Kezdőlap Címkék Libanon

Címke: libanon

Miért támadta meg Izrael Iránt?

A két ország évek óta árnyékháborút vív. Konfliktusuk mára nyílt harcicselekményekig jutott. Izrael légicsapásokat hajtott végre szombaton Irán ellen – közölte az izraeli hadsereg.

A főváros, Teherán lakói által látott és hallott csapások hetekkel azután történtek, hogy Irán mintegy 200 ballisztikus rakétát lőtte ki Izraelre, és izraeliek millióit kényszerítette arra, hogy menedékházakba húzódjanak. Irán azt mondta, hogy e hónap eleji támadása megtorlás volt, amiért Izrael meggyilkolt egy iráni parancsnokot és a térségben Irán által támogatott csoportok több vezetőjét.

Izrael és Irán közelmúltbeli légitámadásai megtörték a közvetlen katonai összecsapások elkerülésének régóta fennálló gyakorlatát.

Íme egy pillantás mindarra, amit tudunk az Irán elleni izraeli katonai akcióról és azokról az eseményekről, amelyek idáig juttatták az országokat.

Az izraeli hadsereg szombaton hajnali 2 óra 30 perckor kiadott közleményében közölte, hogy „pontos csapásokat hajt végre iráni katonai célpontokra”, és azt mondta, hogy az Irán és szövetségesei által Izrael ellen több mint egy éve tartó támadásokra reagálva hajtja végre az akciót. Ez egy ritka elismerés volt Izrael részéről az iráni területen folytatott katonai tevékenységről, mert eddig nem ismerte el közvetlenül a támadások tényét.

Teheránban reggel 6 óra után a katonaság közölte, hogy a csapások véget értek. Izraeli tisztviselők szerint a támadás körülbelül 5 óra körül ért véget, miután 20 célpontot találtak el. Az áprilisi légicsapások után során Izrael körülbelül öt napot várt, hogy válaszoljon a teheráni október 1-i rakétatámadásra. Ezúttal a 25 napos válaszreakciót több tényező is indokolta, beleértve az Izrael és a Biden-kormányzat közötti tárgyalásokat, az amerikai légvédelmi rendszer megérkezését és a zsidó ünnepeket. A közelgő amerikai választások is  befolyásolhatták Izrael kivárását.

A múlt héten kiszivárgott két titkos amerikai hírszerzési dokumentum műholdfelvételeket írt le az izraeli katonai felkészülésről egy esetleges Irán elleni csapásra, és betekintést engedett a tervekkel kapcsolatos amerikai aggodalmakba.

Hogyan jutott Izrael és Irán idáig?

Irán és Izrael ellentéte évtizedeken át árnyékháborúnak minősült. Irán szövetséges csoportok hálózatát, köztük a Hamászt és a Hezbollahot használta fel izraeli érdekeltségek elleni támadására, Izrael pedig magas rangú iráni tisztviselőket és atomtudósokat gyilkolt meg, és kibertámadásokat szervezett Irán ellen. A köztük lévő közvetlen konfliktus idén robbant ki, a Hamász által Izrael elleni tavaly október 7-i támadások nyomán.

Áprilisban Irán rakéták és drónok százait indította Izrael ellen – ez volt az első közvetlen támadás az ország ellen –, megtorlásul a Szíria fővárosában, Damaszkuszban található iráni nagykövetség épületére adott izraeli csapásért, amelyben három vezető iráni parancsnok meghalt.

Izrael nagyrészt meghiúsította az iráni rakétatámadást az Egyesült Államok és más szövetségesei és saját légvédelme segítségével, majd közvetlen támadással válaszolt.

Aztán július végén izraeli repülőgépek megölték a Hezbollah egyik vezető parancsnokát Libanon fővárosában, Bejrútban, egy rakétatámadásért megtorlásul, amelyben legalább 12 ember meghalt. Egy nappal később a Hamász politikai vezetője, Iszmail Hanije meghalt egy teheráni robbanásban.

Az iráni kormány és a Hezbollah megfogadta, hogy megtorolják, de sokak meglepetésére Irán nem tett azonnali lépéseket.

Október 1-jén rakétát lőtt Izrael ellen, amivel az iráni Iszlám Forradalmi Gárda bosszút állt Haniyeh meggyilkolása miatt.

Az Irán által támogatott Hezbollah és a Hamász súlyos meggyengítése után Izrael megpróbálta egyensúlyba hozni stratégiai céljait szövetségesei – különösen az Egyesült Államok – azon aggodalmaival, hogy egy új támadás szélesebb körű regionális háborút indíthat el.

Az izraeli kormány közölte a Biden-adminisztrációval, hogy elkerüli az iráni nukleáris dúsítási és olajkitermelési telephelyek elleni csapást – mondta két tisztviselő. A bizalmas diplomácia egyeztetés érdekében névtelenül nyilatkozó tisztviselők azt mondták: Izrael beleegyezett, hogy támadásait az iráni katonai célpontokra összpontosítsa.

Amerikai tisztviselők aggódnak amiatt, hogy egy nagyobb közel-keleti konfrontációba keverednek a kevesebb mint két hét múlva esedékes elnökválasztás előtt.

A szombati támadás során Izrael azt mondta, hogy harci gépei rakétagyártó létesítményeket, föld-levegő rakétakilövőket és más katonai helyszíneket vettek célba. Az iráni nemzeti légvédelmi erők szerint Izrael katonai támaszpontokat támadott meg három iráni tartományban, köztük Teheránban is, szerintük „korlátozott károkat” okozva. Az iráni hadsereg közölte, hogy két légvédelemben dolgozó katonája életét vesztette a csapásokban.

Azzal, hogy elkerülte a nukleáris vagy olajinfrastruktúra helyszíneit, Izrael valószínűleg korlátozni akarta a két ellenfél közötti teljes háború valószínűségét, amely pusztító hatással lenne a régióra.

Izrael a közelmúltban megmutatta, hogy képes nagy távolságra is légicsapásokat végrehajtani.

A hutik elleni támadások során Jemenben szeptember végén az izraeli erők több mint ezer mérföldet repültek, hogy megtámadják az erőműveket és a hajózási infrastruktúrát, felderítő repülőgépekkel és több tucat vadászgéppel, amelyeket repülés közben kellett tankolni. Az Izraeltől mintegy 1000 mérföldre fekvő Teherán hasonló hatótávolságon van.

Iránnak sokkal erősebb a légvédelme, mint Libanonnak és Jemennek, de Izrael megmutatta, hogy velük szemben is előnye.

Áprilisban Irán első rakétatámadásának megtorlásaként egy izraeli légicsapás megrongált egy S-300-as légvédelmi rendszert Natanz közelében, egy közép-iráni város közelében, amely kritikus fontosságú az ország atomfegyver-programja szempontjából. Nyugati és iráni tisztviselők azt mondták, hogy Izrael légi drónokat és legalább egy rakétát lőtt ki  harci repülőgépről a támadás során.

Ez a csapás megmutatta, hogy Izrael képes megkerülni Irán védelmi rendszereit, és megbénítani azokat.

A Center for Strategic and International Studies, egy washingtoni kutatóintézet szerint Izraelnek további lehetőségei vannak: Jericho 2 közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták, amelyek körülbelül 2000 mérföld (kb. 3200 km) távolságban lévő célpontokat érhetnek el, és Jericho 3 közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták, amelyek olyan célpontokat is elérhetnek amelyek több mint 4000 mérföldre, azaz majdnem 6500 kilométer távolságra vannak.

Biden elnök ebben a hónapban kijelentette, hogy nem támogatja az iráni nukleáris létesítmények elleni támadást. A Fehér Ház szombaton támogatásáról biztosította Izrael hadműveletét, célzottnak és arányosnak nevezve azt.

Egy amerikai tisztviselő szombaton azt mondta, hogy Izrael figyelmeztette a Biden-adminisztráció illetékeseit a támadás előtt, de nem kívánta megmondani, hogy mennyivel előtte. Egyes elemzők szerint a közelgő amerikai elnökválasztás és az a tény, hogy Biden nem pályázik második ciklusra, megnehezíthette az adminisztrációt az izraeli fellépés befolyásolásában és esetleges korlátozásában.

A Fehér Ház szombati újságíróknak tartott hivatalos tájékoztatása szerint a kormányzat úgy véli, hogy az izraeli támadásnak véget kell vetnie Izrael és Irán közötti katonai cselekményeknek, de azt is kijelentették, hogy az Egyesült Államok ismét Izrael védelmére kel, ha Irán megtorolja.

Az izraeli titkosszolgálatok kiköszörülték a csorbát

0

Október hetedikén a Hamász terrortámadása meglepte Izraelt, és ez a súlyos hírszerzési hiba alaposan csökkentette az izraeli titkosszolgálatok presztízsét, amely addig a világ élvonalában volt.

Az elmúlt hetekben viszont a Moszad és társintézményei bizonyítottak: megölték Teheránban a Hamász politikai vezetőjét. Libanonban a Hezbollah vezére, Naszrallah sejk vált egy pontos támadás áldozatává. A két Irán barát terrorszervezet lefejezését a kiváló hírszerzői munka tette lehetővé. A Moszad hírszerzői mélyen beépültek Iránban – panaszkodott erről Ahmadinezsád egykori államfő, aki nemrég Budapesten járt, ahol titkos tárgyalásokat folytatott nem tudjuk, hogy kikkel. Mahmud Ahmadinezsád most elmondta: a Moszad irányította az iráni hírszerzés különleges kommandóját, melynek fő célja épp a Moszad ügynökök megsemmisítése volt Iránban.

Netanjahu Libanonba küld csapatokat, de az igazi célpont Irán

“A nemes perzsa nép megszabadulhat zsarnokaitól, ennek napja előbb eljöhet mint ahogy azt sokan várják” – mondta angol nyelvű beszédében Izrael miniszterelnöke, aki a leghosszabb ideje tölti be ezt a posztot. A 75 éves miniszterelnök úgy gondolja, hogy egyedülálló alkalma kínálkozik arra, hogy átformálja a Közel Keletet, és ezzel hosszú távra garantálja Izrael biztonságát. Washingtonban másképp gondolják: attól tartanak, hogy Izrael “korlátozott hadművelete” éppúgy elhúzódhat mint Putyin katonai akciója Ukrajnában. Biden kifejzetten lebeszélte Netanjahut a Libanon elleni támadásról. Az amerikai hadügyminiszter csapatokat helyezett készültségbe, hogy a Közel Keletre küldje őket.

x.com

Mit akar elérni Netanjahu Libanonban?

“Döntő csapást kíván bevinni a Hezbollah síita milíciának Dél Libanonban”

– mondta egy magát megnevezni nemkívánó magasrangú izraeli tiszt a brüsszeli Politiconak.

Netanjahu azt akarja elérni, hogy “a korlátozott hadművelet” elűzze a Hezbollah milicistáit a Litani folyón túlra, ez 29 kilométeres hátrálást jelentene a határon túl. A 2006-os fegyverszünet ezt írta elő, de a Hezbollah ezt megszegte, és közvetlenül a határ közeléből lőtt ki rakétákat Izrael északi területeire, melyek egy részét emiatt ki kellett üríteni.”

Netanjahu végső célja az, hogy

“a Hezbollah sohase legyen olyan erős mint eddig vagyis ne legyen képes komolyan fenyegetni Izraelt”

– hangsúlyozta a magát megnevezni nemkívánó magasrangú izraeli tiszt.

Naszrallah sejk megölése jelentősen növelte Netanjahu presztízsét, a miniszterelnök ezért is mondott nemet amikor Biden elnök megpróbálta lebeszélni a Libanon elleni hadműveletről. A Moszad arra ösztönzi a miniszterelnököt, hogy folytassa a hadműveletet a Hezbollah ellen Libanon területén. A Moszad egyik ex vezetője, Tamir Pardo kijelentette:

”nem szabad kihagyni ezt az egyedülálló alkalmat amikor a Hezbollah vezérkarát sikerült megsemmisíteni, és ezért a terrorista szervezet nem képes a kezdeményezésre.”

Az izraeli hadsereg azt akarja elérni, hogy a Hezbollah ne jelentsen olyan fenyegetést mint korábban:

”Szerény véleményem szerint a Hezbollah már sohasem lesz olyan mint a hadjárat előtt volt”

– hangsúlyozta a Moszad egykori vezetője.

Újabb hullámban folytatódott a terroristák tizedelése

Szerdán újabb halálos robbantások hulláma rázta meg Libanont. A Hezbollah tagjai által használt rejtetten robbanószerkezetté alakított walkie talkie-k szerte az országban felrobbantak. Információk szerint legalább 20 ember meghalt, több mint 450 megsebesült.

Ez volt a második összehangolt támadás az Irán által támogatott libanoni fegyveres csoport, a Hezbollah ellen, és a robbanások akkor történtek, amikor az ország az előző napi halottait temette. Akkor személyhívók robbantak fel, és legalább 12 ember halálát okozva, további 2700 megsebesült – közölték libanoni tisztviselők.

A Hezbollah Izraelt tette felelőssé a személyhívó támadásért, amerikai és más tisztviselők szerint Izrael apró robbanóanyagokat rejtett el egy Libanonba importált tajvani személyhívó szállítmányban.

Az izraeli hadsereg nem vállalta, igaz nem is tagadta a felelősséget a személyhívó robbantásáért, és nem reagált a legutóbbi támadásra vonatkozó megjegyzésekre sem. Az izraeli tisztviselők azonban szerdán közleményt adtak ki, jelezve szándékukat, hogy agresszívabb lépéseket tegyenek a Hezbollah erőinek Izrael északi határától való távoltartása érdekében.

A Hezbollah 11 hónapja mér határon átnyúló csapásokat Izraelre, még akkor is, amikor Izrael a Hezbollah szövetségesével, a Hamász ellen harcolt a Gázai övezetben. A Hezbollah rakétákat és drónokat kezdett lőni Izraelre a Hamász által október 7-én végrehajtott támadások nyomán, ami arra késztette Izraelt, hogy szerte Libanonban támadjon. Hónapok óta mindkét fél elkerülte a teljes háborút.

De Izrael védelmi minisztere, Yoav Gallant azt mondta, hogy

Izrael „új korszak kezdetén van ebben a háborúban, és nekünk alkalmazkodnunk kell”.

„A tömegközéppont észak felé mozog, ami azt jelenti, hogy az erőket, az erőforrásokat és az energiát észak felé irányítjuk” – mondta Gallant úr szerdai nyilatkozatában, amely nem utal kifejezetten a libanoni robbanásokra.

A személyhívók kedden robbantak fel az emberek kezében és zsebében. Két libanoni biztonsági tisztviselő és egy Hezbollah-tisztviselő azt mondta, hogy a szerdán felrobbant eszközök egy része a Hezbollah tagjaihoz tartozó kézi rádió (walkie talkie) volt.

Putyin légvédelmi rendszert küld a Hezbollahnak

Az Izraellel szembenálló síita szervezet Libanonban állandó fenyegetést jelent a zsidó államnak annál is inkább, mert a Hezbollah mögött ott áll Irán, amely Izraelnek még a létét sem ismeri el.

Az izraeli légierő jelenleg is rendszeresen bombázza Szíria két legfontosabb repülőterét – Damaszkuszt és Aleppo, mert az iráni fegyverek ezeken keresztül érkeznek el a Hezbollah síita milíciához Libanonba.

Oroszország – Irán mellett – az Asszad rendszer legfőbb támogatója Szíriában. Az amerikai hírszerzés most úgy értesült, hogy Putyin elnök a Wagner hadseregen keresztül orosz légelhárító rendszert ígért a Hezbollah milíciának. Ennek a légelhárító rendszernek a szállítása hamarosan meg is történik – írja a Wall Street Journal magukat megnevezni nem kívánó titkosszolgálati forrásokra hivatkozva.

Moszkva ezzel egyértelműen elkötelezné magát az Izraellel szembenálló erők mellett.

Sok kétség persze nem maradhat hiszen Putyin elnök meghívta a Hamász delegációját Moszkvába azt követően, hogy a palesztin terrorista szervezet brutális támadást hajtott végre Izrael ellen október hetedikén. Putyin ugyan nem fogadta a Hamász küldöttséget a hivatalos közlések szerint, de a palesztin delegáció hosszasan tárgyalt Bogdanovval, az orosz elnök közel-keleti tanácsadójával, és később bekapcsolódott a tárgyalásokba Irán külügyminisztere is. Oroszország és Irán együttműködése a szíriai polgárháború idején vált szorossá amikor mind Moszkva mind pedig Teherán Asszad elnököt támogatta fegyverrel is.

“Ha a Hezbollah támad, akkor ugyanúgy jár mint a Hamász”

Erre figyelmeztette a síita szervezetet Benjamin Netanjahu miniszterelnök nemzetbiztonsági tanácsadója. Tzachi Hanegbi közölte az izraeli sajtóval, hogy

“amennyiben a Hezbollah megtámadja Izraelt, akkor elpusztítjuk!”

A Hezbollah rendszeresen lő ki rakétákat Izraelre, és emiatt gyakoriak az izraeli válaszcsapások: a légierő bombázásokkal illetve rakéta támadásokkal próbálja meg likvidálni a Hezbollah rakétakilövő helyeit. Ezért fontos a Hezbollahnak az a légvédelmi rendszer, melyet Putyin elnök a Wagner hadseregen keresztül juttathat el neki. A Wagner hadsereg igen aktív Szíriában, ahol brutális módszereivel keltett feltűnést. Putyin számára a Wagner hadsereg kényelmes álcázást jelentett amíg Prigozsin fel nem lázadt ellene. A Wagner hadsereg ezt követően részben Fehéroroszországba távozott részben pedig beolvadt az orosz hadseregbe. Prigozsint és vezérkarát az orosz titkosszolgálat meggyilkolta felrobbantva azt a repülőgépet, melyen utaztak.

1 milliárd dollárra perli régi munkahelyét a kirúgott elnök vezérigazgató

Carlos Ghosn, aki nem is oly rég még a Renault-Nissan-Mitsubishi  autó gyáróriás elnök vezérigazgatója volt, egy cselló tokjában hagyta el Japánt 2019-ben, ahol korábban letartóztatták. Most rágalmazás és hitelrontás miatt perli a Nissant.

16 milliárd dollár a japán autógyár tőzsdei értéke, ennek csaknem 5%-át akarja kiperelni a libanoni menedzser – közli a Bloomberg. A sztár menedzsert 2018 végén vették őrizetbe miután saját cége azzal gyanúsította, hogy adóbevallásában csalt, és saját céljaira használta fel a Nissan pénzét. Carlos Ghosn mindent tagad, és azt állítja, hogy a japán igazságszolgáltatás elfogult a külföldiekkel szemben.

Az egykori sztármenedzser nem hagyhatja el Libanont, mert az Interpol körözést bocsátott ki ellene, amely az egész világra érvényes.

2021-ben egy amerikai állampolgárt és fiát az USA kiadta Japánnak, ahol el is ítélték őket, mert jó pénzért megszöktették egy cselló dobozában Carlos Ghosnt Japánból. 2022-ben Franciaországban is perbe fogtak mondván: saját céljaira használta fel a Renault pénzét. Carlos Ghosn erre azt válaszolta, hogy amennyiben szabadon mozoghatna, akkor minden vádra megfelelne. A sztármenedzser azt állítja, hogy az egész akciót a Nissan azért indította meg ellene, mert attól tartott, hogy összeolvasztja a japán autógyárat a francia Renault-val.

Japánban nem könnyű a külföldi menedzserek sorsa

A libanoni-brazil menedzser az első volt Japánban, aki egy óriás cég élére került, mert sikeres költség csökkentési módszereivel szép pénzt hozott a Nissan-nak, melyet összeházasított a Mitsubishivel is, hogy növelje az export kapacitást.

Carlos Ghosn eredményei Franciaországban is figyelmet keltettek, és 2005-ben rábízták a Renault vezetését is.

A Nissan-Mitsubishi-Renault a világ legnagyobb autógyára lett: 2018ban 5,54 autót adtak el az első félévben, és ezzel megelőzték a Volkswagent.

Csakhogy Japánban úgy vélték, hogy nekik nem érdekük a nagy egyesülé : nem akartak a Renault ázsiai részlegévé válni. 2018 november 19-én Carlos Ghosnt letartóztatták Japánban, és ezt követően mind a Nissan mind a Mitsubishi leváltotta vezérigazgatói posztjáról. A Renault egy kicsit tovább kitartott mellette, de végülis 2019-ben ők is nyugdíjazták. Óvadék ellenében Japánban kiengedték a börtönből a sztár menedzsert, akit azután Libanonba csempésztek. Carlos Ghosnnak több állampolgársága is van, de azért választotta Libanont, mert ez a kis ország nem adja ki polgárait bárhonnan is kérik azt.

Mi lesz a Nissan-Renault házassággal, melyet Carlos Ghosn hozott össze? Kezdetben olyan hírek terjedtek el, hogy válás lesz a vége, de most a Bloomberg arról számolt be, hogy új házassági szerződést köt a Renault és a Nissan, amely abban különbözik az előzőtől, hogy csökkenti a francia fél beleszólási jogait a japán autógyár ügyeibe.

Ami késik, nem múlik – Parlamenti választások Libanonban

Majdnem kilenc évet kellett várni a libanoni lakosságnak arra, hogy dönthessenek a parlamentjük összetételéről. A vasárnapi választásokon sem meglepetésekből, sem beteljesülő jóslatokból nem volt hiány. Ám még a győztes sem dőlhet hátra elégedetten a székében, ahogyan a vesztes számára is van ok a reménykedésre. 

Az elmúlt hetek nem szóltak másról Libanonban, mint a május 6-án megtartott parlamenti választásokról. A „cédrusok országát” ellepték a plakátok, a médiában folyamatosan megméretették magukat a különböző pártok jelöltjei, heves viták alakultak ki a közösségi oldalakon, miközben az utcákon egyáltalán nem számított szokatlan látványnak  a különböző mozgalmak híveinek összecsapása. A felfokozott hangulat és az intenzív kampány hátterében az állt, hogy a libanoni állampolgárok legutoljára 2009-ben dönthettek a 128 fős törvényhozás összetételéről.

Választási plakátot helyeznek el egy ház homlokzatán Bejrútban 2018. április 10-én. A kép forrása: MTI/EPA/Vael Hamzeh.

Azóta többször elhalasztották a választásokat, elsősorban a szomszédos Szíriában zajló harcok és az országból érkező közel 1,5 millió menekült miatt. Másodsorban pedig a folyamatos belpolitikai válság miatt nem került sor erre: 2014 és 2016 között egy politikai vákuum alakult ki, mert nem tudtak megegyezni az elnök személyéről; az iráni-szaúdi ellentét ostora rendre a Földközi-tenger keleti térségben fekvő országon csattant, a szemétválság mai napig megoldatlan problémát jelent a hatóságok számára; valamint 2017 második felében látványos módon próbálták meg eltávolítani az ország miniszterelnökét (erről bővebben később).

Bejrútban végül úgy állapodtak meg, hogy

„ha törik, ha szakad, Libanonban  mindenképp lesznek választások 2018 májusában.”

Ebbéli elhatározásukat jól szimbolizálta, hogy tavaly egy új választási törvényt vezetettek be, amellyel alaposan átalakították az ország választási rendszerét. A 26 választási kerület számát lecsökkentették 15-re, szigorítottak a jelöltségeken (például nem indulhatnak két párt színeiben, ami azelőtt bevett szokás volt), és a parlamenti küszöböt felemelték 10 százalékra. Igaz, így is sok bírálat érte a törvényt, mert például kimaradt a női kvóta, a szavazati korhatárt nem vitték le 21 évről 18 évre, vagy a hadsereg szerepét sem sikerült úgy megerősíteni, ahogyan az eredetileg elképzelték.

Ám a legfontosabb, az ország történelmét és a politikáját meghatározó dologhoz nem nyúltak hozzá: a felekezeti alapú hatalommegosztáshoz. Mivel Libanon 4,5 milliós lakosságának 54 százaléka muszlim – kb. fele-fele arányban szunnita-síita – és 40 százalék pedig keresztény, ezért már az ország függetlensége (1946) óta egy rendkívül bonyolult politikai rendszer működik, amely a paritás elvén biztosítja a képviselői helyek elosztását a 18 különböző felekezet között. Továbbá azon sem változtattak, hogy

Libanon államfőjének maronita kereszténynek, a miniszterelnöknek szunnitának, a parlament elnökének síitának kell lennie. 

A 15 választókerület és a jelöltek megoszlása a felekezetek szerint. A kép forrása: Link.

Apátiából jeles 

Mindenezek ellenére némi csalódást okozott az országban és a régióban egyaránt, hogy május 6-án a libanoni szavazóképes lakosságnak mindössze 49,2 százaléka adta le a voksát. Vagyis öt százalékkal kevesebben voltak most, mint 2009-ben. Érdekes módon pont a fővárosban mérték a legalacsonyabb részvételt. Pedig jelöltekből egyáltalán nem volt hiány:

a visszalépések és kizárások után is 917 jelölt marad, ebből 111-en nők voltak. 

Először az ország történelmében indultak nagy számban újságírók, civil társadalom aktivistái és vállalkozók. A választások alatt relatíve nagy volt a nyugalom, ami a libanoni fegyveres erők (LAF) jelenlétének köszönhető. Csupán egy-két helyről jelentettek verekedéseket vagy lövöldözéseket, amelyek rendszerint két tábor hívei között zajlottak.

Még egy kizárólag női jelöltekből álló párt is indult a választásokon, amely az Akkár (Libanon egyik régiója) Női nevet vette fel. A kép forrása: a párt honlapja

Egyelőre még folyik a vita az elemzők és az újságírók körében, hogy a korábbi elképzelésekkel ellentétben miért kevesen járultak a szavazóurnák elé. Leginkább a pénzalapok gyors kimerülését és a szunnita-síita ellentét kiéleződését hozzák fel magyarázatként, de ugyanúgy hozzájárulhatott a korábbi nagy szövetségek, vagyis inkább parlamenti blokkok felbomlása is, ami még inkább növelte a libanoni politika átláthatatlanságát. 2018-ig ugyanis két ilyen koalíció határozta meg a közel-keleti ország sorsát:

a Március 8-i Szövetség és a Március 14-i Blokk 

A Március 14-i Blokk a hadsereget, a szunnita és a keresztény falangista csoportokat fogta össze. Vezéralakja Szaad Haríri kormányfő, Szaúd-Arábia, a többi szunnita ország, illetve a nyugati államok támogatását élvezi. Ezzel szemben állt a síitákat tömörítő Hezbollah (ennek van egy politikai és egy katonai szárnya), a Nabíh Berri házelnök vezette, szintén síita és magát szekulárisnak valló Amal Mozgalom, valamint a Michel Aún köztársasági elnök által alapított Keresztény Szabad Hazafias Mozgalom is (Free Patriotic Movement – FPM). Az országban ők a legnagyobb támaszai a szomszédos Szíriában hatalmon lévő Bassár el-Aszad elnöknek. A legtöbb külföldi segítséget Irántól kapják és a vádak szerint elsősorban az iráni, és nem a libanoni érdekeket próbálják meg érvényesíteni.

Egy katona jelenlétében állnak sorba a szavazók a libanoni parlamenti választásokon Baaklinban. A kép forrása: MTI/EPA/Vael Hamzeh.

Üröm az örömben 

Szinte az összes választások előtti elemzés a Március 8 két tagját, a Hezbollah-Amal szövetséget hozta ki győztesnek. Tehát a kérdés sokkal inkább az volt, hogy mennyivel fognak majd nyerni, főleg miután, hiába síiták, még szunnita jelölteket is sikerült indítaniuk. Papíron a Hezbollah és annak szövetségesei negyvenegy mandátumot szereztek a 128 fős libanoni törvényhozásban, ami egyben azt jelenti, hogy a libanoni síiták több mint 90 százaléka továbbra is őket támogatja.

Ugyanakkor pár dolog beárnyékolta az ünneplésüket, és jövőt illetően komoly gondolkodásra késztette a párt vezetését. Haszan Naszralláh sejk, aki már 1992 óta vezeti a Hezbollahot, a választási kampány során kénytelen volt háttérbe szorítani a „megszokott” Izrael-ellenességét, Nyugat kritizálását és Szaúd-Arábia bírálatát. Ehelyett sokkal inkább a gazdasági helyzet jobbítására, a korrupció felszámolására és a középosztály elszegényedésének megállítására helyezte a hangsúlyt. Ugyanis

az elmúlt években a libanoni síita területeken érzékelhetően nőtt az elégedetlenség,

mert a szervezet még mindig túl sok pénzt költ a szíriai beavatkozásra, hiszen ők már 2012 óta Damaszkusz oldalán harcolnak, és a legalacsonyabb becslések szerint is közel 1500 fegyveresük vesztette életét a konfliktusban. Ehhez pedig párosultak még tavaly az újabb amerikai szankciók, illetve egy újabb Hezbollah-Izrael közötti összecsapásra való felkészülés is, amelyek miatt már alig jut anyagi erőforrás az általános életszínvonal fenntartására.

Gebran Bassil. A kép forrása: Wikimedia Commons

A másik tanulság pedig az, hogy nem konkrétan a Hezbollah győzött (ők ugyanúgy 12 helyet szereztek, mint 2009-ben), hanem annak szövetségesei (Amal, FPM) szerepeltek jól. Ebből pedig egyenesen következik az a kérdés, hogy vajon ez az eredmény arra készteti-e a feleket, hogy együttműködjenek Naszralláhhal vagy akár egymással.

Ugyanis pár hónappal a választások előtt ellentét robbant ki a Március 8-i Szövetségen belül, amely nyílt utcai konfliktusba torkollott. A vitát az váltotta ki, hogy Gebran Bassil külügyminiszter, aki egyben Michel Aún elnök veje,

gengszternek nevezte az Amal vezetőjét és a parlament elnökét, Berrit.

Habár azóta a Hezbollah vezetésével elsimították az ügyet, a koalíció megrendült. Annyira, hogy bár egyes helyeken még indítottak közös jelölteket, de országos szinten külön listákon indultak. Ennek köszönhetően az FPM különösen jól szerepeltek, hiszen harminc mandátumot szereztek. Egyelőre ugyan még zajlanak a tárgyalások az egykori Március 8-i Szövetséggel, de a pártban igencsak azon gondolkodnak, hogy önálló frakciót fognak alakítani.

Vesztesek padján 

Ennél sokkal rosszabbul alakult a Március 14-i Blokk sorsa. Náluk a felbomlás már évekkel ezelőtt kezdetét vette, amikor Valíd Dzsumblatt drúz vezető – a szíriai drúzok szélsőséges iszlamisták általi lemészárlása miatt –  kilépett a formációból. Ugyanúgy nem kedvezett számukra az sem, hogy Szaad Haríri alig két évnyi miniszterelnökség után szíriai közbenjárással megbukott. 2011-ben az életét féltve Szaúd-Arábiába menekült és a blokk legerősebb pártja, a Jövő Mozgalma vezető nélkül maradt és folyamatos frakcióharcok gyengítették.

A kaotikus időszak végét jelenthette volna, amikor 2014-ben Haríri visszatért az országba és a 2016-os kiegyezés értelmében megkapta a kormányfői posztot. Azonban pár hónappal később azzal szembesült, hogy a

legfőbb külföldi támogatója, vagyis Szaúd-Arábia fordult ellene.

2017 novemberében tett rijádi útja alatt egy televíziós beszédben váratlanul lemondott a hivataláról, állítása szerint azért, mert “megpróbálják őt megölni”, mégpedig az Iránhoz közel álló libanoni szervezetek. Ezt a magyarázatot azonban sem Libanonban, sem a nemzetközi közösségben nem fogadták el.  A médiában számtalan fejtegetés látott napvilágot: a legtöbb gyanú Szaúd-Arábiára terelődött, mivel a libanoni miniszterelnök már elvesztette a szaúdi uralkodócsalád kegyeit, mert nem tudta megfékezni az iráni befolyás növekedését és képtelen volt a libanoni szunnita közösség pozícióját is megerősíteni

Haríri felolvassa a lemondását:

Végül Szaad Harírit elengedték, november végén visszatért az országba. Ahelyett, hogy megerősítette volna a lemondását, december 5-én hivatalosan visszavonta azt. Ez azonban egyáltalán nem hatotta meg a szövetségeseit. A libanoni szunniták az egész esetből azt a konzekvenciát vonták le, hogy a kormányfő gyenge, nem méltó a 2005-ben meggyilkolt édesapja (Rafík Haríri) örökségére. A Jövő Mozgalmán belül – például Fuad Szinióra egykori miniszterelnök – is sokan támadták őt, hogy „semmit nem tett a szaúdi nyomás ellen”.

Épp ezért nem véletlen, hogy a Jövő Mozgalom pártja mindössze 20 mandátumot szerzett a parlamentben, vagyis hattal kevesebbet, mint 2009-ben. Sőt, a parlamentbe bekerült szunnita törvényhozók egyharmada nyíltan ellenséges Harírivel, még ha nem is feltétlenül a Hezbollah támogatói. A helyzet iróniája, hogy a kormányfő már hónapokkal korábban megérezte korábbi támogatottságának jelentős csökkenését, ezért is erősködött az új választási törvény bevezetése mellett. Csakhogy ez paradox módon pont fordítva sült el:

Eredetileg így akarta a Hezbollah hatalmi bázisát meggyengíteni, de ezzel csak azt érte el, hogy véget vetett pártja dominanciájának a libanoni szunniták körében.

Haríri számára az egyetlen fájdalomdíjat az jelentheti, hogy a korábban említett hatalommegosztás értelmében csak egy szunnita lehet a kormányfő, s az ország stabilitásának fenntartása érdekében meghagyják őt a miniszterelnöki poszton.

A Közel-Kelet lökhárítója

Libanon eddig sem volt könnyű helyzetben, hiszen a politikai instabilitáson kívül komoly gazdasági problémákkal volt kénytelen szembenézni. A világ legeladósodottabb országa csak a nemzetközi szervezetek segítségével és a kölcsönökkel tudja fenntartani magát és az országban élő szíriai menekülteket. Haríri egy igencsak ambiciózus – több tízmilliárd dollár nagyságú – gazdasági programot tervezett bevezetni, de ezt most átnyomni egy, a Hezbollah szövetségei által uralt libanoni parlamentben igencsak nehéz lesz.

Ugyanakkor a síita szervezet sem ülhet nyugodtan a babérjain, hiszen az, hogy a libanoni politika domináns szereplője legyen, nagyban függ a partnerei hozzáállásától. Ugyanis az elért eredmények tükrében könnyen úgy dönthetnek, hogy talán itt az ideje önálló irányt képviselni.

Egy dolog viszont biztos marad: a parlament összetételétől függetlenül Libanonnak továbbra is folytatnia kell a külpolitikai egyensúlyozást. Ez pedig igencsak nehéz feladat lesz, különösen most, hogy az Egyesült Államok felmondta az iráni atomalkut.

Orbán Viktor svájci bankárja és libanoni bankja

Mostanában egyre gyakrabban olvasni, hallani az Orbán család különös, gyakran talányos svájci ügyeleteiről, különösen a „család bankáráról”. Azonban ez az ügy jóval túlnyúlik az alpesi országon, sőt, magán Európán: a szálak egészen Libanonig vezetnek, amely iránt eddig is kiemelt érdeklődést tanúsítottak a miniszterelnök környezetében. 

A mára már saját – és a férje révén alighanem az uniós pénzek – „lábán álló” Orbán Ráhel nem is olyan régen még egy drága svájci vendéglátó-ipari főiskolán készült fel a nagybetűs életre. Akkoriban gyakran lehetett hallani arról, hogy a szülők időnként megjelentek az alpesi kis országban, azon belül is egy Zug nevű kis településen, amely megannyi szállal kötődik a csak „NER-lovagokként” emlegetett kormány-kegyencek tartózkodási helyéhez.

Bár aligha pusztán csak a szülői szeretet inspirálta ezeket az utazásokat. A szóbeszéd egy titkos bizalmast emleget, akiről a Független Hírügynökség jól értesült, de név nélkül nyilatkozó informátora csak a „család bankáraként” tett említést.

Ez a személy pedig Nagy István, Magyarország jelenlegi berni nagykövete.

Nagy István. Fotó: mfa.gov.hu

Az Orbán-családhoz fűződő kapcsolatait valamikor 2000-2001 tájára datálják, amikor az akkor még első kormányzati ciklusát építgető miniszterelnök őt kívánta kinevezni hazánk tiszteletbeli konzuljának. Nagy, aki akkoriban pénzes befektetők privátbankáraként is ismert volt, Bernben találkozott Kékessy Dezsővel, Orbánék családi üzlettársával. Kékessy feltehetően privátbankári „pozíciójában” ajánlhatta Nagyot a miniszterelnök figyelmébe.

2001-ben őt, a svájci-amerikai-magyar állampolgárt szemelte ki Orbán Viktor tiszteletbeli konzulnak, majd később a berni nagykövetség vezetőjének. A 2010-es Fidesz győzelem után Nagy István hamar feltűnt Orbán környezetében. Egyes hírek szerint a kormányfő már akkoriban megkínálta őt a washingtoni nagykövetség vezetésével, de a bankár még nem akart lemondani jól jövedelmező állásáról az Audi Banknál (nem összekeverendő az autógyártó céggel). Mégis megkapta a nagyköveti kinevezését, ám ehhez nem állomáshely, hanem személyes megbízás társult:

ő felelt a magyar-arab üzleti kapcsolatokért.

Az akkoriban a libanoni Audi Saradar-család bankjánál vezérigazgatóként és az Igazgató Tanács tagjaként is dolgozó pénzügyi szakembernek kifogástalan pedigréje van. A bejrúti The Middle East College-ben közép-keleti történelmet és vallástörténetet tanult, a New- York-i Columbiai Egyetemen politikai tudományokat és közgazdaságtanból diplomázott, de megfordult a Harvard egy nyári szemeszterén is. Kékessy is ennek ismeretében hozta össze Orbánékkal.

Az Audi Saradar bank. A kép forrása: Link

Nagy István 2012-ben ment nyugdíjba az Audi Banktól, és röviddel ezután kinevezték berni nagykövetnek. Bernből továbbra is felhasználta kapcsolatait az arab világban, segítve ezzel a „magyar kormányt”. A nagyköveti kinevezése azonban nem volt zökkenőmentes. A fogadó állam, amennyiben egyetért a kinevezéssel „agrément” [fogadó nyilatkozat] állít ki. Az „agrémen” megtagadása lehetőséget ad a fogadó országnak, hogy egyet nem értését kifejezze, s ha ezt teszi, az illető nem mehet oda nagykövetnek. Nagy István esetében meglehetősen sokáig tartott a fogadó nyilatkozat kiadása, mert a svájci hatóságok az országuk szuverenitásának megsértését látták abban, hogy a magyarok egy svájci állampolgárt akartak delegálni Bernbe. A magyar külügy sokáig nem értette ezt az akadékoskodást, az ügy csak akkor simult el, amikor Nagy lemondott a svájci állampolgárságáról.

2012-ig, ameddig a libanoni banknál is megtartotta igazgató tanácsi státuszát, gyakran látták Svájcban Orbán és Lázár társaságában. Még egy különös dolog érdemel említést:

Nagy lemondott a nagyköveti fizetéséről, és helyette költségelszámolást kért.

Nehezen magyarázható módon ezt meg is kapta, de nem Bern és Budapest, hanem Bern és Bejrút viszonylatában. Diplomáciai státuszával összeférhetetlennek tartják, hogy Magyarország rendkívüli és meghatalmazott berni nagyköveteként, az Orbán-család bizalmasaként a Thyssen-Bornemiszák vagyonát is kezelte, már akkor is, amikor tiszteletbeli konzulként képviselte Magyarországot Svájcban. A világ leggazdagabbjai között számon tartott Thyssen-Bornemiszák vagyonát kezelni nem mindenkinek adatik meg, de Nagy különösen jó kapcsolatot ápol a főnemesi család sarjával, Habsburg Károly főherceg különváltan élő feleségével, Francesca von Habsburg Thysen-Bornemiszával. Egyebek mellett ez azokból a cikkekből derült ki, amelyek a Panama-papírokhoz hasonló újabb offshore-szivárogtatás feldolgozásán alapulnak.

Nagy Istvánt azonban a libanoni kapcsolatai is

rendkívül értékessé tették a magyar kormány számára, mivel otthonosan mozgott a legfelső politikai-gazdasági körökben és nagyon jó baráti kapcsolatokat ápolt a vezető személyiséggel. 

A magyar kormánytagok pedig különösen szeretik ezt a közel-keleti országot. Amikor 2015 januárjában merényletet követtek el Charlie Hebdo vicclap ellen, néhány nappal később Európa vezető politikusaival az élén nagy tüntetést tartottak Párizsban. Erre Orbán Viktor is elutazott. Az OTP magángépével repült a francia fővárosba, amellyel egy nappal később Svájcba, a FIFA székhelyére utazott egy rendezvényre.

Csányi Air Invest Kft. HA-LKN lajstromú, Dassault Falcon 900EX típusú gépe.

A rendezvényt követő este ismét felszállt a gép, de a pilóta útvonal módosítást kért: Budapest helyett Bejrútba repültek. Informátorunk értesülése szerint egy rövid tartózkodást követően szálltak fel ismét. A fedélzeten volt Mészáros Lőrinc is. Ezt a kis „kitérőt” a Flightradar, a legnépszerűbb nyilvános repülőgép-követő alkalmazás is rögzítette. Mindez csak azért érdekes, mert tudomásunk szerint akkoriban egy pilóta egy újságíró kollégánknak telefonon beszélt erről, s néhány óra múlva a TEK megjelent a pilóta lakásán és felelősségre akarta vonni. Talán nem jár messze az igazságtól, ha ennek a kis „afférnak”, és a nehezen magyarázható éjszakai kitérőnek köze lehet az Orbán-család és Mészáros Lőrinc kimenekített pénzeihez, amelynek egy része feltehetően Libanonban „pihen”.

Jogosan merülhet fel viszont a kérdés:

miért pont Libanonba menekítenék a pénzüket?

Egy alig 10 ezer négyzetkilométer nagyságú, hat millió főt számláló közel-keleti országról van szó, amely gyakran ki van szolgáltatva a regionális hatalmak (Irán és Szaúd-Arábia) kénye-kedvének. Csakhogy Bejrút minden gyengesége ellenére nagyon fontos szerepet tölt be a magyar külpolitikában, különösen, miután Orbán Viktor 2010-ben miniszterelnök lett. A találkozók magas száma és gyakorisága önmagáért beszél: Orbán volt az első rendszerváltás utáni kormányfő, aki 2012 februárjában az arab országban járt és Nadzsíb Mikati libanoni miniszterelnökkel, illetve Michel Szulejmán köztársasági elnökkel is találkozott. Szokatlan módon egy évvel később a magyar kormányfő ismételten felkereste a „cédrusok országát”, de akkor már egy népes – 36 üzletembert számláló – delegáció kíséretében. Viszont újra személyes megbeszélést folytathatott a köztársasági elnökkel, amelynek a részleteiről semmit nem tudni.

2013 óta nem telt el úgy év, hogy a magyar kormány valamelyik prominens tagja ne utazott volna Libanonba.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 2015-ben, Trócsányi László igazságügyi miniszter 2014-ben és 2017-ben tárgyalt libanoni kormányok fontos tagjaival. Ezzel párhuzamosan pedig Magyarország gyakran fogadott libanoni delegációkat: tavaly Gibran Bászil külügyminiszter járt Magyarországon, amely során a magyar diplomácia vezetője nem győzte hangsúlyozni, hogy

„Libanon fontos szerepet tölt be a magyar külpolitikában, mivel ez az ország a közel-keleti stabilitás egyik fontos láncszeme”

Sőt, ma már egyenesen már úgy tűnik, mintha az Európai Unióban Magyarország lenne az egyik fő szószólója az arab országnak. Szijjártó a 2015-ös útja során 30 millió eurót ajánlott fel az arab országnak a menekültválság kezelésére. Később a magyar diplomácia volt a fő kezdeményezője annak, hogy a Libanonnak jóváhagyott 400 millió eurós segítséget 800 millió euróra növeljék, és ezért erőteljesen lobbizott az uniós intézményekben. Ugyanúgy tavaly a magyar kormány bejelentette, hogy másfél millió eurós összeget szán arra, hogy ottani megrongálódott keresztény templomokat újítsanak fel. A helyi sajtó szerint ezek közül 30 keresztény templom felújítása már tavaly novemberben elkezdődött.

A szokatlanul jó kormányközi kapcsolatokat tökéletesen szimbolizálja, hogy 2015-ben a legnagyobb libanoni lapokban jelent meg az az angol és arab nyelvű hirdetés, amelyben Budapest figyelmeztette a menekülteket: amennyiben illegálisan lépnek Magyarország területére, akkor ott börtön vár rájuk. A kép forrása: Twitter

Azonban ennek a jó libanoni-magyar viszonynak az oka elsősorban nem a migráció vagy a kereskedelmi kapcsolatok, hanem sokkal inkább azok a pénzügyi összefonódások, amelyek a korábban említett Audi Bank esetében szintén láthatóak. Ráadásul nem ez az egyetlen bank, amellyel a magyar kormány szoros kapcsolatot ápol. A Fransabank, amelynek nemcsak az arab világban, hanem Franciaországban, Fehéroroszország vagy Kubában is vannak kirendeltségei, neve korántsem cseng ismeretlenül Magyarországon. A bankot irányító Kassar-fivérek közül Abdel Magyarország tiszteletbeli konzulja, és korábban ő vezette a Malév libanoni képviseletét, Adnan az arab országok kereskedelmi kamaráinak elnöke.

Igazán ismertté akkor váltak Magyarországon, amikor Orbán 2013-ban mindkettőjüket Magyar Érdemrenddel tüntette ki  a magyar–libanoni kapcsolatok fejlesztése érdekében végzett tevékenységükért és a budapesti Magyar-Arab Gazdasági Fórum megszervezésében játszott szerepükért.  Az ünnepi beszédben a magyar kormányfő hangsúlyozta a „Kassar-fivérekkel fenntartott barátságot”,

akik jóban-rosszban kitartottak mellette, illetve „Magyarország sokat köszönhet nekik”. 

Az érdemrenden kívül a magyar kormány úgy „hálálta meg” a segítséget, hogy a 2014-ben Növekedési Hitel Bankban Zrt. (NHB) tulajdonosi körében a Kassar-fivérek által Fransa Holding – egyetlen külföldiként – 1,53 százalékos részesdéssel bír a mai napig. Ugyanakkor a mai napig nem tudni – és ezen a téren a Magyar Nemzeti Bank is eléggé szűkszavúan nyilatkozik -, hogy a Fransabank valójában miben is volt Magyarország (vagy Orbán-család) segítségére.

Orbán kitünteti a Kassar-fivéreket 2013-ban.

Vajon az Orbán-család és Mészáros Lőrinc kimenekített pénzei még mindig ott pihennek a libanoni bankok- akár a Fransabank, akár az Audi – számláin?  Vagy már beszélhetünk erről múlt időben is, ugyanis a miniszterelnök kétszer is megijedhetett, jó helyen vannak-e a „megtakarításai” az arab világban, nem volnának inkább biztonságban idehaza? Az első vészcsengő az emlékezetes kitiltási botrány idején szólalhatott meg nála, hiszen akkor köztudottan rálépett az amerikaiak „lábára”, és alighanem az USA az egyetlen hatalom, amelytől joggal tart.

A másik alkalom akkor lehetett, amikor kiderült, hogy találkozott az Interpol körözési listáján 25 éve szereplő Ghaith Pharaonnal, és ezt is rossz néven vehették volna a pénzmosásra nagyon kényes amerikaiak. Forrásunk szerint Nagy lehetett az egyik olyan közvetítő, aki miatt Pharaon nálunk fektetett be, és nem máshol. Az elhunyt szaúdi milliárdosnak – akárcsak Nagynak – Libanonban szintén voltak komoly érdekeltségei. Például Pharaon utolsó Magyarországon bejegyzett vállalkozását, a mezőgazdasági gépekkel foglalkozó Robinsons Kft. egy libanoni üzletember kapta meg: Wissam Baroudi, aki az egykori libanoni elnök Michel Szulejmán veje. Arról a Szulejmánról van szó, akivel Orbán 2012-es és 2013-as libanoni látogatása során magánjellegű beszélgetést folytatott.

Ebben az időszakban „indultak vissza” a külföldön befektetett, tisztázatlan keletkezésű vagyonok Magyarországra. Hogy igaz-e mindaz, ami a napokban kiderült a „gyémánt-akcióról”, a futárokról, a sok-sok áttéttel tisztára mosott, alkotmányos költségként elvett uniós pénzekről, kinek-kinek bízzuk a fantáziájára. Az azonban tény: akkoriban kapott kedvet a kormány a bankvásárlásokra, amelyekbe befizetve a visszacsorgatott milliárdok követhetetlenné váltak. Azokra már senkinek nem lehet rálátása.

Ha visszatérünk napjaink „különös” történéseire, mindezek ismeretében talán magyarázatot lehet találni arra is, honnan pottyant Kósa Lajos ölébe az a hatalmas vagyon, amelynek mértékét talán a mai napig sem tudja felfogni. És a szálak Libanonból ismét visszavezettek Svájcba…

Franciaországba megy a libanoni miniszterelnök

0

Két napon belül Franciaországba utazik Szaúd-Arábiából Szaad Haríri libanoni miniszterelnök, mielőtt hazamegy, hogy hivatalosan is benyújtsa lemondását.

Haríri november 4-én, Szaúd-Arábiában jelentette be, hogy lemond tisztségéről, mert félti az életét, illetve mert Irán és az általa támogatott síita terrorszervezet, a Hezbollah rátette kezét az országára. Libanonban sokan azt gondolják, hogy a szaúdiak kényszerítették Harírit a lemondásra, és házi őrizetbe is helyezték.

Emmanuel Macron francia elnök tegnap azt jelentette be, hogy meghívta Franciaországba Harírit, miután telefonon beszélt vele és Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökössel. Macron azt mondta, hogy

a meghívás néhány napra szól, nem jelenti azt, hogy az emigrációba vonulás lehetőségét ajánlották volna fel.

Michel Aún libanoni elnök a Twitteren azt írta: reméli, véget ér az ország politikai válsága azzal, hogy Haríri elfogadta a francia meghívást.

Előkerült a libanoni kormányfő, de már az utód személyéről vitáznak

0

Hosszú idő után hírt adott magáról a november 3-án lemondott Szaad Haríri libanoni miniszterelnök, aki jelenleg Szaúd-Arábiában tartózkodik. Miközben a legtöbb nemzetközi médium még mindig a lemondás hátterében álló okokkal van elfoglalva, már egy-két helyen elkezdték pedzegetni, hogy ki léphet a helyébe. 

A vasárnap tartott idei libanoni maraton résztvevők is már azt követelték, hogy szeretnék minél előbb „visszakapni” Szaad Haríri kormányfőjüket, aki november 3-a óta Szaúd-Arábiában tartózkodik. A miniszterelnök Rijádban jelentette be a lemondását, de egyelőre még nem utazott vissza Libanonba, hogy törvényesítse azt.

Ez pedig súlyos kormányválságot idézett elő a „cédrusok országában”, miközben még mindig azt találgatják a libanoni politikusok, a szakértők és az újságírók, hogy mi áll Haríri döntésének hátterében. (A témáról lásd bővebben az elemzésünket). A legtöbbet hangoztatott érv, miszerint a libanoni miniszterelnököt valójában házi őrizetben tartják fogva Szaúd-Arábiában. Harírit Rijád kényszerítette lemondásra, mivel Mohamed bin Szalmán trónörökös az elmúlt hetekben intenzív tisztogatásokat hajt végre az országon belüli ellenfelei és a szaúdi uralkodócsalád korábbi külföldi szövetségeseinek a körében.

A találgatásoknak valószínűleg az sem fog véget vetni, hogy Haríri november 12-én először szólalt meg a lemondása óta.

„Szabad emberként vagyok itt Szaúd-Arábiában. Ha akarnék, holnap visszamehetnék. De itt van a családom és meg kell őket védenem”

– válaszolta Haríri arra a kérdésre, miszerint zsarolással vették volna rá őt a miniszterelnöki székből való távozásra. Megígérte, hogy pár nap múlva visszatér Libanonba és

„az alkotmány szerint törvényesíti a lemondását”.

Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy abban az esetben vonja csak vissza a lemondását, ha az országban tevékenykedő Hezbollah szélsőséges síita mozgalom kimarad a térség fegyveres konfliktusaiból. Szerinte ugyanis a Teherán-barát szervezet beavatkozott a jemeni és a szíriai háborúba, illetve a Perzsa-öbölben fekvő szunnita monarchia, Bahrein, belügyeibe.

A bejrúti kormányzati források arról is beszámoltak, hogy sikerült telefonon elérniük Harírit, de a libanoni miniszterelnök végig bizonytalannak és nyugtalannak tűnt és nem sokat húztak ki belőle azonkívül, hogy „minden rendben” van vele. Ugyanúgy nem adott pontos választ arra a kérdésre sem, hogy mikor tér vissza a közel-keleti országba.

Megvan az utód? 

A nemzetközi médiumok már a kezdettől fogva azt találgatták, hogy kit neveznének ki Szaad Haríri helyére, akivel egyszerre sikerülne kielégíteni az országban élő szunnita közösség igényeit és szaúdiak érdekeit. A legtöbben azon a véleményen vannak, hogy Rijád Haríri helyett a bátyját, az 51 éves Bahaa ed-Dín Harírit akarják látni a kormányfői székben. Egyes feltételezések szerint sokkal nagyobb befolyással és karizmával rendelkezik, mint Szaad. A vagyonát körülbelül 2,5 milliárd dollárra becsülik, több ingatlancég vezetője, amelyek szerte Libanonban és Jordániában működnek. Bahaa élete során többet tartózkodott Rijádban, mint Bejrútban és öccsével ellentétben sokkal jobb kapcsolatokat ápol a jelenlegi szaúdi politikai és gazdasági elittel.

Ezzel szemben más lapok elvetik azt a lehetőséget, hogy Szaad bátyja lenne a potenciális utód. Elsősorban azért, mert a család ismerősei szerint jobban érdekli őt az üzlet és a cégvezetés, mint a politika. Sőt, a két testvér között évek óta rossz a viszony, mivel Bahaa nem tudta megbocsátani édesapjának azt, hogy Szaadot nevezte ki politikai örökösének. Másodsorban pedig a Haríri-családnév az utóbbi napok válsága miatt egyre többet veszít népszerűségéből, korántsem biztos, hogy Michel Aoun libanoni elnök, a Hezbollah, vagy akár a Szaad által alapított Jövő Mozgalma elfogadja Bahaa személyét.

A magára hagyott cédrus – Kormányválság Libanonban

0

Már napok óta teljes tanácstalanság jellemezi a libanoni politikát. Amióta múlt héten Szaad Haríri kormányfő bejelentette lemondását, feje tetejére állt nemcsak a „cédrusok országa”, hanem szinte az egész közel-keleti régió is. A helyzet pikantériája, hogy Libanonban senki nem fogadja el a miniszterelnök távozását és külső szereplőket sejtenek az eset mögött. 

A nagy hazatérés

Szaad Haríri libanoni kormányfő második alkalommal sem élvezhette sokáig a miniszterelnöki szék kényelmét. Ő már korábban, 2009 és 2011 között az ország kormányfője volt, de akkor az általa vezetett kabinet összeomlott, így távozni kényszerült  a hatalomból, majd az országból is. Menedékre először Franciaországban, majd Szaúd-Arábiában lelt: nemcsak azért, mert korábban utóbbi volt a legfőbb támogatója, hanem mivel Haríri a monarchiában született, a libanoni mellett szaúdi állampolgársággal is rendelkezett.

Rafík Haríri, Szaa,d apja 2005-ben halt meg egy a Hezbollahnak tulajdonított merényletben. A mai napig nagy kultusza van az ország szunnita lakosságának körében. Fotó: Németh Róbert

Amikor Haríri 2016 elején visszatért Bejrútba édesapja halálának 11. évfordulójára, sokan tartottak attól, hogy jelentősen felborul a kényes egyensúly, pont akkor, amikor komoly külső és belső kihívásokkal kellett szembenézni.

Ennek ellenére egy politikai kiegyezést követően 2016 decemberében ismét kinevezték miniszterelnöknek. Rövid hivatalai ideje így sem volt kemény megpróbáltatásoktól és feszültségektől mentes: a szíriai háború még mindig nem ért véget, amely miatt

a libanoni hatóságoknak továbbra is közel kétmillió szíriai menekültről kell gondoskodniuk,

miközben az ország lakossága alig valamivel több, mint 6 millió. Ezzel párhuzamosan pedig a menekültek eltartása, az államadósság, a csökkenő külföldi befektetések száma mind súlyos következményekkel jártak a gazdaságra nézve.

Ám Haríri számára valószínűleg az utolsó cseppet a pohárban a libanoni síita szervezet, a Hezbollah jelentette. Ők már a kezdettől fogva kritizálták őt és a Jövő Mozgalma nevű pártját, illetve azt tömörítő Március 14-ei Koalíciót. Elsősorban amiatt érkeztek bírálatok, hogy a libanoni miniszterelnök a felelősségvonás elől Szaúd-Arábiába menekült, és „Rijád ügynöke lett”, miközben a szíriai államfő, Bassár el-Aszad elleni mérsékelt felkelőket tömörítő Szabad Szíriai Hadsereget (FSA) támogatta, valamint többször támadta Aszadot. Haríri korábban már többször emlegette, hogy úgy érzi: az egyébként Aszadot minden erővel támogató Hezbollah, amely sok országban szerepel a terrorszervezetek listáján, el akarja távolítani őt a hatalomból.

Írás a falon

„A politikai légkör olyan, mint az apám meggyilkolása előtt”

– jelentette ki november 4-én tartott televíziós beszédében libanoni miniszterelnök, utalva ezzel Rafík Harírire, aki szintén az ország kormányfője volt. Az idősebb Harírivel egy autóba rejtett pokolgép végzett 2005-ben, a merényletet az nyomozások szerint a Hezbollah hajtotta végre, de érintett volt a szíriai titkosszolgálat is.

Donald Trump és Szaad Haríri 2017. július 25-én találkozott egymással. Az amerikai elnök ismét egy nagy bakit követett el, amikor azért dicsérte meg a libanoni kormányt, mert olyan csoportok ellen is harcol, amikkel valójában egy parlamentben ül. Mint például a Hezbollah. Kép forrása: Twitter.

Ezzel párhuzamosan Szaad Haríri bejelentette lemondását is. Indokként azt jelölte meg, hogy merényletet készül ellene országban, és

a szálak nemcsak a Hezbollahhoz, hanem a szervezetet támogató legfontosabb külföldi országhoz, vagyis Iránhoz vezetnek. 

Ezért a televíziós beszédében azt is mondta, hogy nem tér vissza a cédrusok országába és inkább Szaúd-Arábiában marad.

Azóta pedig csak egyre mélyül a libanoni válság, amellyel kapcsolatban az a szakértők legnagyobb félelme, hogy nem fog megmaradni az országhatáron belül.

Meg amúgy is rengeteg furcsaság van a kormányfő lemondása körül. Például Szaad Harírit azóta egyszer sem látták szerepelni a televízióban, hallották megszólalni vagy interneten sem küldött semmiféle üzenetet.  Ezért az összeesküvéseket nagyon szerető arab sajtó azt kezdte el pedzegetni, hogy a szaúdiak valójában házi őrizetre ítélték a libanoni miniszterelnököt és a feleségét, illetve a gyerekeiket túszként tartják fogva.

Egyelőre ennek az állításnak még nem sikerült ellenőrizni a valódiságát, de kétségtelen, hogy a libanoni politikai vezetés is valami hasonlóra gondol. Már nemcsak az Arab Liga, hanem az Egyesült Államok, sőt, még Kína és Oroszország segítségét kérték Haríri „visszakapása” ügyében. Az ország politikai életében fontos szerepet játszó, de politikailag semlegesnek tekinthető libanoni hadsereg is azt nyilatkozta, hogy tudomásuk szerint semmiféle merénylet nem készült a kormányfő ellen, meg amúgy is garantálják a biztonságát.

A libanoni kormány és a Jövő Mozgalma szintén követeli, hogy Haríri azonnal térjen vissza az országba. Michel Aún, Libanon maronita keresztény elnöke hangsúlyozta, hogy nem fogadja el

a kormányfő lemondását, ameddig azt nem személyesen tőle hallja és nem magyarázza el annak okait.

Ráadásul még a Hezbollah is visszavett a korábbi hangnemből: Haszan Naszrallah, a szervezet vezetője inkább Szaúd-Arábiát okolta a jelenlegi válságért, és szerinte is házi őrizetben tartják a a libanoni miniszterelnököt.

Ezzel a véleményével a Hezbollah nincs egyedül. Irán elsőként reagált az ügyben, és Szaúd-Arábiát azzal vádolta, hogy ezzel a lépéssel kiélezi a libanoni és közel-keleti helyzetet, ráadásul, az irániak szerint, ehhez megkapták Donald Trump áldását, illetve Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök beleegyezését is, mivel mindkettő fő ellenségnek a régióban Iránt tartja.

Szaúd-Arábia ugyanilyen hangnemben reagált, természetesen ők az egész válságért a másik oldalt tették felelőssé. Sőt, a kormány csütörtökön eltanácsolta a szaúdi állampolgárokat attól, hogy Libanonba utazzanak, és felszólította azokat, akik az országban tartózkodnak, hogy azonnal térjenek vissza. Döntését később a többi Perzsa-öböl menti monarchia, az Egyesült Arab Emírségek és Kuvait is követte, miközben Bahrein pedig már korábban megtette ezt a lépést.

De vajon mi lehet ennek a libanoni válságnak a kimenetele? Miért pont most alakult ki? Erről bővebben ebben az elemzésünkben lehet olvasni.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK