinten kezelni kellene.

Önök szerint a társadalom felismerte az ilyen ügyekben rejlő veszélyeket?

S.L.
Hálistennek nem csak ezt a veszélyt ismerte föl, hanem egy újszerű párbeszéd is beindult a hatalommal való visszaélés természetéről. Nem csak a zaklatásról, hanem a mindennapi életünket mérgező kisebb-nagyobb visszaélésekről. Az már az értelmiség, a média, az oktatás és az egyéb területek szakembereinek a felelőssége, hogy ez a friss felismerés, ez az új párbeszéd mennyire mélyül el, és mennyire komoly felismeréseket eredményez.

S.Á.
Aki számára elfogadhatatlan a zaklatás, aki el akarja kapni az elkövetőket, aki meg akarja védeni az áldozatokat, az nagy valószínűséggel nem ilyen országot akar magának, amilyenben élünk.

Hogyan lehet kivédeni azokat, akik most csak rákapaszkodnak az ilyen ügyekben rejlő lehetőségekre és egyfajta bosszúként használják ezt a „konjuktúrát”?

S.L.
Ez egy fontos kérdés, de fogalmam sincs. Ugyanakkor természetesnek is tartom, hogy minden ilyen megtisztító erejű folyamatban megjelennek a piócák. De ez semmit sem vesz el az eredeti probléma súlyából.

S.Á.
Én ezt marginális kérdésnek tartom. Aki azt hazudja, hogy áldozat, az nagyobb eséllyel bukik le, mint aki azt hazudja, hogy ő nem elkövető.

Mi lenne a kormány feladata?

S.L.
Normális esetben, ha látja egy kormány, hogy van egy ügy, ami felizgatja az embereket, akkor foglalkozik vele. Ehhez azonban intelligencia és felelősségérzet is kellene. A magyar politikai elit csak a saját politikai hatalmának megszilárdítására használ mindent. A hatalommal való visszaélést a magyar kormány újabb hatalommal való visszaélésre használja fel. Nem érdekük a szabad emberek közössége, csak a kihasználás.

S.Á.
Egy ilyen esetben felül lehetne vizsgálni az intézmények protokollját,

lehetne bátorítani a társadalmi diskurzust, indíthatnának plakátkampányt, beemelhetnék a kérdést a Nemzeti Alaptantervbe, átnézhetnék a törvényi szabályozást, egyeztetéseket kezdeményezhetnének a szakszolgálatokkal és így tovább.

De hát ki vagyok én? Miért nekem, nekünk kell ezzel is foglalkozni? WC-papírt és én viszek a kórházba, törvényeket is én szüljek? Micsoda ország ez már?

Kell-e foglalkozni az iskolákban a jelenséggel, és ha igen, hogyan és mikortól?

S.L.
Nagyon is. Színház-pedagógia, szakértők, egyesületek. Nyílt párbeszéd a tanárok és diákok között. Nem tudom, hány éves kortól, mert nem vagyok szakember. De az iskola azért van, hogy mindenről lehessen benn beszélni. Az az iskola, ahol a diákok nem beszélhetik ki a problémáikat, semmire sem jó.

S.Á.
A hatalommal való visszaélésről korábban is lehet foglalkozni gyerekekkel, de a szexuális természetű ügyeket leginkább akkor, amikor ez őket is foglalkoztatja. Az iskola fantasztikus hely volna arra, hogy a gyerekek közösen fedezzék fel az élet szépségeit, és felvértezzék magukat a nehézségek ellen is. Tök patetikus. Azért, mert az iskolában rendszerint nem ez történik.

Most tényleg minek 18 éves kortól választói jogot és nagykorúságot kapni, ha erre az állam egyszerűen nem készít fel minket rendesen.

Futótűzként terjedt el az az előadásuk, illetve annak egy hatperces részlete, amelyben mindketten pucéran mutatkoznak, sőt Lilla már-már pornográf jelentet mutat be. Arra használták fel egyesek, hogy szembeállítsák a zaklatásról szóló mondandójukat, a szabadosságukkal. Talán érdemes lenne elmondani, miről is szólt az a jelenetsor.

S.L.
A Lúzer pontosan arról a kiszolgáltatott emberről szól, aki egy kis apanázsért felajánlja a hatalomnak a lelkét és a testét, prostituálja magát, hogy munkához, szerepekhez jusson. Sajnos egy részletet kiragadva a kontextusából az egész előadás nem érthető, csak arra alkalmas, hogy engem lejárassanak. Sok példát tudnék felsorolni a világ művészetéből, amelyekben a szexualitás, akár a pornográfia is megjelenik, ezek mindig valamilyen jelenség kiemelését szolgálják, jelentésük, formai keretei vannak. A művészet szabad, ezek szakmai kérdések, és nem szabad őket összekavarni a valósággal. Ezek nem jogi és morális kérdések addig, amíg a résztvevők szabad akaratukból, művészi elhivatottságból csinálják, egyenrangú viszonyok között. Ha ez nem így volna, akkor beszélhetnénk problémáról.

Egy negyvenéves színésznő színpadi fellépése és egy 18 éves lány zaklatása között nem lehet egyenlőséget tenni. Aki ezt teszi, az egyszerűen hülye.

Talán jobban elfogadta volna a társadalom, hogy kinyitom a számat, ha Kossuth díjas vagyok, hiszen sok jelentős díjjal bíró magyar művész volt már meztelen színházban, filmben egyaránt. Én büszke vagyok az előadásra, örülök, hogy ilyen sokan megnézték.

S.Á.
Szakmánkban sokat hangoztatják, hogy fontos a szakma védelme, mégis ebben az ügyben is nekünk kell önmagunkat megvédeni. Pedig ez egy jó alkalom volna a művészetről, a színházról eszmét cserélni, és reagálni arra, ami történik.

Néhányan politikai ügyet kreáltak az esetekből, azt akarván bizonyítani, hogy ennek az oldalnak, a liberális gondolatkörnek a jellemzője az abúzusra való hajlam. Mit üzennek az ilyen próbálkozásoknak?

S.L.
Ugyanazt üzenem, amit a sorosozóknak, a libsizőknek, a migránsozóknak, minden demagógnak, minden aljas mismásolónak, minden cinikus relativizálónak, hogy „Puszilják meg!”

Üzenem a sorosozóknak: puszilják meg

A hatalommal visszaélők nem szívesen vállalják fel a zaklatási ügyet – nyilatkozza Sárosdi Lilla és Schilling Árpád abban a párosinterjúban, amelyet a Független Hírügynökségnek adott a művészházaspár. Feudális nagyurakkal vagyunk körbevéve, akik úgy vélik nekik jár az első éjszaka joga, mondják. Ma, vélik ők, a társadalom 30-40 százaléka az áldozatokat hibáztatja és amíg olyan emberek vannak vezető szerepben, akik az ilyen esetekben is csak migránsoznak, nehéz lesz megoldást találni, vagyis addig, amíg a hatalom maga abúzálja a népet. A változáshoz új törvényre lenne szükség, hogy ne évülhessenek el az ilyen ügyek öt év után, valamint arra, hogy a munkahelyeken is megfelelő belső szabályrendszert alkossanak. Arról a hatpercesre vágott, pornográf jelenetként bemutatott színházi jelenetről, amelyet a   közösségi médiában terjesztettek, azt mondják: az éppen a kiszolgáltatott emberekről szól, a maga művészi nyelvén. Nekik, akik ilyen eltorzítottan akarják őket láttatni, no meg azoknak, akik politikai ügyet kívánnak kreálni az esetükből, csak annyit üzennek: puszilják meg.

A teljes interjú szerda reggeltől olvasható a Független Hírügynökség holnapján.

Schilling Árpád cudarnak látja a helyzetünket

Schilling Árpád letaglózó képet fest az Ameddig a szem ellát című produkcióban. Már-már azt mondja, hogy a Balkánnal összecsúszó Kelet-Közép-Európa-i régióban érdemben nincs remény, akár eláshatjuk magunkat elevenen.

 

Vagyis ameddig a szem ellát, nem nagyon van kilátás. A Montenegrói Királyi Színházban Schilling által rendezett, a Trafóban vendégszerepelt, produkció szerint annak sem különösebben, aki elmenekül innen, mert külhonban leginkább kulimunka jut neki és még inkább otthontalanság. Persze Schilling egy ideje leginkább a kisemberről beszél, akiből amúgy mind több van, hiszen sokan csúsznak egyre lejjebb és lejjebb. Az általam legutóbb az ugyancsak a Trafóban látott A harag napja, a kezdetben már-már megváltóként kezelt, fekete ruhás nővérről szólt, akiről sokan azt hitték, képes tömegeket mozgatni. De aztán riasztóan nagy számban hagyták cserben, kifaroltak mellőle, ő is visszavonult, magára maradt.

Fotó: Duško Miljanić

Schilling, aki sok mindenből maga is kivonult, kereste ennek a társadalmi okait, és, hogy minél szemléletesebb legyen a mondandója, átvitt értelemben, de a szó szoros értelmében is, meztelenre vetkőztette a főhősnőt játszó Sárosdi Lillát. A legkevésbé sem volt ez magakellető önmutogatás. A védtelen, pőre kiszolgáltatottság jelent meg a deszkákon, a temérdek gürizésben, idegfeszültségben megfáradt test került fájdalmasan közszemlére. Most az előadás nézése közben, bár lidérces dolgokról van szó, nem érzek ilyen fájdalmat. Olykor tán nagyon eluralkodnak a bohózati elemek, amik egyébként szintén beszédesek, de kevésbé mellbevágóak.

Fotó:Duško Miljanić

Az előadás úgy kezdődik, hogy színészek a színpad oldalán található hatalmas ajtón keresztül, ahol a díszleteket is be szokták hozni, bútorokat cipelnek be, és ki is viszik ezeket a játéktérből. Majd újabbakat és újabbakat hurcolnak keresztül a színen. Ezt csinálják már-már a monotonitásig, érzékeltetve ezzel a munka lélekölő egyhangúságát, és így a fizikai mellé a vele járó lelki megterhelést is. Aztán a meló után egy személyzetis nő csak úgy foghegyről odaveti az egyik munkásnak, hogy írja alá a felmondását, mert leépítés van. Az szabadkozik, könyörög, a családjára hivatkozik, hogy nem tudja majd őket eltartani, és persze még az érzéketlen személyzetisnek áll feljebb, ő sértődik meg, hogy micsoda inzultusnak van kitéve, nem megy minden olyan gördülékenyen, ahogy kéne. Hamarosan pedig egy miniszteri sajtótájékoztató szemtanúi vagyunk, ezen a fellengzősen nagyképű politikus érezhetően hazudik és hazudik, mintha könyvből olvasná, és naná, hogy szintén sértődékeny.

A mozaikos szerkesztés gyakran jellemző Schillingre, ezúttal is ezt alkalmazza, de a különböző jelenetek valamilyen módon mindig kapcsolódnak egymással, például a lehetetlen helyzetbe hozott kisember és a hatalmi elit képviselője között érzékelhetően éles a kontraszt.

Fotó: Duško Miljanić

Díszlet, egyetlen zongorát leszámítva, amit többször meg is szólaltatnak, nincs, a szereplők viselete civil ruha is lehetne, ahogy Schilling zseniális rendezésében, a Sirályban is volt. Így még személyesebb a játék, még inkább összemosódik a szerep a megtestesítőjével, annak dacára, hogy a színészek több ember bőrébe is bújnak. Az események eljutnak odáig, hogy a munkához nem jutó, egyre kétségbeesettebb melós, akit Srdan Grahovac játszik kiválóan, karizmatikusan, haveri segédlettel, kétbalkezes balek módjára bankot próbál rabolni. Ez már a totális abszurdba átcsapó bohózat. Nevetünk is rendesen, és közben kicsit össze is szorul a gyomrunk, hogy ez már kétségbeesett, eleve sikertelenségre ítélt „kapálódzás”, a kisembereknek, vagyis nekünk, nem sok minden jöhet össze.

Azon röhögünk, amin sírnunk kellene.

Vadkacsa – Marton kedden folytatja?

A Vadkacsa voltaképpen az életet átszövő élethazugságok problematikája. A szereplők önámító szerepeket játszanak, amelyek lelepleződése törvényszerű, hiszen az igazság egyszer mindig a felszínre kerül, csupán az a kérdés, mekkora árat kell fizetni annak halogatásáért. 

Az itt olvasható összefoglaló, az egyik lehetséges, mondjuk így: a legáltalánosabban elfogadott értelmezése Ibsen drámájának. Hogy Marton László ebből a gondolatból mennyit emelt át a darabba, azt nem tudhatjuk, bár a rendezés, feltételezzük, nagyjából készen áll, ahogy én tudom csak az utolsó simítások vannak hátra. És most, hogy ideírom az utolsó simítások szót, mindjárt lelkifurdalásom is támad; minek használok kétértelmű kifejezéseket, pedig hát, esküszöm nem volt szándékomban. Pusztán annyit akartam jelezni: amikor elkezdte előkészíteni a Vígszínház novemberen bemutatandó  produkcióját, a rendezőnek, azaz Marton Lászlónak még fogalma sem lehetett arról, hogy milyen helyzetbe kerül október közepére. Hogy a saját életét is átszövi az élethazugságok problematikája; egyelőre azonban tisztázatlan, hogy kié is.

Szóval nem tudom, hogy Marton milyen felfogásban állította színpadra a Vadkacsát, és e pillanatban abban sem lehetünk biztosak, hogy valaha megtudhatjuk.

A művész körül kirobbant botrány, az egymás után jelentkező, állításuk szerint a Marton által meggyalázott, zaklatott nők történetei bizonyára fejtörésre késztetik a Vígszínház vezetését is. Egyelőre a színészek a kiírásoknak megfelelően, keddtől folytatják a próbákat, de vajon így marad-e. Ma és holnap pihenő-, illetve ünnepnap, ami egy szusszanásnyi időt, gondolkodási lehetőséget biztosít minden érintettnek, ám az ügy önmozgása most még oly erős, hogy inkább várható annak erőteljesebbé válása, mint elcsendesülése. Vagyis, nehezen megjósolható, hogy folytatódnak-e ténylegesen azok a próbák, odaül-e a rendező a nézőtérre, hogy instruálja színészeit,

avagy épp úgy elsodorja ezt is az abúzus terhe, mint az egyetemi közreműködését, vagy épp a Vígszínház főrendezői titulusát.

Ahogy mi tudjuk: a színészek készülnek, nekik bizonyára fontos, hogy a darab színre kerüljön, de vajon ugyanilyen fontos-e magának a színháznak? Ahogy mi tudjuk: itt is erős kérdőjelek vannak, de végső szót az ügyvédekkel való tárgyalás hozhat. Ha hoz egyáltalán.

A Vígszínház partnerének, a Bánáti János vezette ügyvédi irodának most elsősorban arról kell véleményt mondania; van-e a teátrum szempontjából kockázata a Marton rendezte színdarab előadásának? S bár ez nem jogi probléma, mindenképpen gondolni kell az esetleges következményekre:

vajon lesznek-e olyan fiatalok, idősek, igazságkeresők, jogvédők, női jogokért harcolók, akik képesek a premiert is elsöpörni annak érdekében, hogy ez az ügy még nagyobb nyilvánosságot kapjon.

Ebből a szempontból az előadás résztvevőinek mai szándéka és várakozása majdhogynem érdektelen; Eszenyi Enikő igazgatónak a Víg presztízse lesz a legfontosabb szempontja. És ebből a nézőpontból már mellékes lesz, hogy az igazgatói posztot épp Martontól vette át, és pont az iránta tanúsított tiszteletből nevezte ki főrendezőnek Ha úgy tetszik: ma ugyan egyre növekszik azok száma, akik a Marton által elkövetett zaklatásokról tanúskodnak – most heten vannak ilyenek -, de már messze nem csak a rendezőről van szó.

Kétségtelen, hogy ő áll a középpontban, de a női jogokért küzdők ezt a reflektorfényt igyekeznek kihasználni arra, hogy a társadalom is odafigyeljen a nők elleni erőszak általános jelenségeire.

Kétségtelen: egy Kossuth-díjas művész Magyarországon éppen annyira alkalmas lendületet adni egy ilyen harcnak, mint az Egyesült Államokban az Oscar díjas, nem mellesleg a francia becsületrenddel is kitüntetett Harvey Weinstein lebukása. És ebből a szempontból mellékes, hogy az eddig megismert esetekről ki mit gondol, hogy egyesek szerint az áldozatok maguk is tehetnek Marton – állítólagos – durva közeledéséről, a történetek végül is az áldozattá válásukról szól.

Így aztán mindazok áldozattá válásáról, akik bármely szakmában, de rendre ki vannak téve a hatalom – a főnök – akaratának.

Nincs értelme, és nem is lehet ilyenkor relativizálni az egyedi történeteket, avagy férfi-módra arról szólni, hogy az elmesélt helyzetek arról is szólnak, hogy a színésznő szerepet akart, a rendező meg nőt, a társadalmi hangulat a meggyalázottak mellé áll, és ennek így is kell lennie. Bármennyire is igyekeznek néhányan Schilling Árpád rendezőre, az abúzusról elsőként beszámoló Sárosdi Lilla férjére terelni a gyanút, mondván, nem véletlenül hívja őt a szakma Süsünek, a rendezői sikertelenségét palástolja a folyamatos társadalmi elégedetlenségek szításával, ebbe a kánonba még a hatalom sem állhat bele, még akkor sem, ha neki tetszene az általa nemzetbiztonsági kockázatként tételezett Schilling befeketítése.

Itt ugyanis valóban olyan problémával állunk szemben, amely nincs kibeszélve és egyelőre emiatt megoldások sincsenek rá.

Éppen ezért áll igen nehéz döntés előtt a Vígszínház és jogi csapata, de maguk a próbák folytatásában bízó színészek is. Hogy is volt az a bevezetőben említett mondat a Vadkacsa című darabról szólva?  Hogy az igazság egyszer mindig felszínre kerül, csupán az a kérdés, mekkora árat kell fizetni annak halogatásáért.

A darabban a Vadkacsával kellene végezni az egyik főszereplőnek, de e helyett magával végez. A Vígszínházbeli darabnak még nem látjuk a végét. Azt ugyanis most nem Marton, hanem az élet rendezi.

 

Schilling szerint másokat is zaklatott Marton László

0

Csütörtök este a Hír TV-ben Kálmán Olga vendége volt Sárosdi Lilla férje, Schilling Árpád rendező, aki elmondta, hogy miért nevezte meg végül felesége a zaklatóját. Arról is beszélt, hogy sokan megkeresték őket Marton Lászlóról szóló hasonló történetekkel.

 

Schilling Árpád az Egyenesenben elmondta, hogy továbbra sem a zaklató személyét tartják fontosnak, hanem azt, hogy szó legyen a problémáról, de olyan sok üzenetet kaptak arról, hogy a feleségét zaklató rendező évtizedek óta folytatja tevékenységét, hogy

Sárosdi Lilla kötelességének érezte megnevezni Marton Lászlót.

Emellett az is hozzájárult ahhoz, hogy közzétegye a zaklató nevét, hogy nagy volt rajta a nyomás: sokan panaszkodtak ugyanis azért, hogy másokra is ráillik a leírás, amelyet a neves rendezőről adott.

Az is szóba került, hogy miért most osztotta meg Sárosdi Lilla a történetet. Erre a kérdésre Schilling Árpád elmondta, hogy felesége nemrég kétszer is összefutott Marton Lászlóval, akivel egyébként nincsenek beszélőviszonyban, nem volt köztük semmi kapcsolat a zaklatási ügy óta. Egyszer az utcán, egyszer pedig a Színikritikusok Díjának átadóján látta Sárosdi Lilla a rendezőt, és ezek a találkozások nagyon felkavarták az érzéseit. Illetve a hollywoodi zaklatási botrány is motiválta abban, hogy előálljon a történettel.

Schilling Árpád szerint ez az ügy mindenkit hozzásegíthet ahhoz, hogy megtanuljuk jobban kezelni a szexuális zaklatásokat. Ezért támogatni kell azokat, akik elő mernek állni a történetükkel, és nem megkérdőjelezni a szavahihetőségüket. Arról is beszélt, hogy nem akarja lejáratni a szakmát, de

felül kell vizsgálni azt, hogy hol kell meghúzni a határokat színész és rendező viszonyában, illetve a tanárok és diákok között. 

Szerinte, ha Marton László vállalja a pert, akkor lehet, hogy magára szabadítja azt a rengeteg embert, aki hasonló dolgokat élt át miatta. Hozzátette, hogy feleségét nem zavarná, ha perre kerülne a sor, mert végre kiderülhetne az igazság. Schilling elmondta, hogy azt szeretné elérni, ha Marton László „belátná, hogy itt a vége”, és visszavonulna a tanítástól és a rendezéstől is.

Arról is beszélt, hogy felesége megkönnyebbült, hogy végre napvilágra került a történet, azóta jobban érzi magát, ezért szívesen vállalja a következményeket is. Továbbá erőt ad neki a sok támogatás és megkeresés, mert úgy érzi, másokat is képvisel.

A beszélgetésből kiderült, hogy Sárosdi Lillát nemcsak Marton Lászlóról szóló történetekkel keresték meg a szakmából, hanem más rendezők neve is előkerült.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK