Vedd már le azt a szemüveget – mondta Tortose Pierrot-nak – vedd már le, ehhez a melóhoz igazán nem való. Pierrot engedelmesen, gondosan a tokba dugta. Öt méterre még csak ellátott, de a hordó, meg a nézők székei már ködbe vesztek.
Raymond Queneau: Angol park
– Mejixagosijenszörnyen – háborgott magában Gabriel. – Mégiscsak abszurdum, hogy sose tisztálkodnak. Azt írja az újság, Párizsban a lakások tizenegy százalékában ha van fürdőszoba, ami nem is meglepő, de azért mosakodni anélkül is lehetne.
Raymond Queneau: Zazie a Metrón
Gaal Dornicknak hívták, s igazi falusi gyerek volt, aki még sohasem látta Trantort. Mármint a valóságos várost, mert a hipervideón rengetegszer látta már, meg alkalomadtán a császári koronázásról vagy a Galaktikai Tanács megnyitásáról közvetített nagyméretű, háromdimenziós híradókban. Mert habár egész élete Synnaxon telt is el, amely a Kék Sodrás legszélén kering csillaga körül, azért, ugyebár, ő sem volt elszakadva a civilizációtól. Mint akkoriban egyetlen sarka sem a Galaktikának.
Isaac Asimov: Alapítvány
Élt egyszer egy híres mérnök, egy nagy feltaláló, aki éjjel-nappal boszorkányos szerkezeteken törte a fejét, és csudálatosan okos gépeket épített. Fabrikált például egy pici szerkentyût, amely olyan gyönyörűségesen énekelt, hogy elnevezte pacsirtomatának. Bátor szív volt a kézjegye, ezt viselte minden atom, amely kikerült a keze alól; álmélkodtak is utóbb a tudósok, mikor a színképekbõl vidám szívecskék hunyorogtak rájuk. Sok mindenféle hasznos gépet szerkesztett ez a mérnök. Egyszer aztán gondolt merészet és nagyot: összeötvözi az életet a halállal, és imigyen véghezviszi a lehetetlent.
Stanislaw Lem: Kiberiáda
Amadis Dudu minden meggyőződés nélkül haladt a keskeny utcácskán. Mindennap három és fél jegyet szokott kezeltetni, mert menet közben, még a megálló előtt szállt le, s most megtapogatta mellényzsebét, hogy meggyőződjék róla, maradt-e még jegye. Igen. Maradt. Egy madarat pillantott meg: szemétrakás tetején ült, s csőrével olyan ügyesen kapirgált három üres konzervdoboz belsejében, hogy sikerült kikopognia az Ej uhnyem első ütemeit.
Boris Vian: Pekingi ősz
Sérveim, sérveim, sérveim, sérveim, sérveim, sérveim, sérveim, sérveim, SÉRveim, sérveim, sérveim – sérveim, SÉRveim, sérveim, sérveim, sérveim, sérveim, sérveim, SÉRveim, SÉRveim, SÉRVEim – sérveim, sérveim, sérveim, sérveim, SÉRveim – sérveim, sérveim, sérveim, sérveim, nyolcas a poén, poén a nyolcas, sérveim, sérveim – SÉRveim, sérveim, sérveim, mehet, sérveim, sérveim, sérveim, tiszta a nyolcas, sérveim, sérveim, SÉRVEim, sérveim, sérveim, SÉRVEim, sérveim, sérveim, SÉRveim, sérveim, sérveim, sérveim, sérveim
Tom Wolfe: Kandírozott mandarinzselészínű áramvonal
Reggel ötkor – mint mindig – a parancsnoki barakk előtt lógó síndarabon a kalapács elkongatta az ébresztőt. Szaggatott csörömpölése gyengén hatolt át a kétujjnyi vastag jéggel bevont ablaküvegen és hamarosan elhalt: a nagy hidegben a felügyelőnek nem volt kedve sokáig kongatni.
Alekszandr Szolzsenyicin: Ivan Gyenyiszovics egy napja
Először is azt mondhatom el, hogy gyalog laktunk a hatodikon, és hogy rosa mama részére, amilyen rengeteg kilót cipelt azon a két árva lábán, ez maga volt a gonddal-gyötrődéssel teli mindennapi élet forrása. Ezt mindannyiszor eszünkbe juttatta, amikor épp másra nem panaszkodott, mert ráadásul zsidó is volt.
Émile Ajar: Előttem az élet
Hej, ezek a mi alföldi folyóink…Lomhák, lassúak. Éppenhogy folydogálnak, találomra. Parasztosan.
Edward Redlinski: A kor szava
Hosszú évekkel később, a kivégzőosztag előtt, Aureliano Buendia ezredesnek eszébe jutott az a régi délután, mikor az apja elvitte jégnézőbe. Macondo akkor húsz vályog- és bambuszházból álló falu volt egy folyó partján, melynek áttetsző vize őskori tojás nagyságú, sima, fehér köveken hömpölygött. Annyira új volt a világ, hogy sok minden még nevet se kapott, s ha meg akarták említeni, ujjal mutattak rá.
Gabriel Garcia Márquez: Száz év magány
