Kérem, ha már kávézunk… bennem felmerült egy kérdés. Azt ugyan Ady megkérdezte már, hogy szabad-e sírni a Kárpátok alatt, én ma azt kérdezném: és tessék mondani, röhögni szabad? Mert az nem is olyan nagyon biztos, az Európai Unió egyik nem túl régi, véglegesítés előtt álló szabálycsomagja betilthatja a paródiák, mémek jó részét – vagy nem.
Miről is beszélek? Az Európai Unió Szerzői Jogi Irányelveinek ominózus 13. cikkelyéről. Bár a 11.-es is elég veszélyes ránk nézve.
De lássuk a mémeskutat. A 13-ik cikkely azt mondja ki, hogy a nagy mennyiségű, felhasználók által feltöltött tartalomnak helyet adó internetes platformok, mint a Youtube, az Instagram vagy a Facebook, kötelesek a tartalmakat még azok közzététele előtt ellenőrizni, hogy megállapítsák és megelőzzék a szerzői jogsértést. Vagyis a platform lenne a felelős a felhasználók viselkedéséért.
Fordítsuk magyarra. Ugye, tudjuk, a neten lopnak, ami tartalom felkerül, az már többet sosem lesz biztonságban, nincs az a védelem, ami meggátolná a lopást, plágiumot, szerzői jogok megsértését. És hát ki ne örülne, ha kapna egy kis pénzt azért, mert felhasználják egy régebbi képét, írását? Meg hát, tényleg járna is az a jogdíj.
Jaj, de jó, fizessenek a gazdagok, mondja a jogkövető európai polgár. Aztán hogyan, tessék mondani? Nem attól gazdagok, hogy szoktak vagy szeretnek fizetni. Sőt. Egyrészt hihetetlen mennyiségű tartalomról van szó, ezeket csak robottal lehetne szűrni. Másrészt az egy dolog, hogy ha tőlem idéznek vagy lenyúlják az egyik írásomat, ami nem ritka eset, akkor ihaj, pénzt kapok, de jó, csakhogy ha én idézek, azért meg nekem kell fizetni.
És az idézet mértéke a nem mindegy
A magyar sajtó gyakorlata szerint idézni kell is, lehet is, de forrásmegjelöléssel tesszük, és törekszünk nem teljes anyagot idézni. (A lopások más kategória, azt még a hatályos sajtótörvény is bünteti). Hanem, ha mondjuk azt írom, hogy valami illanó, mint Csuang-ce lepkeálma, kell nekem jogdíjat fizetni Szabó Lőrinc örököseinek, csak, mert a költőnek volt egy ilyen című verse? Az új törvény szerint kell bizony, még ha csak pár szóról is van szó, a robot meg nem tesz különbséget a pár szavas és a pár oldalas idézet között.
De ha rossz a kedvem, ezt jelzem a közösségi oldalon, és merő szadizmusból alája vágom a Dead Kennedys „Holiday in Cambodia” című virágénekét, akkor is vagy kell fizetnem a számért a szerzői jog birtokosainak, vagy kivágja a posztomat a rendszer. (Különben ez a zseniális marhaság épp a zeneipari lobby fejéből pattant ki). És nincs több mém sem: hiába akarok én ráírni valamit Darth Vader képére, ha nincs papírom a Disneytől, hogy tehetem – és nem adnák olcsón! – akkor nincs mém sem.
A legrosszabb viszont a 11. cikkely lesz
E szerint az újságírói tartalmak snippetjeinek (általában cím, ajánló és egy kép) online platformokon való közlése a kiadótól megvásárolt licenszhez lenne kötve, a megjelenéstől számított 20 évig. Ilyen snippeteknek számítanak a Google hírei és keresőtalálatai, valamint a Facebookon vagy Twitteren megosztott cikkek előnézetei is.
Tetszenek már kapiskálni? Én írok egy cikket, azt odaadom a szerkesztőmnek, aki közli az online lapban. Ezt elolvassák páran, mondjuk, hogy tetszik nekik: de megosztani már nem tudják, mert nem vették meg a licencet a kiadótól és nem is fogják, mert nem bolondok csak azért pénzt adni, hogy megoszthassanak valamit. Az írás nem terjed, ott penészedik meg, ahol van – még a figyelmet sem szabad rá felhívni licenc nélkül! Az olvasottság a napi sok ezerről lezuhan pár százra. Ha olyan a lap, hogy a hirdetésekből élne, hát csődbe is megy: nincs az a bolond hirdető, amelyik ugyanannyi pénzt adna pár száz találatért, amennyit pár ezerért.
Ki jár jól? Elsősorban az álhír-oldalak, ők ugyanis majd kiraknak egy nyilatkozatot, miszerint nem kérnek pénzt a snippetek felhasználásáért, lemondanak a szerzői jogokról, de erre épelméjű kiadó nem vállalkozhat, hiszen a szerzői jog a tőkéje – az álhír-oldal viszont nem a tartalmából él, hanem vígan guruló rubelecskékből, cervonyecekből. Meg a kattintásszámból, amit ez úton maximálni tud, szemben a valódi híroldalakkal, melyek csődbe mennek.
Ebbe bizony a magyar online sajtó belepusztulna
De lássuk, hol tart most a szabálycsomag? Mert a fentebb ismertetett formáján épp változtatni próbálnak, hogy mégse okozzon károkat pont a megvédeni kívánt rétegeknek.
Az Európai Parlament saját állítása szerint az átlag felhasználókat nem szeretnék vegzálni, sőt, a szabályozással a kis előadókat, tartalomgyártókat akarják támogatni. Na jó, de a közösségi médiában, ahol mindenki az, akinek látszani akar, ki tudja megmondani, hogy egy név átlag felhasználót vagy egy céget takar?
„Az európai jogvédőket tömörítő GESAC még egy weboldalt is létrehozott, az oldal célja, hogy segítsen eligazodni a cikkely körüli kérdésekben és eloszlassa a tévhiteket. A GESAC egyébként a saját oldalán külön kitért arra, hogy az intézkedés nem fogja érinteni a mémeket” – írja az Index.
A GESAC weboldala szerint a 13-as cikkely nem fog kellemetlenséget okozni, mivel:
– A jogvédelem alól kivett tartalmakra nem vonatkozik, mint a paródia vagy a gifek.
– Biztosítani kell a felhasználónak, hogy jelezni tudja, ha indokolatlanul távolították el a tartalmát.
– A panaszokat belátható időn belül kötelesek lesznek a szolgáltatók elbírálni.
– Vitás ügy esetén biztosítani kell harmadik, független elbíráló szervet is.
Ez szépen hangzik, főként, hogy minálunk parlamenti diskurzus is folyt ebben az ügyben: Szabó Sándor (MSZP) írásbeli kérdést adott be „Megvédi-e a kormány a mémeket?” címen. A kérdésre válasz is érkezett dr. Völner Páltól, az Igazságügyi Minisztérium államtitkárától. Völner azt írta, hogy a mémek, mint átdolgozott szerzői jogi alkotások felhasználásához az eredeti mű szerzőjének engedélye volna szükséges, azonban a mémek jellemzően paródia jelleggel kerülnek felhasználásra, és a karikatúra, a stílusutánzás, a paródia kiemeli a felhasználást a szerző kizárólagos engedélyezési joga alól.
Azt se feledjük, hogy az Unió szabályozása nem kötelező a tagállamok számára
Csak erős ajánlást jelent, de nyilván ha egy tagország saját törvényei jelentősen eltérnek a többiétől, az előbb-utóbb hátrányos helyzetbe hozza az országot – mi van, ha én szabadon terjeszthetem (jogdíj szedése mellett) a szellemi termékemet Magyarországon, de sehol máshol nem tehetem, mert eltérnek a szabályozásaink?
Mindazonáltal az nagyon valószínű, hogy a mémeket nem éri majd bántódás. Rá lehet ezen túl is írni akárkinek a fényképére majdnem akármit, szóval a spontán indulat kifejezési lehetősége nem kerül veszélybe.
A független online sajtó azonban bajba kerül a 11. cikkely miatt. És megjósolom: senki, azaz senki nem fog érte szót emelni. A kormány természetesen nem fog haragudni az őt csipkedő online lapok csődje miatt, az ellenzék meg… hát, beléjük sem vetnék komoly reményt, valószínűbbnek látom, hogy a már meglévő saját híroldalaikat centralizálják majd, tényleg független sajtóra nekik sincs szükségük.
Milyen lesz a net?
Nem lesz rajta hír, zene, csak saját tartalom, úgymint kiscica, ebéd, vacsora, viszont nem lesznek rajta Coelho-idézetek sem, mert az is jogdíjas. Szórakoztató lesz, mint egy kalandos teadélután a nyugalmazott szakszervezeti adminisztrátorok klubjában.
Mi lesz a sajtóval?
A független online sajtó hamar éhenhal, az offline rövidesen követi (ugyanis a rövidlátó haszonlesés miatt nem látja, hogy online megjelenés nélkül őt sem fogják venni, az idő kerekét nem tudja visszaforgatni), az álhír-oldalak meg felvirágzanak.
Szóval, sajtó nem lesz, de minek is az nekünk.
Azt ne várjuk, hogy nyugati kollégáink vagy a választók tekintettel lesznek a mi speciális helyzetünkre, ha azzal pár centről le kell mondaniuk, és közbelépnek az érdekünkben: az egyetlen lehetőség a fennmaradásra az volna számunkra, ha a snippetekre vonatkozó cikkelyt teljesen törölnék a csomagból.
Ezt viszont kéne is, lehetne is szorgalmazni: sőt, ennek az ígérete is képes volna mozgósítani a magyar független online sajtót bármely párt vagy jelölt mellett az uniós választásokon, amely hajlandó volna megígérni, hogy tesz majd ilyen javaslatot megválasztása esetén az Európai Parlamentben.
Reméljük, akad majd ilyen – és én személy szerint azt is remélem, hogy nem a mostani kormánypárt lesz az. Meg nem is valamelyik szélsőjobboldali alakulat.
Mert akkor, megvallom, zavarba jönnék…
No, meglátjuk, mi lesz.
Egyelőre annyi biztos: röhögni szabad lesz a Kárpátok alatt. A mémeken.
Sírni?
Abban nem vagyok olyan biztos.
