Kezdőlap Címkék Molnár Ferenc

Címke: Molnár Ferenc

A bugrissá lett elit

Volt, aki dührohamot kapott az Örkény Színház A hattyú előadásától, és felháborodottan ecsetelte nekem, hogy az milyen borzadályos. Ki volt akadva, hogy a Molnár Ferenc darabokhoz elengedhetetlen elegáns szalon helyett, lepukkant, málló vakolatú szobát lát, finom ruhák, pompázatos nagyestélyik, feszülő frakkok helyett, pedig rikító színű, tiritarka viseleteket, amikben tán csak valami maszkabálon lehetne büszkén virítani. És közben, a fura külsőségek dacára, ha nem viselünk szemellenzőt, az előadás mégiscsak meglehetősen jó, amit értékel is a publikum zöme.

 

Fotó: Horváth Judit

Tény, ami tény, amikor felmegy a függöny, és meglátjuk Izsák Lili díszleteit, jelmezeit, igencsak elbizonytalanodhatunk, hogy esetleg elnéztük a napot és nem is A hattyú megy ma, rosszkor jöttünk. Igen, Molnár Ferencnél valami olyat várunk, mint amit a Játék a kastély előadása esetében kapunk a Vígben, abszolút first class, luxus környezetet, és drága, pompázatos öltözékű, parádézó hölgyeket meg urakat. A nemrég a Centrálban bemutatott, ugyancsak Molnár vígjátékban, a Delilában még a vidéki csárda csapszéke is úgy néz ki, mintha a Gundel exkluzív különtermében lennénk, és a szereplők viselete irigylésre méltóan kifogástalan, naná, hogy még a csóró vőlegényé is.

Az Örkényben akkor mi a fene ez a téboly? Kapásból nehéz mire vélni. Molnár bombabiztos, hajszálpontosan szerkesztett drámai szerkezeteket írt, amikhez hozzátartozik az általa elképzelt megfelelő miliő, a rendező, a tervező csak ne nagyon ugrabugráljon, ne rukkoljon elő, hű, de egyéni elképzelésekkel, mert abból ennek a szerzőnek az esetében rendszerint üzemzavar támad. Mint például, amikor a Kamrában egykor a Játék a kastélyban előadásával próbálkoztak, amúgy fölöttébb tehetséges művészek.

Fotó: Horváth Judit

De itt most valahogy nem támad üzemzavar. Nem mondom, hogy nem kell szokni a látványt. Hogy a mondatok és a külcsín között nem támad akár feszélyező ellentét. Na, de valószínűleg éppen ez a cél. Mára sok tekintetben oda az ízlés, a stílus, a formátum. Az elit tagjai közé is sok bugris került. A hatalomban lévők között is jócskán akad faragatlan fickó vagy éppen némber, ahogy a hatalomba felkapaszkodni akarók között szintén. Márpedig A hattyú alapszituációja éppen az, hogy az özveggyé vált, lecsúszott Beatrix hercegnő a lányát, Alexandrát mindenáron Albert trónörökösre akarja tukmálni, aki édeskevés érdeklődést mutat iránta. Ahogy egyébként Ficza István játssza, más iránti különösebb érdeklődés sem fedezhető fel ebben a kényeskedő, önimádó, némiképp tökkelütött alakban, aki légyegében egy pojáca. A háttérből nyilván a szintén elözvegyült anyja, Mária Dominika hercegnő vezérli.

A trónörökös párjának szánt lány viszont belehabarodik a képességes, érzékeny tanárába, akit ez az egész arisztokrata sereglet magas lóról alaposan lenéz, pedig többet ér mindannyiuknál. Csak hát a szemükben ő a plebs, alantas kiszolgáló személyzetnek tekintik fene nagy korlátolt gőgjükben. Emiatt fuccsá válhat Beatrix terve. No, de valóságos felmentősereggel is felérve megérkezik a harmadik felvonásban Mária Dominika. Ez a darab ziccerszerepe, akár el lehet vinni vele a tejfölt. És ugyanebben az épületben, amikor még javában Madách Kamarának hívták, Tolnay Klári méltán el is vitte. Eljátszott egy igazi, tetőtől talpig a lehető legtermészetesebb módon elegáns, lefegyverzően okos nagyasszonyt, aki végtelen szellemességgel, de azért parancsoló módon, a fia felé tessékelte Alexandrát, így biztosította a hatalom zavartalan átmentését. Takáts Kati az Új Színházban, ugyanezt a hercegnőt, körülbelül tíz éve, sokkal kevésbé kifinomultnak, sőt már-már butának ábrázolta, de olyannak, aki érti a csíziót. Ja kérem, megyünk és megyünk egyre lejjebb a hatalom színvonalában. Most ugyancsak ebben a szerepben Für Anikó végtelenül cinikus embert mutat, aki nem hiszi, amit mond, mégis abszolút magabiztos. Meg van győződve róla, hogy ő nem járhat pórul, nem kerülhet lejjebb a társadalmi ranglétrán, bárkire átviszi az akaratát. És tényleg.

Fotó: Horváth Judit

Pedig Tenki Réka Alexandraként érzékeny, a tanár eszméire, tanaira és nagy lelkére fogékony lányt játszik, csaknem a határán van annak, hogy elszökjön vele. A Nagy Zsolt megformálta tanár művelt, nyitott, mégis menthetetlenül naiv, igazán szerethető. Némiképp a mind lejjebb tolt, ellehetetlenített értelmiség megtestesülése. Jácint atya, Beatrix bátyja, Mácsai Pál megszemélyesítésében, az egyetlen ember, aki tökéletesen tisztán lát. Hajszálpontosan látja a tanár értékeit, és méltányolja is ezeket. De, ahogy ránéz a szerelmesekre, és villámgyors határozottsággal, azt mondja, hogy ebből nem lehet semmi, egyértelművé teszi, hogy kinek a malmára hajtja a vizet. Beatrix Csákányi Eszter,  aki érzékelteti a nemesi vért is, de azt is, hogy ebből a nőből teljesen eltűnt a tartás, a méltóság, ügyeskedővé, simlissé, olykor már-már tenyerestalpasan durvává vált. A húga, Takács Nóra Diána képében, minden pillanatnyi helyzethez nyugtalanul próbál alkalmazkodni. Beatrix fiai, és Albert kíséretében egy ezredes, illetve az udvarmester, tulajdonképpen vizesnyolcasok, nem rúgnak érdemben labdába. Jéger Zsombor, Novkov Máté, Dóra Béla, Máthé Zsolt állják a sarat nem túl hálás szerepeikben.

Fotó: Horváth Judit

Polgár Csaba Hamletként évek óta játssza, hogy mennyire kétségbeesetten dühös a világra. Most ezt a dühöt kivetíti rendezőként, A hattyú előadására is. Amikor már világossá válik, hogy nincs apelláta, Alexandra, akarja, nem akarja, hozzámegy a trónörököshöz, a színpad jobboldalán csoportba rendeződnek a győztes hatalmasok. Mintha fotózkodnának, önelégülten vigyorognak. Baloldalon a kisemmizett, munkáját vesztett, lógó orrú tanár. Keserű végkifejlet, riasztó helyzetkép. Mégis lehet nevetni rajta. Polgár nem vágta sutba Molnár humorát. Csak szalonvígjáték helyett kicsit a groteszk, sőt, az abszurd irányába vitte a produkciót, És ezzel csupán leképezi a valóságot, hiszen mindinkább azt érezzük, hogy Abszurdisztánban vagyunk kénytelenek élni.

A női nem dicshimnusza

Újra és újra rá kell jönni, hogy Molnár Ferenc elképesztő vígjátékíró. Úgy képes habkönnyűen szórakoztatni, hogy mégis mély. Bravúros, istenien játszható szerepeket írt, imádják a színészek, és rendre bebizonyosodik, hogy a publikum is. Ahogy ezúttal a Centrál Színházban, a Delila előadásán, aminek egyébként 80 évvel ezelőtt, éppen ebben az épületben, az akkori Pesti Színházban tartották az ősbemutatóját, igen jeles színészekkel, Somlay Artúrral, Darvas Lilivel, Muráti Lilivel, Mály Gerővel a főszerepekben.

 

Fotó: Horváth Judit

Színészek terén most sincs miért szégyenkezni, egyébként másért sincs. Stohl András, Balsai Móni, Trokán Nóra, Magyar Attila, Ódor Kristóf, Cserna Antal igencsak állják a sarat, és meglehetősen élvezik a játékot. Stohl a Centrálban, a házassági leckék középhaladóknak előadásában is hűtlen férfit játszik. Szerepe szerint ezúttal is ő az, aki szerető felesége mellett másra is vágyik, de nagyon. Komplett, lenyűgözően színes színészi palettája van hűtlen pasikból, megcsalókból, hazugságba keveredőkből, és erre ráfázókból, önimádó macsókból. Jól állnak neki ezek a szerepek, ahogy rendszerint más is. Most éppen vidéki csárdatulajdonosként habarodik bele a kétségtelenül szemrevaló fiatal pincérlányba. Érzékelteti, hogy szinte beleremeg a nagy-nagy felhevülésébe. Képtelen másra gondolni. Belezavarodik a mondataiba. Fölényeskedni próbál. De ott van benne az égető vágy, sejti, hogy ebből baj lehet, de felforrt a vére, nincs mit tenni, válni akar, el akarja venni az ifjú nőt.

Fotó: Horváth Judit

A feleségeként Balsai Móni kétségbeesésében is furfangos asszonyt játszik, aki a férjét roppant módon szereti és fölöttébb ismeri. Sejti, hogy honnan fúj a szél. Gyanítja, hogy a pincérlány mitől is habarodott bele viszonylag gyors iramban a nála sokkal idősebb férfibe, az egy hónappal ezelőtt sorsjátékon nyert bámulatos összeg miatt. De ezt nem egyszerű számításból teszi. Tényleg a férfi felé fordulnak az érzelmei, mert valahogy ettől a pénztől nő a szemében, vonzóbb lesz, ha úgy tetszik, szexepilesebb. Olyan makulátlan szabású szmokingot visel hibátlan eleganciával, mintha nem egy vidéki csárda csapszékében, hanem legalábbis a Gundel szalonjában lennénk. Egészen biztosan bele lehet szeretni. Ahogy a Trokán Nóra alakította lányba is. Tűz van benne! Arcára is kiül a szenvedély. Ő most tényleg hiszi, hogy holtodiglan.- holtomiglan szerelmes. Belemámorosodik abba, hogy mindketten elképzelik őt pompázatos toalettekben, luxusszállodában, a tengerparton. Álmodnak, terveznek, megszédülnek.

A Balsai Móni által alakított feleség viszont nagyon is észnél van. Ő is pompázatos nő, és ezt tudja is magáról. Elementárisan vonzó. Vág az agya, vesébe látóan áthatóak a nézései, remek az alakja, eszes és csinos, szóval elbűvölő. Ha úgy tetszik, a női nem dicshimnusza. Így aztán igazán tétje van a szerelmi háromszögnek, beindul a férj visszacsábítását, észhez térítését szolgáló hadművelet, akár a hatalmas nyeremény feláldozása árán. Ha azt sikerül átjátszani, az Ódor Kristóf megformálta kissé megszeppent, ifjú vőlegénynek, majd az ő vonzereje növekszik egycsapásra.

Fotó: Horváth Judit

És hát akkor fölvetődik az a mostanában közszájon forgó kérdés, hogy tényleg mindenki annyit is ér, mint amennyije van? És Molnár bizony állít ilyesmit a darabjaiban. Gondoljunk például az Egy, kettő, háromra, ami Alföldi Róbert bravúros szereplésével siker az Átriumban, hogy abban egyetlen óra leforgása alatt, egy ágról szakadt fickóból, pénzzel, kapcsolatokkal, finom anyagokból sebtében varratott ruhákkal, golf klub tagsággal, miegyébbel, látszatra kifogástalan úriembert faragnak, mert az üzleti és a családi érdek ezt kívánja. A Delilában is kifogástalan parti lesz ripsz-ropsz a szegény kis vőlegényből. És ettől fordul a kocka. Visszaáll a családi béke, ha úgy tetszik, helyére billen a polgári világrend, amit Molnár sok ramazuri után azért általában szeret helyrebillenteni.

Fotó: Horváth Judit

Magyar Attila ziccerszerepben, jóindulatú, szókimondó, hallgatózó, a legváratlanabb pillanatokban betoppanó, csaposként parádézik. Cserna Antal a boldog végkifejletben segédkező ügyvéd. Jeleneteket összekötő koldusként feltűnik a nagy harmonikás Wesely Ernő, utcazenészként szívbe markolóan játszik, Gatz Éva szépen énekel hozzá. Szakács Györgyi mesterien szabott jelmezei régi, kifinomult, békebeli időket idéznek, ahogy Bagossy Levente díszlete szintén.

Puskás Tamás rendezőként, hosszú-hosszú évek óta nem tud hibázni. Amit színpadra állít az siker. De nem munka nélküli, klisékre épülő, olcsó siker. A vérprofizmus odaadással, ízléssel, könnyednek látszó eleganciával, a játék áradó örömével társul. A karakterek eltaláltak, az összeütközések kidolgozottak, a poénok ülnek, a közönség jól szórakozik és meglehetősen elégedett.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK