Donald Trump első dolga volt a Fehér Házban, hogy felmondja az ázsiai és csendes-óceáni szabadkereskedelmi szerződést, melyet elődjének, Barack Obamának az idejében dolgoztak ki. Most utasítást adott gazdasági főtanácsadójának, hogy nézzen utána: lehet, hogy mégsem olyan rossz ez a nemzetközi szerződés?!
Japán és 11 másik állam – függetlenül Trump vétójától – megalakította a TPP rövidítésű szabadkereskedelmi régiót, mert úgy látták, hogy nekik megfelel. A TPP célja ugyanis az volt, hogy Kínát mint a régió legnagyobb gazdasági hatalmát kizárják az övezetből. Így akarták megállítani a kínaiak nyomulását …
Trump időközben kereskedelmi háborút hirdetett Kína ellen. Nyilvánvalóan ez is motiválhatta döntését, hogy mégiscsak megfontolja az USA tagságát az ázsiai és csendes-óceáni országok szabadkereskedelmi szerződésében. „Ha ez igaz, akkor üdvözöljük az USA szándékát!”- mondta óvatosan Aso Taro japán pénzügyminiszter. Nem véletlen a japán pénzügyminiszter óvatossága hiszen Trump „új és jobb szerződést akar”! Japán a világ harmadik legerősebb gazdasági hatalma, amely kívülről szemléli az első kettő kereskedelmi háborúját. A japánok a nyolcvanas években nagyon megjárták Amerikával amikor olyan számukra hátrányos pénzügyi megállapodásra kényszerültek, mely hosszú évekre padlóra vitte a japán gazdaságot. Akkor Amerika Kínát támogatta Japánnal szemben. Most Trump mintha az ellenkező megoldást választaná, de Tokióban nem feledkeznek meg Trump jelszaváról: America First! A bizniszben pedig nincs barát vagy szövetséges, csakis érdekek vannak. Donald Trumpnál ezt kevesen igazolják jobban…
Egy éve még a 47 milliós Csungking ura és a majd mindenható Politikai Bizottság tagja volt Szun Zseng-caj, aki most életfogytig tartó börtönbüntetésre számíthat Kínában.
Pekingben tigrisvadászatnak nevezik azt, amikor a Kínát vaskézzel kormányzó kommunista párt korrupcióellenes nyomozói a legfelső hatalmi szféra tagjait állítják bíróság elé. A nagy korrupcióellenes kampányt Hszi Csin-ping elnök kezdte meg – nem sokkal azután, hogy 2012-ben hatalomra került. Ezerszám csuktak le fontos elvtársakat korrupció címén. A Politikai Bizottságnak jelenleg két tagja tölti életfogytig tartó börtönbüntetését korrupció miatt. Minden bizonnyal Szun lesz a harmadik.
A korrupció egyébként teljesen általános dolog Kínában. 2012-ben a New York Times nagy botrányt kavart amikor megírta:
a Politikai Bizottság minden tagja dollármilliárdos.
A Nagy Tűzfal, amely elzárja a kínaiak világhálóját a külvilágtól, megvédte az átlagpolgárokat ettől a sokkoló hírtől.
Nem mintha a kínaiak nem tudnák, hogy a hatalom korrupt. De akkor mire a nagy leleplező kampány? Egyrészt a közvélemény megnyugtatására, másrészt pedig a hatalmi vetélytársak kiiktatására. Korábban Pekingben az volt a szokás, hogy tízévenként cserélik az elnököt és a miniszterelnököt. A következő körben valószínűleg Szun lett volna a miniszterelnök. Csakhogy nem lesz következő kör, mert a tízéves határt eltörölték.
Így Hszi Csin-ping addig marad hatalmon, ameddig csak akar.
Szun ezzel nem értett egyet, és ezt követően rögtön „kiderült róla”, hogy mélységesen korrupt: a kommunista párt kongresszusa előtt letartóztatták.
Tavasszal azután úgy módosították a kínai alkotmányt, hogy az elnök gyakorlatilag addig marad hatalmon, amíg akar. Volt már erre példa a kommunista Kínában, kettő is: Mao Ce-tung elnökségének utolsó évtizede valóságos katasztrófa volt. 1966 és 76 között zajlott a Nagy Kulturális Forradalom, amely a csőd szélére juttatta az országot.
Aztán jött Teng Hsziao-ping. Negyven éve, 1978-ban megkezdte a reformokat, melyek Kínát kétszáz év után újra világhatalommá tették. Teng a háttérből irányított, de éppoly teljhatalmú uralkodó volt, mint Mao, csak éppen reformer.
Ebben a sorban Hszi Csin-ping lehet a harmadik, aki a reformok folytatását ígéri, valamint azt, hogy Kínát az Egyesült Államokkal egyenrangú nagyhatalommá teszi. Közben viszont kíméletlenül eltipor mindenkit, aki ambícióit megkérdőjelezi.
Donald Trump további védővámok kivetésével fenyegette meg Kínát, amelyek újabb 100 milliárd dollárt érő importárut érinthetnek.
A Fehér Ház közleménye szerint az elnök elrendelte, hogy kormányzata állítsa össze azoknak a kínai árucikkeknek a listáját, amelyekre a pótlólagos védővámokat kivetik. A közleményben
Trump élesen bírálta a korábbi amerikai védővámok kivetésére adott kínai válaszlépéseket.
A kínaiak ugyanis bejelentették: arányos választ adnak, hasonlóan szigorú vámintézkedéseket vezetnek be az Egyesült Államok ellen, és egyúttal beperlik a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO) is. Kína szerdán közzé is tette annak a több mint száz amerikai terméknek a listáját, amelyekre várhatóan vámot vet ki.
„Ahelyett, hogy változtatott volna a korábbi helytelen hozzáállásán, Kína úgy döntött, hogy ártani akar farmereinknek és termelőinknek” – áll Trump közleményében. Az elnök utasítást adott az agrárminiszternek, hogy dolgozzon ki az amerikai farmereket és az amerikai mezőgazdaság érdekeit védő tervet.
Elemzők szerint ez arra utal, hogy
az USA hosszú távú kereskedelmi harcra készül Kínával.
Az amerikai védővámok alól az EU és több ország ideiglenesen mentességet kapott.
A várakozásoknak megfelelően, hétfő hajnalban visszatért a Föld légkörébe a Tienkung-1 (Mennyei Palota-1) kínai űrállomás. Nagyrészt elégett az atmoszférában, darabjai a Csendes-óceán déli részébe hullottak – jelentette a kínai űrkutatási hivatal.
Az űrállomás közép-európai idő szerint 2 óra 15 perckor lépett be a Föld légkörébe, és a nyugati hosszúság 40,24, valamint a déli szélesség 27,4 fokánál csapódott az óceánba, Sao Paulóval egy vonalban.
Az amerikaiak is megerősítették, hogy visszatért a Föld légkörébe a Tienkung-1.
Korábban bejelentették, hogy az űrállomás valószínűleg az ócénba csapódik majd, és elenyésző a valószínűsége annak, hogy emberi sérülést okozzon.
Kína 2011 szeptemberében bocsátotta fel a 10,4 méter hosszú és mintegy nyolc tonna tömegű Tiankung-1-et.
Eredetileg csak 2013-ig működött volna, de folyamatosan meghosszabbították a küldetését.
2016-ban viszonyt nyilvánvalóvá vált, hogy már nem működik az űrállomás, és nem válaszol a földi irányításnak. Azóta már az utódja, a Tienkung-2 is a Föld körül keringett. Kína hivatalosan 2017 decemberében jelentette be az ENSZ-nek, hogy március végén érkezhet vissza a Földre a Tienkung-1.
Az űrállomások feladata, hogy előkészítsék a tervek szerint 2022-ben elkészülő kínai űrállomás építését és üzemeltetését. Amikor a Nemzetközi Űrállomás (ISS) várhatóan 2024-ben befejezi működését, Kína lesz az egyetlen nemzet, amely állandó állomással rendelkezik a világűrben.
Észak-Koreából befutott a Kim-dinasztia vonata a kínai fővárosba – jelentette a Nippon News Network japán hírügynökség. A sárga sávos vonat korábban Kim Ir Szent, a kommunista rendszer alapító diktátorát vitte külföldre, ezzel jött Magyarországra is a nyolcvanas években.
A veterán kommunista vezér félt a repüléstől, és attól még jobban, hogy a gépet lelövik. Ezért ragaszkodott a vonathoz. Éppúgy, mint fia, a dinasztia második uralkodója, Kim Dzsongil, aki 2011-ben meghalt. Ekkor került hatalomra Kim Dzsongun, aki Svájcban végezte középiskolai tanulmányait, majd otthon, a Kim Ir Szen egyetemen tanult. Hivatalosan eddig sehol sem járt külföldön.
Most viszont találkozóra készül Dél-Korea elnökével, majd pedig Donald Trumppal. Illene tehát, hogy előbb találkozzon egyetlen szövetségesével, a kínai elnökkel. Pekingben gyanakodva figyelik a ténykedését, hiszen ők reformokat javasoltak háborús politika helyett. Kim Dzsongun viszont korábban kivégeztette nagynénje férjét, aki Kína emberének számított.
A bizalom tehát nem mondható teljesnek, de mindkét félnek szüksége van a másikra.
Észak-Korea külkereskedelmének 80 százaléka Kínára jut. Az illegális ügyek jórészét is kínai fedőcégeken keresztül bonyolítja le az észak-koreai titkosszolgálat. Peking mindenképp szeretné elkerülni a háborút a koreai félszigeten.
A fő kérdés most az: ki utazott a Kim-család vonatán Pekingbe? Hivatalosan senki sem mond semmit. Korábban is az volt a szokás, hogy csak utólag jelentették be az észak-koreai diktátor látogatását Kínában. Akkor is csak egy semmitmondó közlemény jelezte a csúcstalálkozó megtartását, de senki sem tudta, hogy valójában miről is tárgyaltak.
A külföldi tudósítók szerint valószínű, hogy maga Kim Dzsongun érkezett a kínai fővárosba, de néhányan úgy vélik: a húga, Kim Jodzsong képviseli a családot. Az előfutár szerepet ő már betöltötte, amikor a téli olimpián képviselte Észak-Koreát. Ezzel megtört a jég, és lehetővé vált a koreai csúcs éppúgy, mint a találkozó Donald Trumppal.
A hazatérő Kim Jodzsongot annak idején nemzeti hősként fogadták Phenjanban. Ő volt ugyanis a Kim-család első tagja, aki Dél-Koreában járt.
Kim Jodzsong egyébként nem akárki a hierarchiában: tagja a Politikai Bizottságnak, és ő a felelős a propaganda irányításáért.
Pekingben a nemzetgyűlés újabb öt évre államfőnek választotta Hszi Csinpinget, alelnökévé pedig a jobbkezét, Vang Csisenget. Ez azt is jelenti, hogy szokatlan módon nincs kijelöt utód a legfelső vezetésben.
Az országban évtizedek óta a vaskézzel kormányzó kommunista párt főtitkára az államfő is egyben. Régebben azt választották meg alelnöknek, akiből a következő időszakban első embert akartak csinálni. Így maga Hszi Csinping is öt éven át volt Kína második embere, most viszont nincs kijelölt utód. Ennek megfelelően az alelnök nem egy feltörekvő fiatal káder, hanem az uralkodó legfőbb szövetségese lett. Vang Csiseng idősebb az államfőnél, akinek ifjúkori jóbarátja. Ő kapta a legnehezebb feladatot: a nagy korrupcióellenes tisztogatást, amelynek során magasrangú vezetők is börtönbe kerültek. A vezetésből elsősorban azokat vádolták meg, akik szemben álltak Hszi Csinping elnökkel.
A kommunista párt kongresszusa most új embert állított a korrupcióellenes kampány élére, Vang Csiseng pedig nyugdíjba ment – legalábbis a Politikai Bizottságból, ám a politikai karrierjének korántsem nem lett vége.
A South China Morning Post értesülései szerint a veterán vezető továbbra is részt vesz a legfelső irányító csapat ülésein, elmondhatja a véleményét, bár szavazni már nem szavazhat.
És hogy mi lesz a feladata? Ő lesz a diplomácia legfőbb irányítója – legalábbis ezt állítják jól értesült pekingi tudósítók. Ez nem egészen új feladat Vang Csisengnek, aki korábban külgazdasági vezetői tisztet töltött be a Politikai Bizottságban. Most pedig Trump beindította a kereskedelmi háborút, s emiatt fekete felhők gyűlne a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok fölé. Egyelőre még nem vetettek be komolyabb fegyvereket, de Pekingben attól tartanak: erre előbb vagy utóbb sor fog kerülni.
Kereskedelmi atombombának tartják – egyébként mind Washingtonban, mind pedig Pekingben – azt az amerikai tervet, hogy a szellemi tulajdonnal való visszaélések miatt szankcionálják Kínát.
Vang Csiseng alelnöknek kell elérnie, hogy a világ második legnagyobb gazdasága a lehető legkisebb veszteséggel kerüljön ki az amerikai- kínai kereskedelmi háborúból. A cél pedig változatlan Pekingben: megelőzni Amerikát és meghatározó szerepet játszani a globális gazdaságban.
Ezen a héten Kínában egy újabb jelentős bejelentésre került sor: a tavalyihoz képest több mint nyolc százalékkal emelnék meg a kelet-ázsiai ország katonai büdzséjét. Ennek nem kizárólag biztonságpolitikai-katonai következményei lesznek, hanem jelentős kihatással lehet Peking nemzetközi kapcsolataira is, leginkább az Egyesült Államokkal fenntartott viszonyára.
Hétfőn a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága (KKP KB) a 16 napig tartó parlamenti (az Országos Népi Gyűlés) tavaszi ülésszakán bejelentette:
Kína 8,1 százalékkal növeli meg a védelmi kiadásait.
Ez lényegesen meghaladja az idei évre tervezett 6,5 százalékos GDP-növekedést, sőt, ez magasabb a tavaly mért 7,6 százalékos gazdasági növekedésnél is. Dollárban kifejezve ez annyit jelent, hogy Kína körülbelül 175 milliárdot (1,1 milliárd jüant) költene a saját haderejének, a Népi Felszabadító Hadsereg (PLA) fejlesztésére. A hivatalos kínai magyarázatok szerint ezzel kívánják növelni a katonai kiképzést, fejleszteni az állam „háborús készségeit”, illetve megvédeni a nemzetük szuverenitását, biztonságát és érdekeiket, kerüljenek azok veszélybe belföldön vagy külföldön.
A pekingi Nagy Népi Csarnoka. A kép forrása: MTI/EPA/Roman Pilipej.
A bejelentés időpontja korántsem véletlen, amire egyszerre két magyarázat lehet. Az egyik, hogy a KKP egy héttel ezelőtt tette közzé: egy alkotmánymódosítás keretében eltörölnék azt a kitételt, miszerint az elnök és az alelnök tíz évig lehet hivatalban. Ugyanis Hszi Csin-ping (Xi Jinping) így szeretné bebiztosítani a hatalmát, a kelet-ázsiai ország örökös elnöke szeretne lenni. Csakhogy ez a lépés több ellenkezést váltott ki a kínai lakosság körében, mint ahogyan arra először számítani lehetett. Ezért a hadseregre fordított nagyobb pénzösszeggel és látványos fejlesztésekkel ki lehetne elégíteni a kínai nacionalistákat, valamint elhallgattatni a kritikus hangokat. Nem mellékesen pedig Hszi így még inkább meg tudná erősíteni a pozícióját a felső katonai vezetésben.
Másodszor, ahogyan a kínai miniszterelnök Li Ko-csiang (Li Keqiang) fogalmazott,
„a nemzetközi színtéren történt változások miatt kell erősíteni a kínai hadsereget”
Ez alatt nemcsak a régióban uralkodó feszült légkört értette, hanem Kína és az Egyesült Államok közötti viszonyt, amely 2018 eleje óta érezhetően megromlott. Ennek oka, hogy minden jel szerint Donald Trump amerikai elnök elkezdte beváltani a két évvel ezelőtti, az elnökválasztási kampányban hangoztatott azon fenyegetéseit ígéreteit, amelyek az amerikai gazdaság „megvédéséről” szóltak. Habár az elnök a kereskedelmi és a nacionalista protekcionizmusát válogatás nélkül alkalmazná szinte minden jelentős gazdasági hatalom ellen, mint ahogyan most az EU-ból importált gépkocsik esetében látható, ennek fő címzettje minden kétséget kizáróan Kína lenne.
Donald Trump amerikai elnök megigazítja haját beszéde közben a 45. alkalommal megrendezett Konzervatív Politikai Akció Konferencián. A kép forrása: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo.
A Fehér Házban nagyon komolyan gondolják ezt az amerikai-kínai kereskedelmi háborút, amelyben az első lövést a Trump-adminisztráció akkor adta le, amikor januárban a kínai napelemekre 30 százalékos védővámot vetett ki. (Ezzel párhuzamosan a dél-koreai mosógépekre pedig 50 százalékosat). Ezután következne az acél (25 százalékos) és az alumínium (10 százalékos) elleni védővám, hiszen ezekkel Kína már évek óta elárasztotta a nemzetközi piacot, így jelentősen meggyengítve az amerikai ipart. Sőt, nemrég Trump azt is meglebegtette, hogy megtiltja a technológiák és egyes berendezések átadását a kínai vállaltoknak.
Peking erre úgy reagált, hogy nem akar gazdasági-kereskedelmi háborúba keveredni az Egyesült Államokkal, de ha úgy hozza a helyzet, akkor felveszi a kesztyűt. Ugyan a jelenleg is zajló kínai parlamenti ülésen láthatólag nem ez képzi a legfontosabb témát, de a felszín alatt kétségtelen, hogy számolnak egy nagyobb amerikai-kínai viszállyal, amelybe Washington térségbeli szövetségesei – Dél-Korea, Japán, Fülöp-szigetek, Vietnam – szintén belekeveredhetnek. Ezért Peking nézőpontjából mindannyiuk számára egy egyértelmű üzenetet jelentene a kínai katonai költségvetés megnövelése.
Sorok között olvasva
Természetesen a katonai büdzsé megnövelése azonnal elindította a találgatásokat a nemzetközi médiumokban. Az egyik nézet szerint ez igencsak komoly előrelépést jelentene a kínai haderő modernizálásában, egy „világszínvonalú katonai erő megteremtésében”, amely globális szerepvállalást biztosítana a kelet-ázsiai országnak. Ráadásul a katonai témákkal foglalkozó nemzetközi kutatóintézetek (SIPRI, IISS) rendre arra hívják fel a figyelmet, hogy a
„a kínai kormány által közzétett adatok, illetve a tényleges kiadások között gyakran óriási különbségek vannak”
Vagyis Peking mindig többet költ a fegyveres erőire, mint amennyit bevall, de az átláthatatlan finanszírozási rendszer lehetetlenné teszi a kiadások nyomon követését. Egyes területekre, mint az űrprogram, a logisztika, a katonai oktatás és képzés, bázisok üzemeltetése, fordított jüanokat nem tüntetik fel a hivatalos adatokban. Sőt, eleve a nukleáris fegyverekkel kapcsolatos kiadások sem részesei a katonai büdzsének. (Ez az Egyesült Államok esetében is így van).
Az eltérések pedig jelentősek, nem egy-két milliárd dollárról van szó. Például 2016-ban a hivatalos adatok szerint
143 milliárd dollár volt a kínai védelmi kiadás, de ez valójában 215 milliárd lehetett.
A kínai védelmi kiadások: Első a hivatalos adatok, a másik kettő pedig egy kutatóintézet felmérése.
Ugyanúgy ezek a hangok felhívják a figyelmet, hogy a kínai hadiipar még az alacsonyabb védelmi költségvetés mellett is eléggé figyelemreméltó eredményeket tudott felmutatni. Tavaly áprilisban bocsátották vízre Kína első saját fejlesztésű építésű repülőgép-hordozóját (001A), igaz, hivatalosan még nem készült el teljesen. Ugyanakkor pár héttel később szolgálatba állították a legmodernebb kínai rombolót (Type 055), amely komoly aggodalommal töltötte el Peking térségbeli riválisait. Ezzel párhuzamosan új fejlesztésű interkontinentális rakétákat (Dongfeng-41), kézifegyvereket (OICW-típusúakat) fejlesztettek ki vagy kezdtek el rendszeresíteni, mint ahogyan az a J-20-as lopakodó vadászgépek esetében történt. Ezért korántsem alaptalan az a feltételezés, hogy nagyobb kormányzati támogatással a háta mögött a PLA újabb meglepetésekkel fog előállni idén vagy jövőre.
Nagyobb a füstje, mint a lángja?
Ezzel ellentétben van egy másik tábor is, akik szerint nem kell annyira komolyan venni a kínai kormány bejelentését. Elsősorban azért, mert bár abszolút értékben több a kínai védelmi kiadás, de a kínai gazdaság viszont lelassult, már nem két számjegyű növekedést produkál, így a „több valójában kevesebb”. Másodsorban pedig szeretnek Hszi tavalyi kijelentéseire hivatkozni, amikor az elnök közölte, hogy – először a Kínai Népköztársaság történelmében – csökkentik a PLA létszámát, mintegy 300 000 fővel. A kínai elnök idén januárban pedig arról biztosította a világot, hogy „ésszerűsíti” a kínai fegyveres erőket, illetve továbbra sem vet véget az antikorrupciós kampánynak, az ún. „rókavadászatnak”, tehát továbbra is menesztik vagy letartóztatják a tábornokokat, akik legtöbbször Hszi politikai ellenfelei.
Végül pedig a leggyakrabban hangoztatott érv, hogy a kínai állam költsön bármennyit a hadseregére, az amerikai védelmi költségvetés mindig magasabb lesz: az Egyesült Államok az elmúlt években többet fordított katonai célokra, mint az utána következő tizenöt ország együttvéve. Továbbá pár héttel ezelőtt Trump a 2019-es évre vonatkozó költségvetési tervében mintegy 686 milliárd dollárt szán az amerikai hadseregre, hivatkozva az „egyre nagyobb kínai, orosz, illetve észak-koreai veszélyre”.
Sőt, sok elemző figyelmeztet, hogyha Washingtonban a demokraták és a republikánusok között konszenzus alakul ki a fegyverkezéssel kapcsolatban, akkor rövid idő alatt megegyezhetnek az egy billió dolláros határ átlépéséről. Ezzel pedig az Egyesült Államok behozhatatlan előnyre tenne szert, különösen Kínával szemben, amely dacára a jelentős előrelépésnek még most sem rendelkezik olyan „mobilizációs és transzspirációs képességekkel”, mint az USA. Továbbá az amerikai diplomácia igyekszik szorosabbra fűzni a katonai kapcsolatait vagy közös biztonságpolitikát kialakítani azokkal a térségbeli államokkal, amelyeknek valamilyen – többnyire területi – vitájuk van Kínával. Ez az amerikai fegyverexport növelését és a haditechnológia átadását jelenti.
Egyértelmű üzenet Kínának: pár napja az amerikai Carls Vilson repülőgéphordozó történelmi látogatást tett Vietnamban. A kép forrása: US Navy.
Fegyverkezésre kényszerítve
Ugyanakkor függetlenül attól, hogy Peking miként fogja megvalósítani a katonai költség megnövelését, ismét tovább növeli presztízsét a világban, több békefenntartói és humanitárius misszióban vehet részt, vagy akár katonai akciót indíthat, ha valahol veszélybe kerülnének a kínai érdekek és életek. Csakhogy ezzel párhuzamosan szintén nagyobb fegyverkezésre – India idén már megelőzte Nagy-Britanniát és bekerült a „top ötbe” – vagy a korábbi biztonságpolitika gyökeres megváltoztatására – a japán „békealkotmány” megváltoztatása – sarkalja a térségbeli országokat.
Ám mindközül a legjelentősebb kérdés, hogy vajon a nagyobb katonai költségvetés miképp fogja befolyásolni az Egyesült Államokkal fenntartott viszonyt, különösen most, hogy Trump egy kereskedelmi háborút indított Kína ellen (is). Lehet, hogy Hszi most ugyanazt a választ adja, amit egykoron Ronald Reagan amerikai elnök a nyolcvanas évek első felében: egy elképesztő méretű fegyverkezési versenyre akarja kényszeríteni az ellenfelét, amely minden erőforrását a hadiiparra összpontosítja, ezáltal elhanyagolva az összes többi szektort.
Egy, a BBC által megszerzett, és még nem közzétett ENSZ-jelentés szerint 2012 és 2017 között negyven gyanús szállítmány érkezett Észak-Koreából Szíriába. Az ENSZ szakértői szerint ezek a szállítmányok olyan berendezéseket szállítottak, melyek alkalmasak tiltott vegyi fegyverek, így a Szíriában többször bevetett mérges gázok gyártására.
A szállítmányok ezen kívül vegyi fegyvereket is tartalmaztak, illetve olyan alapanyagokat, melyekből vegyi fegyvereket lehet előállítani. Ezeknek a vegyi fegyvereknek a gyártását és felhasználását nemzetközi egyezmények tiltják.
Észak-Korea viszont elad ilyen vegyi fegyvereket- elsősorban pénzügyi okból. A világtól elzárkózó kommunista
rendszer méregdrága nukleáris és rakétafejlesztési programot folytat.
Pénzért az észak-koreai titkosszolgálat bármilyen tiltott dolgot elad. Korábban az amerikaiak Oroszországot gyanúsították azzal, hogy ellátja Szíriát a tiltott vegyi fegyverekkel. Moszkva mindig tiltakozott. Ezek szerint joggal, hiszen a tiltott vegyi fegyverek illetve az azokat előállító berendezések Észak-Koreából érkeztek.
Az ENSZ-jelentés szerint az észak-koreai szállítmányok jelentős részben kínai cégek közvetítésével jutottak el Szíriába. Az ENSZ emiatt érdeklődött Pekingben, de ott azt a választ kapta: a szóban forgó kínai cégeknek nincsen kapcsolatuk Észak-Koreával.
Nukleáris és rakéta programja miatt Észak-Koreát szankciók sújtják.
Az USA rendszeresen azzal vádolja Kínát, hogy nem kellő szigorúsággal tartja be a szankciókat. Pekingben természetesen mindent tagadnak.
Közben Szíriában tovább tart a hetedik éve folyó háború. Putyin ugyan – humanitárius okokból – tűzszünetet hirdetett, de ezt a felek nem tartják be. Az oroszok az Aszad-rezsimet támogatják, míg az USA és szövetségesei a mérsékelt felkelőket, de ott vannak még a dzsihádisták is. A háborúban több százezren meghaltak, több millió embernek pedig el kellett menekülnie.
Kínában a hétvégén egy kevésbé látványos, de korántsem jelentéktelen bejelentésre került sor: a kínai alkotmányban a következő hetekben egy apró, mégis az ország számára meghatározó változást hajtanak végre. Ugyanis ezentúl a kínai elnök hivatali idejét semmi sem korlátozná, aki már eddig is lassan, de biztosan valósította meg az egyik legfőbb álmát, azaz a teljes hatalom kiépítését.
Február 25-én a Kínai Kommunista Párt (KKP) Központi Bizottsága kezdeményezte, hogy változtassák meg az ország alkotmányának egyik cikkelyét, pontosabban annak kitételét. Ez arról szólt, hogy az országot irányító elnök és alelnök kizárólag két ciklust, vagyis maximum tíz évet, tölthet be. Ugyanis Kínában – legalábbis eddig – így akarták elkerülni, hogy Mao Ce-tunghoz (Mao Zedong) hasonlóan valaki élete végéig, akár több évtizeden keresztül önkényesen irányítsa a kelet-ázsiai országot, ez idő alatt egy kemény elnyomó rezsimet és elképesztő méretű személyi kultuszt építve ki maga köré. Mao 1976-ban bekövetkezett halála és a rettegett „négyek bandájának” pere óta a KKP KB-n belül működő ún. Hétfős Tanácsnak szinte teljhatalma volt az elnökök kinevezését vagy visszahívását illetően, ha úgy ítélték meg, hogy valaki a kora/elmeállapota/lejárt hivatali ideje miatt már alkalmatlanná vált az elnöki teendők ellátására.
Hszi Csin-ping. A kép forrása: Wikimedia Commons
Pár napja viszont a KKP KB egy meglepően szűkszavú nyilatkozatot tett közzé, amelynek hatására máris elindultak a találgatások a nemzetközi médiumokban, az elemzők meg a szakértők próbálják megjósolni ennek következményeit és/vagy rámutatni az idáig vezető okokra. Habár a prognózisok és a vélemények írásonként eltérőek, egy dologban szinte kivétel nélkül megegyeznek: Hszi Csin-ping (Xi Jinping) kínai elnök már régóta készült erre a lépésre. Ugyanis amennyiben március 5-én kezdődő kínai parlament – az Országos Népi Gyűlés – tavaszi ülésszakára eltörlik a kitételt, akkor Hszi 2023 után is elnök maradhat, pedig hivatalosan abban az évben át kellene adnia a hatalmát.
Titánok harca
Az elmúlt évek belpolitikai eseményeiből már kiviláglott, hogy Hszi részéről korántsem számít váratlan húzásnak a hivatali idejének meghosszabbítása. Különösen annak tükrében, hogy a tavaly októberben tartott XIX. KKP-kongresszuson sok új embert – többek közt öt új tagot a Hetek Tanácsába – nevezett ki az állami- és pártapparátusi pozíciókra, de ezek közül senkit nem jelölt meg a hivatalos utódjának. Sőt, Hszi már lényegében a 2012-es XVIII. pártkongresszus óta, amikor a KKP KB főtitkárának választották meg, tudatosan „építette fel magát” és szabadult meg minden rá veszélyt jelentő személytől, legyen az nagy befolyással rendelkező párttag, a hadsereg tábornoka vagy egy multinacionális cég vezetője.
A történelem furcsa fintora, hogy igazából maga Hszi azért (is) kerülhetett hatalomra, mert a hat évvel ezelőtti politikai elit őt felhasználva távolította el az akkori riválisait. Ugyanis a kínai nyitást meghirdető és alkalmazó Teng Hsziao-ping (Deng Xiaoping) utódai a „vörös hercegecskéket” tartották legnagyobb veszélynek. Így nevezték azokat a nemzeti hősnek tartott kommunista forradalmárok gazdag és nagyhatalmú utódait, akik már a kilencvenes évek óta egyre nagyobb hatalomra tettek szert. Ezek közül pedig Csungking-tartomány titkára, Po Hszi-laj (Bo Xilai) emelkedett ki.
Po Hszi-laj. A kép forrása: Wikimedia Commons.
Ő látványosan és tudatosan terjesztette a „vörös kultúráját”, ami lényegében a Teng-féle irányelv megtagadását jelentette. Ha valaki a kínai politikában igazán szeretett volna visszatérni a maoi időkhöz és ezért aktívan tevékenykedett, akkor pont Po volt az a személy. Nyíltan hirdette az „újmaoista” elképzeléseit, amivel egyre nagyobb népszerűségre tett szert nemcsak az idősebb generáció, a „vidéki Kína” és a szegények, hanem sok párttag körében is. Annyira megerősödött a befolyása, hogy 2012 előtt szinte mindegyik kínai politikáról szóló elemzés Po-t tartotta Kína következő elnökének, aki alaposan megváltoztathatja Peking addig kül- és belpolitikáját.
Csakhogy Po már néha elképesztő túlzásokba esett, amikor államosítást és a „javak újraelosztását” kezdte el hirdetni, amivel nem kevés riadalmat keltett a felső, gyakran kiterjedt üzleti kapcsolatokkal vagy jövedelemmel rendelkező KKP tagok körében. Ezért aztán szemükben Hszi tűnt a megfelelő „eszköznek”, akivel egyrészt vissza lehetne szorítani Po-t és letörni a „vörös hercegecskék” szarvát, másrészt pedig ő minden elképzelésüket fenntartás nélkül megvalósítaná.
A választás azért is esett rá, mert Hszi akkor korántsem számított ismeretlennek a kínai közéletben, már megvolt a maga hatalmi bázisa: számos kínai tartományban volt vezető; a piacbarát gazdaságpolitikát részesítette előnyben, és a nagy kínai vállalatok elkötelezett segítőjének állította be magát; valamint a kínai Népi Felszabadító Hadsereg (PLA) egyaránt őt támogatta, hiszen 2010 óta a kínai Központi Katonai Bizottság alelnöki pozícióját töltette be. Ezeket felhasználva végül sikerült fokozatosan kiszorítani a hatalomból. A XVIII. pártkongresszus előtt pár héttel pedig kizárták a KKP-ból. Miután 2013-ban Hszit nevezték ki a Kínai Népköztársaság hetedik elnökének, Po Hszi-lajt életfogytiglanra ítélték, mert ő és a családja majdnem egy milliárd forintnyi pénzösszeget sikkasztott el.
Indul a „rókavadászat”
Azonban a KKP KB Po eltávolítása után sem dőlhetett nyugodtan hátra. Hszi nem akarta, hogy ő pusztán báb legyen bárkinek a kezében és hozzálátott a saját pozíciójának megerősítéséhez, de egyben a régi mentorainak és támogatóinak a menesztéséhez. Mára ez kétségkívül sikerült neki, hiszen Hszi Mao óta a legtöbb hivatalos címet felhalmozó kínai elnök: ő a KKP főtitkára, a Központi Katonai Bizottság elnöke, a Nemzetbiztonsági Bizottság vezetője, a PLA főparancsnoka, különböző reform- és munkacsoportok feje és még hosszasan lehetne sorolni.
Minek köszönhette sikerét?
Egyrészt ezt a népszerűségével magyarázzák, hiszen a 2013-as elnökké „választása” óta a „kínai álmot” próbálja megvalósítani: ennek lényege egy mérsékelt jómód és erős kínai középosztály megteremtése, ami dacára néhány kínai gazdaságot érintő ideiglenes recessziónak, eddig sikeresnek mondható. Ugyanúgy Hszi sokat profitált és nem kevés külföldi támogatót szerzett az „Egy Övezet, Egy Út” (OBOR) nevű elképzelés bejelentésével, amely a régi Selyemút „feltámasztását” jelentené Kína és Nyugat-Európa között, becsatlakoztatva a világ többi részét. Ám kétségtelen, hogy mindközül az antikorrupciós kampánynak köszönhette a legtöbbet. A mai napig Kínában a korrupció a „főbűnök” egyikének számít, ahol az ellopott pénzösszeg nagyságától függően ítélnek el valakit hosszú börtönbüntetésre vagy akár halálra. Tehát Hszi lényegében fogta a Po Hszi-laj ellen indított korrupciós hadjáratot és kiterjesztette azt:
„tigrisektől a legyekig”, vagyis a legmagasabbtól a legalacsonyabbig fogják átvizsgálni az állami, üzleti, katonai és politikai szereplőket.
A médiában „rókavadászatként” elhíresült kampány lényegében azóta tart, mégha az utóbbi időben egy kicsit alábbhagyott az intenzitása. (Legutóbb két héttel ezelőtt indítottak eljárást Szun Cseng-caj, egykori csungkingi párttitkár ellen). Az elmúlt öt évben 1,3 millió kínait érintett az antikorrupciós hadjárat, akik között hivatalnokok, tartományi vezetők, vállalattulajdonosok, sőt a a kínai Országos Népi Gyűlés tagjai szintén megtalálhatóak voltak. A kínai beszámolók szerint Hszinek sikerült a lakosságot is mozgósítania és „bevonnia a harcba”, amivel csak tovább növelte a népszerűségét és elfogadottságát a társadalmon belül. Csak 2017-ben 2,73 millió korrupciós feljelentést tettek a korrupt vagy annak vélt kínaiak ellen (szinte mind Hszi politikai vagy gazdasági ellenfelei voltak), amelyeknek felét kivizsgálták, és a kínai állam mintegy 1,5 milliárd jüant (kb. 60 milliárd forintot) „szerezett vissza”. Még az országhatár sem jelentvédelmet a „vadászok” elől: 2016 végéig 1500 külföldre menekült „rókát” adtak ki a kínai hatóságoknak, többek közt olyan országok, mint az Egyesült Államok vagy Olaszország.
Tigrisek a ketrecben
Bekövetkezett az is, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt: az antikorrupciós hullám elérte a hadsereget is. Az elmúlt években 120 magas rangú katonatisztet vagy körzeti főparancsnokot tartóztattak le vagy távolították el a posztjaikról, igaz, legtöbbször alkalmatlanságra vagy idős korukra hivatkozva. Szintén a „tigrisek” közé sorolható Csou Jung-kang (Zhou Yongkang), aki a Héttagú Tanácsban a belbiztonságért felelt. Az ő ideje alatt a kínai rendőrség óriási méretűvé duzzadt, így komoly befolyásra téve szert a politikai életben.2012-ben a kínai rendőrség költségvetése már tíz milliárd dollárral felülmúlta a hadseregét, a titkosrendőrség szinte mindent behálózó rendszert épített ki, nagyon szigorú internetcenzúrával.
Csou korábban élesen ellenezte azt, hogy Hszi Csing-ping pártfőtitkár rangra emelkedjen és tiltakozott az elnökké válassza ellen is. Sőt, a rossz nyelvek szerint annyira gyűlölte a kínai elnököt, hogy a 2014-es hong kong-i válságot Hszi lejáratására és eltávolítására próbálta meg felhasználni. Végül őt fosztották meg a hatalmától és 2015-ben életfogytiglanra ítélték.
Kínai katonák tüzérségi hadgyakorlata a mianmari határszakaszon. Itt szinte rendszeresek számítanak a határ menti összecsapások, de a 2015-ös konfliktust Hszi arra használta fel, hogy a PLA-ban lévő ellenfeleit eltávolítsa. A kép forrása: Defenceblog
Ám ki számított a legfontosabb „tigrisnek”, és Hszi legnagyobb ellenfélenek?
Nos, egy bizonyos Csiang Cö-min (Jiang Zeming), aki 1993 és 2003 között Kína ötödik elnöke volt. Habár hivatalosan 2003-ban „nyugdíjba vonult”, továbbra is a hatalom közelében maradt. Ő még nem tudta eltörölni a kínai alkotmányban azt a kitételt, ami az elnök és az alelnök idejét határozta meg. Ehelyett inkább mindenhova a saját embereit próbálta meg beültetni és a háttérből irányította a fontosabb történéseket. Kétségtelen, hogy Csiang 2012-ig páratlan hálózatot épített ki, hiszen nemcsak a KKP-ban, a hivatalokban és a rendőrség köreiben voltak emberei, hanem a hadseregben is (állítólag 80 tábornokot az ő „javaslatára” léptettek elő).
Hozzá hű emberek közé tartozott a korábban említett Csout is, de először az egész Bo-család a kegyeltjei közé tartozott, ahogyan maga Hszi Csin-ping is. Annak ellenére, hogy Hszinek mára sikerült eltávolítania az egykori mentora embereit a politikából, Csiang még mindig „érinthetetlennek” számít, aki majdnem 92 éves (!) kora ellenére egyszerűen „eltávolíthatatlannak” tűnik. Hiába érkezett csak 2015-ben több mint 10 000 bűnügyi feljelentés ellene, egyik korrupciós ügyét sem vizsgálták ki. Ráadásul Hszi tisztában van Csiang mai napig nem múló népszerűségével, ezért nem véletlen, hogy az összes nagyobb állami és pártrendezvényen, néha együtt mutatkoznak a nyilvánosság előtt.
Az ásító Csiang Cö-min, aki legutóbb a XIX. kongresszuson jelent meg a nyilvánosság előtt. Óriási feltűnést keltett a kínai internetezők körében, akik közül valaki úgy reagált, hogy „most fiatalabb, mint eddig bármikor”. A kép forrása: MTI.
Előre a maoi úton?
A tavalyi pártkongresszuson szimbólumokból, nagy bejelentésekből és egy „új korszak” kezdetének ígéretéből nem volt hiány, és ennek hosszabb távú következményei még mindig megosztja a nemzetközi és magyarországi Kína-szakértőket. Ám a jelenlegi kínai elnökkel kapcsolatban egy dolog tagadhatatlan: mivel Hszi öt új tagot jelölt ki a Hétfős Tanácsban, nem nevezte meg utódját és a napokban alkotmánymódosítást hajt végre, így megmutatta a világnak, hogy immáron egyedül és magabiztosan tartja a gyeplőt a kínai sárkányon.
„Felhívjuk a figyelmet, hogy a Maldív-szigetek fővárosa, Malé, a „II. fokozott biztonsági kockázatot rejtő országok és térségek” kategóriába tartozik” – olvasható a Külgazdasági és Külügyminisztérium honlapján. A magyar turisták által is gyakran látogatott szigetországban ugyanis több mint egy hete belpolitikai válság tombol, amely egyszerre szól egy kiépülő diktatúra elleni harcról és a regionális nagyhatalmak közötti rivalizálásról.
Mohamed Nasíd. A kép forrása: Wikimedia Commons.
A mostani válság azzal kezdődött, hogy a Maldív-szigetek Legfelső Bírósága február 1-jén az alábbi döntést hozta: Mohamed Nasíd, az ország első demokratikusan megválasztott elnöke ellen három évvel ezelőtt indított eljárás teljesen alkotmányellenesnek számított. Már eleve a hatalomból való eltávolítása egészen puccsszerűen zajlott le 2012-ben, amikor a rendőrség letartóztatta és 2015-ben tizenhárom évnyi börtönre ítélte. Az ügy kapcsán a nemzetközi közösség és a civil szerveztek egyaránt felszólaltak, és kihasználva a gyógykezelését, Nasíd végül Nagy-Britanniában kapott menedékjogot.
Ezzel párhuzamosan a maldívi LB elrendelte a teljes, börtönben ülő politikai ellenzék szabadon engedését. Csakhogy ez egyáltalán nem tetszett a szigetországot 2013 óta irányító Jamín Gajúm elnöknek, aki ebben „nemzetbiztonsági kockázatot” látott. Valójában viszont arról volt szó, hogy a szabadon engedett 12 ellenzéki politikussal, a Maldív Demokrata Párt (MDP) képviselőivel, felborulhat a korábbi politikai status quó: a kormánypárt kisebbségbe kerülhet a helyi parlamentben. Ez pedig akadályozná az autoriter politikát folytató Gajúmot, aki már eddig is kezében tartotta a médiát, a rendőrséget és a bíróságokat (legalábbis eddig azt hitte, hogy így van). Ráadásul augusztusban választások tartanak Maldívon, s az ellenzéknek így sokkal nagyobb esélye (lett volna) a győzelemre.
Szabadítsátok ki Nasídot. Világszintű kampányt indítottak az egykori elnökért. Népszerűségét a klímaváltozás elleni harcnak köszönhette, többek közt azzal vált ismertté, hogy a tenger alatt tartott egy kormányülést. A kép forrása: Link
Ezért Gajúm nem hagyta annyiban a dolgot: február 5-én egy tizenöt napra szóló szükségállapotot rendelt el. Ezt úgy vezették be, hogy ne érintse túlságosan a Maldív-szigetek legfőbb bevételi forrásának számító turizmust: vagyis az üzletek és a turisztikai szolgáltatások zavartalanul működtek, s egyelőre csak a főváros, Malé, számít az események fő helyszínének. Így az éppen turistaszezonban lévő többi szigetet és tengerpartot nem érintik a történések, bár sokan tartanak attól, hogy a válság elhúzódásával jelentős kieséseket szenvedhetne el a bevételek.
Az elnök, érzékelve az egyre növekvő elégedetlenséget és a főváros utcáin szerveződő demonstrációkat, az utcára rendelte a katonaságot. A biztonsági erők tagjai betörtek a Legfelsőbb Bíróság épületébe és letartóztatták annak elnökét és bíróit. Közben a parlament felfüggesztette a működését. Az intézkedések még egyes kormánytagok tetszését sem nyerte el, az egészségügyi és az igazságügyi miniszter lemondott. A letartóztatottak között volt Jamín féltestvére és egykori elnök Maumún Abdul, aki nyíltan az ellenzék mellé állt. A düh pedig napról napra nő az autoriter rendszert kiépítő elnökkel szemben, ami nem meglepő, mivel a Maldív-szigeteken 2008-ban tartottak először szabad választásokat és vezettek be új, demokratikus alkotmányt.
Tiltakozó demonstráció Maléban. A kép forrása: Twitter.
A fojtogató „gyöngysor”
Az ellenzék azt kérte az Egyesült Államoktól és a nemzetközi közösségtől, hogy pénzügyi szankciókkal gyakoroljanak nyomást a kormányra. Egyelőre úgy tűnik, hogy Washingtonban vagy Brüsszelben egyelőre kevés figyelmet szentelnek a történéseknek, mindössze annyit közöltek a hivatalos nyilatkozataikban, hogy „a maldív emberekkel vannak” és Gajúm tartsa tiszteletben a jogállamiságot, meg a szólásszabadságot. Csakhogy a válság megoldása nem az Egyesült Államok vagy az Európai Unió kezében van, hanem két másik regionális nagyhataloméban: Indiáéban és Kínáéban. Habár viszonylag kevés figyelem hárul az Indiai-óceánon fekvő szigetországokra, mint Srí Lanka vagy Seychelle-szigetek, valójában ezekért az államokért már évek óta kiélezett verseny folyik Peking és Új-Delhi között.
Kína számára a térség ugyanis azért bír kiemelt jelentőséggel, mert ezen keresztül húzódna az Egy Övezet, Egy Út (OBOR), vagy ismertebb nevén az Új Selyemút tengeri útvonala. Ezért dollármilliárdokat fektetett be Srí Lankába, ahol a tavalyi év végén egy 99 éves lízingszerződést kötött a Hambantota üzemeltetésére és fejlesztésére. Természetesen Kínának nemcsak a kereskedelmi forgalom miatt fontos a térség: az Indiai-óceánon már egy ideje gyakran járőröznek a kínai hadihajók és tengeralattjárók, ami nem kevés aggodalmat szült az indiai vezetésben. Lényegében Peking a Ceylon szigetén lévő Hambantota és a pakisztáni Gvadar-kikötővel együtt képes „körbezárni” Indiát és szükség esetén katonai nyomás alatt tartani.
Az Indiai-óceánon igencsak sűrű a katonai forgalom.
Ezt India korántsem tűri csendben, ahol a 2014-ben megválasztott Narendra Modi sokkal konfrontatív politikát folytat elődjeinél, mint ahogyan a tavalyi Doklam fennsík hovatartozása körül kialakult bhutáni-kínai határviszály során kiderült, amelybe Új-Delhi szintén „belefolyt”. Miközben a kínaiak a „Gyöngysor-politika” keretében kikötőket „gyűjtenek”, addig az indiaiak szerte a térségben radarokat (Coastal Surveillance Networks, azaz Tengerparti Megfigyelő Hálózat) állítanak fel. Modi 2015-ben még egy körútat is tett, amelynek keretében az Indiával való együttműködés előnyeit ecsetelte, és fegyverszállítmányokról, illetve az indiai haditengerészettel történő közös járőrözésekről állapodott meg. Tehát India korántsem fogja hagyni, hogy Kína pont délen és az India-óceán felől „zárja őt karanténba”.
Harc a szigetekért
Pont ezért aligha meglepő, hogy mind Új-Delhiben, mind Pekingben elég nagy figyelmet szenteltek a Maldívra. Az 1192 szigetből álló ország tökéletesen alkalmas arra, hogy újabb bázisokat, repülőtereket és CSR-állomásokat építsenek ki, hiszen közel fekszenek az indiai partokhoz (de mégsem annyira, mint Ceylon), és innen ellenőrizhető a világ egyik legfontosabb tengeri útvonala.
A Maldív-szigetekért folytatott versenyben 2018 elején Kína állt nyerésre. Ugyanis Gajúm a nyugati országokkal való ellentét miatt elsősorban Pekinghez fordult pénzért és támogatásért, de valójában már a hatalomra kerülése előtt szorosabbra fűződtek a kínai-maldívi kapcsolatok. 2009-ben nagykövetséget nyitottak egymás országában és megjelentek az első nagyobb kínai befektetések. 2014-ben Hszi Csin-ping kínai elnök volt az első kínai államfő, aki a diplomáciai kapcsolatok felvétele (1972) óta a Maldív-szigetekre látogatott.
Hszi Csin-ping kezet fog Jamín Gajúmmal, amikor 2014-ben megérkezett Maléba.
Ez az esemény pedig rendkívül felgyorsította a kínai befolyás növekedését. A kínai turisták száma már meghaladja az európaiakét; nagyszabású projekteket jelentettek be, mint a Malé és Hulhule szigeteket összekötő „Barátság-híd” megépítése vagy az 1000 apartman, valamint több tucat szálloda létrehozása. Elterjedt annak is a híre, hogy a kínaiak egy tengeralattjáró-bázist akarnak építeni Marao szigetén és egy katonai repteret az Akil Atollon, ami közel fekszik India és Srí Lanka partjaihoz. Habár ez nem történt meg, tavaly nyáron három kínai hadihajó kötött ki a fővárosnál, ami nem kevés nyugtalansággal töltötte el az indiai vezetést.
Egyes elemzők rámutatnak arra, hogy korántsem véletlen a válság kitörésének időpontja: 2017. december 8-án Malé és Peking szabadkereskedelmi egyezményt kötött, amikor Gajúm egy négy napos kelet-ázsiai körúton vett részt. Ez azért fontos, mert a Maldív-szigetek lett a második ország a régióban (Pakisztán után), amely ilyen jellegű megállapodást kötött Kínával. Ez, azonkívül, hogy eltörölte a vámok 95 százalékát, valójában kiszolgáltatja és kínai adósságba hajtja a szigetországot, amelynek törlesztéséért cserébe Kína előbb vagy utóbb egy „kikötőt” fog kérni.
Ez a szabadkereskedelmi szerződés pedig minden jel szerint megszólaltatta a vészcsengőket az indiai vezetés fejében. Új-Delhi favoritja Nasíd volt, aki széleskörben ismert az India iránti szimpátiájáról. Igazából már 1965, vagyis a Maldív-szigetek brit gyarmaturalom alól való felszabadulása óta, Malé leginkább Indiára hagyatkozott és őt tartotta a legfontosabb külföldi szövetségesének. Nasíd alatt ez a barátság rendkívül sokrétűvé és erőssé vált: a maldív haditengerészet közös járőrözést tartott az indiaiakkal, az indiai kormány jelentős pénzeket öltött a szigetország biztonsági erőinek felszerelésébe, maldív katonatisztek és rendőrök ösztöndíjakat kaptak az indiai egyetemeken.
Csakhogy Nasíd bukásával egy csapásra megromlott a viszony Indiával, és azóta az ellentét csak növekedett Gajúm és Modi között. Már eleve azzal komoly ellenszenvet vívott ki a maldív elnök az indiaiak körében, hogy törölte a főváros repülőtérének felújítására kötött korábbi megállapodást, és a fejlesztést egy kínai cégnek adták oda. A februári válság kirobbanása után Nasíd azonnal felszólította Új-Delhit, hogy adjon „katonai erőkkel megerősített diplomáciai segélynyújtást”. Az indiai vezetés már eddig is „aggodalmasnak” nevezte a Maldív-szigeteken uralkodó állapotokat (és a Kína-oreintációt), de a szükségállapot bevezetése óta állandóan bírálja a Gajúm-kormányt. Sőt, az indiai lapok értesülései szerint az indiai hadsereg egyes egységeit mozgósították és felkészültek egy esetleges katonai offenzívára is, ami nem lenne szokatlan a két ország kapcsolatának történetében.
1988-ban, a Kaktusz-hadművelet során az indiai hadsereg megakadályozta, hogy a Srí Lanka-i Tamil Tigrisek puccsal döntsék meg az akkori maldív vezetést. A kép forrása: Link
Vihar előtt?
Hamarosan lejár a Maldív-szigeteken bevezetett szükségállapot, de ez korántsem jelenti azt, hogy megnyugodnak a kedélyek a szigetországban, hiszen sokan nem szeretnének visszatérni a 2008 előtti autoriter időszakhoz. Ha Gajúmnak nem sikerül a lemondott miniszterek, letartóztatott bírák és az eltávolított rendőrök helyébe a saját embereit ültetni, azzal csak a saját hatalmát gyengíti. A helyzet rendezetlenségével pedig csökkenhet a külföldi turisták száma, amivel viszont Malé kevesebb bevételre tesz szert, így még inkább csökken Gajúm újraválasztásának esélye. Ám bátran állítható, hogy az elnök szempontjai és a helyiek igényei másodlagosak: a válságnak csak akkor lesz vége, ha Pekingben és Új-Delhiben így döntenek.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
