Az Európai Bíróság a mai napon helyt adott az Európai Bizottság kifogásainak, és határozatában kimondta: az uniós joggal összeegyeztethetetlen a magyar felsőoktatási törvény „lex CEU”-ként elhíresült 2017-es módosítása, hiszen ez a módosítás alkalmas arra, hogy veszélyeztesse az egyetem magyarországi tudományos tevékenységét és a kutatásvégzést.
Magyarul tehát, ha tehát Orbánék nem hajlandóak változtatni a törvényen, annak az uniós jog szerint pénzbüntetés lehet a vége.
Nem meglepő az Európai Bíróság döntése, hiszen a tanuláshoz és a tudományos kutatáshoz való jog minden európai állampolgár alapjoga!
Nincs jobb- és baloldali tudomány, csak független tudomány létezik, ami kritikus, progresszív, és a tényeken alapszik!
Ez a döntés minden magyar ember számára világosabbá teheti: ha a magyar kormány az EU alapszabályát képtelen elfogadni, akkor nem az egyetemeket kell elűzni, hanem a kormányt!
A CEU üdvözli az Európai Unió Bírósága főtanácsnokának egyértelmű véleményét a lex CEU ügyében. A főtanácsnok világossá tette, hogy a lex CEU sérti az uniós jogot.
Juliane Kokott főtanácsnok véleménye szerint a lex CEU „indokolatlan”. A törvény „önkényesen diszkriminál” és „aránytalanul korlátozza” az akadémiai szabadságot. „Diszkriminatív és aránytalan” módon sérti az oktatási intézmények alapításához és működtetéséhez fűződő jogot.
Az Orbán-kormány feltétele, amely Magyarország és az egyetem származási országa közötti megállapodáshoz köti az intézmény működését, a főtanácsnok szerint „ellentétes az Európai Unió Alapjogi Chartájával”.
A főtanácsnok ajánlása minden részletében megerősíti a CEU érveit, amelyeket a 2017 áprilisában elfogadott lex CEU ellenében felhozott. Várjuk a Bíróság végső döntését, amely ősszel esedékes.
Amennyiben a Bíróság elfogadja a főtanácsnok érvelését, Magyarország az Európai Unió tagállamaként vissza kell hogy vonja a lex CEU-t, és vissza kell állítania a CEU jogát ahhoz, hogy amerikai akkreditációval rendelkező egyetemként Magyarországon működjön.
Ugyan a főtanácsnok a Bíróság részére megfogalmazott javaslata jelentős előrelépés, a CEU magyarországi jogi helyzete változatlan. 2019 januárja óta a CEU nem vehet fel diákokat amerikai akkreditációjú programjaira. Ennek eredményeképpen a CEU arra kényszerült, hogy kampuszt nyisson Bécsben, és 2020 szeptemberétől már minden új diákját itt fogadja. A főtanácsnok javaslata nem változtat a CEU tervein. Ameddig a magyar kormány nem vonja vissza a lex CEU néven ismert törvénymódosítást, addig nincs más választásunk, mint hogy folytassuk az amerikai akkreditációhoz kötődő oktatásunk Bécsbe költöztetését. A CEU azonban sose fogja hagyni, hogy a kormány teljesen kiszorítsa a CEU-t budapesti otthonából. A CEU továbbra is jelen lesz a városban a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetével (IAS – Institute for Advanced Studies), a Nyílt Társadalom Archívummal (OSA – Vera and Donald Blinken Open Society Archives), a Demokrácia Intézettel, a kognitív tudományok terén kutató laboratóriumaival és a magyar akkreditációhoz kötődő oktatással.
“A CEU-t kiszorították Magyarországról” – nyilatkozta a mai napon Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora. “A magyar kormányzat ezzel ellentétes állításai hamisak és félrevezetők” – tette hozzá Ignatieff.
Január elsejével a magyar kormányzat saját törvénye, a Lex CEU értelmében a CEU nem vehet fel új diákokat a világszerte elismert amerikai akkreditációjú mester és doktori képzéseire Budapesten. Ez valójában azt jelenti, hogy a CEU-t elüldözték abból a városból, amely több mint 25 éve az otthona. Bár a magyar akkreditációját megőrizte, Budapesten nem működhet amerikai akkreditációjú intézményként. Ennek eredményeképpen 2019 szeptemberétől kénytelen Bécsbe áthelyezni minden amerikai akkreditációjú programját.
„Egy egyetem elüldözése az országból támadás a felsőoktatás ellen és súlyos csapás az
akadémiai szabadságra” – mondta Ignatieff. A helyzet megoldása azonban még most sem lehetetlen. Ha a kormányzat azt akarja, hogy a CEU Budapesten maradjon, akkor a miniszterelnöknek biztosítania kell a CEU-t arról, hogy nem vonják vissza az egyetem működési engedélyét. Amíg ezt nem teszi meg, addig azok a kormányzati állítások, amelyek szerint a CEU Budapesten maradhat, nem felelnek meg a valóságnak.
Egy hónapon belül véglegesen eldől a CEU sorsa, értesült a Független Hírügynökség, csak éppen azt nem tudni hogyan.
Az a strasbourgi európai parlamenti ülésen nyilvánvalóvá vált, hogy Orbán Viktor nem hajlandó engedni a nyomásnak, azaz hiába akarta a Néppárt, hogy a magyar kormányfő adja be a derekát, és legalább két területen engedjen, Orbán erre nem volt hajlandó. Nem volt hajlandó változtatni a civil törvényen, vagyis változatlan érvényben hagyta, sőt már hatályossá is vált a bevándorlást segítő szervezetek különadóval való, lényegében büntetése, és a CEU működési engedélyére sem került rá a kormányzati pecsét. Hiába igyekezett mind a Közép-Európai Egyetem budapesti vezetése eleget tenni a törvénynek, és külön kampuszt indítani az amerikai városban, hiába nyilatkozott korábban úgy az Egyesült Államokban járt magyar kormányzati küldöttség, hogy a CEU teljesített a törvényi előírásokat, a szerződés aláírása mégsem történt meg.
(Tegyük hozzá gyorsan: a magyar fél előszeretettel hivatkozik arra, hogy ő nem követel semmi egyebet, mint amit másoktól is, tehát a törvényeknek megfelelő működést, arról gondosan megfeledkezik, hogy a törvényt utólag hozta a parlament, és visszamenőleg akarja érvényesíteni a CEU-ra vonatkozóan.)
Abban minden informátorunk megegyezik, hogy
a végső döntés kizárólag Orbán Viktor kezében van,
aki most már, belső körökben, de a nyilvánosság előtt is arra hivatkozik, hogy nem hajlandó engedni semmiféle zsarolásnak. És ez szép mondat a miniszterelnöktől, legfeljebb az a baj vele, hogy a Néppárt kérése csak most fogalmazódott meg – és a legcsekélyebb mértékben sem tekinthető zsarolásnak –, miközben a CEU vesszőfutása jóval korábbra datálható. Egyelőre az egyetem vezetői és a kormánytagok is kérdőn tekintenek a miniszterelnökre: miként határoz ebben az ügyben. Információnk szerint Gulyás Gergely kancelláriaminiszter korábban optimistán nyilatkozott, mostanra azonban elbizonytalanodott, nyilván azért mert maga sem tudja, mi jár pontosan ebben az ügyben a főnöke fejében.
Az egyetemen belül, forrásaink szerint, megoszlanak a vélemények: akad, aki a távozást és bécsi székhelyet sürgeti, mások viszont maradni szeretnének. Az utóbbira elsősorban az a magyarázat, hogy
egy Bécsben működő egyetem sokkal drágább lenne, mint a budapesti,
vagyis azon hallgatók számára, akik ma távoli országokból érkeznek a magyar fővárosba, megfizethetetlen lenne. Egy bécsi CEU már olyan összegekbe kerülne, amely szinte a legdrágább egyetemek sorába emelné, akkor viszont nem lenne versenyképes azokkal, amelyek ebben a kategóriában Nagy-Britanniában vagy az Egyesült Államokban vannak. Maga Soros György ugyanakkor, megelégelve az Orbán-kormány játszadozását – ha lehet ezt ennek nevezni – szívesebben helyezné át az általa alapított egyetemet az osztrák fővárosba, ahol lényegesen barátságosabb kormányzati környezet fogadná őt. (A CEU egyébként már alapított egy részleget Bécsben.)
Hogy Orbán mit szeretne? A Független Hírügynökség úgy tudja:
a miniszterelnök azt szeretné, ha a Közép-Európai Egyetem maga döntene a végső távozásról,
ez esetben moshatná kezeit: a dolog nem rajta múlott. Hogy ez a taktika beválik-e meglátjuk, mindenesetre, ha igazak a híreink, harminc napon belül mindenképpen eldől a maradás vagy menés kérdése.
„Az az egyetem vagyunk, amelynek a küldetése a nyitott társadalom újragondolása. Az elmúlt 25 évben soha sem haboztunk, ha az új körülmények fényében újra kellett fogalmaznunk a feladatunkat. A legutóbbi világesemények nyomán a CEU küldetése most fontosabb, mint valaha. Amikor a düh, a kirekesztés és a bezárkózás politikai erői felemelkednek, sokkal inkább nyitott szemmel kell járnunk a világban, mint valaha.” (Michael Ignatieff az egyetem rektora, a nyitott társadalomról)
Ami a CEU működése körüli vitát jellemzi, tökéletes példája a süketek politikai párbeszédének. A magyar kormány nem hajlandó se meghallani, se megérteni azokat a kifogásokat, amelyeket az Európai Unió a tanszabadság súlyos sérelmének minősít; az európai politikusok pedig egyszerűen nem is értik, azokat az átlátszó kifogásokat, amelyekkel Orbán Viktor a bírálatokat próbálja visszaverni, és a magyar álláspontot igyekszik velük elfogadtatni.
Európa a demokrácia deficitjéről beszél az egyetemet ellehetetleníteni próbáló intézkedések kapcsán, a magyar kormány migránsozik, Sorosozik válaszul.
Emlékezetes, hogy a CEU elleni támadások a felsőoktatási törvény módosításával kezdődtek, amikor a nemzetközi diploma kiadásának jogát ahhoz kötötték, hogy az illető egyetemnek az anyaországban is legyen működő kampusza. Nevezetesen ehhez egy amerikai társat kellett találnia a Soros György által alapított intézménynek. A kormány ebben az esetben pontosan tudta, olyan akadályt emel, amelynek teljesítése nehéz és körülményes feladat. A CEU-nak azonban ez sikerült: aláírtak egy megállapodást a New York-i Bard College-dzsal.
Ez viszont még nem elég: ahhoz, hogy egy nemzetközi egyetem tovább működhessen Magyarországon, kormányközi megállapodásra is szükség van. A CEU máris csapdába került: a magyar kormány az Egyesült Államoktól kormányzati szintű aláíró partnert kért a működési engedély fejében, ezzel szemben az USA-ban az oktatás a helyi szövetségi államok hatáskörébe tartozik. Most New York állam szerződési ajánlatát kellene Magyarországnak másik félként elfogadnia. Ezzel máris olyan helyzetet sikerült teremteni, ami
okot – ürügyet – szolgáltathat a megállapodás aláírásának halogatására. Az idő pedig rohamosan fogy, a törvény türelme december 31-én lejár.
A Sargentini-jelentés elfogadása kapcsán ismét előkerült a CEU-megállapodás ügye, amelyet a minap az egyik kereskedelmi tévé kért számon Szijjártó Péteren. A külügyminiszter úgy beszélt erről, mintha a magyar kormány nyitott volna a megállapodásra, csak szerinte az intézmény nem hajlandó teljesíteni az előírt követelményeket. Ha pedig ez még sokáig így marad, akkor a CEU csak abban az esetben adhatna ki továbbra is diplomát Magyarországon, ha a kormányzat speciális privilégiumokat adna neki.
A műsorvezető hiába kérdezte, hogy a magyar kormány miért nem írta még alá azt a megállapodást, amelyben New York Állam Oktatási Hivatala már igazolta, hogy az egyetem a hivatal által regisztrált oktatási tevékenységet folytat New York államban. 2018 áprilisában az akkori oktatási kormányzat vezetői meg is látogatták a CEU New York állambeli oktatási helyszínét, és azt nyilatkozták, hogy a magyar fél részéről a CEU-ról szóló megállapodás-tervezet véglegesnek tekinthető, és erről tájékoztatták New York-i tárgyalópartnereiket is.
Szijjártó fél évvel később még mindig a süketek párbeszédét választva egyre azt hajtogatja: az egyetemnek nincs külföldön campusa, csak megállapodott két amerikai intézménnyel egy-egy közös képzés indításáról.
A CEU ezzel kapcsolatban vissza is szólt a külügyminiszternek: szerintük szó sincs arról, hogy különleges privilégiumokat kérnének, mindig is betartották a magyar törvényeket.
Strasburgban, az Európa Parlament előtt Orbán Viktor azt mondta: a CEU-val minden rendben, aki nem hiszi, nézze meg az egyetem honlapját, ahol azt írják, hogy minden hallgató ezek után is a szokásos diplomát kapja majd, és újabb évfolyamok felvételére készülnek. A hír igaz, csak nem egészen így. Az egyetem kuratóriuma tavasszal valóban jóváhagyta, hogy az intézmény a megszokott felvételi határidők szerint megkezdje a toborzást a 2019-20-as tanévre Budapestre, ám az új tanévre való jelentkezést annak figyelembevételével hirdették meg, hogy
a kormány belátja-e végre, az egyetem teljesítette a magyar törvények által megszabott kötelezettségeit.
A CEU vezetői nyitottak egy kiskaput. Amennyiben a megállapodást nem sikerül a törvényes határidőig mind a két félnek aláírnia, és ezzel az egyetemük működési jogalapja megszűnik, a korábbi nemzetközi gyakorlatnak megfelelően, a kuratóriumuk idén márciusban egy bécsi kampusz létesítéséről is döntött. Helyszínt béreltek az osztrák fővárosban egy, a célra alkalmas helyen.
A CEU épülete Budapesten. Forrás: Wikimedia Commons
Most úgy tűnik, a Titánok harca folyik. A CEU és Orbán Viktor kölcsönösen elmennek a falig.
Előbbi arra játszott, hogy a Fidesz kellemetlen helyzetbe kerüljön az Európai Néppártban, utóbbi arra apellálhat, hogy a CEU feladja a várakozást és maga KÖLTÖZIK.
Lapinformációk szerint még tavaly ősszel eldőlt, hogy ha elmarad az áprilisi kormányváltás, vagy nem áll be teljes fordulat a Fidesz politikájában, akkor a következő két év során a CEU az osztrák fővárosba teszi át központját. Michael Ignatieff, a CEU rektora korábban mintegy „ultimátumként” közölte: ha június végéig a kormány nem írja alá azt a New York állammal megkötendő szerződést, amely a CEU sorsát rendezné, akkor Bécsben folytatják oktatói tevékenységüket. Később némileg enyhült az egyetem álláspontja, nem beszélnek szakításról, azt kommunikálják, hogy Budapesten maradnak.
Ezzel alighanem nehéz helyzetbe hozhatják Orbán Viktort: brüsszeli hírek szerint esetleg az egyetem további budapesti sorsa lehet az a kérdés, amely alapján az Európai Néppárt (EPP) dönthet a Fidesz tagságának esetleges megvonásáról. Egy, a néppárti tárgyalások részleteit ismerő, befolyásos fideszes politikustól származó információ szerint Orbán szűk körben ígéretet tett az EPP vezetőinek, hogy nem üldözi el Budapestről a CEU-t, arra azonban nem vállalt garanciát, hogy az intézmény magától sem hagyja itt a magyar fővárost. Ezek szerint
a miniszterelnök arra játszik, hogy a CEU saját maga szedje a sátorfáját.
Ugyanakkor nem csak az Európai Néppártból érkezik a nyomás a magyar kormányra. David Cornstein amerikai nagykövet első hivatalos látogatása az egyetemre vezetett, majd ki is mondta, hogy a két ország kapcsolata a CEU sorsán múlik. Amerikai szenátorok és képviselők nemrég levélben biztosították a nagykövetet, hogy az egyetem erős kétpárti támogatást élvez a Kongresszusban.
És a CEU-nak vannak más „lapjai” is. Bécs városa a Közép-európai Egyetemmel tavasszal egyetértési nyilatkozatot írt alá egy fiókintézmény létesítéséről, ami szerint az osztrák főváros még az idén, szeptember végéig megkötné a bérleti szerződést a CEU-val, amely a 2022-23-as tanévben kezdené meg működését az osztrák fővárosban. Az egyetem kivár: a 2017 októberi törvénymódosítás elég időt biztosít, hogy akár már a 2019/2020-as tanév kezdetére Bécsben megvethessék a lábukat. Az egyetem fiókintézményének költöztetésén hírek szerint hónapok óta dolgoznak. Már megtaláltak megfelelő helyszínt az osztrák fővárosban, hamarosan erről a szerződést is megköthetik.
A CEU viszonylagos biztonságban figyelheti Orbán dilemmáját: megtűrni vagy megtiltani?
A Képviselőház és a Szenátus 22 tagja írt levelet David Cornsteinnek, az Egyesült Államok magyarországi nagykövetének, hogy kifejezze, a CEU Budapesten maradása erős kétpárti támogatást élvez.
Az egyik kongresszusi képviselő által nyilvánosságra hozott levélben azt írják: elismerik David Cornstein erőfeszítéseit, amelyeket a CEU Budapesten maradásának érdekében tett. Megemlítik, hogy a nagykövet első hivatalos látogatása a CEU-ra vezetett, és azt is, hogy megszólalásaiból kiderül: érti, miért értékes az amerikai akkreditációval rendelkező egyetem.
A levélben írnak arról, hogy
a magyar kormány még mindig nem írta alá a megállapodást New York Állammal,
amely garantálná az egyetem további budapesti működését.
A képviselők szerint a kormány tarthatatlan helyzetbe hozta a CEU-t, amelynek bezárását nem csak a magyar felsőoktatás sínylené meg, de ennek
hatása lenne a két állam közötti kapcsolatokra is.
A levélben a képviselők és szenátorok azt is írják: örülnek, hogy
a nagykövet minden, magyar kormányzati tisztviselőkkel folytatott találkozóján felveti a témát.
Kiemelik azt is, hogy a CEU kiváló akadémiai intézmény, és az Egyesült Államokban komoly kétpárti támogatást élvez. Bíznak abban, hogy az egyetem Budapesten maradhat, és azok közé az intézmények közé tartozik, amelyek közelebb hozzák Magyarországot és az Egyesült Államokat.
David Cornstein egyébként néhány napja Orbán Viktorral is találkozott, és természetesen a CEU is szóba került. Utána a nagykövet egy rendezvényen azt mondta: szeretné, ha az egyetem még hosszú évekig nyitva lenne, és úgy érzi, hogy ez így is lesz.
Az egyetem kuratóriuma egyébként korábban úgy döntött: hogy a 2019-20-as tanévet is Budapesten kezdik el, ugyanakkor már Bécsbe is vesznek fel diákokat. A CEU rektorhelyettese pedig a Független Hírügynökségnek azt mondta: készülnek vészforgatókönyvekkel.
David B. Cornstein debreceni látogatásán beszélt arról, hogy az amerikai-magyar kapcsolatok akkor lesznek „betonszilárdságúak”, ha az egyetem ügye megoldódik.
Az Amerikai Egyesült Államok új budapesti nagykövete szerint az amerikai-magyar kapcsolatok az elmúlt időkben „nem olyanok voltak, mint amilyennek lenniük kellett volna”. Erről első hivatalos vidéki látogatásán, Debrecenben, a Református Nagytemplom előtt beszélt újságíróknak. Mint mondta, a kapcsolat már megváltozott.
Ugyanakkor beszélt a CEU-ról is, azt mondta:
„nagy veszteség lenne Magyarországnak, ha elmenne a CEU Budapestről”.
Arra is utalt, hogy ahhoz, hogy valóban jók legyenek az amerikai-magyar kapcsolatok, az kell, hogy az egyetem tovább működhessen Magyarországon. Ahogy fogalmazott: „a helyzet az, hogy most Magyarország élvezi az amerikai elnök, az amerikai külügyminiszter és az amerikai nagykövet támogatását. Nagyon jó lenne, ha a CEU ügye nem rontaná el ezt a jó viszonyt.”
Azt is mondta: „úgy érzem, ha ez az ügy megoldódik, betonszilárdságúra kovácsolható az Amerikai Egyesült Államok és Magyarország együttműködése”.
Miután megérkezett Magyarországra, üzenetértékű volt, hogy David B. Cornstein egyik első útja pont a CEU-ra vezetett, ahogy erről írtunk is korábban. A magyar állami média egyébként nem számolt be arról a látogatásról.
A napokban érkezett meg Budapestre David Cornstein, az új amerikai nagykövet, egyik első hivatalos útja a CEU-ra vezetett. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó szakértő szerint ez világos állásfoglalás és sürgetés a magyar kormánynak.
Egyértelmű üzenet David Cornstein látogatása a CEU-n, ezt mondta a Független Hírügynökségnek Szent-Iványi István külpolitikai szakértő, volt külügyi államtitkár, diplomata. Mint mondta, az egyetem ügyében régóta vita van Magyarország és az Egyesült Államok között, az USA ugyanis amerikai intézményként és nem „Soros-egyetemként” tekint a CEU-ra, és
többször is felhívták már erre a magyar kormány figyelmét.
Ezt emelte ki a találkozó után kiadott közleményében Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora is. Azt írta: „A CEU olyan amerikai intézmény, amely az elmúlt 27 évben jelentősen hozzájárult az amerikai-magyar kapcsolatokhoz.”
A nagykövetsége közleménye még egyértelműbben fogalmazott. David Cornstein ugyanis kijelentette:
„Támogatom az intézmény további budapesti működését, és remélem, hogy még sok évig lesz kapocs országaink között.”
Ahogy Szent-Iványi István a Független Hírügynökségnek fogalmazott, a diplomáciában ez erős és egyértelmű kiállásnak számít. A nagykövet egyébként már a meghallgatásán határozottan állást foglalt mind a CEU, mind a civilek mellett.
A szakértő szerint ez a mondat
világos sürgetést is jelent.
Az egyetem kuratóriuma hétvégi ülésén úgy döntött, hogy a 2019-20-as tanévet is Budapesten kezdik el. Ezzel egyidőben nyilvánosságra hozták New York Állam Oktatási Hivatalának levelét, amely megerősíti, hogy az egyetem maradéktalanul megfelel a lex CEU követelményeinek.
Ugyanakkor az egyetem a 2019-20-as tanévre már Bécsbe is vesz fel diákokat. A kormány ugyanis továbbra sem írja alá azt a megállapodást, amely a CEU további magyarországi működését biztosítaná, bár erre az egyetem többször felszólította, és nemzetközi nyomás is érezhető. Orbán Viktor miniszterelnök viszont a héten újságíróknak erről csak annyit mondott: „Jó döntéshez idő kell.”
Szent-Iványi István szerint önmagában a nagykövet látogatásának nem valószínű, hogy nagy hatása lenne, de
sok csatornán jut el a magyar kormányhoz ez az üzenet.
Mint mondta, az is látszik, hogy a magyar kormány javítani szeretné az amerikai-magyar kapcsolatokat, de, ahogy ezt Mike Pompeo külügyminiszter is egyértelművé tette, amikor Szijjártó Péterrel találkozott, ennek több feltétele is van, és az egyik a CEU helyzetének rendezése. A szakértő szerint ezt erősítette meg a nagykövet látogatása az egyetemen.
A CEU jövőjéről nemrég Enyedi Zsolt rektorhelyettes nyilatkozott a Független Hírügynökségnek, ezt itt olvashatja el.
Az egyetem kuratóriuma úgy döntött, hogy a 2019-20-as tanévet is Budapesten kezdik el, ugyanakkor már Bécsbe is vesznek fel diákokat.
Ahogy az egyetem közleményében írja, annak figyelembevételével döntöttek így, hogy a CEU teljesítette a magyar törvények által megszabott kötelezettségeit, ugyanakkor a magyar kormányzat továbbra is elzárkózik a felsőoktatási törvény módosítása által teremtett helyzet rendezésétől.
Mint írják: az egyetem kuratóriuma jóváhagyta, hogy
a CEU a megszokott felvételi határidők szerint megkezdje a toborzást a 2019-20-as tanévre Budapestre.
Ezzel együtt nyilvánosságra hozták New York Állam Oktatási Hivatalának levelét, amelyet Kásler Miklós emberi erőforrás miniszternek, Altusz Kristófnak, a külügyminisztérium helyettes államtitkárának, CEU-ügyi főtárgyalónak, valamint az Oktatási Hivatal két vezetőjének küldtek el. Az amerikai levél megerősíti, hogy
a CEU valóban felsőoktatási tevékenységet végez New York államban, és így maradéktalanul megfelel a lex CEU követelményeinek.
A CEU kuratóriuma egyébként jóváhagyta az egyetem New York-i oktatási programjainak bővítését és továbbfejlesztését. Azt is jóváhagyta, hogy az egyetem oktatási helyszínt béreljen egy, a célra alkalmas bécsi területen, és megkezdje a toborzást a városba a 2019-es tanévre.
Vagyis a közlemény szerint
az egyetem 2019-től Budapesten és Bécsben is folytat majd képzést.
Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora a döntést kommentálva azt mondta: „A CEU örömmel fogadja a kuratórium világos üzenetét és kiállását az egyetem, Budapest és az akadémiai szabadság védelme mellett.”
Leon Botstein, a CEU kuratóriumának elnöke pedig arról beszélt, hogy „a magyar kormányzat több ízben is kijelentette, hogy amennyiben a CEU megfelel a törvényi előírásoknak, akkor kiszámítható feltételek mellett tovább működhet Magyarországon.
Itt az ideje, hogy Magyarország a vállalásainak megfelelően cselekedjen.”
A CEU kuratóriumának tagja többek között a Berkeley egyetem kancellárja, Chikán Attila volt miniszter, Kati Marton író, több világhírű egyetem professzorai és George Pataki volt New York-i kormányzó. A kuratórium tiszteletbeli elnöke Soros György.
Korábbi hírek szerint a német CDU ultimátumot adott a Fidesznek, hogy nem üldözhetik el a CEU-t Magyarországról. Az egyetem többször felszólította már a magyar kormányt, hogy írja alá a további budapesti működést biztosító megállapodást New York állammal. Orbán Viktor tegnap a parlamentben újságíróknak erről csak annyit mondott: „Jó döntéshez idő kell.”
Az egyetem jövőjéről nemrég Enyedi Zsolt rektorhelyettes nyilatkozott a Független Hírügynökségnek, ezt itt olvashatja el.
Olyan időket élünk, amikor a történelem kopog az ajtón Pető Andrea, a CEU professzora szerint
A történész nemrég kapta meg az Európai Akadémiák Madame de Staël-díját innovatív, gender szempontú munkájáért
A CEU-nak szerinte Budapesten van a jövője, mert itt vannak feladatai
A tudomány válságban van, a tudás helyett a lojalitás értékelődik fel
Releváns tudást kell előállítani, nem lehet elefántcsonttoronyba zárkózni
Az antigender retorika veszélyes, illetve az is, ha a nőkre tolják a demográfiai problémákat
A tudományos életben sem mindig egyszerű vállalni, ha valaki társadalmi nemekkel foglalkozik
Nemrég megkaptad az Európai Akadémiák Kulturális Értékteremtésért járó Madame de Staël-díját. Egy ilyen elismerés mintha plusz jelentőségre tenne szert ebben a helyzetben, amikor még az is valós veszély, hogy a CEU nem működhet tovább ebben az országban.
Két laudáció is elhangzott a díjátadón, az egyik az ALLEA elnökétől, Günter Stocktól, a másik Luisa Passerinitől, aki az európai történész szakma egyik legfontosabb alakja. Mindketten azt mondták, hogy azért én kaptam ezt a díjat, mert sokfajta témában nagyon népszerűen és eredetien írok. Akik korábban megkapták a díjat, mind tizenöt-húsz évvel idősebbek nálam, ezért van egy megelőlegezett bizalom jellege is a díjnak, hogy az elkövetkezendő húsz évet, ami a nyugdíjig hátra van nem Hawaiin fogom tölteni, koktélozva, hanem részt veszek az európai tudományos közéletben, és azokat az értékeket képviselem, amiket ez a díj is. A Madame de Staël-díj névadója egy gondolkodó, feminista nő volt, akit a tudományos életben is komolyan vettek, ezért világos, hogy olyasvalakinek akarták adni a díjat, aki ebbe a kategóriába beletartozik. Tudjuk azt is, hogy az európai, és különösen a kelet-európai tudományos életben a nőknek nagyon nehéz érvényesülniük. Az, hogy én ilyen messze eljutottam, annak köszönhető, hogy a CEU-ban mindig támogattak, és jó lehetőségeket kaptam. De nem jelenti azt, hogy nem kellett ugyanúgy megharcolnom itt is azért, hogy arról gondolkodhassak és írhassak, amit én fontosnak találok. A szófiai díjátadón egyébként nem találkoztam olyannal, aki ne kérdezte volna meg, hogy mi van a CEU-val, hiszen az elmúlt huszonhét évben fontos részesévé vált a globális tudományos életnek. Mindenki tudja, hogy ez egy nagyon jó egyetem, és habár kicsi, nagyon fontos dolgot csinál. Tekintettel arra, hogy én 1991 óta dolgozom ott, ez nekem személyes öröm és büszkeség is.
Bocsánat, de ehhez nagyon idekívánkozik, hogy Kövér László a minap azt mondta, hogy bármelyik magyar egyetem jobb a CEU-nál.
Mindenki azt mond, amit akar. De egy tudományos élet van, és abban az egyben a CEU-nak nagyon fontos helye van. Magyarországon viszont az a tragédia, hogy az, hogy kinek honnan van diplomája, meghatározza, hol kaphat állást. Ezért a mi diákjaink már sokszor nem is gondolkoznak azon, hogy Magyarországon helyezkedjenek el, maximum az üzleti szektorban, de azért már ott is
meggondolják, hogy alkalmaznak-e valakit CEU-s diplomával.
Jó állásokat kapnak általában a diákjaink, ez például a mi tanszékünkön az akkreditációs felülvizsgálathoz készített végzősők munkavállalását követő jelentésből kiderült, de nem Magyarországon, és ez szomorú dolog.
A jelentkezők számára milyen hatással volt a bizonytalanság?
Sokkal többen jelentkeztek. Most nagyon érdekes hely lett a CEU. Jót tett a diákok rekrutálásának, hogy jó sajtónk volt, az egész világ rólunk beszélt, és az derült ki, hogy ez egy izgalmas, jó színvonalú, diákközpontú hely. Az egyetem közösségét is nagyon összekovácsolta ez az ügy, szóval én tulajdonképpen optimista vagyok minden szempontból. Az a típusú oktatás, amit mi csinálunk, az a típusú újszerű megközelítése a tudománynak és a tudományos kommunikációnak, az a jövő.
Abban is optimista vagy, hogy van jövője a CEU-nak Budapesten?
Hol legyen jövője, ha nem Budapesten? Itt van mit mondani, itt van mit csinálni. Itt van feladatunk.
Ahogy említetted is, a díj odaítélésének indoklásban hangsúlyozták, hogy olyan témákat vizsgáltál a társadalmi nemek szempontjából, amelyeknél ez alapvetően új megközelítést jelentett. Miért választottad történészként ezt a kiindulópontot?
Amikor az első könyvemet írtam, a Nőhistóriákat, az egyik nagytekintélyű történész kolléga megkérdezte, hogy mivel foglalkozom. Mondtam, hogy az 1945 utáni női politizálással. Erre azt válaszolta, hogy milyen jó, mert ez a téma egyszerűen nincs. Ekkor voltam mondjuk 26 éves, és nem volt túl lelkesítő, hogy a szakma egyik nagy öregje azt mondta arra, amivel évek óta foglalkoztam, hogy az nincs. Egyébként ebből is következik az, amit most tapasztalunk, hogy a szélsőségek történetének kutatása és a holokausztkutatás is válságba került. Az előző húsz évben csak a férfiak beszéltek férfiakról férfiaknak, most pedig szembe kell nézni a populista kihívással: sokan megkérdőjelezik a tudomány jelentőségét és tartalmát, és azt hiszik, hogy ők jobban értenek mindehhez, mint a történészek. Tulajdonképpen lehet, hogy ezért is adták nekem ezt a díjat, mert én már évek óta mondom, hogy ez bekövetkezhet. Az a szörnyű, hogy most elmondhatom, hogy én ezt előre megmondtam. Ami igazán bosszant az egészben, hogy mindenki meg van lepődve a fejleményeken, pedig egy nagyon jól átlátható tudományos paradigmaváltásról van szó, amivel egyébként az ALLEA szófiai közgyűlése is foglalkozott. Volt egy konferencia is a díjátadó mellett, ahol arról beszélgettünk, hogy
mi lehet csinálni az áltudományokkal, az álhírekkel, a médiával, és azzal, hogy a tudomány presztízse ennyire leértékelődött.
Ugyanis nemcsak Magyarországon, hanem globálisan is jellemző, hogy a tudomány, a tudás létrehozása és az egész intézményrendszer komoly válsággal néz szembe.
De mit adhat hozzá ezekhez a témákhoz, mint például második világháború vagy a holokausztkutatás a társadalmi nemek tanulmánya?
Nem arról van szó, hogy van a nagy történelem, meg a társadalmi nemek története és a nőtörténet, ami hozzátesz ehhez valamit. Hanem arról, hogy ez egy másfajta történet, másfajta forrásokkal és módszertannal. Releváns kérdéseket tesz fel napjainkra vonatkozóan, engem pedig történészként mindig az érdekelt, ami a jelenben fontos, illetve az, hogy mi lesz a jövőben, amihez meg kell ismerni a múltat, és gondolkozni rajta. A társadalmi nemek története újfajta episztemológiát és megismerést jelent. Ráadásul, ha az ember másfajta történelmet ír, mint a hagyományosan értelmezett politikatörténet, az már önmagában érdekes. Én megpróbálok mindig hozzáférhető nyelven is írni, ami nagyon nehéz. Pedig ennek a kihívásnak, ami előtt a tudomány áll, fontos része az is, hogy olyan könyveket írjunk, amik érdeklik az embereket, és el is tudják és akarják olvasni őket. Ez nagyon triviálisnak tűnik, de a tudományos életben nem mindig jellemző. A kollégáim nagy része rosszul van ettől a gondolattól, hogy ne csak a szűken vett szakmának írjanak, és nem érdekli őket, hogy a cikkeiket olvassák vagy sem. Én viszont azt gondolom, hogy igenis van felelősségük a tudósoknak ebben, mert
meg kell szolgálni azt a pénzt, amit az adófizetőktől kapunk.
Azzal, hogy releváns tudást állítunk elő.
Tehát olyat, ami nem csak egy tudományos burokban életképes.
Többek között azért van válságban a tudomány, mert nagyon buta módon elefántcsonttoronyba zárta magát.
A társadalmi nemek tanulmányozását sokszor azzal írják le, hogy ez a hagyományos értékrendre veszélyes dolog, „genderideológia”. Miért válhatott a konzervatív oldalról bűnbakká a tudomány?
A társadalmi nemek tudománya komplex tudományos megközelítés, határozott társadalomtudományi irányzat, de a társadalmi nemek elleni küzdelem tulajdonképpen egy szocializációs harc része. Az úgynevezett antigender mozgalmaknak semmi köze nincs magához a tudományághoz, hanem azt a kérdést teszik fel, hogy mit tekintünk tudománynak. Ha megnézzük azokat, akik globálisan terjesztik ezeket az antigender üzeneteket, azt látjuk, hogy egy olyan nemzetközi mozgalomról van szó, amely paradigmaváltást akar elérni a tudományban, mintegy reklerikalizálva azt. Ez azt jelenti, hogy azzal a racionális, normatív módszertanok alapján működő tudománnyal szemben, ami a felvilágosodással létrejött Európában, vissza akarnak térni a középkorban használatos tudományossághoz, ahol a tények attól függnek, kinek mi az érdeke. Ebben a paradigmaváltásban a társadalmi nemek fogalma „szimbolikus kötőanyaggá” vált, ezért beszélnek annyit és annyian a „genderről”. Összeköt olyan fogalmakat, cselekvőket, intézményeket, eszközöket, amelyek különben nem tartoznának össze. Egyfajta tiltakozási forma lett a meglevő liberális rend ellen, mely megélhető alternatívát kínál. Mobilizálásra pedig érzelmeket, elsősorban a gyűlöletet és a megvetést használja. Sokszor arról beszélünk, hogy antifeminizmus vagy vissszacsapás (backlash) van, pedig nem ez a helyzet. Paradigmaváltás van, de még mindig sokan abban reménykednek, hogy ezeket a folyamatokat vissza lehet fordítani. Pedig semmit nem lehet visszaállítani. Világos, hogy például le akarják váltani a meglevő tudományos elitet, és létre akarnak hozni egy párhuzamos újat, amelynek egyetlen egy kritériuma van, a lojalitás. És ez visszatérés a középkorhoz.
Ha visszafordítani nem lehet a folyamatot, akkor mit lehet tenni azoknak, akik nem tetszik ez a paradigmaváltás?
A díjat elfogadó beszédemben azt mondtam, hogy újfajta terminológiát és megközelítést kell használnunk. A politikában is olyan nyelvet kell meghonosítani, amit az emberek megértenek. Emellett vissza kell nyúlni azokhoz az ellenállási formákhoz, amelyek régen nagyon jól működtek. Szalonokkal, alternatív, nyilvános terekkel, gondolkodással, beszélgetéssel, az emberek személyes megkeresésével. Tehát annak az ellenállásnak van itt az ideje megint, ami működött annak idején a kommunizmusban.
Ez egy elég markáns álláspont, hiszen sokan mondják, hogy ebbe az irányba haladunk, azt viszont, hogy el is érünk idáig…
Teljesen megváltozott a világunk. Nagyon atomizálódott a társadalom,
a neoliberalizmus teljesen szétverte a meglevő közösségeket,
intézményeket, áruvá tett az emberi méltóság lényegéhez tartozó értékeket és cselekvéseket. Például a Nőügyek 2018 kutatásból is az derül ki, hogy baj esetében a nők egy másik nőhöz fordulnak, eszükbe sem jut, hogy az államtól kérjenek segítséget.
Pető Andrea az ALLEA díjátadóján
Jó hogy ez a kötet szóba került, mert a bemutatóján az egyik legmeglepőbb dolog az volt, hogy mennyire más dolgok jelentik a problémát a nőknek ma Magyarországon, mint amivel értelmiségiként és feministaként foglalkozni szoktunk. Ez mintha egyfajta kritikát is jelente azok felé, akik foglalkoznak a társadalmi egyenlőtlenségekkel.
Pontosan, de az a helyzet, hogy a nőmozgalom mindig is olajfolt volt a vízen. Nagyon kevés olyan korszak volt a történelemben, amikor nemcsak egy kis zárt közösség beszélt ezekről a dolgokról magának, hanem kapcsolatot talált a nők tömegeihez. Amíg ez így van, addig nem kell aggódnia a hatalomnak: biztos nagyon sok olyan szavazó lesz, aki a gazdasági érdekei ellenére is egy olyan kormányt támogat, amely nem képviseli az érdekeit.
De egy alternatív, második nyilvánossággal, amelyet az előbb említettél, hogyan lehetne ezt megváltoztatni?
Az a kérdés, hogy a kis pontokból hogyan lehet felépíteni egy nagyobb közösséget. Illetve olyan problémákat kell megfogalmazni, amelyek mindenkinek problémát jelentenek, és olyan nyelven, amelyet mindenki ért. Erre világított rá a kutatási jelentés is. Nem egyéni probléma, hogy megszakadsz abban, ha egyedül neveled a gyereked. Ezek mind strukturális problémák, ezekről kell beszélni.
Igen, csakhogy a kutatásból az is kiderült, hogy a nők észlelik a problémákat, csak pont az nem csapódik le bennük, hogy ezek strukturális problémák, amelyeket a mélyben rejlő egyenlőtlenségek okoznak. Meglepő volt látni, hogy mennyire nem kapcsolják össze ezeket a dolgokat.
De erre nem úgy kell reagálni, hogy megmondjuk nekik, hogy márpedig ezek összekapcsolódnak, és ők buták, mert eddig ezt nem vették észre, hanem olyan helyzeteket találni, amelyekben ez nyilvánvalóvá válik. De ez már inkább politikai ügy.
Az illiberális állam felfogása kifejezetten jó táptalaja az antigender nézeteknek. Vajon mennyiben hozhat változást, hogy illiberális helyett most már szívesebben beszél kereszténydemokráciáról a kormányzat?
Mindenképpen jó lenne, ha ez az antigender retorika eltűnne, mert ez nagyon veszélyes dolog. A gyűlölet és a kirekesztés korlátozása biztonságpolitikai kérdés is. Ha pedig a kormány valóban kereszténydemokrataként viselkedne, az jó lenne.
Ha egy konzervatív kormány konzervatív, azzal nincs baj. Azzal van baj, ha konzervatívnak mondja magát, de illiberális,
mert abban a pillanatban nagyon közel vagyunk A szolgálólány meséjéhez. Tegnap néztem a tévében egy népesedési konferenciáról szóló tudósítást, ahol elhangzott egy olyan kifejezés, amit még sosem hallottam, hogy „petefészekkapacitás”. Ez egy nagyon riasztó narratíva.
A nőkkel kapcsolatban egyértelműen a reprodukciós és a gondoskodói feladatok kerülnek előtérbe a kormány kommunikációjában, de lehet a demográfiai kérdést anélkül középpontba állítani, hogy belecsúsznánk ebbe?
Persze, hogy lehet, nem kell feltalálni a meleg vizet. Csak nem a nőkre kéne rányomni ezeket a feladatokat, hanem megfelelő államilag finanszírozott infrastruktúrát kell kialakítani a gyerekvállalás támogatására. Igazából kevesebbe kerül az a nő az államnak, aki fizetetlen gyereknevelést végez munka mellett, mint ha fizetett gondoskodási munkát végez. Ha pedig az egész problémát leöntjük ezzel az anyaság ideológiai mázzal, akkor a nőket kívülről rákényszerítjük arra, hogy kevesebb pénzért vállaljanak több feladatot ahelyett, hogy az állam az adóforintokból létrehozna egy megfelelő támogató intézményrendszert.
Ha már szóba került A szolgálólány meséje, mit gondolsz a sorozatról? A kezdeti lelkesedés után mostanában szokás kritizálni.
Esztétikai szempontból lehet kritizálni, de ha csak egy kicsit sikerül vele vészjelzést adni a nézőknek a jövőre nézve, akkor már megérte. Tony Judt azt írta, hogy a szociáldemokrácia jövőjének kitalálásához a félelemre van elsősorban szükség. Tehát félni kell attól, hogy mi van, ha elrontjuk, ahogy az első világháború után történt. Mert nagyon nagy a tét, és évszázadokra el lehet rontani. Szerintem a félelem a legfontosabb érzelem, amire a politizáló embereknek szüksége van most.
Ritkán van olyan, amikor kopog a Történelem az ember ajtaján, most viszont ez történik.
De azt is fontos kiemelni, hogy a könyvben leírt Gileád azért jött létre, mert valami nem jól működött a liberális demokráciában.
A politika után beszéljünk arról is, hogy a tudomány hogy áll a társadalmi nemek tanulmányához. 2006-ban mondtad ezt: „az akadémiai tudományosság ellenállását mind ez ideig nem sikerült leküzdenünk, a befogadás gesztusai elmaradnak”. Hogy állunk most ebben? Például most már nem csak a CEU-n van társadalmi nemek tanulmánya szak.
Az én generációm foglalkozott először intézményesen a társadalmi nemekkel, és mi most már valamilyen szinten benne vagyunk a tudományos elitben. Van nagydoktori fokozatunk, ott vagyunk Tudományos Akadémiában, de kérdés, hogy hogyan tovább. Hogy ez az intézményekbe bekerülés pacifikálja a nőket, hiszen ott van a pozícióféltés, vagy a kollégák rájönnek arra, hogy az embernek a fejére úgyis oda van írva, hogy feminista és társadalmi nemekkel foglalkozik, ezért csak ennek felvállalásával lehet előre lépni.
De az elmondható, hogy a tudományos közösség elfogadta a társadalmi nemek tanulmánya létjogosultságát?
Az attól függ. Még most is készülnek olyan összefoglaló történeti munkák, amelyekből teljesen kimarad a gender. Ez egy hosszú távú harc, mert annyira más, mint a hagyományos politikatörténeti megközelítés. De egyre többen foglalkoznak nőtörténettel, a kérdés már csak az, hogy ők milyen típusú történeket mondanak el. Például eddig az volt a bajunk, hogy nincsenek nők a történelemben. Ez mostanra megváltozott, rengeteg női életrajz íródik, de nem mindegy, hogy milyen keretben beszélnek a nőkről. Az 1956-os emlékév kapcsán írtam, hogy még tíz éve sem gondoltam volna, hogy női szabadságharcosok képeivel lesz tele az utca 2016-ban, de azért az a helyzet, hogy ezek a nők nem önálló cselekvőkként jelentek meg. Tehát az nem elég, hogy sok nőtörténeti könyv és cikk van, mert
azt is vizsgálni kell, hogy miért maradtak ki a nők eddig a történelemből,
és melyek azok az értelmezési keretek, amelyekben most bekerülhetnek.
Beszéljünk egy kicsit az új kötetedről is, amely most jelent meg Elmondani az elmondhatatlant címmel, és a második világháborút a nemi erőszak szempontjából vizsgálja.
A könyv négy részből áll. Az első azzal foglalkozik, hogy milyen forrásaink vannak a második világháborúban elkövetett nemi erőszakokról. A második azt nézi meg, hogy milyen következményei voltak ennek a háború után, majd azt vizsgálom, hogy ez hogyan jelenik meg a különböző emlékezetformákban. Az utolsó rész pedig azzal foglalkozik, hogy mit lehet tudni az elkövető szovjet katonákról és katonanőkről. A könyv üzenetét azzal lehetne összefoglalni, hogy a második világháborút mindig a politika- és hadtörténet, jobb esetben a gazdaságtörténet szempontjából elemzik, ahelyett, hogy azt néznék, milyen hatása volt mindennek a civil lakosságra. Pedig a második világháborúnak az a jellemzője, hogy a nemi erőszak tömegessé vált. Ennek a következményeit vizsgálja a könyv. Az Elmondani az elmondhatatlant cím pedig arra utal, hogy a nemi erőszak olyan téma, amely önmagában is nagyon tabusított, és a forráshiány, illetve a források elfogultsága miatt a háború kapcsán erről még nehezebb beszélni.
Most min dolgozol?
A nők szerepével foglalkozom a nyilas mozgalomban, az MTA doktori disszertációmból írok könyvet.
Fikciós könyvet is írtál már, 2009-ben jelent meg a Katalin leányai. Ennek várható folytatása?
Ezt trilógiának szántam, és az első kötet, a Katalin leányai amellett, hogy krimi, tulajdonképpen nőtörténeti elméleti tankönyv is. Minden fejezet a nőtörténet-írás egyik elméleti kérdésről szól. Nagyon élveztem a könyv elkészítését, mert összekapcsolódott benne a kreatív írást és a tudomány. A diákjaim is nagyon élvezték azt a kurzust, amit akkor tartottam, mikor ezt írtam. A történész egyébként is detektív, megpróbálja megtudni, hogy mi, hol és hogyan történt, értelmezve a nyomokat. De mivel ez egy a 19. század végén játszódó krimi, akkor is élvezheti valaki, ha nem tudja, hogy egy nőtörténeti elméleti munka az alapja. Viszont azért is választottam ezt a népszerű műfajt, hogy megmutassam, hogy az ilyen dolgokról is lehet populárisan beszélni. A második részhez már megvan a kutatási anyag, de még nem tudom, mikor lesz belőle könyv.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
