A korrupció két szervezője áll jelenleg bíróság előtt Nagy Britanniában, de ők azzal védekeznek, hogy a brit kormány olyan „jogi trükköt alkalmazott”, amely törvényessé tette a korrupciót. Ráadásul a feletteseik a minisztériumokban minden egyes penny kiadásáról tudtak.
Abdallah herceg akkori trónörökös kapta a pénz nagyrészét, de más családtagoknak is jutott a szaúdi királyi családban – mesélte az egyik vádlott védőügyvédje. Abdallah nem sokkal később trónra lépett, és tíz éven keresztül uralkodott a sivatagi királyságban, amely a legnagyobb fegyvervásárlók közé tartozik az egész világon. Trump akkori elnök például 150 milliárd dolláros fegyvereladást jelentett be első szaúdi látogatása során.
A brit védőügyvéd most azt is elmondta, hogy Őfelsége kormánya egészen 2020-ig folytatta a korrupciós kifizetéseket noha a Komoly Csalások hivatala már nyolc évvel korábban vizsgálatot kezdett az ügyben.
A két vádlottnak most arra kell választ adnia a bíróság előtt, hogy miért fizetett ki Nagy Britannia 2007 és 2012 között 7,9 millió fontot szaúdi vezetőknek?
A GPT brit hadiipari cég fegyver eladását volt hivatva előmozdítani ez a csinos összeg. Az egyik vádlott a GPT főnöke volt akkoriban, de korábban a brit hadügyminisztériumban dolgozott. A másik vádlott a Simes nevű offshore cégnek dolgozott. A vád szerint ezen keresztül utalták ki a megvesztegetési pénzeket. Abdallah korona herceg is ragaszkodott ehhez „a jogi trükkhöz”, mert így nehezebb volt nyomára akadni a korrupciónak.
A brit védőügyvéd szerint Őfelsége kormánya 1978-ban döntött úgy, hogy nagy pénzeket kell kifizetni Abdallah hercegnek, hogy megolajozzák a fegyver eladásokat Szaúd Arábiának.
A brit kormány úgy vélte: enélkül a megvesztegetés nélkül nem Nagy Britannia kapná a fegyver üzleteket.
Mind a brit kormány mind Abdallah herceg ragaszkodott a megvesztegetés elfedéséhez, ezért kellett a GPT az üzleti konstrukcióhoz. Így ugyanis a fegyver szállitás nem a két állam közötti megállapodás eredménye volt, hanem egy magáncég üzlete. Legalábbis ennek látszott. A magánvállakozásokra pedig más jogszabályok vonatkoztak.
Ennek következtében fizethettek a brit adófizetők pénzéből még Miteb hercegnek is. Ő Abdallah fia. A védőügyvéd szerint összesen 60 millió fontos megvesztegetésről volt szó a hosszú periódusban.
A védőügyvéd állítása szerint a brit hadügyminisztérium folytatta a kifizetéseket az offshore cégen keresztül azt követően is, hogy a Komoly Csalások hivatala 2012-ben vizsgálatot rendelt el a szaúdi fegyver eladások ügyében Nagy Britanniában – olvasható a londoni Guardianben.
Már bocsánatot kérek…- ezzel a felütéssel nyitja Tóth Bertalan Facebook bejegyzését, melyben reagál a Demokratikus Koalíció ma reggeli felszólítására, miszerint kérjen nyilvánosan bocsánatott Ráczné Földi Judittól, mert az Országos Előválasztási Bizottság az ő, azaz Tóth Bertalan beadványát elutasította.
„Ma reggel bocsánatkérésre szólított fel engem a DK, mert szerintük „közjegyző által hitelesített hivatalos dokumentumok kétséget kizáróan bizonyítják, hogy Földi Judit soha nem volt offshore-cég tulajdonosa”.
Csakhogy Tóth szerint a benyújtott okirat melyet valóban közjegyző ellenjegyzett NEM AZ OKIRAT TARTALMÁT, hanem CSAK AZ ALÁÍRÓ SZEMÉLYÉT ÉS az aláírás dátumát igazolta.
Vagyis azt, hogy valaki odament a közjegyzőhöz és kijelentette, hogy ki a tényleges tulajdonos, majd ezt a közjegyző előtt aláírta.
„Amit becsatolt, azok a valóságot, tényleges helyzetet nem bizonyítják”
Egyelőre továbbra is ott tartunk, hogy Ráczné, Földi Judit szava áll szemben a közhiteles nyilvántartások szerinti dokumentumokkal.
E sorok szerzője azzal a szerény és halkszavú javaslattal élne, hogy az Országos Előválasztási Bizottság tegye nyilvánossá a benyújtott okiratokat. Amennyiben Tóth Bertalannak igaza van – Tóth jogász végzettséggel rendelkezik – úgy a Bizottság indokolja meg döntését.
Egyelőre mindkét oldalon sántít ez az ügy. A szocialisták nem hivatkozhatnak arra, hogy az igazság letéteményeseként beáldozták Tóth Csabát, mert szövetségesük Karácsony Gergely áldozta be mégpedig miniszterelnök-jelölti reménye érdekében. Mivel hivatalosan Tóth Csaba mondott le a jelöltségről, így még csak az a dicsfény sem vetül a szocialistákra, hogy a megtisztulási folyamat jegyében hívták vissza Tóth Csabát. Olyannyira nem, hogy a regnáló zuglói szocialista polgármester még a mai napon is mentegette Tóth Csabát.
Karácsony Gergely kiállása bátor tett volt, de beárnyékolja bátorságát, hogy csak saját pozíciójának előmozdítása érdekében vált az igazság bajnokává, holott amit ma tud Tóthról azt már zuglói polgármestersége idején is tudta!
Mégis hallgatott, mert a szocik nélkül a Párbeszéd ma nem lenne parlamenti párt, pont úgy ahogyan ő a főváros polgármestere sem! Szóval, nem szeretnék bizonyos apródok esetével példálózni, de azért ne vegye magára az Igazság Bajnoka csillogó páncélját.
Fogalmam sincsen offshozre-ozott e a DK fehérvári üdvöskéje, de az biztos, hogy a politikában a szennyest nem lehet csak úgy tisztára mosni, mint nagyanyáink a pelenkánkkal tette. Ma a pelust kidobják a szemétbe. Lehet nem ez a legjobb megoldás, de a politika az a műfaj ahol a bölcsek szerint nem elég jónak lenni, annak is kell látszani. Azok a fránya közhiteles iratok egyelőre nem Ráczné, Földi Juditot igazolják.
Minden párt epekedve várja az este nyolc órát, hogy végre lezáruljon az előválasztás első szakasza és a továbbiakban senkinek ne kelljen meakulpázni.
A szekrényajtókat viszont nem lehet bezárni. Minden érintett számítson rá, hogy a csontvázak előbb vagy utóbb előkerülnek, ha nem az egymás elleni küzdelem hevében, hát majd élesben a Fidesz jól képzett csapata gondoskodik róla.
„Egyéni ambíciók nem veszélyeztethetik a közös ügyet.” – írja Tóth Bertalan és folytatja: mi arra szövetkeztünk, hogy nemcsak kormányt, hanem korszakot is váltunk. Azért ez a mondat is hitelesebben hangzana, ha saját emberük ügyében is eszerint jártak volna el nem csak offshore-ozóktól és náci karlendítőktől várnák el ezt.
Nem igazán tisztelt miniszterelnök úr! Ön azt ígérte, hogy tavaly év végén tart egy sajtótájékoztatót, amin lehet kérdéseket is feltenni. Ebből persze nem lett semmi, ezért én most így teszek fel egy kérdést. Persze rengeteg dolgot kérdezhetnék, végül azonban egy olyat választottam, amit talán még senki sem kérdezett öntől.
Mi a véleménye arról a pártról, amely rengeteg pénzért tömegével, ezrével hoz be az országba alig ellenőrzött, ezért részben igazán veszélyes migránsokat?
Hogy van-e erre bizonyíték?
Hát persze! A párt befolyásos vezetőihez kapcsolódó offshore cégekhez dőlnek a milliárdok. Arra is bőven van bizonyíték, hogy veszélyes emberek érkeznek Magyarországra és rajtunk keresztül az Európai Unióba, sőt, az Egyesült Államokba is. A szlovák rendőrség elit kommandója például egy olyan nemzetközileg körözött terroristát fogott el Kassán, aki magyar papírokkal érkezett hozzájuk. Az amerikai kormány pedig hivatalosan kifogásolta, hogy legalább 65 magyar papírokat használó ukrán és talán orosz bűnöző vízummentesen jutott be az Egyesült Államokba. Azzal a szaúdi milliárdossal, Pharaonnal pedig még a párt vezetője is találkozott, na meg a barátja és talán még a veje is üzletelt, aki a világ egyik legveszélyesebb terroristáját, Oszáma bin Ládent, az al-Káida vezérét is finanszírozta. Ezért aztán az FBI és az Interpol is régóta körözte, de a magyar hatóságokat ez nem zavarta.
Azt el kell ismerni, hogy a párt ügyesen terelte el erről a veszélyes bizniszéről a közvélemény figyelmét. Intenzív gyűlöletkampányt indított ugyanis az igazi menekültek ellen, akik pont a terroristák, vagy a háború elől menekültek – nem is hozzánk, csak legfeljebb rajtunk keresztül. Azzal is ijesztgették a magyar embereket, hogy az Európai Unió csaknem 1300 ilyen, de már ellenőrzött menekült ideiglenes befogadására akarja kötelezni Magyarországot.
Tegyük mindehhez hozzá, hogy ez a párt jórészt Soros Györgynek köszönheti a létrejöttét, a legtöbb vezetőjét kezdetben az amerikai milliárdos pénzelte!
Szóval, mi a véleménye erről a pártról, miniszterelnök úr?
Ja, hogy melyik pártról is van szó? Hát ha nem esett volna le: természetesen a Fideszről!
Simicska Lajos és a Jobbik lejárató akciója a neki tulajdonított offshore cég – áll Szabó Zsolt közleményében. A fideszes politikus feljelentést tesz.
„A mai napon a sajtóban megjelent hamis vád, mely szerint én a tulajdonosa vagy igazgatója lennék egy olyan off-shore cégnek, amelynek számláján nagy összegű készpénzt tárolnak, hazugság. Ez nem más, mint Simicska Lajos és pártjának a Jobbiknak szervezett lejárató akciója” – olvasható Szabó Zsolt Facebook-oldalán.
„Büntetőjogi felelőségem tudatában kijelentem, hogy sem nekem, sem feleségemnek, sem hozzátartozóimnak nincs a tulajdonában a hatvani irodaházba bejelentett offshore cég, és abban semmilyen tisztséget nem viselünk” – írja még szó szerint.
Rövidesen kiderül, mi az első. Forrás: Facebook
Szabó Zsolt közli, hogy
feljelentést tesz mindazok ellen, akik ezekkel vádolják
és minden olyan médium ellen is, amelyek az említett vádakkal illették őt.
Reggel jelent meg a Magyar Nemzetben (MN), hogy 1,2 milliárd forintnak megfelelő dollár van Belize-ben egy cég, a Joy World Enterprise Limited számláján, amely a lap szerint Szabó Zsolt nevére van bejegyezve egy hatvani irodaházba.
A MN a cikkhez mellékelt egy számlakivonatot, amely valóban csak a cég nevét tartalmazza. A lap a „birtokában lévő dokumentumok” alapján állítja, hogy az offshore cég mögött a kormánypárti politikus és felesége áll.
A hét utolsó munkanapján tovább melegszik az idő, napközben akár 10 fok is lehet. Az Emőkék ünneplik névnapjukat, itt pedig elolvashatja a pénteki lapszemlét:
Népszava: Elsőre Kósa Lajos feleségének ígérték a 800 milliót
A Népszava birtokába jutott egy újabb közjegyzői okirat, amelyből kiderül: miután a „csengeri hölgy”, Szabó Gáborné Kósa Lajosra bízta állítólagos örökségét, 2013 áprilisában papíron megajándékozta a miniszter feleségét 2 millió 633 ezer 445 euróval, ami az akkori árfolyamon több mint 800 millió forint volt. Az ajándékozási nyilatkozat májusra érvényessé vált, és szeptemberben újabb közjegyzői okirat született a nyilatkozatról. Ezt 2013. szeptember 16-án kézbesítették a címzettnek, a kézbesítés tényéről pedig szeptember 20-án vettek fel egy újabb jegyzőkönyvet, amely szintén a laphoz került. Az ajándékozási eljárás minden mozzanatáról született egy közjegyzői irat, miközben az ügyet kirobbantó Magyar Nemzet korábbi cikkéből kiderül, hogy szeptember végén már új dokumentum született: ebben már Kósa édesanyja lett a megajándékozott. Szabó Gáborné ügyvédje, Helmeczy László a Népszavának erről azt mondta, hogy valószínűleg ugyanarról az összegről, és nem másik 800 millióról van szó.
Magyar Nemzet: Az államtitkár és a dollármilliók
4 millió 850 ezer dollárt, azaz több mint egymilliárd-kétszázmillió forint van Belize-ben annak az offshore cégnek a bankszámláján, Szabó Zsolt fideszes képviselő, államtitkárhoz, valamint feleségéghez köthető – írja a Magyar Nemzet. A cég neve, amely mögött a lap szerint a hatvani politikus és neje áll: a 2013-ban bejegyzett Joy World Enterprise Limited. A papírokban feltűnő offshore közvetítőcég, a Fidelity és a nevében aláíró Shirlee Cornejo is létezik, ahogy az érintett a közjegyző is, aki a Magyar Nemzetnek tanúsította, hogy a birtokukba került iratok hiteles másolatok. A cég számlájának éves fenntartási költsége 300 dollár, ezt az összeget a 2017. év végéig fizették csak meg, ezért a Belize Bank zárolta a betétet, feloldani a pénz befizetésével lehetne. Szabó Zsolték családi vállalkozása, az Exact-Cont Kft. ugyanarra a hatvani címre van bejegyezve, mint amelyik a dokumentumok egyikén szerepel – írja a lap.
Magyar Hírlap: Morvai Krisztina: „Eljátszották a Jobbikban a nemzeti politizálást”
Ezek a fiúk nem amiatt szakítottak korábbi politikájukkal, mert átértékelték azt, hanem akkor hazudtak, amikor radikálisként definiálták magukat – mondta a Magyar Hírlapnak Morvai Krisztina Mirkóczki Ádám Jobbik szóvivő nyilatkozatára reagálva, amely a párt radikális korszakának retorikájáról szólt, és a Jobbik őszödi beszédeként is emlegetik. Az EP-képviselő Morvai saját bevallása szerint maga is azt hitte, hogy a 2010 előtti Jobbik volt a hiteles. Most viszont a lapnak azt mondta, hogy eredetileg sem volt köze a pártnak azokhoz az eszmékhez, amelyek egy radikális fellépésben látták a nemzet felemelkedésének lehetőségét és szükségességét, egyszerűen csak a politikát lovagolták meg, hogy előre juthassanak.
Magyar Idők: Czeglédy újabb ügyét vizsgálják
A Magyar Idők cikke nyomán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vizsgálja, hogy megáll-e a jogosulatlan pénzügyi tevékenység gyanúja Czeglédy Csabával szemben, miután a tulajdonában lévő Human Operator Zrt. több tíz millió forint kölcsönt adott a zalaegerszegi futballklubnak 2012-ben, majd 2013-ban is. A cikk alapján a fel- és bejelentéseiről ismert Tényi István fordult a Csongrád Megyei Főügyészséghez, kérve a vizsgálatot, hogy megállapítható-e a jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntette – írja a Magyar Idők.
Miután átutalták az államkasszából Németh Szilárd alapítványának számlájára azt a kétmilliárd forintot, amelyet eredetileg a Magyar Birkózó Szövetség kapott az ország első birkózó akadémiájának létesítésére, a napokban már le is tették az új, épülő sportcsarnok alapkövét a csepeli Hollandi úton.
A magyar sportpolitika történetében olyan még nem fordult elő, hogy fejlesztésre szánt milliárdos közpénz egy magánalapítványnál landoljon, de Németh Szilárddal kivételt tett a kormányzat. Úgy gondolták, hogy a birkózó szövetség elnöke által pár százezer forint alaptőkével létrehozott alapítvány „zsebében” jobb helyen lesz a pénz, mint a Magyar Birkózó Szövetség számláján. Egy ekkora összeg elköltése,
egy ilyen volumenű projekt lebonyolítása „sportolóknak” túl nagy falat volna.
Hogy miként bírna könnyebben megbirkózni az akadémia létesítés feladatával egy családi házba bejegyzett kis magánalapítvány? Azt nem indokolták, de Némethet nem olyan fából faragták, hogy csak úgy félreugorjon a nagy feladatok elől. Hogy mégse legyen olyan nagy a támadási felület, az alapítvány székhelyét a saját Sügér utcai címéről a leendő akadémiának helyet adó Hollandi úti telek címére átjelentették.
A Heti tv egyik reggeli műsorában Németh már arról beszélt, hogy a birkózók stadionja nem csak egy sportág kiszolgálására készül, hiszen az egész kerület örömét lelheti majd benne. „Multifunkci” lesz: nyitva áll majd családi és iskolai rendezvények előtt, helyt adnak a báloknak, szalagavatóknak, és az önkormányzati sportrendezvényeknek egyaránt.
Hogy mi lett a régi csepeli sportlétesítményekkel?
„2005-ben eladták egy offshore cégnek, lenyúlták, széthordták, legatyásították”,
állította a Fidesz alelnöke, úgy is, mint a kerület egykori polgármestere. A „vétkeseket” is megnevezte: Podolák György, és Avarkeszi Dezső, a két akkori szocialista országgyűlési képviselő személyében.
Hogyan került most a vádlottak padjára? – kérdeztük Podolák Györgyöt, aki korábban a Csepel Művek Kerékpárgyárának igazgatója volt.
Amikor a rendszerváltás után önálló gyárakra „szabdalták” a Műveket, a gyárak létrehoztak egy alapítványt, amely vállalta a korábban a Csepel Művek által fenntartott létesítmények üzemeltetését. Ilyen volt a Munkásotthon, a stadion és persze a sportegyesület megannyi szakosztálya is. A rendszerváltás előtt nagyon színvonalas kulturális és sportélet folyt ezekben az intézményekben, de érthető módon ez a helyzet a 90-es években megváltozott. Az önkormányzatnak kellett volna a Vasmű helyére lépnie fenntartóként, de erre a kerületnek nem volt elegendő forrása. Néhány év alatt a gyárak egy része is csődbe került, s ezzel együtt az általuk szponzorált alapítvány sem tudta folytatni a munkáját. Ebben a helyzetben, 2000 táján választottak meg engem a Csepel SC elnökének.
Azért vállalta, hogy privatizálja a sportegyesület vagyonát?
Tősgyökeres csepeliként nagyon fontosnak tartottam megmenteni ezt a nagy hagyományokkal bíró egyesületet. Mivel stabil támogatók híján nem lehetett egyben tartani a nagyon sok szakágat, úgy döntöttünk – és ebben az egész elnökség támogatott -, hogy
átszervezzük az akkora meglehetősen eladósodott Csepel SC-t.
Az egyes sportágak jogi személyiséget kaptak, egyben lehetőséget arra, hogy maguk is támogatókkal, szponzorokkal szerződhessenek. A sporttelepeket megnyitottuk az önkormányzati, iskolai rendezvények előtt. Megkerestük az önkormányzatot is, és felajánlottuk, hogy vegyék át a kerületi sport támogatását.
Ha erre korábban sem mutattak hajlandóságot, mitől változott volna meg a helyzet?
Akkor már 2004-et írtunk. A javaslat mellé letettünk egy tanulmányt is, amelyből kiderült, hogy évente mintegy 120 millió forint elegendő lett volna erre a célra. Amikor az akkori Fidesz frakció, és elsősorban Németh Szilárd, beszámoltatta az SC elnökségét, és miután elmondtuk az elképzeléseinket, támogatták azt a javaslatot, hogy a kajak-kenu, az evezőstelep és a stadion kerüljön önkormányzati tulajdonba.
Megtörtént?
Nem. Az önkormányzat – számunkra is váratlanul – 2005-ben elvetette a tervezetet,
a már szinte csak aláírásra váró javaslatot visszavonták.
Ez megpecsételte az egyesület létesítményeinek sorsát: csak úgy lehetett volna a továbbiakban biztosítani a működési, fenntartási feltételeket, ha az ingatlanjaik egy részét értékesítik.
Éppen ezzel vádolja Önt és képviselő társát a Fidesz alelnöke.
Ilyenkor, választások előtt, mindig jól jön a Fidesznek egy kis „komcsizás”. Én 2005-ben lemondtam az SC elnöki tisztéről, semmi közöm nem volt ahhoz, ami ezek után történt.
Valami mégis történhetett…
Az önkormányzat – amelynek akkoriban a rezsi biztos az egyik erős embere volt -, talált egy befektetőt, egy beruházót, amelyik úgy tudom, a Nyugat-Európában bevált gyakorlat szerint a sportlétesítmények üzemeltetését „kombinált” módon képzelte el. Bérlakásokat épített volna, a lakóházak alatt kaptak volna helyet az egyesület edzőtermei, a bérleti díjból fedezték volna azok fenntartását. A tervek a Béke tér 1. – a csepeli Stadion környékén – valósultak volna meg. Ez hosszú távon megoldást jelentett volna az egyesület szakosztálya számára is. Később, úgy tudom,
ezt a tervet már Németh Szilárd sporttanácsosként, kerületi frakcióvezetőként gáncsolta el.
Hogy ebek harmincadjára kerültek a legértékesebb csepeli sportobjektumok, hogy senki nem gondozta az épületeket, ezzel éppen neki kellene elszámolnia. Hogy elterelje a figyelmet mindarról, ami a személye és a birkózó stadion környékén történik, megpróbál vihart kavarni egy nem is létező pohár vízben.
December ötödikén reggel kell közzétenni a feketelistát azokról az államokról, melyeket Brüsszel adóparadicsomoknak tekint. Ha a pénzügyminiszterek jóváhagyják, akkor a rajta szereplő államok a jövőben egyetlen centet sem kaphatnak az EU-tól. Így döntött a Bizottság, de mit szólnak ehhez a tagállamok, melyek végső soron döntenek a feketelista és a szigorú pénzügyi embargó sorsáról?
A szakértők folyamatosan tárgyalnak – számol be a párizsi Le Monde, amely szerint egyre rövidebb a feketelista: eredetileg 92 helyszín szerepelt rajta, most már csak 29. Még ezen is vita van, mert néhány tagállam szeretné lehúzni a feketelistáról a Kajmán szigeteket és Katart. Hiába szerepel ez a kettő majdnem minden nagy leleplező kampányban az újságok címlapján. A tagállamok elitjeinek valahol el kell rejteniük a pénzüket az adóhatóság elől.
Egyáltalán mi az, hogy adóparadicsom? Luxemburg vagy Ciprus ide tartozik-e? Szó sincs róla! Egyetlen európai állam sincs a feketelistán
Egyáltalán milyen kritériumok alapján számít egy állam adóparadicsomnak az Európai Unió szerint?
Egyrészt, ha nem tartja be az OECD előírásait az automatikus átutalások szabályozásáról; másrészt ha nem követi az OECD előírásait az adócsalás elleni nemzetközi ellenőrzéssel kapcsolatban; harmadrészt ha nem ellenőrzi az offshore cégeket, valamint nem akadályozza meg új offshore vállakozások létrejöttét
Pierre Moscovici, az Európai Unió pénzügyi biztosa, Franciaország egykori pénzügyminisztere igen elszánt: ő teljes transzparenciát követel.
Általánosságban persze mindenki egyetért vele, de az ördög a részletekben bújik meg. A tagállamok pedig a saját érdekeiket követik. Pontosabban az elitek érdekeit, s ezek egyáltalán nem esnek egybe az állampolgárok elvárásaival.
Az átlagpolgárnak általában kevés lehetősége van arra, hogy kihasználja az adóparadicsomokat, hiszen ehhez sok pénz kell. Ezzel szemben érdekükbe áll, hogy a gazdagok befizessék az adót,
hiszen jelentős részben az államkassza finanszírozza az egészségügyet, az oktatást, a szociális rendszert, stb.
A pénzügyminiszterek december ötödikén szavaznak a feketelistáról, de az alkudozás az utolsó percig folyik. Nemcsak azért, mert mindegyik nemzeti elit a maga kedvenc adóparadicsomát védelmezi, hanem azért is, mert a feketelista visszaüthet. Ugyanis az érintett államok retorziókat alkalmazhatnak. Vagyis az EU pénzügyminisztereinek nagyon meg kell gondolniuk: melyik államokat vegyék fel az adóparadicsomok fekete listájára.
Nagyon aggódnunk persze nem kell, hiszen sok államban a nemzeti elit otthon találja meg a legkiválóbb adóparadicsomot, amelyet saját maga ellenőriz,
nehogy avatatlan tekintetek bármit is lássanak, és nehogy bárki is megkérdezze: mégis honnan e milliók vagy épp milliárdok…
A három vádlott 185 millió forinttal rövidítette meg az államot és az Európai Uniót.
Egy szegedi székhelyű cég vezetője 2012. októberében kötött bérleti szerződést a szegedi önkormányzattal a város tulajdonában álló Vadasparkban egy 500 négyzetméteres területre.
A cég játszótér kialakítását és üzemeltetését és interaktív látogató-tájékoztató kialakítását tervezte, amihez uniós és a magyar költségvetésből kívánt pályázati pénzhez jutni.
A szegedi cég vezetője pályázatot nyújtott be a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökséghez, mely azt befogadta és mintegy 185 millió forint értékben támogatásra érdemesnek ítélte, majd 2013. január 18-án a támogatási szerződést aláírták.
A szegedi cég vezetője vállalkozási szerződést kötött egy másik vádlott által képviselt szlovákiai székhelyű céggel a projekt generál kivitelezésére.
A szlovák honosságú cég azután valótlan tartalmú szerződést kötött egy brit-virgin szigeteki offshore céggel
az interaktív látogató-tájékoztató rendszer szoftverjének kifejlesztésére annak ellenére, hogy az már korábban a szegedi székhelyű cég rendelkezésére állt, illetőleg azt az eljárás során ismeretlenül maradt személyek készítették.
A szerződések alapján a szlovák cég a szegedi székhelyű cég felé 230 millió forintról állított ki számlát a játszótér elemeinek beszállításáról, kültéri tájékoztató konzolok felállításáról, az interaktív látogató-tájékoztató rendszer kiépítéséről. A számlákkal szemben a projekt tényleges bekerülési értéke a támogatási szerződésben megjelölt bekerülési érték 15 százaléka volt csak.
A valótlan tartalmú vállalkozási szerződések, teljesítési igazolások, valamint számlák alapján a szegedi székhelyű cég vezetője 2013. március 18. és december 13. napja között több részletben mintegy 185 millió forintos összegben hívta le a támogatást jogosulatlanul és ezen összegnek megfelelő vagyoni hátrányt okozott így az Európai Unió és Magyarország költségvetésének.
Mindezen túlmenően a vádlottak a bűncselekményből származó pénz eredetének leplezése végett valótlan tartalmú szerződéseket kötöttek egy liechtensteini gazdasági társasággal a támogatási szerződésekben is hivatkozott szoftver unión kívüli felhasználására. A valóságban azonban a felek között gazdasági kapcsolat nem volt, a szerződéskötéskor a szoftver még el sem készült és a liechtensteini céget képviselő harmadik vádlottnak nem volt felhatalmazása a társaság képviseletérre.
A szerződésekre azért volt szükség, hogy többszörös átutalásokkal, offshore cég bevonásával és a cégek közötti pénzmozgatásokkal a jogosulatlanul felvett támogatás összegét legális eredetűként tüntessék fel.
A főügyészség a vádlottak közül a szegedi és a szlovákiai székhelyű cég vezetőjét különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével, valamint különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás bűntettével, míg a liechtensteini székhelyű cég képviseletében magát feltüntető személyt különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás bűntettével vádolja.
A vádemeléskor előzetes letartóztatásban levő két vádlott, valamint a lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt szabadlábon védekező harmadik vádlott bűnösségének kérdésében a Szegedi Törvényszék fog dönteni.
It is not a democracy, where rules don’t apply to the wealthiest citizens, says Dean Starkman, an editor of Paradise Papers, the last wave of the giant offshore leaks. In an interview with FüHü, Starkman, fellow at the Center for Media, Data and Society at Central European University in Budapest and visiting lecturer at CEU’s School of Public Policy talked about the process of covering the leaks. He says the offshore system developed like a cancer, and he hopes that there will be other leaks. He also told us which name was the most surprising to him.
Dean Starkman Photo: FüHü
How did you get in touch with the International Consortium of Investigative Journalists, the group that covers the Paradise Papers?
I’ve been a journalist in the U.S. for a long time, in investigative circles, and it is a relatively small world. The fact is that I knew pretty well some people who were already working there. Some people used to work for me and they are now at ICIJ. And a senior editor at ICIJ, Mike Hudson was a subject of the book I wrote about the financial crisis. So I guess, I was known to them and then they called.
What was your task?
They had already been under way for more than a year with the Paradise Papers and I was pretty unaware of it. My task was essentially editing, I was a content editor, I would say. It was to shape and help guide a few stories. That was my role.
We are talking about 13.4 million documents. How many journalists, how many teams were needed to process all of them?
ICIJ is a fairly small operation with a dozen people or so, but it does have some of the leading data journalists in the world.
They are very accomplished and are basically experts in managing, processing and analyzing mass data leaks.
I am not a technical expert at all, but that can be a very complex business, because data come in all source of forms. They have their own set of skills, and there is the ICIJ model, which is quite unique: it is basically forming a professional collaboration of dozens and dozens of news organizations.
These organizations already exist, they have staff, reporters and lawyers and everything else. So they are able to leverage their small size with this larger network.
At the end it was 94 news organizations.
And the beauty is that everybody, like the Direkt36 in Hungary, Le Monde in France, CBC and CTV in Canada, The New York Times in the U.S., each one can go in and have an eye for what they think is interesting for their market. That’s really cool.
Photo: FüHü
You really have to be Canadian to understand who Stephen Bronfman is – the people behind Seagram’s, one of the leading families in Canada. Most people wouldn’t know who they were, they would just go over their name. And it happens all over the world, so they need smart reporters with different eyes on the material, with own perspective, experience. And they are able to pull stories. It’s a wonderful model.
How did they select the contributors, those outlets, those journalists who could work with them?
I wish I knew exactly the criteria. The thing is that these are established news organizations that have earned their reputation over the years. These are highly sensitive documents, right? It is a scenario that requires a high degree of professionalism. You don’t just need to be secure of hacks, you have to know how to work together.
You got this network around the world. Everybody is working together towards a single launch date. In this case it was November 5th. Nobody can let it slip out beforehand, even if they have a great story and there is competition, or whatever the pressure is. Also, when you are reporting on this stuff, you can’t call somebody who may call somebody else, and then the substance of the project is revealed before we wanted it to be.
Of course, the subjects are given enough time to react, to yell, scream and threaten,
but you want to decide about the moment when it is revealed. It is not only Appleby that doesn’t want its proprietary stuff leaking out, neither do we.
We have 94 moving parts around the world, and you have to be able to trust them.
These have to be trustworthy operations
that are disciplined and know what they are doing. I am just a hired hand there, but you have to be able to trust the others that they are not going to screw it up, make big mistakes, libel somebody, or get major facts wrong. That’s the trick of this.
Let’s go back to security. You mentioned that you wanted no leaks. What kind of security measurements did you have to prevent these?
Well, it is beyond my technical expertise. But to join ICIJ, to belong to their network requires a learning curve, probably all journalists need to do it. You recommend a lot of things to journalists to keep their communication and material secure. All of those tools are deployed, including encryption.
Photo: FüHü
However they hardened their virtual workspace, which is where people act around the world, is obviously critical, because all of those sensitive documents are online somewhere, they have to be, because not all people work in the office, they are not in Washington.
They think a lot about it, there are many emails, conversations about it, whether some people want to phish us or hack us and all those things. The proof that it worked was that everything was secure until the launch.
You know who the first one was to leak that an investigation was going on? Appleby itself, the firm from where half of the documents came. After they had been contacted, they issued a press release.
There is one question that everyone wants to know the answer to: how did Süddeutsche Zeitung receive these documents? Can you say anything about it, or is it top secret?
Yes, top secret, but the fact is that I don’t have any idea. (laughing)
And about why it was the Süddeutsche Zeitung that received them?
I don’t know specifically, but they were also the recipients of the Panama Papers. Once you get a reputation of being able to handle something like this, then the next guy who comes along will probably try you.
Photo: FüHü
That’s how it works: whistleblowers, whoever they happen to be, and I really have no idea who gave Süddeutsche Zeitung this material, they are exposing themselves, in some cases to a pretty extreme degree. They want to make sure that the handoff goes smoothly, that they are protected, that it is not retraced to them, that the risk they took will have some meaning, it will result in what they were looking for with the exposure of that stuff. These are not random choices of who gets such data.
Was there a verification process? Well, I am sure that there was, but were there any fake documents in the material?
Yeah, before you even begin with anything you have to do it. What if you had worked for a year and a half and then you discovered that the entire thing was a hoax. Or if Appleby could demonstrate that it is a complete forgery. That would be a disaster.
So verification is the first thing they do, but I don’t know what they did to do that, it was before I got there.
Why do you think uncovering offshore businesses is important?
For two big reasons: a practical and a moral reason. On a practical basis,
an enormous portion of the world’s wealth is hidden offshore.
It is difficult to know how much it is, but I’ve seen estimates up to 32 trillion dollars. That’s money that is for the most part untaxed, withheld from the public treasuries around the world, meaning that everybody who is not in this system has to make up the difference. This contributes enormously to inequality.
It is not just that people aren’t paying their fair share of taxes, but it leaves people who are already wealthy in control of wealth they obtained using the infrastructure that the rest of us pay for.
Photo: FüHü
The other part of it: it is by definition inherently unfair. It throws the very legitimacy of the system into question. It raises the question about whether democracy can function if it is unable to enforce the law against its wealthiest citizens.
If the wealthiest citizens aren’t the subjects of the same rules and regulations as the rest of us, well, then we are not living in a democracy any more.
If we value democracy, then its rules have to apply to everyone. If they don’t, then people lose confidence, and if people lose confidence in a democracy, then we don’t have one.
There were 120 thousand names in these documents. Which one was the most surprising to you personally?
Well, Prince Charles and the Queen… Or Bono. It’s a surprise, because he is also a crusader for social justice, in a serious way. But still, I think Wilbur Ross, he is a sitting U.S. cabinet member. The prominence of the names is what gave the project its power.
Did any of the affected persons threaten with a legal process?
Probably all of them did. (laughing)
Photo: FüHü
Did they just threaten, or have they already started with it?
I am not aware of any. The part of the process is that there shouldn’t be any surprises. So, everybody who is involved had a very detailed idea of what was coming. That process is not supposed to be ping-pong, it is a serious discussion. It has a lot of benefits to everybody, especially to news organizations which have the obligation to be as fair as possible.
Secondly, the subjects you are presenting this material to are the ones with most interest of anybody in the world to point out errors. So, you want people to verify and prevent you from making mistakes. You don’t want to have a number or a title wrong, you don’t want to have anything wrong.
If the story is caught weak end, because somebody points out something that you got wrong, so be it.
Anyway, that’s the nature of the whole process. Subjects react and respond.
Do you think that there will be any consequences for these persons? Because the Panama Papers had quite a few consequences…
I wouldn’t speculate, but I think that there is a general public awakening to issues of income inequality and the role of offshore systems in it. Honestly, it is thanks to ICIJ that this is on the public agenda at all.
Nobody was talking about the offshore system, and it developed like a freaking cancer.
In 30 years it’s become like a giant tumor in the financial system.
It’s a big business. We’re talking about an extreme amount of money that made its way out of the individual countries into tax havens. I don’t think that can last. I really don’t think.
Let’s talk a bit about the contributors again, in terms of their personal safety. Many of the journalists working on the project come from countries where the personal safety of journalists is not of paramount concern of the authorities. Do you know of any threats that the contributors received?
We all know about the Maltese journalist who was killed by a car bomb, apparently for her reporting on the Panama Papers. You know, that is a possibility for almost anyone, anywhere. But most of the risk is not lethal, that’s for sure, rather legal.
Photo: FüHü
There are some countries, like Hungary, where journalists are attacked personally, by name by the government-leaning press, and
it is very disgraceful and really pitiful.
That’s a risk as well. Or journalists face illegal surveillance, or legal surveillance, they face hacks… There are risks, but generally it is safe to say that in countries where rule of law is better established, the risk is lower. In places like Russia, they are much-much higher.
Are there any individuals, organizations that support this research?
Yes. I don’t know who they are, but they are available on the ICIJ website.
So, the system is transparent?
It has to be. It is not a shoestring operation, but it runs on a fairly tight budget. If you are very independent, it means that you probably will not have a lot of money lying around. That’s the way how our system is set up right now.
This was not the first wave of the offshore leaks. Do you think that there will be more waves?
I certainly hope so. Again, I’ve been working for them for a few months, but I had been a fan long before that.
The place has pulled off a series of mega-leaks in a row.
The first big one was called Offshore Leaks, then there was LuxLeaks, SwissLeaks and then there was the Panama Papers.
These were massive, giant data leaks of highly confidential material. And just when you think that it can’t go on, then the Paradise Papers comes out. It is true that one leak does lead to another. People around the world, with access to data see this and say: hey, I am working for an institution that is also doing something wrong, let’s see what I can do.
So, the answer is: I don’t know whether there will be any more leaks, but I hope so.
Az offshore üzleteket leleplező Paradicsom Papírok egyik szerkesztője, Dean Starkman szerint az nem demokrácia, ha a leggazdagabbakra nem ugyanazok a törvények vonatkoznak. Starkman, a CEU Média-, Adat- és Társadalomközpontjának, valamint a Közpolitikai Iskolájának tanára a Független Hírügynökségnek adott interjúban a kiszivárogtatásokkal kapcsolatos munkáról is beszélt. Szerinte az offshore-rendszer rákként fejlődött, bízik benne, hogy lesznek még hasonló ügyek, és azt is elmondta, számára kiknek az érintettsége volt a legmeglepőbb.
Dean Starkman Fotó: FüHü
Hogy került kapcsolatba a nemzetközi újságíró-szervezettel, amelyik feldolgozta a Paradicsom Papírokat?
Hosszú ideje vagyok újságíró Amerikában, oknyomozó körökben, és ez egy elég kicsi világ. Nagyon jól ismertem néhány embert, akik már ezen dolgoztak. Volt, aki korábban nekem dolgozott, és most az ICIJ-nél van (ICIJ: International Consortium of Investigative Journalists, az adatokat feldolgozó csoport). Az ICIJ egyik vezető szerkesztője, Mike Thomas szerepelt a könyvemben, amelyet a pénzügyi válságról írtam. Szóval, azt hiszem, tudták, hogy én ki vagyok, és felhívtak.
Mi volt a feladata?
Akkor már több mint egy éve dolgoztak a Paradicsom Papírokkal, és én egyáltalán nem tudtam erről. A feladatom tulajdonképpen a szerkesztés volt, úgy fogalmaznék, hogy tartalmi szerkesztő voltam. Sztorikat kellett megfogalmazni, ebben, ezek irányításában segítettem.
13,4 millió dokumentumról beszélünk. Hány újságíróra, hány csapatra volt szükség, hogy ezeket fel lehessen dolgozni?
Az ICIJ egy elég kis szervezet, körülbelül tucatnyi emberrel, de itt vannak többen a világ vezető adatújságírói közül. Nagyon tapasztaltak, tulajdonképpen
szakértők abban, hogyan kezeljenek, dolgozzanak fel és elemezzenek hatalmas mennyiségű kiszivárgott adatot.
Én nem vagyok egy technikai szakember, de ez egy nagyon bonyolult folyamat, mert az adat mindenféle formában érkezik. Nekik megvan a megfelelő tudásuk, és emellett ott az ICIJ egyedi modellje: médiumok tucatjai működnek együtt.
Ezek a médiumok, sajtótermékek eleve léteznek, vannak embereik, riporterek, jogászok stb. Így azt, hogy kisebbek, ellensúlyozhatják a hálózattal.
Összesen 94 szervezet vett részt a munkában.
És ennek az a szépsége, hogy mindenki, így a Direkt36 Magyarországon, a Le Monde Franciaországban, a CBC és a CTV Kanadában, a New York Times Amerikában, mindegyik azt nézi, hogy mi lehet érdekes a saját piacuk számára. Ez nagyon jó.
Fotó: FüHü
Ahhoz például kanadainak kell lenned, hogy tudd, kicsoda Stephen Bronfman, kik állnak a Seagram’s mögött. A legtöbb ember nem tudja, kik ők, csak átsiklanának a név fölött. És bármelyik országot tekintve megtörténhet, ezért van szükség jó riporterekre, akik különböző szemmel néznek az anyagra, különböző tapasztalattal rendelkeznek, és így megtalálják a sztorikat. Ez egy fantasztikus modell.
Hogyan választották ki a közreműködőket, azokat a médiumokat, újságírókat, akik aztán közösen dolgoztak?
Bárcsak ismerném a kritériumokat. Az biztos, hogy ezek jól ismert médiumok, amelyek évek alatt építették fel a hírnevüket. Ezek ugye nagyon érzékeny dokumentumok. Vagyis a professzionalizmus magas fokára van szükség. Nemcsak abban kell biztosnak lenned, hogy nem hackelnek meg, azt is tudod kell, hogyan dolgozzatok együtt.
Van ez a hálózat, mindenki együtt dolgozik, egy közös határidővel, amikor az egész nyilvánosságra kerül. Ebben az esetben ez november 5. volt. Senki nem engedheti meg, hogy bármi is kikerüljön előbb, még akkor sem, ha van egy nagyszerű sztori, verseny van, nagy a nyomás. Arra is figyelni kell, miközben ezen dolgozol, hogy nem hívhatsz fel valakit, aki aztán felhívna valaki mást, és aztán azelőtt kiderülne, miről szól a munka, mielőtt szeretnénk nyilvánosságra hozni.
Az érintettek persze kapnak elég időt arra, hogy reagáljanak, üvöltözzenek és fenyegetőzzenek,
de a végén mi akarunk dönteni arról, mikor kerül az egész nyilvánosságra. Nemcsak az Appleby, (a cég, ahonnan a legtöbb irat kiszivárgott), nem akarja, hogy kiszivárogjon, amin dolgozik, mi sem akarjuk.
94 mozgó elemről van szó az egész világon, meg kell bízni bennük. Tehát
megbízható partnerekre van szükség,
amelyek fegyelmezettek és tudják, mit csinálnak. Én csak egy felbérelt segítő vagyok, de mindenkinek bízni kell a többiekben, hogy nem cseszik el, nem követnek el nagy hibát, nem rágalmaznak meg senkit, vagy nem tévednek a tényeket illetően.
Térjünk vissza a biztonsághoz. Azt mondta, hogy nem akartak semmilyen kiszivárgó információt. Milyen biztonsági intézkedéseik voltak, hogy ezt megakadályozzák?
Ez túlmutat az én technikai tudásomon. De ahhoz, hogy valaki csatlakozzon az ICIJ-hez, egy tanulási folyamatra van szükség, valószínűleg minden újságírónak át kell ezen esni. Sok dolgot ajánlanak, hogy az újságírók hogyan ügyeljenek a kommunikációjuk és az anyagaik biztonságára. Mindenféle eszközöket alkalmaznak, beleértve a titkosítást.
Fotó: FüHü
Bármennyire szigorúan is védik a virtuális munkahelyet, amelyben az emberek a világ minden tájáról dolgoznak, biztos, hogy ez szükséges, mert az összes érzékeny dokumentum elérhető online, annak kell lennie, hiszen nem mindenki dolgozik a washingtoni irodából.
Sokat gondolkodnak ezen, sok email, beszélgetés szól arról, hogy valaki adathalász vagy hackertámadást indít ellenünk. Mindenesetre az, hogy egészen a nyilvánosságra hozatalig minden biztonságos volt, azt jelenti, hogy jól működött a rendszer.
Tudja, ki volt az első, aki kiszivárogtatott valamit arról, hogy megy egy vizsgálat? Az Appleby, a cég, ahonnan a dokumentumok fele kikerült. Amikor megkeresték őket, kiadtak egy sajtóközleményt.
Van egy kérdés, amire mindenki tudni akarja a választ: hogy kapta meg a Süddeutsche Zeitung ezeket a dokumentumokat? Mondhat erről bármit, vagy az egész abszolút titkos?
Igen, abszolút titkos, de az igazság az, hogy fogalmam sincs róla. (nevet)
És arról, hogy miért a Süddeutsche Zeitung kapta meg őket?
Nem tudom pontosan, de ugye ők voltak azok, akik a Panama Papírokat is megkapták. Ha egyszer lesz egy hírneved, hogy képes vagy ilyen dolgokat kezelni, akkor a következő, aki ilyennel jön, valószínűleg téged fog megkeresni.
Fotó: FüHü
Ez így működik. Bárki is legyen a szivárogtató, és tényleg nem tudom, most ki volt, neki fel kell fednie magát, akár veszélybe is kerülhet. Biztos akar lenni abban, hogy az átadás simán megy, hogy megvédik, hogy nem lesznek hozzá visszavezető nyomok, hogy a kockázatnak, amit vállal, van értelme, az lesz az eredmény, amire számított, amikor kiadta a dokumentumokat. Nem véletlenszerű választással dől el, ki kap ilyen adatokat.
Ellenőrizték az adatok valódiságát? Jó, biztos vagyok benne, hogy igen, de voltak hamis dokumentumok az anyagban?
Igen, mielőtt bármit is csinálsz, ezzel kell kezdeni. Mi van, ha másfél év munka után derül ki, hogy az egész egy átverés? Vagy ha az Appleby bizonyítani tudná, hogy az egész hamisítvány. Az katasztrófa lenne.
Szóval a hitelesség ellenőrzése volt az első, amit a csoport tett, de nem tudom, hogyan végezték ezt a munkát, mert ez azelőtt történt, hogy én odakerültem.
Miért tartja fontosnak, hogy leleplezzék az offshore üzleteket?
Két fő oka van ennek: egy gyakorlati és egy morális. Ha a praktikus részét nézzük,
a világ vagyonának óriási részét rejtették el offshore üzletekben.
Azt nehéz megmondani, mennyi pénzről van szó, de olyan becsléseket is láttam, amelyek 32 ezer milliárd dollárról szólnak. Ennek nagy része után nem adóznak, eltitkolják az állam elől, ami azt is jelenti, hogy azoknak kell kipótolni a különbözetet, akik nem részei a rendszernek. Ez nagyon komolyan hozzájárul az egyenlőtlenséghez.
Nem egyszerűen arról van szó, hogy egyesek nem fizetnek megfelelő mennyiségű adót, hanem arról is, hogy a már eleve nagyon gazdagok kontrollálni tudják azt a vagyont, amelyet egy olyan infrastruktúra felhasználásával szereztek, amelyért mi, a többiek fizetünk.
Fotó: FüHü
A másik fele pedig az, hogy egy abszolút tisztességtelen. Megkérdőjelezi az egész rendszer legitimációját. Kérdéseket vet fel arról, hogy működik-e a demokrácia, ha képtelen betartatni a törvényt a leggazdagabb állampolgárokkal.
Ha a leggazdagabbakra nem ugyanazok a törvények és szabályok vonatkoznak, mint a többiekre, akkor már nem demokráciában élünk.
Annak a szabályai ugyanis mindenkire vonatkoznak. Ha nem, akkor az emberek elvesztik a bizalmukat, és ha az emberek nem bíznak a demokráciában, akkor az már meg is szűnt.
120 ezer név szerepelt a dokumentumokban. Melyik volt az, amelyik Önnek személyesen a legnagyobb meglepetést okozta?
Hú… Károly herceg és a királynő… Vagy Bono. Ő azért volt meglepetés, mert ő a társadalmi igazságosság keresztes lovagja, és komolyan is veszi ezt. De mégis, azt gondolom, hogy talán Wilbur Ross volt a legnagyobb meglepetés, hiszen ő tagja az amerikai kormánynak. Az, hogy milyen prominens nevek kerültek elő, az adja egyébként az egésznek az erejét.
Fenyegetőzött bárki az érintettek közül jogi eljárással?
Valószínűleg mindegyik. (nevet)
Fotó: FüHü
Csak fenyegetőztek, vagy volt, aki el is indított ilyet?
Egyről sem tudok. De az egész folyamat része, hogy ne legyenek meglepetések. Tehát mindenkinek, aki érintett volt, részletes információi voltak arról, hogy mi következik. Itt komoly vitákról van szó, amelynek sok előnye van mindenki számára, főleg a médiumoknak, amelyeknek annyira tisztességesnek kell lenniük, amennyire csak lehetséges.
Azok, akiknek megmutatjuk az anyagot, a leginkább érdekeltek abban, hogy hibákat fedezzenek fel. Tehát fontos, hogy minden igazolva legyen és ne kövessünk el hibákat. Nem akarhatjuk, hogy hibás legyen mondjuk egy szám, egy titulus, egyáltalán, semmit nem akarunk elrontani.
Ha a sztorit el kell engedni, mert valaki felfedez benne egy hibát, akkor ez van.
Mindenesetre, az egész folyamat természetéből fakad, hogy az alanyok reagálnak valahogy.
Vajon lesz az egésznek bármilyen következménye? A Panama Papíroknak ugye volt…
Nem akarok spekulálni, de azt hiszem, hogy a nyilvánosság egyre jobban figyel a vagyoni egyenlőtlenséggel kapcsolatos kérdésekre, és az offshore rendszerek ebben játszott szerepére. Őszintén, az ICIJ-nek köszönhető, hogy egyáltalán beszélnek erről.
Senki sem foglalkozott az offshore rendszerrel, ami úgy fejlődött, mint egy istenverte rák.
30 év alatt a pénzügyi rendszer óriástumora lett belőle.
Ez hatalmas üzlet. Rengeteg pénzről beszélünk, amely az egyes országokból adóparadicsomokba került. Nem hiszen, hogy ez folytatódhat. Tényleg nem hiszem.
Beszéljünk egy kicsit azok biztonságáról, akik dolgoztak az ügyön. Az újságírók közül sokan olyan országban dolgoznak, ahol az ő személyes biztonságuk nem éppen a legfőbb szempontja a hatóságoknak. Tud arról, hogy bármelyiküket megfenyegették volna?
Mindannyian tudunk a máltai újságíróról, akit egy autóbombával öltek meg, úgy tűnik, hogy a Panama Papírokkal kapcsolatban végzett munkájáért. Tudja, ez előfordulhat szinte mindenkivel, mindenhol. De azért a veszélyek többsége nem halálos, inkább jogi.
Fotó: FüHü
Vannak olyan országok, mint például Magyarország is, ahol az újságírókat a kormányközeli sajtó személyükben támadja, ami
gyalázatos és sajnálatos.
Ez is egy kockázat. Vagy vannak olyan újságírók, akiket illegálisan vagy legálisan megfigyelnek, hackertámadás éri őket… Vannak kockázatok, általánosságban azt lehet mondani, hogy azokban az országokban, ahol működik a jogállam, alacsonyabb a kockázat. Olyan országokban, mint mondjuk Oroszország, sokkal magasabb.
Vannak, akik támogatják ezt a munkát, akár magánemberek, akár szervezetek?
Igen. Nem tudom, kik ők, de ez elérhető az ICIJ honlapján.
Tehát átlátható a rendszer?
Annak kell lennie. Nincsenek filléres gondjaink, de azért szoros a költségvetés. Ha valaki független, az azt is jelenti, hogy nem dúskál a pénzben. Most így működik a rendszer.
Az offshore ügyek kiszivárgásának nem ez volt az első hulláma. Ön szerint várható újabb?
Nagyon remélem. Mondom még egyszer, én néhány hónapja dolgozom velük, de már régóta rajongójuk voltam.
Ez a csoport nagy szivárogtatások egész sorát dolgozta fel.
Az első volt az úgynevezett Offshore Leaks, aztán jött a LuxLeaks, a SwissLeaks, és aztán a Panama Papírok.
Ezekben az esetekben mindig rendkívül bizalmas dokumentumok hatalmas mennyiségét szivárogtatták ki. És amikor az ember azt gondolta, hogy nincs több, akkor kijöttek a Paradicsom Papírok. Tényleg igaz, hogy egy szivárogtatás egy másikhoz vezet. A világ minden részén vannak olyan emberek, akik hozzáférnek adatokhoz, látják ezt, és azt mondják: hé, én egy olyan cégnek dolgozom, amelyiknél szintén nincs minden rendben, nézzük, mit tudok tenni.
Szóval a válaszom: nem tudom, lesz-e még hasonló szivárogtatás, de bízom benne.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
