Kezdőlap Címkék Labdarugás

Címke: labdarugás

Hatvan év után rendeznek újra világbajnokságot az olaszok nélkül

0

Gianluigi Buffon lemondta a válogatottságot, miután Olaszország csapata hatvan év után nem jutott ki a labdarúgó-világbajnokságra. Ő lehetett volna az első olyan játékos, aki hat vb-n vett részt.

A Juventus 39 éves kapusa könnyek között jelentette be, hogy többet nem lép pályára a Squadra Azzurrában, amely hétfőn a milánói visszavágón nem tudta ledolgozni egygólos hátrányát a svéd csapattal szemben, így

1958 után ismét lemaradt a tornáról.

„Sajnálom, de nem magam, hanem a csapat miatt. Nem értük el a célunkat, ezért vagyok csalódott, nem pedig a befejezés miatt” – mondta a Rai Sport televíziónak a gól nélküli döntetlent követően Buffon, aki a futballtörténelem első játékosa lehetett volna hat vb-részvétellel.

A 175 válogatottságával európai rekorder hálóőr köszönetet mondott valamennyi válogatott csapattársának az elmúlt húsz évből, külön kiemelte Giorgio Chiellinit, Andrea Barzaglit és Daniele De Rossit.

Buffon védelmébe vette a kritikák össztűzébe került Gian Piero Ventura szövetségi kapitányt:

„A sportban csapatként veszítünk és csapatként nyerünk. Osztozunk az örömben és a fájdalomban. Az edzőnek ugyanolyan felelőssége van, mint nekünk játékosoknak”.

A válogatottal 2006-ban világbajnok Buffon, aki Solnában egy megpattanó lövésből kapott gólt, úgy vélte, az olasz futball mindig is híres volt arról, hogy a nagy kudarcok után talpra áll, s ezt várja most is.

Soha nem látott zuhanás

0

Bár az ilyesfajta ranglistákat érdemes a helyükön kezelni – azaz kellő fenntartással –, mégis figyelemre méltó, hogy a FIFA legújabb világrangsorában a magyar válogatott egészen az 59. helyig csúszott hátra.

A helyezés sem hangzik különösebben jól, legutóbb 2006-ban, azaz még bőven a nagy nemzeti futballreform előtt álltunk ennyire szerény pozícióban, ám ennél is sokkal ijesztőbb, hogy honnan buktunk ide – írja az Index, amely grafikonon mutatja be plasztikusan a visszaesés mértékét. 2016-ban még a 26. helyen rangsorolták az éves átlagteljesítmény alapján a magyar csapatot, ehhez képest 33 hellyel került a válogatott hátra

Az eddigi rekordzuhanásunk 19 hely volt.

A FIFA ranglistáját itt böngészheti.

Egyébként a női labdarúgó válogatott is hátrébb végzett az idén, mint tavaly, de a visszacsúszás nem annyira jelentős, s nem is jutottak annyira mélyre a hölgyek, mint a férfiak.

Forrás: FIFA

 

 

 

 

FIFA világranglista: három helyet rontott a magyar válogatott

0

Magyarország három helyet rontva az 59. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáján, melynek élmezőnyében a legutóbbi rangsorhoz képest komoly változások történtek, az élre a világbajnok német csapat került.

A magyar válogatott vb-selejtezős ellenfelei közül a Budapesten 1-0-ra győztes Európa-bajnok portugálok a hatodikról a harmadik pozícióba ugrottak, míg a továbbra is százszázalékos Svájc három helyet rontva a hetedik. A sorban a Feröer-szigetek a 93., Andorra a 144., míg Lettország a 148. helyet foglalja el.

A lista tetején a németek és a portugálok közé beékelődve az eddigi első Brazília található, a vb-selejtezőkön továbbra is szenvedő Argentína a negyedik, míg a négy helyet javító belgák az ötödikek.ó

Magyarország-Lettország 3:1

0

Világbajnoki selejtező mérkőzésen a magyar labdarugó válogatott elég simán megverte a lett tizenegyet. Ezzel együtt a magyar csapatnak csak elméleti esélyei vannak arra, hogy kijusson az oroszországi világbajnokságra.

A két nagy rivális, Svájc és Portugália szintén győzött. Következik vasárnap a portugálok elleni meccs, ugyancsak Budapesten. Szakértők szerint inkább pszichológiai (jótékony) hatása volt a mai esti győzelemnek, az Andorra elleni katasztrófa után.

Nikolić lesz Storck végzete?

0

Megtörténhet-e, hogy Nemanja Nikolić sorozatos mellőzése miatt kell majd lemondania Bernd Storcknak, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának? Hiszen fejcsóválva és értetlenkedve veszi tudomásul azt a közvélemény, mikor az egyik legjobb formában levő játékos nem fér be a nemzeti együttesbe.

A szövetségi kapitányok, amikor ilyen döntést hoznak, legtöbbször azzal érvelnek, hogy az ő taktikai elképzelésükbe nem illik bele a sportoló játéka, ezért, ha meg is hívják a válogatottba, ott csak mellékszerepeket szánnak neki, s sokszor csak pár percet tölthet a pályán.

Ez a helyzet testközelből ismerős a zentai származású Nemanja Nikolićnak, aki hiába lövi a gólokat immár négy éve hétről hétre, amióta Bernd Storck a magyar válogatott szövetségi kapitánya, epizódszerepeket kap a válogatottban. Nikolić a 2013/2014-es és a 2014/2015-ös idényben magyar gólkirály volt a Videoton színeiben, egy évvel később a lengyel Ekstraklasában bizonyított, ahol szintén a legtöbb gót lőtte (28 találat), sőt a Lengyel Kupában is ő volt a legeredményesebb. Tavaly Lengyelországban 2016-ban pedig az Év labdarúgója díjat is kiérdemelte. Január 1-től a Chicago Fire együttesét erősíti.

A tengerentúlon is kalapot emelnek a teljesítménye előtt, ugyanis 18 találkozón 16-szor volt eredményes, így a góllövőlista első helyén áll, s bekerült a Real Madrid ellen pályára lépő ligaválogatottba, vagyis az all star csapatba is.

Mindezek ellenére a válogatottban a német kapitány nem igazán számít rá, inkább Szalai Ádámnak szavaz bizalmat, korábban pedig Priskin Tamás és Németh Krisztián is előrébb szerepelt a csatárok rangsorolásában Storck listáján.

Nikolić 25 évesen és 9 hónaposan mutatkozott be a magyar válogatottban, amikor az Egervári Sándor által irányított együttest Hollandia 8:1-re győzte le. A következő meccsen, Andorra ellen is pályára lépett, s a magyar válogatott mindkét gólját ő szerezte.

Pintér Attila az Észak-Írország elleni találkozón 45 percet adott neki, s utána következett Dárdai Pál, aki összesen 242 percet játszatta Nikolićot az öt Eb-selejtezőn és a két felkészülési mérkőzésen, ami meccsenként 34,5 perces átlagnak felel meg, vagyis ennyi bizonyítási lehetőséget kapott a csatár a pályán.

Aztán 2015. július 20-án jött Bernd Storck, ő 16 mérkőzésre küldött meghívót a zentai származású csatárnak, de ebből hat alkalommal egy percnyi szerepet sem szánt neki a pályán, Nikolić ugyanis hatszor csak a padot melegítette.

A tizenhat találkozón a középcsatár összesen 351 percet kapott, ami meccsenként nem egész 22 percet jelent.

A kép Nikolić szemszögéből még sötétebb, ha hozzátesszük, hogy a Norvégia elleni pótselejtezős párharcban nem lépett pályára, s ugyanez volt a helyzet a kontinensbajnokságon is Ausztria, illetve Portugália ellen. Az Európa-bajnokságon Nikolićot Izland ellen a 66. percben küldte pályára Storck, s a csatár beadásából született meg a magyarok nagyon fontos egyenlítő gólja a találkozó utolsó másodperceiben. A nyolcaddöntőben a belgák ellen a 75. percben lépett pályára.

Storck és Nikolić a Portugália és Andorra elleni Eb-selejtezők előtt abban egyeztek meg, mivel a kapitány továbbra sem számít kezdőként a Chicago Fire csatárára, így Nikolić nem vállal be egy legalább félnapos utazást Budapestre, majd ugyanennyit vissza az Egyesült Államokba, csak azért, hogy a kispadon üljön. Az eredményt tudjuk: a magyar válogatott 3:0-ra kikapott az Eb-aranyérmes portugáloktól, 1:0-ra veszített Andorrától, s a két találkozó között felkészülési meccsen 3:0-s vereséget szenvedett Oroszország ellen. Ha ehhez hozzávesszük a svédek elleni, novemberi mérkőzést (0:2), akkor a magyar válogatott utolsó négy mérkőzésének mérlege: négy vereség, nulla lőtt, illetve kilenc kapott gól.

Egyre hangosabbak azok a vélemények, amelyek szerint Storck nagyot hibázott, amikor sorozatban mellőzte a bombaformában levő Nikolićot.

Ahogy az írás elején utaltam rá, nem egyedüli esetről van szó. A szerb férfi kézilabda-válogatottban Dejan Perić volt az, aki úgy döntött, a nemzeti csapatban folyamatosan gyenge teljesítményt nyújtó Marko Vujint, a világ egyik legjobb átlövőjét kihagyja a csapatból. A szerb sajtó megvárta, hogy a válogatott leszerepeljen az Európa-bajnokságon, majd teljes össztűz alá vette a kapitányt a döntése miatt, neki pedig nem volt más lehetősége, csakis az, hogy lemondjon.

https://twitter.com/niko_nemanja/status/876286227498008576

Ha Nikolić tovább lövi a gólokat az Egyesült Államokban, Storck pedig tartja magát a korábbi elképzeléséhez, vagyis ahhoz, hogy nem számít rá kezdőként a válogatottban, akkor könnyen megtörténhet, hogy Nikolić kihagyása jelenti majd az utolsó cseppet az andorrai vereség miatt már így is igencsak teli pohárban..

(Családi Kör, Szabadka)

 

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK