Kezdőlap Címkék Kirill pátriárka

Címke: Kirill pátriárka

Ukrán kémfőnök: az elhúzódó háború veszélyes forgatókönyv számunkra

0

Kirill Budanov a londoni Economistnak nyilatkozott a több mint másfél éve tartó orosz-ukrán háború kilátásairól. Értékelése szerint mindkét fél problémákkal küszködik, de ezek különböznek egymástól, mert Oroszország a saját erejére támaszkodik miközben Ukrajna a Nyugat támogatásától függ.

Az elhúzódó háború, kiürítheti a nyugati fegyverraktárakat és elfogyhat a türelem is egyik vagy másik NATO tagállamban. Ukrajnát szemmel láthatóan szinte kizárólag csakis az USA véleménye érdekli: ezért rúgták ki a hadügyminisztert és ezért került lakat alá Volodimir Zelenszkij elnök oligarcha támogatója Ihor Kolomijszkij. Korábban Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó fogadta Zelenszkij három emberét, és követelte, hogy nézzenek jobban utána: mi lesz az Ukrajnába küldött amerikai pénzekkel és fegyverekkel?

Az új hadügyminiszter Kijevben kirúgta az összes miniszterhelyettest, akiket korrupcióval illetve az ellenőrzés elmulasztásával gyanúsítanak. Még korábban William Burns, a CIA igazgatója adott át egy listát olyan korrupt ukrán vezetőktől, akik lenyúltak amerikai pénzeket Ukrajnában. William Burns korábban az USA moszkvai nagykövete volt, ezért jól ismeri az oligarcha rendszereket, amelyek elég hasonlóak Ukrajnában és Oroszországban.

Zelenszkij elnök részt vesz az ENSZ közgyűlésen New Yorkban, és találkozik Biden elnökkel. Az USA elnöke eddig feltétlen támogatásáról biztosította Zelenszkij elnököt, de az ukrán offenzíva sikertelensége elgondolkoztathatja őt. A nyolcvanéves Biden elnök szeretne duplázni a Fehér Házban, de ehhez fokoznia kellene a népszerűségét. Biden stábja most azon törheti a fejét Washingtonban: mi hoz több szavazatot? A megnyerhetetlen háború folytatása vagy egy olyan béke, melynek keretében Ukrajna területi engedményre kényszerül ? Zelenszkij elnök korábban úgy nyilatkozott, hogy Biden öt perc alatt békét köthetne Putyinnal, ha olyan tűzszünetre venné rá Ukrajnát, mely a megszállt területek egy részét orosz kézen hagyná.

Orbán és Semjén után újabb magyar kormánytag kapott kitüntetést Kirill pátriárkától

Dicsőség és becsület – ez az érdemrend neve, melyet az orosz ortodox egyház feje ítélt meg Soltész Miklós államtitkárnak. Becsületről beszélni Kirill pátriárka esetében nem könnyű hiszen közismert: a KGB magasrangú tisztjéről van szó, aki éppúgy mint elődje, Alekszej pátriárka  vagy mint az orosz ortodox egyház budapesti képviselője, Illarion metropolita a titkosszolgálat tisztjeként kezdte pályafutását az egyházban.

Kirill pátriárka aktívan támogatja Putyin háborúját Ukrajnában, emiatt az ottani ortodox egyház minden kapcsolatot megszakított vele.

A magyar kormány viszont szívén viseli Kirill pátriárka sorsát, mert amikor az Európai Unió szankciós listára akarta helyezni a háborúpárti egyházi vezetőt, akkor a magyar diplomácia megvétózta azt. Kirill pátriárka többmilliárd dolláros vagyona így megmaradt, ezért érthető az orosz egyházi vezető hálája.

A brit kémelhárítás átfogó jelentése szerint az orosz ortodox egyház külföldi szervezetei egyben Putyin hírszerzésének kémközpontjai is. Illarion metropolita Kirill pátriárka utóda volt az orosz ortodox egyház külügyi szolgálatának élén, és ebben a minőségében ő irányíthatta a hírszerzést is. Kirill pátriárka őt nevezte ki az orosz ortodox egyház budapesti képviselőjének. Minthogy az orosz ortodox közösség nem oly jelentős, hogy ilyen magasrangú főpap jelenlétét igényelné, minden bizonnyal nem a vallási ténykedés jellemzi elsősorban Illarion metropolita budapesti munkásságát. Irodája mindenesetre a Lendvay utcában van, nem messze a Fidesz pártközpontjától.

Ferenc pápa amikor Budapesten járt, akkor találkozott Illarion metropolitával, mert a katolikus egyház feje közvetíteni szeretne Moszkva és Kijev között.

UKRÁN HADIFOGLYOK MAGYARORSZÁGON

Meglepő hír az orosz–ukrán háború közben: az oroszok tizenegy kárpátaljai ukrán katonát Magyarországra engedtek. Ez Kirill pátriárka kegye, akinél Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes eszközölte ki a dolgot. Ukrajnát az ügyről nem tájékoztatták.

Jogászokat kérdeztek a dologról, akik úgy nyilatkoztak: a dolog rendben lehet, a nemzetközi hadifogoly-jog megengedi, hogy hadifoglyok őrizetét átadják egy harmadik országnak, azzal a feltétellel, hogy nem engedik őket szabadon. Újságírók beszélgetésén az hangzott el, hogy mindenképpen örülnünk kell annak, hogy magyar nemzetiségű katonák kikerülnek az oroszországi hadifogságból.

Nem vitatom, mert nem vitatható, hogy a tizenegy, alighanem magyar nemzetiségű ukrán katona jól járt azzal, hogy az oroszok kiengedték őket Magyarországra.

Feltehetően nem bánják, hogy a megállapodás szerint valószínűleg nem térhetnek vissza a háború végéig Kárpátaljára, Ukrajnába, hogy ne térhessenek vissza a hadseregbe. Gondolom, nem is vágynak erre.

Van azonban a dolognak egy olyan, nemzetközi jogi vonatkozása, amelyről a kommentátorok nem szóltak. Oroszország és Ukrajna között már több esetben valósult meg fogolycsere: ukrán és orosz hadifoglyokat adtak át a másik félnek: az ukránok az oroszoknak, az oroszok az ukránoknak. Hasonló, de nem feltétlenül azonos számban. Ehhez képest annak, hogy tizenegy ukrán hadifoglyot Magyarországra engedtek azzal, hogy ők kárpátaljaiak, fölöttébb sajátos az üzenete.

Ez az üzenet nem kevesebb, mint hogy a kárpátaljai magyarok, ha ukrán állampolgárok és így az ukrán hadseregben harcoltak is, a magyar nemzet tagjai.

Talán magyar állampolgárságuk is van. (A szomszéd országokban kisebbségben élő magyarok közül a vajdaságiak és a kárpátaljaiak vették fel a legnagyobb arányban a magyar állampolgárságot.) Ezzel az érintettek számára kedvező aktussal a magyar kormány annak találta meg a módját, hogy újra, nemzetközi síkon kifejezésre juttassa: felelősséget visel a kisebbségben élő magyarokért, őket politikai értelemben is a magyar nemzethez tartozónak tekinti. Ha elengedi őket az orosz állam, Magyarországra engedi el. Vagyis elfogadja, hogy hogyan gondolkodik a kárpátaljai magyarokról a magyar állam.

Lehet, hogy igaz a feltételezés, hogy Putyin felajánlotta Orbán Viktornak Kárpátalját?

Érthető, hogy az ukrán külügyminisztériumba bekérették a kijevi magyar ügyvivőt. Ez az aktus tovább terheli Ukrajna és Magyarország kapcsolatát, és – mint egyik-másik kommentátor is észrevette –

árthat ukránok és magyarok viszonyának Kárpátalján.

Az, hogy magyar nemzetiségűek is – részben önkéntesként – harcolnak Ukrajnáért, nyilván használt, ez a történet viszont árthat.

A KGB-s pátriárka kitüntette Orbán Viktort

Legutóbb Rákosi Mátyás hatvanadik születésnapját köszöntötték Moszkvából 1952-ben, most Orbán Viktort érte ez a megtiszteltetés. Kirill moszkvai pátriárka a Dicsőség és becsület kitüntetés első fokozatával tüntette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnököt több mint egy évvel azután, hogy Putyin megindította Oroszország háborúját Ukrajnával szemben.

Természetesen Kirill pátriárka szenvedélyesen támogat annak ellenére , hogy az ukránok többsége szintén az ortodox kereszténység híve. Kirill pátriárka számára a hit különben is furcsa álcázás hiszen éppúgy a KGB-ben szolgált mint Putyin elnök. A pátriárka korábban Mihajlov néven Svájcban kémkedett. Putyin Drezdában, az egykori NDK-ban volt a KGB helyi kirendeltségének vezetője.

“Ön az egész életét a szülőhazája hasznára végzett feladatoknak szentelte. Olyan ember, aki szilárd meggyőződéssel rendelkezik, felelős és elveihez hű állami vezető”

– méltatta Kirill pátriárka Orbán Viktor magyar miniszterelnököt.

A pátriárka arról nem írt, hogy milyen elvekhez hű Orbán Viktor, aki Soros György által támogatott liberálisból Putyin barát antiliberális lett, de hát maga Kirill sem nagyon büszkélkedhet elvekkel. Tekintélyes vagyonnal azonban igen, és ezt épp Orbán Viktor sietett megvédeni.

Az Európai Unió szankciós listára kívánta tenni Kirill pátriárkát, aki tűzön vízen át támogatja Putyin elnök Ukrajna elleni agresszióját, de a magyar diplomácia vétója ezt megakadályozta. Emlékszünk, hogy az elveihez örökké hű Orbán Viktor korábban Putyin pincsijének nevezte Gyurcsány Ferencet. Változnak az idők. Nemrég a Magyar Nemzet közölt hosszú méltatást Heydar Alijev születésének századik évfordulóján. A Szovjetunió kétszeres hőse, előbb a KGB főnöke volt Azerbajdzsánban, majd pedig a helyi kommunista párt vezére. Moszkvában az ellenfele volt a Nyugat felé nyitó Gorbacsovnak. A független Azerbajdzsán élén ő építette ki a nemzeti együttműködés rendszerét, melyet fia, a jelenlegi elnök Ilhan Alijev működtet. Orbán neki adta el, akarom mondani,  adta ki a baltás gyilkost.

Ortodox egyház és kémkedés

A NATO államok kémelhárító szolgálatai meg vannak győződve arról, hogy az orosz ortodox egyház külföldön Putyin hírszerzésének dolgozik. Ennek megfelelően figyelik az orosz ortodox egyház ténykedését a NATO országokban, ahol igyekeznek elszigetelni őket. A nagy kivétel ebben is Magyarország. Kirill pátriárka bizalmi emberét, Illarion Alfejevet küldte Budapestre. A metropolita igen aktív Magyarországon, ahol Semjén Zsoltot a Dicsőség és becsület érdemrend második fokozatával tüntette ki. Illarion Alfejev korábban az orosz ortodox egyház külügyi osztályát vezette, és egyben ő irányította a hírszerző tevékenységet is, melyet az FSZB-vel, a KGB utódával mennyei harmóniában végez az orosz ortodox egyház a NATO államokban is. Hol található Illarion Alfejev metropolita székháza Budapesten? A Lendvay utcában. Néhány méterre a Fidesz székháztól. A kémelhárítás általában minden országban ügyel arra, hogy fontos döntéshozó központjai közelében ne nagyon működjön ellenséges hírszerzés, mert a közelség megkönnyítheti az információszerzést. Magyarországon ez nem probléma: itt Orbán Viktor utasította a kémelhárítást, hogy az oroszokat ne tekintsék ellenségnek. Kirill pátriárka nem tévedett: jó helyre került az orosz kitüntetés Orbán Viktor hatvanadik születésnapján.

Ferenc pápa és Putyin

0

A katolikus egyház feje békemissziót vállalt, és ennek érdekében tárgyalt Budapesten Hilarion Alfajev orosz metropolitával és Orbán Viktor miniszterelnökkel – ez derült ki a sajtóértekezleten, melyet Budapestről hazatérőben a repülőgépen tartott meg a pápa.

“Nemcsak Piroskáról és a farkasról beszélgettünk” – mondta mosolyogva Ferenc pápa, aki találkozni szeretne az orosz ortodox egyház fejével, Kirill pátriárkával. A magyar diplomácia vétózta meg Kirill pátriárka felkerülését az uniós feketelistára. Kirill pátriárka, akit Hilarion Alfajev metropolitával együtt az FSZB magasrangú tisztjének tartanak Nyugaton, támogatja Putyin háborúját Ukrajnában.

A két budapesti tárgyaláson szó volt arról is, hogy Ferenc pápa szívesen találkozna Putyin orosz elnökkel a béke érdekében.

“Mindenki érdekelt a békében, én pedig a magam részéről hajlandó vagyok mindent megtenni a békéért. Egy küldetés már folyamatban is van, de egyelőre nem nyilvános” – mondta Ferenc pápa, aki hozzátette, hogy “Hilarion Alfajev intelligens ember, akivel fenn kell tartani a kapcsolatot, ha komolyan vesszük az ökumenét.”

Hilarion Alfajev Moszkvában az orosz ortodox egyház külügyminisztere volt, nemrég érkezett Budapestre, ahol már bemutatták Karácsonyi oratóriumát és könyvét.

Ferenc pápa és Magyarország

Először 1956-ban figyelt fel Magyarországra a katolikus egyház mai vezetője, aki fiatal jezsuita szerzetesként Argentínában találkozott Magyarországról érkezett szerzetes társaival.

Már pápaként a migránsok befogadásának ügyében szembekerült Orbán Viktor kormányával. Ferenc pápa első útja a Vatikánon kívül egy migráns tábor meglátogatása volt Lampedusa szigetén. Mostani sajtóértekezletén az Európai Unió felelősségét hangsúlyozta a migráns probléma megoldásában “hiszen a legnagyobb teher az Európai Unió déli határára nehezedik: Görögországra, Olaszországra, Spanyolországra stb.”

Ferenc pápa a migránsok befogadásának és uniós újraelosztásának híve, míg Orbán Viktor a kerítés építésének.

A pápai nuncius azokat a magyar főpapokat támogatja, akik a pápai irányvonalat követik míg azokat, akik Orbán Viktor politikájának hívei háttérbe szorítja. Jó példa erre az egykori veszprémi érsek ügye: ő szentelte fel a Karmelita kolostort a várban, és beszédeiben maximálisan támogatta Orbán Viktor migráns ellenes politikáját. Amint elérte a 75 éves nyugdíj korhatárt, azonnal nyugdíjazták Márfi Gyulát. Helyére egy Róma irányvonalát követő érseket, Udvardy Györgyöt  nevezték ki, aki egy vita után kiutasította az egyház megyéből elődjét.

A püspöki kar elnöke, Veres András szeretne Erdő Péter bíboros utóda lenni. Vele a pápai nuncius állítólag közölte: ez csakis akkor lehetséges, ha a Vatikán irányvonalát követi és nem Orbán Viktorét. Veres püspök ezért nem is akart hosszabbítani a püspöki konferencia élén, de a miniszterelnök bizalmi emberei tudatták vele: ha nem marad, akkor annak egyháza láthatja kárát. Veres András újra a püspöki konferencia elnöke lett, de a karrierről le kellett mondania – legalábbis addig amíg Ferenc pápa ül Szent Péter trónján.

Ferenc pápa a vasárnapi misén hangsúlyozta: ”szomorú és fájdalmas zárt kapukat látni. Zárt kapukat azokkal szemben akik idegenek, mások és szegények.”

Ez egyértelmű bírálata Orbán Viktor migráns politikájának. A pápa nem takarékoskodott a hatalom bírálatával sem:

”a pásztor nem rabló és nem tolvaj! Nem él vissza a szerepével, nem nyomja el a rábízott nyájat.”

Végül arra szólította fel a híveket a Kossuth téren, hogy

“legyetek ti magatok a nyitott kapuk!”

A világtól elzárkózó nacionalizmussal szemben a kereszténység univerzális jellegét hangsúlyozta Budapesten Ferenc pápa, akinek háromnapos látogatása az egész magyar közvéleményt felrázta.

Ferenc pápa az orosz ortodox egyház egyik vezetőjével is találkozott

Hilarion Alfajev metropolitát átölelte Ferenc pápa, aki szeretne közvetíteni Moszkva és Kijev között. Hilarion Alfajev metropolita jelenleg a Magyarországon élő orosz ortodoxok vallási vezetője, de korábban a külkapcsolatok irányítója volt Moszkvában az ortodox egyház központjában.

Kirill pátriárka is ezt a fontos tisztességet töltötte be mielőtt az orosz ortodox egyház vezetője lett. Mindkét főpapot azzal gyanúsítja az ellenzék Oroszországban, hogy a titkosszolgálat magasrangú tisztjei és támogatják Putyin Ukrajna elleni agresszióját. Az Európai Unió szerette volna feleket listára helyezni Kirill pátriárkát emiatt, de a magyar diplomácia ezt megakadályozta, így nem kobozták el az orosz ortodox főpap hatalmas, nyugati bankokban őrzött vagyonát. Az orosz ortodox egyház nemcsak belföldön, de külföldön is aktívan együttműködik a titkosszolgálattal, birtokai és templomai kiváló búvóhelyek Putyin hírszerzői számára.

Hilarion Alfajev Krisztus oratóriumát a budapesti Zeneakadémián mutatták be tavaly decemberben.

Márciusban jelent meg Hilarion Alfajev könyve Jézus Krisztusról Budapesten. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes így méltatta a könyvbemutatón az orosz metropolita könyvét: ”a mai ember számára is megragadhatóvá teszi a hitet.”

Ferenc pápa megköszönte az ukrán menekültek befogadását

A katolikus egyház feje Ukrajna miniszterelnökével tárgyalt a Vatikánban mielőtt útnak indult volna Budapestre. Az Árpád-házi Szent Erzsébet templomban az egyházaknak köszönte meg azt, hogy befogadták az Ukrajnából menekülőket. Ferenc pápa a migránsok befogadását szorgalmazza mindenütt, így nem véletlenül nem az államnak hanem az egyháznak köszönte meg a befogadást. A migráció kérdésében Ferenc pápa és Orbán Viktor véleménye élesen szembeáll egymással. Ferenc pápa a templomban találkozott olyan menekültekkel, akik nemcsak Ukrajnából, de Szíriából, Afganisztánból, Jordániából stb. érkeztek Magyarországra.

A katolikus egyházfő, akinek családja bevándorlóként érkezett Itáliából Argentínába, így beszélt a menekültekhez és persze a magyar hatóságokhoz:

”nem elég csak kenyeret adni, mely táplálja a gyomrot hanem a szívet is táplálni kell! A tevékeny szeretet nem pusztán anyagi és szociális segélynyújtás, de az egész emberre figyel: Jézus szeretetével talpra akarja őt állítani.”

Ferenc pápa ezt követően felkereste az Istenszülő Oltalma nevű görög katolikus templomot. Az osztrák-magyar monarchia utódállamaiban sok görög katolikus él, mert a XVIII.-ik században Kaunitz osztrák kancellár kitalálta, hogy Őfelsége ortodox híveit át kellene téríteni Moszkva vagy Konstantinápoly hűségéről Rómáéra. Ők lettek a görög katolikusok, akik szép számmal élnek Magyarországon is, de sokkal többen Ukrajnában és Romániában. Sztálin és Ceausescu beolvasztotta a görög katolikus egyházat az ortodoxba, de a rendszerváltás után újra szétváltak. Ukrajnában a görög katolikusok a nemzeti érzés legfőbb hordozói, mert az osztrák-magyar monarchiában nem zaklatták őket míg a cári Oroszországban és a Szovjetunióban az ukrán nemzeti érzést nacionalizmusnak bélyegezték és üldözték.

Orbán kirúgta az energiaügyekért felelős magyar diplomatát a csúcs kellős közepén

Másfél órát kapott arra Baranyai Gábor, aki nagyköveti rangban szolgált Brüsszelben a magyar képviseleten, hogy összepakoljon és végképp távozzon. A hírt a jól értesült brüsszeli Politico azzal kommentálta, hogy rendkívüli szokatlan az uniós gyakorlatban hasonló gesztus magasrangú diplomatákkal kapcsolatban.

Nemrég a brüsszeli uniós képviselet vezetője, Stelbaczky Tibor hagyta el posztját “önként”. Ez a nagykövet később sem kívánta elmondani távozásának okát, de diplomáciai források szerint Kirill moszkvai pátriárka ügye tette be nála a kaput. A pátriárkát, aki Putyin háborús propagandájának elszánt támogatója – korábban maga is a KGB-ban szolgált éppúgy mint az orosz elnök – az Európai Unió feketelistára akarta tenni. Ez egy szankciós csomag része volt, de Orbán Viktor, aki rábólintott először erre, később mégiscsak vétózott. Mint kiderült azért, mert Kirill pátriárka személyesen kérte, hogy vegyék le a listáról. Putyin barátja megígérte, hogy “nem lesz hálátlan”. Orbán ezért vétózott. Kirill pátriárka lekerült a fekete listáról, így több millió eurós külföldi befektetései is megmenekültek. Az oroszok hálája?

“Csicskáztatnak minket gáz ügyben”

Ezt mondta egy magát megnevezni nemkívánó kormánypárti forrás a Direkt36 portálnak. Semmi sem lett abból amit Putyin eredetileg ígért: Magyarország olcsóbban kap földgázt Moszkvától. Orbán és a magyar diplomácia is erre hivatkozott amikor felrótták a nyugati szövetségesek, hogy fenntartják jó kapcsolataikat Moszkvával azt követően is, hogy Putyin megtámadta Ukrajnát. Magyarország tőzsdei áron kap földgázt Oroszországtól. Minthogy Szijjártó Péter augusztusban írta alá az erről szóló szerződést, ezért

magasabb az áron mint jelenleg amikor a piacon jóval olcsóbban lehet földgázhoz jutni.

Magyar mentesség

Orbán elégedetten nyilatkozott a csúcstalálkozóról mondván Magyarország mentességet kapott a gázársapka alól. Ezt a magyar kormány semmiképp sem akarta elfogadni, mert Putyin közölte: aki gázár sapkát alkalmaz az nem kap orosz gázt. Magyarország az olajembargó alól is mentesül, ezért tudja Orbán olcsón adni a benzint a magyar autósoknak.

A téli gázellátás nem azért látszik biztosnak, mert a magyar diplomácia szervilisen szolgálja Putyin érdekeit hanem, mert a török vezeték Szerbián keresztül érkezik Magyarországra. Putyin nemrég állapodott meg Erdogan elnökkel arról, hogy gázcsomópontot hoznak létre Törökországban.

Az uniós tagságra várakozó Szerbia elnöke, Vucsics jó kapcsolatokat ápol Putyinnal. A szankciók elől menekülő orosz cégek jelentős része Szerbiába települt. Szerbia semmilyen szankciót sem alkalmaz Oroszország ellen, a Szerbiába áttelepült orosz cégeket sem érintik a nyugati szankciók, melyeket Putyin agressziója váltott ki Ukrajna ellen.

Titkosszogálati megbízást is teljesít Budapesten Hilarion metropolita

Hilarion metropolita még nem is oly rég az orosz ortodox egyház második számú vezetője volt: ő állt a külügyi szervezet élén, melyet korábban maga Kirill pátriárka, az orosz egyház jelenlegi vezetője irányított. Mindketten az FSZB tisztjei – állítja hírszerzői forrásokra hivatkozva az Intelligence Online.

Az orosz ortodox egyház főpapsága már régóta szoros kapcsolatot ápol Putyin elnökkel, aki korábban újraszervezte a KGB-t, melyet most FSZB-nek hívnak. Oroszországban továbbra is csekát mondanak, mert ez volt az a politikai rendőrség, amely 1917 óta meghatározó szerepet játszott a Szovjetunió életében. Putyin elnök maga is ennek a politikai rendőrségnek a produktuma, a rendszerváltás előtt az egykori NDK-ban szolgált alezredesi rangban.

A szovjet időkben mindenki számára egyértelmű volt, hogy a főpapság a KGB tisztjeiből áll. Ez a tendencia nemcsak, hogy folytatódott a rendszerváltás után, de lényegesen meg is erősödött hiszen a vallás a hatalom új ideológiai támasza lett.

Mit csinál Hilarion metropolita Budapesten?

Júniusban érkezett a magyar fővárosba Hilarion metropolita, aki ezzel kegyvesztettnek tűnt hiszen ezt megelőzően második embernek számított az orosz ortodox egyházban. Az ukrajnai háborút egyáltalán nem támogatta oly lelkesen mint Kirill pátriárka. Az orosz ortodox egyház vezetője emiatt fel is került volna az Európai Unió fekete listájára, de Putyin jó barátja, Orbán Viktor miniszterelnök megakadályozta ezt. A magyar állam szó nélkül megadta a vízumot Hilarion metropolitának bár tehetett volna fel kínos kérdéseket azzal kapcsolatban, hogy a főpap milyen kapcsolatban is áll az FSZB-vel? A magyar hatóságok minden bizonnyal azért nem kérdeztek semmit, mert tudták, hogy ki is valójában Hilarion metropolita. Aki alighogy megérkezett lázas munkába kezdett: nem annyira vallási hanem inkább pénzügyi vonalon. A magyar kémelhárítás állítólag követi Hilarion metropolita nem ortodox banki ügyleteit – legalábbis a HVG értesülései szerint.

Korábban Orbán Viktor leintette a kémelhárítást, hogy ne tekintsék ellenségnek az orosz hírszerzést Magyarországon. Nem lehet arról információt szerezni, hogy vajon Putyin Ukrajna elleni agressziója után Orbán Viktor visszavonta volna ezt az utasítását. Az viszont szimbolikusnak is tekinthető, hogy az USA 1 milliárd dolláros katonai segítséget nyújt az ukrajnai háború front államainak. Minden érintett NATO tagállam kap ebből, sőt a tagjelöltek is, de Magyarország egy centre sem számíthat.

Washingtonban ugyanis nem bíznak Orbán Viktorban. Háborús időben ez nem jó ómen.

Mivel zsarolják az oroszok Orbánt?

Azt a kellemetlen kérdést ezúttal az Európai Néppárt külügyi szóvivője tette fel Twitteren, hogy Orbán Viktort mivel zsarolhatják az oroszok. Michael Gahler amiatt dühöngött, hogy a magyar nagykövet megvétózta az új szankciós csomagot Oroszország ellen, mert az tilalmi listára helyezné Kirill moszkvai pátriárkát.

A vallási vezető lelkesen támogatja Putyin agresszióját Ukrajnában, és az Európai Unió ezért szeretné feltenni őt is a feketelistára, ahol Putyin támogatói vannak. A magyar kormány arra hivatkozik, hogy vallási vezetőket nem jó feketelistára tenni.

Kicsoda valójában Kirill pátriárka?

A veterán főpap Putyin egykori kollégája, aki KGB tisztként kapta azt a feladatot, hogy épüljön be az orosz ortodox egyházba. Kirill a megbízást sikerrel teljesítette. Mint az orosz ortodox egyház vezetője mindig mindenben támogatta Putyin elnököt, aki öreg korában egyre inkább a szlavofil vallásos eszmék irányába fordult. Vagy legalábbis ezt a szerepet játssza a nyilvánosság előtt.

Kirill pátriárka szépen profitált abból, hogy Putyint feltételek nélkül támogatja: vagyonát több mint négy milliárd dollárra  becsülik! Az ortodox egyház megkapta a dohány kereskedelem jogát Oroszországban, és ebből az egész egyházi elit szépen gyarapodik. A Novaja Gazeta szerint Kirill pátriárkának Svájcon kívül Ausztriában és Olaszországban vannak bankszámlái vagyis egy uniós tilalom kínosan érinthetné.

Mivel zsarolhatja Putyin Orbánt?

Egyrészt a múltjával. Míg Orbán Viktor a kommunista rendszer ellenfeleként állítja be magát, valójában épp a régi rendszer készítette őt fel a rendszerváltásra. Ez akkor derült ki amikor Palmer amerikai nagykövet listát kért a rendszerváltó elitről a Szovjetunió budapesti nagykövetétől. Aki a magyar elvtársak segítségével prezentált is egy listát, melyen Orbán Viktor neve is ott szerepelt “mint tehetséges fiatal politikai ígéreté”.

A másik zsarolási lehetőség Orbán Viktor finanszírozása.

Moszkva évtizedek óta a földgáz kereskedelmen keresztül pénzeli azokat a magyar vezetőket, akik “kedvesek a szívének”. 2009 óta idetartozik Orbán Viktor is.

A Svájcban bejegyzett magyar-orosz földgáz kereskedő cég egyik részvényese állítólag a magyar miniszterelnök. A cég szárnyal hiszen az energiaválság hatalmas profitot hoz.

Ortodox bírálat a moszkvai pátriárkának, aki támogatja  Putyin ukrajnai háborúját

A Hollandiában működő Szent Miklós ortodox egyház elszakad Moszkvától, és a jövőben a konstantinápolyi ortodox pátriárka irányítását fogadja el. Az ok: a moszkvai pátriárka, Kirill, fenntartás nélkül támogatja Putyin háborúját Ukrajnában. Kijev „az orosz városok anyja”, ott alakult meg az ortodox egyház, melynek utódaként tünteti fel magát Kirill, moszkvai pátriárka.

Hollandiában a XVII-ik század óta működik ez az orosz ortodox egyház. Nagy Péter cár Hollandiában dolgozott egy hajógyárban, hogy tanulmányozza a nyugati modellt, melyet meg akart honosítani Oroszországban. Ezért építette az ország fővárosát az északnyugati határszélre. Ebben a városban, Szentpéterváron, melyet akkor Leningrádnak hivtak, született Putyin, aki viszont távolodik a Nyugattól és Kelet felé tájékozódik.

Oroszországban 300 ortodox pap és szerzetes nyílt levélben követelte Putyintól az Ukrajna elleni háború leállítását.

„Isten szabadságot adott mindenkinek. Ukrajna népe is szabadon dönthet sorsáról – nem pedig úgy, hogy fegyverrel kényszerítik erre” – írják nyílt levelükben az orosz ortodox papok és szerzetesek.

A szlavofil küldetéstudat bírálata

Putyin elnök és Kirill moszkvai pátriárka az elmúlt két évtizedben egyre gyakrabban hivatkozott az orosz nép történelmi küldetésére. Ezt szlavofil szerzetesek kezdték el terjeszteni, és az orosz cárok birodalmi elméletének alapjává vált. Eszerint az orosz birodalom a római birodalom örököse vagyis világtörténelmi küldetése van. Konstantinápolyt elnevezték Cárgrádnak, és az első világháború egyik deklarált célja volt annak visszafoglalása.

Putyin szlavofil támogatói erre a szlavofil  küldetés tudatra hivatkoznak amikor megindokolják az orosz hadsereg háborúját Ukrajnában.

Két ortodox teológiai központ most átfogó bírálatot jelentetett meg ezzel szemben. A Fordham egyetem keresztény tanulmányok központja és a Volosz teológiai akadémia szembefordul az „Orosz világ” tanításával, amely megfogalmazza ezt az orosz küldetés tudatot.

„Ebben az orosz világban a moszkvai pátriárka együttműködik a világi vezetővel – ez nyilvánvalóan Putyin- a szellemi és gyakorlati irányításban. Ebben a világban Moszkva és Kijev, az orosz városok anyja, egységes egész. Vagyis az orosz hadsereg nem tesz mást minthogy helyreállítja ezt az egységet.”

Emiatt azzal vádolják a moszkvai pátriárkát, hogy a vallásos nacionalizmus útját követi. Csakhogy ezt az ortodox egyház még a XIX-ik században eretnek tanításnak bélyegezte meg!

Kirill moszkvai pátriárkát ezért eretnek tanítás terjesztésével vádolja több mint ötven jeles ortodox teológus, akik szerint Putyin Ukrajna elleni háborúja mélységesen nem ortodox és egyáltalán nem keresztény vállalkozás.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!