Címke: Nemzeti Összetartozás

Gréczy Zsolt többször is megosztotta a Facebookon egy héttel ezelőtti parlamenti beszédét a Trianon-emlékévről (hivatalosan „a nemzeti összetartozás évéről”) szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájában. Egy héttel ezelőtt ezen a helyen már írtam erről a határozati javaslatról, a Fidesz, nevezzük így, Trianon-politikájáról és arról, hogy a vita és a szavazás majd megmutatja, mit várhatunk az ellenzéki pártoktól.

A plenáris ülés vitáját meghallgattam az internetes közvetítésben, és nem lepett meg, amikor az MSZP nevében felszólaló Mesterházy Attila rövid felszólalásában támogatásáról biztosította a javaslatot. Örültem, amikor őt követve Gréczy Zsoltot jelentette be az ülésvezető elnök, hiszen ez azt jelentette, hogy a DK – eltérően az LMP-től és a Párbeszédtől – állást foglal a vitában a határozati javaslatról. Azután csalódnom kellett. Nem tenném ezt szóvá, ha Gréczy nem osztaná meg a Facebookon a beszéd videófelvételét, ami nyilvánvalóan azt jelenti, hogy elégedett a beszédével.

Mindenekelőtt azért okozott csalódást, mert nem mondta meg – holott a plenáris ülésen egy frakció részéről elhangzó vezérszónoklatnak ez a fő funkciója – hogy mit gondol a DK-frakció az előterjesztett határozati javaslatról, miként készül róla szavazni. Emellett azért okozott csalódást, mert defenzív felszólalás volt, amit az is mutat, hogy a Facebookon azzal a címmel osztotta meg, hogy

„Fogadják el, hogy mi is ugyanannyira magyarok vagyunk, mint önök!”

Ráadásul azért dicsérte meg a Fideszt, hogy már nem úgy viselkedik, mint amikor 1990-ben kivonult az Országgyűlés plenáris üléséről, amikor a házelnök Trianon-megemlékezésre szólított ott fel. A beszédben végig azt hangsúlyozta, hogy mind a békeszerződést, mind a határon túli magyarság ügyét hasonlóan látja ő is, mint a Fidesz. Arról ugyan beszélt, hogy Trianon okait és következményeit másként látjuk, de arról, hogy eltér-e mai felfogásunk a nemzeti kérdésben a Fideszétől, és miben tér el, nem beszélt. Beszédéből az következne, hogy a DK-nak is igennel kellene szavaznia a határozati javaslatra (miközben ősszel a Jobbik ugyanilyen tartalmú javaslatára a DK egyedüli frakcióként még – nagyon helyesen – nemmel szavazott).

Ahhoz, hogy ugyanarra ugyanúgy nemmel szavazhasson a DK-frakció, mint októberben, világosan kell látni, hogy miben tér el a DK felfogása a magyar kisebbségek problémájának kezeléséről az Orbán vezette fideszes többségétől. Mindenekelőtt abban, hogy a DK sohasem helyeselte a letelepedés nélküli kettős állampolgárságot, és különösen nem helyesli a nem Magyarországon élő (és az országban korábban sem élt) személyek választójogát. Vagyis: nem helyesli, hogy közjogi kapcsolatot hoztak létre a magyar állam és a kisebbségben élő magyar személyek között.

Miközben a magyar kisebbségek magyar nyelvű oktatásához és kultúrájához az egykori szocialista–szabaddemokrata kormányok ugyanúgy nyújtottak támogatást, mint korábban az Antall- és Boross-kormány, majd az Orbán-kormányok, azok a kormányok azt nem tekintették feladatuknak, hogy a magyar költségvetés gazdasági és szociális jellegű támogatásokat folyósítson a határon túlra.

A határozati javaslat múlt heti vitájában a kormányoldal felszólalói büszkén beszéltek a szomszéd országok magyarok lakta területein tevékenykedő magyar nemzetiségű gazdáknak, vállalkozóknak, építkezőknek a magyar állam költségvetéséből folyósított tízmilliárdokról.

Ezeken keresztül az Orbán-rendszer nemcsak közjogilag, de pénzügyileg is a magyar államhoz igyekszik kötni a határon túli magyarokat. Szerintem – és gondolom, ezt a DK-ban mások is így gondolják – ez a magyar államnak nem feladata.

A magyar iskolák, magyar színházak, magyar nyelvű média olyan, a nemzeti kisebbség életével összefüggő sajátos tevékenységek, amelyek tekintetében a magyar államnak a köztársasági alkotmány alapján is feladata a pénzbeli támogatás. Ugyanakkor, minthogy a kisebbségben élő magyarok nem Magyarországon, hanem a szülőföldjüket magába foglaló államban fizetnek adót és járulékokat, vállalkozásaik, gazdaságaik, lakáshoz jutásuk támogatására az ottani költségvetésben kell forrást találni, és nem a magyar állam költségvetésében. Ez nem a kisebbségi magyarok „elleni” álláspont, hanem csak annak tudomásul vétele, hogy ők a határ túloldalán élnek, dolgoznak, keresnek és adóznak.

Ha pedig mind a közjogi értelemben vett „nemzetegyesítésről”, mind a gazdasági és szociális támogatások létjogosultságáról mást gondolunk, akkor a „nemzeti összetartozás” is mást jelent számunkra, mint a Fidesz számára. Ők pedig mind a „nemzeti összetartozás emlékhelyével”, mind a „nemzeti összetartozás évével” az összetartozás olyan értelmezését kívánják kőbe vésni illetve ünnepelni, amelynek hangsúlyos része mind a közjogi „újraegyesítés”, mind a kisebbségi magyarságnak a magyar gazdasági és szociális entitásba való befoglalása. Ha valaki végighallgatta akárcsak ezt a parlamenti vitát, annak számára ez nem lehet kétséges.

Ennek alátámasztására idézem Boldog István fideszes képviselő néhány mondatát, amely jól jellemzi, hogy milyen megfontolásból állítanak emlékhelyet és hirdetnek emlékévet:

„Abban bízom, hogy mindaz, amit ma teszünk, szolgálja azt, ami a magyarok célja kell hogy legyen: ezer esztendő múlva is a Kárpát-medencében, pont úgy, ahogy ma, azt tudja mondani minden magyar, hogy mi vagyunk itt a legnagyobb nemzet, ezer esztendő múlva a Kárpát-medence magyar szótól legyen hangos, és lehetőleg mi irányítsuk ezt a medencét. Azt gondolom, hogy mindnyájunknak, akik magyarnak valljuk magunkat, ez kell legyen a feladatunk. Úgy gondolom, hogy ez a törvény, amely az emlékévre vonatkozik, ezt a célt is szolgálja.”

Lehet róla szavazni.