Kezdőlap Címkék Magyar Kultúra Napja

Címke: Magyar Kultúra Napja

MÁSOK VAGYUNK?

Legutóbb január 22-én, Kölcsey Himnuszának 200. évfordulóján Szatmárcsekén tartott beszédében fejtette ki Orbán miniszterelnök kedves gondolatát a magyarok különlegességéről.

Sokszor hallottuk már őt magyar észjárásról, magyar szellemről, magyar sorsról, magyar géniuszról beszélni, és ezúttal is ekörül forgott az egész beszéd.

„Nem jobbak vagy rosszabbak vagyunk, hanem mások”,

ez a vezérgondlat, s ekként állunk szemben az Oszmán birodalommal, a Habsburgoknak, a németeknek, a szovjeteknek, most pedig a „brüsszeli bürokratáknak”. Mindazoknak, akik azt akarják, hogy mások legyünk, mint akik vagyunk.

A történelmi ív tehát oda torkollik, hogy szemben állunk azzal, amit a „brüsszeli bürokraták” várnak tőlünk. Mert mit is várnak tőlünk a „brüsszeli bürokraták”, vagyis annak a demokratikus szövetségnek a legitim módon választott bizottsági vezetői és parlamenti (európai parlamenti) képviselői?

Azoknak a közösen elfogadott normáknak a követését, amelyet az Unió alapítói – még nélkülünk, hiszen mi akkor még éppen hogy kiszabadultunk a szovjet blokkból – kialakítottak, mi pedig a csatlakozáskor vállaltuk azokat.

Orbán és társai azonban rájöttek, hogy még sem akarják ezekhez a normákhoz igazítani a magyarországi viszonyokat. Ezért mondják azt, hogy mi mások vagyunk, a „magyar észjárás” nem azonos a brüsszelivel.

Igazuk van-e, tényleg mások vagyunk-e?

A franciákhoz, nyugat-németekhez (sic!), hollandokhoz, az Unió alapítóihoz, vagy a dánokhoz, svédekhez, írekhez, akik az elsők között csatlakoztak az alapítókhoz, alighanem tényleg mások vagyunk. A World value map nemzetközi értékrend-vizsgálatok azt mutatják, hogy a magyarok tradicionálisabbak, tekintélyelvűbbek, mint az észak- és nyugat-európaiak. Nálunk évszázadokkal később kezdődött a polgárosodás, a szekularizáció, és ennek megvannak a következményei. De nemcsak az észak- és nyugat-európaiakhoz képest vagyunk mások: a nemzetközi értékrend-vizsgálat szerint azokhoz képest is, akik velünk együtt vagy még később csatlakoztak, mint a lengyelek, csehek, szlovákok, horvátok, románok. Hozzájuk képest is tradicionálisabb és tekintélyelvűbb a magyarok átlagának gondolkodása, viselkedése.

Orbánnak azért fontos a magyarok mássága, hogy megalapozza a maga önkényuralmát, azt, hogy míg az észak- és nyugat-európaiak, de még a lengyelek, csehek, szlovákok, horvátok, románok rendszeresen elzavarják kormányaikat, a magyarok az egyszeri behódolás után nem lázadnak többé az ő uralkodása ellen. Az egymást követő kétharmadok mintha őt támasztanák alá.

Nem hiszem, hogy így lenne. Volt azért nekünk is húsz évünk, amikor demokráciában éltünk, amikor rendszeres volt nálunk is a kormányváltás.

Orbán az „egyszer kell győzni, de nagyon” logikájával az egyszer megszerzett teljhatalmat használta fel arra, hogy olyan viszonyokat teremtsen az országban közjogi értelemben is és a politikai élet gyakorlatában, az információ és a terjesztett világkép révén is, amikor nem tud többé megszabadulni tőle az ország.

A 2010-et megelőző nyolc évben az akkori kormányok hibái, a 2006-os politikai válság révén teremtődött nálunk olyan sajátos, a régió többi országától eltérő hatalmi helyzet, hogy kiépülhetett az orbáni önkényuralom. A 2010 előtti évtizedekben elindult polgárosodást sikerült Orbánéknak a visszájára fordítani. Régiónk más országában is késve indult a polgárosodás. Ott is tapasztalható a főváros, a nagyobb városok, illetve a vidék eltérő politikai preferenciája, a mögötte meghúzódó értékrendi különbségek. A különbség ott van, hogy míg másutt a hatalmon levők inkább a polgárosodás, a Nyugathoz való felzárkózás előmozdítására használják a hatalmi eszközöket, az Orbán-rendszer minden erejével a polgárosodás visszafordítására, a tekintélyelvű, önkényuralmi berendezkedés tartósítására. A magyarok másságának, különleges voltának hangsúlyozása is ezt szolgáló eszköz Orbánnál.

Arany kutyagumi – Déli kávé Szele Tamással

Kérem, valódi polgárember kávézás közben legszívesebben a kultúráról beszélget. Ennek apropója is van, ugyanis a héten volt a Magyar Kultúra Napja, melyről úgy tűnt, pártunk és kormányunk megfeledkezni látszik, de ez puszta káprázat: igenis sokat tesznek ők szellemi életünkért, annak támogatásáért, felemeléséért, akkora műbarátok, ahogy Petőfi mondaná a Helység Kalapácsában, „mint az izé”.

Ott vannak például rögtön a kultúrnapi elismerő oklevelek. Ez egy nagyon szép és főleg takarékos szokás, kap a delikvens egy igen szép, nemzeti színű keretes papírlapot, melyen ékes szavakkal megköszönik eddigi tevékenységét és további hasonlókra buzdítják: aláírja egy államtitkár, át lehet venni, kap egy pohár pezsgőt, és kész. Mondjuk kicsit hasonlít a Munka Vörös Zászló Érdemrendre, mert pénz nem jár vele, csak a szégyen, de pont jó így, főleg, ha tudjuk, hogy idén többek között Nyerges Attila kapott ilyent, aki arról nevezetes, hogy ő az Ismerős Arcok énekese.

Mondjuk a zenekarról nekem magamnak lesújtó a véleményem, úgy zenei mint szövegi világuk bonyolultsága vetekszik egy kőbaltáéval, de hát maga a műfaj, vagyis a „nemzeti rock” ilyen: vegyünk egy lakodalmas bandát, egy kemény basszust, egy erős ritmusszekciót és harmincas évekbeli olvasókönyvet, aztán már meg is van és párásodnak a tekintetek a honfibútól. Senkit sem zavar, hogy három akkord, ez ilyen. A Sex Pistols hozzájuk képest Tátrai-vonósnégyes. Hogy aztán Nyerges úr mihez kezd az oklevelével, az kérdéses, tényleg érdemesebb bekeretezni, üveg alatt falra tenni, ugyanis – papírcsákónak kicsi, papírhajónak kemény.

Azonban a műpártolás nem csak ennyi

A nagylelkű, szeretett vezetők mintegy magukhoz emelik az alkotásokat, főleg a festményeket, szobrokat, hasonló csecsebecséket, irodájukban állítják ki, otthonukban helyezik el őket (ugye, ez egy szonettel vagy egy kulcsregénnyel kicsit furán nézne ki), és így is kimutatják, mennyire becsülik a műtárgyakat. Vagy ha ők nem mutatják ki, kimutatja a becsüs. Vegyük rögtön az érzékeny lelkéről, finom hangulatairól ismert Hoppál Péter esetét.

„Letétbe megkapta két Kossuth-díjas magyar festő alkotását Hoppál Péter, amivel maga a fideszes országgyűlési képviselő dicsekedett lelkesen a Facebookon. A sajátos műgyűjtési módszerrel megszerzett festményeket a Janus Pannonius Múzeum helyezte el a kormánypárti politikusnál, hogy „felékesítse” a tárgyalóját.

„Pécsi országgyűlési képviselői tárgyalóm frissen felékesítve Keserü Ilona és Lantos Ferenc festményeivel” – írja keddi Facebook bejegyzésében Hoppál Péter. Csakhogy a fideszes országgyűlési képviselő azzal folytatja posztját, hogy mindezért köszönet a Janus Pannonius Múzeumnak, akik letétbe helyezték hozzám e remekműveket.” (HVG)

Jó, hát a letétnek ezer formája van, bizonyára adott némi anyagi garanciát, annak bizonyságául, hogy míg nála vannak a képek, nem esik bajuk.

Dehogy adott

A HVG hosszas kérdezősködés után megtudta, hogy habár „régóta bevett gyakorlat, hogy egy közgyűjtemény műtárgyat ad tartós megőrzésre egy közhivatal, kulturális intézmény vagy közjogi méltóság, például vezető pozícióban lévő tisztségviselő rendelkezésére, és ezt szívesen teszik olyan művek esetén, amelyek bemutathatósága a múzeumi keretek között nem biztosított jelenleg”, Hoppál mester ebben a kitüntetésben díjmentesen részesült.

Kérem, ez esetben holnap leszaladok Pécsre, tessék kinyitni a raktárat, körülnéznék kicsit, már nagyon unom, hogy olyan kopárak a falak itthon, készítsenek nekem elő valamit vagy Dürertől vagy, ha van, valamelyik németalföldi mestertől, Bruegheltől, Boschtól, mit tudom én, nem vagyok nagyigényű. Esetleg szóba jöhet valami ógörög szobor, reneszánsz kisplasztika, sótartó Cellinitől, egyéb bizsu… hogy az nekem nem jár?

Már miért?

Csak, mert nem vagyok közjogi méltóság? A Hoppál sem az. Hoppál képviselő, mint ilyen, közjogi tisztségviselő, közszereplő, de nem méltóság. Sőt, még én is lehetek ilyen, ha megválasztanak, Hoppál sem a Parlament kupolatermében született, egy törvényjavaslattal a kezében. Tessék nekem megelőlegezni a bizalmat, vagy meglesz magukról a véleményem.

Ja, akkor sem? Hát, pedig szépen kértem…

Orbán, a puritán

De meg is értem, ha én nem kapok műkincseket szép szóra, most nagy a keletjük. Orbán Viktor puritán várbéli irodájához adataink szerint 34 festményt és 4 szobrot kölcsönöztek ki a Szépművészeti Múzeumból. A szőnyegeket meg az Iparművészeti Múzeumból hozták ki. Most Tisza István bútorait nem is firtatom, de álljon itt a műtárgyak teljes listája, az Átlátszó nyomán: mindenki beláthatja, hogy ennyi díszítésre mégis szükség van egy igazán puritán irodába, ezek nélkül olyan barokkos lenne…

Festmények

  1. Bogdány Jakab: Virágcsendélet papagájjal (olaj, vászon, 71 x 94,5 cm)
  2. Böhm Pál: Tájkép (olaj, vászon, 75,5 x 101 cm)
  3. Brodszky Sándor: Esztergom és vidéke (olaj, vászon, 132 x 216,5 cm)
  4. Czigány Dezső: Asztali csendélet almákkal (olaj, vászon, 58 x 51,3 cm)
  5. Egry József: Csónakosok (pasztell, vászon, 70 x 86 cm)
  6. Feszty Árpád: A szentkorona elrejtése 1849-ben (olaj, vászon, 36 x 60,5 cm)
  7. Greguss Imre: Vörössipkások Szolnoknál (olaj, vászon, 181 x 130 cm)
  8. Györgyi Giergl Alajos: Mária templomba menetele (olaj, vászon, 41 x 86 cm)
  9. Hegedűs László: Vérszerződés
  10. Ismeretlen festő: Balatoni táj Badacsonnyal és ménessel (Betyártanya)
  11. Ismeretlen festő: Vác látképe
  12. Ismeretlen festő: Deák Ferenc arcképe (másolat Györgyi Alajos után)
  13. Jakobey Károly: Visegrád
  14. Keleti Gusztáv: Folyóparti táj (olaj, fa, 32,5 x 54 cm)
  15. Kunwald Cézár: Tisza István (olaj, vászon, 142 x 112 cm)
  16. Kunwald Cézár: Csendélet (olaj, vászon, 102 x 89 cm)
  17. Ligeti Antal: Táj folyóval (olaj, vászon, 35 x 56 cm)
  18. Ligeti Antal: Fiume (olaj, vászon, 137 x 203 cm)
  19. Márffy Ödön: Virágcsendélet (olaj, vászon, 50 x 60 cm)
  20. Márffy Ödön: Gyümölcscsendélet (olaj, vászon, 65 x 81 cm)
  21. Márton Ferenc: Hargita (olaj, lemezpapír, 74 x 51 cm)
  22. Mednyánszky László: Erdő széle
  23. Mihalik Dániel: Kiöntött a Zagyva (olaj, fa, 23 x 32,5 cm)
  24. Réti István: Kossuth Lajos képmása (olaj, vászon, 255 x 163 cm)
  25. Rubovics Márk: A Vág torkolata a nagy Dunába (olaj, vászon, 31 x 65 cm)
  26. Schallhas Károly Fülöp: Erdős tájkép (olaj, vászon, 59 x 79,5 cm)
  27. Spányik Kornél: Mátyás király (olaj, vászon, 168 x 92,5 cm)
  28. Stetka Gyula: Kamermayer Károly arcképe (olaj, vászon, 255 x 162 cm)
  29. Szamossy László: 48-as törzstiszt (olaj, vászon, 89 x 69,5 cm)
  30. Telepy Károly: Tájkép alakokkal (olaj, vászon, 98 x 137 cm)
  31. Várady Gyula: Sümegi várrom (olaj, lemezpapír, 49,5 x 69 cm)
  32. Vaszary János: Gyümölcscsendélet / Dinnyés csendélet (olaj, vászon, 73,5 x 97,3 cm)
  33. Vidra Ferdinánd: Pannonia (olaj, vászon, 285 x 185,5 cm)
  34. Wittich Eperjesi Károly: II. Rákóczi Ferenc arcképe (olaj, vászon, 76 x 63 cm)

Szobrok

  1. Beck Ö. Fülöp: Tisza István (bronz, 64 cm)
  2. Cser Károly: Szent István
  3. Kisfaludi Strobl Zsigmond: Kardját néző huszár (bronz, 42 cm)
  4. Róna József: Az idős Kossuth Lajos (bronz, 73 cm)

Ez, kérem, az igazi műpártolás, ennyi szépség között nem is lehet mást, mint kiváló döntéseket hozni. Vagy nem. Természetesen ezek is ingyen kerültek az egyszerű, fehér falakra, illetve közéjük. Ennek nincs ára, a Szépség ideálja megfizethetetlen, kérem szépen.

Főleg, ha nem is akarunk érte fizetni.

Én csak egy dolgot hiányolok a falról, hogy tökéletes legyen az iroda.

Egy bíborszín falvédőt, nemzetiszín szegéllyel, amire egy autentikus népművész színarany cérnával felhímezné:

„Hej, irodám puritán
nincsen benne tulipán
csak pár festmény, tubicám
arany kutyagumi tán”

Ez méltóképp feltenné a koronát a műre.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK