Kezdőlap Címkék Marián Kočner

Címke: Marián Kočner

Egy újságíró halála

Hogy tette el láb alól a hatalom Szlovákiában a fiatal oknyomozó újságírót és menyasszonyát? Erről szól a film, melyet egy budapesti filmfesztiválon is bemutattak.

2018-ban történt a gyilkosság, melybe Fico miniszterelnök nemzeti együttműködési rendszere belebukott. Vagy legalábbis megingott. A vizsgálat ugyanis nem érte el a hatalom csúcsát. Megálltak Marian Kocner oligarchánál, akiről Jan Kuciak oknyomozó újságíró megírta, hogy egyaránt kapcsolatban áll a kormánnyal, a rendőrséggel és a Szlovákiába betelepült olasz maffiával.

Szép csendesen együtt nyúlják le az uniós pénzeket. Ismerős történet?

Az, de Szlovákiába ebbe belebukott a miniszterelnök, a belügyminiszter és több rendőrkapitány. Az egyikük öngyilkos lett a vizsgálati fogság idején. A hatalom érintettségéről sok újat nem tudtunk meg a filmből hiszen Fico újra kormányfő akar lenni, és erre van is esélye. Ki mondana rosszat egy visszatérő Keresztapáról?! Kiderült viszont, hogy Marian Kocner oligarcha hogyan zsarolta a hatalom embereit.

Keresd a nőt!

Alena Zsuzsova szállította a korrupt oligarchának a zsarolásra alkalmas dokumentumokat. Hogy szerezte meg ezeket? Kamu profilokat hozott létre a Facebookon, melyek szexuális szolgáltatásokat ígértek. Búgó hangon társalgott a kiválasztott férfiakkal, akik készséggel osztották meg vele szexuális tapasztalataikat és kívánságaikat. A befolyásos férfiak egymásnak ajánlgatták a búgó hangú szex szolgáltatást. A Facebook oldalra Alena Zsuzsova szex bombák képeit tette ki, hogy izgassa a partnerei fantáziáját. Szlovákia kis ország, a pozsonyi elitben mindenki ismer mindenkit. Így aztán az egyszerű ötlet pompás zsarolási hátteret teremtett az erkölcsi skrupulusoktól mentes oligarchának. Aki aztán ex rendőrökből válogatta ki a gyilkos kommandót. A gyilkosság politikai vihart kavart. Mozgalom indult a korrupt összefonódás leleplezésére. Vezetője ma Szlovákia elnökasszonya. Aki manapság meglehetősen magányos. A kormánypártok ugyanis egymással marakodnak ahelyett, hogy megpróbálnák megoldani Szlovákia problémáit.

Robert Fico pedig visszatérésre készül. Bár Fico baloldalinak vallja magát Orbán pedig jobboldalinak, de kiválóan megértik egymást. Mindketten a köréjük csoportosuló elitnek akarják lenyúlni a nagy pénzt miközben a szavazó polgároknak annyit juttatnak, amennyi elég ahhoz, hogy rájuk szavazzanak, de ahhoz már nem, hogy az államtól függetlenül boldoguljanak. Ha pedig függő helyzetben maradnak, akkor a nemzeti együttműködés rendszere “örökkön örökké” fennmaradhat. Ha pedig egy oknyomozó újságíró ezt megírja, akkor jó eséllyel idő előtt távozik a túlvilágra.

Fico: „ha felakasztva találnak”

0

Szlovákiában gőzerővel folyik a vizsgálat azellen a bűnszövetkezet ellen, melyet a két Robert, Fico és Kalinak üzemeltetett akkor amikor egyikük az ország miniszterelnöke, másikuk pedig belügyminisztere volt. Politikailag akkor buktak meg amikor kiderült: közük lehet ahhoz, hogy meggyilkolták Jan Kuciak oknyomozó újságírót és kedvesét. A fiatal riporter épp a bűnszövetkezet után érdeklődött.

Mit csinált a bűnszövetkezet? A titkosrendőrség és az adóhivatal segítségével próbálta meg levadászni politikai és gazdasági ellenfeleit. Nem feledkezve meg arról, hogy önmagukat és  a bűnszövetkezet tagjait bőségesen hozzájuttassák az európai pénzekhez. A nemzeti együttműködésnek ez a rendszere baloldali és nacionalista jelszavakkal operált, de kiváló kapcsolatot ápolt Orbán Viktorral, aki ugyanezt jobboldali jelszavakkal tette. 2018 márciusában mondott le előbb Kalinak belügyminiszter, majd Fico miniszterelnök. Egy ideig védettséget élveztek, mert Pellegrin miniszterelnök Fico helyettese volt. Ám a választásokon ő is bukott, és azóta tart a vizsgálat.

Tisztítótűz

Ez az ügyészi-rendőrségi akció neve. Több egykori rendőrkapitányt is lecsuktak. Az egyikük a börtönben öngyilkos lett.

Ezért mondta most Robert Fico:

„ha felakasztva találnak, akkor nem én voltam!”

Hol tart a konkrét vád Fico és Kalinak ellen? Spirko ügyész szerint bizonyítékaik vannak arra, hogy ellenzéki vezetőkről a titkosszolgálat anyagot gyűjtött. Ide tartozott például Igor Matovic, aki a győztes választás után 2020 és 2021 között Szlovákia miniszterelnöke volt. Jelenleg Szlovákia pénzügyminisztere.

A másik kiemelt célpont Kiska köztársasági elnök volt. Mindkettőjük adóügyeit szedték elő, és ezzel próbáltak meg zsarolni őket.

A vizsgálat egy másik szála a Kuciak gyilkosságra irányul. A bűnszövetkezet egy kulcsfigurája, Marian Kocner a fővádlott, aki már börtönben ül egy másik ügy miatt. Felmerült még Norbert Bödör neve is. Az ő nyaralójában tartotta meg tanácskozásait a bűnszövetkezet vezérkara. Az összejövetelek egy részéről videó is készült. Ezek közül néhány már az ügyészség kezében van, és nagyon kellemetlen vádakat támaszthatnak alá. A többi videót még keresik. Robert Fico állítólag már becsomagolta a bőröndjét, ha követnie kell Kalinak belügyminisztert az előzetesbe. A parlament egyelőre nem szavazta meg mentelmi jogának felfüggesztését, de ez bármikor bekövetkezhet.

Maffia politizálás

A vizsgálat során az is kiderült, hogy Szlovákia függetlenségének kikiáltása óta virágzik ez a rendszer, amely azt jelenti, hogy különböző maffiák uralják az államot. Bár elvben a titkosszolgálatok központi irányítás alatt működnek, de a valóságban minden maffia igyekszik ott elhelyezni a saját embereit. Ugyanez a helyzet a többi fontos állami intézményben is. Ez a pluralizmus szlovák változata. A hálózat igen kiterjedt. Az imént említett Norbert Bödör legkevesebb három korrupciós ügyben érintett.

A Gorilla ügyben olyan titkosszolgálati jegyzőkönyvek kerültek napvilágra , melyek a Penta privatizációja kapcsán nagyszabású korrupcióra utaltak. Politikusok, üzletemberek és maffiózók egy tálból cseresznyéztek. Állítólag Fico ebben is érintve volt.

„Szlovákia egy amerikai tartomány”

Ezt állította Robert Fico annak kapcsán, hogy az ellene inditott vizsgálat mögött felsejlett az USA pozsonyi nagykövetsége. Jake Sullivan, Biden elnök nemzetbiztonsági tanácsadója többször is utalt rá, hogy az autokrata rendszereket úgy lehet a legjobban lebontani, ha rájuk bizonyítják a korrupciós ügyeket. Babis esetében Csehországban ez bevált. A lapok épp a választási kampányban szellőztették meg Babis korrupciós ügyeit. Hiába szerzett sok szavazatot a miniszterelnök pártja, de az amerikai nagykövetség tanácsára egyetlen parlamenti párt sem vállalta fel a koaliciót. Így Babis megbukott. Bulgáriában Boriszov ex miniszterelnököt rövid időre előzetesbe is tették korrupciós ügyei miatt. Szófiában még az általa kinevezett főügyész regnál, ezért el is engedték.

Az Európai Unió egyik fő követelése Magyarországgal szemben is az, hogy engedjék be az Európai Ügyészséget! Orbán ellenáll. Most az orosz olajembargó kapcsán olyan alkut ajánl Brüsszelnek, hogy nem vétózza meg az uniós embargót, ha Magyarország megkapja az elmaradt uniós euró milliárdokat anélkül, hogy be kellene engednie az Európai Ügyészséget.

Felmentették az újságíró gyilkossággal vádolt vállalkozót

Szlovákiában még a miniszterelnöknek is távoznia kellett egy oknyomozó újságíró megölése miatt. Jan Kuciakot és kedvesét azért gyilkolta meg egy kommandó, mert cikksorozatban leplezte le Fico miniszterelnök környezetét – nagyszabású korrupciós ügyeket feltárva.

A merénylet megszervezésével az ügyészség Marian Kocner nagy vállalkozót vádolta meg, de a különleges bíróság felmentette őt – bizonyítékok hiányában. Hasonlóképp szabadon távozhat a bíróságról Alena Zsuzsova, aki a nagyvállalkozó nevében felbérelte a gyilkos kommandót. A bíróság ugyanakkor 25 éves börtönbüntetésre ítélte Tomas Szabót, a gyilkos kommandó egyik tagját. Magát a gyilkosságot Miroslav Marcek követte el, őt 23 évre ítélték.

Valószínű, hogy az ítélet ellen fellebbeznek, mert a közvélemény aligha törődik bele abba, hogy nincs felelőse az újságíró gyilkosságnak.

Politikai fordulat

Az újságíró meggyilkolása lánc reakciót indított el: végzetesen meggyengült Fico miniszterelnök gondosan kialakított nemzeti együttműködési rendszere. A belügyminiszternek kellett előbb távoznia, majd Fico is lemondásra kényszerült. Utóda bizalmi embere, Pellegrin lett. Ám ő nemrég elveszítette a választást, és hatalomra került az ellenzék Pozsonyban, amely aligha nézi tétlenül, hogy futni hagyják a Fico ex miniszterelnökhöz közel álló vállalkozót, akivel kapcsolatban azt gyanítják: nem saját akaratából döntött a gyilkosság megrendelése mellett hanem arról az akkori kormányfő is tudott.

Miért kellett meghalnia a fiatal oknyomozó újságírónak Szlovákiában ?

Jan Kuciak azt a hálózatot akarta leleplezni, amelyben részt vett az olasz és a helyi maffiától kezdve a rendőrségig, és számtalan közéleti nagyságig az elit jelentős része Pozsonyban. A hálózatot Marian Kocner vállalkozó vezette, de azt nem lehet tudni, hogy kinek a megbízásából?

Az ügy kapcsán annak idején lemondott Robert Fico miniszterelnök is. Marian Kocner vállalkozó jelenleg börtönben üldögél adócsalás és hamis váltók miatt, melyekkel Szlovákia egyik televízióját akarta megvenni.

Kitől kapott pénzt a vállalkozó a hálózat kiépítésére? Erre egyelőre nincsen válasz, de a rendőrség megkezdte a vizsgálati anyagok kiszivárogtatását. Ezek szerint Marian Kocner azt üzente Jan Kuciak oknyomozó újságírónak, hogy

„Patrónusa leszel egy szent rendnek – patronnal a fejedben!”

Jan Kuciakot és menyasszonyát fejbe is lőtték annak rendje és módja szerint. A gyilkos banda négy személyből állt – többen közülük korábban fegyveres testületnél szolgáltak. Jellemző Tóth Péter esete, aki kezdetben újságíróként dolgozott a hálózatnak majd a titkosszolgálat tisztje lett. Ily módon hozzájuthatott nagyon sok titkos információhoz. Egy másik Bödör nevű vállalkozó azt használta ki, hogy rokona volt az akkori rendőrfőnöknek. Aki a bizalmasa volt Kalinak belügyminiszternek és Robert Ficonak. Mindannyian lemondtak, de azóta is fontos szerepet játszanak a közéletben.

Robert Fico továbbra is irányítja Szlovákiát, de a háttérből

Milyen kapcsolatban állt Robert Fico Marian Kocnerrel, aki szinte mindenkit zsarolni próbált a pozsonyi elitben? Korábban kiderült: a Nragheta kalabriai maffia helyi főnökének szeretője Robert Fico titkárságán ügyködött. Vajon milyen minőségben? Marian Kocner szívesen alkalmazta a honey-trap módszert amikor egy csinos fiatal nő csal lépre befolyásos férfiakat. Erre a szerepre egy Alena Zsuzsova nevű nőt alkalmazott elsősorban. Akivel mobil telefonon beszélte meg az ügyeket. A mobil telefon a rendőrség kezébe került. Ezekből az információkból szivárogtatnak ki újabb részleteket a rendőrök – a sajtó legnagyobb örömére.

Bugár Béla is érintett lehet

A jeles magyar politikus, a Híd nevű magyar-szlovák párt vezetője igen szorosan együttműködött Robert Ficóval, aki kezdetben megpróbálta elkenni a felelősségét az ügyben. Mind Fico, mind Bugár kapcsolatban állt Marian Kocnerrel. Állítólag néha együtt is nyaraltak. Fico bizonyos politikai ellenfelek lejáratását is megrendelte volna a vállalkozó szellemű Marian Kocnernél, akinek az első milliója állítólag a titkosszolgálattól származott.

Mindezek után nem csoda, hogy Szlovákia politikai életében lejáratta magát Fico és Bugár. Feljött a csillagzata viszont Zuzana Caputovának, aki azt a polgárjogi mozgalmat vezette, mely az igazság kiderítését sürgette a Kuciak gyilkosság ügyében. Jelenleg ő Szlovákia államfője, az első nő ebben a tisztségben. Szlovákiában az államfői tisztség távolról sem olyan fontos mint a kormányfői, melyet jelenleg Fico egyik bizalmasa, Pellegrini tölt be. Ezért nagy kérdés: kiderül -e valaha is, hogy ki ölette meg a bátor oknyomozó újságírót, aki le akarta leplezni a hálózatot Szlovákiában ?

Egykori katona ölte meg Jan Kuciak oknyomozó újságírót

0

Az előzetesben üldögélő Miroslav Marcek bevallotta: ő követte el a kettős gyilkosságot tavaly februárban. Jan Kuciak és fiatal kedvese volt az áldozat Szlovákiában, ahol a kettős gyilkosság politikai vihart kavart.

Még Fico miniszterelnök is belebukott a botrányba bár a háttérből továbbra is ő mozgatja a szálakat Pozsonyban. Zuzana Caputová ügyvéd szervezte sokadmagával a tiltakozó tüntetéseket, melyek meggyengítették a kormányzatot Szlovákiában. Zuzana Caputovát nemrég Szlovákia elnökévé választották. A liberális politikus a korrupció elleni harcot tűzte zászlajára.

Ennek lett az áldozata Jan Kuciak oknyomozó újságíró, aki arról írt cikk sorozatot, hogy az európai pénzek kinek a zsebében tűnnek el Szlovákiában. A Fico kormányzat és a Szlovákiában is aktív olasz maffia is szerepelt a leleplező cikkekben, ezért fennáll a gyanú, hogy a hatalom is a gyilkosság megrendelői között lehetett.

Jan Kuciak portálja, az Aktuality.sk számolt be arról, hogy Miroslav Marcek vallomást tett: ő volt a gyilkos! De ki volt a megbízó ? Az ügyészség Marian Kocner üzletembert gyanúsítja, akiről szintén írt a fiatal oknyomozó újságíró. A hatalomhoz közelálló Marian Kocner meg is fenyegette Jan Kuciak-ot. Kérdés, hogy vajon az üzletember elrendelhette-e a gyilkosságot a hatalom tudta nélkül? Végülis a gyilkosság végrehajtásával gyanúsított csoportban a fegyveres erők egykori tagjai is benne vannak. Az Aktuality.sk a német Axel Springer tulajdona vagyis újságírójának megölése egyáltalán nemcsak szlovák belügy. Az oknyomozó újságíró megölése nagy visszhangot váltott ki egész Európában annál is inkább, mert nem sokkal korábban Máltán öltek meg egy oknyomozó újságírónőt, aki a hatalom korrupciós ügyeit firtatta.

Ellenzéki jelölt nyerte az első fordulót az elnökválasztáson Szlovákiában

0

40,6%-ot szerzett Zuzana Caputova, aki azzal szerzett hírnevet hazájában, hogy a korrupció ellenes harc élére állt. Miután múlt februárban meggyilkolták Jan Kuciak oknyomozó újságírót és kedvesét, Zuzana Caputova a tiltakozó mozgalom élére állt. 

Sikerült elérnie Fico kormányfő bukását. Robert Fico most a háttérből irányítja Szlovákia politikai életét. Az ő jelöltje az Európai Unió egyik alelnöke: Maros Sefcsovics, aki az első fordulóban 18,7%-ot szerzett. Közben az ügyészség folytatja a vizsgálatot az oknyomozó újságíró meggyilkolásának ügyében.

Kétes hírű üzletembert gyanúsítanak az oknyomozó újságíró megöletésével Szlovákiában

Jan Kuciak oknyomozó újságírót és kedvesét hidegvérrel meggyilkolták Szlovákiában, ahol a kormányzatot azzal gyanúsították, hogy érdekelt volt a fiatal riporter halálában. Robert Fico miniszterelnök is lemondásra kényszerült az ügyben. Az ügyészség most meggyanúsította Marián Kocner üzletembert, akinek kiváló kormányzati kapcsolatai voltak. A kétes hírű üzletember, aki sok cég tulajdonosa, többször is megfenyegette az oknyomozó riportert.

Jan Kuciak főnöke úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy ha a bírósági tárgyalás bebizonyítja Marián Kocner bűnösségét, akkor súlyos büntetést kell kapnia hiszen az utasítására két fiatal életet oltottak ki. Peter Bandy főszerkesztő arra is felhívta a figyelmet, hogy a gyanúsított üzletembernek kiváló rendőrségi és kormányzati kapcsolatai voltak. Ezeknek a kivizsgálása is szükséges, ha az ügyészség valóban fel kívánja deríteni a kettős gyilkosság hátterét.

Maga Marian Kocner június óta börtönben üldögél Besztercebányán. Ennek az előzetesnek semmi köze sincsen a kettős gyilkossághoz. A rendőrség korábban elcsípett néhány embert, akik alaposan gyanúsíthatóak a merénylet elkövetésével. Négy embert letartóztattak. Egyikük korábban rendőr volt Szlovákiában.

Az oknyomozó riporter az európai pénzek útját vizsgálta Szlovákiában. Korábban feltételezték, hogy az olasz maffia épp ezért gyilkolta meg Jan Kuciakot és barátnőjét. Az olasz maffia betelepedett Szlovákiába, ahol az európai pénzek lenyúlásával szerezte meg profitja jelentős részét. Ezt vizsgálta Jan Kuciak, és minden bizonnyal emiatt kellett meghalnia. Szlovákiában az elnökválasztás első fordulójában a korrupció a legfontosabb téma. Zuzana Caputova azért nyert, mert fontos szerepet játszott abban a tiltakozó mozgalomban, mely a fiatal újságíró halála miatt alakult meg Szlovákiában. Zuzana Caputova jelenleg esélyesebbnek látszik ellenfelénél, a kormánypárti Maros Sefcsovicsnál, aki eddig uniós biztos volt, de a mandátuma lejár a közelgő májusi európai választáson. Az elnökválasztás második fordulóját március harmincadikán rendezik meg Szlovákiában.

Ki ölette meg Jan Kuciak oknyomozó újságírót?

0

Nagyon magas kormányzati szintek is érintettek lehettek – írja a német közszolgálati Deutsche Welle, mely annak kapcsán szentelt összeállítást az ügynek, hogy egy éve gyilkolták meg Jan Kuciak oknyomozó újságírót és barátnőjét Szlovákiában. Mindketten 27 évesek voltak …

Négy embert ugyan letartóztattak, de továbbra sem tudja senki sem: ki adott utasítást az oknyomozó újságíró megölésére? Mennyit tudott erről az állambiztonság? Peter Toth – Tóth Péter, az állambiztonság egykori tisztje árnyékként követte az oknyomozó újságírót. Közvetlen megbízója egy gyanús üzletember, Marián Kocner volt. A kétes hírű üzletember tavaly nyár óta előzetesben üldögél. Ő a halála előtt megfenyegette Jan Kuciakot, aki róla is kínos tényeket készült nyilvánosságra hozni. Az oknyomozó újságíró a rendőrséghez fordult védelemért. Ehelyett a rendőrség ő iránta kezdett el érdeklődni. Tibor Gaspar rendőrfőnök utasítására elkezdtek anyagot gyűjteni Jan Kuciak ellen! A rendőrfőnök, aki Kalinak belügyminiszter és Fico miniszterelnök bizalmasa volt, lemondásra kényszerült a gyilkosság után. Őt követte a belügyminiszter és a kormányfő is. Robert Fico azóta is a háttérből irányítja Szlovákiát.

A rendőrség a gyilkossággal kapcsolatban letartóztatta Alena Zs-t is, aki sok kormányzati emberrel állt szoros kapcsolatban. Rene Vanek főügyész helyettessel ez a kapcsolat dokumentálható is. A kettős gyilkosság ügyében a főügyészség nyomoz…

Jan Kuciak meggyilkolásának első évfordulóján a lapkiadók szervezete nyilatkozatban ítélte el a hatóságokat azért, mert még mindig nem derítettek fényt arra: ki ölette meg az oknyomozó újságírót és kedvesét egy évvel korábban?! Ami még szomorúbb: semmi sem történt az újságírók védelmének a megerősítésére! Sőt a hatalom olyan törvényt készít elő, mely arra kényszerítene minden médiát, hogy a leleplező riport után teret adjon a végtelen magyarázkodásnak a leleplezett oldaláról. Mindez nem fér össze a jogállamisággal és a sajtószabadsággal, az EU alapelveivel – állapítja meg a közszolgálati Deutsche Welle, mely összeállítást szentelt az egy éve meggyilkolt szlovák újságíró, Jan Kuciak ügyének.

Barátnőjével együtt végezték ki a szlovák oknyomozó újságírót

0

Valósággal sokkolta Szlovákiát, amikor hétfőn reggel közölték az egyik legismertebb szlovák oknyomozó újságíró halálát, akit a saját otthonában, feltehetőleg a tevékenysége miatt végezhettek ki a barátnőjével együtt. 

„A (szlovák) Nemzeti Nyomozóhivatal különösen súlyos bűncselekmény, kettős gyilkosság ügyében kezdte meg a nyomozást”

– nyilatkozta SME napilapnak a rendőrség szóvivője utalva arra a hírre, ami ma reggel megdöbbentette egész Szlovákiát. A Nagymácsédra (Veľká Mača) reggel megérkező rendőrök a földön fekve találták Ján Kuciakot és élettársát. A rendőrség szerint a férfit mellkason, a nőt pedig fejbe lőtték. A nő családja értesítette a rendőrséget, mivel egy hete nem hallottak a fiatal párról és képtelenek voltak őket elérni. A nyomozást a rendőrség kiemelten kezeli, a gyanú szerint mindenképp

a munkája miatt gyilkolhatták meg az újságírót.

Ján Kuciak korántsem volt ismeretlen a szlovák médiában: a mindössze 27 éves oknyomozó újságíró számos  korrupciós dologgal kapcsolatban írt/kutatott. Az Aktuality.sk internetes weboldalnak dolgozó újságíró elsősorban a Smer kormánypárthoz közeli oligarchákról írt, és leginkább az adócsalással kapcsolatos ügyekre összpontosított, amelyek a leggyakoribb gazdasági bűncselekménynek számítanak az országban. Foglalkozott már a Panama Papírok szlovákiai aspektusaival, Robert Kaliňák szlovák belügyminiszterrel, vagy Ján Počiatka egykori pénzügyminiszterrel, de olyan helyi ügyekről is lerántotta a leplet, mint a Tiszta nap (Čistý deň) galántai nevelőintézet finanszírozásának kétséges háttere.

Az elmúlt években nem akárkiket sikerült magára haragítania. Az egyik Ladislav Bašternák szlovák oligarcha volt, akinek neve és tevékenysége teljesen összefonódott a szlovák kormánnyal, különösen Ficoval. Bašternák egy luxusnegyed miatt került a média bírálatainak kereszttüzébe, hiszen az ő cégei építették a pozsonyi Bonaparte-lakóparkot. Ezenfelül ők adták el vagy adták bérbe az itteni lakásokat olyan prominens szlovák politikusoknak, mint

Robert Fico.

A Bonaparte Lakópark. A kép forrása: Wikimedia Commons.

2016-ban Jozef Rajtár (SaS) ellenzéki képviselő feljelentést tett, és a rendőrség is elkezdett vizsgálódni az ügyben.

Nem ő volt az egyetlen, akinek Kuciak rálépett a lábára. Bašternáknál sokkal „problémásabbnak” számít Marián Kočner, aki évek óta ismert a szoros alvilági kapcsolatairól. Kuciak február elején olyan cikkeket közölt, amelyekben szintén a luxuslakásokkal kapcsolatos tranzakciókkal foglalkozott. A Five Star Residence nevű lakóparkot Kočner cége, a Real Štúdio K.F.A. építette, és egy másik cége – az Inkasný Servis – ugyanebben a komplexumban 17 lakást vásárolt meg összesen 1 euróért, vagyis hat centet adott egy lakásért. Kuciak utolsó Facebook-posztja arról szólt, hogy a Five Star Residence-t építő Real Štúdio K.F.A valamikor az elkövetkezendő hetekben meg fog szűnni anélkül, hogy törlesztené a fennmaradó adósságait. A vállalkozó már korábban megfenyegette az újságírót, amikor Kuciak megkérdezte Kočnert, hogy az ellene folyó rendőrségi nyomozás miatt szabadult-e meg az ingatlanától. Erre a maffiakapcsolatokkal rendelkező üzletember megfenyegette:

„Keresni fogok bármilyen mocskot, és ha találok, akkor foglalkozni fogok Önnel, anyjával, apjával és rokonaival!”

Ján Kuciak erre tavaly szeptemberben büntetőfeljelentést tett, de a hatóságok nem foglalkoztak külön az üggyel, amit maga az újságíró is megjegyzett egy év végi posztjában. Most a rendőrség az Aktuality szerkesztőségével egyeztetve néhány újságírójuknak rendőri védelmet adott.

Az eset valósággal sokkolta Szlovákiát, ahol utoljára tíz évvel ezelőtt volt hasonló ügy, amikor a maffiával foglalkozó Pavol Rýpal oknyomozó riporter tűnt el. A szlovák politikai pártok szintén megszólaltak. Robert Fico a „demokrácia és a sajtószabadság elleni súlyos támadásnak” minősítette az esetet. Robert Kaliňák belügyminisztert megdöbbentette az eset és törölte a mai napi programját, a kulturális és az igazságügyi miniszter egyaránt elítélte a gyilkosságot. A Híd-Most párt szerint, ha valóban a munkája miatt gyilkolták meg Kuciakot, akkor az a szólásszabadság elleni támadást jelenti. Az ellenzék azt vetette a kormány szemére, hogy Máltához hasonlóan

„Szlovákia ma csatlakozott azokhoz az országokhoz, amelyekben az oknyomozó újságírókat halál fenyegeti”

és a belügyminiszter távozására szólítottak fel. Az Európai Parlament elnöke is megszólalt az ügyben:

 

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK