Kezdőlap Címkék Riporter

Címke: riporter

Café Frei márka akar lenni

15 éves jövőre a sikeres rádiós és televíziós riporter cége, a Café Frei. A tulaj ebből az alkalomból a Forbes magazinban vázolta fel üzleti elképzeléseit.

Fordulatot hozott a pandémia a cég életében: sok helyen be kellett zárni a Frei kávéházat is. Ezért most arra törekednek, hogy otthon is lehessen Frei kávét inni. Maga Frei eszpresszó kávét iszik, nem azokat az ízesített kávékat, melyeket a kávéházakban árusít.

A kezdet Kolumbiában

A Magyar Rádió riportereként kereste fel Kolumbiát a fiatal riporter, aki a helyszínen ugyan elsősorban a kábítószer maffia működését kutatta ugyan, de kiváncsi lett a kávéra is, amely Kolumbiában a társasági élet egyik legfontosabb része.

2007-ben indította el a Café Frei üzletláncot Langár Tamással. Ma már 61 Frei kávézó működik Magyarországon, külföldön pedig tíznél is több. A kávézó lánc üzleti siker, a vírus járvány előtt 2019-ben elérte a forgalom a 2 milliárd forintot.

A kiskereskedelemmel élték túl a pandémiát

A Café Frei termékei már sok boltban is megtalálhatóak. 1,2 milliárd forintot költöttek arra, hogy létrehozzanak üzemeket a Frei kávé előállítására. Elindítottak egy webshopot is, hogy alkalmazkodjanak a nemzetközi trendekhez.

A pandémia súlyos veszteséget jelent a Frei kávézónak is: a terveiket egymilliárd forinttal teljesítették alul tavaly és az idén.

Nyugati terjeszkedés

A Café Frei Svájcban nyit kávézót méghozzá kettőt is a Genfi tó partján. A távolabbi cél Németország. A nyugati terjeszkedés nem mindenütt sikeres: Írországban és Svédországban be kellett zárni a Frei kávézókat, mert a helyi lakosság nem kedvelte meg azokat. Szaúd Arábiában viszont megkedvelték a pénzes vásárlók a Frei kávézót, mert ott jobban ráérnek az emberek. Több kávét is megisznak miközben tárgyalásokat folytatnak egymással.

Cukrászati és pékségi fejlesztéssel fokozzák a kínálatot. A terv az, hogy tőzsdére vigyék a Café Freit. Továbbra sem olcsó tömegeknek szánt kávét hanem a nyugati középosztálynak megfelelő kávét kínálnak, amely Magyarországon drágának számít. A Frei kávézókban 6-7 eurós kávét lehet inni, míg egy átlagos kávé 2 euróba kerül adagonként. Az áremelkedést könnyebben elviselik azok, akik a Frei kávéházakat látogatják akár Magyarországon vagy külföldön.

Meglepően kemény kérdésekkel izzasztották meg Orbánt a közrádióban

Miniszterelnök úr, tudom, hogy kemény a kérdés, amit most fölteszek Önnek, de remélem, nem érti félre, ezért, ha megengedi, és persze, csak akkor, ha nem sértem meg, tehát akkor most venném magamnak a bátorságot, mert a magyar embereket ugyanis érdekli…

– Kérdezzen nyugodtan, bátran, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, nekünk nincs takargatni valónk.

– Szóval, elnézést, ha elsőre barátságtalannak látszik a kérdés, tényleg igyekszem udvariasan fogalmazni, de azért Ön is beláthatja, hogy nem megkerülhető, amiről kérdezni szeretnék. Szóval: Önök tényleg annyira fantasztikusan zseniálisak, mint amilyennek én látom, vagy még ennél is sokkal nagyszerűbbek?

– Az a helyzet, hogy blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, erre a kérdésre akkor tudnék kimerítően…

– Ezek szerint Ön is ugyanúgy gondolja, ahogyan én, vagy esetleg még nálamnál is jóval alaposabban és szakszerűbben?

– Ami az elmúlt időszakot illeti, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, s most elsősorban a bevándorláspártiakra gondolok,  blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, nem utolsó sorban Brüsszelre és az Európai Unióra…

– Ezt értem, miniszterelnök úr, és nem is szeretnék vitába szállni Önnel. Inkább arra kérném, adjon nekünk eligazítást a jövőre nézve, hogy eloszlassa a jelennel kapcsolatos kételyeimet, amelyek persze nem az én kételyeim, mert én csak a mások kételyeit fogalmazom meg, és öntöm szalonképes formába. Az emberek ugyanis, ezt bizonyára Ön is tudja, nem mindig olyan árnyaltan, mondhatni, artikuláltan fogalmaznak Önökkel kapcsolatban, mint én. Szóval, csak azt akartam megkérdezni, hogy ha már most minden olyan jó, mint amilyen, milyen lesz majd akkor, amikor nem olyan lesz, mint most, hanem még a mostaninál is sokkal jobb? Vagy ilyet még korai lenne kérdezni?

– Nem korai, és tekintettel arra, hogy blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, bizonyos szempontból…

– Köszönöm, ez tényleg őszinte szembenézés volt. És tényleg elnézést, ha netán keményebb voltam a kelleténél. De, Ön nyilván tudja, nekünk nem csak az a dolgunk, hogy pártatlanok legyünk és kiegyensúlyozottak, de mindemellett még kérdeznünk is kell időnként. Nem azért, mintha kellemetlenkedni akarnánk, épp ellenkezőleg, de tetszik tudni, ez egy ilyen szakma, hogy nekünk, a sajtó robotosainak, úgy kell tennünk, mintha érdekelne bennünket az, amit Ön mondani méltóztatik. Úgyhogy, köszönöm, hogy minden igényt kielégítően válaszolt a kérdéseimre, s még egyszer, elnézést, de tényleg, és nagyon kérem, ne vegye zokon, ha netán túlságosan is bátorkodtam.

– Ugyan már, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, tényleg élveztem a kérdéseit. Legalább láthatják a nézők, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, hogy mi nem térünk ki a problémák elől, nem menekülünk a felelősségtől…

– Akkor megnyugodtam, és ha nem bánja, lenne még egy utolsó utáni kérdésem. Én tudom, amit Ön is tud, és velünk együtt még sokan, és remélem, egyre többen, mármint azt, hogy minden nagyon jó. De, és ezt most csak kérdezem, nehogy azt tessék hinni, hogy állítom, tehát, ha minden annyira jó, mint amennyire, de az is lehet, hogy még annál is sokkal jobb, akkor mitől van az, hogy mégsem érezzük, hogy nekünk milyen nagyon jó. Nem rólam van szó, mert nekem most nagyon jó, el nem mondhatom, hogy mennyire, itt ülni, szemben Önnel. Persze csak képletesen, dehogy ülök én szembe Önnel, ez csak egy kifejezés, remélem, nem tetszik félreérteni, én, nyilván tudja, én mindig maga mellett ülök. De azért mégis megkérdezném, biztosan nem neheztel meg rám ezért, mert gondolom, nem tévedek nagyot, ha azt gondolom, hogy itt valami új és nagyszerű dolog van készülőben, ami talán már meg is született.

– Valóban, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, bár a helyzet ennél azért bonyolultabb, s ha lenne rá idő…

– Sajnos most nincs, mert a műsoridőnknek a végéhez értünk. Legközelebb remélem, még a mostaninál is kellemesebb körülmények között beszélgethetünk. És remélem, meg tudja nekem bocsátani, hogy néha talán túlságosan is kibújt belőlem a bennem bujkáló kisördög. De tudja, mi újságírók, különösen itt a közszolgálatban, már csak ilyenek vagyunk: kíváncsiak, néha egy kicsit szemtelenek, de azért alapvetően mindig jót akarunk.

– Blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla.

Majdnem valódi kérdést kapott Orbán pénteken a közrádióban

0

Akik időnként belehallgatnak Orbán Viktor péntek reggeli rádiós interjúiba, tudják, hogy sok izgalomra nem kell számítani: a miniszterelnök nemigen szokott kemény kérdéseket kapni. A riporter inkább alákérdez, gondosan ügyel arra, hogy olyan kérdéseket tegyen fel, amelyekre feltételezése szerint Orbán tudja a választ.

Most azonban egy pillanatra úgy tűnt, hogy homokszem került a gépezetbe. (Vagy ezt is előre egyeztették?) Orbán ugyanis olyan kérdést kapott, amire nálánál rutintalanabb válaszoló bizonyára csak hebegett-habogott volna.

A közrádió riportere Navracsics Tibor uniós biztos – az Orbán-kormány korábbi igazságügy-minisztere – egyik kijelentésre kérdezett rá, miszerint

nincs is Soros-terv.

Orbán nem jött zavarba, kivágta magát: – Látja, még ő sem tudja, ez annál is inkább amellett szól.

Hat évnél fiatalabb gyerekek, most ne figyeljetek ide, mert nem nektek szánt tartalom következik. Az, hogy a Jézuskát még senki sem látta, éppen hogy azt bizonyítja, hogy létezik. És a húsvéti nyúl is azért hozza titokban, emberi szem számára láthatatlanul a hímes tojást, mert innen lehet tudni, hogy van.

A közmédia kérdez

Keményen, szemtől szembe, egyenesen, kertelés nélkül. Az sem baj, ha a riportalany megizzad. Az emberek tájékoztatása mindennél fontosabb.

– Miniszter úr, tudom, hogy kemény a kérdés, amit most fölteszek Önnek, de remélem, nem érti félre, ezért, ha megengedi, és persze, csak akkor, ha nem sértem meg, tehát akkor most venném magamnak a bátorságot, hogy a nézők nevében, a magyar embereket ugyanis érdekli…

– Kérdezzen nyugodtan, bátran, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, nekünk nincs takargatni valónk.

– Szóval, elnézést, ha elsőre barátságtalannak látszik a kérdés, tényleg igyekszem udvariasan fogalmazni, de azért Ön is beláthatja, hogy nem megkerülhető, amiről kérdezni szeretnék. Szóval: Ön tényleg annyira fantasztikusan zseniális, mint amilyennek én látom, vagy még ennél is sokkal nagyszerűbb? Ezt csak azért kérdezem, mert akivel csak beszélek, és higgye el, szoktam emberekkel találkozni, mind azt vetik a szememre, hogy én nem értékelem kellően az Ön szakmai és emberi nagyságát, amikor tömören csak úgy szoktam fogalmazni, baráti társaságban persze, hogy Ön és az Ön minisztériuma igen kiválóan végzik a dolgukat. Tényleg igazságtalannak érzi, amikor ennyire puritán és visszafogott módon fogalmaznak Önökkel kapcsolatban, vagy tudja a helyén kezelni az ilyen megfogalmazásokat?

– Az a helyzet, hogy blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, erre a kérdésre akkor tudnék kimerítően…

– Értem én, és csak azért kérdezem mindezt, mert sokan azt mondják, mit mondják, kifejezetten gondolják, hogy amit Önök tesznek, pontosabban fogalmazva, véghez visznek, s mindezt természetesen nem Önös érdekből, hanem a nemzet felemelkedését szem előtt tartva, mert ha Önök, teszem azt, nem azt tennék, amit tesznek, akkor mi magyarok most szegényebbek lennénk egy sor illúzióval és reménnyel. Amire mostanság nagyobb szükségünk van, mint egy falat kenyérre. Tehát: Ön is ugyanúgy gondolja, ahogyan én, vagy esetleg még nálamnál is jóval alaposabban és szakszerűbben?

– Ami az elmúlt időszakot illeti, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, s most elsősorban a nemzetközi környezetre gondolok, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, nem utolsó sorban az Európai Unióra…

– Ezt értem, miniszter úr, és nem is szeretnék vitába szállni Önnel. De az ellenzék gyakran bírálja Önöket, azt állítván, hogy amit Önök képviselnek… nos inkább hagyjuk, mert tényleg szóra sem érdemes. Csúnyákat mondanak Önökre, de hát, Ön is tudja, milyenek ezek. Én nem gondolom, hogy igazuk van, ha ezt gondolnám, nem itt ülnék, és nem néznék ilyen bánatos bociszemekkel az ön tekintetébe, mint ahogyan most teszem. Onnan várva a választ, mit választ, eligazítást a jövőre nézve, hogy eloszlassa a jelennel kapcsolatos kételyeimet, amelyek persze nem az én kételyeim, mert én csak a mások kételyeit fogalmazom meg, és öntöm szalonképes formába. Az emberek ugyanis, ezt bizonyára Ön is tudja, nem mindig olyan árnyaltan, mondhatni, artikuláltan fogalmaznak Önökkel kapcsolatban, mint én. Szóval, csak azt akartam megkérdezni, hogy ha már most minden olyan jó, mint amilyen majd akkor lesz, amikor már nem olyan lesz, mint most, hanem még a mostaninál is sokkal jobb? Vagy ilyet még korai lenne kérdezni?

– Nem korai, és tekintettel arra, hogy blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, bizonyos szempontból…

– Köszönöm, ez valóban őszinte szembenézés volt. Bele is borzongtam. És tényleg elnézést, ha netán kritikusabb voltam a kelleténél. De, Ön nyilván tudja, nekünk a sajtó munkásainak, de mondhatnám úgy is, hogy a tájékoztatás nagyköveteinek, nem csak az a dolgunk, hogy pártatlanok legyünk és kiegyensúlyozottak, de mindemellett még kérdeznünk is kell időnként. Nem azért, mintha kellemetlenkedni akarnánk, épp ellenkezőleg, de tetszik tudni, ez egy ilyen szakma, hogy nekünk, a sajtó robotosainak, úgy kell tennünk, mintha érdekelne bennünket az, amit Ön mondani méltóztatik. Úgyhogy, köszönöm, hogy minden igényt kielégítően válaszolt a kérdéseimre, s még egyszer, elnézést, de tényleg, és nagyon kérem, ne vegye zokon, ha netán túlságosan is bátorkodtam.

– Ugyan már, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, tényleg élveztem a kérdéseit. Legalább a nézők is láthatják, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, hogy mi nem térünk ki a problémák elől, nem menekülünk a felelősségtől…

– Akkor megnyugodtam, és ha nem bánja, lenne még egy utolsó kérdésem. Én tudom, amit Ön is tud, és velünk együtt még sokan, és remélem, egyre többen, mármint azt, hogy minden nagyon jó. De, és ezt most csak kérdezem, nehogy azt tessék hinni, hogy állítom, tehát, ha minden annyira jó, mint amennyire, de az is lehet, hogy még annál is sokkal jobb, akkor mitől van az, hogy mégsem érezzük, hogy nekünk milyen nagyon jó. Nem rólam van szó, mert nekem most nagyon jó, el nem mondhatom, hogy mennyire, itt ülni, szemben Önnel. Persze csak képletesen, dehogy ülök én szembe Önnel, ez csak egy kifejezés, remélem, nem tetszik félreérteni, én, nyilván tudja, mindig ugyanazon azon az oldalon ülök, mint Ön. De azért mégis megkérdezném, biztosan nem neheztel meg rám ezért, mert gondolom, nem tévedek nagyot, ha azt gondolom, hogy itt valami új és nagyszerű dolog van készülőben, ami talán már meg is született.

– Valóban, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, bár a helyzet ennél azért bonyolultabb, s ha lenne rá idő…

– Sajnos most nincs, mert a műsoridőnk végéhez értünk. Remélem, meg tudja nekem bocsátani, hogy néha talán túlságosan is előbújt belőlem a bennem bujkáló kisördög. De tudja, mi újságírók, különösen itt a közszolgálatban, már csak ilyenek vagyunk: kíváncsiak, néha egy kicsit szemtelenek, de azért alapvetően mindig jót akarunk.

– Blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla.

Boldog születésnapot, Korniss Péter!

0

A Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotóművész, érdemes művész, a Nemzet Művésze, a kortárs magyar fotográfia kiemelkedő alakja augusztus 4-én lesz nyolcvanéves.

Kolozsvárott született, családjával tizenkét éves korában költöztek Budapestre. Az ELTE jogi karáról egy év múlva, az 1956-os forradalom leverését követően kicsapták, mert tagja volt az egyetemi forradalmi bizottságnak. Segédmunkásként dolgozott, volt rádiószerelő tanonc, majd a Fényképész Szövetkezetben kapott munkát, az 1962-ben letett szakvizsga után kirakatok, esküvők, gyerekek fényképezésével szerzett tapasztalatot.

1961-től három évtizeden át a Nők Lapja szerkesztőségében dolgozott

gyakornokként, később fotóriporterként, majd 1986-tól a lap művészeti szerkesztőjeként. 1991-től a Színház című szaklap képszerkesztőjeként folytatta pályafutását, 1999-től szabadfoglalkozású fényképész volt, emellett tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 1966-ban lett a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja, 1977 és 1980 között a World Press Photo zsűrijének, majd 1983-tól nemzetközi tanácsadó testületének tagja, 1982-ben az amerikai Eugene W. Smith Alapítvány tanácsadó testületének tagjává választották.

Még kezdő, beugró fotóriporterként küldték el fényképezni a balettintézet vizsgaelőadására, ekkor kezdett táncot fotózni. Nem sokkal később már a Pécsi Balettel dolgozott, később a 25. Színház előadásait örökítette meg. 1961-ben ismerkedett meg Novák Ferenc koreográfussal, aki akkor a Bihari Együttest vezette, s elkezdett néptáncot fotózni. Novák 1967-ben elvitte egy erdélyi táncházba, itt döbbent rá arra, hogy még létezik a régi, vizuálisan is megragadható, hagyományos paraszti kultúra. Meggyőződésévé vált, hogy hírt kell adnia erről az eltűnésre ítélt világról.

Erdélyben készült képeiből 1974-ben rendezett első kiállítása a Műcsarnokban óriási siker volt, az új magyar fotográfia egyik mérföldköve lett. A kiállítás plakátjára azóta klasszikussá vált fotóját, az Éneklő legények a táncházban című felvételét választotta, és erdélyi képeiből állította össze első könyvét Elindultam a világ útján címmel.

1978-ban kezdte el foglalkoztatni a vidékről Budapestre utazó, a fővárosban dolgozó vendégmunkások élete, a tiszaeszlári Skarbit András ingázását és életét egy évtizeden át követte. Az ebben az időszakban készült fényképeit A vendégmunkás (1988) című albumában adta ki.

Újra és újra visszatért Erdélybe, de megörökítette Moldva, a Felvidék és a Vajdaság zárt, elszigetelt közösségeit is, megragadva egy hagyományos kultúra utolsó pillanatait. 1998-ban jelent meg a Leltár, Erdélyi képek, a 2006-os Betlehemes című albuma az 1969 és 1974 közötti fekete-fehér képek mellett a napjainkban ugyanott, de mozgó stúdióban készült, megrendezett, beállított digitális technikával készült képeit tartalmazza. 2008-ban látott napvilágot a négy évtized munkáját összegző Kötődés. Závada Pállal közösen készítették az Egy sor cigány, huszonnégy mai magyar című kötetet (2011).

A fotóművésznek eddig tizennyolc albuma jelent meg.

2010-ben szülővárosában, Kolozsvárott rendezett kiállítást, 2012-ben a Várfok Galériában negyvenöt éves munkásságának anyagából válogatta össze a tárlat anyagát. Tizenhat országban volt egyéni kiállítása, többek között Helsinkiben, Párizsban, Prágában, Koppenhágában, Amszterdamban, Münchenben, Quitóban, New Yorkban. Képei a Nők Lapján kívül a National Geographic, a GEO Magazine, a Time és a Forbes magazinban is megjelentek. Több fotográfiával kapcsolatos televíziós műsort is készített.

Korniss Péter 1975-ben kapott Balázs Béla-díjat, 1976-ban az ENSZ-pályázat nagydíját nyerte el. 1983-ban érdemes művész lett, 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét vehette át.

1999-ben első fotóművészként kapott Kossuth-díjat

az erdélyi kultúra folyamatos megjelenítéséért a hazai fotográfiában, az életműve gerincét adó négy könyvében bemutatott népélet ábrázolásáért, mely új dimenziókat nyitott a magyar fotográfiában, itthon és világszerte elismert művészi munkásságáért. Megválasztották a Magyar Művészeti Akadémia tagjának, de tagságáról később lemondott. 2004-ben Pulitzer Emlékdíjjal jutalmazták munkásságát, s ugyanebben az évben Prima-díjas lett. 2014-ben a Nemzet Művésze címmel tüntették ki.

Dokumentarista művész, a valóság ábrázolására törekszik, de saját élményeit is át akarja adni. Kötődések című albumának bevezetőjében írta: “Meg kellene örökíteni azt, ami hamarosan eltűnik! Fotográfusként ennél szebb feladatot nem is találhattam volna magamnak.” Robert Capa mondását – “Ha nem elég jó a képed, nem voltál elég közel a témához” – a maga számára így fogalmazta át: “Ha nem elég jó a képed, nem voltál elég közel az emberhez.”

Ugye milyen szép a hely, ugye milyen nagyszerű a közönség?

A közönség biztatása és szeretete sokat segít a versenyzőknek Van, akit persze nyomaszt a sok szeretet, elvárásként éli meg, de a legtöbb sportolónak erőt ad a versenyhez. El is mondják ezt az úszó vb-n megkérdezett versenyzők. Hogy mennyire csodás ez az uszoda, és mennyire nagyszerű a közönség. Persze, nem mindenkinek jut ez eszébe, főleg közvetlenül azután, hogy minden erejét latba vetve, abszolválta a versenyt.
Levegőt próbálnak szerezni valahonnan, túlélni a versenyt követő perceket. Kicsit sajnáljuk is őket, amiért ilyenkor, enyhén oxigénhiányos állapotukban kérdezik meg őket a versenyről. Akár sikeresek voltak, akár vesztettek, nyilatkozniuk kell. A legtöbben maguktól is elmondják, hogy milyen szép a környezet, ahol versenyezhetnek, és hogy milyen sokat jelentett számukra a közönség biztatása. Akinek magától nem jutnak eszébe ilyen magasztos gondolatok, annak a riporter szokott segíteni. Aki nem mondja magától, attól megkérdezik. Sokat segített neked a közönség biztatása? Ugye, hogy milyen jó ilyen szép uszodában versenyezni?
Igen, sokat segített. Igen, nagyon jó. Mintha csak ki lett volna adva a versenyzőket kérdező sajtómunkásoknak, hogy rákérdezzenek a közönségre és az uszodára. Mert a közönség ugye, a magyar emberek, az uszoda pedig… Az uszoda tényleg szép. Ha kívülről nem is, de legalább belülről. És tényleg nagyon sokba került, és tényleg nem tudni, hogy mit lehet majd kezdeni vele a világbajnokság után. Ki fogja pédául üzemeltetni, merthogy a fenntartása nem két igencsak költséges. És fűthetővé is kell majd tenni, mert jelenleg nem az. Létezhet egy belső utasítás a köztévénél, amely arról szól, hogy tessék rávezetni a versenyzőket: mondják el, mennyire jó az uszoda, ahol versenyeznek.
Mert akkor a néző, aki tudja, hogy ez a csodaszép uszoda milyen rettentően sok pénzbe került, és sejtései is vannak arról, hogy az eredeti összeghez képest nagyságrendekkel drágábbra sikeredett, ettől majd valamennyire lenyugszik. És ebben a lenyugodott állapotában már nem az jár a fejében, hogy egyesek – nem a versenyzőkre gondolunk – milyen sokat kerestek ezen a világbajnokságon.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK