Kérem, így kávé mellett el kell ismernem: nem vagyok kártyás ember. Boldogult úrfikoromban még pókerezgettem néha, sőt, volt, hogy komoly tétben is játszottunk, de nem vált szokássá: mivel nekem mindig dolgozni kellett a pénzért, sosem becsültem le annyira, hogy játsszak vele. Hanem most Orbán Viktor addig kártyázott az Unióval, hogy bemutatták neki az ászpókert.
Persze erről a kormánysajtó mélyen hallgat és a tintában tartja az orrát, sőt, a független is épp csak, hogy megpendíti, pedig igen érdekes és nem kevésbé mulatságos történetről van szó. De kezdjük az elején, frissítsük fel az emlékeinket. Valamikor réges-régen, hajdanában-danában, tavaly november 23-án a mi kis miniszterelnökünk szokása szerint interjút adott a Kossuth Rádiónak. Adott ő ma is, arról lapunk másik helyén emlékezünk meg, minket most a tavalyi interjú érdekel.
Éspedig ezt mondta, szó szerint:
„A bankkártya-ügy még a magamfajta, viharvert veteránokat is meglepte, mert arra azért nem gondoltam, hogy miközben a pénzmosásra hivatkozva, pénzmosás elleni harcra hivatkozva folyamatosan szorongatják az európai emberek torkát a hatóságok, ugye, mi nem vehetünk föl csak úgy pénzt, nem lehet névtelen bankkártya, ezeket mind rögzítik, az összes tranzakciót, a neveket, aközben valakik, úgy tűnik, hogy az Európai Bizottság, pedig névtelen bankkártyákat osztogatnak olyan embereknek, akiket nem ismerünk, nem tudjuk, mit akarnak, csak azt látjuk, hogy be akarnak jutni az Európai Unióba, és akik közül sokan válnak terroristává és bűnözővé, miután megérkeztek Európába, tehát fenyegetik az európai emberek biztonságát.
És ezeknek az embereknek osztogatunk név nélkül, illetve osztogatnak név nélkül bankkártyákat. Jogos a kérdés, hogy ez miért történik, honnan van a pénz? Az unió esetleg a saját pénzét adja, azt, amit mi is befizettünk oda? Szóval tisztázatlan az egész, föl kell tárni. (…)
Én dolgozok azért ezen. Magyarországnak vannak mindenfajta testületei, szervezetei, próbálok információkat gyűjteni arról, hogy mi történik, és ostromoljuk a brüsszeli bürokratákat kérdésekkel; a Fidesznek az európai parlamenti képviselői ezt az ügyet nem hagyják annyiban, föl akarjuk deríteni ennek a hátországát.”
Arról lenne szó, hogy Görögországban egyes menekülteknél úgynevezett anonim bankkártyákat láttak, mellyel – elképzelni is szörnyű! – azok fizettek. És ezek állítólag nemzetközi, sőt, uniós segélyszervezetektől származtak volna – lám, az Unió támogatja a terrorizmust, most megvannak, Oszi!
Hát, nincsenek meg, Dezsőkém, nincsenek meg, mondanák a régi tévésorozatban, ugyanis van olyan, hogy a Fennvaló – akinek kiváló humora van – teljesíti az ember kérését, vágyát és az illető ebből az alkalomból megnézheti magát.
Kérni ugyanis tudni kell. Még teljesül.
Deutsch Tamás az Orbán-interjú előtt egy nappal már be is terjesztette írásbeli kérdését az Európa Parlamenthez az ügyben, mert ő egy okos ember, aki egy nappal előre látja Brüsszelben, mit fog mondani másnap reggel Pesten a főnöke. Valóságos parafenomén, jós, egy vak Kalkhász… Deutsch Tamás azt kérdezte hát, pontosan mennyi uniós pénzt töltöttek már fel a migránsok kártyájára, milyen megfontolás és felhatalmazás alapján döntöttek úgy, hogy nem uniós állampolgároknak uniós pénzeket osztogatnak, hányféle migránskártya létezik, hány kártyát osztottak és terveznek még kiosztani a migránsoknak.
No, Brüsszel malmai lassan őrölnek, de biztosan
Míg tavaly év végén a kormánymédia szája ezen habzott, és nem fékezetten, ők tologatták a papírokat, azonban lássunk csodát – tegnapra megszületett a válasz! Az egy különös egybeesés, hogy a kérdést eredetileg Jean-Claude Junckernek címezték, és pont akkor sikerült megválaszolni, amikor a magyar kormányfő épp őellene kezdett plakátkampányba – viszont megjött a válasz, csak nem is értem, miért, a kormánymédiában sehol sem mutatják be. Akkor lássuk mi, bemutatom én:
„Az Európai Bizottság készpénztámogatási programok végrehajtása céljából finanszírozást nyújt humanitárius partnereinek számos országban, többek között Törökországban, Jordániában, Libanonban és Görögországban, ahová a szíriai polgárháború miatt lakóhelyét elhagyni kényszerült legtöbb kedvezményezett menekült.
Görögországban a humanitárius készpénztámogatást előre meghatározott összeggel feltöltött készpénzkártyák formájában nyújtják elismert menedékkérők és nemzetközi védelemben részesülő személyek számára, főszabály szerint legfeljebb hat hónapos időszakra, a programot központilag koordináló görög migrációpolitikai minisztérium által meghatározott feltételekkel. Az Egyesült Nemzetek menekültügyi főbiztosa (UNHCR) két másik nemzetközi humanitárius szervezettel (a katolikus segélyszolgálattal és a Vöröskereszt Nemzetközi Szövetségével) együttműködve hajtja végre a programot. Az uniós joggal összhangban a program biztosítja a menedékkérők számára a befogadás anyagi feltételeit, az alapvető szükségleteik méltó, legális és hatékony módon történő kielégítése céljából.
E program keretében több mint 90 000 kedvezményezett kapott havi rendszerességgel, az egyes családok összetételének megfelelően előre meghatározott összegű készpénztámogatást, mely Görögország szociális szolidaritási jövedelméhez igazodik. A kártyákat csak közvetlenül az UNHCR és végrehajtó partnerei tölthetik fel. A 2016–2018-as programozási időszak során a Bizottság mintegy 122 millió EUR-t különített el a görögországi kedvezményezettek számára nyújtott többcélú készpénztámogatásra.
A kártyákon egy szám található, amely a programban részt vevő kedvezményezett személyazonosságára vonatkozik. A kártyatulajdonos személyazonosságát fizikai vizsgálattal havonta ellenőrzik. Bármilyen visszaélés vagy hamis személyazonosság esetén a kártyát letiltják. A kártyákat kizárólag Görögországban lehet használni.”
Aláírás: Dmitrisz Avramopulosz európai migrációs, belügyi és állampolgári biztos.
Kérem, baj van
Ez esetben ugyanis szó nincs anonimitásról, nem névtelenek kapják a segélyt és nem költik nyakló nélkül: ez egyszerűen egy támogatási forma, ráadásul Görögországon kívül nem is lehet igénybe venni. Egyáltalán, miért használnak kártyát erre, ahol csak lehet?
Elsősorban azért, mert megkönnyíti a segélyezést. Azt nem is kéne magyarázni, hogy ahány rászoruló, annyiféle, sőt, a kultúrájuk de még az emésztésük sem egységes – mondjuk Kelet-Ázsiában az elterjedt laktóz-érzékenység miatt évtizedekig nem tudtak mit kezdeni a válságövezetekben kiosztott tejporral, Indiába nem lehet marhahúskonzervet küldeni, a Közel-Keletre sertéshúst, ha a menekültek összekeveredve élnek táborokban, valóságos rémálom nyilvántartani, melyikük mit ehet, mit nem. Tulajdonképpen csak egyvalami van, amit mindenki megeszik és ez a rizs, de mégsem élhetnek kizárólag azon.
Megoldás lenne, ha a tábor nyitott (mert ha zárt, nincs segítség), hogy mindenki kap egy kis pénzt, és vesz magának, amit szeret. Igen ám, csak azt a pénzt el is lehet inni, szamárságokra is lehet költeni, és hát a menekülők egy része nem okvetlenül fejlett kapitalista társadalmakból érkezik, esetleg az egész napi pénzüket ráköltik egy tábla csokira.
Nos, ebben az esetben használnak ilyen bankkártyákat, amiknek a forgalma ellenőrizhető, a kártya kezelőjéhez, tulajdonosához köthető, egyes árucikkeket ki sem fizethet vele, Ráadásul ez élénkíti a helyi gazdaságot is: a görög program esetében, amíg valaki és annak családja segélyre jogosult, addig őket az adott ország áraihoz, helyi szociális segélyeihez mérten az ENSZ, az Európai Unió és több, velük együttműködő nemzetközi civil szervezet finanszírozza. Ráadásul úgy, hogy az a helyi országnak nem kerül semmibe, mégis ott költik el a pénzt, így egy kicsit a helyi közösség is kárpótlást kap a menekültek jelenlétéből fakadó esetleges kellemetlenségekért. De az árujukat mindenképpen megveszik, külső forrásból származó pénzzel, tehát hasznuk származik belőle. Mindenki jól jár.
Ezt speciel nem tudta Orbán Viktor, mikor feszegetni kezdte a kérdést, de ha tudta volna, akkor is feszegeti
Ugyanis nem az volt a lényeg, mi az igazság – az itt áll, feketén-fehéren, mindenki láthatja, kicsit sem veszélyes. A Viktor gyereknek is csak addig volt érdekes, míg félni lehetett tőle, most, hogy kiderült, mennyire ártalmatlan, már nem is játszik vele, nem hirdeti a kormánymédiában, hogy alapos, kimerítő választ kapott az őt oly fájón kínzó kérdésre.
Így már nem is fontos, felejtsük el.
Hát kérem, így jár az, aki nem tud kártyázni, de kártyázik.
Blöffölt egyet két párra, emelte a tétet, és most nagyon csodálkozik, hogy a partnerének ászpókere van.
Próbál úgy tenni, mintha ő ott se járt volna.
Hátha nem veszik észre.
Vagy elfelejtik.
A németországi Leimenben született Boris Franz nyolcévesen kezdte tanulni a játékot, és tehetségével hamar kitűnt, korosztályát messze megelőzve nyerte a bajnoki címeket Németországban.
