Kezdőlap Címkék Német tartományi választás

Címke: német tartományi választás

Előretört a szélsőjobbos AfD Kelet-Németországban

Két keleti tartományban, Brandenburgban és Szászországban is az AfD lett a második a választáson. Előbbiben az SPD, utóbbiban a CDU maradt a nyertes. A szocdemek a szász tartományban lényegében megsemmisültek, az AfD csaknem megháromszorozta eredményét 2014 óta.

Az ország újraegyesítése óta kormányzó néppártok, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) és a Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyengülését és az Alternatíva Németországnak (AfD) bevándorlásellenes (mostanára mindinkább a neonácik gyűjtőhelyévé vált) ellenzéki párt előretörését mutatják a németországi Brandenburgban és Szászországban vasárnap tartott tartományi törvényhozási (Landtag-) választás késő este megjelent részeredményei.

Maradt az élen a fősodor, de jelentősen meggyengült

Brandenburgban ugyan ismét az SPD gyűjtötte össze a legtöbb szavazatot, de a koalíció – a szociáldemokraták és az egykori keletnémet állampárt utódszervezetéből kialakult Die Linke (Balpárt) – elveszítette többségét a potsdami Landtagban, mert mindkét párt támogatottsága jelentősen visszaesett. Szászországban hasonló a helyzet, ismét a CDU végzett az első helyen, de eddigi koalíciós partnerével, az SPD-vel együtt nagymértékben gyengült, így a két pártnak nincs többsége a drezdai Landtagban.

Karanténba kerül az AfD

Az AfD mindkét tartományban előlépett a második számú politikai erővé, de várhatóan ellenzékben marad, mert

a Landtag egyik pártja sem hajlandó az együttműködésre.

Erősödtek a Zöldek is, de nem nem érték el a választás előtti utolsó felmérések alapján valószínűnek tartott szintet.

Az eddigi részeredmények alapján Brandenburgban az SPD a szavazatok 26 százalékát szerezte meg (2014-ben 31,9-et), második az AfD 23,5-del (12,2), harmadik a CDU 15,7 százalékkal (23). Negyedik a Balpárt 10,8 százalékkal (18,6). A Zöldek 10,7 százalékot értek el (6,2). Új szereplő a potsdami Landtagban a Szabad Választók (FW) pártja 5,1 százalékkal, éppen átlépve a bejutási küszöböt.

Szászországban a CDU 32,5 százalékkal végzett az első helyen (2014: 39,4), itt is második az AfD 27,8 százalékkal (2014-ben még csak 9,7 százalék), harmadik a Balpárt 10,3 százalékkal (öt éve még 19 százalék). A Zöldek 8,2 százalékot szereztek (2014: 5,7). Az SPD alig 7,8 százalékot kapott, ami a 2014-es 12,4 százalékhoz képest is súlyos vereség, a párt történetének leggyengébb tartományi választási eredménye.

Vagyis Szászországban az AfD 2,8-szorosára növelte táborát, az SPD pedig politikai értelemben megsemmisült. A szélsőjobb a szélsőbaltól is elvihetett egy csomó szavazót.

A választási részvétel szerint mindkét tartományban emelkedett, Brandenburgban a 2014-es 47,9 százalékról 60,5 százalékra, Szászországban 49,2 százalékról 65 százalékra.

Rámehet az országos nagykoalíció

A hivatalban lévő brandenburgi SPD-s és a szászországi CDU-s miniszterelnök, Dietmar Woidke és Michael Kretschmer egyaránt hangsúlyozta, hogy pártjuk egyértelmű felhatalmazást kapott a választóktól a kormányzás folytatására. Kiemelték, hogy a lehető leghamarabb megkezdik a kormányalakítás lehetőségeinek feltárását célzó tárgyalásokat.
Brandenburgban az SPD a Balpárttal és a Zöldekkel, vagy a CDU-val és a Zöldekkel alakíthat kormányt. Szászországban egy CDU-SPD-Zöldek összetételű koalíció tűnik lehetségesnek.

Vagyis Németország kettészakadt. Az egykori NDK-ban megállíthatatlannak tűnik a nyugaton jelentősen lemaradó AfD. Az SPD-ben valószínűleg felerősödnek azok a hangok, hogy általános térvesztésüket azzal állítsák meg, hogy kilépnek a CDU-CSU-val fennálló országos koalícióból. Erre novemberben kerülhet sor.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!