Kezdőlap Címkék Kétfarkú kutyapárt

Címke: kétfarkú kutyapárt

Pénzhamisítók – Déli kávé Szele Tamással

Hát, nem tudom, milyen kávé illenék ehhez a történethez, talán valami cikória, mert nem lehet komolyan venni, pedig az ország egyik legfontosabb intézménye szerepel benne: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Őket mindig ajánlatos komolyan venni, csak most néz ki úgy, hogy elvetették a sulykot, de annyira, hogy az már olimpiai kvalifikációs szint.

Szóval, a tegnapi lapok hírül adták, amit a párt vezetősége már tegnapelőtt közzétett, miszerint beidézte a Magyar Kétfarkú Kutyapárt elnökségét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal „ismeretlen személy pénzutánzatra vonatkozó szabályok megszegése szabálysértési ügyében”. Ugyebár, valóban volt egy poénos bankjegyszéria, amelyen különböző prominensnek tekintett politikai szereplők voltak láthatóak a hivatalos bankjegyektől eltérően, és a rájuk nyomtatott szöveg is eltért a valódi pénztől – Soros György a tízezresen szerepel, mint „minden baj forrása”. Az 500 forinton Nagy Blanka, „aki káromkodásával meggyalázta a magyar anyák emlékét”, az ezresen Gulyás Márton, „a Soros-hadsereg parancsnoka”, a kétezresen Varjú László, „az eltávolíthatatlan ember”, az ötezresen Judith Sargentini, „aki meg meri kérdőjelezni Magyarország jogállamiságát”, míg a húszezresen Jean-Claude Junker, „Európa kocsmárosa” szerepel.

Ezek jogi szempontból nem egyebek, mint választási szórólapok, tehát épp annyira nem minősülnek pénznek, amennyire a pártok választási kiadványai sem hírlapok.

Azoknak nem ritkán a megtévesztésig újság-külsejük van, de azért mégis propaganda-kiadványok, szóval ha ez pénzhamisítás lenne, akkor az összes, választásokon induló pártot el kéne ítélni sajtórendészeti vétségért. Ráadásul ez még komolyabb is, mert lapformátumból annyi van, ahány lap, így könnyebb a szóróanyagokat sajtónak nézni, elfogadni – forintból csak egyféle van, és az nagyon nem olyan, mint a Kétfarkúak poénpénzei, amelyeken azért érezhető az erős irónia és önirónia is.

De lássuk, mit mondott maga a párt elnöke, Kovács Gergely a Népszavának?

„– Viszonylag sokat, körülbelül százezret osztogattunk szét, sőt el is adtunk belőle jó párat. Mielőtt elkezdtük az akciót, megkérdeztünk egy ügyvédet – mesélte a pártelnök. A szakember azt mondta, lehet, hogy valaki feljelenti őket, de megnyerik a pert, mert teljesen máshogy néznek ki a a „kétfarkús” bankók, az eredetiekhez képest. – Természetesen bemegyünk a NAV-hoz, nyilván elismerjük, hogy mi csináltuk, de ez nem pénzhamisítás.” (Népszava)

Hát nem is az – mindenkinek elsőre a Monopoly és a Gazdálkodj Okosan jut eszébe, ha ez tilos, akkor azokat is be kell tiltani, hiszen játékpénzeket használnak bennük. Meg ezer és egy játékban még. Megengedem, hogy értéke lehet ezeknek a bankóknak, hiszen a gyűjtők számára esetleg lehetnek érdekesek – magam is láttam olyan hirdetést a Vaterán, amin egy ilyen teljes szériát kétezer négyszáz forintért vesztegettek, másik hirdetésben a kétezresért kérnek 450 forintot, de az ötszázas és az ezres ára is ennyi, szóval nem fogja bedönteni a nemzeti valutát (igaz, mesélnek olyan esetről, mikor egy ötszázas 650-ért ment el) – no, de akkor is, a Kétfarkúak jogászának van igaza: túl sok az eltérés ahhoz, hogy bárki valódi pénznek nézze ezeket a szóróanyagokat.

Már persze, ha nem akarja annak nézni.

De a NAV a jelek szerint akarja.

Az illetékesek korábban nem voltak ennyire bakafántosak, ugyanis álpénzek bizony már régebben is előfordultak a magyar piacon, mégpedig reklámcélokkal terjesztették őket.

Az első talán a Fundamenta Lakáskassza 72 ezer forintos címletű álbankjegye volt, ebből nem lett különösebb baj, ugyanis a cég reklámfigurája is szerepelt rajta – nagyobb gondot okozott a Sodexho 54 ezer forintos címlete, ami tökéletes másolata volt 2008-ban az akkori húszezresnek. Mármint a rajta lévő számot kivéve. A 20-at egyszerűen kicserélték 54-re. Természetesen nem bankjegypapírra nyomták, a fémes csík is csak nyomtatva volt rajta, nem is csillogott – és mégis akadt olyan naiv ember, aki elfogadta a reklámpénzt.

Az is igaz, hogy csak egy.

Ő is állatvásárban.

Úgy történt az eset annak idején, jó tizenegy éve, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kétpón egy 17 éves fiú két ilyen 54 ezer forintossal fizetett egy idős embernek három birkáért. Az idős ember még állítólag örült is, hogy a megbeszélt 100 ezer helyett 108 ezret kapott. Még akkor sem hitte el, hogy becsapták, mikor a helyi postán közölték vele, hogy nem tudják a pénzt felváltani, mert ilyen címlet nincs.

Azért jellemző, hogy nem részvénybe próbálta fektetni, az kicsit körülményesebb lett volna.

A nyomozás kiderítette, hogy a Sodexhonak volt egy reklámkampánya, amiben ilyen játékpénzeket küldtek szét, de még 2006-ban, két évvel korábban. Eredetileg csak az ügyfeleknek küldtek belőle, korlátozott mennyiségben és viccből – akkor nem is lett semmi baj, senki sem akarta valódinak elsütni őket. Hanem két év múlva eljött a selejtezés, a nagytakarítás ideje a hirdetési osztályon, és kidobták a maradék bankókat. Illetve, elküldték őket az iratmegsemmisítőbe, csak ott valamelyik munkatárs viccesnek találhatta a nemlétező bankókat, mert jó párat megtarthatott. Hogy aztán ezekből hogyan került huszon-valahány egy szolnoki szeméttelepre, azt talán sosem fogjuk megtudni: tény azonban, hogy a birkavásárló tizenhét éves srác már ott találta őket.

Őt meg a rendőrség lelte fel igen gyorsan, mondhatni fénysebességgel: az ám, de nem pénzhamisítás miatt indult ellene eljárás.

Azért nem is indulhatott volna, hiszen azt nem követte el: az eljárás csalás miatt indult. És valóban, itt a pénz felhasználója volt rosszhiszemű, élt vissza az eladó jóhiszeműségével: neki, aki a bankjegyeket a szeméttelepen találta, tudnia kellett, hogy azoknak nem lehet különösebb értékük, már csak a lelőhelyük miatt sem.

A kibocsátó cég ellen semmiféle vizsgálat vagy eljárás nem indult, az ő jóhiszeműségük bizonyított volt.

És hát joggal tételezné fel mindenki, hogy nincs épelméjű magyar állampolgár, aki egy nem kerek összegre szóló bankjegyet hitelesnek tekint, arról már nem is szólva, hogy a bankjegyek címletei és külsejük közismertek, nem lehet ilyenkor a hasonlóságra hivatkozni. Ha valaki nem ismeri őket, az az ő baja – épp így, ha valaki a törvényeket nem ismeri, az sem felmentő körülmény a bíróság előtt.

Tessenek ismerni.

Egyszóval: nehezen fog megállni a pénzhamisítás vádja az MKKP ellen, akárhogyan is erőltetik. Még a hasonlóság mértéke sem lehet megtévesztő: ezek a szóróanyagok vastag műnyomó papírra készültek, már a tapintásuk is más, mint a valódi pénzé.

Azt meg tényleg csak a legtájékozatlanabbak hihetik el, hogy ezek a személyek nálunk hivatalos papírpénzekre kerülhetnek.

Szóval: szamárság már maga a vád is, kérem.

Nem ez a pénzhamisítás.

Amiatt bezzeg nem lehet vádat emelni, vizsgálatot indítani, hogy ha vásárolni megyek, az a tízezres, amin tavaly ilyenkor két szatyor ételt vettem, ma már csak egy szatyorra elég.

Pedig az lenne az igazi pénzhamisítás, csak annak van saját neve is.

Inflációnak hívják, és nálunk hivatalosan nincs.

Javaslom, hogy akkor ne pénzhamisításért pereljük be a Nemzeti Bankot, hanem csalásért.

Ugyanis azt híresztelik, hogy nálunk nincs infláció.

Na, ezt a pert megnézném magamnak.

A Kétfarkúakét meg nem is nézhetem, mert ha csak el nem fajzik a jogrendszerünk még saját magától is, arra sor sem kerülhet.

A NAV pedig igazán foglalkozhatna mások ügyeivel is, olyanokéval, akiknek vannak, méghozzá komolyak.

Utóbbi időben ugyanis elterjedt nálunk egy régi játék újabb változata, ezt úgy hívják, hogy „Garázdálkodj okosan”.

A legnagyobb játékosokat Mészárosnak, Matolcsynak, Tiborcznak hívják, de rengeteg kisebb spíler is akad.

És ezt az eredetitől eltérő módon valódi pénzekkel játsszák.

Na, velük kéne komolyan foglalkozni, nem az MKKP poénjaival.

A rendőrség nem magyarázza túl a dolgokat

Kétmondatos választ kaptunk a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatától egy minapi felcsúti rendőrségi akció kapcsán feltett kilenc kérdésünkre. A Kétfarkú Kutyapárt 12 aktivistája szerdán két kátyút tömött be Felcsúton, s öt darab rendőrautóban tíz rendőr hajtott végre intézkedést. Nem először hívták ki rájuk a rend őreit.

„Bejelentés alapján vonult ki a rendőrség a kérdéses helyszínre a Tevékenység-irányítási Központ küldésére. Az intézkedés a csoportosulásnak megfelelő létszámmal került végrehajtásra a Bicskei Rendőrkapitányság munkatársai által” – reagált a Független Hírügynökség megkeresésére az FM RFK, amelyhez elektronikus úton, írásban kellett benyújtanunk a kérdéseinket.

Ennél persze többre voltunk kíváncsiak, mutatjuk is, hogy is, hogy mire.

Feltett kérdéseink:
Milyen szinten döntöttek az akció elrendeléséről? Ki rendelte el az említett rendőrségi akciót?
Mi indokolta az akciót?
Nem volt-e túlzó a kivonultatott öt kocsi 12 kátyúzó emberrel szemben?
Miért pont akkor jelentek meg a rendőrök, amikor a kátyúzók Mészáros Lőrinc háza felé tartottak?
Az igazoltatással nincs probléma, de nem gondolják-e, hogy ez túlzó erődemonstráció volt, ami különösen annak fényében „érdekes”, hogy vasárnap választások lesznek Felcsúton?
Nem gondolják-e hogy a rendőrség megsértette a semlegesség elvét, ami kötelező rá nézve?
A politikai megfélemlítés szándékának a gyanúját az is indokolja, hogy a Kétfarkú kutyapártnak nem az első akcióját kíséri ilyen „rendőri figyelem” Felcsúton: legutóbb a múlt héten, az autóbuszmegálló-építésénél jelentek meg a rendőrök igazoltatni.
Milyen gyakoriak általában a rendőri igazoltatások Felcsúton?
Honnan lettek a rendőrök Felcsútra vezényelve?
Mennyibe került az öt rendőrkocsi oda-vissza-útja? (üzemanyag).
Mennyi idejét vette el ez a kivezényelt rendőröknek?

„A rendőri fellépésnek akkor van értelme, ha közrend, közbiztonság fenntartása, illetve bűnüldözés, bűnmegelőzés a célja – ha e négy cél egyike sincs meg, akkor a rendőri jelenlét valószínűsíthető oka az erő kimutatása a demonstratív fellépéssel” – szögezte le a FüHü-nek Magyar György ügyvéd. Emlékeztetett arra, hogy nincs közvetlenül szabályozva, hogy hány rendőrrel kell intézkedni, azt mindig a helyi alkalom határozza meg. De tudni kell, hogy minden ilyen gyülekezésnél szükséges lehet a rendőri jelenlét, mégpedig azért, hogy az ilyen és hasonló demonstrációt, akciót szervezők, szabadon, zavar- és provokációmentesen élhessenek demokratikus véleménynyilvánítási jogukkal.

„Nem azért kell tehát  rendőrt odaküldeni, hogy az ilyen magatartást meggátolja és vegzálja az embereket, hanem, hogy védje a demokratikus tüntetésnek ezt az útját választó állampolgárokat – legalábbis egy jogállamban”

– szögezte le, hozzátéve: „Mint azonban látható, egy rendőrállamban ez fordítva működik”.

Kitért arra is, hogy elvben felmerülhet, hogy valamifajta szabálysértést valósítanak meg. Ehhez azonban – mutatott rá – elég lenne egy-két rendőr fellépése, adategyeztetés és figyelmeztetés céljából.

Ha bejelentett akció volt, akkor a rendőri biztosítás persze normálisnak számít, de a túlzó rendőri jelenlét – 12 kátyúzóra 10 rendőr – akkor is azt üzeni, hogy  „a mi városunkban csak az történhet amit mi akarunk” – fogalmazott Magyar, aki szerint egyértelműen rossz az üzenet, hiszen ágyúval lőnek verébre. „De hát meg kellene végre tanulni egy másik latin mondást is, azt, hogy a sas nem vadászik légyre” – szögezte le az ügyvéd.

A Kétfarkú Kutyapárttól egyébként megtudtuk, hogy az akciót nem jelentették be előre.

A vasárnapi időközi polgármester választás előtt akciózott Felcsúton a saját jelöltet is indító Kétfarkú Kutyapárt, mégpedig a Mészáros Lőrinc lemondott településvezető által a választók figyelmébe ajánlott, vele azonos vezetéknevet viselő Mészáros László jelenlegi alpolgármesterrel megegyező nevű Mészáros Lászlót (a vele készült interjúnk itt olvasható), ám a rendőrséget ez szemmel láthatóan zavarta.

Az Igazi Mészáros Kalandjai – s01e04

Az Igazi Mészáros elunja az önkéntes életet és megpróbál politikai tőkét kovácsolni. Nem teljesen sikerül. Visszatérő vendégművészek is megjelennek, öt autóval.A SuperMészáros játék végre megy régebbi Androidokon is! Innen tudod a telódra feltölteni:https://play.google.com/store/apps/details?id=com.ketfarkukutya.azigazimeszarosBrowseres verzió: http://kozpontiujsag.hu/azigazimeszaros/

Közzétette: Magyar Kétfarkú Kutya Párt – 2018. augusztus 9., csütörtök

Nem először vonta magára a rendőrség figyelmét a viccpárt, augusztus elején hasonlóan kivonultak a rend őrei, amikor ugyancsak Felcsúton buszmegállóépítésbe fogtak:

Fotó: Facebook

de például a MÁV is rendőröket hívott ki rájuk, amikor bicikliút építésbe kezdtek Budapesten.

Most – a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szűkszavú válaszaiból kiderül – a Tevékenység-irányítási Központ küldte ki a kátyúzó kutyapártiakra a karhatalmi erőt. E központok elsődleges feladata a „tudomására jutott bejelentések jogszerű, szakszerű kezelése, a szolgálati feladatot ellátó állomány irányítása és munkájának összehangolása…”.

Azt persze hogy ki tette a bejelentést, nem tudjuk…

Ez volt ma – 2017. november 10.

0

Külhoni magyarok szavazat joga: adok és kapok

Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelõs miniszterelnök-helyettes, Orbán Viktor és Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelõs államtitkára.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A pénteki nap az adok-kapok napja volt – a külhoni magyarok szavazati jogát illetően (is). Nem véletlen az időzítés: a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) ülésén Orbán Viktor kormányfő mondta el álláspontját a többi között erről is, hangoztatva, hogy van egy vita, amelyben helyes, ha a kormány is kifejti véleményét, a külhoni magyarság szavazati jogáról szerinte kialakult konszenzuson ugyanis most „hajszálrepedés” keletkezett.

Azt mondta: a magyarországi magyarok szempontjából a mostani elrendezés helyes és igazságos, jól képezi le a valóságot: „egy nemzethez tartozunk, de különböző helyzetben vagyunk”.

Szerinte ezért választották azt a megoldást, hogy a magyarországi magyarok két szavazatot adnak le, a határon túliak pedig egyet. Azt mondta: ezen nem kívánnak változtatni, és aki ezt támadja, számíthat arra, hogy visszautasítják. Arra biztatta a külhoni magyarságot, hogy minél többen vetessék fel magukat a választói névjegyzékbe és vegyenek részt a szavazáson. Egyúttal azt kérte a külhoni magyarság politikai vezetőitől, biztassák erre közösségüket.

A Demokratikus Koalíció a miniszterelnök a kérdésben szembemegy a magyarok négyötödének, sőt saját szavazói felének akaratával is, amikor jónak tartja a határon túli magyar állampolgárok szavazati jogát. „Orbán Viktor a tegnapi nap után ma is megpróbálta megmagyarázni a megmagyarázhatatlant,

szerinte “helyes és igazságos”, hogy olyanok is döntenek Magyarországról, akik soha nem éltek itt, nem itt fizetnek adót, nem itt járatják a gyereküket iskolába és nem Magyarországon mennek kórházba – áll a DK közleményében.

 

Mesterházy Attila szocialista országgyûlési képviselõ és Vona Gábor, a Jobbik elnöke a Máért XVI. plenáris ülésén
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Vona Gábor, a Jobbik elnöke pedig a DK-nak ment neki a MÁÉRT-en és az azt követő sajtónyilatkozatában a külhoni magyarok szavazati joga kapcsán.

Ám nem csak a DK-t, hanem a Fideszt és a kormányt is élesen bírálta – igaz, azt más miatt. Mint kifejtette: nagy probléma napjainkban a pártpolitika és a nemzetpolitika összekeverése – hangoztatta Vona Gábor a Máért ülésén elhangzott beszédéről beszámolva. Mint az értekezleten és azt követően is  kifejtette: a mindenkori magyar kormánynak nem az a feladata, hogy saját pártpolitikája alapján kihelyezze az anyagországi politikai vitákat a határon túli magyar közösségekhez, s korlátozza saját szája íze szerint a helyiek mozgásterét, hanem az,

HOGY ANÉLKÜL SEGÍTSE ÉS TÁMOGASSA A HATÁRON TÚLI MAGYAR KÖZÖSSÉGEKET, HOGY ELVÁRNÁ AZ ADOTT KORMÁNY POLITIKÁJÁVAL VALÓ AZONOSULÁST.

A külhoni támogatáspolitikával kapcsolatban pedig azt fejtett ki, hogy sokkal fókuszáltabbá és kevésbé pártpolitikai alapúvá kellene tenni a források szétosztását.

Gyurcsány Oxfordban volt meghívott előadó

Gyurcsány a vitán. Forrás: Facebook/Gyurcsány Ferenc

Az Oxford Union egyetemen rendezett populizmus-vitafóromon vett részt csütörtök este Gyurcsány Ferenc. Néhány nap múlva korábbi brit és ausztrál miniszterelnök adnak majd elő. Populizmus-vita (Populism Debate) címmel tartották a rendezvényt az 1823-ban alapított, a vitaelőadásairól híres Oxford Union egyetemen azzal a mottóvel hogy „a populista vezetők nem hoznak valós változást”.

„Ha minden igaz, először beszélt magyar résztvevő brit alsóházra emlékeztető falak között” – írta Facebook-oldalán Gyurcsány Ferenc az eseményről.

Nyílt levél Putyin díszpolgársága miatt

Mivel a fenntartónak nem csak joga, hanem kötelessége is a törvényesség biztosítása, ezért az Eötvös Károly Intézet (EKINT) Balog Zoltán emberi erőforrások miniszterhez fordult Vlagyimir Putyin orosz elnök Debreceni Egyetemtől kapott díszpolgári címe miatt, erről ugyanis álláspontjuk szerint jogsértő módon döntött az intézmény Szenátusa.

 

A nyílt levélbenarra kérik a minisztert, hogy ellenőrizze a Debreceni Egyetem döntésének jogszerűségét, illetve azt, hogy nem ért-e valakit retorzió az intézmény munkatársai közül azért, mert tiltakozását fejezte ki ezzel kapcsolatban.

Kit szolgál a magyar rendőr?

Fotó: Facebook

24 órán belül két olyan akció is történt, amelyben az állam – és nem a kormány, s még kevésbé a Fidesz – által fenntartott  rendőrség állományának tagjai vettek részt – igen kétséges szerepekben. Kaposvárott Tóth Barnabást, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt helyi elnökét igazoltatták minden indok nélkül,  alezredesi szinten. Erről Berkecz Balázs, az Együtt alelnöke tett közzé videot a Facebook oldalán.

A másik esetről Budaörs polgármestere számolt be, szintén a közösségi oldalon. Budaörsön péntek délelőtt a jobbik plakátját festették le a városban, rendőri segédlettel.

Mennyiségi korlátozással „készül fel” a karácsonyra a posta

Csomagválogatás a Magyar Postán. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Bár két és fél hete még azzal nyugtatta a kedélyeket a Magyar Posta, hogy idén felkészültek a karácsonyi csomagszállítási csúcsra, most a cég mennyiségi korlátozást vezet be. Eszerint november 15-től visszavonásig a nem szerződéses ügyfelek naponta legfeljebb öt darab csomagot adhatnak fel (MPL Üzleti csomagot és MPL Netcsomagot). Mindezt „a zökkenőmentes küldeménykezelés érdekében” teszik – olvasható a posta honlapján.

Őrző-védő cégek milliárdos csalásai

115 helyszínen egyszerre tartottak razziát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói két bűnszervezet ellen. Elfogták a szervezetek irányítóit, több tagját, és egy vagyonvédelemmel foglalkozó cég vezetőit is.

A két bűnszervezetben legalább 2011. óta színlelt foglalkoztatási és számlázási láncolatot működtettek. Szolgáltatásaikat jellemzően őrző-védő cégek igénybe, amelyekkel színlelt szerződéseket kötöttek. Ezek célja az volt, hogy a vagyonőrök foglalkoztatásával járó közterheket ne a saját társaságaiknak kelljen megfizetniük, másrészt a fiktív számlákkal az adófizetési kötelezettségeiket is csökkenteni tudták.

A gyanú szerint  több mint 2,5 milliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek.

Radioaktív felhő Európa fölött

Forrás: Pixabay

Oroszországban vagy Kazahsztánban történhetett nukleáris baleset, még valamikor szeptember végén. A nukleáris biztonsággal foglalkozó francia intézet, az IRSN szerint az Európa fölött az utóbbi hetekben megfigyelhető radioaktív felhő egy balesetből származhat, írja a Deutsche Welle. Nem csak a francia, hanem több más ország hasonló intézete is a ruténium-106 magas szintjét mérte a levegőben, és ez az izotóp természetes úton nem jöhet létre. A radioaktív felhő sem az emberek egészségére, sem a természetre nem veszélyes.

Kit szolgál a magyar rendőr?

0

24 órán belül két olyan akció is történt, amelyben az állam – és nem a kormány, s még kevésbé a Fidesz – által fenntartott rendőrség állományának tagjai vettek részt – igen kétséges szerepekben. Maradjunk annyiban, hogy nem igazán „az állampolgárt” szolgálták és védték.

 

„Tóth Barnabás, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt kaposvári elnöke akciózott az Együtt rendezvénye után Kaposváron, a Cseri parkban. Mindeközben arrogáns, alezredesi szinten igazoltató rendőrök… Megéri megnézni, hogyan épül fejben és terepen Orbánisztán” – írta Facebook bejegyzésében Berkecz Balázs, az Együtt alelnöke, aki felvételt is készítette az akciózásról és a rendőrségi fellépésről, ami – a kívülálló számára – nem tűnik másnak, mint politikai vegzálásnak.

 

Tóth Barnabás, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt kaposvári elnöke akciózott az Együtt rendezvénye után Kaposváron, a Cseri parkban. Mindeközben arrogáns, alezredesi szinten igazoltató rendőrök… Megéri megnézni, hogyan épül fejben és terepen Orbánisztán.

Közzétette: Berkecz Balázs – 2017. november 10.

 

De nem ez volt ez egyetlen „érdekes” rendőri akció az elmúlt egy napban. A másikról Budaörs polgármestere számolt be, szintén a közösségi oldalon.

Péntek délelőtt a jobbik plakátját festették le a városban. „Gondolom, nem kell magyaráznom, súlyos távolság van a nevezett párt és az én nézeteim között.  Ami azonban itt történt, az a legócskább „komcsi” időszakot idézi” – írta bejegyzésében Wittinghoff Tamás.

 

Péntek délelőtt dolgozunk a hivatalban, s egy munkatársam hívja fel a figyelmem, az iroda ablakán keresztül látható…

Közzétette: Wittinghoff Tamás – 2017. november 10.

„A mi pénzünkön (a festők végezhetnének hasznosabb munkát) a kormányhivatalos hölgy instrukciói mentén kirendelt rendőrök felügyeletével (őket meg ilyenre felhasználni végképp gyalázat!) fojtja bele a szót a hatalom az egyik politikai szervezetbe.”

A hülyeség természetrajza

Egy évvel ezelőtt a Kétfarkú Kutya Párt azzal viccelődött, hogy a Fővárosi Vízművek bármikor LSD-t keverhetne az ivóvízbe. A vízművek tiltakozott, jogi lépésekkel fenyegetett, a kétfarkúak röhögtek, a publicisták pedig veretes cikkeket írtak arról, hogy a humor gyilkos dolog, nem véletlen, hogy a politikusok úgy félnek tőle, mint ördög a tömjénfüsttől.

Mari néni a 6-os villamoson megkérdezte a vele utazó barátnőjét, hogy tényleg tesznek-e LSD-t a vízbe? A barátnő még nem halott erről. De egy kalapos úr, aki tőlük néhány méterre állt, igen.

– Elnézést, hogy belehallgattam a beszélgetésükben nem szándékosan történt – mondta. – Szóval, én úgy tudom, hogy nem LSD-t tesznek bele, mert az nagyon drága. Hanem marihuánát.

– Miért tesznek bele marihuánát? – kérdezte Mari néni.

– Azt én nem tudom, keziccsókolom – válaszolta a kalapos. – Biztosan okuk van rá. A sógorom szerint, aki a vasasoknál szakszervezeti ember volt, és mint ilyen sok mindent hallott, azt mondta, hogy a migránsok miatt van minden.

– Hogy jönnek ide a mígránsok? – kérdezte Mari néni barátnője.

– Azt én nem tudom, keziccsókolom – válaszolta a kalapos, akinek a sógora vasesztergályosként vonult nyugdíjba. – Azt hiszem, a legtöbben gyalog, de vannak, akiket a Soros repülőgépen hozat.

– Ki az a Boros?

Ezt már egy újabb utastárs kérdezte, aki idáig némán hallgatta a beszélgetést.
Legyintettek: mit mondjanak egy ilyennek, aki még azt is rosszul tudja, amit nem tud.

Másnap az ellenzéki pártok követelni kezdték, hogy a kormány ne titkolózzon tovább, valljon szint, és mondja meg, hogy valójában mennyi a fővárosi ivóvíz LSD-tartalma. És, mint mondták, arra is kíváncsiak volnának a magyar emberek, hogy igazak-e azok a hírek, miszerint, a fővárosi kísérlet csak első a sorban, hamarosan a többi nagyváros is sorra kerül.

A kormány részéről nem érkezett reagálás. Egyedül Lázár János válaszolt a szokásos kormányinfón: mint mondta, a kormány jelenleg nem tervezi, hogy LSD-t tegyenek a fővárosiak ivóvízébe. Bár, lenne rá igény, tette hozzá viccelődve.

A mellette álló Kovács Zoltán kormánysóvivő szolgálatkészen nevetett.

Már az LSD-t is sajnálja az emberektől a kormány. Ezzel az ironikus címmel jelent meg az egyik bulvárlap.

Közben Rogán Antal hivatala közleményben cáfolta, hogy a leletepedési kötvények révén olyanok is jöhettek Magyarországra, akik LSD-vel akarják vegyíteni a magyar ivóvizeket. Ez teljes képtelenség, közölte a miniszter hivatala.

Németh Szilárd is megszólalt, de nem mondott semmit.

Az egyik kereskedelmi televízióban egy sámánkutató azt fejtegette, hogy a régi magyarok is ismerték már az LSD hatóanyagát, női és férfi bajok kezelésére, valamint alkalmanként élvezeti cikként is használták. Ő természetesen tudja a szer nevét, de nem hajlandó a nyilvánosság előtt megnevezni, mert nem kívánja reklámozni.

A katasztrófavédelem honlapján azt közölte, hogy Röszke közelében elfogtak négy migránst, akik közül az egyik alaposan gyanúsítható azzal, hogy LSD-t akart keverni Orbán Viktor ivóvizébe. A közlemény egy félóra elteltével lekerült a honlapról, de addigra már elterjedt, hogy a miniszterelnök titokban kábítószerrel él.

Semjén Zsolt felszólította a pápát, hogy a bevándorlók mellett az LSD-vel megmérgezett miniszerelnökök érdekében is emelje fel a szavát.
Áder János államfő ezúttal sem szólalt meg, mint hasonló alkalmakkor mindig, horgászni ment.

A Facebookon egy Öntsünk tiszta vizet a nyílt kártyák közé elnevezésű csoport azt követelte, hogy a kormány valljon szint: tényleg LSD-vel szennyezik a magyar emberek ivóvizét, s demonstrációt szerveztek a Fővárosi Vízművek szélháza elé.

A tüntetésre több tízezren jelentkeztek, de a helyszínen csak néhány kivezényelt rendőr jelent meg.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!