RMDSz Archives Page 2 of 6 › Független Hírügynökség

Magyar ügy az magyar ügy

Bauer Tamás

-

2020-05-10

Tévedtem volna? Ez persze mindig előfordulhat. Azt válaszoltam az Átlátszó kérdésére, hogy kétséges, hogy összejönnek-e a szükséges aláírások a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezéséhez, amely arra irányul, hogy az egyes európai országokon belüli „nemzeti régiók” közvetlenül is hozzájuthassanak uniós támogatásokhoz.

Az ilyen kezdeményezést napirendre kell tűznie az Unió illetékes testületeinek, ha egy év alatt összegyűjtenek hozzá egymillió aláírást legalább hét uniós tagállamban úgy, hogy a gyűjtést személyesen, papíron és az interneten is lehet folytatni. (Csak napirendre kell tűzni, amiből a kezdeményezés elfogadása nem következik.)

Miközben a dolog az első háromnegyedévben reménytelennek tűnt, hatalmas hajrával végül összejött az egymillió aláírás – és mégsem jött össze. Van egymillió internetes és 220 ezer papír alapú aláírás – de három országból, Magyarországról, Romániából és Szlovákiából. Egy-egy országban az aláírások számának el kell érnie az adott ország EP-képviselői számának 750-szeresét. Ezt abban a három országban, ahol közel tízmillió, több mint egymillió illetve közel félmillió magyar él, nyilván könnyen elérték, viszont – mint a hvg.hu beszámolójából tudni lehet, a küszöböt másutt nem érték el. Sem a horvátországi és szlovéniai magyarok körében, sem Spanyolországban, ahol a baszkokra számítottak, nem sikerült akárcsak megközelíteni sem a szükséges számot, és a svédországi magyarok körében is csak az ottani szám egyötöde jött össze.

Próbálkozhattak volna Franciaországban a bretonokkal és az elzásziakkal, Németországban a szorbokkal és dánokkal, Belgiumban a németekkel, Finnországban az ottani svédekkel, de szemlátomást nem sikerült. Az elmaradás az egyes országok tekintetében érvényes küszöbtől olyan mértékű, hogy a határidőnek a járványra tekintettel kért meghosszabbítása estén sem látszik esély a szükséges számú aláírás összegyűjtésére további négy országból.

Úgy tűnik tehát, ez a kezdeményezés magyar ügy maradt.

A nemzeti kisebbségek ügye – e kezdeményezés tapasztalata szerint – nem tud európai üggyé válni. A franciaországi breton, illetve elzászi német kisebbség elfogadja a kialakult helyzetet. Franciaország asszimilálja őket, és ez eredményesnek látszik. Hasonló a helyzet a görögországi macedón kisebbséggel. Másutt, a finnországi svédek, a belgiumi németek, Németországban a szorbok és a schleswig-holsteini dánok, Olaszországban az osztrákok esetében nincs probléma a kisebbségek nyelvi-kulturális jogaival.

Minden jel arra mutat, hogy nincs a szomszéd országokban élő magyar kisebbségeken kívül senki, aki ma az Európai Unióban nemzetközi segítséget várna a kisebbségi jogok érvényesítéséhez. A baszkok, katalánok, dél-tiroli osztrákok és a Finnországhoz tartozó Åland szigetén élő svédek közigazgatásilag elkülönülő tartományokban élnek, a többiek (köztük a finn szárazföldön élő svéd kisebbség) személyelvű autonómiát élveznek széleskörű anyanyelvhasználattal és kulturális intézményekkel, és nem igényelnek területi autonómiát. Ma ebben a tekintetben az Európai Unió országaiban – eltekintve Katalóniától, amely önálló spanyol tartomány, de az ottaniak mintegy fele függetlenséget szeretne – nyugalom van.

A szomszéd országok magyar kisebbségei politikai szerveződései két lehetőség közül választhatnak. Az egyik: a magyar állam támogatásával, nyomásgyakorlásával a hátuk mögött fogalmaznak meg követeléseket az adott állammal szemben. Erre példa a Székely Nemzeti Tanács autonómiastatútuma és a mostani európai polgári kezdeményezés. Ezen az úton én nem látok esélyt a sikerre. A másik út az, amit az

RMDSZ Markó Béla vezetésével, illetve a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja a szakadás előtt Bugár Béla vezetésével követett, s amit azután a Híd folytatott: a többségi politikai erők körében találni szövetségeseket a kisebbségi jogok mindinkább kiterjedt érvényesítéséhez. Annak a politikának voltak és vannak jelentős eredményei.

Egy dolgot érdemes ehhez hozzátenni. Minden olyan gesztus, mint az Orbán által az idei érettségi idején Facebook-oldalán közzétett kép a dolgozószobájában álló földgömbről Nagy-Magyarország körvonalaival csak nehezíti a kisebbségi jogok érvényesítését, hiszen lovat ad azok alá a szomszéd országokban, akik elszakadási törekvéseket látnak azokban.

Faramuci egy kampánykezdés – 2019. április

Magyari Nándor László

-

2020-01-01

0

Faramuci egy kampánykezdés – 2019. április

Zavar lesz a kampány-gépezetben, és ez előre látható. Soha ilyen kusza és átláthatatlan kampánykezdés mondanám, ha nem lettek volna máskor is legalább részben hasonló helyzetek, viszont most mégis sajátos helyzet van, amit megpróbálok körvonalazni. Miért sajátos, illetve faramuci a helyzet?

Mindenekelőtt, mert a kampányt tervezők, először az elmúlt szűk harminc esztendőben, a legkisebb mértékben sem vették figyelembe a választói akaratot, azt, hogy mit is akar az istenadta rommagyar plebs, így egy másik ország (nevezzük ezt akár anyának is – jól is hangzik ez oroszul, ahonnan a modell, aszongya: matushka Rossiya – számunkra külföld) vezérének szájíze a kampány stílusa. És csupán Orbán Viktor árnyékában fognak csápolni helyi vezéreink, akik már formálisan sem a választóik, hanem Budapest fele „beszélnek el” – kinyújtott tenyérrel a bukaresti hatalmasok fele is –, bizonygatják hűségüket, versenyeznek az autokrata hatalmasok kegyeiért. De éppen a Fidesz és Orbán Viktor, mondjuk úgy szépen, rendkívüli helyzete az EPP-ben, az EP-ben és NATO-ban, úgy általában Európában és a politikai nyugat országaiban, megrendült. Élesebben, de a valósághoz közelebbi megfogalmazásban

Magyarország ma példátlanul elszigetelődött azokon az intézményeken belül is, melyeknek formálisan a tagja (még), legjobb esetben is csak megtűrt, „szegény rokon”, nem anyagiakban – Magyarország „fizikailag” még éppen élhető, persze leszámítva a rossz közérzetet, és a gyűlöletkampányok keltette, illetve felszított negatívizmust és cinizmust

–, hanem egyre inkább szellemi/eszmei légkörét tekintve lett a legalacsonyabban iskolázott és leghiszékenyebbek szintjére módszeresen, programatikusan, szabott.

A mai magyar rendszernek és vezérének semmi esélye nem maradt arra, hogy a kampányban vagy azután Európa sorsának alakulásába érdemben beleszólhasson, még abban a mértékben sem, ami a múltban – és mindenekelőtt a Kádár-rendszer „szelíd-szalonképesebb” korszakában, a „gulyáskommunizmus” idején – megvolt.

Orbán európai hitele elfogyott, trükkjei, putyinista fogásai lelepleződtek, túllépett rajta a történelem, még akkor is, ha ezt be nem vallja, ha úgy is tesz, mintha esélye lenne az illiberális fordulatra.

Saját, kezdetben, vagy túl sokáig is, őt nagyon is kesztyűs kézzel kezelő pártcsaládja tette végül taccsra. Az EPP zárta karanténba – akárhogy is próbálják ezt politikai kommunikációval, alternatív tényekkel és posztigazságokkal elfödni, mondván, hogy önfelfüggesztés történt –, hogy még kampányidőben is érezze:

aki Putyin/Erdogan útjára lép azt kiközösítik a jobb klubokból. Lassan és szívós munkával sikerült Magyarországnak a „Keleti Nagy Testvér” fele való átfordítása, de Orbán mindent megtett az utóbbi évtizedben, hogy ez sikerüljön.

És amikor már a Visegrádi négyek konjunkturális kohéziójának is vége szakadt, mert Orbán ott is túl radikálisnak tűnt, az alt-right és a putyinizmus szóvivőjének, akkor most Balkán-bajnok szeretne lenni, ha lehet, de a kilátások itt is borúsak. Ma sem Szlovákia (újonnan megválasztott elnökasszonya révén biztosan nem), Csehország vagy Lengyelország (ahol az őszi választások a Kaczyinszki-buktát vetítik előre) nem követi a putyinizálódás útját, amit Orbán tanácsadói „illiberális államnak” neveztek el nemrég. Maradt a román hatalom a Dragnea and Co esetleges szövetségesnek, csakhogy itt bonyolultabb a hatalom helyzete és nincs kétharmad, ami mindent vinne. De van államelnök, aki mindeddig ellenállt a demokratikus intézmények végletes kiürítésének és a fékek és ellensúlyok rendszere kiiktatásának. Határozott lépéseket tett a román hatalom, nem kis valószínűséggel a Fidesz itteni fiókpártjainak kezdeményezésére/közvetítésével is, az orbánizmus irányában, de a folyamat bukdácsol, és könnyen lehet, hogy lassan vége szakad. Szóval nem véletlen, hogy bejelentették, hogy Orbán Erdélyben fog kampányolni május elején (az időzítés minden bizonnyal arról is szól, hogy ha nacionalista ellen-hullámokat kavar, akkor azt még használni lehessen, „lemenni kutyába” és román-ellenes jelszavakat hangoztatva, a szavazókat ijesztgetni a kampányfinisben).

Nem maradt már a magyar kiskirály számára hely az EU-ban csak a legvégeken, ott ahol – etnonacionalista lózungokkal – esetleg még mozgosítani lehet szavazókat, a kérdés csak az, hogy mivel és mire?

Kezdjük az elvi résszel, ami helyből zavaros, sőt ellentmondásos, mert nem jelent semmi különöset a köpönyegforgatás Orbánnak (hajaj, az csak igazán az eleme), hogy most elkezdjen hirtelen az EU és annak fontosságáról papolni, csakhogy. Ez biza hiteltelen, különösen abban a (neo)tradicionális közegben, amit a rommagyarság többsége magáénak vall: az orbáni PR, és populista politikai diskurzusai – befogadó oldalon – „tanult cinizmus”-ra apellálnak. Abban a közegben működnek, ahol a kommunikáció tartalma lényegtelen, változó, sőt önellentmondó is lehet, mert az emberek, a vezéren kívül, „úgymond semmiben sem hisznek”, és sajnos ez ma a magyarországi közeg. Nem mintha a rommagyar politikai klíma nem lenne paternalisztikus, ahol a többség egy autokrata vezér szavát lesi. De egyfelől Orbán szpícs, és bankett után hazamegy, és hozzá fogható helyi vezér, karizmatikus politikus (Kelemen Hunor például évek óta – amióta egy Sepsiszentgyörgyi rendezvényen kifütyülték – ódzkodik a spontán népfürdőtől), nincs. Ezért, hogy úgy mondjam, a rommagyar választó még szó és tartalomfüggőbb, konkrétabb, kézzelfoghatóbb ígéreteket vár. Másfelől, és ezzel összefüggésben,

ha Orbán majd az EU-t élteti, hiteltelennek fogják tekinteni, hiszen eddig kivont karddal ment neki Brüsszelnek

(ne áltassuk magunk, ez sokaknak nagyon tetszett errefele is). És most ha egy-egy egyszeri fellépésben az EP-s szavazásra buzdít, az biza bizarrul fog hangzani, faramuci egy helyzet. Ne feledjük azt sem, hogy az Orbán föllépéseit az a Fidesz fiókpárt szervezi, amelynek népszerűsége meredeken csökken, amelyre csak legyintenek, és ezt a kiábrándultságot az EP választásokkor lehet a leginkább megmutatni – nem is azzal, hogy más pártokra szavaznának, hanem, az abszenteizmussal –, mert Brüsszel messze van, és az ottani képviselők (a meglevők, hogy a potenciális újakról már ne is szóljak) kvázi ismeretlenek.

De vessünk egy tekintetet az úgynevezett technikai kérdésekre, amelyek azt fogják eredményezni – nagy valószínűséggel –, hogy azok is megzavarodnak, akik eddig valahogyan tudomást szereztek, az EP szerepéről, működésmódjáról, lehetőségeiről, stb. Mert most Orbán és határon túli csatolt részei úgy kommunikálnak, mintha az EP-ben létezhetne „Kárpát-medencei magyar összefogás”, vagy mi. És mintha a megválasztott képviselők nem saját, illetve pártcsaládjuk véleményét, hanem nemzetüket/államukat, vagy valamiféle nemzeti együttműködést képviselhetnének az EP-ben. Az EP a szó szoros értelmében parlament, azaz alapja a képviselők szabad (nem imperatív) szavazata, illetve az ott képviselt pártokból összeálló frakciók egyeztetett szavazatai. Márpedig most éppen az a helyzet, hogy Orbánnak nincs frakciója az EP-ben, a Fideszt ugyanis felfüggesztette saját pártcsaládja és ezért egyelőre a senkiföldjén, elszigetelve és magányosan bolyong, a szélsőséges, EU-ellenes pártok irányába, illetve keletre, Putyinra tekintgetve.

Az a valós helyzet, hogy egyelőre a Fidesz határon túli (illetve inneni) szatellitpártjai, beleértve a KDNP is, az EPP-hez tartoznak, míg a Fidesz többé-kevésbé nem, illetve nincs beleszólása a pártcsalád kampányába.

Azt mondja Kelemen Hunor, hogy pártjának „biztosan lesznek olyan politikai üzenetei, melyek találkoznak majd a Fideszével”, azaz ő maga is óvatosan fogalmaz, és persze félrevezetően, hiszen úgy tesz, mintha nem Orbán diktálna. Sőt, egészen biztos, hogy Orbán azt mond majd, amit csak akar, az itteni kampányban is, és nem kizártak meglepetések, ahogy az már itteni megszólalásaikor történni szokott (az idén két tusványos biztosít pódiumot a populista idólumnak). Orbán biztosan elviszi a showt, ő lesz a bálkirály, ahol és amikor részt vesz itteni kampány-rendezvényeken. Csakhogy jönnek a hétköznapok és azok másképpen kódoltak: azt minden józan rommagyar szavazó tudja, hogy nekünk nem kevesebb, hanem több EU-ra van szükségünk, és hogy aki az etnonacionalizmust élteti, promózza, az biza a „románok malmára hajtja a vizet”. Aki arról papol, hogy Magyarországon nincs és nem is lesz multikulturalizmus, az itteni gondjaink megoldása ellen lép föl, itt bizony a multikulti a megoldás az interetnikus kapcsolatok „tűrhetővé” tételére, és az idegengyűlöletet nem gyakorolni, hanem valahogyan elviselni szoktuk, megküzdeni vele (ahogy a szakirodalom tárgyalja a kérdést).

És még egy gondolat, amennyiben Orbán itt kampányol, üzenete azt fogja jelenteni, hogy rommagyar kettős állampolgárok szavazatait akarja, arra buzdít, hogy rá szavazzanak, még akkor is, ha itteni szavazásra biztat.

Így aztán meglehet nem növeli, hanem az átszavazással csökkenteni fogja itteni fiókpártja(i) esélyét az 5%-os szavazatarány elérésére.

Megbuktatják Orbant?

Polonius

-

2019-12-09

0

Két ellenzéki párt bizalmatlansági indítványt akar benyújtani a parlamentben Ludovic Orban kormánya ellen, mert az meg akarja változtatni az önkormányzati választások jelenlegi rendszerét.

Egyfordulós a jelenlegi választási rendszer az önkormányzati választáson, és ez az ország legnagyobb pártjának kedvez. A szociáldemokraták, akik a Ceausescu féle kommunista párt utódai, rendelkeznek a legtöbb polgármesteri poszttal Romániában. Az országos választáson illetve az elnökválasztáson viszont alulmaradtak. Ennek következtében a szociáldemokraták október óta ellenzékben vannak Romániában.

Az RMDSZ szavazataival megbuktathatják a kormányt

A magyar kisebbség érdekeit védő szervezet is kiáll az egyfordulós önkormányzati választási rendszer mellett. Ennek megfelelően az RMDSZ parlamenti frakciója arra készül, hogy megszavazza a bizalmatlansági indítványt. Ily módon meg lehetne buktatni a nemrég hatalomra került liberális kormányt.

Mindez persze sokféleképpen alakulhat hiszen a romániai belpolitika szinte áttekinthetetlen a sok háttéralku következtében. Ráadásul minden pártban hemzsegnek a titkosszolgálat egykori és mai munkatársai, akik bőségesen rendelkeznek kompromittáló adatokkal a politikai elitről Romániában.

Ennek az elitnek a lecserélése megkezdődött az Egyesült Államok és az Európai Unió kívánságára: Codreanu-Kövesi ügyésznő korrupció címén sok politikust juttatott a rács mögé. A szociáldemokraták erős emberét is lecsukták – egy televízió élőben közvetítette a fontos eseményt. Az ügyésznőt Romániában megbuktatták a szociáldemokraták, de az Európai parlament őt választotta meg uniós főügyésznek, aki az európai pénzekkel kapcsolatos korrupciós ügyeket vizsgálhatja majd. A szociáldemokraták mindent megtettek azért, hogy megakadályozzák Codreanu-Kövesi megválasztását, de a liberális kormány viszont támogatja az európai ügyészséget. Románia egykori liberális miniszterelnökét választotta meg frakcióvezetőnek az Európai újjászületés mozgalom az Európai parlamentben. Ez Macron elnök mozgalma, a francia elnök a legfontosabb külföldi támogatója a liberális kormánynak Bukarestben.

Román ügynökök?

Bauer Tamás

-

2019-11-09

0

Gulyás Gergely a korábbi „mérsékelt” fideszes miniszter szerint szerint csak román ügynök lehet, aki kiáll a szomszédos ország korrupció ellenes fellépést ígérő politikusa mellett, sőt akár személyes jelenlétével is támogatásáról biztosítja.

Amikor a tavalyi országgyűlési választás előtt kiderült, hogy Budapest 3. választókerületében, ahol én immár másodszor indultam a DK és több ellenzéki párt jelöltjeként, ezúttal Gulyás Gergely a Fidesz jelöltje, többen úgy vélekedtek, hogy Gulyás mérsékelt, viszonylag elfogadott fideszes politikus, nehéz lesz vele szemben a kampány.

Gulyás volt az, aki többször is interjút adott a Klubrádióban Bolgár Györgynek, és más alkalmakkor is más hangon beszélt, mint mondjuk Kövér László vagy Németh Szilárd. Gondolom, azóta már kevesebben tekintik ők mérsékelt fideszesnek, sok rémes dolgot hallottunk tőle. A csütörtöki kormány-sajtótájékoztatón azonban messzebbre ment, mint eddig bármikor. Amikor a köztelevízió újságírója arról kért tőle véleményt, hogy a román elnökválasztási kampányban a Momentum elnöke egy román, történetesen liberális elnökjelölt mellett kampányolt, a következőképpen válaszolt:

„Eddig azt tapasztaltuk, hogy a román ügynökök fedésben dolgoztak. Ha magyar nemzetiségűek voltak, akkor is. Ez egy új jelenség.”

Vagyis román ügynöknek minősítette a Momentum elnökét és egyik EP-képviselőjét, akik Dan Barnát, két kisebb romániai párt közös államfőjelöltjét támogatták a most folyó kampányban egy ottani kampányrendezvényen, és nem az RMDSZ elnökét, aki elindul elnökjelöltként. Később úgy fogalmazott, hogy aki nem az RMDSZ jelöltjét támogatja, az szégyellje magát.

Nem ismerem Fekete-Győrék megfontolásait, de fel tudom tételezni, hogy mi vezethette ebben a Momentumot. Romániában vasárnap lesz a kétfordulós közvetlen elnökválasztás első fordulója, ahol a második forduló egyik részvevője bizonyosan Klaus Johannis, a hivatalban levő államelnök, a Nemzeti Liberális Párt jelöltje lesz. A másik részvevő a közvélemény-kutatások szerint vagy Viorica Dăncilă frissen megbukott miniszterelnök, a szociáldemokrata párt jelöltje, vagy Dan Barna lehet, aki választási kampányának középpontjába a korrupció elleni fellépést állítja.

Az európai demokratikus politikában általánosan elterjedt, hogy pártok vezető politikusai fellépnek más országokban a hozzájuk közelálló politikát képviselő, ugyanabba az európai pártcsaládba tartozó pártok kampányrendezvényein. (Emlékezetes, hogy hogyan lépett fel Orbán Viktor a legutóbbi szlovéniai kampányban Janez Jansa mellett az ottani SDS kampányában, vagy 2014-ben Victor Ponta azóta megbukott román szociáldemokrata pártelnök és miniszterelnök az MSZP kampányrendezvényén.)

Miért ne támogathatná a Momentum az Európai Parlamentben ugyanabba a pártcsaládba tartozó pártok elnökjelöltjét az első fordulóban, hogy nagyobb esélyei legyenek az erősen lejáratódott szociáldemokrata jelölttel szemben a második fordulóba jutni? A világ Romániában sem csak a nemzetiségi kérdésről szól, hanem a gazdaság- és társadalompolitika alapvető kérdéseiről, amelyekről nem aszerint térnek el a különböző válaszok, hogy valaki a magyar kisebbséghez vagy a román többséghez tartozik.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek nyilvánvalóan semmi esélye, hogy elnökjelöltként a második fordulóba kerüljön, az 5 százalékos küszöb elérésének a parlamenti és EP-választáson annyira fontos kérdése pedig nem létezik.

Az tehát, hogy egy magyar párt a romániai politikában nem a nemzetiségi kérdést tekinti egyedüli releváns kérdésnek, és a romániai elnökválasztáson – anélkül, hogy szembefordulna az RMDSZ-szel – más esélyes államfő-jelöltekkel szemben a hozzá közelálló jelöltnek nyújt kampánytámogatást, semmi alapot nem ad Gulyás miniszter gyalázatos vádjára. Remélem, a többi demokratikus párt megtalálja az alkalmat, hogy ebben az ügyben kiálljon a Momentum mellett.

Egy csókoltatás népies diplomáciája

Magyari Nándor László

-

2019-08-13

0

Elhagyni az etika, a morális és ugyanakkor racionális cselekvést, különösen az ilyen politikai cselekvés területét és eljutni a szenvedélyek beláthatatlan és kiszámíthatatlan területére, sőt másokat is elvezetni oda, a legnagyobb árulás. Árulás még akkor is, ha sokféleképpen igyekeznek legitimálni – manapság, vagy inkább ismételten, leginkább a nemzeti hübrisszel és elfogultsággal ismétlik mantráikat, arról, hogy a szenvedélyek a nacionalista érzelmek, a gyűlölet és kirekesztés világába belépni félnünk nem kell, jó lesz.

És valóban, az elvteleneknek, rövid távon, jó, a carpe diem parancsa működni látszik, csakhogy a valóság – nem az alternatív tények és posztigazságok tükrében keletkező szimulákrum – fölülírja a pillanatot, a szenvedélyek felkorbácsolása a történelmi falig, a teljes csődig vezet. És közben a legitim érdekek vesztődnek el. A populizmus mai formái éppen errefelé, a szenvedélyek, sőt gyilkos indulatok és irracionális (illiberális, nem sokan jelzik, de a kifejezés, ahogyan az a “tusványosi handabandában” megjelenik t.k. az irracionális, a vezér benyomásai, szenvedélyei (lásd fociköztársaság), azaz kénye-kedve szerinti, önkényuralmát jelöli, akkor is, ha “keresztény szabadságként” /sic!/ köszön vissza a napokban) ötletek és személyes elvárások területére vezet.

Ezt viszont sem a korszellem, sem önmagában a populista módon újra meghatározott “nép”, de még a zsarnoki hajlamú vezér sem tudja átvinni, ehhez a különalkukat kötő, pénz-, valamint hatalomsóvár értelmiségre (ellenelit) is szükség van, mint kommunikátorokra, influenszerekre, rezonátorokra. Ezt pedig a lakájértelmiségi és hasonlóan behódolt médiamunkások oldaláról – régi, de elterjedt kifejezéssel – “az írástudók árulásának” lehet és kell nevezni.

Az egész felvilágosult hagyomány azon az alapvetésen épül, ami az állam dolgainak szabályozását és működtetését, azaz a politikai cselekvést illeti, hogy Montesquieuvel fogalmazva megőrizzük a “törvények szellemét”, azaz gátat vessünk a zsarnokságnak, a hatalommal való visszaélésnek. És sem ő, sem az őt követő generációk nem találnak más, erősebb és hatékonyabb, valamint elfogadhatóbb talapzatot a törvényhozásra, az állam, a köztársaság dolgainak intézésére, mint az erényt, ami erkölcsös, kiszámítható és az érdekeknek megfelelő cselekvést jelent (mondjuk így konyhanyelven). És érdemes itt egy rövid kitérőt tenni, mielőtt a politikafilozófiai szcénáról visszatérnék a politikai rögvalósághoz.

Kevés vita folyt arról – mert kétezertízben ennek még nem is volt igazán konjunktúrája, vagy ignoranciából, vagy nem is tudom miért – arról, hogy Orbán az illiberális állam építését nem 2014-ben, annak tusnádi bejelentésével kezdte. Hanem akkor, amikor egy tollvonással, akarom mondani egy alkotmányt helyettesítő (azután hetente módosítható) alaptörvénnyel, kihagyják a köztársaság jelzőt Magyarország államformájából. Mert –

meglehet kevesen vették/veszik komolyan – de a köztársasági államforma nemcsak általában demokráciát jelent, hanem azt, amit a Nyugat-európai hagyományban liberális demokráciának neveznek és ami az AEÁ esetében szó szerint is republikánus hagyományt jelent!

A ma éppen bukdácsoló, a populista politika széljárásának kitett köztársasági eszme amerikai változata, a demokrácia működésének sajátos formáját jelenti, amelyben a bonyolult dolgokat nem közvetlenül a nép, hanem felkészült és jól informált polgárok által fölhatalmazott (bizonyos értelemben szakértői) csoportok hozzák meg. A képviseleti demokrácia amerikai formája – a köztársasági berendezkedés – szerves és elidegeníthetetlen része a fékek és ellensúlyok intézményes rendszere is (amit Trump, mint „mély államot” emleget (kistestvére a nálunk divatos „párhuzamos állam”), és kiiktatni kíván, egyelőre, és szerencsére, nem túl sok sikerrel). Szóval Orbán már a második miniszterelnöki mandátuma elején megszünteti a magyar köztársaságot és világosan jelzi, hogy minden olyan tényezőt – beleértve mindenféle, de akár csekély –, autonómiával rendelkező intézményt, mely a maga helyén ellensúlyt képezhet hatalmához, be fog darálni, ki fog golyózni, einstandol, egyszerűen megszáll, vagy megszüntet. És ezt teszi a határon túli magyarok minden szervezetével, pártjával és befolyásolható/kisajátítható, kolonizálható intézményével is. Szóval Magyarországon már kétezertíztől illiberális államépítés folyik, mégpedig a köztársasági eszme romjain, és ebben – amint a vezér mondja – „bármi megtörténhet”.

Következésképpen a majdani orbántalanítás első, de összetett lépése, a köztársaság visszaállítása kell, hogy legyen.

Aki nem óhajtja/bírja követni akár ki is ugorhatja a fenti eszmefuttatást, de hasznosnak gondoltam, mielőtt tulajdonképpeni témámra térnék, ami viszont nagyon rövid lesz. Azt mondja az illiberális Magyarország miniszterelnök-helyettese (a valóságban egy közepesnél is gyengébben performáló kis operettszereplő, hiszen csupán marginális kérdésekben, amilyen a hatumák helyzete, a vezér megítélésében, szilikatalinnal, kövérlászló and Co. mellett, henceghet) a tusnádi dzsemborin, hogy márpedig a magyar kormány (Orbán nevesen) anyagilag támogatja az „utódállomokbeli” magyar pártokat. S ha ez netán nem tetszik az utódállamoknak, hát „csókoltatja” őket és punktum. Viszont a dolog ennyivel el nem intézhető, mert egyfelől a lekezelő gesztus a környező államok felé, nem marad következmények nélkül, még akkor sem, ha az uborkaszezonban és fenyegető kormányválságban nálunk még nem robbant. Nem csak a lesajnáló „csókoltatás” (angol nevén a jó öreg f*ck up, olyan mint nálunk Florin Iordache parlamentben fölmutatott középső ujja) a gond, hanem a fennhéjázó anakronizmus, az utódállamozás is, hiszen száz év után nincs a régióban még egy olyan állam, mely magát utódállamnak tekintené/érezné, ha ugyan Magyarország ilyen és nem csak Semjén fővadász víziójában az. Egyszóval a „csókoltatás” még NER nemzetstratégiának is vékony, hát még valós diplomáciának, mely a kisebbségbe szorult magyarság helyzetének javulását elősegíthetné.

Problémás a külföldről érkező párttámogatás azért is, mert egyszerűen illegális, törvény tiltja, és bármikor kopoghat a nagyarcú politikus barátainál – egyelőre a félig behódolt MPP és az alig lélegző EMNP érintett a Fidesz fiókpártok közül, a fő FfP ugyanis kajánul mondhatja, hogy kulturális-kisebbségi szervezet és nem párt, de hát ez is csak eufemizmus – az ügyészség és az adóhivatal, és akkor?

Mert

az kizárható, hogy a magyarországi fővadász megvédje őket, meg nehéz is törvénytelen cselekményekben pert nyerni, ja, magyarellenességet kiáltani, populista és demagóg szövegeket puffogtatni azt (még) lehet.

Az érintettek hallgatásából úgy tűnik, hogy már az az alapvető immunreakció is hiányzik az itteni politikai osztályból, amivel nemrég még meg lehetett említeni – persze minden következmény reménye nélkül –, hogy

bocs, kedves „anyaországi politikusok”, de ti hazautaztok a kiadós öblögetést követően, a következményeket meg nekünk kell vállalni.

Ma már csend van, illetve Markó Béla, valamilyen régebbi beidegződés (vagy politikai kommunikációs munkamegosztás?) folytán szőrmentén bírálja a „mellészólásért” (sic!) Semjént, csak úgy szordínóban, de pontra nem teszi a nagyarcú és pökhendi „mellészólót”.

Egyszóval most az van, hogy mindenki le van itt sajnálva, akarom mondani csókoltatva van, és aztán azonmód kitört a szabadság, már akarom mondani a nyári munkaszünet. De, hogy egy menő rigmust tegyek a végére: „Winter is coming” („Jön a tél”), és a szénánk egyáltalán nem áll jól, ára lesz a pökhendi, lekezelő gesztusnak. Persze a fővadász és főnöke még biztonságban van, jól bélelt bundákban és terepjárókkal járnak ők vadászni, még egy darabig. De egyszer számot kell vetni azzal is, hogy ők és itteni fullajtárjaik, a mai rommagyar politikai mainstream mit tett, hova vezette az egyre fogyatkozó közösséget. És akkor a csókoltatás valami egyébre változik: nagy ára lesz a populista, alt right-os elhajlásnak, kemény és egyszeri, mert nehéz, ha nem lehetetlen, visszautat találni a – politikában különösen fontos – polgári erényekhez.

Halottak háborúja

FüHü

-

2019-06-09

0

Úgy tűnik, Úzvölgyében egy katonatemetőnyi területen sem az első, sem a második világégés nem ért még véget. Látszólag halottak háborúja ez, egyesek valóban ott nyugszanak, mások nem, de végső soron áldozatok voltak mindannyian.

Viszont a napokban e földalatti háborúskodás immár földfeletti etnikai összecsapással is fenyegetett. Helyeslőleg hallgattam azokat az RMDSZ-es kollégákat, helyi vagy megyei magyar vezetőket, akik mérsékletre intettek mindenkit, és nem válaszoltak a provokációra. Értettem azt is, miért hangzott el többször, nemcsak magyar, hanem román újságírók vagy politikusok szájából, hogy ami Úzvölgyében zajlik, nem hasonlítható a huszonkilenc évvel ezelőtt Marosvásárhelyen történtekhez. Ilyenkor nem tanácsos fölösleges pánikot kelteni, és nem hasznos az egykori sebek felszakítása sem, hiszen tagadhatatlan, hogy máig nem derült fény 1990 fekete márciusának igazi bűnöseire, miközben a román igazságszolgáltatás újabban buzgón foglalkozik az 1989. decemberi forradalom – népfelkelés, államcsíny? – homályos vagy félhomályos részleteinek tisztázásával, sőt, a marosvásárhelyi márciuson átlépve a bukaresti június 13–15-öt is teszi-veszi az ügyészség.

Nem nehéz kitalálni,

hogy miért maradt ki ebből a román–román játszmából Marosvásárhely, és miért nem vizsgálták ki máig sem, hogy kik voltak az akkori események értelmi szerzői. Hát éppen azért, mert ez egy másik játszma volt: az így vagy úgy ma is folytatódó román–magyar konfliktus egyik tragikus pillanata. Ennek ellenére tényleg nem kell ezt Úzvölgye kapcsán felemlegetni. Vagy mégis? Más idők, más helyzet, mondhatná valaki. Nos, az idők csak akkor másak, ha mi is másak vagyunk. Románok is, magyarok is. Megváltoztunk-e huszonkilenc év alatt? Abból, amit látok, ez egyáltalán nem biztos. De ismétlem, egyetértek azzal, hogy a múlt felhánytorgatása könnyen a román–magyar viszony elmérgesedéséhez vezethet, aminek vannak is már jelei, például a román külügyminisztérium inkább konfliktuskereső, mintsem konfliktuskezelő nyilatkozatai. Mintha a külügyminiszter nem is ugyanaz a személy volna, aki ezelőtt huszonvalahány évvel sokszorosan nagyobb diplomáciai érzékről tett bizonyságot, ugyancsak román–magyar ügyekben.

Nem keresem hát az analógiákat a múlttal, de egy-két tanulságot talán nem árt megfogalmazni.

Beszéljünk például arról, hogy annak idején Marosvásárhelyen is felhasználta valaki – vagy valakik – az ortodox egyházat a görgényvölgyi románok mozgósítására. Most sem árt megkérdezni, hogy közvetlenül a pápalátogatás érzelgős, lelkendező levezénylése után, a háromnapos ökumené rózsaszínű felhőjéből kibontakozva, vajon miért vállalkozott ez az egyház – illetve bármelyik képviselője – ilyen megjósolhatóan konfliktussal fenyegető temetőavatásra.

Netán emlékezzünk arra, hogy csak akkor normalizálódott a helyzet Marosvásárhelyen, amikor a – még egyébként nagyon gyenge – központi hatalom hajlandó volt közbelépni.

Esetleg idézzük fel a kolozsvári Mátyás-szobor történetét, amikor a piros-sárga-kék pados polgármester magyarfaló lendületét csak úgy tudtuk megakasztani, hogy az állam elnökét és kormányát meggyőztük, nem érdeke senkinek az újabb etnikai feszültség.

Vagy gondoljunk vissza a marosvásárhelyi Bolyai középiskola miatti robbanásveszélyes helyzetre a kétezres években, és hogy egyik pillanatról a másikra abbamaradt minden tüntetés és ellentüntetés, ahogy a miniszterelnökkel sikerült megállapodni a mindkét fél által elfogadható megoldásban.

Aztán jöjjünk közelebb az időben, és utaljunk egy másik iskolaügyre, a szintén marosvásárhelyi római katolikus líceum helyzetének rendezésére, ugyancsak kormánydöntéssel.

Majd példálózzunk ismét egy történelmi szimbólummal, az aradi Szabadság-szoborral? Addig tartottak a tiltakozások, addig protestáltak a Nagy-Románia Párt hívei, amíg a kormány meg nem egyezett velünk, és egy kormányhatározattal visszaállíthattuk a szoborcsoportot.

Nem folytatom.

Abban az országban, ahol él majdnem másfél millió magyar, ne lehetne hatóságilag megvédeni egy magyar (és mellesleg: német) katonatemetőt, miközben – nagyon helyesen – háborítatlanul ott vannak országszerte mindenütt a szovjet hősök temetői? Nem analógia ez sem? Dehogynem! Ugyanis attól függetlenül, hogy ki melyik oldalon állt életében: a temető az temető.

Nem hiszek abban, hogy államfő, miniszterelnök, belügyminisztérium, hadügyminisztérium, titkosszolgálat, mindenki tehetetlen. Azt sem hiszem, hogy a bukaresti kormánypalota előtti erőszakos jelenetek csak úgy spontánul ismétlődtek meg Úzvölgyében, az Isten háta mögött. Ráadásul talán még egyik-másik szereplő is ugyanaz volt, mint a Victoriei téren. Klaus Johannis miért hallgat? Viorica Dăncilă miért hallgat? A pártelnökök miért hallgatnak? A hallgatás beleegyezés. De mibe? Abba, hogy egy adott pillanatban legionárius szertartásokra is emlékeztetett az úzvölgyi ünnepség?

Nem mindegy, mit tesznek ezután a csíkszentmártoniak vagy dormánfalviak, mint ahogy fontos a magyar kormány fellépése, az RMDSZ bukaresti közbenjárása, Hargita és Bákó megye különböző intézményeinek a reakciója is. Ám én most az államfőt is szeretném hallani. És a miniszterelnököt is. Vétkesek közt cinkos, aki néma. Mellesleg a külügyminiszterre már nem vagyok kíváncsi. Hátha mégis megmarad jó emlékezetemben olyannak, amilyen volt hajdanában. Bár nem nagyon hiszem.

Megoldás mindig van, ha azok, akiknek a hatalmat a kezébe adták a választók – bőven kapott az államfő is magyar szavazatokat –, hajlandók véleményt mondani és a véleményüknek érvényt szerezni. Erre valók a vezetők. Erre való az állam. A román állam is.

Markó Béla/transindex.ro

Az RMDSZ haldoklása

FüHü

-

2019-06-04

0

„Az, hogy ma a romániai magyar párt ismét egy – lehet, hogy két – képviselőt küldhet az Európai Parlamentben, persze letagadhatatlan siker, de meglehet, ez volt az utolsó, amit a párt magáénak mondhat. Az a morális ár, amit ezért most megfizet, feltárja: nem a maga jogán, politikai erejénél foga küldheti ki képviselőjét Brüsszelbe, hanem egy korrupt, a Fidesztől semmiben sem különböző párt kegyéből. Kérdés, hogy a trükk, melyre most már az egész világ figyel, végrehajtható lesz-e a következő parlamenti választáson? Mert ha nem, akkor az erdélyi magyar politikai képviselet búcsúzni fog a román parlamenttől is. És ezzel beteljesül Orbán Viktor álma: mehet a szabadrablás Erdélyben is, épp úgy, ahogy az már egy ideje Magyarországon folyik.” – újabb Diplomácia Jegyzet Ara-Kovács Attilától.

Az európai parlamenti választásokat követően iszonyatos politikai botrány bontakozott ki Romániában. Nem a nagy román pártok viselt dolgai állnak jelenleg a viták kereszttüzében, hanem a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a kormányzó szociáldemokraták közös üzelmei. Ez utóbbiak, vagyis a Román Szociáldemokrata Párt (PSD) immáron bizonyított módon voksokat szerzett a magyar szervezetnek, hogy az egyáltalán bejusson a parlamentbe. Első ránézésre számos tanulsága van az esetnek.

Bebizonyosodott – amit az RMDSZ mindig is tagadni akart –, hogy tökéletesen mindegy, ki áll az ország élén, segíti annak hatalmon maradását saját befolyásának biztosítására.

Tulajdonképpen nem lenne ezzel semmi baj, ha normális viszonyok között zajlana a szomszédos állam társadalmi élete, de már egy ideje messze vagyunk attól, hogy bármilyen normalitásról beszéljünk. A román „szociáldemokraták” pártja a Fidesz klónja, azzal a nem csekély különbséggel, hogy nincs kétharmada, s bár a gátlástalanságuk elképesztő, van néhány közintézmény, amely alkalmanként figyelmezteti erre őket. Liviu Dragnea, a román Orbán Viktor jelenleg börtönben ül, s egy ilyen üdvös fordulatról a magyar lakosság zöme egyelőre csak álmodozhat.

Bebizonyosodott az is, hogy ezzel a manipulációval az RMDSZ túlment egy határon, ami Európából szemlélve már nem megengedett. Eddig okkal mondhatta magról az RMDSZ, hogy a legeurópaibb romániai párt, ezt követően ilyesmivel már azoknál sem házalhat, akik számos – anyagi, politikai, nacionalista-indulati – megfontolás alapján eddig bármilyen döntését elfogadták. Az RMDSZ pont olyanná vált, mint bármelyik balkáni szervezet, s ezzel akaratán kívül lélekben is hozzácsatolta Erdélyt ahhoz az Európában nem kívánt, zagyva világhoz, ami valaha ugyan a Landstrassénál kezdődött (Metternich), de sok magyar remélte, hogy mégsem.

Persze lehet az esetet némi megértéssel is szemlélni:

az RMDSZ nagyon nehéz helyzetben van, mert nem csak a nagy romániai pártok azok, amelyek árgus és nem feltétlenül jó szándékokkal követik működését, de ugyanezt teszi a Fidesz is.

Orbán kezdetben – a rá jellemző nemtelen egyszerűséggel – meg akarta fojtani a pártot, épp úgy, ahol a többi határon túli magyar szervezetet is, hogy helyükbe saját hűbéri pártokat állítson. Ez számos helyen igen gyorsan sikerült, de Erdélyben, ahol a fideszes kamupártok – Erdélyi Magyar Polgári Párt, Erdélyi Magyar Néppárt – sorra elbuktak, ez nem ment könnyen, egész addig, míg az RMDSZ vezetése, meghallván az idők szavát, maga is be nem hódolt. Ha ebből a perspektívából szemléljük a dolgokat, ez a romániai szavazatvásárlási botrány a lojalitásért, illetve befolyásért cserébe, nem is elsősorban román találmány. Az elmúlt évtizedek során számos esetben előfordult Magyarországon, hogy aztán a módszert a Fidesz vigye tökélyre. Sejtvén a magyar kormányzó párt és a román szociáldemokraták intim viszonyát, még az sem zárható ki, hogy az ötlet Orbán Viktor részéről kapott biztatást vagy végső jóváhagyást.

Az RMDSZ részéről ma már messze nem a sikerről szól az össze történet, hanem a túlélésről.

Van ennek egy érthető és van egy vállalhatatlan oldala. Érthető, mert a párt vezetői okkal azt hiszik, hogy Bocskai István örököseikét két szörnyűségtől, a budapesti Fidesztől és a bukaresti politikai elvtelenségektől tudják majd messze tartani Erdélyt. Önmagukban ezt szajkózzák biztatásként és önigazolásként, és ez feledteti velük, hogy Bocskai hajdan volt sikere épp úgy az utána következő korok teremtette illúzió maradt. Az egykori erdélyi fejedelem legfeljebb ideig-óráig elodázta Erdély leszakadását Európától, megakadályozni azt képtelen volt.

Az, hogy ma az RMDSZ ismét egy – lehet, hogy két – képviselőt küldhet az Európai Parlamentben, persze letagadhatatlan siker, de meglehet, ez volt az utolsó, amit a párt magáénak mondhat. Az a morális ár, amit ezért most megfizet, feltárja: nem a maga jogán, politikai erejénél foga küldheti ki képviselőjét Brüsszelbe, hanem egy korrupt, a Fidesztől semmiben sem különböző párt kegyéből. Kérdés, hogy a trükk, melyre most már az egész világ figyel, végrehajtható lesz-e a következő parlamenti választáson? Mert ha nem, akkor az erdélyi magyar politikai képviselet búcsúzni fog a román parlamenttől is.

És ezzel beteljesül Orbán Viktor álma: mehet a szabadrablás Erdélyben is, épp úgy, ahogy az már egy ideje Magyarországon folyik.

Új szövetséget! – valóság vagy ijesztgetés

Stephen Elekes

-

2019-03-12

0

Új szövetséget! – valóság vagy ijesztgetés

Megdöbbenéssel olvastam a kormánypárti Magyar Nemzetben megjelent „Új szövetséget!” című vezércikket. Feltűnő, hogy nem jegyzik a szerzőt, ellentétben a „Helyzet” nevű új rovat(?) többi cikkével, amiket a kormánypárt egy-egy elismert kiválósága írt. Ez az egyetlen írás, mely alatt szerzőként maga a kormánylap neve (Magyar Nemzet) szerepel, tehát a vezető párt (Fidesz) és kormánya (Fidesz-KDNP) álláspontját képviseli.

Az világos, hogy elkezdődött az EU parlamenti választási kampánya, és ennek része a vezető magyar párt kinyilatkoztatása, mely szerint az Orbán Viktor vezette Fidesz új irányt keres, ill. jelölt ki a jövőre nézve, amennyiben az európai néppárt kizárná sorából, vagy olyan helyzetet teremtene, mely távozásara kényszerítené a magyar kormánypártot. Hogy ebből mennyit ért és ismer a hazai választó, egyelőre nem tudni. Egy biztos, az ellenzék megnyugodhat, Magyarország vezető pártja és kormánya nem szándékozik elhagyni az Uniót, a felzárkózásra szánt pénzek eddigi forrásait. Sőt, mintha új ambíciókat adna

Orbánnak a kialakult európai és világhelyzet, elvégre a nacionalizmuson alapuló populizmus mindenhol feltörekvőben van. Viszont ellentétben a hazai felfogással, a populizmus politikai oldaltól függetlenül dekadens, haladásellenes.

Az utóbbi években a hagyományos parlamentáris (szociáldemokrata) baloldal vesztette a legtöbb szavazatot és szavazót világszerte. Ennek issza levét a magyarországi ellenzék is, mely sok kis pártra szakadt, és elveszítette az amúgy is évtizedek óta gyenge szakszervezetekkel a kapcsolatot.

Az utóbbi időben, mintha valami elindult volna a hazai sztrájkmozgalmak terén, de az is valójában nacionalizmuson alapszik, hiszen a külföldi cégek (multik) ellen irányul.

A magyar (Orbán holdudvarú, pl. Mészáros, stb.) tulajdonú vállalatoknál miért nem sztrájkolnak? Ott annyival jobban fizetik az alkalmazottakat, mint a „multiknál”? Eszerint Magyarország valóban jobban teljesít.

Ugyancsak tény, hogy a magyar ellenzék sehol sem lenne a Jobbik nélkül. Ez némileg hasonlít a német belpolitikához, ahol a legnagyobb ellenzéki párt az AfD (Alternatíva Németországért). A német helyzet azonban annyival másabb, hogy ott a pártok a választás kimenetelétől, eredményétől függetlenül, előre tudomására hozzák választóiknak, hogy kivel hajlandók koalícióra lépni. Világszerte ismeretlen az a magyar gyakorlat, hogy még a választás napja előtt „visszalépnek” a másik „javára” – anélkül, hogy a választó tudná, valójában kire is szavaz, szavazott. Tényleg, a hazai ellenzék által a szolidaritás és az összefogás jegyében meghonosított visszaléptetési cirkuszt a májusi EU-választáson is alkalmazni fogják az Orbán leváltására szövetkezők? Tudunk már valamit is az EU-választás magyarországi lebonyolításáról? Miben tér el, ha egyáltalán eltér, a bevett hazai gyakorlattól, ami rendszeresen elősegíti a Fidesz kétharmados győzelmeit?
Egyáltalán, mit tud az átlagmagyar az EU-ról, annak szervezeti felépítéséről? Sokszor hallani, hogy a „Fideszt már rég ki kellett volna rúgni a Néppártból”. Csakhogy nem egy pártról (a Néppárt) van szó, hanem egy parlamenti frakcióról (EPP), mely a néppárti értékeket szem előtt tartó, hasonló gondolkodású európai pártok csoportosulása.
A Néppárt saját meghatározása:
Az Európai Néppárt csoport (frakció) a legnagyobb és legrégebbi csoportja (frakciója) az Európai Parlamentnek. Gyökereink Európa alapító atyáihoz (Robert Schuman, Alcide De Gasperi és Konrad Adenauer) vezet vissza, és tagjai az EU tagállamaiból tevődnek össze.
(The Group of the European People’s Party (EPP Group) is the largest and oldest group in the European Parliament. Our roots reach back to Europe’s Founding Fathers – Robert Schuman, Alcide De Gasperi and Konrad Adenauer – and our Members come from all of Europe’s Member States.)

Tehát, a Magyar Nemzet vezércikkében szereplő Helmut Kohl-ra, mint „alapító atyára” még csak utalás sincs! Kohl nagy érdeme, hogy „jó időben, jó helyen” volt, és felismerte azt a történelmi pillanatot, amit a Vasfüggöny (a berlini Fal) lebontása jelentett. Egyesítette Németországot! Egy olyan labilis ideológiai pillanatban, amikor hónapokon át szovjet csapatok állomásoztak egy NATO ország (a volt NDK) területén, és Nyugat-Németország fizette az alakulatok és családtagjaik áttelepítését (új kaszárnyák építését) a Szovjetunióba. Az eurót is Kohl forszírozta, mint az egységes Németország valutáját. Hamis (hazug) az az állítás, hogy „A néppárt mára a beteg liberalizmus kiszolgálója lett….” Kohl ugyanis a szabaddemokratákkal (FDP) kötött koalícióval lett kancellár, és a francia szocialista Mitterranddal közösen építették (az egyesülő) Európát, melynek jelképei lettek. Magyarországon eleve elképzelhetetlen a „nagy koalíció”, azaz a két legnagyobb (bal- és jobboldali) párt közös kormányzása.

Ezek után, lássuk a Néppárt (EU) frakció tagjait: (kattints rá!)
Mint látható, Magyarország két párttal képviselteti magát: a Fidesz 10, a KDNP, pedig 2 mandátummal, azaz összesen 12 parlamenti képviselővel vesz részt a Néppárt munkájában. Romániát három párt is képviseli az európai Néppártban, az egyikük az RMDSZ. Szlovákiát két magyar párt is képviseli! A legtöbb néppárti képviselőt Németország adja 34-et, amiből 5 bajor (CSU).

Bármennyire is örülnének a kárörvendő Orbán-ellenesek, a Fidesz kényszerű vagy önkéntes távozásának, az mindenképp sajnálatos lenne, a májusi választások utáni európai parlamentáris erőviszonyok szempontjából. A Néppárt szavazatvesztése jelentősen csökkentené az EU-pártiak táborát és arányát az euroszkeptikusokkal szemben.
Ennél is

sokkal nagyobb baj lenne, ha az Orbán vezette Fidesz-KDNP a radikalizálódás útját választaná. De, ami még ennél is szomorúbb lenne, ha a várható választási eredmények azt jeleznék, hogy a (magyar) nép nagy részének ez tetszik.

A vezércikkben van még egy bökkenő. Az ijesztgetésen kívül nem egyértelmű az orbáni vízió. A Néppártnak (EPP) hátat fordítanak. OK. Viszont, helyette melyik frakcióhoz akarnak csatlakozni? Az olasz Salvini (Északi Liga), az osztrák FPÖ, valamint a francia Le Pen az ENF frakcióban van, míg a lengyel PiS (Jog és Igazságosság) az EKR-hez (Európai Konzervatívok és Reformisták) tartozik. Vajon melyik EP frakcióba (ENF vagy EKR) ülne át a Fidesz? Esetleg Orbán és a Fidesz kedvéért egy új frakciót alakítanak?
Lássuk a 750 fős jelenlegi EP összetételét:
(az alábbi felsorolásból vajon hány átlagmagyar ismeri az EP frakciókban működő magyar pártokat?)

Parlamenti többség (477):
EPP (217) Néppártok
(két magyar tagja van: Fidesz, KDNP)
(alelnök: Gál Kinga – Fidesz)

S&D (190) Szocialisták és demokraták
(két magyar tagja van: MSZP, DK )
(alelnök: Niedermüller Péter – DK)
ALDE (70) Liberálisok
(két magyar tagja van: Magyar Liberális Párt, Momentum Mozgalom)

Parlamenti ellenzék (273):
EKR (74)
GUE-NGL (52)
Zöldek (50)
EFDD (45)
ENF (39) – a „kemény mag”, az euroszkeptikusok frakciója, vezetőjük: Marine Le Pen
(egy magyar tagja van: Magyar Nacionalista és Konzervatív Párt – mely a Jobbikból lépett ki)
Független (14)

Hogy a jelenlegi helyzet mennyire fog megváltozni a májusi EP választás után, nem tudni, de sejteni lehet, hogy jobbratolódás várható, mivel feljövőben van a nacionalizmus, ami a múltban is Európa egysége ellen dolgozott. Az első világháborút követően kezdte Európa nyugati fele felismerni az európai egység fontosságát. Az alig 29 éves Richard Coudenhove-Kalergi 1923-ban jelentette meg „Páneurópa” című könyvét, mely megalapozta a Páneurópa mozgalmat és eszmeiséget. Célja egy olyan európai közösség létrehozása volt, mely politikai és gazdasági érdekközösségként megakadályozhatja egy újabb világháború kirobbanását. Már a 30-as évektől a mozgalom hirdetői között megtaláljuk Otto von Habsburgot, Konrad Adenauert, vagy Albert Einsteint is.
A Vasfüggöny árnyékában a Páneurópai gondolat volt az alapja az Európai Gazdasági Közösségnek (EGK) is. Tagja csak olyan ország lehetett, mely elért egy bizonyos gazdasági (jóléti) szintet. Ezt az elvet és gyakorlatot zavarta meg 1989, a kétpólusú világ és jelképe, a Vasfüggöny megszűnése, a szovjetrendszer felbomlása. A gazdasági feltételeket háttérbe szorította a politikai átalakulás, a gazdaságilag harmat gyenge volt szocialista országok felvétele. Egy önvédelmi mechanizmus jött létre, mely a fejlett (jóléti) társadalmakat (EGK) az euró zónába tömörítette, az újonnan felvetteknek, pedig előírták a felzárkózást, amihez jelentős anyagi támogatást biztosítottak.

A felzárkózás (30 év távlatából) keveseknek sikerült. A sikertelenek a nacionalizmusban és a politikai kalandorságban próbálják megtalálni a kiutat, miközben az európai, páneurópai gondolatot sutba vetik.

Helyette középkori romantikába menekülnek és mint a „keresztény Európa megmentői” tetszelegnek. Jólétről, jóléti társadalomról manapság nem esik szó. Sőt, az eddig jólétben éltek is úgy érzik hanyatlásnak indult megszokott életük, életszínvonaluk. Remélhetőleg a májusi választás majd választ ad merre is haladjon az egységes Európa.

A részeges, az akasztó és a szekus

FüHü

-

2019-03-03

0

Az értelmiség nagy létszámban szólt hozzá az RMDSZ által bemutatott, Erdély jövőképét vázoló dokumentumhoz. Ja, nem, bocs. Arról nagy a csend.

Annál nagyobb volt a pironkodás és az ájuldozás az RMDSZ politikusainak egy része által arccal, névvel felvállalt képes üzenet miatt, amely a Másnaposok szövetsége – együtt a magyarok ellen címet viseli. Persze, semmiképpen nem beszélhetek általában az erdélyi magyar értelmiségről, hiszen nincs lehetőségem az általános hangulatot felmérni, azt viszont látom, hogy a Facebookon amúgy is hangos és kritikus véleményformálók egy emberként ugrottak a plafonig. Az ellenzők oldalán a fő üzenet arról szólt, hogy a Szövetség kampányfogása olcsó, túl mélyre ment, gyűlöletet szít, kihasználja a védtelen embereket, és erre eddig csak a Fidesz hírhedt stratégái vetemedtek. Minden bizonnyal ez így is van. A másik oldalon, viszont látható a tízezres nagyságrendű megosztás és lájk.

A napokban egy nyilvános beszélgetésen is elmondtam, hogy megértem az RMDSZ lépését, még akkor is, ha én nem mertem volna ennyire meredeket lépni. Az idők során a Szövetség szerepelt már negatív kampányok hátterében, de nem az első sorában. Érdemes azonban megnézni, hogy mi lehetett az „RMDSZ fejében”, amikor kitalálta és útjára indította ezt a képes üzenetet. Általában a kommunikáció, ezen belül pedig a politikai kommunikáció az elmúlt években nagyon leegyszerűsödött: egy-két szavas szlogenek és a mögöttük lévő, az érzelmekre és kevésbé az értelemre ható, tőmondatokban megfogalmazható üzenetek irányítják a tömegeket. Tudatosan fogalmaztam ilyen csúnyán, hogy irányítják a tömegeket, de gyakorlatilag erről van szó. Amikor százezrek vonulnak az utcára egy hashtag zászlaja alatt, akkor keveseket érdekel, hogy miről szól egyik vagy másik, az igazságszolgáltatás törvényi hátterét módosító tervezet, a lényeg, hogy

„Dragnea és a bandája lopott, és meg akarják úszni”.

Vagy: „Kövesi egy hős, Nagy Zsolt, Markó Attila, Horváth Anna ügye sajnálatos tévedés, ők a járulékos veszteség”. De mi tudjuk, hogy „Dragnea és a bandája lopott, és meg akarják úszni”. Ugye, milyen egyszerű a politikai kommunikáció? Éjszaka, mint a tolvajok – zengett az utca hónapokon keresztül. Érthető, rövid hívószavak, amelyeket az általam emlegetett, Facebookon jelen lévő értelmiségiek gyakran ünnepelve vesznek át, osztanak meg. Nem populizmus, nem morálisan aggasztó, ha valaki boldogan megoszt egy bejegyzést, amelyben az áll, hogy

az RMDSZ ellopja a magyarok pénzét, a politikusai korruptak,

hiszen „ezt mindenki tudja”. Teljesen rendben van, ha egy Dragnea-Toader-Tăriceanu fényképes üzenet díszeleg a falakon, hiszen „ők a rosszak”. Amikor viszont ugyanabban a stílusban, ugyanazzal a céllal – mármint az emberek érzelmeire hatva érni el eredményt –, de számukra nem tetsző üzenettel találkoznak, akkor elkezdődik a sopánkodás. Valószínű, hogy az RMDSZ kommunikációs stábja számára is könnyebb lett volna kiadni egy közleményt, amelyet a bullshit-generátor ír, tele olyan lózungokkal, hogy „megdöbbenéssel vettük tudomásul”, „érthetetlen, hogy a 21. században”, „határozottan ellenkezünk”, és „minden eszközzel megvédjük”. Minden bizonnyal

a francot sem érdekelte volna,

és két nappal a kongresszus után már az óriási ledfalakra sem emlékezett volna senki. Hat napnak kellett eltelnie, hogy megjelenjen az első érdemi írás az RMDSZ kongresszusán ismertetett, Vitaindító Erdély jövőjéről című dokumentumról (» Kelemen Attila Ármin: Miért félkész az RDMDSZ jövőkép-dokumentuma?). Igen, mert ez több oldalnyi szöveget tartalmaz, mint ahány betű van a Másnaposok szövetsége – együtt a magyarok ellen képen. A mindannyiunk jövőjét vázolni próbáló dokumentumot el kell olvasni, meg kell rágni, meg kell érteni, és nehezen lehet egy Facebook-üzenetben lereagálni. A másik, a piros-fekete, a részegessel, az akasztóval és a szekussal viszont üt. Mellbe ver. Érzelmeket gerjeszt. Egy pillantás elég ahhoz, hogy megértsd, és még egy pillantás, hogy felháborodj vagy szeresd. Formailag ma, 2019-ben ennyiről szól a politikai kommunikáció.

Megér egy misét az is, hogy mikor dobta be a Szövetség az elhíresült fényképes üzenetet: választási kampányban. Vagyis „háborúban”. Egy olyan időszakban, amikor a szereplők többet engednek meg maguknak, az eszközök szélesebb tárházához nyúlnak, mert győzni akarnak. Van egy kedvenc gondolatom, amit a politikaikampány-szakirodalomból vettem át:

a kampányban azt kell mondani, amit az emberek hallani akarnak. Miután megválasztottak, azt kell csinálni, ami nekik jó.

Az RMDSZ kampánystratégái profibbak annál, hogy ne mérték volna fel az ezzel a lépéssel járó veszélyeket és veszteségeket. Nagyon jól tudták, hogy kik lesznek a leghangosabb ellenzők, ki az a színész, nyelvész, újságíró vagy éppen EU-s bürokrata, amelyik kiborul, melyik az a médiaorgánum, amely hadjáratot indít. Fel kellett tudják mérni, hogy mennyit hoz és mennyit visz egy ilyen döntés. És vállalták az üzenethordozó terjesztését. Pontosabban, sokan vállalták, sokan nem, és nem egy olyan esetbe botlottam, hogy a cirkusz láttán a politikus törölte a bejegyzést.

Erről szól a politikai felelősség: a választás napján az emberek, pecséttel a kezükben (vagy akár a távolmaradásuk révén) ítélkeznek fölötted, politikai szereplő fölött.

Közéjük tartozik az is, aki 30 év után először nem szavaz rád, és az is, akit éppen ezzel a lépéssel győztél meg. A legtartalmasabb programfüzet, a legszebb plakát, a leghitelesebb jelölt és a legjobb beszéd sem képes megnyerni a választást. A választást az egyszerű és agyonismételt üzenetek nyerik meg.

A 4,99 százalékos eredménynél a Majális utcai kampányközpontban nem fogják veregetni egymás vállát, hogy Istenem, be szép kampányt folytattunk, csak az eredményeinkről, a közösségünk céljairól, törekvéseiről beszéltünk, milyen kár, hogy nem sikerült. Amíg mindenkinek egy szavazata van, a négy elemi osztályt végzett választónak és az egyetemi professzornak is, addig jobb 6,5 százaléknál kinyitni az ablakot, kiszellőztetni, hogy menjen ki a Másnaposok szövetsége által okozott kellemetlen bűz, és neki lehet fogni azt csinálni, ami az embereknek jó.

Kovács Péter/Transzindex

Brexitek és ki-be lépés a sötétbe

FüHü

-

2019-02-12

0

A tömegparanoiának az a típusa, melyet módszeresen és intézményesen igyekeznek kialakítani, ránk erőltetni, a hatalom elszabadult bajnokai, semmi máshoz nem vezethet, mint gyors válsághoz: rövid távon lehet ugyan alternatív tényekre, összeesküvés-elméletekre és poszt-igazságokra építeni “alternatív valóságot”, hosszú távra viszont nem.

A politikai kitalált világ mindenkor tartalmaz szimbolikus elemeket, utópiákat, és/vagy légvárakat, délibábos elemeket, de alapjáraton, mégiscsak a valósághoz igazodik, mégha egyidőben különféle értelmezései is léteznek a valóságnak, az érdekeknek, politikai meggyőződéseknek és elkötelezettségeknek, vagy, ha úgy tetszik ízlésnek, stb., megfelelően. Ami a brexitkor és Trump megválasztásával, de még előtte Putyin föllépésével és azután az Orbán őt utánzó politikai manővereivel, egész stílusával, stb., történt azt egyelőre nehéz értelmezni (még megfelelő kifejezést találni a “megnevezésére” is problémás), saját kontextusában. Magyarán előzmény nélküli, hogy országos politikaként megjelent és teret nyert a nyíltan vállalt hazugságokra, féligazságokra, stb., alapuló propaganda keretében. Ami történik az olyan mértékben rendszerellenes – és nemcsak a demokráciáról, vagy annak nyugati válfajáról, hanem a hagyományos autokráciákhoz mérten is az –, hogy vagy csak elévült összehasonlítások keletkeznek, vagy értetlenség övezi a jelenséget.

Paradox módon és éppen a keretezés és a tisztán analitikus fogalmak hiányában meglehet nem a politológia, vagy a politikai szociológia, hanem a filmművészet eszközeivel lehet jobban megérteni, vagy legalábbis megsejteni, hogy például a brexit, hogyan is volt lehetséges. A legújabb erről szóló film, már alcímében fölveti a kérdést, hogyan is lehetséges a polgártalan háború (Uncivil war)? Vagyis, hogyan lehetséges profi, de etikátlan és gátlástalan módszerekkel, fekete PR-el (black PR), azaz lejárató hadjáratokkal, minden ízében kontrollált politikai kommunikációval, összeesküvés-elméletekkel és hazudozással, sok, nagyon sok, érdekből elkövetett hazudozással, milliókat megvezetni. A film érdekessége, hogy nemcsak a felelőtlen és populista-demagóg politikusokat mutatja emberközelből, és valójában nem is az ők paranoiája a film témája, hanem a háttéremberek ténykedése, torz lelki alkata, a spin-doktorok világának etikátlansága, a kampány-gépezet hátterének feltárása. És persze a környezet, a közhangulat, az “ellenfelek” téves húzásai, a megtévesztő gépezet fogaskerekeinek naivsága és hiszékenysége, másfelől pedig a paranoid bizalmatlanság, a poszt-modern politika működésének módozatai, és a populista politizálás többi kellékei is sorra megjelennek. Erénye a filmnek, hogy – bár sematikusan – megmutatja, hogy a politikai mezőnyben a fikcióból, hogyan lesz hihető valóság, hogyan lehet kósza ötlettől elindulva az alternatív valóság fogyaszthatóvá kozmetikázott (hogy egy másik filmre utaljak, Truman-show-szerű) kulisszáit létrehozni.

A politikai valóság PR termék, és mint minden piacra dobott áru, megtévesztő tulajdonságokkal rendelkezik, csak így eladható, azzal az illúzióval, hogy a fogyasztó általa egyféle identitást, sőt szabadságot vesz meg. A film jól mutatja, hogy a (brit) szabadság jelképévé bármikor egy éppen gyakorlati/racionális értelemben elhibázott döntés válhat, s ha ez nem ment volna, majd kitalálnak mást, a “tartalom-szolgáltatók” és spinnelő hadsereg. Van a boltban sokféle áru és megannyi kütyű, s persze hálózat, azt elterjeszteni: a politikai bolt legfőképpen illúziót árul és ebből van biza elegendő mindenfele, csomagolás kérdése az egész. A függetlenség és szabadság illúziója, minden bizonnyal még a britek pénztárcájához mérten is igencsak megterhelő lesz, de sebaj, legfentebb majd visszakéredzkednek az unióba, lesz brex-in, ha úgy adódik, vagy más spin-doktorok jönnek divatba, jobb ajánlattal. Az infokalipszis idején, “annak van igaza, akinek a legtöbben hisznek”, és ezt az abszurd kijelentést is rengetegen elhiszik, a kritikai gondolkodás válsága, illetve a racionálisan fölfogható információs zuhatag feldolgozhatatlanságából származó krízisnek a korát éljük.

Paradox módon a Brexit. The Uncivil War, a maga eszközeivel és lehetőségeivel élve, nagyon jól kifejezi azt is, ami valóban a brexit mögött áll, azt, hogy Nagy-Britannia EU-s karrierje kezdettől fogva bizonytalan volt, bukásra volt ítélve. Sőt, ahogy egy meggondolandó cikk fogalmaz: az EU prosperitásához éppen arra van ma szükség, hogy Nagy-Britannia kilépjen. És valóban hosszan lehetne sorolni az örökös kifogásokat, a kerékkötést, amit a szigetország EU-s karrierje során elkövetett, az örökös ellenzékiséget, a szembenállást a kontinentális Európa szinte minden kezdeményezésével, az örökös kivételezettség kikövetelésétől, rengeteg Európából jövő projekt megvétózásáig, stb., stb. Az tűnik igazságnak, hogy a királyság soha nem gondolta hosszú távra a közösködést, soha nem vált identitásának elemévé az egyre inkább integrálódó EU, és ezért, végső soron, a brexit egyfajta “szerves fejlődés” eredménye, amit propagandisták jól becsomagoltak és végül áruként eladtak. (Ahogy a szerző, Eoin Drea, fogalmaz:”Britain never understood that contributing to the EU’s budget is not a commercial transaction, it is about investing in peace, stability and growth right on your doorstep”.)

A populizmus sajátja, hogy miközben elitellenességgel tüntet, a “kitalált nép nevében”, éppen maga termel ki egy autokratikus elitet, mely kénye-kedve szerint manipulál(hat). Jönnek is a megváltó politikusok, a földszintes messiások, akik ugyan nagyon is elkötelezettek valami mellett, de maguk sem tudják – hogy a hatalmon és az abból eredő mámoron kívül – miben is hisznek. Híveket toboroznak, szerveznek, fanatizálnak, ejtenek foglyul nem létző célok, alig körvonalazódó projektek megvalósításához, a kicsit hétköznapi, kicsit horrorszerű, de váltig hangoztatott megváltáshoz, mely egyszercsak minden bizonnyal jön, vagy nem jön (ahogy Orbán Viktor fogalmazott “bármi megtörténhet” politikai krédója megvalósítása nyomán). Tehetik, mert többségben vannak azok, akik hinni szeretnének, az álhírek, konteók és sulykolt hazugságok fogyasztói, akik fogyasztani akarnak, és kéznél van a hálózat, mely szinte rögtön reagál, a kommentariátus, és a troll-sereg, akik ugrásra kész várják a bizarr, groteszk és abszurd ötleteket is, hogy eladják. A fogyasztói kedv állandóan nő és egyre inkább kielégíthetetlen, és a politikai mezőny egyre inkább árupiac, a szórakoztató-ipar része, az információs források pedig infotainement-el, szórakoztató álhírekkel, konteókkal és igazság-utáni tartalmakkal szórakoztatják a nagyérdeműt, egyszóval fake news-t zabálni dívat. És, ahogy mondani szokás, ha egyszer egy üzlet beindul, hát csak a „fennvaló” ha megállítja, és az álhíreknek egyre kiterjedtebb piaca van.

Korunk jelszava a wisful-thinking lehetne, a racionálisan megalapozott, tényszerűen igazolható alapon hozott döntések helyett, a vágyálmok világa. Az akár bevallottan hamis logikára és kiindulópontokra épülő okoskodás, a bombasztikus-álvalóság, a generalizált Hollywood, vagy még inkább Disneyland, mely immár az elsődleges valóság helyére került. A látszólagosba, a hiperreálisba, a sokszorosan közvetített és végletesen eltorzított valóságba vetett (vak)hit – ahogy azt Jean Baudrillard mondaná – előbbre való a valós-valóságnál. És a brexit jelenleg is folyó sztorija azt is jól megmutatja – függetlenül az “eredménytől”, azaz a kilépés végső feltételeitől –, hogy nincs visszaút, a kilépés wisful-thinkigre épülő illúziója, ha egyszer valóságként tűnik föl, akként is viselkedik, visszafordíthatatlan folyamatot indít be. Nem élhetünk abban az illúzióban – és egész Európa sem –, hogy semmi sem történt, a brexit és Nagy-Britannia sorsa, annak kezelése, lereagálása az EU szintjén, legkevesebb, modellje lesz annak, ami más tagállamokkal történhet, pozitív vagy negatív értelemben egyaránt. Észleljük vagy sem, az EU és benne minden tagállam, sőt a világrend(etlenség) alakulásának szempontjából is fordulóponton vagyunk (“történelmi időknek” szokták mondani az ilyesmit), és előre kellene menekülnünk. A baj, hogy nem látszik merre van az előre, az viszont igen, hogy egyre többen a múltban vélik fölfedezni a jövőt, és a visszafordulás, a “konzervatív forradalom”, a szélsőségesség nyer teret, képes kihasználni a ”káosz” (itt hoax) adta lehetőségeket.

Most a költségvetésről folyik nálunk egyfajta PR hadjárat, egészen biztos, minden hiteles, és szakmai fórum azt mondja, hogy nem lesz 5.5%-os gazdasági növekedés ebben az évben, de mert Dragnea and Co. érdeke ezt követeli, hát erre épül az idei – nagyon is megkésett – országos büdzsé. És ha a valóságot hajlítják a whisful-thinkig szerint, azaz az illúziók írják a büdzsét egészen biztosan bukás és krízis lesz a vége, de mintha ez nem érdekelné a hatalmon levőket és csatlósaikat, menetelnek a zsákutcában. Nem kétséges, hogy a Fidesz itteni fiókpártjai támogatják a hoax-ot, a hazug büdzsét, és propagandát. Most ott tartunk, hogy a rommagyar politikai formáció azt mondja, majd jövőre fogja megszavazni az idei költségvetést, hiszen először meg akarja látni, hogy teljesülnek-e a benne foglaltak (sic!). Azt mondja a fiókpárt képviselője ugyanis, hogy “a PSD-től kapott ígéretek teljesítésén múlik, hogy az RMDSz támogatja-e a költségvetést”, értik ugye? Én érteni vélem, hogy hülyének néznek – a PSD-ALDE kormány támogatását rég eldöntötték, részben-egészben, éppen Budapesten – viszont a méret még a nekirugaszkodott hazudozás PR-jében is számít, és még sajtó sincs ki visszakérdezzen, hogy miért?

Magyari Nándor László

Címke: RMDSz

Úgy tűnik tehát, ez a kezdeményezés magyar ügy maradt.

Orbán európai hitele elfogyott, trükkjei, putyinista fogásai lelepleződtek, túllépett rajta a történelem, még akkor is, ha ezt be nem vallja, ha úgy is tesz, mintha esélye lenne az illiberális fordulatra.

aki Putyin/Erdogan útjára lép azt kiközösítik a jobb klubokból. Lassan és szívós munkával sikerült Magyarországnak a „Keleti Nagy Testvér” fele való átfordítása, de Orbán mindent megtett az utóbbi évtizedben, hogy ez sikerüljön.

Nem maradt már a magyar kiskirály számára hely az EU-ban csak a legvégeken, ott ahol – etnonacionalista lózungokkal – esetleg még mozgosítani lehet szavazókat, a kérdés csak az, hogy mivel és mire?

ha Orbán majd az EU-t élteti, hiteltelennek fogják tekinteni, hiszen eddig kivont karddal ment neki Brüsszelnek

Az a valós helyzet, hogy egyelőre a Fidesz határon túli (illetve inneni) szatellitpártjai, beleértve a KDNP is, az EPP-hez tartoznak, míg a Fidesz többé-kevésbé nem, illetve nincs beleszólása a pártcsalád kampányába.

És még egy gondolat, amennyiben Orbán itt kampányol, üzenete azt fogja jelenteni, hogy rommagyar kettős állampolgárok szavazatait akarja, arra buzdít, hogy rá szavazzanak, még akkor is, ha itteni szavazásra biztat.

Két ellenzéki párt bizalmatlansági indítványt akar benyújtani a parlamentben Ludovic Orban kormánya ellen, mert az meg akarja változtatni az önkormányzati választások jelenlegi rendszerét.

Az RMDSZ szavazataival megbuktathatják a kormányt

Gulyás Gergely a korábbi „mérsékelt” fideszes miniszter szerint szerint csak román ügynök lehet, aki kiáll a szomszédos ország korrupció ellenes fellépést ígérő politikusa mellett, sőt akár személyes jelenlétével is támogatásáról biztosítja.

„Eddig azt tapasztaltuk, hogy a román ügynökök fedésben dolgoztak. Ha magyar nemzetiségűek voltak, akkor is. Ez egy új jelenség.”

Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek nyilvánvalóan semmi esélye, hogy elnökjelöltként a második fordulóba kerüljön, az 5 százalékos küszöb elérésének a parlamenti és EP-választáson annyira fontos kérdése pedig nem létezik.

meglehet kevesen vették/veszik komolyan – de a köztársasági államforma nemcsak általában demokráciát jelent, hanem azt, amit a Nyugat-európai hagyományban liberális demokráciának neveznek és ami az AEÁ esetében szó szerint is republikánus hagyományt jelent!

Következésképpen a majdani orbántalanítás első, de összetett lépése, a köztársaság visszaállítása kell, hogy legyen.

az kizárható, hogy a magyarországi fővadász megvédje őket, meg nehéz is törvénytelen cselekményekben pert nyerni, ja, magyarellenességet kiáltani, populista és demagóg szövegeket puffogtatni azt (még) lehet.

bocs, kedves „anyaországi politikusok”, de ti hazautaztok a kiadós öblögetést követően, a következményeket meg nekünk kell vállalni.

Nem nehéz kitalálni,

Nem keresem hát az analógiákat a múlttal, de egy-két tanulságot talán nem árt megfogalmazni.

Nem folytatom.

Bebizonyosodott – amit az RMDSZ mindig is tagadni akart –, hogy tökéletesen mindegy, ki áll az ország élén, segíti annak hatalmon maradását saját befolyásának biztosítására.

az RMDSZ nagyon nehéz helyzetben van, mert nem csak a nagy romániai pártok azok, amelyek árgus és nem feltétlenül jó szándékokkal követik működését, de ugyanezt teszi a Fidesz is.

Az RMDSZ részéről ma már messze nem a sikerről szól az össze történet, hanem a túlélésről.

Az utóbbi időben, mintha valami elindult volna a hazai sztrájkmozgalmak terén, de az is valójában nacionalizmuson alapszik, hiszen a külföldi cégek (multik) ellen irányul.

Az értelmiség nagy létszámban szólt hozzá az RMDSZ által bemutatott, Erdély jövőképét vázoló dokumentumhoz. Ja, nem, bocs. Arról nagy a csend.

FRISS HÍREK

NÉPSZERŰ HÍREK

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA