Kezdőlap Címkék Parlamenti választás

Címke: parlamenti választás

Ami késik, nem múlik – Parlamenti választások Libanonban

Majdnem kilenc évet kellett várni a libanoni lakosságnak arra, hogy dönthessenek a parlamentjük összetételéről. A vasárnapi választásokon sem meglepetésekből, sem beteljesülő jóslatokból nem volt hiány. Ám még a győztes sem dőlhet hátra elégedetten a székében, ahogyan a vesztes számára is van ok a reménykedésre. 

Az elmúlt hetek nem szóltak másról Libanonban, mint a május 6-án megtartott parlamenti választásokról. A „cédrusok országát” ellepték a plakátok, a médiában folyamatosan megméretették magukat a különböző pártok jelöltjei, heves viták alakultak ki a közösségi oldalakon, miközben az utcákon egyáltalán nem számított szokatlan látványnak  a különböző mozgalmak híveinek összecsapása. A felfokozott hangulat és az intenzív kampány hátterében az állt, hogy a libanoni állampolgárok legutoljára 2009-ben dönthettek a 128 fős törvényhozás összetételéről.

Választási plakátot helyeznek el egy ház homlokzatán Bejrútban 2018. április 10-én. A kép forrása: MTI/EPA/Vael Hamzeh.

Azóta többször elhalasztották a választásokat, elsősorban a szomszédos Szíriában zajló harcok és az országból érkező közel 1,5 millió menekült miatt. Másodsorban pedig a folyamatos belpolitikai válság miatt nem került sor erre: 2014 és 2016 között egy politikai vákuum alakult ki, mert nem tudtak megegyezni az elnök személyéről; az iráni-szaúdi ellentét ostora rendre a Földközi-tenger keleti térségben fekvő országon csattant, a szemétválság mai napig megoldatlan problémát jelent a hatóságok számára; valamint 2017 második felében látványos módon próbálták meg eltávolítani az ország miniszterelnökét (erről bővebben később).

Bejrútban végül úgy állapodtak meg, hogy

„ha törik, ha szakad, Libanonban  mindenképp lesznek választások 2018 májusában.”

Ebbéli elhatározásukat jól szimbolizálta, hogy tavaly egy új választási törvényt vezetettek be, amellyel alaposan átalakították az ország választási rendszerét. A 26 választási kerület számát lecsökkentették 15-re, szigorítottak a jelöltségeken (például nem indulhatnak két párt színeiben, ami azelőtt bevett szokás volt), és a parlamenti küszöböt felemelték 10 százalékra. Igaz, így is sok bírálat érte a törvényt, mert például kimaradt a női kvóta, a szavazati korhatárt nem vitték le 21 évről 18 évre, vagy a hadsereg szerepét sem sikerült úgy megerősíteni, ahogyan az eredetileg elképzelték.

Ám a legfontosabb, az ország történelmét és a politikáját meghatározó dologhoz nem nyúltak hozzá: a felekezeti alapú hatalommegosztáshoz. Mivel Libanon 4,5 milliós lakosságának 54 százaléka muszlim – kb. fele-fele arányban szunnita-síita – és 40 százalék pedig keresztény, ezért már az ország függetlensége (1946) óta egy rendkívül bonyolult politikai rendszer működik, amely a paritás elvén biztosítja a képviselői helyek elosztását a 18 különböző felekezet között. Továbbá azon sem változtattak, hogy

Libanon államfőjének maronita kereszténynek, a miniszterelnöknek szunnitának, a parlament elnökének síitának kell lennie. 

A 15 választókerület és a jelöltek megoszlása a felekezetek szerint. A kép forrása: Link.

Apátiából jeles 

Mindenezek ellenére némi csalódást okozott az országban és a régióban egyaránt, hogy május 6-án a libanoni szavazóképes lakosságnak mindössze 49,2 százaléka adta le a voksát. Vagyis öt százalékkal kevesebben voltak most, mint 2009-ben. Érdekes módon pont a fővárosban mérték a legalacsonyabb részvételt. Pedig jelöltekből egyáltalán nem volt hiány:

a visszalépések és kizárások után is 917 jelölt marad, ebből 111-en nők voltak. 

Először az ország történelmében indultak nagy számban újságírók, civil társadalom aktivistái és vállalkozók. A választások alatt relatíve nagy volt a nyugalom, ami a libanoni fegyveres erők (LAF) jelenlétének köszönhető. Csupán egy-két helyről jelentettek verekedéseket vagy lövöldözéseket, amelyek rendszerint két tábor hívei között zajlottak.

Még egy kizárólag női jelöltekből álló párt is indult a választásokon, amely az Akkár (Libanon egyik régiója) Női nevet vette fel. A kép forrása: a párt honlapja

Egyelőre még folyik a vita az elemzők és az újságírók körében, hogy a korábbi elképzelésekkel ellentétben miért kevesen járultak a szavazóurnák elé. Leginkább a pénzalapok gyors kimerülését és a szunnita-síita ellentét kiéleződését hozzák fel magyarázatként, de ugyanúgy hozzájárulhatott a korábbi nagy szövetségek, vagyis inkább parlamenti blokkok felbomlása is, ami még inkább növelte a libanoni politika átláthatatlanságát. 2018-ig ugyanis két ilyen koalíció határozta meg a közel-keleti ország sorsát:

a Március 8-i Szövetség és a Március 14-i Blokk 

A Március 14-i Blokk a hadsereget, a szunnita és a keresztény falangista csoportokat fogta össze. Vezéralakja Szaad Haríri kormányfő, Szaúd-Arábia, a többi szunnita ország, illetve a nyugati államok támogatását élvezi. Ezzel szemben állt a síitákat tömörítő Hezbollah (ennek van egy politikai és egy katonai szárnya), a Nabíh Berri házelnök vezette, szintén síita és magát szekulárisnak valló Amal Mozgalom, valamint a Michel Aún köztársasági elnök által alapított Keresztény Szabad Hazafias Mozgalom is (Free Patriotic Movement – FPM). Az országban ők a legnagyobb támaszai a szomszédos Szíriában hatalmon lévő Bassár el-Aszad elnöknek. A legtöbb külföldi segítséget Irántól kapják és a vádak szerint elsősorban az iráni, és nem a libanoni érdekeket próbálják meg érvényesíteni.

Egy katona jelenlétében állnak sorba a szavazók a libanoni parlamenti választásokon Baaklinban. A kép forrása: MTI/EPA/Vael Hamzeh.

Üröm az örömben 

Szinte az összes választások előtti elemzés a Március 8 két tagját, a Hezbollah-Amal szövetséget hozta ki győztesnek. Tehát a kérdés sokkal inkább az volt, hogy mennyivel fognak majd nyerni, főleg miután, hiába síiták, még szunnita jelölteket is sikerült indítaniuk. Papíron a Hezbollah és annak szövetségesei negyvenegy mandátumot szereztek a 128 fős libanoni törvényhozásban, ami egyben azt jelenti, hogy a libanoni síiták több mint 90 százaléka továbbra is őket támogatja.

Ugyanakkor pár dolog beárnyékolta az ünneplésüket, és jövőt illetően komoly gondolkodásra késztette a párt vezetését. Haszan Naszralláh sejk, aki már 1992 óta vezeti a Hezbollahot, a választási kampány során kénytelen volt háttérbe szorítani a „megszokott” Izrael-ellenességét, Nyugat kritizálását és Szaúd-Arábia bírálatát. Ehelyett sokkal inkább a gazdasági helyzet jobbítására, a korrupció felszámolására és a középosztály elszegényedésének megállítására helyezte a hangsúlyt. Ugyanis

az elmúlt években a libanoni síita területeken érzékelhetően nőtt az elégedetlenség,

mert a szervezet még mindig túl sok pénzt költ a szíriai beavatkozásra, hiszen ők már 2012 óta Damaszkusz oldalán harcolnak, és a legalacsonyabb becslések szerint is közel 1500 fegyveresük vesztette életét a konfliktusban. Ehhez pedig párosultak még tavaly az újabb amerikai szankciók, illetve egy újabb Hezbollah-Izrael közötti összecsapásra való felkészülés is, amelyek miatt már alig jut anyagi erőforrás az általános életszínvonal fenntartására.

Gebran Bassil. A kép forrása: Wikimedia Commons

A másik tanulság pedig az, hogy nem konkrétan a Hezbollah győzött (ők ugyanúgy 12 helyet szereztek, mint 2009-ben), hanem annak szövetségesei (Amal, FPM) szerepeltek jól. Ebből pedig egyenesen következik az a kérdés, hogy vajon ez az eredmény arra készteti-e a feleket, hogy együttműködjenek Naszralláhhal vagy akár egymással.

Ugyanis pár hónappal a választások előtt ellentét robbant ki a Március 8-i Szövetségen belül, amely nyílt utcai konfliktusba torkollott. A vitát az váltotta ki, hogy Gebran Bassil külügyminiszter, aki egyben Michel Aún elnök veje,

gengszternek nevezte az Amal vezetőjét és a parlament elnökét, Berrit.

Habár azóta a Hezbollah vezetésével elsimították az ügyet, a koalíció megrendült. Annyira, hogy bár egyes helyeken még indítottak közös jelölteket, de országos szinten külön listákon indultak. Ennek köszönhetően az FPM különösen jól szerepeltek, hiszen harminc mandátumot szereztek. Egyelőre ugyan még zajlanak a tárgyalások az egykori Március 8-i Szövetséggel, de a pártban igencsak azon gondolkodnak, hogy önálló frakciót fognak alakítani.

Vesztesek padján 

Ennél sokkal rosszabbul alakult a Március 14-i Blokk sorsa. Náluk a felbomlás már évekkel ezelőtt kezdetét vette, amikor Valíd Dzsumblatt drúz vezető – a szíriai drúzok szélsőséges iszlamisták általi lemészárlása miatt –  kilépett a formációból. Ugyanúgy nem kedvezett számukra az sem, hogy Szaad Haríri alig két évnyi miniszterelnökség után szíriai közbenjárással megbukott. 2011-ben az életét féltve Szaúd-Arábiába menekült és a blokk legerősebb pártja, a Jövő Mozgalma vezető nélkül maradt és folyamatos frakcióharcok gyengítették.

A kaotikus időszak végét jelenthette volna, amikor 2014-ben Haríri visszatért az országba és a 2016-os kiegyezés értelmében megkapta a kormányfői posztot. Azonban pár hónappal később azzal szembesült, hogy a

legfőbb külföldi támogatója, vagyis Szaúd-Arábia fordult ellene.

2017 novemberében tett rijádi útja alatt egy televíziós beszédben váratlanul lemondott a hivataláról, állítása szerint azért, mert “megpróbálják őt megölni”, mégpedig az Iránhoz közel álló libanoni szervezetek. Ezt a magyarázatot azonban sem Libanonban, sem a nemzetközi közösségben nem fogadták el.  A médiában számtalan fejtegetés látott napvilágot: a legtöbb gyanú Szaúd-Arábiára terelődött, mivel a libanoni miniszterelnök már elvesztette a szaúdi uralkodócsalád kegyeit, mert nem tudta megfékezni az iráni befolyás növekedését és képtelen volt a libanoni szunnita közösség pozícióját is megerősíteni

Haríri felolvassa a lemondását:

Végül Szaad Harírit elengedték, november végén visszatért az országba. Ahelyett, hogy megerősítette volna a lemondását, december 5-én hivatalosan visszavonta azt. Ez azonban egyáltalán nem hatotta meg a szövetségeseit. A libanoni szunniták az egész esetből azt a konzekvenciát vonták le, hogy a kormányfő gyenge, nem méltó a 2005-ben meggyilkolt édesapja (Rafík Haríri) örökségére. A Jövő Mozgalmán belül – például Fuad Szinióra egykori miniszterelnök – is sokan támadták őt, hogy „semmit nem tett a szaúdi nyomás ellen”.

Épp ezért nem véletlen, hogy a Jövő Mozgalom pártja mindössze 20 mandátumot szerzett a parlamentben, vagyis hattal kevesebbet, mint 2009-ben. Sőt, a parlamentbe bekerült szunnita törvényhozók egyharmada nyíltan ellenséges Harírivel, még ha nem is feltétlenül a Hezbollah támogatói. A helyzet iróniája, hogy a kormányfő már hónapokkal korábban megérezte korábbi támogatottságának jelentős csökkenését, ezért is erősködött az új választási törvény bevezetése mellett. Csakhogy ez paradox módon pont fordítva sült el:

Eredetileg így akarta a Hezbollah hatalmi bázisát meggyengíteni, de ezzel csak azt érte el, hogy véget vetett pártja dominanciájának a libanoni szunniták körében.

Haríri számára az egyetlen fájdalomdíjat az jelentheti, hogy a korábban említett hatalommegosztás értelmében csak egy szunnita lehet a kormányfő, s az ország stabilitásának fenntartása érdekében meghagyják őt a miniszterelnöki poszton.

A Közel-Kelet lökhárítója

Libanon eddig sem volt könnyű helyzetben, hiszen a politikai instabilitáson kívül komoly gazdasági problémákkal volt kénytelen szembenézni. A világ legeladósodottabb országa csak a nemzetközi szervezetek segítségével és a kölcsönökkel tudja fenntartani magát és az országban élő szíriai menekülteket. Haríri egy igencsak ambiciózus – több tízmilliárd dollár nagyságú – gazdasági programot tervezett bevezetni, de ezt most átnyomni egy, a Hezbollah szövetségei által uralt libanoni parlamentben igencsak nehéz lesz.

Ugyanakkor a síita szervezet sem ülhet nyugodtan a babérjain, hiszen az, hogy a libanoni politika domináns szereplője legyen, nagyban függ a partnerei hozzáállásától. Ugyanis az elért eredmények tükrében könnyen úgy dönthetnek, hogy talán itt az ideje önálló irányt képviselni.

Egy dolog viszont biztos marad: a parlament összetételétől függetlenül Libanonnak továbbra is folytatnia kell a külpolitikai egyensúlyozást. Ez pedig igencsak nehéz feladat lesz, különösen most, hogy az Egyesült Államok felmondta az iráni atomalkut.

Ezért fél a Fidesz az ellenzéki együttműködéstől

A Fidesz nyerte az egyéni körzetek túlnyomó többségét a 2014-es választáson, de nagyon sok olyan volt, ahol az ellenzéki jelöltek együtt több szavazatot kaptak a későbbi győztesnél.

Szavazásra váró választók 2014-ben.
MTI Fotó: Kallos Bea

Április 8-án 106 egyéni körzetben szavazhatunk képviselőkre, az itteni győztesek mellett 93-an az országos listákról kerülnek be a parlamentbe. Ahol 199 képviselő ül majd, tehát könnyen kiszámítható, hogy az abszolút többséghez 100, a kétharmadhoz 133 képviselő kell.

A közvéleménykutatási adatok alapján nagyjából ki lehet számolni, hogy a listákról melyik párt hány képviselői helyhez jut. És az is kijelenthető, hogy

a választás az egyéni körzetekben dől majd el.

Minél többet nyer ezek közül az ellenzék, annál nagyobb az esélye, hogy megakadályozza a Fidesz kétharmadát, sőt, ha 40-45 körzetet megnyernek, akkor az is előfordulhat, hogy a Fidesznek az abszolút többsége sem lesz meg.

Ez a forgatókönyv korábban elképzelhetetlennek tűnt, a hódmezővásárhelyi választás azonban azt mutatta, hogy egy „ősfideszes” körzetben sem biztos egy fideszes győzelem, ha egyetlen ellenzéki jelölt indul.

Ennek kapcsán azt néztük meg,

hány olyan körzet van, ahol esélye lehet egy olyan ellenzéki jelöltnek, amelyet több párt is támogat,

a négy évvel ezelőtti választás eredményei alapján. Akkor a baloldali ellenzék közösen indult, de lehetett szavazni az LMP és a Jobbik jelöltjeire is.

Fontos megjegyezni, hogy csak összeadtuk a szavazatokat, egyéb változókkal nem számoltunk, például az egyes jelöltek helyi népszerűségével, vagy az elmúlt négy évben történt változásokkal. Azokat a körzeteket nem vettük figyelembe, ahol a szavazatok összeadásával csak néhány száz voksnyi volt a különbség.

Szavazatszámlálás négy éve.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

2014-ben 10 egyéni körzetet nyert a baloldal: Budapesten a 3., 4., 7., 10., 13., 14., 20. és 21. kerületben, valamint a szegedi I. és a miskolci II. számú körzetben. Ezen kívül azóta időközi választáson is ellenzéki jelölt nyert két olyan körzetben, ahol 2014-ben fideszes győzelem született: Veszprémben és Tapolcán.

Ezeken kívül azonban

volt 10 olyan körzet, ahol, ha összeadjuk a baloldali és LMP-s jelöltekre adott szavazatokat, akkor többet kapunk, mint amennyivel a fideszes jelölt végül nyert.

Ezek a következők: Budapesten a 2., 5., 8., 11., 15., 16., 18. és 22. kerület, valamint a pécsi I. és II. számú körzet. Ezek között volt olyan, ahol szó szerint pár tucat szavazaton múlt a fideszes jelölt győzelme – ezekről itt írtunk bővebben.

Ez eddig összesen 22 körzet – az gyakorlatilag biztosra vehető, hogy ha ezek közül majdnem mindegyikben ellenzéki győzelem születik, akkor a Fidesznek nem lesz újabb kétharmada.

Még érdekesebb a helyzet, ha a baloldali és jobbikos jelöltek szavazatait adjuk össze. Ugyanis

31 olyan körzet volt 2014-ben, ahol a baloldali és jobbikos szavazók együtt többen voltak, mint a fideszesek.

Ezek a következők: a budapesti 17. kerület, Szigetvár, Békéscsaba, Orosháza, a miskolci I. körzet, Ózd, Kazincbarcika, Sátoraljaújhely, Tiszaújváros, a szegedi II. körzet, Hódmezővásárhely, a székesfehérvári I. körzet, Dunaújváros, Eger, Gyöngyös, Szolnok, Jászberény, Törökszentmiklós, Salgótarján, Érd, Dunakeszi, Gödöllő, Vecsés, Szigetszentmiklós, Cegléd, Kaposvár, a nyíregyházi I. és II. körzet, Szekszárd, Zalaegerszeg és Nagykanizsa.

Ezek mellett van még

15 olyan körzet, ahol a baloldal, az LMP és a Jobbik jelöltje együtt több szavazatot kapott, mint a fideszes.

Ezek a következők: a budapesti 12. kerület, Békés, Szentes, a debreceni I. és II. körzet, Berettyóújfalu, Hajdúböszörmény, Esztergom, Komárom, Budakeszi, Monor, Siófok, Dombóvár, Szombathely, Balatonfüred.

Vagyis összesen

68 olyan körzetről beszélünk, ahol, ha egyetlen ellenzéki jelölt indulna, komoly esélye lenne.

Más kérdés, hogy az MSZP-Párbeszéd és a Jobbik egyelőre kölcsönösen elutasítja a koordinációt, és a választóik sem biztos, hogy szívesen szavaznának a másik pártra. Mindenesetre, ha ebben a 68 körzetben, vagy legalábbis a nagy részében össze tudná hozni az ellenzék a koordinált indulást, és ezek körülbelül kétharmadában meg is vernék a fideszes jelöltet, akkor a Fidesz abszolút többsége is veszélybe kerülne.

Ezekben a körzetekben dől el a választás?

A 2014-es parlamenti választáson összesen 9 olyan körzet is volt, ahol nagyon kis különbséggel, kevesebb, mint ezer szavazattal tudott nyerni valamelyik jelölt. Ezek eredménye most is jelentősen befolyásolhatja a választást. Megnéztük azt is, most kik indulnak ezekben a körzetekben.

Az utolsó szavazó 2014-ben.
MTI Fotó: Kallos Bea

Négy éve a legszorosabb körzet Budapest 15. számú körzete, vagyis a 18. kerület volt. Itt a fideszes Kucsák László

mindössze 56 szavazattal győzte le

az MSZP, az Együtt, a DK, a PM és a Liberálisok közös jelöltjeként induló Kunhalmi Ágnest. Értékelhető eredményt még a Jobbik és az LMP jelöltje ért el, a többi 12 jelölt szavazatszáma 44 és 319 között mozgott.

Kunhalmi Ágnes és Kucsák László most is megküzd majd, rajtuk kívül a jelenlegi állás szerint a jobbikos Makai Tibor, az LMP-s Kassai Dániel, a momentumos Nagy Károly és az együttes Árvainé Faludi Erzsébet indul.

Még érdekesebb volt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 2. számú körzet, vagyis Miskolc. Itt ugyanis

három jelölt is 373 szavazaton belül volt.

A baloldali jelölt Varga László nyert végül 14798 szavazattal, a fideszes Sebestyén László lett a második 14560-nal, a jobbikos Pakusza Zoltán a harmadik 14425-tel.

Varga és Pakusza most is indulnak, Sebestyént viszont a veresége után lecserélte a Fidesz: Hubay György lesz a jelöltjük. Rajtuk kívül az LMP-s Doszpoly Botond és a momentumos Dudás Norbert indulására lehet számítani.

Szintén a baloldali jelölt, Oláh Lajos győzött a budapesti 5. számú körzetben, vagyis a mostanában az érdektelenségbe fulladt népszavazás miatt sokat emlegetett 7. kerületben is. Ő 273 szavazattal előzte meg a fideszes Rónaszékiné Keresztes Monikát. Érdekesség, hogy itt viszonylag kevés, mindössze öt jelölt indult, rajtuk kívül a Jobbik, az LMP és az MDF-utód JESZ indította egy-egy politikusát.

Rónaszékinét

le is cserélte a Fidesz,

helyette Bajkai István alpolgármester indul, akinek Oláh mellett a jobbikos Stummer Jánossal, az LMP-s Moldován Lászlóval, a Momentum-alelnök Soproni Tamással, az Együtt-jelölt Nyíri Gáborral, valamint, a legújabb hírek szerint a MoMa-elnök Bokros Lajossal kell felvennie a küzdelmet.

Szoros volt a budapesti 12. számú körzet, vagyis a 15. kerület is. Itt a fideszes jelölt győzött, László Tamás, de csak 277 szavazattal maradt le tőle az MSZP-s Móricz Eszter, akit viszont

azóta kizártak a szocialista pártból.

Helyette a DK-s polgármester, Hajdu László küzd majd László Tamással, Gyenes Géza (Jobbik),  Szilvágyi László (LMP), Krisztics Bianka (Momentum) és Huzsvári Erzsébet (Együtt) mellett.

Szintén sokat emlegetik mostanában a fővárosi 17. számú körzetet, vagyis Csepelt. Itt a baloldali közös jelölt, Szabó Szabolcs 444 szavazattal verte a fideszes Németh Szilárdot, vagyis a rezsibiztost.

Ők ismét megküzdenek egymással, de Szabónak

lehet egy új, komoly ellenfele:

az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó. Bereczki Miklós (Jobbik), Tenk András (LMP) és Dukán András Ferenc (Momentum) valószínűleg nem nagyon szól majd bele a versenybe.

A budapesti 6. számú körzetben, vagyis a 8. kerületben a fideszes Vas Imre 540 szavazattal verte baloldali ellenfelét, Pál Tibort.

Most viszont egyikük sem indul: a Fidesz Kocsis Máté kerületi polgármestert indítja, az MSZP és a DK megállapodása miatt pedig ez a körzet utóbbinak jutott: Ara-Kovács Attila lesz a jelöltjük. Itt indul a jobbikos Dúró Dóra is, valamint az LMP-s Jakabfy Tamás, a momentumos Cseh Katalin, és az Együtt színeiben Baranyi Krisztina.

Szavazatszámlálók a Nemzeti Választási Iroda budapesti székházában 2014-ben.
MTI Fotó: Honéczy Barnabás

A Heves megyei 2. számú körzet, Gyöngyös is gyakran szerepel a hírekben. Itt a Fidesz jelöltje, Horváth László 639 szavazattal előzte meg a Jobbik elnökét, Vona Gábort. A harmadik a baloldali közös jelölt, Sós Tamás lett, messze elmaradva tőlük.

Nem is őt indítják Horváth ellen, de nem is az eredetileg jelöltnek szánt Hiesz Györgyöt, hanem az MSZP helyi elnökét, Orosz Bálintot – ez többek szerint

a most is induló Vona Gábornak lehet jó.

Indul még a körzetben Reichenberger János (LMP), Scherer Zsuzsa (Momentum) és Réz Ágnes (Együtt).

A fővárosi 9. számú körzetben, azaz a 10. kerületben 650 szavazat döntött, a baloldal jelöltje, Burány Sándor ennyivel verte meg a fideszes György Istvánt.

Mindketten versenybe szállnak most is,

az LMP viszont itt indítja Demeter Mártát,

az MSZP-ből nemrég kilépett képviselőt. A többi jelölt: Tubák István (Jobbik), Tölcsér Borbála (Momentum) és Tábi Attila (Együtt).

A korábbiakhoz képest már-már magabiztosnak lehet nevezni a 16. számú budapesti körzetben (20. kerület) a baloldali közös jelölt, Hiller István győzelmét: 984 szavazattal előzte meg fideszes ellenfelét, Földesi Gyulát.

Várhatóan kettejük között dől el a mostani választás is, bár ebbe Bencsik János (Jobbik), Ferenczi István (LMP), Teveli Dalma (Momentum) és Somodi Klára (Együtt) még igyekszik beleszólni.

Jön a 16. (többé-kevésbé) szabad választás

0

Magyarország történelme során 2018-ban még csak a 16. alkalommal tartanak országgyűlési képviselőválasztásokat, s ezen belül ez lesz a 8. a rendszerváltás óta. Hogy a 16 közül melyik, mennyire volt szabad – erről majd az utókor mond ítéletet.

 

Az első, ide sorolt választást 2020-ban tartották, azon összesen 2,5 millióan vettek részt – a legutolsó, 2014-esen durván kétszer ennyien.  Akkor azonban azonban az a 2,5 millió szavazópolgár a választásra jogosultaknak több mint a 80 százalékát jelentette, miközben azonban – a választási törvények miatt – a teljes népességnek csupán nem egészen a harmadát. Ezzel szemben négy évvel ezelőtt a választásra jogosultak körülbelül a 62 százaléka élt állampolgári jogával és lehetőségével.

Az Országgyűlésiképviselő-választásokat a Központi Statisztikai Hivatal gyűjtötte csokorba egy igen érdekes kiadványában. A Századok statisztikája – Statisztikai érdekességek a magyar történelemből című kötet áttekinti az elmúlt évszázadokat statisztikai vagy statisztikai jellegű adatok alapján.

Forrás: KSH

A KSH emlékeztet arra, hogy Magyarországon 1918-ban vezették be először az általános, titkos, egyenlő és közvetlen választójogot. 1919-től kezdve azonban – a műveltségi és az állampolgársági cenzus, továbbá a korhatár emelésének következtében – fokozatosan szűkült a választásra jogosultak köre, 1922 és 1938 között pedig csak a nagyvárosokban volt titkos a szavazás. A második világháború alatt nem voltak választások. 1945-től pedig újra nem alkalmaztak cenzust és a korhatárt is csökkentették. A választásra jogosultság korhatára a rendszerváltásig mind a férfak, mind a nők esetében többször módosult: előbbieknél betöltött 20 és 26, utóbbiaknál pedig 20 és 30 életév között alakult.

1989 óta hazánkban minden 18. életévét betöltött magyar állampolgár választó és választható, továbbá az általános választójog nincs cenzushoz kötve. Választójoggal rendelkező Magyarország határain kívül élő, magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárokkal együtt.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!