Kezdőlap Címkék Polgármester

Címke: polgármester

Bréking nyúz, 2018. 09. 16 – Tudósítás a másik valóságból

0

Amint az a hírekből tudjuk, fényes nappal, a nyílt után megverték Lakatos Bélát, Ács volt polgármesterét. Lakatos Béla a 888 szellemi környezetében halmozottan hátrányos helyzetűnek számít – nem csak az a bűne, hogy cigány, de mindezt még azzal is tetézi, hogy nem a kormány embere, legutóbb a Momentum jelöltje volt.

Géfodoréknak ez már elég indok volt arra, hogy lecsapjanak rá és végezzenek vele. Írásukból az olvasható ki, hogy Lakatos Béla kötekedő, garázda jellem, a részletes és szemléletes leírásból csak az nem derül ki, hogy mi történt, vagyis, hogy Lakatos Bélát egy szívlapáttal arcon ütötték, egy másik ember kétszer tarkón vágta, a vérző embert pedig mentő vitte kórházba.

Sajnos, arról sem történt említés, hogy Lakatos Béla milyen kapcsolatot ápol Soros Györggyel, és naponta hány migránst próbál beengedni a határon. Reméljük, Géfodor és csapata hamarosan pótolja ezt a hiányt. Az eset a 888 szürreális tállaásában egyébként a következőképpen olvasható:

„Ács korábbi polgármestere a hétvégén ámokfutást rendezett a városnapokon. Az önkormányzat épülete elé narancssárga festéket locsolt, majd az intézmény előtti parkban megpróbált autóval elütni egy fiatal párt, akinek a férfi tagját már korábban többször halálosan  megfenyegette. Mindezek után, belekötött egy családba, akiket szintén bántalmazott, sőt többször is megpróbálta elütni a család férfi tagját, akiről később azt írta, hogy szívesen inna a véréből.

A volt polgármester közösségi oldalán,  – a baloldali média segítségével – megpróbálja rasszista és politikai inditatású (sic!) támadásnak beállítani az esetet, de a helyeik (sic!) beszámolója szerint ez egyáltalán nincs így. Sőt a fideszes szálat is azért keveri bele a történetekbe, hogy nagyobb hírverést kapjon az elmebeteg ámokfutása.

Sikerült felvennünk a kapcsolatot azzal a férfival, akit megpróbált elgázolni, az ő beszámolójából kiderül, hogy a mentálisan sérült férfi terrorizálja mindazokat, akik nem értenek vele egyet.” (888 Gyertek ki, kinyírom az egész családodat, elvágom a torkodat – üvöltötte Lakatos Béla).

A mindig minden jóra kapható PestiSrácok előbb beszámolt arról, hogy Lakatos Bélát megverték, majd észbe kaptak, hogy hát lojalitás is van a világon, nehogy mér kilógjanak a kánonból, ezért egy másik írásukban („Elvágom a torkotokat, kiirtom az egész családot!” – megint tombolt a momentumos Lakatos Béla”) már a 888 szellemiségét idézve számoltak be a történtekről. Ebben a másik cikkben szó sincs az eredeti történetről, vagyis, hogy Lakatos Bélát megverték és kórházba szállították. (PestiSrácok: „Elvágom a torkotokat, kiirtom az egész családot!” – megint tombolt a momentumos Lakatos Béla”)

Dömsödi: reszkessetek Fideszesek!

Jövőre ismét elindul Pásztó polgármesteri posztjáért a független Dömsödi Gábor, aki a hétvégén alulmaradt az időközi választáson Fideszes ellenfelével, Farkas Attilával szemben. Dömsödi azt nyilatkozta a Független Hírügynökségnek, hogy feltehetően a szavazatok újraszámlálását is kérni fogja, mert mindössze 106 szavazattal szorult a második helyre. A független jelölt hiányolta, hogy az ellenzéki pártok nem álltak mögé egy megnyerhető választáson sem. Egyébként a Fidesz nyertes polgármestere 49 millió forintért kampányolt, ezzel szemben Dömsödi pedig 100 ezer forintot költött.

 

Érzeted előre, hogy ha csak néhány tucat szavazattal is, de elveszíted a polgármesteri széket?

A szavazás előtt még azt gondoltam, hogy vagy nagyon megnyerem, vagy nagyon elvesztem ezt a választást. Ugyanis a kormánypárt által beindított durva rágalomkampány annyira nemtelen volt, hogy a helyieknek dönteniük kellett, vagy én maradok, vagy a Fidesz embere jön. Végül egy barátomnak lett igaza, aki azt jósolta, hogy döntetlen körüli eredmény lesz, mert van, aki megtéveszthető, és van, aki viszont átlát a szitán.

A barátodnak lett igaza, hiszen csak 106 szavazattal maradtál le. Fel sem merült benned, hogy ez olyan kis különbség, hogy érdemes lenne a szavazatokat újraszámlálni?

Eddig ez eszembe sem jutott, de jó ötletnek tartom. Az biztos, hogy beavatkoztak a tisztességes választás menetébe, de nem azon a ponton, ahol a számlálást végezték. Ráadásul az egyik szavazókörben reggel 6-ig számolták a szavazatokat, és nem akarok kitolni a kollégáimmal, hogy ezt a munkát újra elvégezzék. Egyébként pedig úgy látom, hogy 106 szavazat nem kis különbség, ha csak 6 lenne, akkor kötelességemnek érezném, hogy újraszámolják.

Harmadik jelöltként indult Plecskó Péter, aki 122 szavazatot szerzett és esélytelennek számított, de ennyi szavazat megszerzésével téged pont megbuktatott.

