Kezdőlap Címkék Némethné Pál Katalin

Címke: Némethné Pál Katalin

Keresztben-hosszában megszívhatjuk a vámháborút

Versenyképességre csak versenyben lehet szert tenni – ezt ajánlja a kereskedelmi háború irányítóinak a figyelmébe Némethné Pál Katalin, a GKI kutatásvezetője. A Független Hírügynökségnek adott interjújában leszögezte, hogy a magyar gazdaság mélyen integrálódott az európai gazdaságba, az értékláncokba, ezért vastagon megérzi a kereskedelmi háború hatásait.

  • Európai partnerein keresztül érzi az integrált magyar gazdaság a negatív hatásokat
  • Amikor a németeknek fáj, mi is sikítunk
  • Donald Trumpnak van némi igaza
  • Európa és az USA kiegyezhet
  • A presztízsautókat magasabb vámmal is megvennék
  • A kereskedelmi háborúk a történelem során sokszor forró háborúba torkolltak

 

Milyen hatással lehet a kibontakozni látszó globális kereskedelmi háború a magyar gazdaságra, ezen belül az iparra és az exportra?

Röviden, velősen? Hát keresztben-hosszában megszívhatjuk. Van egy évszázados általános szabály, elméleti kiindulópont, amelyet máig sem sikerült megdönteni, s ami ma is érvényes:

a szabad kereskedelem jó, mert mindenki arra tud  koncentrálni, amiben viszonylagos versenyelőnyt élvez, a többit pedig be tudja szerezni a közjó növelése érdekbe.

Konkrét példákon keresztül látható, hogy amikor megzavarják a piaci folyamatokat, akkor azok a korábban megszokottól eltérően kezdenek működni. Ma már persze más a helyzet, mint amikor az egyes nemzetgazdaságokban termeltek végtermékeket, és azokkal kereskedtek, ma már a termelési folyamatok átnyúlnak a határokon, behálózzák az egész világot, és ha ebbe belekavar az állam, akkor az komoly zavarokat eredményez, ráadásul a termelési lánc összes szereplőjének, beleértve a belekavaró állam cégeit is. Azaz, senki nem tud ebből jól kijönni.

Nem is értem, hogy egy gyakorló üzletember, mint az egészet elindító Donald Trump hogyan nem látja ezt át és be.

És a már bevezetett, illetve tervezett és bejelentett büntetővámok hogyan hatnak konkrétan a magyar gazdaságra?

Az acél- és fémipari termékekre már kivetett import büntetővámok és egyéb korlátozások hatására a termékek egy jó része kiszorult az amerikai piacról, s ezeknek új piacokat kell keresni. A kínai áruk egy része pedig Európát célozza meg – ez igencsak valószínű forgatókönyv. De Trump lábon is lőtte magát, mivel az amerikai cégek – jól felfogott érdekükből – Kínába helyezik át a termelésük egy részét, komplett üzemeket, gyárakat telepítenek át, hogy azon az óriási piacon vámmentesen, helyi piaci szereplőként tudjanak értékesíteni. Ez azonban azzal is jár, hogy azok a beszállítók amelyeknek volt amerikai üzlete, érdekeltsége, elveszíti a piacát vagy követi Kínába az áttelepülőt.

Ez azonban nem elsősorban a magyar cégek problémája, a magyar export az USA-ba viszonylag kicsit, s azon belül elenyésző az extra vámokkal sújtott termékek kivitele.

Áttételesen azonban a magyaroké is, hiszen a folyamat durván sújthatja a magyar cégek európai partnereit, ami már itt is hat.

Igazából azonban, vélelmezem az EU és az USA közötti vámháború lehet a magyar termelőkre, exportőrökre veszélyes. Nem így van?

A magyar gazdaság mélyen integrálódott az európai gazdaságba, az értékláncokba, ami azt jelenti, hogy vastagon megérezzük a kereskedelmi háború hatásait.

Kiváltképpen az autóiparban. Nem tévedek nagyot ugye, ha azt állítom, hogy az a vámháborúnak leginkább kitett ágazat Magyarországon?

Tény, hogy a három autógyárunk, az Audi, a Mercedes és a Suzuki, valamint az alkatrészgyártás a magyar GDP öt százalékát adja, a gépjárműgyártás részesedése az ipari termelésben és exportban is jelentős.

Ráadásul ez az az ágazat, amelyben a vámháború nélkül is óriási gondok vannak, s amely gyökeres átalakulás előtt áll, sőt, van már az átalakulás folyamatában.

A dízelbotrány még nem csengett le, sőt, a jelek szerint még szélesedni is fog, sorra derülnek ki, hogy az emissziós adatokkal, a környezetbarát megtakarításokkal csaltak a gyártók, ezek nem valós adatok voltak. Ez olyan mértékben megrendítette a bizalmat, hogy a dízelautóknak már annyi. Egyre több lakott területen tiltják be ezeket a gépkocsikat, ez is visszaveti a keresletet. És hiába gyártanak nálunk benzines autókat, az autógyártók más megoldásokat keresnek, s ma úgy néz ki, hogy ezt meg is találták az elektromos járművekben.

Jó hír, hogy az Audi beígérte, hogy idehozza majd az elektromotor-gyártását, s a Mercedesnél is mondogatják, hogy minden típusra megcsinálják majd az elektromos változatot, az új gyárban Kecskeméten pedig vélhetően azt is tudnak már majd gyártani.

A városi kisautókat gyártó magyarországi Suzukiról nem hírlik, hogy fontolgatnának váltást, illetve, hogy egy esetleges átállás mennyiben érintené az esztergomi gyárat. És persze az elektromos autózásra való átállást a magas nemzetközi olajár és a globálisan divatossá vált és terjedő  környezettudatosság is ösztönzi.

Mekkora szerepet játszik ez a fajta váltás a vámháborúban, ha egyáltalán játszik?

Meggyőződésem, hogy a technológia váltásból fakadó bizonytalanság által okozott amerikai nehézségek akasztották ki elsősoran Trumpot.

Az amerikai autóipar, a nagy detroiti autógyárak ugyanis már lemaradtak ebben a technológiai váltásban az USA-n belül (jön fel a Tesla és a többi elektromos járműgyártó) és általában a világban (például minden nagy európai gyártónak van e-típus változata), amire a legrosszabb választ adták: nem a versenyt segítették, hogy az előmozdítsa a váltást, hanem megpróbálják megvédeni a gyártóikat. Pedig örökérvényű igazság:

Versenyképességre csak versenyben lehet szert tenni. Ezt egyébként ajánlom a magyar kormány és a magyar piaci szereplők figyelmébe is!

A hírek szerint megkezdődtek a tárgyalások Brüsszel és Washington között arról, hogyan lehetne megakadályozni az extravámok kivetését az európai gépjárművekre. Erre milyen esélyt lát?

Megjegyezve, hogy jómagam megdöbbentőnek tartom, hogy időt, pénzt és energiát fecsérelve, a környezetet károsítva oda-vissza szállítgatunk kocsikat az óceánon. Mert hogy presztízskérdés, illetve életérzés Európában bizonyos amerikai, illetve Amerikában bizonyos európai kocsival járni.

Éppen ezért nem is biztos, hogy bárminemű extra importvámnak lesz hatása a keresletre.

Amit tudni lehet az esetleges megállapodásról az annyi, hogy az európaiak lebontanák az amerikai járműimportra életben tartott vámokat (például a teherautókra), s ennek fejében az amerikaiak nem vezetnének be extravámot az európai járműimportra. Mert valljuk be, Donald Trumpnak azért van valami igazsága ebben, tényleg vannak korlátozó vámok Európában az amerikai járművekre. Az esetleges megállapodás pedig eltörölné az összes vámot minden járműre és alkatrészre. Én nem tudom elképzelni, hogy ne jöjjön létre ez a megállapodás, ami a németeknek kiváltképpen fontos, mert elkerülhetik a fájdalmat.

Azzal pedig mi is jól járunk, hiszen amikor a németeknek fáj, akkor mi is sikítunk.

Nem gondolja, hogy optimista a megegyezést illetően? Hiszen Trump nagyon olyan, mint elefánt a porcelánboltban. Csak megy előre, mintha nem is gondolkodna – elég, ha a kínaiakkal eszkalálódó vámháborút nézzük.

Nem hiszem, hogy túlzottan optimista lennék. Egyik félnek, sem Európának, sem az USA-nak nem áll ugyanis érdekben egy kereskedelmi háború. Ráadásul műszakilag, a szolgáltatásokat tekintve, termékekben, kultúrában egymás természetes partnerei vagyunk, nem létezik, hogy tartós balhé legyen közöttünk. Ha igen, az mindenkinek fájni fog, és bármi lehet belőle, a kereskedelmi háború komoly konfliktussá éleződhet, hiszen akkor már belép a küzdelem a létért. Tovább megyek:

beindulhat a harc a szupremáciáért, a kereskedelmi háborúk a történelemben nem egyszer forró háborúkba torkolltak. Minden szereplőnek tisztában kell azzal lennie, hogy a tűzzel játszik!

Bízik tehát a meghatározó szereplők józanságában?

De hát már vannak is negatív hatások, amelyeket nem lehet nem észrevenni. Már menekülnek külföldre a piacaik után az amerikai gyártók, például a Harley Davidson, mezőgazdasági gépgyátók, stb. Nem hiszem, hogy a józan észnek ne lenne előbb vagy utóbb kellő hangja és szerepe, de azért biztosan persze nem tudom állítani, hogy lesz.

 

Összeszerelő ország nem ország

Közel tizedakkora az egy autóra jutó üzemi eredmény (a gyártás közvetlen haszna) a Mercedesnél Magyarországon, mint az egész anyavállalatnál. A kutató szerint ugyan önmagában nem zsákutca ez a jelenség, de az összeszerelő üzemek nagy támogatású erőltetése mögött „beteg logikájú” gazdaságirányítás áll.

Ahogyan az eddig is tudható volt, óriási szórást mutatnak a nagy európai autógyártóknál elért eredmények. A tényleges gazdálkodást leginkább szemléltető üzemi eredmény egy autóra jutó összege nyugat-európai gyártóknál 408 euró (Seat) és 16 234 euró (Porsche) között szóródik – derül ki a Portfolio minapi gyűjtéséből. (Érdekesség, hogy a legmagasabb “polcon” lévő Bentley darabonkénti előállítási nyeresége csak ötezer euró.)

Ebben a sorban a felső-középrégióban található a Mercedes-Benz Cars, a Mercedest és a Smartot, valamint a Maybach luxusmárkát is magában foglaló személyautó-üzletág, ahol 3878 euró volt tavaly az egy járművön elért üzemi (üzleti) eredmény.

A német óriás hazai, kecskeméti leányvállalatának 2017-es adatai még nem ismeretesek a nyilvánosság előtt, de összevetésre alkalmasak az egy évvel korábbi összegek is. Üzleti beszámolója alapján a „közel 190 ezer” Mercin számításunk szerint az árbevétel-arányos üzemi eredmény (marzs) nagyjából negyede az egész anyacég tavalyi értékének, az egy autóra jutó átlagos üzemi profit viszont ennél is alacsonyabb hányadú, 420 euró.

Nem csodálkozott el a számokon a GKI Gazdaságkutató Zrt. kutatásvezetője. Némethné dr. Pál Katalin szerint ez is alátámasztja azt a megállapítást, hogy

az összeszerelő üzemek alacsony hozzáadott-értékű termelést folytatnak,

sokkal kevesbé járulnak hozzá a gazdaság növekedéséhez, mint az anyacégek eredményei.

A kép persze ennél összetettebb, mert az ilyen üzemek (amellett, hogy nem kevés adót fizetnek) sose csak maguk érkeznek, hozzák magukkal teljes beszállítói hátországukat, s jellemzően lépésről lépésre keresik a hazai partnereket. Egyre több más iparágat (autóknál például textil-, üveggyártást) vonzanak magukhoz – mondta a kutató.

Önmagában tehát ez nem zsákutca, tőkehiányos országban normális fejlődési folyamat ez, de

az erre és ennek kiszolgálására épülő magyar kormányzati gazdaságpolitika nem egészséges

– mondta Némethné Pál Katalin. Ami pedig emögött meghúzódik, nevezetesen az azonnal használható és bármikor eldobható munkaerő képzése, „beteg logikájú” gazdaságirányítást és -felfogást mutat, ami leragadt valahol az 1920-as években.

Nagyon káros változások indultak el az elmúlt években:

az egyszerű, lebutított tevékenységet igénylő feldolgozóiparba áramlik a tőke, a nagyobb hozzáadott értéket elérni képes szolgáltatószektorból pedig távozik.

Ezt egyébként az egyik nagy, multinacionális tanácsadó cég hazai vezetője is megerősítette a Független Hírügynökségnek. A „munkaállam” koncepciója, az „értelmiségi okoskodás” elutasítása, és ennek jegyében az oktatás elbutítása rendkívül messze vezetően okoz óriási kárt az országnak – derül ki Pál Katalin szavaiból. Szerinte „ezerrel” kellene pénzt költeni a közoktatásra, ezen belül is az általános iskolákra, hogy legyőzhetők legyenek az otthonról hozott hátrányok.

Kicsi is, sárga is, de a mienk

 „Nálunk a vállalkozói lét nem olyan, mint amilyen egy normális piacgazdaságban, ahol a termékkel, a szolgáltatással kell boldogulni a piacon. Magyarországon ma más módon látják a társdalomban az üzleti siker esélyét” – mondja Némethné Pál Katalin, a GKI kutatásvezetője, aki azonban nem csak a mészárosokra, garancsikra, habonyokra gondol, hanem a helyi „sikeremberekre”, akikről helyben pontosan tudják, hogy melyik helyi képviselőhöz, polgármesterhez, pártfőnökhöz milyen bekötöttséggel ér el eredményeket. „Ne csodálkozzunk azon, hogy vállalkozásellenesség és kapitalizmusellenesség alakult ki Magyarországon” – mondja, hozzátéve: a lakosság egy része ehhez lelkesen asszisztál, örül, hogy magyar zsákmányolja ki a magyart, nem pedig a külföldi a magyart.

 

Lassan vége az évnek, s ez nem csak a számvetés, hanem a tervezés időszaka is. A nagy évzárási roham közben a vállalkozások, a vállalkozók is megpróbálnak a 2018-as évre előre gondolkodni, látni. Kérdés, milyen üzleti környezetben tehetik ezt meg. Ön milyennek látja a vállalkozói környezetet?

Röviden: vegyesnek. Kicsit bővebben: látszatra jónak, de valójában rosszabbnak.

Mint a makrogazdasági helyzet? Arra is azt mondják az okosok, hogy első megközelítésre kedvezőnek is mondhatók a mutatók, de valójában ez nagyon is viszonylagos.

Úgy valahogy. S ennek több oka is van. Egyrészt úgy néz ki, hogy a 2006-2009 közötti gazdasági, pénzügyi válságot a világgazdaság valójában mostanra győzte le. Mert ugyan igaz, hogy a válságkezelő intézkedések nyomán igen gyorsan javulni kezdtek a mutatók, de azért évekig foglalkoztatásbővülés nélküli, és instabil volt a javulás. Most viszont tavaly óta folyamatosan javul a  reálgazdaság, és a kilátások is nagyon kedvezőek. Ez pedig egy exportorientált gazdaságban növekvő piaci, ennek nyomán pedig fejlődési, innovációs lehetőségeket jelent a vállalkozások, legalábbis azok számára, amelyek már bekapcsolódtak vagy képesek bekapcsolódni a nemzetközi értékláncokba.

És a hazai háttér mennyire szolgálja ezt a célt?

A kormány az uniós projekteket igyekszik felpörgetni, beruházási programok indulnak, vállalati beruházások is kapnak támogatást, s szemmel láthatóan beindult a lakossági pénzköltés is – ami szintén a keresletet növeli.

Ez így igen jól hangzik, de azért ez nem ennyire egyszerű.

Mert például a fogyasztást véve: annak bővülése egyben az import növekedésével jár együtt, s már ma is gyorsabb a behozatal üteme, mint a kivitelé, ami önmagában nem lenne akkora baj egyelőre, hiszen a kereskedelmi forgalom többletében van akkora tartalék, hogy ezt jó ideig el tudja viselni. De ha azt nézzük, akkor a magyar lakosság pénzéből gerjesztett kereslet és helyi intézkedés (például az áfacsökkentés) nem csak a magyar tulajdonú vállalkozásoknak, hanem – lévén a magyar kis, nyitott, az uniós egységes piacon mélyen beágyazott gazdaság – az összes európai uniós vállalkozás számára is lehetőségeket bővít.

A beruházások esetében is felemás a helyzet? Most azért a legutolsó adat szerint meglódultak ezek is.

Valóban szépen nőnek, de ha megkapargatjuk, akkor itt is némileg más kép tárul elénk: ezek jelentős része ugyanis olyan, amely csak addig növeli a jövedelmet, amíg maga a beruházás tart. Gondolok itt  presztízsberuházásokra – a stadionépítéstől kezdve a Vár felújításán át a Ligetprojektig –, amelyek a jövedelmet addig termelnek a kivitelezőknek, amíg zajlik az építkezés, ám utána csak költséget jelentenek a fenntartóknak. Szemben mondjuk egy útépítéssel, amely a legtöbbször azért jövedelemtermelő beruházást jelent, közvetetten mindenképpen, hiszen lehetővé teszi például az elszigetelt területek bekapcsolását a gazdaságba.

Persze itt is van kivétel, mondjuk egy síkvidéki alagút vagy az elkerülő út elkerülő útja ilyen. S ezekre is van persze példa.

És az üzleti beruházások?

Ezeknek persze vitathatatlanul a termelés, annak bővítése a célja, de azért ezen a téren is van ok aggodalomra. Az egyik, hogy ha egy görbén írjuk le az alakulásukat, akkor azt látjuk, hogy nagy a hullámzásuk, s a csúcspontoknál mindig tudható, hogy melyik nagy multi cégnek – Mercedes, Audi, Apollo, stb. – köszönhető. Lefordítva: az üzleti beruházások alakulása nagy mértében függ a multik befektetési döntéseitől. Hála Istennek ilyenek rendre születnek, de azért vannak jelzések arra is, hogy megbánták a döntést, illetve, hogy inkább más helyszínt választanak, mert valamely ok miatt nem eléggé vonzó számukra az üzleti környezet Magyarországon. Annak ellenére sem, hogy egyre több pénzt fordít a kormány a beruházások támogatására. Teszi ezt persze közpénzből. Most vizsgálta meg  egy kollégám a GKI-nál az egyedi kormánydöntéssel születő állami támogatásokat, s az derült ki, hogy

2006 és 2010 között egy munkahelyhez átlag 4, most pedig már 12 millió forintot ad az állam. Azaz a korábbi háromszorosát! Bármely vállalkozó szívesen teremtene munkahelyet, ha kapna hozzá ennyi pénzt,

de hát nem kap mindenki, mert nem normatíva alapján lehet hozzájutni, bár tény, ma már nem csak a külföldiek, a magyar tulajdonú vállalkozások is hozzájuthatnak ehhez. A presztízsberuházások és az említett támogatások miatt nem mérséklődik érdemben az állami újraelosztás mértéke sem. Magyarországon 100 forint megtermelt jövedelemből kisebb –nagyobb ingadozásokkal – évek óta 50-et beszed az állam és a maga céljára költi el. Ez azt jelenti a vállalkozók számára, hogy nem csökkennek olyan mértékben az adó- és járulékterhek, mint alacsonyabb újraelosztás esetén lehetséges lenne. Bár egyes vállalatokat terhelő adók mérséklődtek, mások beléptek helyettük. A vállalati adóterhek lakosságra tolása (elsősorban a világbajnok magas áfa és a jövedéki adók révén) szintén nem jó megoldás, hiszen csökkenti a hazai fizetőképes keresletet.

Ön sokat mozog a magyar vállalati körökben? Mik a személyes tapasztalatai?

A magyar vállalkozók nem nagyon bíznak az üzleti környezetben, s nem is törekszenek arra, hogy tartós befektetéseket hajtsanak végre. Ami egyet jelent azzal, hogy alacsony a vállalati technológiai és szerkezeti korszerűsítés, alacsony az innovációs hajlandóság. Úgy látszik, mintha a túlélésre játszanának, nem pedig a fejlődésre.

Mindenki panaszkodik, de míg pár évvel ezelőtt a forráshiány volt a panasz legfőbb tárgya, ma már a munkaerőhiányra mutogatnak nagyon sokan.

Ez minden felmérés szerint is valós probléma. Hogyan lehetne ezt ésszerűen orvosolni?

Két megoldást látok: az egyik, hogy meg kell fizetni a jó munkaerőt és akkor lehet találni. Nőnek is rendesen a bérek az üzleti szférában – s ennek semmi köze a minimálbér-megállapodáshoz, egyszerűen a kereslet kényszeríti ki. A másik megoldás a robotizáció még gyorsabb terjedése, az, hogy gépekkel váltsunk ki munkahelyeket. Ez egyébként rohamosan terjed is, s jót tesz a munkaerőhelyzetnek, de jó lenne, ha nem ilyen áron fejlődne a technika, technológia.

A munkaerőhiány enyhítésére fogtak bele a szakképzés reformjába, az üzleti élet bevonásával – hiszen a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szerepet kapott benne, nem is kicsit. Mégis sokat bírálják az üzleti körökből is.

A kialakult szakképzési struktúrák nem igazolták vissza a vélekedést és a várakozást. De hát nem is fejlődés, inkább egy retrográd fordulat történt: olyan gépkiszolgálókat terveznek kinevelni, akikről lehet tudni, hogy a legkönnyebben lesznek lecserélhetők a technikai fejlődéssel, az Ipar 4.0  terjedésével, azaz leendő munkanélkülieket képeznek. Számomra teljesen érthetetlen, hogy pont az üzleti élet képviselői indukáltak ilyen változást.

Nyilvánvalóan ehelyett egy erős alapképzés kellene, amire rövid tanfolyamokkal lehetne ráépíteni az aktuálisan szükséges tudást, s amely felkészítene az életen át tartó tanulásra.

A vállalkozók mérlegelnek, s van sok pozitívum is – gondolok itt például a gazdasági növekedés ütemére, ami azért nem annyira rossz, s ami segítheti az ő boldogulásukat is.

Önmagukban valóban jónak mondhatók a magyar növekedési mutatók, de a vállalkozók az elmulasztott lehetőségeket is mérlegelik, azt, hogy ha meghozok egy döntést, akkor azzal lemondok egy másik lehetőségről és az az által elérhető haszonról.  Mondjuk, lemondok Bróker Marcsi nagy kockázattal ámde nagy haszonnal kecsegtető ajánlatáról, s elfogadom a bankbetét által kockázatmentesen, de a nullához konvergáló hasznot hajtó befektetést. Sajnos Magyarországon a központosításra és az uniós pénzekre építő gazdaságpolitika folytatása melletti döntés született, ami ugyan látszólag jó eredményeket hoz, de elmarad már nem csak a V-4-ek, de a többi poszt-szocialista ország eredményeitől is.

Lefordítva: elég nagy elmaradt haszonnal fizetünk mi, magyarok.

Mi jelenti a legnagyobb különbséget köztük és köztünk?

A stabil intézményrendszer, a piac és a verseny működtetése – amivel szemben Magyarországra jellemző az egyre inkább centralizált, egyedi és hirtelen döntésekkel irányított gazdaság, ahol gyakorlatilag központi tervezés alapján jelölik ki, hogy kik legyenek a nyertesek és kik a vesztesek. Ez pedig – hogy visszacsatoljunk az üzleti környezethez –  minden komoly vállalkozót gondolkodásra bír.

Amikor a cégek megélhetése az államtól, a kormányzattól függ, akkor a piacgazdaság lényege vész el, a vállalkozói önállóság és kezdeményezés lehetősége.

Lehet tudni arányokat arra, hogy a vállalkozások hány százaléka függ közvetlenül az államtól?

Nem, ezek általában azért rejtett dolgok, de az általános jellegű vizsgálatokból nagyon sok mindenre fény derül. S sokan kifejezetten rá is álltak erre – például a paksi beruházást váró ipari szereplők egy része, amely nem a saját termékében vagy szolgáltatásában bízik, hanem abban, hogy a kötelező magyar beszállítói arány miatt be tud férni az üzletet elnyerők közé.

Összességében elmondható, hogy hasadás van a vállalkozói szférában:

egyrészt ott vannak a nemzetközi piacon is boldoguló exportőrök, akik egy bizonyos mértékig függetleníteni képesek magukat és megélnek a piacon, s ott van a másik réteg, amely ráállt a kormányzati, önkormányzati, állami vállalati megrendelésekre. Ők is őrületes nehézségekkel küzdenek, de alkalmazkodnak és igazodnak, mint ahogy nálunk mindig is meg tudták találni ezeket a lehetőségeket korábban is.

Ebből akkor az következhet, hogy a vállalkozói lét csak egy szűk kör számára borítékolható sikerrel kecsegtet, míg másoknak sokkal rosszabbak az esélyeik, nem? Viszont ez a vállalkozói lét erodálást jelenti, ami a jövőre nézve nem tűnik túlságosan biztatónak.

Ezt vissza is igazolják a fiatalok körben végzett felmérések. Nagyon alacsony a presztízse ma  Magyarországon a  vállalkozói létnek, nagyon alacsony arányban dédelgetnek ilyen terveket

az egyetemisták, akiknek csak a 2-3 százaléka mondja, hogy tervezne vállalkozni.

Másutt ez az arány kétszámjegyű. Ennél is félelmetesebb eredményeket hoznak az értékvizsgálatok: a fiatalok a siker, boldogulás legfőbb tényezőjeként a jó kapcsolatokat és nem a kemény munkát, a tudást és az ötletet jelölték meg. Merthogy nálunk a vállalkozói lét nem olyan, mint amilyen egy normális piacgazdaságban, ahol a termékkel, a szolgáltatással kell boldogulni a piacon. Magyarországon ma más módon látják a társdalomban az üzleti siker esélyét.

A mészárosokra, garancsikra habonyokra gondol?

Nem csak rájuk, hanem a helyi „sikeremberekre”, akikről helyben pontosan tudják, hogy melyik helyi képviselőhöz, polgármesterhez, pártfőnökhöz milyen bekötöttséggel ér el valaki eredményeket. Ennek fényében ne csodálkozzunk azon, hogy vállalkozásellenesség és kapitalizmusellenesség alakult ki Magyarországon, miként azon sem, hogy a tehetséges, keményen dolgozni képes és kész, nagy tudású, vagy jó üzleti érzékkel megáldott rendelkező emberek,  a potenciálisan sikeres vállalkozók nem idehaza keresik a boldogulásukat, vagy jobb esetben idehaza, de külföldi piacokra dolgoznak.

A félmillió külföldön munkát vállalt magyar nem kis része nem mosogatni megy tehát ki Angliába?

Persze, hogy nem, s aki akként is kezdi, idővel, gyökeret eresztve sokszor külföldön vállalkozik. Sikerrel. Ez nagyon komoly veszteség a nemzetnek,

ez egy olyan lehetőség, amit eltékozol az ország, s olyan ár, amelyet mindannyian megfizetünk.

De hát örök igazság: nincs ingyen ebéd.

Hol a kiút?

Egyelőre nem igen látok kiutat. Amíg itt egy alapvető változás nem történik – nem politikaira gondolok, azaz nem a választásokról beszélek közvetlenül – , amíg a magyar társadalom fel nem ismeri, hogy milyen rossz, perspektíva nélküli, az államilag irányított rendszerhez visszavezető úton jár, addig tovább erodálódik  a versenyképességünk, és a kialakult üzleti környezet lefelé nyomja a vállalkozókat és a munkaerőt. Sajnos a magyar lakosság egy része ehhez lelkesen asszisztál, örül, hogy magyar zsákmányolja ki a magyart, nem pedig a külföldi a magyart.

Kicsi is, sárga is, de a mienk – mondhatnánk, vagy Zorán örökbecsű sorával élve: „langyos a sör, de nekünk így is jó”.

Mikor várható változás ebben?

Rövid távon szerintem nem. Abban lehet bízni, hogy sokan mennek el külföldre, ahol megtanulnak másfajta környezetben élni és boldogulni, s feltámad bennünk az igény, hogy itthon is alakítsanak ki olyan környezetet. Visszahozzák tehát a tudást, a mentalitást, a kultúrát – mint a középkori kisinasok tették. Remélhetőleg, nagyobb sikerrel, mit akkor.

Befékezett az ipar júliusban

0

Az idén júliusban az ipari termelés volumene alig nőtt az egy hónappal korábbihoz képest, az első hét hónapban sem volt valami fényes a bővülés üteme, mindösszesen 4,8 százalékos.

Forrás: KSH

A Központi Statisztikai Hivatal ma tette közzé második becslését, amelyből az is kiderül, hogy az ipari export 1,1%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest, s amit előre jeleztünk, a járműipar tehető leginkább felelőssé mind a gyengébb ipari teljesítményért, mind pedig az ipari export gyengélkedéséért. Ugyanis a feldolgozóipari termelés 28%-át adó járműgyártás teljesítménye 7,9%-kal, az exportértékesítésen belül a 35%-ot képviselő ágazat kivitele pedig 8,3%-kal visszaesett.

Mint korábban Némethné Pál Katalin, a GKI Gazdaságkutató Zrt. témavezetője a FüHü-nek elmondta: júliusban állt le az egyik, majd augusztusban a másik nagy autógyár Magyarországon. Szavait most igazolják az adatok és a KSH jelentésének megállapítása is:

„A visszaesésben a bázisévitől eltérő nyári leállás is szerepet játszik, a járműipar alacsonyabb teljesítményszintje a rendelésmutatókban is tükröződik.”

Ismét a gépipar volt egyébként a legjobban teljesítő ágazat: az egy évvel korábbi volument a legnagyobb mértékben, 13,7%-kal ugyanis a feldolgozóipari termelésből 7,0%-kal részesülő gép, gépi berendezés gyártása haladta meg. Ám ennek oka elsősorban az alacsony bázis volt.

Forrás: KSH

Héthavi teljesítmény

Az idén a január és a július között hét hónapban az előző év azonos időszakához képest az ipari termelés 4,8%-kal nőtt. Az összes értékesítés 65%-át adó külpiaci eladások volumene 5,2, a 35%-ot képviselő hazai értékesítésé 3,6%-kal emelkedett.

Tovább bővült az ipari létszám, a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások körében 3,2%-kal.

Az ipari termelés Magyarország minden régiójában bővült, a legnagyobb mértékben Észak-Alföldön (8,5%), a legkevésbé Dél-Alföldön (3,1%).

Az autógyártás mozgatja az ipart

0

Az autógyárak nyári leállása fogja befolyásolni a magyar ipari termelést a következő hónapokban – derül ki a FüHü-nek nyilatkozó szakértő szavaiból. Némethné Pál Katalin, a GKI kutatója szerint a termelés most szélesebb alapokon nyugszik, mint a korábbi években.

A Központi Statisztikai Hivatal gyorstájékoztatója szerint a termelés – munkanaphatástól megtisztított adatok alapján – 6,5 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához viszonyítva; az előző hónaphoz képest azonban  a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás csökkent, mégpedig 1,2 százalékkal; miközben az év első hat hónapjában 5,6 százalékkal nagyobb volt, mint az előző év azonos időszakában.

Szélesebb alapokon

A részletes adatokra még egy hétig ugyan várni kell, de az azért elmondható már most, hogy a visszaesés nem jó hír, miután még nem kezdődtek el a nagy autógyárak előzetesen bejelentett nyári karbantartása miatti leállásai – adott gyorsvéleményt a FüHü-nek Némethné Pál Katalin, a GKI Gazdaságkutató Zrt. témavezetője. Júliusban áll le az egyik, majd augusztusban a másik gyár, ezért a kutató még gyengébb havi eredményeket vár az elkövetkező két-három hónapra. Ám ezzel együtt is úgy véli, hogy éves szinten tartható lesz a – GKI korábbi prognózisában egyébként is szereplő – 5,5 százalék körüli éves ipari növekedés. Ennek több oka van, részint az erős európai konjunktúra, részint pedig az – ami örvendetes –, hogy az egyéb ágazatok helyt tudnak majd állni.

„Nincs olyan nagy gond, mint pár éve volt, mert az idei ipari növekedés sajátossága hogy sokkal szélesebb alapokon nyugszik, mint korábban” – mondta a GKI kutatója. Látszik az adatokból, hogy

a járműiparon és a hozzá kapcsolódó egyes területeken – mint a műanyag-, az üveg- vagy a fémipar egyes szegmenseiben – kívüli többi ágazat is megtalálta a helyét az európai értékláncokban.

S ami meglepő, hogy nem csak az európai konjunktúra jó (amit minden felmérés bizonyít), hanem a belföldi eladások is kedvezően alakulnak. Igaz, tette hozzá, ez szintén az exporttól függ, mivel a hazai iparban a kapacitások olyan mértékűek, hogy a hazai piac csak stabilizáló, de nem lehet húzó tényező.

Autóipari gondok

Habár az autóipari leállásokat előre bejelentették, azért az tény, hogy 2014-ben volt először nyári karbantartási munkák miatt visszaesés Magyarországon. Mindez több okra vezethető vissza Némethné Pál Katalin szerint. Egyrészt a válság miatt beindították a csereautóprogramokat a nemzetközi piacokon, s mire elavultak már az akkor beszerzett járművek, jött az emissziós botrány, majd most a még felgöngyölítés folyamatában lévő németországi autóiparikartell-ügy. Nagyon nagyok a bajok, s nálunk is itt van három nagy szereplő – mutatott rá a kutató.

Az autóipari feszültségek mélyén ott húzódik a technológiaváltás is – a kétezres évek közepének kiugróan magas kőolajárai miatt beindult alternatív meghajtású járművek fejlesztései – némi parkolópálya után – láthatóan kezdenek beérni. Magyarországon ez még problémákat okozhat, hiszen a belső égésű motoros meghajtás kora leáldozóban van, mi azonban ebben vagyunk érdekeltek, mind a gyárak, mind a beszállítások terén. Igaz, korábban is sikerült már alkalmazkodnunk a váltásokhoz, miért ne lenne most is így – véli a kutató, aki azonban hozzáteszi: az alkalmazkodáshoz a szabad vállalkozást lehetővé tevő gazdasági környezet kellene. Itt pedig van kockázat.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK