Magyarországi polgárnak nem kell elmagyarázni, hogy kommunikációs ügyeskedéssel minden vereséget fényes győzelemként lehet feltüntetni és ünnepelni. Az Orbán-kormány helyett most az Európai Unió veti be ezt a fegyvert a rémséges kudarcba fulladt macedón népszavazás ügyében.
Arról volt szó ugyebár, hogy két baloldali kormány, a szkopjei és athéni, lezárva egy több mint negyedszázados, külső szemlélő számára röhejes névvitát, beleegyezik abba, hogy a volt Jugoszláviából 1991-ben kivált tagköztársaság többé ne az otromba Macedónia Volt Jugoszláv Tagköztársaság nevet viselje, hanem legyen ezentúl Észak Macedónia Köztársaság. Görögország, saját nacionalistáinak megnyugtatására mindeddig (és még most is) akadályozta a 2 milliós szláv macedón állam közeledését az unióhoz, majd utána NATO-hoz is.
Az indoklás zavaros is és bárgyú is, de Athénnek ilyenre futotta: nem lehet senki más sem makedón sem macedón, csak a Makedóniában (észak-görög tartomány) élő görögök, mint a hellének utódjai (ez vitatható). Hogy az indoklásnak legyen kellő komolyságú biztonságpolitikai felhangja, a görögök azt is hozzátették, hogy a parányi Macedónia magával a nevével nem is annyira rejtett területkövetelést sugall. Mármint igényt tart(hat) a Szaloniki feletti görög területekre.
Jött a macedón nacionalizmus válasza: a nemrég korrupciós botrányba belebukott jobboldali kormány (VMRO-DPMNE) is adott több pofont a történelmi igazságnak és felépítette a maga hamis hellenizmusát, méghozzá a főváros Szkopje főterén, hatalmas Nagy Sándor arany lovasszoborral, az apukáról, II. Fülöpről elnevezett stadionnal és még néhány monumentális emlékeztetővel a soha nem létezett szláv macedón múltról. Virágzott az építészet és Macedóniának sikerült tartós helyet biztosítania a legszegényebb európai országok csapatában.
Nikola Gruevszki volt miniszterelnök azonban belebukott részint a korrupciós ügyekbe, részint a lehallgatási ügyben. A titkosszolgálat egyik vezetője az ellenzékhez eljutatott olyan lehallgatási hangszalagokat, amelyek bizonyították, hogy Gruevszkiék több tízezer embert poloskáztak be. Nem segített a miniszterelnökön Moszkva és Orbán Viktor támogatása, a sorosozás és a többi jól bevált populista munkaeszköz, mennie kellett. Előtte még szerveztek egy jó kis behatolási bulit a szobrányeban (macedón parlament), ahol verőlegények az ellenzéki vezető, Zoran Zaev fejét is beverték.
Jöttek Zaev szociáldemokratái és a macedón nacionalisták nagy megrőkönyödésére, két albán párttal összefogva kormányt alakítottak. Putyin és az európai populisták őszinte sajnálatára. Pedig Macedónia milyen jó hely volt számukra: egy Velesz nevű városkában gyűlt össze egy olyan hekkercsapat, amelynek hamishír gyártása még a 2016-os amerikai elnökválasztási kampányig is eljutott. Egy orosz oligarcha, Szergej Szamszonenko vette meg a szkopjei Vardar focicsapatot és a szintén rosztovi, Putyin közeli Iván Szavvidisz a szaloniki PAOK-ot. A Szalonikiben és a Szkopjéban lezajlott nacionalista névváltozás ellenes tüntetésekben mindkét csapat ultrái alaposan kivették a részüket. Ki-ki a saját terepén.
Moszkva szemében (és ezáltal Budapesten is) Macedónia akkor értékelődött fel, amikor a valamikori örökös szövetséges, Montenegró elveszett. Vagyis felvették a nyugati katonai szövetségbe. A Balkánon Putyinék számára Macedónián kívül már csak Bosznia-Hercegovina maradt (annak a szerb részével lehet sakkban tartani és zsarolni az összetákolt államot, amelynek a létét a Nyugat garantálja) és Szerbia, amelynek túlságos uniós ambícióit a koszovói kérdés izzításával lehet korlátok között tartani.
Ilyen értelemben Macedónia fontos geopolitikai szerpben találta magát. Nem csoda, hogy a júniusi Ciprasz-Zaev megállapodást a névváltozásról a unió, a NATO, de még a Trump-kormányzat is támogatta. Szkopje előtt megnyílt (volna) az út a nyugati integrációk felé. Csak még egy kis népszavazást, meg azt követően egy parlamenti szavazást kell elintézni.
A mostani referendum előtt szinte mindenki, aki számít tárgyal Zaevvel Szkopjéban: a német kancellár, a brit miniszterelnök, az amerikai védelmi miniszter, a NATO főtitkára, hogy az uniós tisztségviselőkről ne is beszéljünk. Már csak ez az egy lépés kell.
A jobboldali ellenzék egy része bojkottálta a népszavazást, az államfő is arra szólította fel a macedónokat, hogy maradjanak otthon.
Otthon is maradtak, azaz csupán 36 százalékuk járult az urnák elé, igaz a szavazók több kilencven százaléka igent mondott. A bökkenő csupán az, hogy a referendum akkor érvényes, ha több mint 50 százalékos a részvételi arány. Jöhetnek a kommunikációs trükkök.
Az még hagyján, hogy a hoppon maradt miniszterelnök azt üzeni az ellenzéknek az eredmények fényében, hogy reméli ezek után hallgatnak a szavazókra és a névváltozáshoz szükséges alkotmánymódosításra emelik fel a kezüket a parlamentben. Ehhez ugyanis kétharmados többség kell.
Jött azonban az EU is. Frederica Mogherini az uniós külügyek irányítója és Johannes Hahn bővítési biztos közösen jegyzett közleményben állapítja meg: „Ez egy történelmi pillanat nemcsak a térség békéje szempontjából, hanem Macedónia uniós csatlakozása miatt is”. Felszólítják a macedón parlamentet, hogy tartsa tiszteletben annak a meggyőző többségnek az akaratát, amely igennel válaszolt a névváltoztatásra.
Milyen többség? Értem, hogy most mindenféleképpen a kedélyek csillapításán van a hangsúly, de azért ekkora mellébeszélés még az uniótól is.
Ennek pont az ellenkezője igaz: a megbukott referendum csak az első lépés egy komolyabb macedón válság felé.