Ez a politika! Kampányolt ellenem, majd mellettem. Kineveztem, majd a városgazdálkodás élén zűröket csinált, leváltottam. De szerintem nem ezért vesztettem.

Említetted, hogy komoly rágalomhadjárat indult ellened, amiről korábban nem beszéltél. Te ismerted ezeket a szövegeket?

Nem foglalkoztam velük, csak az utóbbi napokban láttam, hogy mennyire primitív módon rasszistáztak le, korábban a Fidesz honlapján szemkilövetőnek tituláltak, illetve részegesnek. Borzasztó aljas szövegek jelentek meg. Gondoskodom róla, hogy mindennek legyen jogi következménye.

Ha jól tudom, te igazából nem szálltál be a választási kampányba, még csak plakátokat, vagy röplapokat sem raktál ki, amelyeken a programodról tájékoztattad volna a szavazókat. Ez nem volt hiba?

Három és fél éve vagyok Pásztó polgármestere, ami hazai viszonylatban nem alacsony fizetés, de nem is olyan magas, hogy választási kampányt lehetne rá alapozni. Amikor polgármester lettem, akkor a saját, korábban megszerzett vagyonom feléléséből tudtam kampányolni; 2014-ben a legszebb veteránautómat adtam el, hogy kifizessem a nyomdaszámlát, meg a plakátragasztást. Ma már nincsenek ilyen tartalékaim, a fizetésemből pedig nem tudok erre a célra félretenni. Azt pedig nem akartam, hogy valaki támogasson.

Pedig a jelek azt mutatják, hogy esélyed volt a győzelemre. Más jelölt híján az ellenzéki pártok nem akartak felsorakozni mögéd?

A pártok támogatásának akkor lett volna értelme, ha mindenki egységesen beáll mögém. De a pártok nem tolongtak, még az LMP sem, amelynek színeiben tavasszal az országgyűlési választáson indultam. Viszont ha csak egy-két párt áll ki mellettem, az inkább ártott volna, mint használ.

Ezért aztán úgy nézett ki a választási hadjárat, hogy ellenem tankokkal, gépfegyverrel felvonult egy hadsereg, az én zsebemben pedig csak egy bugylibicska volt. Így álltam ki velük szemben.

Az egykori politikus Raskó György ezt úgy összegezte a Facebookon, hogy százezer forint állt szemben a tízmillióval. Az alacsonyabb összeget te, a rengeteget pedig a Fidesz költötte kampányra. Igaz?

Az első összeg stimmel, én valóban ennyit költöttem választási kampányra – a fele meg is maradt – de a második szám ponttalan, mert a Fidesz nevében a győztes Farkas Attila, illetve a Pásztói Polgárok Alapítványa 49 millió 999 ezer forintot kampányolt el. Erről egyébként sehol egy büdös szót nem írtak, csak véletlenül derült ki.

Mindenesetre a helyiek úgy értékelték, hogy Farkas Attila jobb polgármester lesz, mint te. A programok versenye volt ez, vagy a személyiségek versenyfutása, esetleg kizárólag a pártoké?

Farkas Attila alkalmatlan erre a feladatra, ezt bátran ki merem jelenteni. Se gyakorlata, se képessége nincs meg a város vezetéséhez. Ezt azért is tudom, mert lemondásáig ő volt a Fidesz által delegált pásztói alpolgármester. Hiába nem akartam, őt kellett kinevezni, mert a Fidesz rám erőltette.  Ezért a testvérvárosi kapcsolatok ápolását bíztam rá. Bár a kampányban nem hangsúlyoztam, de Farkas az angol és német nyelvvizsga után úgy kapott fizetés-kiegészítést, egyik nyelven sem tud elfogadhatóan.

A történethez hozzátartozik, hogy Farkas Attila a tavaszi választás után azért távozott, mert az addig független Dömsödi Gábor LMP színekben indult a választásokon.  Nem volt hiba a függetlenség feladása, ami neked a polgármesteri címedbe került?

Semmiképp nem volt ez hiba. Csak pártok segítségével lehet beszállni a nagypolitikába, márpedig nem lehet hagyni azt, amit a Fidesz művel az országgal. Csak együttműködéssel lehet a Fidesz kétharmadát megakadályozni, vagy a kormányt legyőzni.

Igen ám, de pont az LMP tiltotta meg az együttműködést, s emiatt nem sikerült megakadályozni a Fidesz újbóli kétharmados többségét.

De nekem az LMP-nél azt ígérték, hogy lesz együttműködés. Sajnos nem tartották be a szavukat.

Nem azért igyekeztél a nagypolitikába, mert nem bíztál abban, hogy polgármesterként már nem nyerhetsz Pásztón?

Győzni akartam az LMP színeiben. Az LMP Nógrád megyei elnöke azt ígérte, hogy ha ez mégsem sikerül, akkor a párt gondoskodik rólam. De pár nap múlva ez a hölgy kilépett a pártból.

Akkor nem is kérdezem, hogy a polgármesteri cím elvesztése után hívtak-e már…

Köszönöm, ha nem kérdezed, mert akkor nem kell válaszolnom rá.

Amikor az LMP-s indulásoddal kockáztattad a polgármesteri címed, akkor konzultáltál a pásztói szavazókkal?

Igen, és a pásztóiak most is megválasztottak, csak két kisebb település, tehát Mátrakeresztes és Hasznos polgárai szavaztak ellenem. Ott a Fidesz nagyon megerősödött. A helyi hatalom emberei épp olyan arrogánsak, mint az ország vezetői, csak a sameszok nem annyira jó képességűek, mint a főnökeik.

Meddig vagy hivatalban?

Vasárnap estig voltam. Persze dolgom még van, csak fizetést nem kapok érte.

A választás előtt azt nyilatkoztad, hogy nincs „B” terved, de a vereség után mégiscsak szükség lesz rá. Újságíró voltál, de ez a pálya manapság elég rögös. Van más ötleted?

Állásajánlataim akadnak, de a tervek is alakulnak. Mielőbb szeretnék dolgozni, hogy a csekkeket tudjam fizetni. De bízom magamban, ha egy veszteséges városból, Pásztóból nyereségest tudtam csinálni, akkor nem vagyok annyira hülye gyerek.

Lehet, hogy a következő pásztói önkormányzati választáson újra elindulsz a polgármesteri székért?

Három napja talán még azt mondtam volna, hogy ez még véletlenül sem fordulhat elő. Két napja még a lábam sem igen akartam újra betenni a városba. Ma viszont azt mondom, hogy mindenképp újraindulok, mert nem bírnám nézni, hogy lerohasztják Pásztót. Figyelni fogok, bő kétmilliárd forint van a számlánkon, nem engedem elherdálni a település vagyonát. Legrosszabb esetben bő egy év múlva újra választás, legjobb esetben már fél év múlva ismét nyerhetek. Úgyhogy reszkessetek Fideszesek!

Először választottak női polgármestert egy arab országban

0

Tunézia fővárosának egy 54 éves gyógyszerésznő, Szuab Abderrahim lesz az első embere. Ez a demokrácia nagy győzelme- nyilatkozta az új polgármester, aki a mérsékelt iszlamista Ennahda (Újjászületés) pártjának támogatásával került Tunisz polgármesteri székébe.

Tunézia mindig is az élen járt a nők a jogainak elismerésében az arab világban. Habib Burgiba, a független Tunézia első vezetője már 1956-ban sok olyan jogot biztosított a nőknek, amely a muszlim világban és különösen az arab államokban vakmerő újításnak számított. Miután 2010 decemberében megbukott a diktatúra Tunéziában, a demokratikus kormányzat tovább ment ezen az úton: ma már egy muszlim nő férjhez mehet nem muszlim férfihoz is. Ez régebben szigorúan tilos volt, a keresztény nőknek is át kellett térniük az iszlámra, ha a férjük Mohamed próféta hitét vallotta.

Az arab tavasz Tunéziában indult.

A célja az arab államok diktatórikus rendszereinek a megdöntése volt. Tunézia után Egyiptomban is fordulat következett be. A legnépesebb arab államban hamar kiderült, hogy az általános szegénység és elmaradottság iszlamista uralmat eredményez. Ezért az Egyesült Államok támogatásával Sziszi tábornok megbuktatta az iszlamista rezsimet. Választott diktátorként kormányozza Egyiptomot.

Tunéziában ugyan megmaradt a kivívott demokrácia, de megmaradt az általános szegénység is. Sőt még fokozódott is, mert az iszlamista terroristák szisztematikusan támadták az ország fő bevételi forrását, a turizmust.

Ennek következtében Tunézia csak nehezen birkózik meg a gazdasági nehézségekkel.

A demokrácia ennek ellenére tovább lép előre: ezt mutatja az is, hogy első ízben választottak nőt a főváros polgármesteri székbe. Ráadásul a mérsékelt iszlamista párt támogatásával, vagyis a konzervatív muszlimok között is megindult a változás, hogy megpróbálják a huszonegyedik század realitásaihoz igazítani Mohamed próféta tanítását.

Kétfarkú Kutyapárt: Ha nyerünk, Felcsúton mindenki gazdag lesz!

Mészáros Lászlóval szemben Mészáros Lászlót indítja a felcsúti polgármester választáson a Kétfarkú Kutyapárt. Kovács Gergő, pártelnök a leghatározottabban állítja a Független Hírügynökségnek, hogy az augusztus 12-i választáson Mészáros László lesz az új polgármester.

A népszerű viccpárt Felcsúton a Fideszével megegyező nevű jelöltet támogat majd. Tudnak majd különbséget tenni a két Mészáros között?

Reménykedünk! Egyébként Mészáros Laci nekünk már régóta passzivistánk, és amikor Mészáros Lőrinc őt jelölte Felcsútra polgármesternek, nagyon megörültünk.  Ez egyébként is egy komoly, visszautasíthatatlan ajánlat az ország leggazdagabb emberétől. Ezért aztán el is fogadtuk. Viszont most meglepődve halljuk, hogy a Fidesz ugyancsak egy Mészáros László nevű jelöltet állít a mi Lacinkra. De végül is állunk elébe.

Máris elkezdtük keverni a Mészárosokat. Tehát ön azt mondja, hogy Mészáros Lőrinc nem az eddigi helyettesét, Mészáros Lászlót, hanem az önök passzivistáját, Mészáros Lászlót jelölte?

Igen, ez nagyon is rendben való, mert igen rátermett ember a mi Lacink. De tudnia kell, hogy mindkét Mészárosnak van még egy keresztneve; a mi emberünk János, a versenytársa pedig István is. Így aztán könnyűszerrel meg lehet majd különböztetni őket.

Azért az egyik támogatójuk felvetette, hogy a szavazatok leadásakor tudja-e majd a tábor, hogy ki a Kétfarkú Mészáros?

Nem lesz gond, készülnek már az arcképes plakátok, amire természetesen ráírjuk majd, hogy „az igazi Mészáros László”! Remélhetően ez is segít majd, de a szavazólapon a mi Mészárosunk van elől. Így aztán abban reménykedünk, hogy a mi Mészárosunk is az ország leggazdagabb embere lehet, hiszen nekünk is szükségünk van egy komoly oligarchára.

Azt hallom, hogy hihetetlen sebességgel sikerült összegyűjteni a szükséges jelölést. Ez igaz?

Abszolút, két-három délután páran elmentünk Felcsútra, és Kétfarkú pólóban játszi könnyedséggel összeszedtük az aláírásokat. Igaz, arra vigyázni kellett, hogy az utcán elkerüljük a térfigyelő kamerák vizslató tekintetét. Miután nem akartuk, hogy a főutcán az arcfelismerő rendszer számon tartsa majd a támogatóinkat, ezért a néptelen mellékutcákba húzódtunk, ahol már nem féltek annyira, így aztán szívesen támogattak bennünket.

Azt tudja, hogy Mészáros Lőrinc televíziójában azt mondták, hogy fel kell pofozni azokat a gazembereket, akik megtévesztéssel akarnak hatalomra jutni?

Mi passzivistáink természetesen kutya pártos pólókban gyűjtötték az aláírásokat, elképzelhető, hogy az alpolgármester úr is ezt tette, ez valóban nem szép tőle. De végül is az sem fair, hogy ugyanolyan névvel indul, mint a mi jelöltünk. Remélem, nem éri őt ezért semmiféle atrocitás.

Jó ötlet ez a két Mészáros, de nem akartak inkább egy Mészáros Lőrincet jelölni?

Sajnos ilyen nevű ismerősöm nincs. Kivéve talán Mészáros Lőrincet, akivel gyerekkorunk óta jó barátok vagyunk. De hát ő azt mondta, hogy már nem szeretne a polgármesterséggel tovább foglalkozni. Már nem kifizető foglalkozás. De ez érthető is, hiszen az ország leggazdagabb embere ne egy 1500 lelkes kis települést vezessen, majd elindítjuk őt a fővárosban, vagy New Yorkban. Már tárgyalásban vagyunk az amerikai kutyákkal.

Beszéljünk a Kétfarkú Mészáros polgármesteri programjáról, mondana valamit a fontosabb ígéretekről? 

Szívesen. Felméréseink szerint az országban a legmagasabb egy főre jutó jövedelem az Felcsúton van. Mégis nagyon sok a szegény ember a faluban, mi tehát azt találtuk ki, hogy az összes felcsúti polgár vagyonát beadjuk a közösbe, s aztán egyenlő arányban elosztjuk a helyben élők között. A falu azonnal tele lenne gazdag emberrel.

Ez kicsit populista programnak látszik, de ma ez az európai megoldás. Gondolja, hogy nyernek?

Biztosak vagyunk benne. Nem szabad izgulni, mindenképpen Mészáros László lesz Felcsúton a polgármester.

Mi lenne, ha tényleg megnyernék a polgármesteri széket, nagyon megijednének?

Az biztos, hogy a stadiont azonnal meghosszabbítanánk a kisvasútig. Elég komoly vadkender ültetvényeket is találtunk Felcsút határában, erre rá lehetne építeni olyan szórakoztató iparágat, amely révén gyorsan felvirágoztatnánk a falut. De további komoly terveink is vannak, szükség is lesz ezekre, mert ma nagyon elhanyagolt a település. Aki ismeri, tudja, hogy omlik a bezárt bolt fala, lukas a buszmegálló teteje, tehát azért lenne mit csinálni.

Egyébként jó ötlet Mészáros ellen egy Mészáros indítása, de ez a Fidesznek is eszébe jutott Miskolcon, ahol a baloldali Erdei Sándorral – vagyis Rocker Zsolttival – szemben elindul egy jobboldali Erdei Sándor is. Mit szól?

MKKP

Ezért is furcsa, hogy Felcsúton meg csak egy Mészárost indítanak. Nincs jobb ötletük, úgy tűnik, hogy a hasonló nevű embereké a jövő Magyarországon.

Lehet, hogy önök kereshetnének egy saját Orbán Viktor nevű jelöltet?

Már keressük, mindenütt őt indítjuk majd. Tuti nyerő.

Ma a szombathelyi Fidesz iroda ajtajára a Kétfarkúak azt írták ki, hogy „Kivándorlást segítő szervezet!”

Persze, mert a KDNP szóvivője, Hollik István remek erkölcsi érzékkel kezdeményezte a civilek elleni matricázást. Szép gondolat, mert gyűlöletkeltő, s lám, a Sorosozás is milyen körültekintően kirekeszti a magyarokat, és ettől olyan szépen fejlődik az ország. Mi erre a hasznos kezdeményezésre akarjuk felhívni az ország figyelmét, mert az jól sikerült gyűlöletkeltés miatt százezer számra mennek el az emberek az országból. A továbbiakban nem csak a kivándorlást támogató Fideszre, hanem a vándorlást segítő szerkezetekre is felhívjuk a figyelmet!

Látom a pártjuk honlapján, hogy közhasznú tevékenységgel is foglalkoznak. Működtetnek egy demagóg kalkulátort, amelynek segítségével könnyen kiszámítható, hogy a felcsúti stadion 10 milliárdjából hány inkubátor, lélegeztetőgép, illetve mennyi autópálya épülhetne. Sokan használják ezt a szolgáltatást?

Nagyon sokan! Amikor ugyanis már a nyolcadik nulla is megjelenik egy számsor végén, akkor már az emberek nem tudják az összeget hová rakni. Pár tízezer vagy millió elköltése időnként jobban felháborítja a közönséget, mint a sok tízmilliárd.  Ezért mi ezzel a  szolgáltatással pontosan megmutatjuk, hogy mennyire hasznos a stadionok állandó építése, ahelyett, hogy az iskolákra, egészségügyre vagy az öregek nyugdíjára fordítanák azt a rengeteg pénzt.

Mészáros Lőrinc helyére két Mészáros László pályázik Felcsúton

Néhány héttel ezelőtt Mészáros Lőrinc, Magyarország második leggazdagabb embere lemondott a felcsúti polgármesteri tisztségéről. A hivatalos indok szerint azért vált meg posztjától, mert a jövőben üzleti ügyeire kíván koncentrálni. Márpedig üzleti ügyekből pedig van neki bőven, alig múlik el nap, hogy az egykori gázszerelő ne vásárolna valamit: hotelt, újságot, földet, gyárat – mikor mi adódik.

És, fogódzkodjanak meg: e temérdek elfoglaltság mellett még pihenni is van ideje. Már amennyiben pihenésnek lehet nevezni, ha az embert egy többemeletes, milliárdokat érő luxusjachton fotózzák az Adrián.

Köztudott, hogy Mészáros Lőrinc korábbi helyettesét, Mészáros László alpolgármestert szeretné Felcsút polgármesterének. Mészáros László csak névrokona Mészáros Lőrincnek, vagyis, vér szerinti kapcsolat nincs a két férfi között, legföljebb jó kapcsolat, ezért is szeretné Mészáros Lőrinc, ha Mészáros László folytatná Felcsút általa megkezdett felvirágoztatását.

Minden esély megvan arra, hogy Mészáros László legyen a polgármester Felcsúton. Van ugyanis egy másik jelölt, akit szintén Mészáros Lászlónak hívják. Őt a Magyar Kétfarkú Kutya Párt találta és indítja Felcsúton, úgyhogy a választók augusztus 12-én két Mészáros László között is választhatnak. Ők sem rokonai egymásnak, csupán a nevük azonos, ami az Echo televízió (egy ideje ez is Mészáros Lőrinc tulajdona) felháborodott riportja szerint alkalmas lehet a választók megtévesztésére.

Tiszteltjük Echo TV szerkesztőinek érzékenységét, és nagyra becsüljük a széles körben ismert szakmai elfogulatlanságukat. Csupán az nem világos, hogy miért felejtették el nehezményezni, hogy Miskolcon,.ahol ugyancsak időközi választás lesz, Erdei Sándor (ismertebb nevén Rokker Zsoltti) mellett egy másik  Erdei Sándor is indul. Utóbbi azzal kampányol, hogy nem kampányol. Nem nyilatkozik, nem ad interjút, elérhetetlen. Vagyis, az Echo TV szerint nincs azzal baj, ha a nem Rokker Zsolttiként ismert Erdei Sándor valójában nem akar nyerni, csupán szavazatokat venne el az ellenzék által támogatott Erdei Sándortól.

Felcsúton legalább egyszerűbb és tisztább a helyzet: ott biztosra vehető, hogy (valamelyik) Mészáros László, és nem egy nevető harmadik  lesz a befutó.

Józsefvárosi választás: egyenlőtlen pályák, egyenlőtlen esélyek

0

A nyolcadik kerületben, Józsefvárosban, azért kell időközi választást tartani, mert a kerület korábbi polgármestere, Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) egyéni országgyűlési képviselői helyet szerzett áprilisban, az önkormányzati és a parlamenti mandátum pedig összeférhetetlen, ezért lemondott. Cikkünk időnként frissül.

A választáson eredetileg négyen indultak, de egy független jelölt az utolsó pillanatban visszalépett. A két esélyes jelölt a jelenlegi alpolgármester, Sára Botond a Fidesz-KDNP színeiben, és a demokratikus ellenzéki pártok által támogatott Győri Péter pedig függetlenként. A választáson 57 597-en szavazhatnak.

17  órai helyzetkép: 10604 fő, a választásra jogosultak 18,45 százaléka szavazott.

Délután 3 óráig 8821 fő, a választásra jogosultak 15.35 százaléka szavazott.

15. 27. A Fidesz törvénysértést emleget és feljelent

A Fidesz közleményt juttatott el az MTI-hez, amelyben a következőket írják: „Győri Péter és aktivistái a választási törvényt megsértve, több esetben tiltott helyen, a szavazókörök 150 méteres körzetén belül szórólapoznak és standolnak a VIII. kerületben. A Fidesz Józsefvárosi Szervezete emiatt kifogást nyújt be a Helyi Választási Bizottsághoz, melyben kéri a jogsértés megállapítását.

Egy másik esetben a Mátyás téren egy hajléktalan úgy nyilatkozott, hogy Győri Péter emberei a hajléktalanszállókon szervezetten szavaztatják az ott lakókat, és ezért pénzt is adnak nekik. Az ügyben Zentai Oszkár, a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője feljelentést tett a rendőrségen. Felszólítjuk Győri Pétert és a baloldali pártokat, hogy tartsák tiszteletben a választás tisztaságát!”

13 óra: a választásra jogosultak 11,9 százaléka szavazott

Szavazási arány délelőtt 11 órakor

A Nemzeti Választási iroda honlapján elérhető adatok szerint délelőtt 11 óráig 4015 ember, a választásra jogosultak 6.99 százaléka szavazott.

Egy jelölt visszalépett

Visszalépett a vasárnapi józsefvárosi időközi polgármester-választáson induló egyik független jelölt, Pintér Attila

Pintér Attila jelenleg is kerületi önkormányzati képviselő, korábban a Jobbik színeiben nyert listás önkormányzati mandátumot, de májusban kilépett a pártból.

A visszalépett jelölt nevét lehúzták a szavazólapokról.

Találkoztak, nem beszéltek

A hvg.hu információ szerint ugyanabban a szavazókörben és ugyanakkor szavazott Kocsis Máté volt polgármester, valamint Győri Péter, az ellenzék által támogatott független jelölt, de nem szóltak egymáshoz.

Különös előzmények

A mai polgármesterválasztást számtalan különös körülmény előzte meg. A Fidesz nyilvánvalóan semmit sem bíz a véletlenre, és nem akarja elkövetni azt a „hibát”, amelyet Hódmezővásárhelyen elkövetett, nem szívesen engedné ki a kezéből a főváros nyolcadik kerületének vezetését. Ennek tulajdonítható, hogy a kerületi újságnak volt olyan száma, amelyben a választási kampány idején 22 alkalommal szerepelt a fideszes jelölt, Sára Botond, miközben legfőbb riválisa, az ellenzék által támogatott Győri Péter egyetlen megjelenési lehetőséget sem kapott. Az ellenzéki jelölt kifogására, miszerint ő is szeretné ismertetni programját a kerület lakóival, az újság szerkesztősége azt válaszolta, hogy ők nem vesznek részt a kampányban, ezért azután politikai tárgyú cikkeket sem közölnek. Mindez ellentmond annak, hogy Sára Botond alpolgármester az ezt követő lapszámban is 16-szor kapott helyett, míg riválisa, Győri Péter egyszer sem.

Az is meglehetősen különös, hogy sok józsefvárosi jelezte: nem kaptak a választásról értesítést. Nem tudják, mikor és hol kell szavazni, érdekes módon a kormánypárti média is hallgat a szavazásról.

Ma, vagyis a választás napjának reggelén, megnéztük az MTI ezzel kapcsolatos híradásait, s kiderült, hogy a Fidelitas közleményén (Sára Botondra való szavazásra bíitatják a fiatalokat), valamint  Sára Botond két megszólalásán (200 millió forintos fejlesztésről beszélt) kívül semmilyen más információt nem adtak a választóknak.

Közben olyan – eddig nem cáfolt – hírek is napvilágot láttak, hogy a kerületben szavazat-vásárlás folyik. Egy vállalkozó ötezer forintot ígért egy szavazatért, családok esetében ez az összeg 20 ezer forint.

 

Bréking nyúz, május 18. – Tudósítás a másik valóságból

0

A rekordot döntő ellenzéki káosz, az útszéli hangnem, amit még Kádár sem tűrt volna meg, a migráns utcagyerekből lett polgármester és a jobboldal fenegyerekei a mai brékingben.

Ellenzéki világrekordról ír az Origo

„A Liberálisok képviselője mégsem ül be a Párbeszéd frakciójába. Bősz Anett jelentette be, hogy kilép a képviselőcsoportból, ami így fél évre biztos megszűnik. Újabb szintet lépett a teljes ellenzéki káosz. A maga nemében pedig világrekord, hogy tíz nappal az Országgyűlés megalakulása után rögtön megszűnt egy ellenzéki frakció.” (Origo: Totális ellenzéki káosz: megszűnt a Párbeszéd frakciója)

Szemelvények Tarlós István Magyar Időknek adott interjújából

„Az ellenzék egy meghatározó része a legenyhébben szólva is furcsán viselkedik. Leszerepelt ellenzéki pártok képviselői ülnek be a stú­diókba, ahol pocskondiáznak kijelölt minisztereket azelőtt, hogy azok egyáltalán hivatalba léptek volna. Olykor jelentéktelen aktorok csúfolódnak nemzetközi hírű szaktekintélyekkel. Közismert bohóc nevez bolondnak tudós embereket. Kitalálnak történeteket Budapest állítólagos megfojtásáról is vagy arról, hogy szerintük megszűnik a közvetlen főpolgármester-választás. Ezek is inkább indulatból fakadó megnyilvánulások. …

Az ellenzék igyekszik ezt nem elismerni, kommunikációjukat egyre közönségesebbnek, egyoldalúbbnak gondolom. Pozitív mondandójuk egyszerűen nincs. A sikerek és az értékek kétségbevonása viszont részükről mindennapossá vált. Egyes ellenzéki szereplők például a kereszténységgel, a keresztény egyházakkal kapcsolatban olyan útszéli hangnemben nyilvánulnak meg, amire csak az 50-es években, a Rákosi-rendszerben volt példa. Ilyet még Kádár János sem tűrt meg.” (Magyar Idők: Budapesten új fejezet kezdődik)

A 888 Sheffield migráns polgármesteréről

„Sheffield élére a muszlim, szomáliai utcagyerek, Magid Magid került.

A félmilliós nagyváros élére a zöldpárti Magid Magidot, egy szomáliai, muszlim bevándorlót választottak meg, aki rögtön azzal indított, hogy megpróbál fellépni az idegengyűlölet ellen és igyekszik majd bebizonyítani, miért nem kell tőle és a hozzá hasonló emberektől tartani.

Ennek érdekében rögtön páros lábbal szállt bele a brit hagyományokba, a monarchiát elavultnak nevezte és sértő megjegyzéseket tett II. Erzsébet királynőre. …

Az újdonsült városvezető első interjújában kiemelte, ki akarja tüntetni Otis Mensah alvilági rappert.

„Be akarom csempészni a 21. századot a város életébe. Szerintem amúgy a bevándorlókból álló utcai bandák remek dolgot csinálnak a városban” – vázolta fel Magid, milyen jövőt szán a városnak.” (888: Szomáliai bevándorló lett egy brit nagyváros polgármestere)

Douglas Murray dicsérete a Figyelőben

„Az európai elitek épp azon dolgoznak, hogy megszabadítsák a földrészt hagyományos kultúrájától és gyökereitől, a nemzeteket beolvasztanák egy közös, multikulturális államba, és mindehhez a tömeges bevándoroltatás eszközét is alkalmazzák. Csakhogy Európa polgárai érzik a bőrükön azokat a változásokat, amelyeket az elitek idéztek elő, nekik kell egyre többet és többet engedniük az új jövevények javára. Mit tehetünk ez ellen? Erre a kérdésre keresik majd a választ a május végén megrendezendő Európa jövője konferenciasorozat 23-24-ei programjának keretében a világ legismertebb jobboldali fenegyerekei. …

Az Európa furcsa halála című bestseller szerzője rendkívül szókimondó, a szólásszabadság kőkemény védelmezője, több nyilvános vitájában lépte át a liberálpukkasztó határt. Látványosan nem izgatja soha, ha megsérti a baloldaliak, vagy a muszlimok érzékenységét.

Olyan korban élünk, amelyben az igazságot másképp nem lehet kimondani, márpedig erre most nagyobb szükségünk van, mint valaha. Ebben a szellemben született meg az író legújabb könyve is, amelyben nyíltan megfogalmazza, hogy az eddig ismert Európát nagy veszélyek fenyegetik, és ezek okait is górcső alá veszi. …

Hogy mennyire fontosnak tartja Európa gyökereinek megóvását, azt az is mutatja, hogy ateistaként védelmezi a keresztény hagyományt, és melegként oltalmazza a család fogalmához köthető értékeket.” (Figyelő: Budapesten találkoznak a világ fenegyerekei)

Polgármester lennék Felcsúton

Tisztelt Felcsútiak!

Kérem Önöket, hogy szavazzanak rám a Mészáros Lőrinc távozását követő időközi választáson. Tudom, hogy Lölőt nem könnyű pótolni, de én képesnek tartom magam erre.

Lopni nem tudok, de tanulékony vagyok, ha közel engednek a húsosfazékhoz, és ha valaki megmutatja, hogyan kell, ezt a készséget – akár szó szerint is – gyorsan elsajátítom. Adott esetben nemcsak újságírókkal tudok prosztó lenni, de bárkivel, akiről feltételezem, hogy kellemetlen kérdéseket akar nekem feltenni.

Orbán Viktort ugyan nem ismerem személyesen, de megfelelő ellentételezés ellenében hajlandó vagyok őt gyerekkori barátomként említeni. Külön díjazás fejében vállalom, hogy köpködöm mögötte a szotyolát a Pancho Aréna VIP páholyában, és amennyiben ad rá pénzt, szívesen vásárolok a nevében bármit, amire neki, vagy a családjának szüksége van.

Olvasmányaimból tudom, hogy a gyors meggazdagodás, az átlagosnál intenzívebb ütemű vagyonosodás sokaknál a személyiség káros torzulásával jár. Nos, nekem ezen a téren igen nagy a tűrőképességem, s bár a gyakorlatban ezt még nem állt módomban bizonyítani, meggyőződésem, hogy egy hatalmas összeg, vagy nagy értékű vagyontárgy birtoklása sem a pszichémben, sem pedig a lelkivilágomban nem indít el káros folyamatokat.

A futballhoz ugyanúgy nem értek, mint Mészáros Lőrinc, viszont igény esetén hajlandó vagyok futballcsapatokat vásárolni és azokat közpénzből üzemeltetni.

Végezetül, hogy lássák tisztelt felcsútiak, mennyire komoly az ajánlatom, megígérem, hogy bár jelenleg csak diplomákkal rendelkezem, de ha a munkakör betöltéséhez ez feltétlenül szükséges, kész vagyok a gázszerelői képesítést is megszerezni.

Mészáros Lőrinc távozására

Üzleti ügyeire akar koncentrálni a jövőben Mészáros Lőrinc, ezért lemond a felcsúti polgármesterségről. A hír bombaként robbant; aligha van még egy polgármester az országban – beleértve a főpolgármestert is -, akinek lemondása ilyen hangsúlyt kapna a médiában. Pedig, ha belegondolunk, hogy egy egyszerű gázszerelőről van szó, akit feltehetően Orbán Viktor szemelt ki erre a posztra, nehezen érthetnénk meg, hogy mitől olyan jelentős egy négyezres falu éléről a távozás. De mindannyian tudjuk, hogy itt sokkal többről van szó, annál is többről, hogy maga a miniszterelnök jelölhette erre a posztra, és arról is, hogy történetes ők ketten jó barátok.

És még az sem lenne annyira izgalmas, legfeljebb érdekes, ha ez a gázszerelő történetesen Magyarország leggazdagabb emberei közé katapultálta magát; nyilván csodájára járnának a világban a ritka tehetséget emlegetve.

Mészáros Lőrinc azonban nem tartozik a legtehetségesebb emberek közé, legalább is erről az oldaláról nem sikerült megmutatkoznia.

Annál inkább volt összeköthető mesés gazdagodása Orbán Viktorral;

ki így, ki úgy találta meg azt a kapcsot, ami a két szereplőt összeköti. Mészáros ugyanis nem talált fel semmit, nem specializálta magát egy területre, ahol nagyot alkotott, ezzel szemben igazi polihisztorként, tényleg mindenhez értve ártotta bele magát az üzleti életbe. A dolog pici szépséghibája csupán az volt, hogy ezeket a lépéseket jobbára az állam is támogatta, úgymond, pályázati pénzekkel. A turizmustól kezdve a bankolásig, az útépítéstőlszállodaiparig mindenben otthon volt. És mindenütt, a háttérben –állították sokan – felsejlett a miniszterelnök.

Itt állunk tehát most ezzel a hírrel szemben, és nem tudunk vele mit kezdeni. Azt biztosan merjük állítani, hogy sokféle igazság lehet ebben az ügyben, csak az nem, amit hivatalosan mondanak. Ha valaki sok éven polgármesterként fungál, és egy átrepülő légy sem tudja megzavarni az egyéb területeken tapasztalható – de magyarázatokban szűkölködő – mesés pályázati sikereit, és gazdagodását, akkor vajon miért mond le ily hirtelenséggel? Miért nem tudta kivárni a jövő évi választásokat, illetve miért nem adott magának egy értelmes határidőt?

A választ persze nem tudjuk,

lehet, hogy soha nem is fog kiderülni.

Amit most ideírunk csak fantáziálás, miközben be kell látnunk: a mi fantáziánk messze nem volt képes követni azt a szárnyalást, amit ez a gázszerelő-miniszterelnök páros bemutatott az utóbbi években. Egyszer, majd az Orbán utáni korban, talán egy egyetemista megírja majd a diplomamunkájában, hogy a kétezres évek első felében, hogyan lehetett gazdaggá lenni olyasvalakinek, aki semmi egyébbel nem rendelkezett, mint hogy jó helyre született és jókor. Miáltal ő lett a kiválasztott.

És most következzen egy-két lehetséges tipp, ok, ami miatt Mászáros Lőrinc bejelentette távozását. (Azt azonnal dobjuk félre, hogy lehet-e ez is afféle G-nap; Mészáros Lőrinc túl kicsi pont ahhoz, hogy olyan konfliktusba keveredjen Orbánnal, mint Simicska Lajos. Ráadásul Simicskáról tudjuk, hogy van saját vagyona.)

  1. Olyan tranzakcióba kezd Mészáros, amelyet nem akar már a vagyonbevallásában feltüntetni.
  2. Olyan vizsgálat indulhat el az Unió részéről, amelynél jobb, ha Mészárost kivonják az önkormányzati munkából
  3. Olyan tranzakcióba kezd, amelyet polgármesterként nem kezdhetne
  4. Olyan pályázati pénzt fog elnyerni, amelyre csak hétköznapi emberként pályázhat.

A mi szűk fantáziánkkal eddig jutottunk. Lehet, hogy az olvasóknak vannak még ötletei. Persze az lenne a legjobb, ha elárulnák az igazat. Amire azért lenne szükség, mert az újkori demokráciánk legtalányosabb figurája készül eltűnni a szemünk elől. És még csak azt sem mondja, hogy kizárólag a kezét figyeljük…

Mészáros Lőrinc lemond a felcsúti polgármesterségről

0

Közleményt adott ki, amelyben azt írja, hogy kizárólag gazdasági érdekeltségeire akar koncentrálni.

A közlemény szerint Mészáros Lőrinc döntéséről április 20-án írásban is tájékoztatta Felcsút alpolgármesterét és jegyzőjét. Az időközi polgármester-választás időpontjáról a helyi választási bizottság határoz majd, miután keddi ülésén a képviselőtestület is hivatalos tájékoztatást kap Mészáros Lőrinc lemondásáról.

Mészáros azt is írta:

vállalatbirodalmának irányítása egész embert kíván.

Mint írta, az általa irányított „tőzsdei vállalatok jelentős tranzakciók előtt állnak, gazdasági érdekeltségeim átfogó szervezeti átalakuláson mennek keresztül, amelyek tulajdonosként teljes embert igényelnek, így lehetetlenné teszik, hogy az üzleti élet mellett közfeladataimnak is eleget tegyek”.

Szerinte „az ellenzéki sajtó” állandó nyomás alatt tartotta az önkormányzat működését, a képviselőtestületi üléseket. A közlemény szerint „prosperáló, biztos lábakon álló település” irányítását adja át, és segíti utódját, alapítványaival és vállalkozásaival is.

Az MTI összefoglalója szerint Mészáros Lőrincet 2011-ben választották Felcsút polgármesterévé, „tevékenységét társadalmi munkában látta el, így munkájáért nem vett fel fizetést”. Azt írják, hogy „polgármestersége alatt a település közszolgáltatásai megújultak, a közintézményeket – személyes anyagi támogatása mellett – felújították. Felcsút adóbevételeinek többségét Mészáros Lőrinc vállalkozásai biztosítják, a község hitelfelvétel nélkül gazdálkodott az elmúlt években.”

Arról viszont nem írnak, hogy az elmúlt években a volt gázszerelő

Mészáros Lőrinc letarolta a közbeszerzéseket,

ő az ország 5. leggazdagabb embere (hivatalosan), egyre több cége van és gyorsabban nőtt a vagyona, mint a Facebook-alapító Mark Zuckerbergnek. Erről ő korábban azt mondta: lehet, hogy azért, mert okosabb nála.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK