Kérem szépen, az egyik szemem sír, a másik nevet. Pincér, a mai kávét keserűen kérem, de konyakkal. Mondanám, hogy nem tudom, mit szóljak az esethez, de az a helyzet, hogy tudom: meg is próbálom elmagyarázni. Igen, a beteg gyermekek kórházi kísérői számára biztosított ágyak esetéről van szó, újfent, éspedig azért, mert fejleményt tapasztalunk az ügyben.
Kissé ambivalens fejleményt.
Ugyebár, ha foglalkozott az ember egy témával, ha megjelent az írás, törvény ugyan nem írja elő, hogy kövessük az eseményeket az üggyel kapcsolatban, de azért tisztességes újságíró megteszi. Nem hagyja a dolgokat felibe-harmadába, kivéve, ha más, fontosabb témával kell foglalkozzon, de később akkor is illik visszatérni a korábban említettekre. Így térek én most vissza a kórházi pótágyakhoz, amiről múlt héten, pontosabban február 27-én már írtam lapunk hasábjain.
Akkor annyiról volt szó, hogy habár Orosvári Zsolt magánember és az Anyák az anyákért alapítvány kellő mennyiségben sikerült beszerezzen összehajtható tábori ágyakat a gyermekeiket kórházba elkísérő szülőknek (rendszerint anyukáknak), és ezeket az ágyakat a legtöbb magyar gyógyintézet át is vette, két kivétel mégis akadt, egészen pontosan fogalmazva a budapesti Heim Pál kórházban és a Debreceni Gyermekklinikán ugyan átvették a szállítmányt, de nem használják. Nem adják oda a gyermekeik mellett éjszakázó szülőknek. Továbbra is földre vetett pokrócokon, miegyében vetnek maguknak ágyat az anyák.
A debreceni kórház nem indokolta meg döntését, a Heim Pál igen: ők higiéniai és betegbiztonsági okokra hivatkoztak, bár, mint jeleztük is, a Heim Pál kórházban már két éve zajlik a vita a pótágyak körül, korábban a személyiségi jogokat is elővették. Meg ami még eszükbe jutott.
Nos, tegnap mozgásba lendültek az események
Valami elindult, mindkét oldalon, vagyis a szülők oldalán eddig is mozgalmat tapasztalhattunk, de az állami egészségügy is lépni kezdett. Aztán, hogy ebből a lépésből mi lesz és mi nem, az egyelőre a jövő titka. De vegyük sorba az eseményeket.
Szombat délelőtt három civil csoport, a Segítség Közvetítők, az Anyák az anyákért és a Magyar Anyák közös akciót, pontosabban flashmobot szervezett a Heim Pál Kórház elé. A Magyar Anyák nevű csoport közben aláírásgyűjtési akcióba kezdett azért, hogy a szülők gyerekeik mellett feküdhessenek, ingyen, a Heim Pál Kórházban. A petíciót már több ezren írták alá. Ennek a petíciónak a szövegét olvasták fel a kórház előtti flashmobon. Idézzük ennek szövegét:
„Elterjedt jelenség, hogy a szülők a beteg gyermekük mellett széken alszanak, vagy a földön fekszenek plédeken, matracokon embertelen körülmények között. Ezt elégelte meg Orosvári Zsolt, és rengeteg civil összefogásának köszönhetően eddig közel 30 kórházba juttattak el majd 400 összecsukható kempingágyat, amiket már sok helyen használnak is.
A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet is kapott 20-at, de mint kiderült, raktárban tartották azokat. Amikor a szülők igénybe akarták venni az ágyakat, a kórházi dolgozók arra hivatkoztak, hogy higiéniai és betegbiztonsági szempontból nem felelnek meg. Az adományozó ekkor visszakérte azokat, mert más intézmények már sorban álltak értük. A Heim Pál-ban az adományágyak hiányában szivacsfoteleket bérelhetnek a szülők, amiért éjszakánként 4500 forintot kell fizetniük.
Arra kérjük a vezetőséget, hogy ha már azokat az adományágyakat visszaküldték, amik minden más kórházban tökéletesen alkalmasak, és pont ugyanolyanok, mint amilyeneket egyébként egy másik intézményükbe maguk is vásároltak, hogy éjszakánként tegyék lehetővé a pihenéshez szükséges, emberhez méltó körülményeket az anyukáknak INGYEN és ÁGYON!”
Ez világos beszéd
Időközben a Heim Pál vezetősége olyan érveket is elmondott különböző sajtónyilatkozatokban, melyek szerint nem vették át az ágyakat, ugyanis „nem tisztázott a tulajdonjoguk”, „nagyok, felsértették az éjszakás nővérek lábát” – nos, a tárgyilagos tájékoztatás jegyében ismertetjük ezeket is, de annyit a magam részéről hozzátennék, ha nem veszek át egy adományt, ámde azt mégis otthagyják nekem, annak viszonylag tisztázott a tulajdonjoga: amíg át nem vettem, azé, aki adta. Még jó, ha kötbért nem vetnek ki arra a szegény húsz ágyra…
No, de eddig világos volt a helyzet: egyik oldalon álltak a civilek, egy reális, létező és könnyen megérthető problémával, melyet szeretnének önerőből megoldani és képesek is rá, a másik oldalon állt két kórház, amelyeknek ez nem felelt meg.
A csavar most következik
Ugyanis tegnap délután 17 óra 41 perckor az Állami Egészségügyi Ellátó Központ kiadott egy közleményt, ennek is ismertetjük a szövegét:
„Budapest, 2019. március 2., szombat (OS) – Soron kívül, az első negyedév végén elindul az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) által fenntartott kórházakban a szülők elhelyezésére szolgáló ágyak beszerzése.
A magyar kormány évente 660 millió forintot biztosít a kísérő szülők ellátására. A kórházak közül legtöbben már korábban megteremtették a beteg gyermekek közeli hozzátartozóinak a megfelelő elhelyezését, míg van néhány intézmény, amely nem teljesítette az ezzel kapcsolatos elvárásokat.
Fenntartóként mindent megteszünk azért, hogy a hozzátartozó megfelelő elhelyezésével is segítsük a beteg gyermekek gyógyulását.
Kiadó: Állami Egészségügyi Ellátó Központ” (Országos Sajtószolgálat)
Ez azért meglepő.
Meglepő, mert a korábban többször is kitört, politikától távolról sem mentes viták során többször is előkerült az az érv, úgy a kormány privát támogatói, mint egyes politikusok részéről, hogy maga az igény sem jogos, nem is reális, tulajdonképpen semmi szükség ezekre az ágyakra, és az egész mozgalom tulajdonképpen politikai provokáció a kormány ellen.
Ezzel a közleménnyel azonban beismerték, hogy igenis szükség van a pótágyakra.
Csak éppen nem azokra a pótágyakra, amelyek már megvannak, hanem egészen más pótágyakra, melyek még nincsenek ugyan meg, de az első negyedév végén megindul a beszerzésük.
Akkor a civil ágy rossz, az állami ágy jó, ennyi az egész?
Dehogy ennyi. A dolognak vannak politikai és gazdasági vonzatai is.
Az első negyedév vége még benne van az uniós választási kampányban, sőt, épp a sűrűjébe esik, ha április elsején elkezdik beszerezni a pótágyakat, az két hét alatt megoldható, és a maradék négy-öt hét folyamán szép sorban, nagy kormánypárti sajtóhírveréssel át lehet adni őket, ahány kórház, annyi átadás és annyi kampánycikk, vezéranyag a kormánymédiában. Ennek komoly propagandaértéke van, és nem kerül semmibe, ugyanis – az Állami Egészségügyi Ellátó Központ bevallása szerint – tényleg szükség van ezekre az ágyakra, sőt, megvan rájuk a költségvetésből biztosított keret is.
A beszerzéseket pedig lehet baráti cégeken és azok hálózatán keresztül intézni, mely bizonyára jár majd némi jövedelemmel néhány tűzközeli ember számára, szóval tiszta haszon, mindenki jól jár, de még a szülők is, mert lesz ágy.
Az jelen pillanatban a kicsi kutyát sem érdekli, hogy nincs szükség újabb beszerzésre, mert már van elegendő vagy majdnem elegendő ágy, a civilek megvették, ki is osztották, és csak két helyen nem vették át tőlük – az ő ágyaikra még mindig lehet mondani, hogy „rosszak”, „nagyok” esetleg „kicsik”, ez Magyarország, lesz majd szakértő elég, aki elmagyarázza a semmit. Azt se feledjük, hogy ez az adományügy valódi ostorcsapás lenne a civil szervezetekre úgy általában – már amennyiben a civil szervezetek valóban valami titkos, távoli Soros-központ alegységei volnának, csak hát erről szó sincs. Ezek a civilek, ahogy a többi is, valóban civilek és valóban egy kellemetlen helyzetet akartak megoldani.
Most megoldja helyettük az állam. Sőt. Ha a civilek kifogásolnák az eljárást, a kormány eljátssza a sértődöttet – az is baj, ha nem ad ágyat, az is, ha igen?
Baj ez?
A probléma szempontjából nem baj, bár felvetődik a kérdés, mi lesz az eddig már szétosztott fekhelyekkel, de mivel most már politikaivá vált a kérdés, borítékolhatjuk, hogy a tökéletesen jó minőségű tábori ágyakat előbb eszi meg a rozsda, minthogy használnák őket, legyen bár rájuk akármekkora szükség, ez már az irányvonal szempontjából fontos.
Elvi kérdés lett.
Maga az eljárás viszont arra hasonlít, amikor a seriff kergeti a bankrablót árkon-bokron-réztrombitán át, végül csak elfogja, és ahogy rátette a bilincset, megjelenik egy öltönyös FBI-ügynök, aki csak annyit mond: „Innentől átveszem”.
És a jutalmat ő kapja az elfogásért.
Az egyik szemem nevet, mert lesz elég ágy, sőt, több is, mint elég – a másik meg sír, mert a kormány ügyesen ellopott egy civil kezdeményezést és innentől az övé, annak minden hozadékával együtt.
Vagy ki tudja – még sok minden történhet.
Ha történik, arról is beszámolunk.
