Címke: sajtókamara

Akkor ma beszélgessünk kicsit e mellett a kávé mellett a valóságról. A hírekről. Arról, hogy fontosak-e egyáltalán és arról, hogy honnét fogjuk őket kapni ezentúl. Arról, hogy mennyivel lettünk szegényebbek a sajtó centralizálása által, és mibe kerül ez nekünk. Meg arról, hogy fontos-e az igazság egyáltalán?

Hát, hogy honnét fogjuk venni a valós híreket, az jó kérdés, kizárólag online forrásokat lehetne ajánlani, és azokat sem árt fenntartásokkal kezelni, mert nem mind igaz, ami online, de az most történelmileg úgy alakult, hogy minden gyanús lesz, ami nyomtatott. Kiváló kollégáim már alaposan beszámoltak lapunk hasábjain a magyar sajtót alapjaiban megrázó centralizálási hullámról, arról, hogy a kormány akkora sajtókartellt alakított ki, amekkora még sosem létezett a történelem folyamán (minden kartelltörvény ellenére) Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány néven, erről nem is bocsátkoznék részletekbe, került abba a csoportba tücsök és bogár, sőt, sajnos

a Szabad Föld is ott van most már.

Erről nekem (és másoknak is) jutott eszembe számtalan szebbnél szebb gondolat, üzleti összefonódásokról és a választókon egymás közt hangosan röhögő, elvileg egymással szemben álló pártpolitikusokról, ám a szekér haladt, és tegnap jött a Hiób-hír: a Vasárnapi Hírekre se számítsunk többé.

Elvileg nem szűnik meg, csak beolvad a Népszavába, csak hát dolgoztam én majdnem tíz évet egy Kurír című lapnál is, ami közjogilag máig nem szűnt meg, ámde a tulajdonos „szünetelteti a működését”. 1998 óta szünetelteti, nyilván azért, hogy sem azonos, sem hasonló című nyomtatott lapot ne lehessen indítani az engedélye nélkül. Minő véletlen: a Kurírt is az első Orbán-kormány szüntette meg. Hát, ha pesszimista vagy inkább realista vagyok, azt mondom: lesz a magyar sajtóban olyan cím, hogy Vasárnapi Hírek, csak éppen ilyen lap, na, az nem lesz. És akkor most nagyon udvarias maradtam, tekintve, hogy az elmúlt három-négy évben szerénytelen személyem ennek a lapnak, mármint a Vasárnapi Híreknek a külső munkatársa volt. Főként külpolitikai elemzésekkel foglalkoztam volt.

Akkor mostantól vagy nem tehetem, vagy csak máshol.

És kevés „máshol” kerülközik: pillanatnyilag csak két helyen lehetséges ez, az egyik épp a Független Hírügynökség.

De nem panaszkodom: mit szóljanak azok a belső munkatársak, akik szerződésük és esetleg magasabb pozíciójuk miatt nem is vállalhattak máshol munkát? Nekik most sokkal rosszabb, bár én is megérzem, nem akármennyire, hogy valahol egy irodában két politikus egymás markába csapott.

Csapna a markukba a ménkű, az.

De mindkettőnek.

Honnét fogunk informálódni?

No, de hogy térjünk vissza a témánkhoz: akkor honnét fogunk informálódni? Magyar nyelven már sajnos nem tudok olyan nyomtatott napilapot mondani, amiben feltétlenül megbíznék, illetve a Népszava lehet még hiteles, amíg fennmarad.

Mondjuk az is igaz, hogy mikor az Origót elfoglalták a kormánycsapatok, ezrek tüntettek, a Népszabadság aljas megszüntetésekor százak demonstráltak, a Szabad Föld eladásakor már csak tudomásul vette a közönség a tényt, és mikor majd megszűnik a Népszava, nem fogjuk egyhamar megtudni – mert nem írja majd meg sem az Origo, sem a Magyar Idők.

Azt tudnám javasolni a hírre éhes olvasóknak, hogy a napi híreket online tudják meg, azokból a portálokból, amelyeket hitelesnek találnak – de az Égre, azért tessenek ellenőrizni még azt is. Nem azért mert akár mi, akár a kollégák szándékosan hazudnánk, ferdítenénk, távol álljon tőlünk – de a mai, valóságon túli álhírvilágban megeshet akármelyik, egyébként hiteles portállal, hogy elhisz egy hamis hírt, és az onnét kiindulva végigfertőzi a maradék, valódi sajtót is. Szóval: azt fogadjuk el ténynek, ami legalább három, egymástól független forrásban azonos lényegi tartalommal jelent meg. Tudom, fárasztó és időigényes mindent ellenőrizni, de legalább a fontosabb hírek esetében érdemes – azzal kapcsolatban, amit én magam írok le, bármikor állok a próba elébe.

A nyomtatott sajtó helyzete már nem is kérdéses. Aki nem hajt fejet, nem áll be a sorba, annak vége. Vége akár gazdasági, akár szakmai érdekvédelem szempontjából.

Tetszettek már hallani a tervezett Sajtókamaráról?

Az egy csodálatos szervezet lészen.

A tervezete személy szerint Szöllősi György nevéhez köthető, aki most a Nemzeti Sport főszerkesztője, de korábbi szakmai sikerei közé sorolhatjuk, miszerint a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiának is volt kommunikációs igazgatója. Kiket kért fel a tervezet kidolgozására? A Magyar Sportújságírók Szövetségét, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségét, a Protestáns Újságírók Szövetségét, valamint – L. Simon Lászlót. Ő már tett is javaslatokat „belső szakmai fórumokon”, kár, hogy ezeket a fórumokat nem csak az olvasó, de a szakma gyakorlói sem ismerik.

A legtöbb magyar újságírót tömörítő MUOSZ-t, a Magyar Újságírók Országos Szövetségét meg sem kérdezték. A jelek arra mutatnak tehát, hogy a magyar újságíró a jövőben vagy a katolicizmusban, vagy a reformációban, vagy a sportban hisz, negyedik lehetőség nincs.

Kamarai tag az lesz, akinek az urak megengedik

A médiumokat és a munkavállalást egyaránt szabályozni kívánják, két egyszerű pont útján:

Minden országos terjesztésű médium tagja kell legyen a Sajtókamarának.

Országos terjesztésű médiumban csak sajtókamarai tag dolgozhat.

Márpedig a kötelező kamarai tagságot súlyánál fogva pillanatok alatt követelheti ki az új sajtókartell – nem kizárt, hogy ez is az egyik célja – és amikor ezt törvénybe iktatják, ami manapság percek kérdése, rá is szögezték a koporsó fedelét az online sajtóra is.

Hiszen nem írhatunk majd országos terjesztésű médiumba, márpedig mivel a netes lapok terjesztése területileg szabályozhatatlan, és nem csak országosan, de globálisan is elérhetők, nyilván nem dolgozhatunk majd online sajtótermékbe egyáltalán, a nyomtatottak közül is csak kerületi vagy üzemi lapba írhatnánk, ha nem lennének azok is mind kormánykézen.

Egyszóval a cél a magyar sajtó teljes monopolizálása

Már nem hagyják szétrohadni az éhező konkurenciát – nyolc éven keresztül hagyták, csak nem akar rohadni az Öregistennek sem, szóval most lépnek ellene. A probléma ugyanis az, hogy hiába van akárhány lapja a kormánymédiának, ezeknek ára, súlya, bevétele (főleg kiadása) lehet, mint a tenger, olvasója viszont annál kevesebb.

A sokat és hisztérikusan emlegetett „balliberális médiatúlsúly” is csak azt jelenti, hogy a kormánysajtót nagyon nem olvassák, a független sajtót annál inkább. Személyes tapasztalatom, hogy jobb napokon egyetlen saját írásomnak van annyi olvasója, mint az agyontámogatott teljes Magyar Hírlapnak – azt hivatalosan napi hatezer olvasóra auditálták, a Magyar Időkről nincs adat, de tudható, hogy ennél is kevesebben olvassák.

Ezt az állapotot nem tudják elviselni (többek között) a kormány sajtóipari szak-, segéd- és szakképzetlen segédmunkásai. Írni nem képesek megtanulni, a mutatók akkor sem javulnak, ha Dárius minden kincsét betolják a lapba – most hát azzal próbálkoznak, hogy megfojtják a konkurenciát, hátha megszerzik az olvasóikat.

Nem fog sikerülni, borítékolhatom, a magyar olvasó ugyanis nagyon kényes arra, ha hazudnak neki vagy hülyének nézik: azt készséggel elhiszem, hogy alulinformáltak lesznek az emberek, de mivel nem fognak hitelt adni a kormánymédiumok hazugságainak, félreinformáltak nem.

A fontos merény kifordul medribül s elveszti tett nevét, mondanák a Hamletben.

Kritikus, sőt életveszélyes napokat él át a magyar sajtó nem kormányközeli része.

Tisztázzuk magunkban: fontosak a hiteles hírek?

Létfontosságúak.

Mi a propagandamédia célja?

Elsősorban az, hogy elhitesse velünk megbízói hazugságait, de másodsorban az is, hogy megingassa bizalmunkat mindenféle hírben.

És ha majd az eszünk nem hisz senkinek és semminek, eljön az ő idejük: a hazug, érzelmeket felkorbácsoló híreikkel arra vehetnek majd rá bárkit, akárkit és mindenkit, amire csak akarnak.

Kívánatos számunkra ez az állapot?

Nagyon nem kívánatos.

Mit tehetünk ellen?

Tudatosan olvasunk és megválogatjuk, minek adunk hitelt, hazudjon nekünk akár a kormány, akár a piaci kofa.

És drukkoljunk a maradék, független magyar sajtónak.

Kicsit kesernyés lett ez a ma déli kávé, kimaradt belőle a cukor, a tej: hiába, nehéz időket élünk.