Kezdőlap Címkék Lapszemle

Címke: lapszemle

Lapszem – 2017. szeptember 20.

0

Friderika napja van. Aki ismer Friderikákat, ne felejtse el felköszönteni őket. Már itt is a lapszemle! Friss, ropogós, vegyék, vigyék!

Népszava: Újabb nyugdíjas párt alakult

A Nemzeti Idősügyi Program kidolgozását tekinti legfontosabb feladatának a Lendülettel Magyarországért elnevezésű tömörülés – tudta meg a Népszava

Az alapítók olyan jövőképet akarnak megfogalmazni, amely biztonságos és méltó idősödést és időskort garantál a társadalom valamennyi tagja számára. Az új pártot Földényi György, a Nyugdíjasok Országos Képviseletének elnöke és Lévai Katalin korábbi esélyegyenlőségi miniszter, volt szocialista európai parlamenti képviselő vezeti.

Magyar Nemzet: Elveszhetnek az autóiparnak adott milliárdok

Öt éven belül 40-60 százalékkal kevesebb munkást alkalmaznak a magyarországi autógyárak a villanyautó, illetve a robotika térhódítása következtében, legalábbis erre jutott több nemzetközi felmérés is – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Róna Péter közgazdász. – Ez hatalmas problémát jelent, mert a magyar kormány munkahelyteremtési támogatás címén 3-6 évre előre kifizette a munkabérköltséget olyan állásokra is, amelyek jó eséllyel megszűnnek. Azért különösen hibás ez a politika, mert ahelyett, hogy idejében fölismerve a veszélyeket, kiemelten képezték volna a magyar munkaerőt, hatalmas összegeket adtak ki fölöslegesen.

Róna Péter arra is fölhívta a figyelmet, hogy optimista becslések szerint a gyárak termelése nem fog visszaesni, de a magyar beszállítók jó része esélytelen lesz, mert képtelenek a modern követelményeknek megfelelni. Vagyis a kormány másik nagy hibája, hogy nem készítette föl a beszállítói réteget az új technológia magyarországi bevezetésére. Ez pedig a bruttó hazai termék (GDP) visszaesésében is megmutatkozhat.

Magyar Hírlap: Káosszal készítik elő a terepet Gyurcsánynak

Ha nem ment demokratikus többséggel hétfőn este, kedd reggel „önerősen” kirúgta a XV. kerület fideszes alpolgármesterét a DK-s polgármester, Hajdu László – olvasható a Magyar Hírlapban. A történetben láthatóan minden út Gyurcsány Ferenchez vezet.

Miután hétfőn este elegendő voks hiányában nem sikerült Hajdu Lászlónak Rákospalotán napirendre vétetnie fideszes alpolgármestere jogköreinek megvonását és Pintér Gábor leváltását, közleményt adott ki a DK-s polgármester. Ebben Budapest XV. kerületének vezetője tudatta, saját hatáskörben szeptember 19-től megvonja Pintér jogköreit, felmondja alpolgármesteri megbízását, ami kedden reggel meg is történt, erről a polgármesteri hivatal dolgozóit is tájékoztatták.

Magyar Idők: Egyhangúlag döntött a Fidesz a nemzeti konzultációról

Gulyás Gergely javaslata volt, hogy a parlament alelnökének és a törvényalkotási bizottság elnökének jelölje őt a kormányfő – tudta meg a Magyar Idők Hende Csabától.

A Fidesz új frakcióvezető-helyettese közölte: a kvótaperben született ítélet miatt aktuális a Soros-tervről nemzeti konzultációt tartani. A szombathelyi politikus sajnálatosnak nevezte, hogy a város neve az MSZP-s Czeglédy Csaba körüli botrány kapcsán kerül a sajtóba.

A frakcióülésen vetődött fel, hogy szükség lesz erre a nemzeti konzultációra, és Kósa Lajos indítványozta erről a szavazást. A frakció egyhangúan döntött arról, hogy felkéri a kormányt a nemzeti konzultáció előkészítésére. Ez a kormány dolga lesz tehát, a frakcióra és a törvényalkotási bizottságra nem hárul feladat ezzel kapcsolatban.

Lapszem – 2017. szeptember 19.

0

Ma kedd van és Vilhelmina napja. Hogy hány Vilhelmina ünnepli ma a névnapját, arról nem tudunk, de az biztos, hogy már itt is van a lapszemle. Friss, ropogós, vegyék, vigyék!

Népszava: Keveseknek fontos a felcsúti foci

A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány idén 49 adófizetőtől összesen nem egészen 350 ezer forint egyszázalékos felajánlást kapott – derítette ki a Népszava az adóhatóság kimutatásából. Ez csökkenés tavalyhoz képest, mikor is 57 felajánlónak köszönhetően mintegy 395 ezer forint jött össze.

Anyagi katasztrófától azonban nem kell tartani: úgynevezett tao-s pénzekből eddig – mint azt korábban az mfor.hu kiszámolta – csaknem 14 milliárd forint ömlött a felcsúti fociba, és egyéb támogatásokból is befolyt nagyjából ennyi pénz. A Mészáros Lőrinc helyi polgármester, nagyvállalkozó vezetésével működő alapítványt Orbán Viktor miniszterelnök hozta létre.

Magyar Nemzet: Az erő a gátépítőkkel van

Bár ökológiai és társadalmi érvek sorát szedték össze a Római-part szétdúlását ellenzők, a döntéshozókat nem tudják meggyőzni – olvasható a Magyar Nemzetben.

A Római-partra tervezett mobil gát ellenzői újabb és újabb megmozdulásokkal próbálják felhívni a figyelmet a tervezett fejlesztés általuk vélt kockázataira. Tüntetnek, tanulmányt írtak, örülnének a népszavazásnak – az erő azonban nem ővelük van. Pedig törekvésüket a part menti büfések is támogatják, papír tálcaalátétjeiken a „Római-parti hekk veszélyeztetett faj lett” szlogennel hívják fel a figyelmet arra, hogy a gát megépülése esetén nekik nem sok keresnivalójuk lesz a környéken.

Magyar Hírlap:  Forró őszre, zavargásokra készül a Soros-hálózat

A polgári engedetlenségre készülnek, akár erőszakba is hajló akciókra kormányellenes mozgalmárok, több nyilatkozat és különböző előkészítő rendezvény is erre utal.
Bár az ellenzéki pártok szerint ilyesmiről nincs szó, számos nyilatkozat és program utal arra, hogy parlamenten kívüli formációk, úgymond, forró őszre készülnek – írja a Magyar Hírlap.

Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője és Németh Szilárd, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának alelnöke is elmondta a napokban, akár utcai zavargásokra is lehet számítani a kormányellenes erők részéről. Németh meg is nevezte Gulyás Márton mozgalmárt, Vágó Gábor „korrupcióellenes aktivistát” és Schilling Árpádot, a Krétakör volt vezetőjét, akik biztosan részt vennének ilyesmiben.

„Ha a kormány ősszel sem tér jobb belátásra, akkor olyan szinten fogjuk felbontani az együttműködést az államhatalommal. Fel kell készülni a blokádokra, épületfoglalásokra, élőláncra” – erről Gulyás értekezett korábban, majd az általa a választási rendszer igazságosabbá tétele érdekében indított mozgalom kapcsán előrevetítette: október 23. után „kérésünk követeléssé fog változni, és ennek nyomatékosításához erőszakmentes, polgári engedetlenségi mozgalmat indítunk. Olyan akciókban nyilvánul meg például, mint az ülősztrájk, az élőlánc vagy a közterületek elfoglalása.”

Magya Idők: KGBéla most Mongóliába utazott

Kovács Béla távollétében kezdődik meg ma az iratismertetés, mert a kémkedéssel és költségvetési csalással vádolt jobbikos európai képviselő a hírek szerint Mongóliában tartózkodik – tudta meg a Magyar Idők. A politikus ügyének egy része, az Európai Unió intézményei elleni kémkedés szinte teljes egészében titkosított, hiszen annak konkrét részleteit külföldi titkosszolgálatok minősített iratai tartalmazzák.

A titkos dokumentumok minősítését az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) lenne jogosult felülvizsgálni, de az valószínűtlen, hogy a külföldi társszolgálatok operatív anyagait nyilvánossá tennék. Ez a tény érdekessé teszi a védelem számára az iratismertetést, hiszen bár a kémkedésre vonatkozó minősített iratokba a védő betekinthet, nem kaphat belőle másolatot, nem fotózhatja le azokat, illetve ha jegyzeteket készít róluk, azokat sem viheti ki a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) irodájából. Kovács Béla pedig bele sem tekinthet ezekbe az iratokba, a kényes tartalmakról is csak védőjétől, Szikinger Istvántól értesülhet.

Lapszem – 2017. szeptember 15.

0

Szeptember 15-e van, a hét utolsó munkanapja, köszöntse fel Enikő és Melitta nevű ismerőseit, és nézzük, miről írnak a mai újságok.

Soros György elkötelezettsége Magyarország iránt megkérdőjelezhetetlen

Ezt mondta a Népszavának adott interjúban Csontos Csaba, a Nyílt Társadalom Alapítvány budapesti szóvivője. Többek között arról beszélt, hogy

nem igaz, amit a kormány sulykol,

hogy bevándorlókat akarnának betelepíteni, nem utaztatnak menekülteket, csak azt támogatják, hogy csökkenjen az európai társadalomra nehezedő nyomás.

Szerinte az ellenük való támadás csak figyelemelterelés,

„egyszerűen szükség van ellenségképre”,

ami elfedi az ország valós problémáit: az oktatást, az egészségügyet, a szegénységet, a korrupciót. Arról is beszélt, hogy az alapítvány nem politikai szereplő, így nem is terveznek semmit őszre.

Az alapítvány egyébként 400 millió dollárt költött Magyarországon a társadalmi problémák megoldására.

Kiszabadultak Simonka György üzlettársai

A Magyar Nemzet ír arról, hogy miközben továbbra sem világos, hogy Simonka Györgyöt, a Fidesz Békés megyei országgyűlési képviselőjét indítja-e a kormánypárt a 2018-as választáson – megadva ezzel neki az esélyt arra is, hogy kivonja magát egy esetleges büntetőeljárás hatálya alól –, de a politikus már meggyanúsított üzlettársait kiengedték az előzetesből.

A költségvetési csalás gyanúja miatt indult eljárásban eddig 13 embert gyanúsítottak meg.

Nemrég Hadházy Ákos, az LMP társelnöke parlamenti kérdésére Polt Péter legfőbb ügyész nem tagadta, Simonka rokonait és cégeit is érinti a nyomozás. Simonka a lapnak azt mondta, nem tud a büntetőeljárásról, őt nem értesítették.

Súlyos létszámhiány több áruházláncban

A Magyar Idők szerint alááshatja a karácsony előtt várható jelentős forgalmat az áruházakban, hogy egyre több láncnál kiderül, a más ágazatokhoz képest alacsony bérek miatt súlyos a létszámhiány. A dolgozók is nagyon túlterheltek.

A statisztikák szerint az elmúlt évben jellemző 20 százalék körüli átlagbérnöveléssel is mintegy

20-30 ezer forinttal maradnak el az átlagfizetéstől.

Arról is írnak, hogy a kétnapos sztrájk közel kétmilliárd forint veszteséget okozott a Tescónak.

5549 férőhely van a hajléktalanszállókon

Az augusztusi adatok szerint Magyarországon a hajléktalanok átmeneti ellátására 5549 alkalmas férőhely van, írja a Világgazdaság. A lap szerint

707-en voltak a várólistán,

a legtöbben, több mint 500-an, valamelyik budapesti hajléktalanszállóra szerettek volna bekerülni.

Egy júniusban megjelent törvénymódosítás szerint extrém időjárási körülmények esetén – mínusz 10 foknál alacsonyabb vagy 27-nél tartósan magasabb napi átlaghőmérsékletnél -, a szociális és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter úgynevezett vörös kód figyelmeztetést rendel el.

Lapszem – 2017. szeptember 14.

0

Ma a Szerénák és a Roxánák ünneplik a névnapjukat. Van Önnek ilyen nevű ismerőse? Na ugye! Már itt is van a lapszemle. Vegyék, vigyék!

Népszava: Menesztik az üldözött keresztények helyettes államtitkárát

A Népszava értesülései szerint menesztik Török Tamást, az üldözött keresztények helyettes államtitkárát. A kormány tavaly szeptemberben döntött arról, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) égisze alatt, Rétvári Bence államtitkár felügyeletével létrehozza a keresztények segítéséért felelős helyettes államtitkárságot. Vezetőjévé az Olaszországból hazatérő diplomatát, Török Tamást nevezték ki. Bemutatkozó sajtóbeszélgetésén azt mondta, hogy az új helyettes államtitkárság a többinél kisebb, mindössze egy főosztály tartozik alá, és tíz alkalmazottal kezdi meg munkáját. Bővebben itt.

Magyar Nemzet: Már látszik a számokon, hogy fékeztek az autógyárak

A magyar gazdaság makroszámai ma már jók, az összkép ugyanakkor sokkal árnyaltabb ennél – idézi a Magyar Nemzet számos közgazdász véleményét.

Ők elsősorban arra hívják fel a figyelmet, hogy túl nagy szerep jut az összteljesítményt tekintve néhány ágazatra, ezért bármiféle ezeket érintő negatív hatás azonnal meglátszik az egész magyar gazdaság mutatóin. Hogy ez mennyire így van, azt jól érzékeltetik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss ipari termelési adatai. A KSH második gyorsbecslése szerint ugyanis idén júliusban a hazai ipar teljesítménye 4,2 százalékkal múlta alul a májusit, és ez még akkor is jelentős visszaesés, ha tavaly júliushoz képest még mindig 0,2 százalékkal emelkedett a termelés.

A zuhanás okát egyértelműen abban látják a szakértők, hogy

kisebb sebességi fokozatra kapcsoltak a magyarországi autógyárak, és ez az egész ipar teljesítményére rányomta a bélyegét.

A júliusi magyar visszaesés a második legnagyobb mértékű volt az Európai Unióban.

A szintén erős autóiparral rendelkező Csehország produkálta a legnagyobb, tízszázalékos mínuszt. Még többet itt olvashat.

Magyar Hírlap: A Fideszt az érdekli, mit tud Gyurcsány Ferenc a korrupciós ügyekről

A Fidesz választ vár Gyurcsány Ferenc volt kormányfőtől, a DK elnökétől arra, hogy mit tud a 2010 előtti korrupciós ügyekről – olvasható a Magyar Hírlapban.

Puskás Imre, a nagyobbik kormánypárt szóvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette: Gyurcsány Ferenc keddi dunaújvárosi lakossági fórumán arról beszélt – idézte őt -, hogy 2010 előtt visszakérték a kormányzati beruházásokra szánt pénzek 20 százalékát.

A volt miniszterelnök már korábban is tett azzal kapcsolatos kijelentést, hogyan működött a kormányzati korrupció a szocialista országvezetés alatt, úgy fogalmazott ugyanis, hogy sok helyről vándorolt pénz az MSZP-hez, de jobb nem tudni, honnan – mondta Puskás Imre, hozzátéve: a DK elnökének volt olyan nyilatkozata is, amely szerint többek között azért hagyta el az MSZP-t, mert ott lopnak.

A Fidesz szóvivője szerint viszont kedden Gyurcsány Ferenc már „konkrét bejelentéssel szolgált”, amellyel kapcsolatban kérdéseket intézett az ellenzéki pártelnökhöz. Még többet erről itt olvashat.

Magyar Idők: A Nyugat át akarja tolni a migránsokat Közép-Európába

Jean-Claude Juncker a bevándorláspárti Brüsszel hangja. Megszokhattuk már, hogy a bizottság újra és újra megtámadja Magyarországot amiatt, hogy nem bevándorláspárti. Ők azt szeretnék elérni, hogy elbontsuk a kerítést, beengedjük a migránsokat – nyilatkozta a Magyar Időknek  az igazságügyi miniszter helyettese.

Völner Pál a lapnak adott interjújában beszélt arról is: Brüsszel már a következő napokban pert indíthat hazánk ellen a kvótaügy miatt, vagyis még csupán a bevándorlási harc kezdeténél tartunk. Ha még részletesebben is olvasna erről, itt megteheti.

LAPSZEM – 2017. szeptember 13.

0

Ma a Kornélok és a Lujzák ünneplik a névnapjukat. Szép őszies idővel köszönti őket a természet: az előrejelzések szerint ugyanis ma már mindenhol csökken a felhőzet, és napközben sok napsütés várható gomolyfelhőkkel. Zápor csak keleten lehet. A hőmérő higanyszála akár 25 fokra is felkúszhat.

Népszava:  Lehagyták a Habsburgokat a mai oligarchák

Példátlan méretű nagybirtokok alakulnak ki az országban, az új agrártőkések pedig a földet és a támogatási forrásokat is elvonják a mezőgazdaság többi szereplőjétől. A Népszava arról ír, hogy ismét nekiszaladt a Fidesz oligarchikus mezőgazdaság-átalakítási gyakorlatának Sallai R. Benedek. A lap felhívja a figyelmet az LMP-s politikus – akit a kormánypártok háza táján gyakran emlegetnek a zöldpárt agrároligarchájaként – Facebook-posztjára, illetve az ahhoz mellékelt tanulságos diagramra, amelyben azt kifogásolja, hogy a családi gazdaságok megsegítésének ígéretével hatalomra jutott kormányzat közreműködésével történelmi összehasonlításban is példátlan méretű nagybirtokok alakulnak ki az országban, az új agrártőkések pedig a földet és a támogatási forrásokat is elvonják a mezőgazdaság többi szereplőjétől.

A Sallai által összeállított földesúr-lista élén Csányi Sándor érdekeltségei állnak 35 ezer hektárral – nem csak ő, de a második helyezett, 26 ezer hektár fölött diszponáló Leisztinger Tamás is több földet használ, mint a történelmi nagybirtokos osztály prominensei.

Magyar Nemzet:  Nem a kerítésen múlik a bizalom

Helyszíni riportot közöl a polgári napilap a ciszjordániai Peduel izraeli illegális telep környékéről, ahol a sivatagi tájat kerítések szabdalják szépt. Bár a vezető igyekszik meggyőzni az odalátogatókat, hogy ezek nem biztonsági célból épültek, de ez nehezen hihető, mert a kerítések tetejére még szögesdrótot is kifeszítettek.

Nem mintha az izraeli telepesek egy percig is tagadnák, hogy minden eszközt bevetnek biztonságuk garantálásáért – írja a tudósító, hozzátéve: néhány széplelkű újságíróval még kisebb vitába is keverednek, miután felvetődik, hogy kerítések és falak mögül nem lehet bizalmat építeni. A vezető értetlenül áll az ötlet előtt, majd rövidre zárva a beszélgetést elmeséli, hogy az elmúlt néhány év alatt csak az ő közösségükből hat emberel végeztek a palesztin merénylők. Ugyanakkor érdekes jelenségre is felhívja a figyelmünket:

„azokon a településeken, ahol nincs kerítés, alacsonyabb a támadások száma.”

De az okot korántsem a bizalomban látja. Szerinte a technika, így a kerítés, a kamerák, elkényelmesítik az embert, nélkülük viszont kénytelenek folyamatos készültségben állni – amit az esetleges merénylők a saját bőrükön is tapasztalhattak.

Magyar Idők: Kósa Lajos interjú

Ismét egy nagyinterjú közöl a kormánypárti lap, amely Kósa Lajossal beszélgetett el a Fidesz ma kezdődő kihelyezett frakcióülése előtt választásokról., új pozíciójáról, az országról.  A tőle megszokott meghökkentő fogalmazásokkal élt ismét a Fidesz leköszönő frakcióvezetője. A többi között azt állította, hogy „miközben végig a korrupcióról beszélt az ellenzék, úgy készül a tavaszi választásra, hogy az van felírva a pólójukra: Gyertek, milliárdosok, van itt olcsóért minden!”. Kósa szerint Simicska Lajos kilóra megvette a Jobbikot, s szerinte az egymással is marakodó ellenzéki pártok választási győzelme a politikai horror kategóriájába tartozna. A frakcióüléssel kapcsolatban azt állította, hogy annak központi témája  a migráció, az ország védelme lesz, mivel ez a legnagyobb kihívás, a napi politikai küzdelem tárgya nemcsak nálunk, hanem szerte Európában. A kötelező kvótával kapcsolatban azt mondta, hogy a küzdelem első szakasza lezárult, az Európai Bíróság ítéletét nem lehet végrehajtani, mert nincs rendelkező rész. A küzdelem a kvótával kapcsolatban a kötelezettségszegési eljárással folytatódik, amely jövő év tavaszán zárulhat le. Ezt követően lehet majd konkrét intézkedést megfogalmazni, ha egyáltalán akkor még lesz az unióban kötelező betelepítési kvóta. A migránsok szétosztásával kapcsolatos döntés határideje két héten belül, szeptember 26-án le­jár.

Magyar Hírlap: Nem kérünk a brüsszeli kényszerből

Hibásnak tartja az Európai Unió migrációs politikáját Ryszard Czarnecki, az Európai Parlament alelnöke. A Magyar Hírlap a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) politikusával készített villáminterjút. A politikus kifejtette meggyőződését, hogy a kvótarendszer egy tisztán elméleti megoldás, amely működésképtelennek bizonyult, amikor szembesült a valósággal. A kvótában meghatározott százhatvanezer migránsból mindössze húszezret helyezték á, s csak két tagállam, Málta és Finnország teljesítette a kvótáját. Szerinte ez bizonyítja, hogy hibás a migrációs politika. Hozzátette azt is, hogy szerinte a migránskvótákat illetően Lengyelország érdeke egybeesik a visegrádi csoport tagjainak érdekével. „Támogatjuk Magyarországot és Szlovákiát abban, hogy érvényesítse polgárainak döntését, és nem egyezünk bele az unión belüli kényszerbetelepítésekbe. Leszögezte azt is, hogy „Nem engedhetünk Brüsszel zsarolásának!”.

Lapszem – 2017. szeptember 12.

0

Ma Mária napja van. Esős, őszies idő várható, már itt is van a lapszemle. Vegyék, vigyék!

Magyar Idők: Igazságot tennének a disszidens árvák ügyében

A Kádár-korban szétszakadt családok kárvallott gyermekeinek nyújtana igaz­ságtételt az Oikosz Alapítvány – értesült a Magyar Idők a szervezet kuratóriumának elnökétől.

Nagy Ervin felidézte: a kommunizmus idején számos – korabeli szóhasználattal élve – disszidens hagyta el az országot, a családtagok azonban nem tudtak minden esetben együtt nyugatra szökni. Az itthon maradtakat – vagy itthon ragadtakat – a hatalom ellenségesen kezelte, a gyermekek pedig nem örökölhettek külföldön élő szüleik után. Történészek szerint több ezresre tehető az efféle „félárvaságra” jutott és vagyonukból kiforgatott emberek száma.

Népszava: Az ezüst is csúnyán csillog

Továbbra is elkeserítőek a magyarországi öngyilkosságokra vonatkozó adatok: az Európai Unión belül hazánkban a második legmagasabb az öngyilkosságot elkövető emberek aránya –idézi a Népszava az Eurostat legutóbbi jelentését. Az első helyen Litvánia áll, az országban 100 ezer lakosra 32 öngyilkosság jutott. Magyarországon – holtversenyben Lettországgal és Szlovéniával – ez a szám 19-et tett ki. Az uniós átlag 11.

Az egyik legnagyobb kihívást az időskori öngyilkosság jelenti, de a fiatalabb korosztály is érintett: a statisztikák szerint hazánkban a 10-14 éves korosztályban évente 25-30 gyerek vet véget önkezűleg az életének. Az öngyilkosság az egész világon kiemelt egészségügyi probléma, a WHO adatai szerint évente 877 ezer ember menekül öngyilkosságba. A háttérben rendszerint valamilyen kezeletlen pszichiátriai zavar (depresszió, személyiségzavar, szerfüggőség) húzódik.

Magyar Nemzet: 900 millió forintot irányított át Orbán a közszférából az egyházakhoz

A közszférától az egyházakhoz irányított át forrásokat Orbán Viktor miniszterelnök, amikor a legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatban elrendelte: a költségvetésben 900 millió forintot csoportosítsanak át azonnali hatállyal a közszférában foglalkoztatottak bérkompenzációjából az egyházi intézményekben dolgozók javára. Így a Miniszterelnökség 20 milliárd forintos céltartalékából az Emberi Erőforrások Minisztériumához vándorolt át a közel egymilliárd forint.

„Nem aprópénzről van szó, iszonyúan égető hiányok vannak a közszférában. Az egyházi intézményekben ezzel szemben, a többiekhez képest, elfogadható a helyzet” – mondta a Magyar Nemzetnek Földiák András. A Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke elképzelhetőnek tartja, hogy évről évre csökken azoknak a száma, akiknek bérkompenzáció jár a közszférában, ezért nincs szükség az idei büdzsébe betervezett 20 milliárd forintra, de így is számos más területen fel lehetne használni a szóban forgó 900 millió forintot.

Magyar Hírlap: Finomítanak a megfigyelési szabályokon

Az adatvédelmi hatóság jelzése miatt mégsem kötelezné a szállásadókat a belügyi tárca a magyar állampolgárságú vendégek igazolványainak rögzítésére

Mégsem kellene másolatot készíteniük magyar állampolgárságú vendégeik igazolványairól a szálláshelyeknek, az erről szóló rész ugyanis kikerült a Belügyminisztérium által készített, a „belügyi feladatokat érintő és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló” előterjesztés-tervezetből – értesült a Magyar Hírlap. Ismeretes, az ellenzéki sajtóban a napokban öles címekkel jelent meg a hír, hogy a kormány „szorosabb ellenőrzés alá vonná az állampolgárokat”.

Lapszem – 2017. szeptember 9.

0

Jó reggelt, mindenkinek! Ma szombat van, Ádám napja. A legtöbb Ádám nem ma ünnepli a névnapját, de ettől még gondolhatunk rájuk szeretettel. Már itt is van a friss, ropogós lapszemle.

Lassan kúsznak fel a fogyasztói árak

Augusztusban a várakozásokat kissé meghaladó mértékben, 2,6 százalékkal haladták meg a fogyasztói árak az egy évvel korábbi szintet – olvasható a Népszavában.

Az érték júliusban még csak 2,1 százalékra rúgott. Suppan Gergely, a Takarékbank szenior elemzője az okok közül a dohánytermékek jövedéki adóját emelte ki. Az egyhavi drágulás 0,1 százalék, miközben az élelmiszerárak fél százalékkal mérséklődtek.

A szeszes italok és a dohányáruk 0,7 százalékkal drágultak,

a ruházati termékek ára viszont 1,3 százalékkal csökkent, a nyárvégi kiárusítások miatt. Az üzemanyagárak 1,2 százakkal emelkedtek.

Börtönben Habony Árpád volt kedvesének apja

Három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság Nagy Péter lelkészt, aki több mint két hónapja a kecskeméti börtönben raboskodik – írja a Magyar Nemzet.

A pünkösdi karizmatikus közösségi lelkipásztor három büntetőügyben – köztük csalásban és sikkasztásban – érintett. Ugyanakkor ártatlannak tartja magát, szerinte a politika áll a büntetése mögött, ugyanis

az előző választásokon a váci polgármesteri székért indult független jelöltként a Fidesszel szemben.

Több korrupciógyanús ügyben pedig maga tett feljelentést. Személye azért is érdekes, mert lánya nemrég még Habony Árpád informális miniszterelnöki tanácsadó kedvese volt.

Már majdnem minden négyéves gyerek jár óvodába

Egyre többen járnak óvodába, hazánk már teljesítette is az Európai Unió által 2020-ra kitűzött célt – közölte a Magyar Hírlappal Rétvári Bence államtitkár, hozzáfűzve, ez leginkább a hátrányos helyzetű gyermekek számára fontos. Tízezres nagyságrendben valósulnak meg a napközbeni gyermekellátás férőhelyeinek bővítését célzó fejlesztések.

Magyarország már teljesítette az Európai Unió által 2020-ra kitűzött célt,

vagyis azt, hogy a négyéves korú gyermekek legalább kilencvenöt százaléka vegyen részt az óvodai nevelésben. Mint mondta, 2010-ben még kevesebb, mint kilencvenhárom százalék volt ez az arány. A kötelező óvodáztatásról szóló korábbi, 2015 szeptemberétől hatályos intézkedés eredményeként még nagyobb, csaknem tízszázalékos a növekedés a háromévesek korosztályában, akiknek a hetvenöt százaléka naponta háromszor ingyenesen étkezik – közölte az államtitkár.

Rétvári kifejtette továbbá azt is, hogy tízezres nagyságrendben valósult, illetve valósul meg új férőhelyek létesítése, és fontos körülmény, hogy immár ezeregyszázhatvanhéttel több pedagógus dolgozik óvodákban, mint hét évvel ezelőtt.

Ron Werber az MSZP szavazóira hajt

Elbizonytalanodott szocialista szavazókat szerezne meg Ron Werber segítségével az LMP – tudta meg a Magyar Idők az MSZP elnökségéből. AÍ lap forrásai azt nem árulták el, hogy az izraeli kampányguru nekik mennyiért dolgozott korábban, annyit azonban jeleztek, hogy az LMP-nek havonta súlyos milliókba kerülhetnek Werber tanácsai.

Az MSZP-ben is meglepődtek azon, hogy Ron Werber várhatóan az LMP kampányát segíti majd, főként annak tükrében, hogy a gyűlöletkarmesterként emlegetett

izraeli kampányguru Gyurcsány Ferencékkel és a szocialistákkal is tárgyalt,

miután újra Budapestre érkezett – ismerték el a Magyar Időknek az MSZP elnökségében.

Werber várhatóan két területen próbálja majd erősíteni Szél Bernadettéket. Elsőként a megyeszékhelyeken, nagyobb vidéki városokban próbálja meg „láthatóvá tenni” az LMP-t, amelynek – sok más kisebb baloldali párthoz hasonlóan – leginkább Budapesten van beágyazottsága.

Lapszem – 2017. szeptember 8. péntek

0

Szeptember 8. van, péntek, Mária és Adrienn napja, mi már meg is néztük, miről írnak a mai újságok.

Kampányképzést kapnak a fideszes polgármesterek

A Magyar Nemzet arról ír, hogy külön képzést kapnak a fideszes polgármesterek a jövő tavaszi országgyűlési választásokra. Megszerezték azt a levelet, amelyet kiküldtek a településvezetőknek, konkrét utasításokkal.

A képzést a Fidesz pártalapítványa végzi majd,

hétvégente, Lakiteleken.

A Fidesznél a diplomáciát is kampányüzemmódba kapcsolják, a nagykövetek is felkészítést kapnak a választásokra.

Be kell fogadnia a menekülteket

Nem igaz, hogy Magyarországnak nem kell befogadnia menedékkérőket az Európai Unió Bíróságának szerdai döntése nyomán – ezt mondta a Népszavának Lehóczki Balázs, a bíróság magyar ügyekkel foglalkozó szóvivője. A bírósági ítélet és az uniós jogszabály együtt róják ezt a kötelezettséget a magyar hatóságokra.

Lehóczki néhány tízmillió euróra taksálná azt a büntetést, amit Magyarországnak esetleg fizetnie kellene, ha nem tartja be a határozatot.

Új tanú Portik ügyében

Egy közismert magyar bűnöző szerint Jozef Rohác elárulta neki a börtönben, hogy nem Portik Tamás adta a megbízást Boros Tamás felrobbantására – írja a Magyar Idők.

Portik ügyvédei ezért kérik a perújrafelvételt.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészségen azt mondták a lapnak: 15 napon belül kialakítják az álláspontjukat az indítvánnyal kapcsolatban.

Portik Tamást jogerősen 13 év fegyházra ítélték, miután bizonyítottnak találták, hogy ő adott megbízást 1996-ban a szlovák Jozef Rohácnak, hogy ölje meg Boros „Óriás” Tamást.

Ezrektől vették el az iskoláztatási támogatást

A hvg.hu arról ír, hogy sokkal kevesebb az igazolatlan hiányzás, mint néhány éve, de így is több ezer családtól veszik el az iskoláztatási támogatást az iskolakerülés miatt. Az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó kérdezte erről a kormányt. Rétvári Bence államtitkár válaszából kiderült, az előző tanévben 3217 iskolás volt, aki legalább 50 órát hiányzott igazolatlanul. E felett megvonják a családtól az iskoláztatási támogatást.

Az államtitkár szerint a 2009/10-es tanévben még 13 ezer esetben volt legalább 50 óra igazolatlan hiányzás.

Lapszem – 2017. szeptember 7.

0

Ma a Reginák ünneplik a névnapjukat. És ha valakinek még ez sem elég, annak már itt is van a friss, ropogós lapszemle.

Népszava: Listázza a külföldi magyar tudósítókat a Fidesz

Egyre határozottabb formát ölt Orbán Viktor média ellen meghirdetett háborúja – írja a csütörtöki Népszava. Mint emlékezetes, a miniszterelnök a tusványosi szabadegyetemen adta ki híveinek, hogy a választások előtt „Soros maffiahálózatával, a brüsszeli bürokratákkal meg az általuk működtetett médiával” kell megküzdeniük.

Nem kellett sokat várni, a 888.hu nevű Habon Árpád-közeli propagandaportál most listába is gyűjtött nyolc, külföldi médiumoknak dolgozó újságírót, akik szerintük „Soros külföldi propagandistái”, és „mindent elkövetnek, hogy a külföldi közvélemény előtt lejárassák Magyarországot”.

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) közleményben hívta fel az internetes lap munkatársainak és kiadójának figyelmét: a korábbi antidemokratikus korszakok listázási gyakorlatát idéző módszerekkel kollégákat megbélyegezni távol áll a demokratikus újságírás és tájékoztatás gyakorlatától.

Magyar Nemzet: Rejtélyes pénzmozgások az Orbán család cégeinél

Nagyon furcsán vett ki vagy tervez kivenni több tízmillió forintot az Orbán család egyik cégéből a miniszterelnök édesapja és testvére – olvasható a Magyar Nemzetben. Az érintett vállalat, a Gánt Kő és Tőzeg Kft. eddig is aranybánya volt a tulajdonosok számára (a két Orbán Győzőn kívül a kormányfő édesanyja is birtokol kisebb üzletrészt a társaságban), hiszen csak az idén 730 millió forintot fizet ki a családnak osztalékként.

A Magyar Nemzet által megismert egyik dokumentum alapján azonban nem csak így jutnak jelentős összeghez a bányavállalatból a kormányfő rokonai. A szakértők szerint egy nem éppen szokványos számviteli tranzakció ráadásul a cég bevételének elég jelentős részét, közel hatodát érinti.

Magyar Hírlap: Brüsszel a Soros-terv végrehajtásán dolgozik

A Soros-terv lényege, hogy az Európai Uniót nyitva kell tartani a migránsok előtt, évi egymillió bevándorlót kell befogadni – idézi Kósa Lajost a Magyar Hírlap. Magyarország ragaszkodik a határok védelméhez – tette hozzá.

A frakcióvezető szerint az Európai Bíróságon politikai döntés született a kvótaperben, ám „a jogi küzdelem egyáltalán nem zárult le, sőt csak most kezdődik”, Magyarország ugyanis nem akar a kötelező betelepítési kvóta alapján egyetlen migránst sem fogadni, a migrációs problémának nem lehet megoldása egy elhibázott kvótadöntés.

Többször is jelezte ugyanakkor, hogy a mostani bírósági döntésen nincs mit végrehajtani, mert az nem egy rendelkező határozat, csupán megállapította a magyar és a szlovák kereset elutasítását. „Ez alapján egyetlen embert nem kell senkinek sem befogadni”.

Magyar Idők: Leválasztanák Karácsonyt az MSZP-ről

Komoly feszültséget okozott a Párbeszéd Magyarországért pártban, hogy noha Karácsony Gergelyt alig három hónapja választották meg a párt miniszterelnök-jelöltjének, ő már augusztusban úgy nyilatkozott, hogy szükség esetén kész visszalépni Botka László, a szocialisták aspiránsa javára – értesült a Magyar Idők.

Pártbéli források elmondása szerint már az megütközést keltett, hogy Karácsony egyeztetés nélkül, teljesen önjáróan dobta be visszalépésének a lehetőségét a köztudatba. Amikor pedig nemrég személyesen látogatott el Szegedre, hogy az MSZP értelmiségi találkozóján újra partnerségéről biztosítsa Botkát, a párt társelnöke, Szabó Tímea a Párbeszédből való kilépését fontolgatta. A kedélyek végül azzal nyugodtak le, hogy a pártban úgy döntöttek: Karácsony jegeli a Botkához való közeledést, a Párbeszéd pedig a legszélesebb ellenzéki összefogás mellett áll ki.

Lapszem – 2017. szeptember 6.

0

Szeptember 6. van, szerda, Zakariás napja, nézzük, miről írnak ma az újságok.

Titkolózás

Nem mondja meg a kormány, miből állt össze a 270 milliárdnyi határvédelmi költség, amely felét az Európai Bizottsággal fizettetné ki – írja a Népszava. A lap a Belügyminisztériumot kereste meg, de onnan azt a választ kapták, hogy a kérést „közadat igénylésnek minősítettük, ezért válaszadásra továbbítottuk a Belügyminisztérium Iratkezelési és Adatvédelmi Főosztályához”.

2015-ben még azt mondta a kormány, hogy a válság kezelése 84 milliárd forintba került,

a tavalyi és idei adatokról ennyit se mondtak. Határvédelmi célra egyébként az Unió 2020-ig 93,4 millió euró támogatást nyújt, és 6,7 millió euró vészhelyzeti támogatást is folyósított Magyarországnak.

Meghallgatás

A Magyar Nemzet arról ír, hogy Rogán Antalt is meghallgatná a letelepedésikötvény-programot vizsgáló bizottság. Az ellenzéki pártok (Együtt, LMP, Liberálisok, Jobbik) által létrehozott testület azért vizsgálódik, mert kiderült: a kötvényforgalmazó offshore cégek jóval a letelepedési programról szóló döntés előtt jöttek létre. A lap szerint azért döntöttek így, mert az újság kiderítette:

a kötvényforgalmazó offshore cégek a letelepedési programról szóló döntés előtt jöttek létre.

Közel 6600 külföldi vásárolt letelepedési állampapírt, és családtagokkal együtt csaknem húszezer bevándorló kapott Magyarországon szabad tartózkodásra lehetőséget. A programban részt vevő offshore cégek eközben 180 milliárd forintos bevételre tettek szert.

Holdudvar

A Magyar Idők szerint elpártolt Vona Gábortól a Jobbik régi holdudvara. A korábbi értelmiségi támogatókat, akik kritikusok a pártvezetéssel szemben, nem hívták meg a soltvadkerti piknikre, mások pedig nem mentek el. A lapnak egy „neve elhallgatását kérő résztvevő” azt mondta: ennyi ismeretlen arcot még nem látott.

Felújítás

Két éven belül megújul a kastélyok és a várak jelentős része – írja a Világgazdaság. Idén 15 kastély és vár kivitelezési munkái kezdődnek meg, 2019-ig pedig átadják a 39 épületet érintő első ütem többségét, ezt mondta a lapnak Virág Zsolt, az 55 milliárd forintos keretű Nemzeti kastélyprogram és Nemzeti várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztos. Szerinte dinamikusan bővül a látogatószám, tucatnyi hely már tavaly nyereségesen működött.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK